Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-02-18 / 8. szám
Evangélikus Elet 2001. FEBRUÁR 18. 3. oldal (Folytatás az első oldalról.) 325 éve szabadultak ki a gályarabok Méltán ért véget február 11-én, református testvéregyházunk magyarországi „fellegvárában” a gályarabságot szenvedett protestáns prédikátorokra emlékező ünnepségsorozat. Noha a környékről annakidején keveseket sújtott a rendkívüli törvényszékek ítélete, a debreceni Nagytemplom és a Református Kollégium közötti parkban található az az emlékoszlop, amely 2Tim. 4,7 igéjével állít kőbe vésett emléket hitvalló eleink állhatatosságának: „Ama nemes harcot megkarcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartót- tam ". Dr. Seregély István A gályarabegri érsek ok szabadulásának évfordulóján - a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium vezetőinek meghívására - Frits de Ruyter de Wildt mellett, a „kálvinista Rómába” látogatott - többek között - Eric F. Ch. Niehe, a Holland Királyság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára és dr. Seregély István egri érsek is. A Magyarországi Evangélikus Egyházat D. Szebik Imre elnök-püspök képviselte. Az emléknap vendégeit dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyház- kerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntötte. Ugyancsak a zsúfolásig telt Nagytemplomban tartott hálaadó istentiszteleten szólt az ünneplő gyülekezethez Koszorúzás az emlékparkban. Az előtérben (jobbról balra) Németh Zsolt a Külügyminisztérium politikai államtitkára, dr. Bölcskei Gusztáv, Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, és D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök püspöke. Frits de Ruyter, aki a jelenlévő egyházi méltóságoknak átnyújtotta a gályarab-sza- badító admirális amszterdami sírkamrájának kulcsát, amelyből mindöszsze négy másolat készült (?!). Az istentisztelet végeztével a vendégek koszorúkat helyeztek el a gályarabok emlékművénél, majd átvonultak a Kollégium dísztermébe, ahol a három történelmi egyház vezetője, illetőleg a holland és a magyar diplomácia képviselője méltatta az évforduló jelentőségét. Az emlékülésen tartott előadásában D. Szebik Imre hangsúlyozta: „Az öku- mené korszakában emberi hitelességünk azon múlik, mennyire tudjuk a világ előtt felmutatni, hogy Krisztus nincs felekezetekhez kötve, és az élő ige tartja meg a szentek közösségét... A 525. évforduló Fotók: TPK ünnepe forrassza eggyé szívünket a Krisztus iránti szeretetben és a kölcsönösen hordozott hűség betöltésében. " D. Szebik Imre és Frits de Ruyter de Wildt DEBRECEN Emlékezések Ordass Lajos születésének 100. évfordulóján Ordass Lajos püspök születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepélyt az Evangélikus Egyház Országos Irodája az Üllői út 24. szám alatti templomban, 2001. február 6-án délelőtt 10 órakor. A megjelenteket D. Szebik Imre elnök-püspök köszöntötte, majd átadta a szót dr. Boleratzky Lóránt jogakadémiai tanárnak. Beszédéből nem csupán a pontos életrajzi adatokat ismerhették meg az ünnepi ülés résztvevői, hanem a kor történelmi, politikai, egyházpolitikai rajzát is. Különösen fontos, hogy a fiatal nemzedék, amely személyesen nem, csak műveiből ismerheti Ordasst, átfogó látást kapjon történelmi közelmúltunkról, s ez az emlékbeszéd ehhez nyújtott értékes adalékokat. Boleratzky Lóránt után dr. Hafenscher Károly teológiai tanár lépett az emelvényre, és személyes hangvételű beszédében idézte a hallgatóság elé Ordass püspök alakját. Az ismert dátumok, adatok, személyek, helyszínek, döntések és azok következményei, azaz Ordass Lajos életútjának állomásai így, e visszaemlékezés szavai által váltak mindnyájunk számára gazdagítóvá. Az ünnepség második részében egy dokumentumfilmet tekinthetett meg áz emlékező gyülekezet, Tóth-Szöllős András szerkesztésében. A filmben többek között megszólalt a nemrég elhunyt bécsi magyar lelkész - Szépfalusi István - úgy is, mint írója és összeállítója a Sajtóosztály kiadásában az elmúlt évek során megjelent Ordass-dokumentumköteteknek. Sok bejátszással, fotóanyaggal, eredeti hang- felvétellel illusztrált müvet láthattunk. Énekkel, záróimádsággal fejeződött be az emlékünnepély, melyet a televízió kamerái is rögzítettek. K. D. Az Ordass Lajos Baráti Kör, a Budai Evangélikus Egyházmegye és a Kelenföldi Gyülekezet képviselői - a délutáni hálaadó istentisztelet előtt - a Farkasréti Temetőben helyeztek el koszorút D. Ordass Lajos sírján. Fotó: Bottá Dénes Szót kér a szerkesztő- Lapzártaválta Fedje jótékony homály, melyik országos hetilap főszerkesztői szobájának ajtaján tündökölt a felirat „Az újságíró ne dumáljon — írjon!”. Mindenesetre tény, hogy az ominózus papírfecni csak addig éktelenkedett ott, amíg ripők kezek alá nem firkan- tották, hogy ,yl szerkesztő viszont ne írjon, hanem szerkesszen és szervezzen! ”... Elevenbe vágott a bonmot, a szóban forgó kolléga ugyanis előszeretettel írta tele a lapot, míg a munkatársak jószerével azt sem tudták, mi volna a feladatuk. Az adomává nemesült történet ismeretében - szerkesztői munkakörben - eddig többé-kevésbé sikerült kordában tartanom grafomán hajlamaimat, és - annak rendje s módja szerint - foként szerkesztői, szerkesztőségi állásfoglalásokra szorítkoznom. Töredelmesen be kell azonban vallanom, hogy ennek az elvnek az érvényesítése éppen most, az Evangélikus Élet szerkesztésének átvételekor bizonyult megvalósítha- tatlannak, és gyanítom, hogy időnként a jövőben is magamra kell osztanom klasszikus újságírói feladatokat. Nem mintha az Ev. Elet nem adna elégséges szerkesztői- szervezői feladatot. Ellenkezőleg! Azzal már e megbízatás elvállalásakor is tisztában voltam, hogy - tollforgató belső munkatársak hiányában - lapunk megújítása csakis egy szélesebb külsős sajtóhálózat kiépítésével és „karbantartásával”, azaz elsődlegesen szervezőmunkával biztosítható. Amire a staféta átvételekor nem számítottam, az a friss kéziratok csaknem teljes hiánya..., no meg az a körülmény, hogy - a nyomdai átfutás miatt - a januári munkakezdés valójában az ádvent közepét jelenti. Ez az időszak pedig (Vízkeresztig bezárólag) nem igazán alkalmas a hálózat-építésre. De még egyszerű kapcsolatfelvételre se nagyon, hiszen az ünnepi időszak lelkészeink számára fokozott leterheltséget jelent, a nem-lelkészek pedig csak meghitt családi programok feláldozásával vállalkozhattak volna cikkírásra. Most azonban, hogy az ünnepek múltával, lassacskán nemcsak „szervezni”, de szerkeszteni is lehet a lapot, szabad legyen mindenekelőtt köszönetét mondanom azoknak, akik - kérve vagy kéretlenül - mégis tollat ragadtak, lehetővé téve, hogy az Evangélikus Elet az említett nehézségek ellenére is szolgálhasson tartalmas lelkiszellemi muníciókkal az újesztendő első heteiben. Ha kéziratok nem is, észrevételek-vélemények azért persze szép számmal érkeztek az eltelt időszakban. Hadd mondjak köszönetét ezekért is, hiszen - jellegüktől függetlenül - azt a jóleső érzést erősítették meg bennem, hogy az Evangélikus Életnek nemcsak vásárlói és előfizetői vannak, de olvasói is. Sajnos szerkesztőségünknek a (6. oldalon lévő impresszumban található) címét nem mindenkinek sikerült felfedeznie, így a kritikai észrevételek egy része csak közvetett úton jutott tudomásunkra, ámbár az is lehet, hogy csupán tapintatból panaszkodtak inkább másnak a lap sorsáért aggódók. Kéremszépen, ne tessenek kímélni, minden nekünk címzett véleményt megszívlelünk! Ráadásul ezt most már többedmagammal ígérhetem, hiszen február elsejével megalakult egyházunk sajtó- és tömegkommunikációs bizottsága, amely jóváhagyta az Evangélikus Elet szerkesztőbizottságának összetételére vonatkozó javaslatot. Minden valószínűség szerint tehát már e hónap végétől egy vadonatúj szerkesztőbizottság fogja segíteni munkámat, amelyhez mindazonáltal - az újság olvasóinak és munkatársainak támogatásán túl - elsődlegesen továbbra is az Úr áldását kérem és remélem. Bár szerény lehetőségeink okán, munkatársakon továbbra is külső munkatársak értendők, néhány állandó szerzőnkre rovatvezetőként vagy - mondjuk így - rovatgazdaként is számítunk. Ugyanakkor Rezessy Szabolcs tördelőszerkesztő társaságában, ez év elejétől immár egy szakképzett újságírót is belső munkatársunknak tudhatunk. (Kőháti Dorottya lelkésznő a Missziói Magazin szerkesztése, illetőleg rádiós munkája mellett ajánlotta fel munkaideje nagyobbik részét.) Hetilapunk arculatának formai és tartalmi megújítása csapatmunka eredménye kell, hogy legyen. Ennek egyik alapvető feltétele az íráskészséggel rendelkező (és az íráshoz kedvet is érző) lelkészek és gyülekezeti tagok minél szélesebb körének feltérképezése, úgymond az Evangélikus Elet - már említett - sajtóhálózatának kiépítése. De legalább ilyen fontos az olvasói szokások, igények és vélemények folyamatos „szondázása” is. Ennek fóruma a későbbiekben internetes honlapunk lesz, de a közeljövőben ennek érdekében lapunk hasábjain is tervezünk közzé tenni egy kérdőívet. Bár az olvasói reakciók mindegyikét - a terjedelmi korlátok miatt - képtelenség megjelentetni, jelen lapszámunkban két olvasói levelet is publikálunk (a kritikusab- bat teljes terjedelmében), bizonyságul arra, hogy a bírálatokat is köszönettel fogadjuk. Az már egy más kérdés, hogy az elmúlt hetekben történetesen a legtöbb bíztató, elismerő véleményt is azok a kísérleti jelleggel közölt témák, illetőleg műfajok váltották ki, amelyeket mások éppenhogy kifogásoltak. (Emlékeztetőül: a január 14-i lapszám címoldalán 2001. első négy napjának bel- és külpolitikai eseményeit foglaltuk össze, míg a 6. oldalon a humornak szenteltünk nagyobb teret. Egy héttel később - egyebek mellett - „Költői imádságok címmel” közöltünk egy teljes oldalt kitevő irodalmi összeállítást a Magyar Kultúra Napja alkalmából.) A szögesen eltérő reakciók egyrészt igazolták, hogy létező igény van efféle rovatokra, másfelől viszont igazolódott az is, hogy az újítások tekintetében nagyobb körültekintéssel kell eljárnunk. (Már csak ezért is gondolom indokoltnak az említett „közvélemény-kutatás” mielőbbi megejtését.) Tisztelt Olvasónk! Az Evangélikus Élet idei évfolyamának 8. számát tartja kezében. Talán már a címlapra pillantva is feltűnt önnek, hogy ebben a lapszámban az elmúlt hétvége eseményeiről is olvashat. Aligha tévedek, amikor feltételezem, hogy ezúttal egy olyan „újdonságot” jelenthetek be immár hivatalosan is, ami egyöntetűen kedvező fogadtatásra számíthat. Nevezetesen azt, hogy a lapunkat előállító nyomdával és a postával folytatott tárgyalások eredményeképpen (kiadónk vezetőjével közösen), sikerült - költségnövekedés nélkül - változtatunk a nyomdai átfutás ütemezésén, llymódon nyílt lehetőségünk arra, hogy mostantól az egy héttel korábbi eseményeket is „dokumentálhassuk”. Mivel a legtöbb egyházi, gyülekezeti alkalom a hét végére esik, ennek mostantól kizárólag az lehet akadálya, ha az érintett gyülekezetek nem élnek az új lehetőséggel, és továbbra is hetek múltán küldik el beszámolóikat hitéletük jelentősebb eseményeiről. (Ezt a gyakorlatot mielőbb szeretnénk végleg megszüntetni.) Lapzártánknak az újság megjelenésének időpontjához való közelítése számos más lehetőséget is magában rejt, de ezek ismertetésére majd egy másik alkalommal adnék szót magamnak... E helyütt most az tétessék ezúton is közhírré: hogy az előző hétvége, pontosabban a csütörtök, a péntek, a szombat és a vasárnap eseményeiről - hétfőn délután 2 óráig tud fogadni szerkesztőségünk (faxon vagy e-mailben) rövid beszámolókat! A szkennerek és digitális kamerák rohamos térhódítása okán, akár fényképek fogadása is megoldható,- természetesen előzetes egyeztetés után. Minden más írás esetében (a hirdetéseket is beleértve), az Evangélikus Élet aktuális számának lapzártája: csütörtök, déli 12 óra! A „lapzártaváltára” természetesen csak annak a terjesztői ígéretnek a birtokában vállalkozhattunk, miszerint az újságot - legkésőbb pénteken - minden előfizetőnk megkapja. A Magyar Posta ezt vállalta. Mi azért hagyatkozzunk az imádság erejére is!... (T.) Pintér Károly s i I I
