Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-12-02 / 49. szám
4. oldal 2001. DECEMBER 2. Evangélikus Élet Misszióról Nyitrán „Tágas térre állítottad lábamat" Zsolt 31,9 - ez a bibliai ige volt a jelmondata annak a missziói gyülekezetépítésről rendezett nemzetközi szemináriumnak, amelyet a Német Missziói Szolgálat (AMD) szervezett meg a szlovákiai Nyitrán. Hans Zinnow berlini diakónus vezetésével ötvenötén gyűltünk össze november 5-9. között, - 13 országból, főként Közép- és Kelet-Euró- pából. Magyarországról hárman - Bálintné Varsányi Vilma, Bencze Imre és Füller Mihály - vehettünk részt ezen a konferencián. A mi Urunk a programok segítségével is tágas térre állította a lábunkat. Hartmut Bärend, az AMD főtitkára, az Apostolok cselekedeteiről írt könyv, valamint a Rómaiakhoz írt levél alapján vázolta a missziói munka perspektíváját. A különböző országokból jött munkatársak beszámoltak az 1989-óta hazájukban folyó missziói tevékenységekről, beszéltek arról, hogy mely munkára helyeznek különösen is nagy súlyt, s hogy milyen reményeket fűznek hozzájuk. Jan Sicko-Jaroslava Sicková művészházaspár egy kiállítással azt mutatta be nekünk, hogy a képzőművészet miként közvetítheti nonverbális (szavak nélküli) módon a Biblia üzenetét. A szeminárium munkamódszerét a következő mottó irányította: Egymásra figyelve, egymástól tanulva. A kölcsönös tapasztalatcserék több vonatkozásban új lehetőségekre és utakra hívták fel a résztvevők figyelmét. A tanácskozás fontos eleme volt a szlovák egyházi vezetőkkel való találkozás. Dr. Julius Filo evangélikus püspök beszámolt az elmúlt 12 év tapasztalatairól. Elmondta, hogy a misszió fogalma sok keresztyén számára ma is „szent”, de szomorúan állapította meg, hogy sok lehetőséget nem tudtak kihasználni. Hangsúlyozta: „A misszió az egész egyház ügye kell, hogy legyen. Fenyeget ugyanakkor az a veszély, hogy az egyházban idegen lesz a misszió-munka". A perspektívákkal öszszefüggésben megemlítette a hitben való megújulás szükségességét. Égetőn szükséges szerinte, hogy az egyház misszionáló - küldetésben élő - egyházzá váljon. Frantisek Rábek római katolikus püspök a hivatalában köszöntötte a szeminárium résztvevőit. O az ottani egyház megalapítóinak, Cirill és Metód missziói munkáját és stratégiáját mutatta be. Köszöntőjében hangsúlyozta az ökumenikus együttműködés fontosságát helyi, országos és nemzetközi szinten. A beszélgetés után lehetőségünk volt megtekinteni a püspöki palotához tartozó templomot, amely Szlovákia legrégebbi temploma. „Változás, megtérés, újrakezdés” című előadásában a szív megtérésének fontosságát hangsúlyozta Erdélyi Géza református püspök. A megtérés Isten nélkül lehetetlen. Az ember - Erdélyi püspök meglátása szerint - lelke mélyén sokat veszített, és az életében a pénznek osztotta ki a főszerepet. Fontos, hogy az egyház „újra Krisztusra bízza magát”. Alkalmunk volt még találkozni a nyit- rai evangélikus gyülekezet tagjaival egy szeretetvendégség keretében, ahova Ivan Elko, helyi lelkész hívott meg bennünket. „Tágas térre állítottad lábamat” - mondja az ige, és ennek igazságát ezen az együtt töltött héten is több vonatkozásban megláthattuk. A gyülekezeti missziói munkában használható sok élménnyel és ötlettel meggazdagodva, hitben felfrissülve térhettünk haza Nyitráról. A következő hasonló nemzetközi szemináriumot 2003-ra tervezik. A kiadott záróközlemény alapján összeállította: Füller Mihály Világvallások a békéért (Folytatás az 1. oldalról.) Az érdeklődőkkel zsúfolásig megtelt Szegedi Nemzeti Színházban november 25-én került sor arra az Áhítat a békéért címmel megrendezett testvéri találkozóra, amelyen térben és időben távolról érkező vallások (a hinduizmus, a buddhizmus, az iszlám, a zsidó vallás és a keresztyénség) képviselői fejtették ki gondolataikat - tiszteletben tartva és elismerve az egymás között meglevő kulturális és felfogásbeli különbségeket - megerősítendő a béke kérdésében kialakult egyetértésüket. Az est védnöke dr. Bartha László szegedi polgármester, dr. Lednitzky András, a szegedi zsidó hitközség elnöke és Gyulay Endre megyéspüspök volt, aki távollétében - Harmati Béla evangélikus püspökhöz és Michel Sabbah jeruzsálemi latin pátriárkához hasonlóan - levélben köszöntötte a találkozó résztvevőit. Felszólalt Joseph Räuber érsek, pápai nuncius a Szentszék képviseletében, aki hangsúlyozta, hogy noha az ember ősi vágya a béke, azt mégsem tudta a történelem folyamán megvalósítani: igazi béke ugyanis csakis az igazságosság és egyenlőség alapján képzelhető el. Kijelentette, hogy a béke az emberiség testilelki túlélésének egyetlen lehetősége. A zsidó vallást képviselő Schöner Alfréd, a zsidó egyetem rektora (korábbi szegedi rabbi) elmondta, hogy keresnünk kell Istent, mert csak ebből a találkozásból születhet meg a béke, a megértés és a tolerancia, amelyekre oly nagy szüksége van most a világnak. R.C. Nair, az indiai nagykövetség első titkára és Salha Falah, a Magyar Iszlám Közösség vezetője egyaránt kiemelte, hogy vallásaik egyetlen tanítása sem buzdít erőszakra: a brutalitás, agresszió csak az emberi rosszból származhat. A közös áhítat végén Polcz Alaine, a Magyar Hospice alapítója, az ismert pszichiáter, írónő összegezte a tanításokat. Nem lehet kimutatni, hogy hol is van az eltérés a különböző vallások békefelfogása között, mondta. Beszélt a béke gyógyító erejéről, az élet szentségéről, a hit fontosságáról a halálra való felkészülésben és a pusztítás értelmetlenségéről is. A találkozó résztvevői szolidáris aggodalommal gondoltak azokra is, akiken a jelen válságban a politikai vezetés mérhetetlen terhe és felelőssége van, hogy a lehető legbölcsebb döntéseikkel ők is az áhított békét tudják szolgálni. Az est során a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek tolmácsolásában hallhattuk a 130. zsoltárt, s részletek hangzottak el a szent könyvekből: Lukács evangéliumából, Pál apostol Rómaiakhoz írt leveléből, a Bhagavad Gitából és a Koránból. Hallhattunk részleteket a Mahabharataból, Móhandász Karamcsand Gandhi és Tenzin Gyatso, a XIV. dalai láma naplójából, Széchenyi István, Szentgyörgyi Albert, Martin Luther King és Kalkuttai Teréz anya írásaiból és Rabi Al-Adaiva iszlám misztikus költőtől is. Értékes zeneszámok is gazdagították és színesítették a találkozó műsorát. Részletek hangzottak el a fiatal szegedi komponista, Cser Ádám miséjéből, a Victoria Kamarakórus előadásában, Cser Miklós vezetésével, Tallis Lamentatio-ját pedig a Gyüdi Sándor vezette Canticum énekegyüttes adta elő. Timothy Bentch magánénekestől két csodálatos spirituálét hallhattunk, Csanádi Hajnalka pedig Babits Mihály: „Zsoltár gyermekhangra” című versét énekelte el. Biczó Tamás kántor zsidó liturgikus szöveget énekelt, hallhattuk egy imám, kántálását a Koránból, de ízelítőt kaphattunk India tánc- és zenekultúrájából is. A közös áhítat során az oly távoli vallások képviselői lélekben is közelebb kerülhettek egymáshoz, hiszen William Blake sorait idézve, vallhattuk: „Zsidó? Török? Pogány? Szeresd / Az ember-alakot! /Hol Béke s Irgalom lakik, /Az Isten lakik ott. ” (Kardos László ford.) Az est vallomás és tagadás is akart lenni. Vallomás arról, hogy a Legfolsége- sebb, „Ő az Áldás, Ő a béke” és tagadás: „nem a harcok istensége, O nem az a véres Isten: az a véres Isten nincsen” (Babits Mihály e sora volt az est mottója is). A mi Istenünk szerető Isten, akinek szeretet^ - Ronald G. Luckey amerikai evangélikus lelkészt idézve - még e világnál is „őrültebb”, hiszen az Ő egyszülött Fiát adta értünk. Az Ő békéje és szeretete hatalmasabb a „világ minden ördögénél”. Kérjük hát Mennyei Atyánkat, a Béke Fejedelmét, hogy söpörjön el szívünkből minden gyűlöletet, békétlenséget és előítéletet, töltse meg szívünket egymás iránti alázattal, tisztelettel és megértéssel és adja meg Lelke egységét a béke közösségében szerte e világon. Ámen. Szerdahelyi Péter Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság Imaszándékok (2001. december) 02. Adjunk hálát a Mennyei Atyánknak azért, hogy a börtönlelkészség fennállásának egy éve alatt az elítéltek között megkétszereződött a hitüket komolyan vevők és élők száma. 09. Adjunk hálát az Istennek azért, mert a börtönlelkészek az új szolgálatukat már hivatásuknak vallják. 16. Adjunk hálát Urunknak Istenünknek azért, hogy a bv. dolgozók befogadták a börtönlelkészeket, és napról napra érzik, tapasztalják tevékenységük szükségességét. 23. Adjunk hálát Mennyei Atyánknak, hogy Fia születését a kalocsai börtönkápolna felszentelésével is megünnepelhettük. 30. Adjunk hálát Istenünknek, hogy Alsószenttamásnak (térképen is szereplő település), ahol a börtönből szabadultak önkéntesen vállalt utógondozása folyik, a teljes felújítása befejeződött, így ennek örömével köszönhetjük az Új Esztendőt. Óriásplakátokon üzennek a katolikusok Óriásplakátokon üzen az emberekhez decembertől a katolikus egyház - jelentették be azon a találkozón, melyet Balás Béla kaposvári megyéspüspök és Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára kezdeményezett múlt szerdán a katolikus egyház országos és helyi médiafelelőseinek részvételével Kaposváron. A testvéri szeretetet jelképező plakátokon kenyeret megosztó kislány látható, mögötte Rembrandt: Irgalmas szamaritánus című alkotása hívja fel a figyelmet a katolikus egyház kommunikációs programjának jelszavára: „Jót tenni jó. ”- Decembertől mintegy 400 óriásplakáton és a templomok hirdetőtábláin, valamint társadalmi célú hirdetésekben is látható, hallható lesz a felhívás, amely egymás megsegítésére ösztönzi a hívőket és nem hívőket - tette hozzá Juhász Judit, a püspöki konferencia sajtófőnöke. Az új programhoz rendezvények is társulnak: Szent Erzsébet-díjat adományoznak az egyházi szeretetszolgálat nem hivatásos kiválóságainak, és a jelmondat jegyében az iskolákban, illetve a cigányság körében is akciókat szerveznek. Veres András médiaügyekkel megbízott püspök elmondta: új eszközök jelentek meg a tájékoztatásban, és az egyház is él azzal a lehetőséggel, hogy így kerüljön közelebb az emberekhez. Ökumenikus Imahét 2002 Január 20-27-ig kerül sor az Ökumenikus Imahétre, melynek bibliai mottója: „Nálad van az élet forrása” (Zsolt 36,6-10). Az imahét előkészítő anyagának magyar fordítása elkészült és azt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa füzet formájában megjelentette. Az előkészítő füzetet a lelkészek a püspöki, illetve esperesi hivatalokon keresztül megkapják. (A dokumentum megtekinthető, illetve letölthető az Ökumenikus Tanács honlapjáról is: http://okumenikus.lutheran.hu) * Ökumenikus Énekeskönyv 2002. január elején kerül ki a nyomdából az ökumenikus énekfüzet átdolgozott és kibővített új kiadása. Az énekeskönyv 47 éneket tartalmaz és ökumenikus alkalmakra ajánlott. Az énekfüzetet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közösen adja ki. Önköltségi ára 120 Ft/db. December 12-ig írásban megrendelhető a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa címén: 1026 Budapest, Bimbó út 127. Fax: 36-1 394-1210. „Tíz éve Krisztus hajójában” az ökumené szellemében Foton, Budapest tőszomszédságában még a rendszerváltozás előtt fogalmazódott meg az igény egy világnézetileg elkötelezett iskolára. Bár kisebbségben voltunk és sokan ellenezték - mégiscsak létrejött intézményünk, melynek tizedik évfordulóját ünnepeltük a november 9- én tartott gálaest keretében. Tíz évvel ezelőtt is volt és ma is lenne elegendő iskolai hely a diákság számára a mi intézményünk nélkül is. A keresztyén nevelést igénylő szülők kezdeményezése és határozott igénye hozta létre az ökumenikus iskolát. Mivel településünkön négy (baptista, evangélikus, katolikus, református) keresztény felekezet él, ezért egyik sem tudott volna önállóan egyházi iskolát működtetni. A lelkészek az iskolát megelőzően is jó kapcsolatban voltak egymással. Erre az alapra épülhetett az ökumenikus iskola. A négy helyi gyülekezet összefogásával indult útjára a Fóti Ökumenikus Közművelődési Egyesület, melynek vezetőségét a helyi felekezetek delegálják. E civil társadalmi szervezet az alapítója és fenntartója iskolánknak. Az első kezdeményezést, mely felmenő rendszerben egy osztállyal indult volna, a helyi tanács elutasította. A lelkészek és a szülők ebbe nem nyugodtak bele. A szerveződés során kiderült, hogy az általános iskolai korosztályból minden évfolyamon van igény egy keresztyén szellemiségű iskolára. A rendszerváltozás ezen a területen is új lehetőséget teremtett. így 1991 szeptemberében útjára indult egy nyolc évfolyamos általános iskola. Nem egy régi újraindításával, hanem minden előzmény nélkül, azonnal nyolc évfolyamon, 230 tanulóval kezdte működését iskolánk úgy, hogy három évfolyamon párhuzamos osztályt kellett indítanunk. Ez óriási erőt és lendületet adott a munkánkhoz. Azóta már minden évfolyamon két osztály működik, illetve 2000 szeptemberében megkezdtük a tanítást a négy évfolyamos gimnáziumunkban is. Tíz környező településről járnak diákok hozzánk. A kezdetektől napjainkig a nehézségek ellenére is négyszáz fölé emelkedett a tanulólétszám, ami közel 80%-os létszámemelkedést jelent. Ez azt bizonyítja ma is. Várva az egyházi ingatlan rendezésre, nincs állandó épületünk, ezért három különböző helyen, három különböző tulajdonban lévő épületben tanítunk. Tudjuk, hogy társadalmi szinten sem kap méltó megbecsülést a jövő nemzedékének nevelése, de még ehhez képest is sokszor mostoha gyerekeknek érezzük magunkat. Mindez igaz annak ellenére is, hogy a kezdetekhez viszonyítva, lényegesen javult a megbecsülésünk. * Alapelveink az ökumené napi gyakorlatához:- együtt munkálkodásunk kiinduló pontja az azonosságok erősítése, valamint az értékes másság elfogadása és tiszteletben tartása,- a különbözőségeket, amelyek elválaszthatnak minket, ki-ki a saját egyház- községében gyakorolja,- az iskolában azokat a vallási gyakorlatokat visszük be, ami a felekezetekben közös és erősíti összetartozásunkat,- rendszeres kapcsolattartás a papokkal, lelkészekkel a legnagyobb közös nevező kimunkálásában,- tanár és diák segítése, támogatása a felekezeti önazonosságának erősítésében,- a diákjainktól elvárjuk és ellenőrizzük is, hogy saját egyházközségükbe járjanak felekezeti hittanra. * Hétfőnként közös áhítattal kezdjük a tanítást, melyet alsó tagozatban a hitoktató tanítók, a felső tagozatban és a gimnáziumban a felekezetek lelkészei tartanak havi váltásban. Naponta a tanítás előtt és után a tanár és a diákok közös imával kezdik-fejezik be a napot. Évente kétszer lelkigyakorlatot szervezünk diákjainknak. * Köszönet az egyházak vezetőinek, hogy:- elfogadják és elismerik munkánkat, eredményeinket,- bekapcsolódhattunk a felekezeti vérkeringésbe,- szakmai segítséget kaptunk a Pedagógiai Programunk és a Szervezeti és Működési Szabályzatunk felekezeti ösz- szehangolásában, Részlet a diákok munkáiból rendezett kiállításból Foto: Pelczéder számunkra, hogy a Mennyei Atya segítségével olyan iskolát teremthettünk, melyre igény van és igény lesz. Istennek adott hála után az elért eredményeinkért köszönet a pedagógusoknak, szülőknek, lelkészeknek, diákoknak. A szerveződés kezdeti helykeresése természetesen együtt járt különböző konfliktusokkal, indulatokkal, politikai viharokkal. Azonban sem tanáraink, sem az iskola vezetősége nem konfrontálódott egyik iskolával, intézménnyel sem. A kezdetektől azt valljuk, hogy nem mások rovására, hanem saját magunk értékrendje szerinti oktatás-nevelés biztosítására működtetjük az iskolát. A tantestület megalakulásakor azt határoztuk el, hogy nem követelődzünk, nem lépünk fel harcosan mások rovására a minket nem megillető bánásmód ellen, hanem csendben tesszük a dolgunkat. Remélve és bízva, hogy az idő nekünk dolgozik. Szolid körülmények között, szerény anyagiak mellett, a gyerekhez, emberhez, az oktatás-neveléshez méltatlan körülmények között dolgozunk még- természetes módon vehetünk részt az intézményvezetői értekezleteken, pedagógusaink a felekezeti továbbképzéseken, és diákjaink a tanulmányi versenyeken. * Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy az országos katolikus iskolai 'rajzversenyt, valamint a református iskolák területi bibliamondó versenyét mi rendezhettük meg. Nagy öröm számunkra, hogy több felekezeti iskolával és a létező néhány ökumenikus iskolával szoros kapcsolatban lehetünk, és ez segítséget ad a felekezeti azonosság erősítésében és az ökumené gyakorlati megvalósításában. Ez úton kérem azon ökumenikus iskolák vezetőit, akikkel még eddig nem sikerült kapcsolatot teremteni, keressenek meg minket, hogy tudjunk egymásról és tapasztalatainkkal segíthessük, erősíthessük egymást. Címünk: 2151 Főt, Vörösmarty tér 2. E-mail: oku.igazgato@ffeemail.hu Tyukász Tamás igazgató i