Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-11-18 / 47. szám
Evangélikus Élet 2001. NOVEMBER 18. 7. oldal evél&levél&evél&levél&evél&levél „Mi van az evangélikus ifjúsággal?” Evangélikus ancképcsannok Túróczy Zoltán (1893-1971) Újabb válaszok dr. Garádi Péter olvasói levelére (Ev. Élet 2001. október 21.) „A segédlelkész, aki egy éven keresztül soha nem beszélt Jézus Krisztusról” válasza Dr. Garádi Péternek Nem tudom milyen félreértett kíméletesség vagy jószívűség vezette a cikk íróját, amikor névtelenül ír „országos evangélikus szervezet által rendezett nyári táborról”, egy „lelki vezetőről és a barátnőjéről”, „ifiről, ahol az alkalmakat vezető fiatal segédlelkész egy éven keresztül soha nem beszélt Jézus Krisztusról” és a „megfigyelő pszichológus barátról”. Ez a bátortalan semlegesség alaptalan találgatásokra adhat okot. Méltatlan az egyházunkért küzdő vitéz szerepéhez. Mindketten tudjuk, hogy kiről, kikről volt szó, legalábbis a segédlelkész és a pszichológus barát esetében. A 2001. október 21-i Evangélikus Életben közölt cikkében szereplő „segédlelkész, aki egy éven keresztül soha nem beszélt Jézus Krisztusról”, én vagyok, Lénárt Viktor, pszichológus barátja, aki a „háttérből megfigyel” szerepében pedig kedves barátom, Aszalós Péter került színre. Feltételezem, hogy a többi esetben sem levegőben vagdalkozik. Nem emlékszem, hogy találkoztunk volna az alkalmakon, feltételezem, hogy lányai kijelentéseire épít. Gondolom a lányokkal akkor is tartotta a kapcsolatot, sajnálom, hogy egy év alatt egyszer sem osztotta meg velem a kétségeit. Sokat segített volna mindkettőnknek. De ez a „hátbaszemélyeskedés” nekem nem kenyerem. Ha úgy érzi, hogy valamit rosszul csinálok, az egyetemi lelkészségen megtalál. Ha pedig a Cipő Evangélikus Ifjúsági Magazin is szóba került, engedjen meg ehhez is egy néhány megjegyzést. A Cipő Magazinnak én is csak olvasója vagyok. Van amiben egyetértek a beharangozót ért kritikával, van amiben nem. Mindenesetre a cikkíró hozzáállása elszomorító. Ez az újság egy új kezdeményezés, kísérlet, ami még az utcára sem került, nem értem mi alapján dobná kukába. A beharangozót, a figyelemfelkeltő hirdetést - Garádi Péterhez hasonlóan - sokan tévesztik össze magával a Magazinnal. Mielőtt minősítené, talán várja meg az első számot. És ha lesznek érdemi meglátásai, nem kell attól félnie, hogy az újság szerkesztői kinevetnék ezért. Sőt, biztosíthatom, hogy szeretettel és figyelemmel hallgatják majd végig. Alig várják már, hogy jól használható kritikákat és ötleteket is kapjanak. Kérem Péter, éljen szeretettel ezzel a lehetőséggel, segítsen jobban elkészíteni ezt a lapot! Tisztelettel: Lénárt Viktor ★ 4e * Kedves Garádi Péter! Mély megdöbbenéssel olvastam el írását egymás után többször. Bátran mondhatom, hogy több sora nagyon rosszul esett, mert - véleményem szerint - a leírt esetek az országban folyó evangélikus munkának elenyésző részét teszik csak ki. Persze ez nem egy vizsgált adat, hanem szubjektív vélemény, mint az is, hogy mit ítélünk , jónak” és mit „nem kívánatosnak”! írása végén találtam egy konkrét kérdést, melyre szeretnék objektiven válaszolni: Tessék mondani, mi van a Magyarországi Evangélikus Egyház országos ifjúsági szervezeteiben? Jelenleg az evangélikus fiatalok számára öt szerveződés szervez programokat. Ezek a Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Osztálya, Egyházunk megyéi és gyülekezetei, MEVISZ, EKE és a KIÉ. Az Ifjúsági Osztály szervezi a nyári országos ifjúsági konferenciákat a „Balaton-partján” és más helyszíneken is. Ez általában 6-9 konferenciát jelent évente. Ezen kívül az őszi tábortalálkozó csendesnap szervezője is az Ifjúsági Osztály, és több kiadvány gazdája is. Az egyes konferenciák felelős vezetője szinte minden esetben egyházunk állományában levő, gyülekezetben szolgáló lelkész. Az ő személyüket a MEE Közgyűlése által választott Ifjúsági Bizottság hagyja jóvá évente. A konferenciák vezetői a munkatársaikat maguk kérik fel. Amikor - tavasszal - minden konferencia vezetői csapata összeállt, az egyes konferenciák munkatársai közös felkészülésen vesznek részt. Ősszel a konferencia-vezetők közösen értékelik ki a nyári tapasztalatokat, majd tájékoztatják az Ifjúsági Bizottságot. Az egyházmegyék és gyülekezetek esetében kizárólagosan a gyülekezet, vagy az egyházmegye egy lelkésze végzi a szervezést, munkatársak bevonásával. Ezek a munkatársak főképp a gyülekezet tagjai, az egyházmegye lelkészei, illetve a lelkész ismerősi köréből kerülnek ki. Ebben a két esetben általában nincs különösebb kontroll a lelkész felett, hanem inkább a team-munka a jellemző. Ezen programok összességére jellemző, hogy a szervező - vagy a szervezői team több tagja - egyházunk lelkésze. Ebben az esetben viszont az Ifjúsági Bizottság, és gondolom, hogy a gyülekezetek és az egyházmegyék is azzal a bizalommal vannak, hogy a lelkész a szervezéskor és a táborban is - lelkészi esküjének megfelelően - a Szentírás és Egyházunk tanítása szerint tevékenykedik. Amennyiben ettől eltér, úgy bárkinek lehetősége van erre őt figyelmeztetni, illetve az ügyet egyházi bíróság elé vinni. Országos konferenciák esetében is ezt tehetné az IB, ha tapasztalt volna bizonyíthatóan ilyen esetet. A MEVISZ, EKE és a KIÉ helyzetében már más a helyzet, ugyanis itt nagyobb arányban vesznek részt a szervezésben nem lelkészek. Illetve ezek a szerveződések az Evangélikus Egyháztól függetlenül működnek, bár az egyházzal szoros kapcsolatban. Példa erre, hogy az IB-nek két szervezet képviselője is tagja, valamint programjaik szervezésében részt vesznek lelkészek, teológusok, szinte minden esetben. Igaz, a nem lelkészek nem kérhetők számon semmilyen fórumon, mégis úgy érzem, hogy minden programnak nagyon komoly szervezői csapata állt össze hitben járó lelkészekből és nem lelkészekből. Jogilag megfogva a kérdést, az Evangélikus Egyháznak, akár az IB-n, akár az elnökségen keresztül lehetősége van megkeresni bármelyik egyesületet és felhívni rá a figyelmet, hogy egyes programjaikon problémák voltak vezetőkkel, programmal stb. Ilyen lépésről eddig nem tudok. Végül néhány szó általában a szervező munkatársakról: A fent említett szervezetekben ma mindösszesen öt (!) fő dolgozik hivatásszerűen ifjúsági programok szervezésével, a többi, több mint kétszáz munkatárs általában saját szabadidejében és családjától távol vállal szolgálatot. Az ügy eredetéből adódóan ezen munkatársak túlnyomó része fiatal, ami vonatkozik a magánéletére és lelkészi hivatására egyaránt. Mindez jelentheti azt, hogy kijelentéseiben és cselekedeteiben megjelenhetnek „csiszolatlanságok”, melyeket a legtöbb esetben, vagy a munkatársak egymás közt, vagy egy közösség együtt fel tud dolgozni. Minden esetben el lehet mondani, hogy a munkatársak készülnek egy programra. Készülnek rövidtávon a konkrét alkalomra, és készülnek hosszú távon tanulmányaikban, képzéseken való részvétellel, szakirodalom olvasásával és imádsággal. Bízom benne, hogy a fenti kis összeállítás után Testvérem is jobban megérti a konferenciák működését és azok felügyeletét. Bízom benne, hogy amennyiben továbbra is kevésnek érzi ezt az ügymenetet, illetve jogi szabályozást, akkor meg fogja találni a módját, hogy néven nevezve a problémát és a személyt, valamint a konkrét tényeket, a megfelelő helyen orvoslatot keres. Testvéri köszöntéssel: Marton Tamás, a Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület titkára, a MEE Ifjúsági Bizottságának tagja A Borsod megyei Amóton született 1893. október 23-án, ároni család sarjaként. Édesapja - Túróczy Pál - ekkor Amóton, majd Ózdon volt lelkész és 1897-1917 között a Hegyaljai egyházmegye esperese. Anyai nagyapja Czékus István rozsnyói püspök, dédapja pedig Bauhofer György somorjai, majd budai lelkész, Mária Dorottya nádorasszony kedves udvari papja volt. Elemi iskoláit odahaza, a gimnáziumot Rozsnyón, a teológiát pedig Pozsonyban végezte. Scholz Gusztáv püspök 1915. október 23-án avatta lelkésszé. Hosszabb időt töltött Bodelschwing híres bielefel- di diakóniai intézményében. Segédlelkészi szolgálatát Komáromban 1915-1917 között végezte, három hónapos ózdi megszakítással. Katonai betegápolóként kivette részét az I. világháborús terhek hordozásából is. Amóton 1917-1923, Ózdon 1923-1927, Győrött 1927-1939, Nyíregyházán 1939-1948 között végzett lelkészi szolgálatot, majd újra Győr következett 1948-1952 között. Ekkor kénytelen volt nyugdíjba menni. 1956-ban reaktiválták, így Győrött és Budavárban végezhette újra papi munkáját. Az állami és egyházi visszarendeződés következtében 1958-ban újra nyugdíjassá vált. Visszavonultságban töltött esztendők után 1971. november 22-én halt meg. Kiváló képességei rendkívül mély és élő hittel, valamint az átlagot messze meghaladó teológiai felkészültséggel párosultak. Nevét országosan ismertté tette a belmissziói munkában való részvételével, elsősorban az evangélizációs sorozatok, hitébresztő és hitmélyítő konferenciai előadások tartásával, melyek közül az alábbiak jelentek meg nyomtatásban: Én azonban és az én házamnépe az Úrnak szolgálunk (1930), íme! (1933) , Oldott kéve Isten szérűjén (1936), És hívják nevét csodálatosnak (1937), Én a prófétákra támadok (1938), Pap az ébredés ellen (1940). Legújabban - évtizedekkel halála után - a Sajtóosztály egy posztillás kötetet jelentetett meg. Egyházépítő törekvései más irányú műveiben is szerepet kaptak. Például: Evangélikus öntudat címmel konfirmációs tankönyvet adott ki 1925-ben. Fontosak még: Korunk és a misszió (1934), valamint a Szekták keletkezésének okai (1934) címen megjelent írásai. Egész életében és szolgálatában meghatározó szerepet játszottak finn kapcsolatai. Értékes munkálkodását a Helsinki Egyetem díszdoktorátus adományozásával honorálta. Két írása is érinti ezt a témát: A finnek egyházi élete (1933), és Die Frage der ungarländischen ev.-lutherischen Diaspora (Tallinn, 1936. és Győr, 1936.) Nagy tekintélyét mutatja, hogy a Tiszai egyházkerület 1939-ben a megüresedett püspöki tisztre hívta meg Nyíregyházára. Háborús uszítás vádjával letartóztatták és 1945. június 25-én a nyíregyházi népbíróság 10 évi fegyházbüntetésre, valamint hivatalvesztésre ítélte. 1947-ben szabadlábra helyezték, de püspöki szolgálatát csak 1948- ban kezdhette újra, előbb még Nyíregyházán, majd a Dunántúli egyházkerületben, Győrött, Kapi Béla távozása után. Amikor az egyházkerületet erőszakkal megszüntették, 1952-ben lemondott püspöki és lelkészi állásáról. 1956-ban reaktiválták és előbb megbízatás alapján, aztán megválasztott püspökként vezette az Északi egyházkerületet egészen 1958-ig, amikor a hatalom végleges visszavonulásra késztette. Haláláig tevékenykedett. Az országosan kiemelt jelentőségű győri gyülekezeti könyv- és levéltárban végzett rendszerező munkát. Dr. Reményi Mihály TÚRÓCZY ZOLTÁN ÖNMAGÁRÓL Én rajongásig szeretem az evangélikus egyházamat. És mégis azt kell mondanom, hogy amivé lelkileg lettem, azzá nem az egyházam által lettem. Pedig olyan családban nevelkedtem fel, mely emberemlékezet óta mindig papi generációkat adott. Pedig olyan iskolába jártam, mely az egyház emlőjén tartott bennünket. Pedig olyan theo- lógiát végeztem, melyből áldott, nagy emberek kerültek ki, - és én mégis betöltöttem a huszadik évemet, de még nem olvastam a bibliát. Emlékszem jól, hogy huszonegy éves theológus koromban nem tudtam sehogysem megérteni, hogy mi a megtérés és mi a keresztyén tapasztalat. És ha akkor a Diákszövetség felekezetközi egyesületének képviselője meg nem találja az utat a pozsonyi theológiához, és ott egy tejfeles arcú gyerekhez, és el nem csalogatja azt konferenciákra, honnan elszökik, meg megint visszatér, s ha azután falusi csendes magányomban rám nem talál a Bethánia, s evangelizáló lendületével magával nem sodor, akkor aligha leszek az, ami vagyok. Nem könnyű ezt nekem elmondani, de el kell mondanom, ha igaz akarok lenni. (1933) * Vágyam az volt, hogy pap legyek, törekvésem, hogy mint pap, Isten embere. A szolgálat vágya él bennem. Isten emberei közül nem kell nekem Mózes vezérsége, Dávid trónja, Illés és Elizeus csodatevő ereje. Én senki vagyok, de mint eszköz, Isten kezében minden. Boldog vagyok, ha Isten elfogad egy olyan névtelen embernek, akinek csak a szolgálat maradt, és őmaga a feledés homályába süllyed el. (1948) * * * * Kedves dr. Garádi Péter! Levele olvasása után szerettem volna válaszolni az írásában feltett kérdéseire. A MEE Ifjúsági Osztályának referenseként feladataim közé tartozik a nyári, központi ifjúsági konferenciák szervezése. A konferenciákkal kapcsolatban kifejtett véleménye folytán megfogalmazódó válaszom közzétételében azonban megelőzött Marton Tamás, egykori elődöm, akinek - levele elolvasása után - szívesen átengedem a tényszerű reagálás lehetőségét. Nagyon sokat foglalkozom az Ön által is felvetett gondolattal: Hogyan lehet vonzóvá tenni azt az üzenetet, ami számunkra, keresztyéneknek olyan szép és különleges - csupán, ahogy megéljük mutat sokszor valami mást. Unalmas és sokszor értelmetlen formákat, kötelességet, lelkesedés helyett. Számomra a megszólítandó fiatalok a Pepszi-Sziget „tömegmagányában”, a középiskolák kifáradt unatkozó „gyerekei” között élnek. Kereszténységük nem jelent számukra burkot, inkább kihívást és kérdéseket. Az ő részükre szeretnénk valamit adni. Ezért készül a „Cipő”, ezért igyekszünk színessé, mozgalmassá és vidámmá változni (és közben nem csupán a felszínen maradni). Nagyon nehéz megtalálni a hangot, a hangjukat. De erősen hiszem, hogy valamennyire sikerülni fog üzenetünket továbbadni. Hiszen hihetetlen nagy igény van erre az üzenetre. Fiatalemberként sokszor éljük át - gondolom ez Önnel is megtörtént -, hogy a nálunk idősebbek félreértik szándékainkat. Szeretnék magamnak olyan idősebb kort - bölcsességet! - amikor úgy tudom elmondani akár negatív véleményemet is másnak, hogy azzal bátorítsam és erősítsem, ne pedig elvegyem a kedvét. Köszönöm, hogy ennyire felelősen figyeli munkánkat!, szeretettel üdvözlöm: Buday Barnabás, segédlelkész, ifjúsági referens * * * Tisztelt dr. Garádi Péter! Nem tudom, miért kell egy ennyire szép keresztény múlttal egy ilyen leszóló és szeretetlen levelet írni. Ma már nem kell a püspök-elnökhöz menni a túlzott aktivitás miatt, már elég csak az Evangélikus Élet hasábjain megbirkózni az előző nemzedék értetlenségével. Gyorsan elfeledte, hogy amikor fiatal volt, pontosan olyat tett, amit mások nem néztek jó szemmel (újított). Nagyon érdekelne, hogyan olvashatta a Cipő Magazint, amikor az még meg sem jelent. Feltételezem a „beharangozóvar találkozott. Az októberi szám nem biztos, hogy mindenkinek fog tetszeni, de nem is kell. Csak azt nem értem, hogy miért kell egy lelkes kis csapatot, amely végre nem csak kritizál, hanem próbál valamit létrehozni, rögtön támadni. Igenis, ez egy Evangélikus Ifjúsági Magazin, ha másért nem hát, mert evangélikus fiatalok készítik evangélikus és nem evangélikus fiatalok számára, nagyon sok keresztényi szeretettel! A fogadtatásról már nehezebb lenne azt állítani, hogy keresztényi. Örülök annak, hogy ilyen ,jól tájékozott” a nyári konferenciák témájáról, áhítatairól, de szerintem nem tisztességes nem nevén nevezni a dolgokat. Mivel én két nyári konferencián is részt vettem mint szervező (ahol nem csak áhítatok, de istentiszteletek is voltak), sértőnek tartom a „Balaton melletti” jelzővel való dobálózást. A Balaton mellett idén - csak az országosan szervezett konferenciák közül is - hat került megrendezésre. Nem tudom, miért kell feleslegesen elnagyolt és valós konkrétumokat mellőző piszkálódást olvasnom egy keresztény lapban. Ez inkább egy bulvárlap levelező rovatába illene. Egy meghívót lehetne egy kicsit konzervatívabban, szeretetteljes bevezetéssel is közölni. Vagy ez direkt ilyen modern és divatos? Bocsánat, senkit nem akartam elriasztani! Király Attila, egy evangélikus fiatal Világosan látom, hogy nem csak a pap szolgál Istennek, s ezért nem szabad a szolgálatokban válogatnom, a papi szolgálathoz bálványként ragaszkodnom. Nem érzem tehát magam félreállított embernek. A szolgálat Ura más szolgálatra osztott be. Az imádkozás főpapi szolgálata mellett a kertben, gyermekpesztonka sorban, a gyülekezeti könyvtár rendezésében, könyveim és íróasztalom mellett is Neki szolgálok, s ez kegyelem. Többet dolgozom, mint eddig bármikor. (1952) * A nyugdíjaztatás olyan átültetés, amely senkinél sem megy zökkenő nélkül. Mindenki megsínyli, és vannak, akik bele is pusztulnak. Isten engem úgy segített át a nehézségeken, hogy meghagyott a papi szolgálatban, tehát a régi életelememben. Egyházkerületem ugyan nincs, gyülekezet sem tartozik hozzám, igehirdetői kisegítő szolgálatot is csak egy hónapban egyszer végzek. Isten azonban megmutatta nekem, hogy van papi szolgálat omátus és gyülekezet nélkül is. A papi szolgálatban ugyanis két fő feladat van: képviselni Istent az emberek előtt és képviselni az embereket Isten előtt. Az előbbi az igehirdetés, az utóbbi a közbenjáró imádság. Az aktív időkben a két feladat között a hangsúly eltolódik az igehirdetésre, pedig a közbenjáró imádság nélkül az igehirdetés is félszárnyú madár. Nyugdíjas korában azután rájön az ember, hogy a közbenjáró imádság milyen fontos papi, sőt „főpapi” szolgálat. Eddig is tudtam én mindezt. De be kellett következnie a félreállításomnak, hogy felragyogjon előttem az imádságos szolgálat dicsősége és méltósága. Azóta minden nap végiglátogatom lélekben a régi Tiszakerületi és Dunántúli Egyházkerület gyülekezeteit és papjait, barátaimat és szolgatársaimat, még ellenségeimet is, s odaviszem őket és ügyeiket Isten elé. Az a meggyőződésem, hogy ma jobb pásztora vagyok az egyháznak, mint azelőtt a hangos hajszában. Isten kiemelt a sorkatonák közül, áthelyezett az imádságos hátvédhez, hogy a mostani időben legyen, aki szót emel Isten trónja előtt az egyház népéért. Nem degradálás ez, hanem előléptetés, nem megalázás, hanem felmagasztalás. (1958) Közli: id. dr. Fabiny Tibor Az idézetek a Túróczy Zoltán Emlékkönyv szerkesztőbizottsága által előreláthatóan a jövő év elején kiadásra kerülő kétkötetes könyvben olvashatók. Túróczy Zoltán halálának 30. évfordulója alkalmából megemlékezés lesz a Budavári evangélikus templomban 2001. november 25-én, vasárnap, a 11 órai istentiszteleten, D. Szebik Imre püspök szolgálatával. Erre az alkalomra mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
