Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-06-10 / 24. szám

Evangélikus Elet 2001. JÚNIUS 10. 3. oldal Tízéves a Sztehlo Gábor Gyermek és Ifjúságsegítő Alapítvány Bevallom, azért írok szívesen a Sztehlo-Alapítvány tíz éves jubileumi al­kalmáról, mert így van lehetőségem írni a névadóról. Biztos vagyok benne, hogy ezért nem neheztelnek sem az esemény szervezői, a kuratórium tagjai, sem azok - köztük a kaliforniai Menlo Park Presbiterianus Templom 80 tagú kórusa -, akik közreműködésükkel emlékezetes­sé tették 2001. május 27-e estéjét. Egyházunk számos kiváló lelkészt adott a társadalomnak, akik közül töb­ben történelmi személyiséggé váltak. Magas mércét jelentett lutheránus lel­késznek lenni. Közösségek életét hatá­rozta meg, egyéni sorsokat befolyásolt jó irányban a szolgálatuk. Már ma is - alig több mint negyed századdal Gábor bácsi távozása után -, egyre élesebben rajzolódik ki személyisége és műve, mely a legnagyobbak közé emeli. Azok közé, akiknek szolgálata évszázados távlatban hirdeti Isten dicsőségét. Mert érdekes módon minket, akik ismertük és szerettük, akik személyesen emlékezünk rá, még valamennyire visszafog, sze­mérmessé tesz egy-egy emberi epizód, de az igazi utókor számára fáklyaként világít majd életműve. Mert személyisé­gében és tetteiben megvalósította - ter­mészetesen, egyszerűen, Istenre figyel­ve - azt, aminek hiányától ma is szenved a világ; az előítélet-mentes, fenntartás nélküli segítő szeretetet, az üldözöttek gyámolítását, a leginkább kiszolgáltatot­tak, a gyermekek mentését olyan idők­ben, amikor ez életveszélyt jelentett. Krisztus követője volt a gyermekek be­fogadásakor, akkor, amikor Raffay Sán­dor püspök által megbízva - 1944. őszén - 32 otthont szervezve, 1540 gyermeket, illetve felnőttet mentett meg. És akik a háborút követően árvák ma­radtak azokról továbbra is gondosko­dott. A PAX gyermekotthonban teremt­ett életlehetőséget számukra, megkísé­relve a lehetetlent is; személyes szerete- tével pótolni az elvesztett szülői házat. Az 1991 óta működő alapítványt az egykori Sztehlo-gyerekek hozták létre, hogy ilymódon is továbbadjanak vala­mit a megtapasztalt szeretetből. Tíz év alatt kétszázharminc fiatalt támogattak, összesen hét és fél millió forinttal. Az évenkénti összejöveteleket, ezút­tal negyedízben tette kimagaslóvá a ze­ne. Az első jótékony célú koncertet Fel­legi Adám zongoraművész tartotta 1993­ban a városházán, a másodikat 1995. május 27-én közösen adta a Bécsi kapu téri templomban a Vox Hungarica női kar és a Schütz kórus. Tavaly, 2000. jú­nius 16-án, a 67 tagú memphisi ifjúsági zenekar szerepelt nagy sikerrel a Deák­téri templomban. Az erről az eseményről szóló tudósítás (az Evangélikus Élet) személyes kapcsolat útján eljutott Kali­forniába is. így figyelt fel a San Francis­co félszigetén 128 éve épült Menlo Park település templomának kántora, Douglas Lawrence arra, hogy a memp- hisiek koncertjének végén együtt éne­kelték a templomban amerikaiak és ma­gyarok azt az éneket, amely elhangzott minden otthonban esténként, hordozva a reményt, kifejezve az Istenbe-kapaszko- dást: „Oh terjeszd ki Jézusom oltalmazó szárnyad...” Douglas Lawrence felvette a kapcso­latot az alapítványnyal, és 2001. május 27-én a Menlo Park kórusa adott - a szó nem adja vissza az élményt - felejthetet­len hangversenyt a budavári templom­ban. A huszonkét dal, a szólisták lenyű­göző színvonala, a kórus ereje elbűvölte a zsúfolt templom hallgatóságát. Ameri­kai testvéreink a zene evangéliumával szolgáltak, bizonyítva, hogy a keresz­ténység, a Krisztushoz tartozás felszaba­dult örvendezés, áradó öröm. Néhány dal címe talán valamit jelez az élmény­ből: Énekeljetek hatalmas éneket; Ének Krisztus születéséről, Afrikai Kará­csony, Minden órában szükségem van Rád, Igazítsd lépteimet, O még soha nem hagyott cserben... Lehet, hogy hagyomány született. Ez a koncert is az O terjeszd ki Jézusommal ért véget. Először Douglas Lawrence (aki egyébként híres baritonista is) feldolgozá­sában a kórus énekelte, majd együtt ame­rikaiak és magyarok, a templom népe. Bence Imre lelkész szolgált az alkal­mon, melyet az alapítvány szervezett. A tízéves jubileum is indokolja, hogy ne­vük említésével köszönjük meg a mun­katársak szolgálatát. A kuratórium elnö­ke: Merényi Zsuzsa. Tagjai: D. Koren Emilné. Bozóky Éva, dr. Pidy Judit, dr. Király Zoltánná, alapító tagok, tanács­adók: dr. Andrási Andor, dr. Füzéki Bá­lint, dr. Gröbler András, dr. Keszthelyi Lajosné (ügyintéző), Ondvári Györgyné (gazdasági tanácsadó). Most már nagy szeretettel várjuk mi­lyen meglepetést tartogat számunkra a következő évforduló. Frenkl Róbert „Hát ti kinek mondotok engem?” Máté 16,15 szavaival kezdte igehirdetését a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumok hálaadó istentiszteletén Schulek Mátyás. Milyen különös kegyelmi ajándéka az Isten­nek, hogy a gimnázium igazgatója tanár és lelkész egyszemélyben. Régen nem vol­tunk ennyien az évenkénti találkozón. Az a szeretet, amit mi a tanárainktól és egymás­tól kaptunk árad belőlünk, ez érintette meg az igehirdetőt is. A templomból átvonul­tunk az iskola dísztermébe, ahol - a háziasszony üdvözlése után - lelkes, szűnni nem akaró taps és virágcsokor köszöntötte Martosné Sztrókay Piroska volt tanárunkat. Az iskola friss aranydiplomás kórusa 3-3 dalt énekelt, közöttük magnóról meghallgattuk idén elhunyt iskolatársunk Jánky Zsuzsa egy éve elhangzott szavalatát. Ezután D. dr. Harmati Béla püspök szólt a mindig örömmel hallgatott aktuális kérdésekről, benne a soron következő iskolaátvételekről, valamint a gimnázium saját, tavaly bejegyzett közhasznú alapítványáról. A ma növendékeit egy 9. osztályos ifjú hölgy képviselte, Karinthy Barrabás című írásával. Találkozóinkon mindig az 50 éve érettségizettek az előadók. Idén az A osztály tek­intett vissza az 1943-tól eltöltött 8 évére, benne a személyesen megélt történelemre, míg a B-sek személyes élményeket elevenítettek fel — például a Dunaújvárosban fel­épített templom körüli szolgálatot. Öröm volt hallgatni az előadásokból kicsengő sokszínű, értékes egyéniségeket. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a '96 óta érettségizettek is megszólaljanak, az egyetemi vizsgaidőszak ellenére. így a ‘96-ban és ‘99-ben érettségizettek Reményik és Túrmezei versekkel és egy Schumann dallal örvendeztették meg hallgatóikat. A Leánygimnázium Alapítvány közgyűlési beszámolóját a kuratórium elnöke terjesz­tette elő. Örömmel hallottuk, hogy ebben az évben is mennyi támogatást nyújtott az iskolának. Az est háziasszonya Reményik idézettel zárta szavait: „Egy lángot adok, ápold, add tovább” — nekünk is ez a feladatunk. Sólyom Éva ISTEN GONDOSKODIK NÉPÉRŐL Két lelkészt avattak a horvát evangélikus egyházban Gyakran hallunk a szomszéd orszá­gokban élő evangélikus testvéreinkről. Egyetlen ország maradt ki ebből a sor­ból: Horvátország. A lakosság nagyobb része a katolikus egyházhoz tartozik, egyes vidékeken ortodoxok is élnek. De evangélikusok? Május 27-én személyesen győződ­hettünk meg, hogy vannak hittestvére­ink itt is. Két esperességben: Zágráb és Légrád-Kutina székhellyel, mintegy tíz gyülekezetben élnek. Horvát nyelven szól az igehirdetés, csupán néhány ki­sebb településen élnek szlovákok is. Magyar gyülekezet vagy magyar igehir­detés nincsen. Ezen a vasárnapon avattak lelkésszé Kutinában, ebben a déli vidéken találha­tó városkában (Okucsani közelében, ahol magyar katonai műszaki egység te­vékenykedik) két lelkészjelöltet. Egyi­kük női lelkész, aki a Finn Misszió ré­vén került ide, Seija Ujmonen a zágrábi egyetemen tanult szlavisztikát, mellette teológiai tanulmányokat is folytatott. A másik jelölt Jakov Mrcela szintén most fejezte be teológiai tanulmányait. Az egyház püspöke elhunyt, ezért dr. Har­mati Béla püspököt kérték fel a szertar­tásra, akivel együtt érkezett Per-Olof Maik igazgató, a Finn Misszió képvise­letében. A helyi egyház részéről Mariján Sporcic légrádi lelkész, esperes állt har­madikként az oltárnál. A Horvát Evangélikus Egyházban most már hét lelkész szolgál, munkáju­kat három diakónus is segíti. Az utóbbi évek „népvándorlásai” során néhány magyar evangélikus is letelepedett, ők a Vajdaságból jöttek át. Az avatás utáni szeretetvendégségen örömmel jöttek hozzánk magyar szóra. A reformáció Horvátországban még a 16. században elterjedt, akkor a terület a Kárpátokon belüli ország része volt. A reformátorok Ausztria, Magyarország és kis részben Itália vidékeiről érkeztek. Elsősorban a nemesség körében terjedt el a hitújítás. Legjelentősebb reformáto­ruk Flácius Mátyás volt, aki írásaival és a maga által alapított és fenntartott nyomdájának segítségével terjesztette a reformátori tanítást. A prédikátorok te­vékenységét nagyban segítette gróf Zrí­nyi György és Erdődy Péter horvát bán is. Szlavóniában 144 gyülekezetről tud­tak, Istriában 90 %-ban evangélikus volt akkor a lakosság. A török hódoltság ide­jén szinte zavartalanul élhettek egyházi életet, de amint a török elvonult, a fel­erősödött ellenreformáció következté­ben majdnem teljesen megszűntek gyü­lekezeteik. Az 1609-ben hozott törvény az országban egyetlen egyház tevékeny­ségét engedélyezte, a katolikusokét. Az igehirdetés megújulása mellett a reformációnak fontos szerepe volt a nemzeti öntudat felkeltésében és ápolá­sában is. Mint általában mindenütt, itt is a horvát és a szlovén nyelv megújulását, az irodalom fellendülést is segítette. Ők is úgy vallották, hogy a templom és is­kola összetartozik, és ezt igyekeztek megvalósítani. Ennek eredménye volt, hogy nemcsak a nemesek gyermekei ta­nulhattak, de a nép minden rétege hoz­zájuthatott a műveltséghez. Egyházi éb­redés, nemzeti tudat erősödése és a szo­ciális érzékenység együtt volt jellemző erre a korra. Amikor Bécs a monarchiában a „pro­testáns pátenst” kibocsátotta, lassan erőre kapott és növekedni kezdett az evangéli­kus egyház. Bizonyos stabilitás jellemezte az egyház életét egészen a 2. világháború végéig, amikor nagy csapást jelentett sok német és magyar család emigrálása, de a kicsinnyé lett egyház megmaradt, Isten gondoskodott népéről, és ebből a gondos­kodásból kaptak most is két új lelkészt. Az avatás szertartását több nyelven végezték. Sporsic lelkész horvát igehir­detésében Lk 24, 50-53 alapján a mennybemenetelről prédikált, ami szá­munkra Krisztusnak az igehirdetésben való közvetlen jelenlétét jelenti. Harmati püspök avató igehirdetés­ében ApCsel 20,28 alapján arra hívta fel a szolgálatukra elinduló lelkészeket, hogy Isten világméretű egyházában kez­dik meg szolgálatukat, ahol elsősorban magukra vigyázva a hitet, szeretetet és reménységet kell megőrizniük a hívek­ben. Áldozatkészség kell ahhoz, hogy Jézus tulajdon vérével megváltott népét úgy vezessék, hogy Isten dicsősége vilá- goljon. A német nyelven hangzó igehir­detést Dagmar Hadzic tanárnő tolmá­csolta horvátul. A jelenlévő lelkészek ál­dásába kapcsolódott be a finn missziói igazgató és a katolikus egyház képvise­letében Vrbanic Franyo plébános is. A horvát evangélikusoknak igazi örömünnepük volt ez a nap. Pünkösd előtt megtapasztalták azt, hogy Isten ve­zeti egyházát és gondoskodik róla, sőt átélték azt is, hogy a soknyelvű gyüleke­zet és vendégei egyek lehettek a Lélek által, egy közösségben formálódhattak. Tóth-Szöllős Mihály Evangélikus teltház Megérdemelt sikert honoráló vastapssal zárta tavaszi évadjának utolsó előadását az Evangélium Színház. A lapunkbán is meghirdetett „telt-ház akció” jegyében, Pün­kösd vasárnapján főként a főváros evangélikus gyülekezeteinek tagjai töltötték meg „színültig” a Duna Palota színháztermét. Az egyházunk által is támogatott protestáns társulat ezen az estén G. B. Shaw „Szent Johanna” című drámáját mutatta be Udva­ros Béla mesteri rendezésében. Bár a közönséget e különleges alkalomból külön is köszöntő művészeti vezető joggal adhatott hangot abbéli meggyőződésének, hogy az előadás színvonala az Evangélium Színházat első ízben felkeresőkben is kedvet éb­reszt majd a repertoár további darabjainak megtekintésére, remélhetőleg az evangé­likus telt-ház akciót is prolongálják az őszi évadra. Lelkészi pályamódosulás Kilenc év parókus lelkészi szolgálatot követően a püspök személyi titkáraként folytatja munkáját Menyes Gyula a Nyugati Evangélikus Egyházkerület­ben. Az uraiújfalui gyülekezetben eltöl­tött évek után nemcsak munkájában, hanem magánéletében is gyökeres válto­zások következnek majd be. — Könnyű szívvel mondott-e igent a püspö­ki megkeresésre?- Feltétlen. Bár váratlan volt, nagyon megtisztelőnek érzetem a felkérést. Leg­merészebb álmaimban sem jutott volna eszembe, hogy az új egyházkerület püspökének titkára legyek. — Mit jelent Önnek ez a megbízatás?- Számomra a felsőbb pozíció vagy munkakör nem előrelépés, karrier vagy na­gyobb rang, hanem nagyobb felelősség. Kihívás, amelyre nem jelentkezni kell, ha­nem felelősségteljesen elvállalni. Ezt tettem én most erre a felkérésre. Tulajdonkép­pen egy kölcsönös bizalomra kell épülnie ennek a munkaköri kapcsolatnak. — Milyen feladat vár Önre. mint személyi titkár?- Felelős leszek a püspök hivatalos programjainak megszervezéséért. A püspök és az egyházkerület legfelsőbb szintű eseményeivel kapcsolatos dokumentumok archi­válása, hivatalos levelezések lebonyolítása is az én feladatom lesz. Sajtószóvivői te­endőim is lesznek, a sajtóval, hírügynökségekkel és más médiumokkal kell majd tar­tanom a kapcsolatot.-Ars poeticáról korai lenne még beszélnünk, de leendő munkájáról biztosan van egy határozott elképzelése.- Szerintem az a jó püspöki titkár, aki nem közismertségre törekszik, hanem ala­pos háttérmunkát végez. Támogatni tudja a püspököt, hogy ne vesszen el a bürokrá­ciában, hanem diplomatikusan és lelkipásztori módon felügyelje az egyházkerületet. — Azt már most lehet sejteni, hogy az itthagyott gyülekezetből sok minden és sok min­denki hiányozni fog.- Elmondhatjuk - a feleségem és én is -, hogy amit elterveztünk, azt valóra is vál­tottuk. Észrevettük, hogy abban a pillanatban, amikor az ember a saját érdekeit nézi (Mi lehet ebből az én hasznom?), az már nem lehet áldásos. Jómagam is mindig kö­zösségben gondolkodó ember voltam, aki tudja, hogy Isten csak oda küld áldást, ahol egyetértésben tudnak dolgozni a munkatársak. Ezt éltük mi itt meg. Mindig azt néz­tük, mi jó a gyülekezetnek. Szinte anyagi javainkat is mind ebbe a szolgálatba állí­tottuk. Persze ezt megélni nem olyan egyszerű, ha már gyerekek vannak. — Az új munkakör betöltése magánéleti változásokat is jelent...- Júniustól én püspöki titkárként, feleségem - Uram Zsuzsanna - pedig főállású hittantanárként fog dolgozni a Győri Evangélikus Általános Iskolában. Anyagi hely­zetünkön ez jelentősen segít, hisz másfél éve - a kisebbik fiunk után kapott GYES lejárta óta - egy fizetésből éltünk. A gyülekezet minden támogatást megadott, de mégis csak egy fizetésből éltünk. Ennek ellenére soha nem akartam más gyülekezet­be jelentkezni. Az az elvem, hogy ott kell lennem, ahol számítanak rám, ahol segíte­ni tudok. Győrbe is így megyek. Igyekszem minden mögött Isten akaratát látni. Az egész életem mögött is. ' Németh I. Harang a hegyen Győrújbarát-hegyen május 12-én a szép napsütéses időben szorgalmas fiatalok dolgoztak az evangélikus harangláb körül, hogy az elkezdett zöldövezet kialakítá­sában segítsenek. A győri evangélikus iskola 8 diákja örömmel végezte ezt a mun­kát. Gyönyörködtek az eléjük táruló szép tájban, és a zárt iskolai levegő után fel­frissülve szívták magukba a tiszta hegyi levegőt. Délben meghatottam átszellemült lélekkel hallgatták a 2000. október 8-án felszentelt harang csodálatosan csengő hangját. A 316 kg súlyú harang az egyetlen „millenniumi” harang az országban, amelyet Klausz István és ifj. Madár Imre ajándékként villamosított húsvétra. Ké­szül a 100 méteres tölgyfakerítés is Sziládi Dezső iparos irányításával. Ezen a na­pon csodálatosat cselekedett velünk a jó Isten, küldött munkásokat az ő házához, mert az „ aratnivaló sok, de a munkás kevés ”. A teremtett világ pedig sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését. Hálámat és köszönetemet fejezem ki az „ajándék munkákért”, melyet Isten dicsősé­gére végeztek. A szakemberek és a diákok munkája pedig legyen példamutatás minden hazáját és szülőföldjét szerető ember számára. A haranglábon elhelyezett emléktáblára Révai aranymondását írattam: „Aföld, ahol születtél, szent legyen előtted!" Áldjad, én lelkem, az Urat, hogy szülőföldemen örök időig szólhat a harang. Molnár Rudolfné, Győr » i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom