Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-12-02 / 49. szám

2. oldal 2001. DECEMBER 2. Evangélikus Élet _________ UJ NAP - UJ KEGYELEM _ J együk le tehát a sötétség cselekedeteit és öltsük fel a világos- ■.«■■iíh ságfegyvereit" Róm 13,12b Vercor „A sötétség fegyverei” címet adja egyik novellájának, amiben a haláltáborok urainak fegyvereiről és lelket gyilkoló hatásáról ír. Nem kell azonban évtizedekre visszalépni ahhoz, hogy a sötétség urának pusztító pisztolycsövébe nézzünk. Nem­rég tudta meg az emberiség, hogy utasszállító repülőgépek több halált okozhatnak, mint a B 52-sek. A sötétség uránál azonban találékonyabb a Világ íilágössága, aki-, nek fénye és fegyvere ebben az Adventben is segít tájékozódni és segít harcolni az ördög haderőivel szemben. szívünket-torkunkat szorongató dobogásától is. A „mennyben lakozó” hallja ezeket a hangokat, és elindult felénk, hogy könyörüljön, hogy megváltson. Adventben az ő érkezésére várunk. Csendesedjünk el, Őelőtte! CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ „ Titeket pedig az Isten hatalma őriz hit által fiz üdvösségre, amely ké­szen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. ” 1 Pt 1,5 Hábo­rúk hírét hallva, sokan beszélnek az utolsó idők jeleiről, idézgetve jóslatokat, pró­féciákat. Keveset hallunk azonban a nyugodt, kiegyensúlyozott reménységről, mely félelmek és aggodalmak között megtartó erő: ...az Isten hatalma őriz... Ahogyan az ádventi koszorú gyertyalángját őrizni kell, jó tudni, hogy a szívünkben meggyúj­tott pici lángokat Isten őrzi, a nagy „szélgerjeszfők” ellenében. Figyeljünk azokra az égi jelekre, melyek hitünket erősítik! „így szól a Seregek Ura: Azon a napon meghívja egyik ember a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá. ” Zak 3,10 Időhiányban szenvedünk, feladataink hullámai átcsapnak fejünk felett, torlódnak a tervek, folbo- rulnak az elképzelések, kiborulnak a gyöngébbek a felgyorsult tempóban. Vágya­kozunk olyan korszakra, ahol több idő jut beszélgetésre, barátkozásra, örömszer­zésre, akár szőlőben vagy fügefák alatt. Jézus ígérete szerint az O eljövendő országa nincs az idő bilincsében, örök béke, nyugalom, jó hangulat várja Jézus követőit a „mennyei szőlőkben és gyümölcsösökben.” PÉNTEK KEDD -Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan mun­kás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. ” 2Tim 2,15 Nagy célokat elérni, sportban világcsúcsidőket megdönteni csak annak adatik meg, aki sokat próbálja, küzd érte. A mennyorszagi dobogókra is csak olya­nok léphetnek majd föl, akik kiállták a földi élet próbatételeit. Akik megélJződtek-ír szenvedések között, akiknek hűségét Isten próbálta, erősítette. Az idős Pál ilyen, Is­ten előtti edzés-programot ajánl a fiatal Timóteusnak és nekünk is, hogy amikor or­szága eljön, kipróbáltnak, örökéletre méltónak találjon Urunk. „ Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. ” Zsolt 62,2 Zaklatott idegállapotban lehet nyugtátoktól várni segítséget. Túlhaj­tott zűrös időkben lehet kényszerpihenőket tartani. Le lehet halkítani a rádiót, Tv-t, zeneszerszámot, az erősítőket. Zajtalanná lehet tenni a számítógépet, attól még öm­lik az információ, nyomorodik a lélek, korcsosodik a szeretetre, gondoskodásra te­remtett ember. A Zsoltár írója megtalálta a megoldás kulcsát, megnyílt előtte a tit­kos kód. Rájött a legnagyobb bajra: Istentől távolodtunk el, az O segítségére nem tartottunk igényt, az Ő szavára nem figyeltünk, hanem futottunk az orrunk után, ro­botként daráltuk az életünket^Itt az ideje, hogy visszatérjenek Őhozzá a tékozló fi­úk és lányok, akik felismerik és elismerik Isten akaratát, s akkor végre csend lesz szívben, házban, béke kívül és belül, hiszen Jézus ezért jött, és ezért várjuk ma is. .. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindad­dig, amíg azt nem mondjátok: »Áldott, aki az Úr nevében jön«." Mt SZOMBAT SZERDA „ Csendben legyen mindenki az Úr előtt, mert elindult szent lakóhe­lyéről. " Zak 2,17 Otthonunk a Föld, sokféle zűrzavartól hangos. Nemcsak a dobhártyát szaggató ze­néktől, nemcsak a pattanásig feszült politikai szembenállás zajától, nemcsak a sze­génység és gazdagság égbekiáltó ellentéteitől, nemcsak a kilátástalanság stressz­hatásaitól, hanem a bűnök sodrásában elmerülő békétlen, elégedetlen, bizalmatlan, 23,39 Jézus azért szomorkodott és sírt, mert övéi elutasították. Utcáikon járt, sze­mükkel mégsem ismerték fel. Betegeiket gyógyította, de kemény szívük nem nyílt meg előtte, de még ártatlan szenvedése, halála és feltámadása sem hatotta meg kor­társait. A legfontosabb kérdés: én látom-e az ádventi vendég közeledését. Erzem-e szavainak gyógyító erejét? Hálás vagyok-e a reménysugárért, mely bevilágít bűne­im mélységébe, hogy megtérésre, új életre serkentsen, míg tart a kegyelmi idő?! Smidéliuszné Drobina Erzsébet ADVENT I. VASÁRNAPJA 5? Apokrif’ Lk 4,13-21 Mielőtt itt hagynám véglegesen, visz- szavonhatatlanul ezt az ámyékvilágot és az Ő általa megígért örök országba érkez­nék, neked is elmondom, papiruszra ve­tem életem legcsodálatosabb pillanatát. Akkor, amikor átéltem, még nem tudtam, hogy az a néhány perc döntően meghatá­rozza majd egész életemet. Most több év­tized múltán is frissen, elevenen van előt­tem minden mozzanat. Azért jó, ha veled is megosztom, mert földiéi közül, akik Názáretből követtük őt - akiket egy keze­men meg tudok számolni - már csak én maradtam. Igaz, néhány éve járt itt egy Lukács nevű orvos, aki nagyon élénken érdeklődött Jézus Názáretben eltöltött évei, az ott történtek és a vele kapcsola­tos dolgok felől. De azt nem tudom, le- jegyzett-e mindent, mert úgy vettem ész­re, csak a tények érdeklik és nem nagyon figyelt arra, amit akkori lelkiállapotom­ról mondtam neki és belső tusakodásom­ról megosztottam vele. Figyelj hát jól arra, ami akkor megra­gadott engem! Nem volt semmi rendkí­vüli azon a szombaton. A zsinagógában a jól ismert arcokat láttam és a megszo­kottnál nem voltak se többen, se keve­sebben. Az sem tűnt fel, hogy Jézus kö­zöttünk van. Igaz, különös dolgokat mondogattak róla, ellentétes híresztelé­sek kaptak lábra, de én mindezt csak af­féle szóbeszédnek tartottam. Voltak, akik arról pusmogtak, hogy a pusztában ördö­gökkel cimborái, mások ámulattal, ra­gyogó arccal újságolták, milyen egysze­rűen és milyen magával ragadó erővel magyarázta az írásokat. Ez a kettősség azért ott mocorgott bennem a hallottak alapján, de azonnal megnyugodtam, amikor láttam, hogy a megszokott ter­mészetességgel állt fel, lépett oda az ol­vasóhoz és vette át a tekercset. Előttem van a kigöngyölés jól ismert mozdulata és fülembe visszhangzik most is csengő hangja, amikor megszólalt. Azt a belső örömöt, jóleső érzést se feledhetem, ami­kor néhány szó után ráismertem a jól is­mert Ezsaiási próféciára. Milyen sok­szor, ha jól emlékszem, talán együtt is latolgattuk, mikor és ki által valósul meg népünk csodálatos reménysége, amiről a prófécia szólt. Most határozott hangja különösen csengett, mintha nem is ő be­szélne. Csak később - életének esemé­nyeit követve - bizonyosodtam meg ar­ról, hogy munkálkodása nyomán miként váltak életté, valóságos eseményekké, csodálatos történésekké a prófétai igék. Lelki, testi és egyéb béklyóval küszkö­dök sora van előttem, akik őáltala meg­szabadultak, új életet kezdhettek. Ami akkor ott a zsinagógában a felolvasáskor csak vágyálomnak tűnt, azt valósította meg Jézus lépten-nyomon. De térjünk csak vissza az akkor történtekhez! Még most is a bőrömön érzem azt a kitapint­ható, levegőben vibráló feszültséget, amit a felolvasás befejezése és az újra meg­szólalás között átéltem. Ebben a néhány lélegzetvételnyi időben olyan mélységes csend lett, hogy még az összegöngyölí- tés közben megzizzenő tekercs hangját is meghallottam. Valami az idővel is tör­ténhetett, hisz az a néhány pillanat örök­kévalóságnak tűnt nekem. S aztán a szí­ven ütő érthetetlen kijelentés: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatá­ra.” Mi ez? Jól hallottam? A megrökö­nyödés, felháborodás érzése vett erőt első hullámba rajtam. Azután valami szívet melengető érzés furakodott belém, elké­pesztő gondolat ostromolta agyamat. Mi van, ha ez valóban igaz? Mi van, ha va­lóban ő a felkent? Ha Jézusban itt van közöttünk a Messiás? Ha itt az idő, a Mindenható kegyelmi, az új teremtésre felkészítő ideje? Bódultán sodródtam együtt a tömeggel, amikor, mintegy kiro­hantunk a zsinagógából. Sokáig kava­rogtak bennem az egymást kergető, egy­másnak ellentmondó gondolatok, de az a csodálatos pillanat számomra örökkön örökre feledhetetlen marad, és az a né­hány szó kitörölhetetlenül belém véső­dött, úgy mint a szövetség igéi a kőtáblá­ba. Egy bizonyos, attól kezdve minden érdekelt, ami vele történik. Nemcsak a ró­la szóló hírekre voltam kíváncsi, de ha te­hettem, hallgattam tanítását, ittam szavait és éreztem, hogy valóban a Mindenható Lelke árad egész lényéből. A pecsétet az akkor átéltekre mégis néhány évvel ké­sőbb a Koponyák helyén elhangzott szó nyomta rá a szívemre, mikor Jézus a ke­reszten elsuttogta: „Elvégeztetett”. Mind­ezt nemcsak azért mondtam el neked, hogy felidézzem az életemet új irányba lendítő mozzanatot, hanem tudom, sőt bizonyos vagyok benne, hogy te is talál­kozhatsz vele. Te is átélheted szabadítá- sa örömét. Te is felismerheted benne a Felkentet, a Messiást, ahogyan ma már sokan mondják - a szabadító Urat - akin az Úr Lelke nyugodott. A te életedben is betel­jesülhet egy kitüntetett pillanatban a pró­fécia, amikor a Lélek által Jézus életed Urává lesz. Végül kérlek, mindenképp őrizd meg amit most átadtam, mert bizonyos va­gyok benne, hogy amit veled megosztot­tam, másoknak is fontos segítség lehet. Smidéliusz Zoltán ISTENTISZTELETI REND_______________ Budapesten, 2001. december 2. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bencéné Szabó Márta; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. dr. Frenkl Róbert; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leb- stűck M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) dr. Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz And­rás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. fél 10. (családi) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Kulcsár Zsu­zsanna; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Kul­csár Zsuzsanna; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegy- vidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Hafenscher Károly (ifj.); du. fél 7. Klenovics Katalin; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Horváth Anikó; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Horváth Anikó; Zugló, XIV, Lő­csei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Hafenscher Ká­roly; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Hegedűs Attila; Rákospalota, XV, Kis- templom. Juhos utca. 28. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy XVII. Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII. , Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; du. 5. Blázy Árpád; Kis­pest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10: Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Törökbálint (ref. templom) de. fél 9. Endreffy Géza; Budakeszi (ref. templom) de. fél 9. dr. Zay Balázs. ÁDVENT 1. VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: lila. A vasárnap epistolája (oltári ige): ApCsel 17,22-25; evangéliuma (igehirdeté­si alapige): Lk 4,13-21. HETI ENEKEK: 131, 141. Összeállította: tszm SAROK (A 3 £ 5 6 3 3 Panaszkodás helyett... - nagy dicséret a „kis” glóriában Az Evangélikus Elet november 25-i szá­mának Vasárnap igéje rovatában, sajnálatos módon - technikai okok miatt - sorkihagyás­sal jelent meg Adámi László igehirdetésének egyik mondata, amely eredetileg az alábbiak szerint íródott (kiemeléssel a kimaradt mon­datrész): Az „ élet vizének forrása ” a Megváltó Úr Jézus Krisztusból fakad csak; és halott lelkün­ket nem elevenítheti meg és nem üdítheti jól más, csak az a megfizethetetlen „ingyen ” ke­gyelem, hogy Isten „szeretett minket, és el­küldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (ÍJn 4,10b). Amikor olvasóink- és a szerző elnézését kérjük, egyúttal fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, hogy a telefax-készülékek többsége az oldalak legaljára írottakat már nem érzékeli, ezért a faxon küldött írások esetében a lapok alján legalább egy, de inkább két centiméteres területet mindenképp célszerű üresen hagyni.- a szerk. Liturgikus, énekelt istentisztelet lesz a Budahegyvidéki Evangélikus Templomban (Budapest, KékGolyó u. 17.) december 2-án 10 órakor, közreműködik a gyülekezet liturgikus kórusa Győri Noémi vezetésével. A liturgia és az igehirdetés szolgálatát Hafenscher Károly lelkész, orsz. irodaigazgató végzi. Milyen hangulata van az istentiszteletünknek? Mi adja meg az alaphangját, mi az igazi jellemzője. Milyen tónus­sal szólal meg a beszéd, az ének, a csend? A hétköznapok­ból megszokott borús hangulat? Valamiféle „hurrá opti­mizmus”? Harsány vidámság, vagy a zajos világ után a csöndes elgondolkodás? Az istentisztelet - ha nem csupán vallásos gyűlés, vagy kegyes egyesületi összejövetel - mindenestül Isten-dicséret, magasztalás. Ez szabja meg, ez járja át, ez emeli mindenféle más összejövetel fölé. Az apostoli felszólítás: „örüljetek mindenkor”, a zsoltáros bíztatása: „dicsérjétek az Urat”, az egyházatya elmélkedő mondata: „dicséretedre teremtettél Uram”, azt jelzi, az Is­ten-dicséret nem valami kis „mellékmondata” életünknek, hanem a lényege, az állandó jellemzője, a „normális” ál­lapot! Ha az istentiszteleti gyakorlatunk részleteiről szól cikksorozatunk, akkor a zsoltárok után a következő „ese­mény” az Isten dicsőítése, a glória (Gloria Patri - csak azért nevezik „kis glóriának”, mert a kegyelmi igék, a ke­gyelemhirdetés után folytatódik az Isten-dicséret a másik glóriával: dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség...). A pontos szöveg így hangzik: Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. (Itt is lehetne részletesen írni arról, ami korábban a Liturgikus sarok ha­sábjain már megjelent: minden kiegészítő szócska (pl. di­csőség legyen) gyengíti az eredeti mondanivalót, ezért ér­demes, szükséges, egyházunk püspökei által előírt, ezért kötelező az Agendabeli kötött szöveg). Többféle formában is hangzik a Gloria Patri. A zsoltár után közvetlen, a lelkész gyülekezet hangját képviselő sza­vaként. Ez az egyszerű istentiszteleti rend gyakorlata lehet. Az un. liturgikus rendben a gyülekezet ezt vagy az ősi gre­gorián eredetű dallamra énekli (Énekeskönyv 14. liturgia), vagy valamelyik komponált dallamra (pl. énekeskönyvünk 15. és 16. old. liturgiája). Az „énekverses rendben” (Ene- keskönyvünk 1-10. száma) a kis glória valamelyik ismert gyülekezeti énekünk egy kiemelt verse, vagy egy ismert dallamra írt glória jellegű vers (parafrázis). Mindenképpen a gyülekezet feladata a glória, hisz ez a mondat válasz akar lenni Isten nagy tetteire. Ahogyan a hangszer rezonál a megszólaló hangra, úgy rezonál a hívő ember és közösség Isten nagyságára, csodatetteire. A lel­kész, a liturgus felolvassa, esetleg egy közösség énekli a zsoltárt, a gyülekezet pedig válaszol. Ahol a gyülekezet maga énekli a zsoltárt, ott a glóriát a lelkész kezdheti: „di­csőség az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek”, a gyüleke­zet pedig válaszolhat: „miképpen kezdetben volt...” Ez a forma azt a párbeszédet jelzi, amely végigvonul az isten­tiszteleten Isten és ember, ember és ember között. Mit is tesz a gyülekezet, amikor a glóriát énekli? Hálát ad, köszönetét mond? Nem csupán. Ennél többről van szó. Azt teszi, ami keresztény életünk titka: életünk Isten dicséretében oldódik fel, teljesedik ki. Tudom, ezt céltu­datos, mindennek okát és hasznosságát kereső világban nem könnyű megérteni. Mindig, mindent valamiért te­szünk. Mindennek a hasznát keressük, sőt megpróbáljuk számokba kifejezni, netán forintosítani. Mi haszna van az Isten-dicséretnek? Megéri, eredménye lesz? Szó sincs ró­la. Nincs haszna, nincs eredménye abban az értelemben, hogy valamit elérünk vele. (Van hasznos következménye bennünk: emberhez méltó állapotba hozza elvadult »bű­nös« énünket.) Nem elérni akarunk bármit is, inkább azzá lenni, akiknek teremtettünk és annak tartani Istent, aki va­lójában. Örülni Neki. Örülni szeretetének, közelségének, életet jelentő kegyelmének. Hafenscher Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom