Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-02-18 / 8. szám

2. oldal 2001. FEBRUÁR 18. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM / Ma, ha az Ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket. Zsid 3,15 ... o á oki A D Kiválasztott minket magának, és előre el is ha- BWPSliillIlSlf tározta, hogy fiaivá fogad minket. Jézus Krisz­tus által, akarata és tetszése szerint. Ef 1,4-5 (Ézs 25,1, Lk 8,4-8 (9-15), Zsolt 42,1-6) A kiválasztott ige a görög eredetiben a vala­miből felvenni, kiválasztani szóösszetételből származik. Honnan választott ki? Reménytelenségből, ahová az ember lázadása foly­tán került; távol Isten közelségétől, s egyre közelebb a „bűn zsoid* jához”, a halálhoz (Róm 6,23). Isten előre megmondta az ember­nek, mi lesz az engedetlenség következménye. Ha megvalljiik bű­neinket, hü és igaz, hogy megbocsásson és megtisztítson rainKet (Un 1,9), s így már képesek leszünk behívni Jézust a szívünkbe (Jel 3,20), hogy Isten fiaivá fogadit^h bennünket (Jn 1,12) uÉTpfi Áldott az Úr, íznél Istene, hogy meglátogatta né- pét, és váltságof szerzett neki. Lk 1,68 (Ezs 54,5, 5Móz 32,44-47, Lk 10,21-2í) Igaz és fedhetetlen!házaspár volt Zakariás és Erzsébet, mégsem volt gyermekük. Már idősek vol­tak, mire meghallgatásrartalált imájuk. Mi lehetet! vplna na­gyobb örömére egy papjrak, mint az, hogy fia próféta lesz, aki az Úr útját készíti. Ami eijnél is nagyobb dolognak'tűnt, hogy eljön a régen várt MessiásJS Szabadító, és beteljesílijsten ígéretét. Va­lójában ennél is többet adott az Atya, hiszeit Jézus Krisztusban minden ember számlára van üdvösség hü által. Isten áldásai min­den emberi képzeletet felülmúlnak. |<ppn Jézus Krisztus mondta: Imadfrozzatokíazokért, akik bántalmaznak titeket. Lk 6,28 (F.zs 13, Lk 10,25-37) Amikor az emberek szembesültek Jézussal, az élő igével, és ez megtérést, valóságos változást eredményezett, akkor ennek látható jele, gyümölcse is volt: isteni szeretet, öröm, béke. Ez ma is így van. Tehát ez a gyümölcs is ajándék, mint az üdvösség. A „béketűrést” az angol nyelvben „hosszú szenvedés­nek” fordítják. Nem véletlenül, hiszen a békességet nehéz meg­őrizni. De megéri, mert „a békességnek Istene megrontja a Sá­tánt a ti lábaitok alatt hamar” (Róm 16,20). Tehát bennünk és ve­lünk kell, hogy legyen a Békesség Fejedelme, vagyis Jézus, s így tudunk krisztusi módon imádkozni bárkiért. SZERD/I ^ m‘ Pülanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy. örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanok­ra. 2Kor 4,17-18 (Zsolt 27,5, Mk 6,1-6, Lk 10,38-42) A szenve­dés ebben az esetben próbákra utal, mert „kipróbált hitűeknek kell lennünk” (1 Pt 1,7). A megpróbált arany tűzben születik. Egy tégelybe teszik a vélt aranyat, és addig hevítik, amíg csak a szín­tiszta nemesfém marad meg. A talmi elég. Éppen így lesz az Úr megjelenésekor is (lKor 3,11-15). Hogyan tudjuk a próbákat vé­gigcsinálni? - csakis az Úrral, hitben járva, azaz a láthatatlanok­ra nézve, úgy, hogy ezeket vesszük igazi valóságnak (Zsid 11,1). V CSÜTÖRTÖK Ábrahám Isten ígéretét nem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben, dicső­séget adva Istennek. Róm 4,20 (4Móz 11,23, Ézs 28,23-29, Lk 11,1-13) Ábrahám valaha bálványimádó volt, de amikor Isten ki­hívta a környezetéből, engedelmeskedett (lMóz 12,1-4). Ha az Úr egy volt bálványimádó Ábrahámból minden hívő atyját tudta formálni, mit tud formálni egy hívőből, akiben ott él a „mag”, Jé­zus Krisztus. r--------­pp tjTpiz Felkarolta szolgáját. Izraelt, hogy megemlékez- zék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Abrahámnak és az ö utódjának mindörökké. Lk 1,54-55 (Ézs 41,14; Jn 12,34-36 (37-42), Lk 11.(4-23) A mondat egy talál­kozás alkalmával hangzott el Izraelben. A folytonos engedet­lenség következményeként (5Móz 28):pok nehezedett az or­szágra. Az Úr, aki kiválasztotta Izraelt, régóta mintha nem tö­rődött volna velük, nem szólt hozzájjl. A Római Birodalom igáját nyögték, s a kilátástaianságot csak fokozta a széthúzás (sokféle politikai és vallási párt letetett). Az Úr még ebben a helyzetben sem hagyta el népét, mfrt voltak egyszerű, hűséges hívők, akik Benne bíztak, s megadással várták szabadítását (Zsolt 37,39-40). Ilyen istenfélő, alázatos szűz volt Mária is Názáretben (27.48. vers), s azlpur kegyelembe fogadta; isteni fogantatás által (35. vers) Fijffszületését ígérte: Jézust, akit a Magasságos Fiának hívnak máid (30-31. vers). Ő lesz a meg­ígért Szabadító, az jgazi Kffálv (37. vers, Ézs 9,6-7). Mária mindezt a csodát a hit által kapta (38. vers), sőt egy kijelentést is rokonáról - Erzsébetről akit szintén gyermekkel áldott meg az Úr, noha meddőnek nevezték (36. vers) „...mert Istennél Semmi sem lehetetlen” ! 37. vers). Mária és Erzsébet önfeledt ''böfrfopágukat hitükből merítették (45. vers), nekünk is példát adva, hogyazWm§jnincs reménytelen helyzet. 97nU(ÉT választana el minket a Krisztus szeretetétöl? **^^**® Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldö­zés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegy­ver? Róm 8,35 (Ézs 42,6, Mt 13,31-35, Lk 11,24-28) Pál kijelen­tése Krisztus Jézus szeretetén alapszik. Ez az isteni szeretet egy egészen új fogalmat hozott a hellenisztikus világba. Semmilyen tudományág nem ismeri ma sem az „agapét” (lKor 13). Csak azok számára elérhető, akik Jézussal élnek. Isten agapéval szerette a világot, és adta váltságul a Fiát érettünk, hogy higgyünk Benne és üdvözöljünk (Jn 3,16). Jézus apagéval szeretett minket, szenvedett, meghalt és feltámadott érettünk, s most is a könyörgés szolgálatát végzi. Közbenjár az Atyánál a szentekért (Róm 8,34). Pál, a szenvedő apostol Istentől kapott kegyelmet, s így tudta szeretni Krisztust (mi is), mert dedikálta, odaszánta magát Istennek, Isten akaratának (Gál 2,20). Ha ez az elkötelezettség megvan életünkben, akkor Isten, aki maga a sze­retet (ÍJn 4,7-8), betölti egész lényünket, uralja kapcsolatainkat is, azaz könnyebben fogjuk tudni szeretni egymást. Haller Géza HATVANAD VASÁRNAPJA Isten igéje bennünk munkálkodik Zsid 4,12-13 KÖSZÖNET ÉS KÖSZÖNTÉS A 90 éves Prőhle Károly professzor urat köszöntjük A tudás megszerzése hihetetlenül összetett küzdelmet jelent. Idő és erő éppúgy kell hozzá, mint fantázia és merészség. Nagy titok az, hogy kinek melyikből mennyi ada­tott. Mégis az élet szép pillanatai azok, amikor nyugodtan ülhetünk a hallgatóság so­raiban, mert meg lehetünk győződve arról, hogy az előadó professzor mindennek ala­posan utánajárt, és nincs a témának olyan szelete, amire ne lenne felkészülve. Leg­feljebb az a kínos érzés tölti el a diákot a padsorban, hogy ha most véletlenül felszó­lítana, és egy-egy kortörténeti, nyelvtani vagy filozófiai alapfogalomra rákérdezne, nem biztos, hogy tudnék felelni... Erre nagyon ritkán, s akkor is az egész hallgató­ságnak címzetten került csak sor Prőhle professzor úr óráin, szemináriumain és elő­adásain. O beszélt folyamatosan, hol jegyzetből, hol idegen nyelvű kiadvánnyal a ke­zében, hol pedig közvetlenül, látszólag spontán. Aki egy kicsit odafigyelt a tanár úr módszerére, az ma is nagyon jól tudja, hogy csak kísérleti és bizonyítási eljárást át­élt, kipróbált ismereteket adott közre. Ez a polihisztorság melletti alaposság - preci­zitás -, a véletlennek szinte a legkisebb szerepet sem biztosító tulajdonság vezetett néha a kollokviumok, alapvizsgák vagy szigorlatok „ csendjéhez " a vizsgázó oldalán. A professzor úr tekintete pedig még sugallta, hogy van tovább... van még felállás és újrakezdés, de a nyilvánvalóan hatalmas tudás- és ismeretfolénnyel szemben kinek volt bátorsága kockáztatni... A hitről vannak, akik állandóan tudnak szólni, elmélkedni, esetleg még sikerekről is beszámolni. A ma élő és szolgáló evangélikus lelkésznemzedékben alig van olyan, aki­nek nem Prőhle professzor úr órái tették fel az első igazi, őszinte kérdéseket úgy, hogy személyes továbbgondolásra kényszerült. A nehéznek ítélhető időben - tézisek között, so­rok után és írásjelek érzékeltetésével - meg lehetett hallani az írásmagyarázó bölcs, megfontolt, de sohasem könnyű üzenetét. Nem engedte meg, hogy valaki elvesszen az ap­ró részletekben, ha szentírási szakaszokkal foglalkozott. Igyekezett mindig segíteni (bár néha fájdalmas eszközzel), hogy összefüggésekben, rálátással és perspektívában gon­dolkodjunk Isten igéjéről. A tanterem néha átalakult erdei sétává vagy egy-egy kincs csodálatává, de soha­sem maradt szokványos és unalmas. Sok kérdésünk lett volna egy előadás után, de ő nem a kérdezz-felelek világában állt oda mellénk partnerként, hanem később tért vissza a feleletre vagy egy későbbi előadás végén vettük csak észre, hogy most adott (kimerítő) választ a régi kérdésre. Krisztusra mutató mozdulattal úgy tanított, hogy valóban a Szentírás, a hitvallás és Krisztus maradjon a középpontban. Persze ehhez az út csak Luther teológiáján át vezethetett. A mi nemzedékünk már viszonylag ritkán hallotta prédikálni, de ezekre a prédikációkra évtizedek múlva is „ címmel és fő üzenettel" tudunk visszaemlékezni. A lelkészi pályára való felkészítés újra és újra előkerült a tanításában, őszintén rámu­tatva arra, hogy rendkívül bonyolult feladat a teológia tanítása, mert nehéz előre lát­ni. hogy valójában mire lesz szüksége a majdani lelkészeknek. Szavai óvtak a „per­fekt hit” és „perfekt lelkész" hamis képétől. A szív nyitottsága és a közvetlenség vagy épp a távolságtartás mozzanata különös rejtély a diákoldal szemszögéből. Néha az volt az érzésünk, hogy egyértelműen a ta­nítás, a tanbeli tételek világa bontakozik ki előttünk egy matematikai logika rendsze­rének összefüggésében. De követte ezt egy-egy élmény vagy visszatekintő vallomás, esetleg egy aktuális kérdésre reflektáló személyes hang, ahol mindazt igyekezett él- ményszerüen átadni, amit Istentől olyan bőségesen kapott. Ezeken a pontokon tört át az édesanya, édesapa és a család szeretetének imperatívusza, vagy az evangélikus egyház iránti feltétlen hűség és a tisztességes ökumenikus magatartás. A köszöntést lehetne folytatni, de így is valószínű egy tanári figyelmeztetés a 90 éves professzortól: elég lett volna csupán egy kézfogás... A köszönetét pedig Istennek mondhatjuk ki azért a sok-sok tanításért és útmutatásért, amit eddig kaptunk és amit még ezután is átvehetünk Prőhle Károlytól. Isten éltesse Professzor urat a 90. szüle­tésnapján! Dr. Szabó Lajos Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen február 22-én, csütörtökön 11 óra 30-kor köszöntjük Prőhle Károly professzor urat. A huszadik század emberét kérlelhe­tetlenül elárasztják az információk. Árad felénk a sok beszéd. Már-már összefolyik szemünk előtt a betűk sokasága. Új és újabb ötletekre van szükség, hogy valaki is felfigyeljen ezekre a szövegekre, mert az ember már kezd érzéketlenné válni a hangokra, a betűkre. A szavak elvesztet­ték súlyukat és hatásukat. Vajon így van ez Isten igéjével is? Halljuk, olvassuk az ismerős mondatokat: „szeresd felebarátodat, mint magadat”, „én vagyok a világ világossága”, „a szere­tet soha el nem múlik”, „Isten igéje élő és ható”, „kegyelemből hit által” - de tud- juk-e, mit rejtenek magukba ezek a sza­vak!? Kik érthetik meg Isten beszédét? - fo­galmazódik meg a tanítványok kérdése, amikor Jézust faggatják a Magvető példá­zatának értelméről. Követik a Mestert, fi­gyelik szavait, de sokszor értetlenül áll­nak az új üzenet előtt. Az ige hallgatói, sőt tanulmányozói - a lelkészek, teológusok - ma is sokszor állnak tanácstalanul egy- egy bibliai szakasz előtt. „Isten rejtőzkö­dő Isten!” - mondjuk. Valóban Ö rejti el szavai értelmét előlünk? A tanítványok szinte vádként szegezik Jézusnak kérdé­süket: „Miért rejted gondolataidat homá­lyos értelmű történetek mögé?” Ő így vá­laszol: „Példázatokban beszélek nekik, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.” Hiába tesz csodadolgokat, hiába beszél Isten orszá­gáról - az emberek nem értik! Ezért mondja el példázatait. Hátha így jobban meg tudja világítani szavai értelmét. Nem a példázatok nehezek. Mással van a baj! A hallgató szemével, fülével és szívével. Aki kételkedőn érdeklődik Isten szava iránt, nem hitre jut, hanem szkeptikussá, cinikussá válik. Aki viszont kitárja szívét az üzenet felé, annak megvilágosodik Is­ten mondanivalója. (328. énekünk erre a magatartásra buzdít bennünket: „Ki két­kedőn kutatja őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az ÚR megfejti önmagát.”) Isten igéje döntésre késztet. Mindenki­re van valamilyen hatása. Senki nem tér­het ki előle! Sőt már a „vallás” témája maga is kihívó keresztyének és nem hí­vők számára egyaránt. Olykor-olykor ta­xiba ülve szívesen elbeszélgettem a gép­kocsivezetővel. ha a foglalkozásomról kérdezett, rögtön a témánál voltunk. A be­szélgetésnek ezen a pontján a taxisofőr szinte kényszerítve érezte magát arra, hogy valamit elmondjon arról, amit e té­makörben érez és gondol. Istennel kap­csolatban nem lehet senki sem közömbös! Az Ő szava döntésre indít. A Zsidó le­vél írója az igét kétélű kardhoz hasonlítja, ami határozottan szétválasztja egymástól a két végletet. Nincs középút. Gyermek­koromban ámulva néztem a háziasszo­nyokat, ahogyan bontották a csirkét. Éles késsel ügyesen le lehet választani a zsíros részeket. Ilyen szerepe van életünkben az ige kétélű kardjának. Leválasztja lelkűnk­ről a rárakódott fölösleges részeket, a zsí­ros, nehéz terheket; megtisztítja mindat­tól, ami élvezhetetlenné teszi az életet. Ezért az igében szereplő kétélű kard nem naturalisztikus látomás arról, ahogy az belehasít az agy- és gerincvelőbe, nyese­geti az Ízületeket, hanem a megtisztítás reménységének metaforája. Az ige hatá­sára láthatóan szétválik a jó a rossztól, a hasznos a haszontalantól, a tiszta a tisztá­talantól. Az ige döntésre késztet, és segít is a döntés meghozatalában. Isten igéje élő és ható - hangzik a bá­torító üzenet. A magyar nyelv egyedülál­lóan fejezi ki Isten szavának tartalmát: igének nevezi. Az ige pedig cselekvést, történést és létezést jelentő szó. Isten sza­va tehát nem halott betű, hanem IGE, ami nyomán történik valami, ami életet te­remt! Ahol és amikor komolyan vették a történelem folyamán a Biblia tartalmát, ott és akkor valami óriási dolog történt! Nem egészen huszonöt évvel azután, hogy Luther nyilvánosságra hozta tanait, Sárváron kinyomtatták az első magyar Újszövetséget. Azóta már több száz nyel­ven olvasható a teljes Biblia. így terjed az ige és hatása az egész világon! Isten igéjének hatása van. A görög így fejezi ki: energia van benne! Mai - ener­giahiánnyal küszködő - világunk kétség- beesetten új energiaforrások után kutat. Isten igéje kifogyhatatlan és örök energia- forrás, amelyből mindig meríthetünk, és amelynek garantált a hatása! Vető István IMÁDKOZZUNK! Mindenható Istenünk! Óriási ajándé­kot adtál nekünk igéddel. Kezünkbe adtad a Bibliát, amely nem halott betű csupán, hanem életet teremtő és meg­újító forrás. Bocsásd meg, ha közöm­bösen hallgattuk, vagy ha nem figyel­tünk rá! Add, hogy lelkünk mélyéig ha­toljon, és kihasítsa belőlünk, ami nem oda való! A Te igéd élő és ható! Változ­tassa meg a mi életünket is! Ámen. HATVANAD VASÁRNAPJA a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Mt 13,10-17; epistolája (igehirdetési alapige): Zsid 4,12-13. HETI ÉNEKEK: 279, 258. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2001. február 25-én, vasárnap de. 10.04 órakor a Budapest-pesterzsé- beti evangélikus templomból. Igét hirdet Győri János Sámuel lelkész. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán február 19-én, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus korálok. S/1ROK .................. 3 £ 5 3 2 „Vesd le a sarudat, mert szent...” Eddig azt tudta Mózes, hogy hasznos az a terület, ahol apósa juhászaként a birkáit terelgette. A gyöpön jóllaktak az állatok, itatóhely is akadhatott a közelben. Megérte itt legeltetni. Ennyi elég is volt neki ebből a helyből. Sem­miféle magasztos érzés nem kerülgette. Az előtte tornyo­suló hegyben csak a legeltetés akadályát látta. A vadró­zsabokrokkal is csak baja volt: árnyékot nem adtak, nem lehetett alattuk deleltetni. A tüskés ágak alól nehezen csi­pegették ki a füvet a birkák. Egyszer aztán kiderült, hogy ez a hely a hasznosságán túl szent is. Nemcsak azért, mert a teremtés tartozik az Örökkévalóhoz, hanem azért, mert ott megjelent és meg­szólalt az Isten. Megjelent? Csak furcsán lángoló bokrot látott Mózes. A szó igazította el, ki van itt, és mit tegyen ő. A Szent mindig önmagát korlátozva jelenik meg világunk­ban. Érettünk rejtőzködik, mert másként nem bírnánk ki jelenlétét. A Szent valóban a hétköznapiban fészkel. Lán­gol, de nem pusztít, fénylik, de nem vakít, földre borít, imádatra késztet, hogy talpra állítva szolgálatába indítson. Levetteti a sarut, hogy azután egy élet hosszán ott legyen Mózes és népe lábán, a vándorok útján. Ez a látomás tulajdonképpen mindent elmond az is­tentiszteletről. A mindenütt jelenlévő Isten a vadrózsabo­kor után a sátrat, majd a gyönyörűséges templomot „szenteli”, korlátozza jelenléte helyéül, megszólalása he­lyéül, hogy rátaláljunk. Nem bízza ránk, hol keressük. Nem bújócskázik velünk. Értünk korlátozza magát. Em- berszeretetéből jelöl ki helyet, választ embemyelvet, hogy rátaláljanak. Amikor eljött az ideje, a Fiát küldte. Ettől kezdve már az O személyében és szavában jelenik meg és szólal meg végérvényesen. Ortodox testvéreink esti imádságában osztozunk, amikor Krisztus Urunkban látjuk-hisszük a „szent, halhatatlan és boldog mennyei Atya tündöklő di­csőségének vonzó, szelíd, barátságos, derűs fényét.” De Krisztus maga is „rejtőzik”: maga hirdeti az evan­géliumot, noha csak embert látok a szószéken. Ember ke­ze meríti a vizet, de O keresztel. Falatnyi ostyát látok és kortynyi bort ízlelek, pedig Ő osztja ki magát a Szentség­ben. Mintha egyre inkább rejtőzködnék. „Rejté a kereszt­fa istenségedet, Itt az emberségi is elrejtezkedett.” Még­is: „Hiszen mind, amit szól Istennek Fia, Nincs igazabb, mint az Igazság szava.” (Aquinói Szent Tamás: Adoro Te... Sík Sándor ford.) A reformátor együtt énekel Aquinóival. Templomunk, istentiszteletünk ettől a rejtőz­ködőén jelenlévő és cselekvő Krisztustól kapja a szentsé­gét. Ettől szent a négy meszelt fal, vagy a katedrális, az oltár, a szószék, .a keresztelőmedence. A Szent nem vo­nult vissza. De mi van az imádattal? Csak addig érdekes az Isten, amíg hasznos? Az elcsöndesülő hang, a figyelő értelem és szív, az imádságra kulcsolódó, vagy felemelt kéz, az ének, a szentség vételénél meghajló térd küldő gesztusok. De nem üres rituálé kellékei. Lehetnek és le­gyenek a rejtőzködő Krisztus szent, megígért jelenlétének jelei, a fogadás szent jelei, amelyek többet mondanak Mózes szótlan, döbbent arcraborulásánál és sarutlan mezítlábánál. Fehér Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom