Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-11-18 / 47. szám

6. oldal 2001. NOVEMBER 18. Evangélikus Elet Volt egyszen egy Budapest Deák téni Euangélíkus Leánygimnázium „A polgári leányoktatástól a leánygimnáziumig: 1883-1952” címmel nyílt kiál­lítás e hónap elején a Budapest Deák téri Evangélikus Gimnáziumban. Az iskolamúzeumnak kinevezett tárlók anyagát dr. Martosné Sztrokay Piroska, a leánygimnázium volt tanára és Zomboryné B. Rozália, a gimnázium jelenlegi tanára gyűjtötte be és rendezte el. Az alábbiakban dr. Fabiny Tibor egyháztörténész kiállítást megnyitó beszédéből idézünk: Iskolaépítő őseink mind a távoli-, mind a közelmúltban atra törekedtek, hogy a sze­retett Alma Mater - a szellemi-lelki életünket kicsiny korunktól fogva ,. tápláló anya ” - minél több kulturális értéket örökítsen át az utókorra. Ezért létesített könyvtárat, dalár­dát, dal-és zeneegyesületet, önképzőkört, bajtársi alapot, leánynévelő intézetet, megala­kította a SZEMBE-t, a cserkészetet, az ifjúsági gyámegyletet, majd 1933-ban, a leány- gimnázium első tanévében az „Evangélikus Leánykollégium volt Növendékeinek Egyesületét". És ezért zarándokolt el tanári kar és diákság 1937-ben közösen Kufstein­be, emléktáblát állítva a várfogságot szenvedett eleinknek. És most ezért létesített a múlt értékeiért érzett felelősség egy szerény, de szemléltetésben gazdag iskolamúzeumot. Hárman álmodták meg ezt a kiállítást: gimnáziumunk egykori tanárnője, dr. Martosné Sztrokaíy Piroska, mai tanárnője és kutatója. Zomboryné Bazsó Rozália, valamint a közös álmot két kezével megvalósító Tusai István, iskolánk gondnoka, úgy tudom, munkatársával Mázik Lászlóval együtt. Öt évvel ezelőtt, az 1952-ben sajnálatos módon megszüntetett Leánygimnáziu­munk és előd-iskolái növendékeinek és tanárainak éves találkozója alkalmával hang­zott el a csaknem parancsoló kívánság, hogy ideje lenne a Leánygimnázium még megmaradt emlékeit összegyűjteni, mielőtt azok kézbe vehető dokumentumok híján a köztudatban feledésbe merülnének. Lassan innen is, onnan is jöttek emléktárgyak. Gyűlt az anyag, amelynek szaksze­rű katalogizálását két egykori növendék. Kovács Mária és dr. Mertzné Jakó Klára vé­gezte el. Köszönet érte. Óhaj volt az is, hogy legyen egy vagy két tárolószekrény is, ahol időközönként válogatva, bemutathatnák a megmaradt tárgyi emlékeket. A kiál­lítás anyagi terheihez Zomboryné testvérünk - talán szabad megemlíteni - kiadott könyveinek felajánlott jövedelmével is, Schulek Mátyás igazgató úr pedig az iskola anyagi támogatásával is hozzájárult. Az adminisztrációs munkát a gazdasági vezető, dr. Nemesi Miklósné vállalta magára. A régi Alma Mater arculatának jellemző vonásaiként a baloldali szekrényben az iskola típusainak és elnevezéseinek változásai láthatók. Egy-egy bizonyítvány és ér­tesítő jelzi a megtett utat a Polgáritól a Gimnáziumig. A jobboldali tárlóban látható kötelező iskolai blúz és jelvény már egyértelműen jelzi a gimnáziummá válást és az iskola egykori életét. Amikor szívbéli köszönetét mondok a kiállítás szervezőinek és kivitelezőinek, meg vagyok győződve, hogy ha töredékes is az egykor dicső múlt áb­rázolása, mégis a két tárló megtekintése szép emlékeket fog ébreszteni, és ugyankkor ösztönzést fog adni többeknek a további gyűjtésre, a most megnyíló iskolamúzeum to­vábbi gyarapítására. Ekhard Judit (Stuttgart) kiállítása Gödöllőn (Találkozás a Deák téri Evangélikus Leánygimnázium egykori növendékével) Budapesten született, most Stuttgart­ban lakik - ha éppen nem a világot járja. Kedves, kis törékenynek látszó művész­asszony, de tele energiával és alkotás­vággyal. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1956-ban kapta meg a zongo­raművész oklevelet. Koncertjei során 1957-ben érkezett Németországba. 1960-74 között kamarazenészként járta a világot, közben koncertezett Európa, Ázsia és Amerika Goethe Intézeteiben. Nem véletlen, hogy gödöllői kiállítását a Budapesti Goethe Intézet igazgatója, dr. Brigitte Kaiser-Derenthal nyitotta meg. Ugyanis a nyolcvanas évek közepétől új művészeti ágat talált magának. Ekhard Judit: képzőművész lett. Azóta művészi grafikával járja a világot. Európaszerte eddig több mint harminc önálló kiállítá­sa volt igen érdekes, gondolkodásra késztető müveiből. Természetesen zene­művész voltát itt sem tagadja meg: a be­mutatott „Hegedűmnek” című művészi grafikája Hermann Hesse verséhez ké­szült illusztráció. Örömmel újságolta, hogy Hermann Hesse halálának 40. év­fordulójára Brüsszelben, az Európai Par­lament felkérésére a költő verseihez raj­zolt grafikai sorozatot. Ebből néhány darabot a Gödöllői Királyi Kastély dísz­termében is láthattuk. A művészi illuszt­rációs anyag Németország több városá­ban bemutatásra kerül a költő eredeti kézírásos verseivel, - miként nálunk is Az igazgatónő megnyitójában el­mondta, hogy Baden-Wiirtenberg tarto­mány képzőművészei és a magyarorszá­gi képzőművészek kölcsönösen bemu­tatkoznak egymás hazájában. E kölcsö­nösség jegyében nyílt most meg Ekhard Judit kiállítása is. Előtte Pannonhalmi Zsuzsa kitűnő kerámiaművészünk volt a kintiek vendége. (Úgy tudom, bemutat­kozott már kint Polgár Rózsa, Kossuth- díjas gobelinművészünk is.) Amikor dr. Brigitte Kaiser-Derenthal beszédében áttért a művésznő és munkásságának be­mutatására - felkérte, tolmácsolja ő a né­met beszédét. Nagy derültséget okozott, amikor saját dicséretét kellett magyarra fordítania, mert bőven kapott elismerést. Alföldi-Boruss Eszter fuvo­laművész és Alföldy-Boruss Csilla orgona- és csembalómű­vész csodálatosan szép művé­szi játéka nagyszerűen találko­zott a kiállítás képeinek mondanivalójával. Sokáig el­hallgattuk volna még... Kedves epizóddal fejeződött be a gödöllői látogatás. A képe­ket nézegetve, megkérdeztem a művésznőt - és szép tiszta ma­gyar beszédét hallgatva - hogy középiskoláit hol végezte?- A Deák téren, az Evangéli­kus Gimnáziumban érettségiz­tem. Csodálatos tanáraink voltak és nagyon fontosnak tartották a szép magyar beszédet...- Tudom, én is oda jártam...- Akkor ismerted Télessy Dalma nénit, micsoda igazi ta­nár volt! Bánkú ti Bőhm Dezső volt az igazgató. Emlékszel dr. Zelenka Margitra, Margó nénire, a fe­ledhetetlen irodalom óráira? - Nyolc évig az osztályfőnököm volt és haláláig tartottuk a kapcsolatot, meg Lilla néni­vel, Jeszenszky Ilonával...- Akkor mesélj róluk... és emlékszel ar­ra, akit csak az általunk adott néven emlegettünk... és záporoztak Judit kérdé­sei.. . - és több mint félévszázad után ismét a Deák téri iskola első emeleti híres körfo­lyosóján sétálgattunk a történelmi emléke­ket idéző „Díszterem” felé - lélekben. Schelken Pálma Piroska néni, akinek nyugdíjasként is van célja; Kufsteini emléktáblánk megismertetése Régi diákok hosszan tartó tapsa kö­szöntötte dr. Martos Józsefné Sztrokay Piroska nyugdíjas magyar-latin szakos tanárnőt május 25-én, a Deák téri Evangélikus Gimnázium szokásos éves iskolatalálkozóján. Az államosí­tás előtti időszak tanári karából négy tanárnő él még: dr. Demjén Antalné Bereczky Margit dr., dr. Erdélyi Istvánná Habersack Gerda, Varga Jenöné Bán- kuty Judit (az akkori igazgató, dr. Bánkuty Dezső lánya) és a 86 éves Pi­roska néni. Négyük közül csak ő talál­kozott régi tanítványaival ezen az ös­szejövetelen, mivel a másik három egészségi állapota ezt már nem tette le­hetővé. A ma már nagymama-korú ta­nítványok szeretete azonban Piroska néni személyén keresztül feléjük is irá­nyult. A közelmúltban lakásán beszélget­tünk a rendkívül fiatalos Piroska nénivel, aki annak ellenére, hogy mindössze 11 évig - 1941-1952 között - volt a tanári kar tagja, ma is úgy emlegeti a leánygim­náziumot: az én hajdanvolt szeretett is­kolám.- Igen, és az 1996-os iskolatalálko­zónkon kedves tanítványaimmal ezért vetettük fel azt a gondolatot, hogy ideje régi iskolánk megmaradt emlékeit össze­gyűjteni, még mielőtt kézbe vehető do­kumentumok híján a köztudatban fele­désbe merülne, hogy volt egyszer egy Budapesti (Deák téri) Evangélikus Le­ánygimnázium, és nem is akármilyen... Felhívásunkra, hála Istennek, már elég tetemes anyag gyűlt össze.- Úgy tudom, Piroska néni az iskola életének egyik epizódjával, a kufsteini Emléktábla-állítás történetének kutatá­sával foglalkozik.- Na látja, elsősorban ez az én terüle­tem! Célom, hogy iskolánk Kufstein vár­börtönében 1937. július 10-én leleplezett vörösmárvány emléktáblájának történe­tét megismertessem.- Ez a tábla látható a Deák téri Gim­názium II. emeleti kerengöjében.- Vagyis a fából készült másolata. A Kufsteinben raboskodó magyar hazafiak emlékére a táblaállítás gondolatának el­indítója két kiváló tanártársam, Jeszensz­ky Ilona és dr. Zelenka Margit volt. Ok voltak a Szép Magyarsággal Beszélők Egyesületének (SZEMBE) megalapítói is. A SZEMBE mindenek feletti célja szép magyar anyanyelvűnk ápolása volt, és e törekvésével a maga nemében orszá­gos viszonylatban hazánkban az első ilyen jellegű iskolai egyesület volt. Mikor az iskolához kerülve megis­mertem a tábla történetét, bizony őszin­tén sajnáltam, hogy ennek a felemelő eseménynek nem lehettem én is részese. Most úgy érzem, hogy munkálkodásom­mal kissé azzá válhatok.- A leánygimnáziumban eltöltött év­tized ennyire meghatározó volt Piroska néni életében, hogy még ma is szinte minden napját kitölti?- Igen, mert amikor 1941-ben dr. Bánkuty igazgató óraadó tanárként al­kalmazott, majd rendes tanári státusba kerültem, „belecsöppentem” egy egysé­ges szemléletű, nagy tudású, elhivatott nevelőkből álló tanári közösségbe. Bol­dog voltam, hogy tanára lehettem ennek a méltán jóhírű egyházi iskolának, amelynek erkölcsi hármas pillére - aho­gyan ezt egy ötven éve érettségizett nö­vendékünk megfogalmazta - a hit, az emberség és a hazaszeretet volt. Ezt én is magaménak vallottam, így a beilleszke­dés - részemről - zökkenőmentes folya­mat volt. Magas színvonalon tanító ta­nártársaimhoz pedig igyekeztem az évek során felzárkózni. Hogy ez mennyire si­került, azt csak egykori tanítványaim őszinte bírálata mondhatná meg.- Piroska néni, a feleségem és osz­tálytársai szerint ez sikerült.- Ennek a véleménynek - ha ezt nem­csak az udvariasság és a szeretet mondat­ja - örülök. Ha már itt tartunk... a szere­tet. Iskolánkban minden növendék otthon érezhette magát. A családias han­gulathoz hozzájárult az is, hogy nálunk a megszólítás nem tanárnő, tanárúmő volt, hanem ... néni. A közvetlenséget az is bizonyítja, hogy az órák végeztével sem szakadt meg a diák-tanár kapcsolat. Megszokott látvány volt az osztályból kilépő tanár a növendékek gyűrűjében. Körülvettek, mint kotlóst a kiscsibék. Kedves emlékként őrzöm ennek megje­lenítését, azt az ágyagból készült kis tyúkanyót hét kis csibéjével, amelyet egyszer tréfás - de kifejező - ajándék­ként kaptam kedves tanítványaimtól. Az „utóbeszélgetések” nemcsak tanulmányi ügyekkel voltak kapcsolatosak, hanem személyes, esetenként komoly lélektani problémákról is beszélgettünk. így - adott esetben édesanya híján - anya-lá­nya kapcsolat is létrejöhetett, és ez több esetben komoly kapaszkodót jelentett a serdülőkorú kislányoknak. Talán ennek köszönhetem néhány tanítványommal ma is meglévő kapcsolatomat, ami azóta bensőséges barátsággá érlelődött.- Piroska néni! Az igazat megvallva, én az Ön életéről szeretettem volna be­szélgetni, és most mégis az a helyzet, hogy állandóan az iskoláról van szó.- De hát ez is az életemhez tartozik. Mit mondhatok? Győrött jártam gimnázi­umba, ahol többek között Veöreös Imre felesége is osztálytársam volt. Az egyete­met Budapesten végeztem. A tanári dip­loma megszerzése után két évig kollégiu­mi nevelőtanár voltam. 1941-ben lettem a Budapesti Evangélikus Leánygimnázi­um tanára. Lélekben itt kerültek hozzám közel tanártársaim és a tanulóifjúság. Ezért volt számomra nagy megrázkódta­tás iskolánk 1952-ben történt megszünte­tése, és mindaz, ami ezzel járt. A reáltár­gyakat vagy az orosz nyelvet tanító tanártársaimat megfelelő iskolákba he­lyezték, a humán szakos tanárokat azon­ban külvárosi vagy pestkörnyéki általá­nos iskolákba, sok esetben méltatlan beosztásba. Nekem Soroksár-Péteri álta­lános iskolájában kellett jelentkeznem történelemoktatásra. Kisfiam születése után nagyon beteg lettem, a nagy távolsá­got nem tudtam vállalni. A Gondviselő segítségével sikerült áthelyezéssel egy kutatóintézet laboratóriumában elhelyez­kednem, ahol tőzegvizsgálatok mellett ún. Fulvatint állítottak elő, ami rákelleni szemek ígérkezett. Közben tanfolyamot végeztem, és mint önálló laboráns dol­goztam. Egészségei állapotom azonban egyre rosszabbá vált, ezért 1958-ban megszüntettem munkaviszonyomat. Az úgynevezett „elismerési díj” rendszeres fizetésével jogosultságomat megtartot­tam, és így ma mint nyugdíjas élek. 1996 óta kapcsolatban vagyok régi-új iskolánkkal, 1997-ben pedig az Evangé­likus Országos Levéltár (EOL) munka­társainak segítségével megkezdtem a Kufsteinben állított Emléktáblánk törté­netének megírását. Szeretném az egyre halványulóbb emlékű, szeretett iskolánk arculatának legalább ezt az egy vonását láthatóvá tenni. Ha ehhez Istentől még erőt és kegyelmi időt kapok. Kérjük Istent, hogy így legyen! Ami pedig ennek a kutatómunkának az eredménye kell, hogy legyen: jó volna, ha egyre több Ausztriában túrázó ma­gyar polgár meglátogatná Kufstein vá­rát és a Deák téri Leánygimnázium ál­tal felállított Emléktáblához egy szál virágot elhelyezne - a XVHI-XIX. szá­zadi magyar hazafiak emlékére. Juhász Géza A Budapesti Evangélikus Leánygimnázium márványtáblája az ott szenvedett magyar hősök emlékére. 1937. július 10. Kufstein vára I •4 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom