Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-02-18 / 8. szám

Evangélikus _______ORSZÁGOS EV ANGÉLIKUS HETILAP 66. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2001. FEBRUÁR 18. HATVANAD VASÁRNAPJA ÁRA: 65 Ft A TARTALOMBÓL­Mártírjainkra emlékeztünk Szót kér a szerkesztő „Vesd le a sarudat, mert szent” Téves „dolgozatjavítás” EVANGÉLIKUSNAK VAGY REFORMÁTUSNAK VALLOTTÁK MAGUKAT... 325 éve szabadultak ki a gályarabok Egyháztörténet-írásunk az 1671— 1681 közötti időszakot így jelöli: „gyá­szos évtized”. I. Lipót felfüggesztette hazánk alkot­mányát és 1673-ban Ampringer János Gáspárt, a német lovagrend nagymesterét nevezte ki Magyarország kormányzójá­vá, Pozsony székhellyel. A Wesselényi-féle összeesküvést a bé­csi udvar kegyetlenül megtorolta. Ebben az időszakban, amikor a török hadműve­letei miatt is egyre inkább csökkent az or­szág népessége, a katolikus főpapság - ahelyett, hogy befolyását a nemzeti egy­ség és szabadság érdekében vetette volna latba -, inkább az országban garázdálko­dó jezsuitákat és zsoldosokat vezette a protestánsok ellen, és minden elképzelhe­tő formában segítette az elnyomó Habs- burg-házat. A Habsburg gyarmatosító tö­rekvéseknek még hosszú ideig készséges támogatói és kiszolgálói voltak a katoli­kus klérus tagjai. Természetesen Becs sem maradt hálátlan: nagyjővedelmü egyházi és világi pozíciókat, földbirtoko­kat juttatott nekik. A Habsburgok és a ka­tolikus klérus szövetsége egyszerre irá­nyult a hazai protestantizmus, a nemzett függetlenség és haladás ellen. * * * 1671-ben kezdődött el a legtekintélye­sebb protestáns városokban a templomok erőszakos elvétele: Kassán, Selmecbá­nyán, Győrött, Komáromban, Sárospata­kon, Bártfán, Eperjesen. Kollonics Lipót és Bársony püspökök német katonaság­gal és jezsuitákkal jártak városról-\ áros­ra. Spankau császári hadvezér támogatá­sával, Szelepcsényi György pedig a lelki­pásztorokat vette üldözőbe. Hazánkban három év alatt öt „rendkí­vüli törvényszék” működött. Az első elé került Pozsonyban - 1671 januárjában - sok protestáns nemes. Közülük többeket halálra és vagyonelkobzásra ítéltek. A második törvényszék Nagyszombatban, Szelepcsényi vezetésével hozta meg íté­letét. Célja a pozsonyi gyülekezet meg­semmisítése volt. Öt lelkészt és több gyü­lekezeti tagot ítéltek el. Harmadszor Po­zsonyba idézett 1673. szeptember 25-re Szelepcsényi 33 protestáns lelkészt, egy kivételével evangélikusokat. Őket azzal fenyegették, hogy „felségsértők” lesznek, ha a reverzálist nem Írják alá. Az időseb­bek lemondtak tisztükről, a fiatalabbak pedig száműzetésbe mentek. Áttérésre csak egy határozta el magát: Suhajda Má­tyás. (A „Suhajda” név betűiből az „Ah! Júdás!” szavak rakhatók össze.) 1674. április 30-án Szepesváralján is volt rendkívüli törvényszék. Szelepesé- nyi felhívására. Ez elé a 13 szepességi vá­rosból idézték meg a lelkészeket és taní­tókat. Negyvenegyen jelentek meg, majd az ítélet végrehajtása elöl nagyrészük külföldre menekült. Időrendben ez volt ötödik rendkívüli törvényszék. A negyedik, működésében legszéle­sebb körű, és következményeiben a leg­rettenetesebb rendkívüli törvényszéket is Szelepcsényi György hivatta össze Po­zsonyba, 1674. március 5-re. Most már az összes protestáns lelkészt és tanítót megidézte, még a török hódoltsági terü­letről is, bár ezek nem jelentek meg. Ös­szesen több, mint 700 „vádlottat” vártak, de csak 274 evangélikus és 52 református lelkész, illetve tanító jelent meg. A bíró­ságon a protestantizmus legfanatikusabb ellenségei „bíráskodtak”: Szelepcsényi, Kollonics, Sennyei püspök, Eszterházy, Széchy, Erdődi grófok, - a legelfogultabb vádlók, tanúk és bírák egyszemélyben, a judicium teljes hiányával. A három vádpont: gyalázták a (kato­likus) vallást; támogatták azokat, akik 1. Lipót ellen szervezkedtek, kapcsolatban voltak a Wesselényi-féle összeesküvők­kel; a törökkel cimboráltak. A perbefo- gottak ezeket a koholt vádakat egyen­ként és közösen is, visszautasították. Az alaptalan vádak hátterében az a szándék húzódott meg, hogy az evangélikus és református gyülekezeteket megfosszák lelkipásztoraiktól, tanítóiktól, hogy azu­tán a gyülekezeteket katolizálják. Voltak, akiket rábeszéltek vagy meg­ijesztettek, és lemondtak tisztükről, vagy a száműzetést választották. A töb­bieket minden elképesztő módon megkí­nozták. (A jezsuiták közül Kellio Miklós tűnt ki különleges kegyetlenkedéseivel.) Egy ideig Pozsonyban tartották őket, majd - miután sem a kötelezvények alá­írására, sem katolizálásra rábírhatok nem voltak - megláncolták, és a lipótvári, komáromi, sárvári, kapuvári és más börtönökbe vitték őket. Tíz hónapig tartó szenvedés után, a lipótváriakat, komáromiakat szám sze­rint negyvenegyet - Morvaországon ke­resztül, Triesztbe hajtottak, és ott 50-50 aranyért, mint gályarabok, kerültek a tengerre. Közülük csak 30-an érkeztek oda, mert a többiek útközben meghaltak, súlyosan megbetegedtek vagy elmene­kültek. (A sárváriak, kapuváriak és eber- hardiak közül húszat Buccariba vittek börtönbe, “Közülük kettő útközben meg­szabadult, tízen megfélemlítve és megkínozva - áttértek, hárman meghal­tak, öten pedig - borzalmas szenvedések után — 11. György szász fejedelem közbenjárására nyerték vissza szabad­ságukat, 1676. május 2-án.) A gályarabok a gályákon kilenc hónapig szenvedtek, míg végül de Ruyter Mihály holland tengernagy kiszabadította az életben maradotta­kat, 1676. február II-én. * * * Egyházunk, illetőleg a hazai protes­tantizmus jövője és a nemzet jövője szo­rosan összekapcsolódott. Maga a keresztyénség sem mentes a bűnöktől, de mert Jézus keresztje a bűn- bocsánat jele mindenkinek - múltunk szomorú, tragikus eseményeit el nem fe­lejtve ; szeretetben megbocsátunk egy­másnak, „öda-vissza”! 1991. augusztus 18-án, Debrecenben az ökumenikus találkozó után, II. János Pál pápa elhelyezte az emlékezés koszo­rúját a gályarabok emlékművénél, és gondolt rájuk kegyelettel. Szeretetben még a legszomorúbb dolgokról is lehet nyíltan beszélni! I)r. Barcza Béla Amikor a protestáns országok tudo­mására jutott az ártatlan magyar gálya­rabok sorsa, hosszas diplomáciai pró­bálkozások után, a tengeri hajóhaddal is rendelkező Hollandia szánta el magát a cselekvésre. Ruyter Mihály holland ad­mirális1676. február 11-én jelent meg a nápolyi kikötőben, és hajóinak ágyúit Nápolyra szegezve, követelte a magyar protestáns gályarabok kiadását. Westhorius hajókáplúnt küldte a foglyo­kért. Huszonhat lefogyott, rongyos, se­bektől és sebhelyektől meggyötört gá­lyarab volt már csak életben. A holland hajón Jelruházták és táp­lálták, majd 1676. március 25-én egy angol hajóval tették partra őket Velence kikötőjében. Innen kerültek a protestáns államokba. Heten jutottak Hollandiába, illetve Angliába, öten Szászországba, tizenhárom pedig Svájcba. A gályarah- ságot szenvedett prédikátorok közül ek­kor csak Kocsi Gergő Bálint tért vissza Magyarországra. Ruyter Mihály holland admirális nem sokkal élte túl a gályarabok kisza­badítását. 1676. április 29-én a franciák elleni harcban megsebesült. Az egyik lá­bát ellőtte az ágyúgolyó és sérülésébe belehalt. A magyarokért dobogó szívét a Syracusai-öbölben, a tengerparthoz kö­zel temették el, testét azonban bebalzsa­mozták és Amszterdamban az új temp­lomban temették el. Dr. Reményi Mihály Múlt vasárnap - február 11-én - hazánk számos protestáns gyülekezetében adóztak a szabadságukat 325 évvel ezelőtt visszanyert evangélikus és református prédikátorok és mártírhalált halt társaik emlékének. A sárvári megemlékezés mel­lett, az emléknapok sorából kiemelkedtek azok az ünnepélyek, amelyeken részt vett Frits de Ruyter de Wildt admirális, a huszonhat életben maradt magyar gályarabot kiszabadító holland tengernagy - Ruyter Mihály - egyenesági leszármazott­ja, aki a Holland-Magyar Protestáns Keresztyén Lelkigondozó Szolgálat jóvoltából látogatott Magyarországra. PAPA Az ünnepségsorozat első állomása Pápa volt. Az emlékező istentiszteletnek a református nagytemplom hajója adott otthont. Amiképpen egykor a gályákon is együtt voltak a református és evangé­likus prédikátorok, úgy voltak most is együtt e két történelmi egyház hívei. Kü­lönösen azon gyülekezetek képviselőit hívták meg, ahonnan egykor az ellenre- formációs törvényszékek elé idézték lel­készüket. Evangélikus egyházunkat - hivatalos szinten - Smidéliusz Zoltán püspökhe­lyettes és dr. Weltler János egyházkerü­leti felügyelő képviselte. A püspökhe­lyettes a gályarabokat felszabadító De Ruyter admirális szavait idézte, aki - lát­va a foglyok szenvedését, - tettét élete legnagyobb győzelmeként értékelte.'A köszönet szavaira pedig csak azt vála­szolta, hogy ő maga Isten eszköze volt. Dr. Weltler János felügyelő az egykori admirális jelenvolt leszármazottjának egy CD lemezen megjelent kantátát adott át, amelyet Szokolay Sándor zene­szerző írt 25 évvel ezelőtt a prédikátorok felszabadításának 300. évfordulójára. (Ez a kantáta azoknak a lelkészeknek és pedagógusoknak is emléket állít, akiket a XX. század önkényuralmi rendszerei­ben hurcoltak meg.) Tisler Géza református egyházkerüle­ti főjegyző és dr. Weltler János felügyelő — gyászzene hangjaira - felváltva olvas­ták az elhunyt lelkipásztorok neveit, majd az egyik túlélő visszaemlékezései­ből hallhattunk részleteket. A szabadu­lást hozó admirális kései utódja, Ruyter- de Wildt tengerésztiszt köszöntése után Tisler Géza főjegyző és Smidéliusz Zol­tán püspökhelyettes, a felszabadított pré­dikátorok neveit olvasta fel, majd dr. Böröczky Zoltán a pápai református gyü­lekezet főgondnoka koszorúzta meg a templomban található prédikátorok em­léktábláját. Dr. Molnár János, a Révkomáromi Református Teológia dékánja személyes élményként mesélte el, hogy pozsonyi segédlelkész évei alatt sokszor megállt a református templom sekrestyéjének ajta­ja előtt, amely ajtó egykor a prédikátoro­kat elítélő törvényszék bejárati ajtaja volt. Sokszor elcsendesedett előtte, arra emlékezvén, hogy az ajtó mögött hang­zottak el az ítéletek, de ugyanakkor a bá­tor hitvallások is. Ma is ilyen lelkészek­re van szükség! Dr. Márkus Mihály püspök igehirde­tésében a 124. és 50. Zsoltárból idézett. A hálaadó istentisztelet végén a gyü­lekezet megkoszorúzta Kocsi Csergő Bálint és Séllyei István gályarabságot szenvedett prédikátoroknak - a templom szomszédságában lévő - domborművét. A Református Gimnázium egy kiállítás­sal járult hozzá a nap eseményéhez. Menyes Gyula SÁROSPATAK A zsúfolásig megtelt sárospataki templomban február 10-én dr. Mészá­ros István, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének vezetésével vonultak be a szolgáló lelkészek és a meghívott vendégek, köztük Frits de Ruyter de Wildt, a legendás admirális leszármazottja. Az igehirdetés szolgá­latát Mészáros István püspök végezte a Római Levél és az Apostolok Cseleke­detei alapján. Az istentisztelet után közgyűléssel folytatódott a megemlékezés, melynek ünnepi szónoka Balog Zoltán, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója volt, aki átadta a kormányfő üdvözletét az ünneplő gyülekezetnek. Ezután F. Ruyter de Wildt beszéde következett, majd a gyülekezet átvonult a sárospa­taki kollégium udvarára, ahol - többek között - dr. Erdélyi Géza felvidéki re­formátus püspök valamint - Szebik Imre elnök-püspök nevében - Veczán Pál evangélikus esperes szólt az egy­begyűltekhez. A beszédek után emléklapot adtak át azon gyülekezetek lelkészeinek, amelyek­ben az egykori gályarabok szolgáltak. Veczán Pál SÁRVÁR A sárvári vár udvarán egy márvány­tábla 15 nevet őriz, akiket gályarabságra ítélve tartottak itt fogva 1674 júniusától 1675 júniusáig. Hét református társuk mellett a következő nyolc evangélikus lelkész szenvedett itt evangéliumi hité­ért: Csutka János. Fülöp János, Glogovius János, Lányi János, Mensatoris István, Rafaidesz János, Rohácsi János, Svetski András. (Svetski itt is halt meg 1675 január 6-án, 46 éves korában.) Hónapokig olyan helyzetben tartották őket a börtön fenekén, hogy lábuk kalo­dába zárva, kezeiken bilincs, nyakukon pedig vas öv volt, és mindez láncokkal összekötve. A hitvallók sorsáról és egy­házainkat ért veszteségeinkről még min­dig nem tudunk mindent. A sárvári már­ványtáblára is még további nevek kerül­hetnek, amint a kutatások eredménye­ként máris további két névről tudunk. Sárváron is együtt emlékezett meg az evangélikus és református gyülekezet e jelentős évfordulóról. Abban az órában gyűltünk össze a református templom­ban, amikor 325 éve 1676 február 11-én levették a bilincseket hitvalló lelkésze­inkről. De Ruyter admirálissal a szabad­ság vizeire hajózhattak. A gályákról és a parti börtönökből ezt a régen várt szaba- dítást összesen negyvenen érték meg. „Ami már hosszú ideje egész Európa szégyene volt, ma 325 éve egész Európa ünnepe is lett.” - idézte fel az eseménye­ket Keveházi László egyháztörténész, nyugalmazott evangélikus esperes. Babérkoszorúkat ezideig gyülekeze­teink Reformáció ünnepén helyezték el a mártírok táblájánál. A mostani ünneptől indíttatva a jövőben február 11-hez közel eső vasárnap egy közös istentisztelet ke­retében, évenként - a két templomban váltakozó helyszínnel - szeretnénk illő­en megemlékezni, azt követően pedig a koszorúzással bizonyságot tenni, hogy erős vár a mi Istenünk! Gyarmati István Frits de Ruyter de Wildt admirális, a ma­gyar gályarab prédikátorok kiszabadítójá- nak egyenesági leszármazottja. Fotó: Menyes Gyula (Folytatás a 3. oldalon.) 4 I I i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom