Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-09-30 / 40. szám

Evangélikus Élet 2001. SZEPTEMBER 30. 3. oldal Szeptemberi fiíríeveíefc Idősek hete a Középhalmi Evangélikus Misszióban Isten kegyelméből az idén is megrendezhettük az idősek hetét szeptember 3. és 7. között. Igehirdetőink Tóth Ferenc debreceni kórházlelkész, Boncsérné Pecsenya Anna evangélikus lelkésznő és Tóth Judit, a Misszió munkatársa voltak. Nagy örömünkre megtelt az előadóterem Isten igéjére vágyó testvérekkel. A hét témája: Hiszel-e a szentek közösségében, a bünbocsánatban, a test feltámadásában és az örökéletben? Sokat beszéltünk az örökéletről, hiszen már idős korban, de fiatalon is, fel kell készülni a másik hazára. Sok szó volt a halálról is, de hitünk szerint feltá­madnak haláluk után azok, akik hisznek Jézus Krisztusban. A földi sátorházunk ösz- szeomlik, de van Istennél készített mennyei hajlékunk. Az odafennvalókkal törődje­tek, ne a földiekkel - mondja az Ige. Arról is szó volt, hogy Istennek minden ember­rel terve van, még az idős emberekkel is. Még ebben a korban is ad feladatot, szol­gálatot Isten, csak meg kell tudni, hogy mik ezek. Ne a testi bajainkkal, fájdalmaink­kal törődjünk, hanem Jézus Krisztussal! Adjunk hálát Neki azért, hogy eddig is meg­tartott minket. Az idős embernek is vannak feladatai, amelyeket Isten készít el előre. Végezzük el ezeket a szolgálatokat. Aki hisz, annak örök élete van, nem kell félnie a haláltól. Az átmenet a földi életből a mennyei életbe. Az egész héten megtapasztal­hattuk Isten közelségét. Nagy örömünkre, az úrvacsorára is megtelt az előadóterem. Az egész héten Isten gazdagon megáldott bennünket. Sokat épültünk lelkileg Isten igéjéből. Jó hangulatban búcsúztunk el egymástól abban a reményben, ha az élő Is­ten éltet, jövőre ismét találkozunk. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy ez év október 1-6. között hívogassunk al­koholbetegeket, drogfüggőket, lelki-testi betegségben szenvedőket és hitükben erő­södni vágyó testvéreinket az Országos Iszákosmentő Misszió hetére. Kérjük kedves olvasó testvéreink hívogató szolgálatát. Isten gazdag áldását kívánjuk Egyházunkra, a Misszióra, előadóink életére és szolgálataira és minden kedves testvérünkre. A Misszió vezetősége nevében: Tóth Judit missziói munkatárs Játék - tanulás - szórakozás E három szóban tudnám összefoglalni azt a színvonalas rendezvényt, amelyen szeptember 8-án vehettem részt. Mihácsi Lajos, a Mencshely-Nagyvázsony- Szentantalfa-Zánkai Társult Egyházközségek evangélikus lelkésze tanév-előkészítő hittanversenyre hívta meg a gyülekezetek gyermekeit, valamint családtagjaikat. A helyszín Szentantalfa volt. A szomorkás időjárás ellenére szép számmal érkeztek egymás után az autók. A tisztelendő úr és felesége, Edit asszony minden egyes gyerek utaztatását pontosan megtervezte. Az antalfai evangélikus templomban istentisztelettel kezdődött a nap programja, amelyet Koczor Györgyné pápai és id. Magassy Sándorné sikátori lel­késznő is megtisztelt jelenlétével. Az imádság és Zákeus történetének meghallgatása után egy közös daltanulás következett. A versenyre éhes 60 gyermek már alig várta, hogy elindulhasson a helyszínekre, ahol a legkülönfélébb kérdéseket, feladatokat kellett megfejteniük: a Puzzle kirakójátéktól a templomok jellegzetességein keresz­tül a bibliai történetekhez kapcsolódó tesztfeladatokig mindenről szó esett, amit a gyerekek hittanórákon elsajátítottak. Az állomások élén felnőttek, általában az egy­házközségek gondnokai, tisztségviselői álltak és megpróbálták részrehajlás nélkül pontozni az egyes csapatokat. Kíváncsiságomat csillapítandó, minden helyszínre el­mentem a gyerekekkel és végigkísértem a versenyt. Bátran kijelenthetem, hogy az egész rendezvény, minden apró részletében, elméleti, valamint technikai feltételei­nek megteremtésében példaértékű volt. Amellett, hogy négy községből érkeztek a résztvevő tanulók, három generációt mozgatott meg ez a szép program. Amíg a csapatok lázasan dolgoztak pontjaikért, a kultúrház udvarában már fött a gulyásleves. Az utolsó állomáson elvégzett feladatmegoldás után mindenki igyeke­zett a finom illatok irányába. A kultúrházban terített asztal várta a sok éhes szájat. Gyerekeink türelmetlenül várták már az eredményhirdetést, főleg miután észrevet­ték, hogy a színpadra csodálatos torták kerültek. Ha lassan is, de elérkezett a várva várt pillanat: a színpadon megjelentek az állomások vezetői és kihirdették a végered­ményt. Először a különdíjak kerültek kiosztásra. Nagy büszkeség töltött el, ugyanis iskolánk két tanulója is részesült ebben: Antal Renáta Mencshelyről és Mesterházi Adám Nagyvázsonyból. A legjobbaknak a szentantalfai gyerekek bizonyultak, máso­dik helyezést a mencshelyi csapat, a harmadikat a nagyvázsonyiak nyerték. Ez utób­bi két csapat diákjai a nagyvázsonyi Várnai Zseni Általános Iskola tanulói. Iskolánk elnyerte azt a serleget is, amely erre az alkalomra készült. A vasárnapi istentisztele­ten a gyerekek elhelyezték az elnyert serleget a templomban, ahol egy évig - vagy tán tovább? - fogják őrizni. Ezúton szeretnék gratulálni a nyertes csapatoknak, a szervező szülőknek, az egy­házközség vezetőinek, de mindenekelőtt Mihácsi Lajos tisztelendő úrnak és feleségé­nek ezért a magas színvonalon megszervezett rendezvényért. Tekintettel a szombati program nagy sikerére, bízom benne, hogy jövőre is megszervezésre kerül, esetleg más helyszínnel. Talán éppen Nagyvázsonyban? Krupláné Lesz Zsuzsanna szülő (a nagyvázsonyi iskola igazgatóhelyettese) Csernyei csendesnap Presbiterek és tisztségviselők egyházmegyei csendesnapjára került sor szeptem­ber 15-én, szombaton, Bakonycsemyén. A rossz idő és az előrehozott szüret „megti­zedelte” a meghívottakat, akik azonban eljöttek, nem távoztak üres-szívvel. A bemelegítő éneklés után, Vancsai Józ.se/'bakonycsernyei lelkész szólt nyitóáhi- tatában a szolgálat lehetőségeiről. Ezt követően Bencze András esperes és Mészáros Tamás egyházmegyei felügyelő tartott „szimultán előadást”. Ok ugyanis egymásnak felelgetve bontották ki a nap központi témáját. Ezt követően a helyi gyülekezet számolt be „háttérmunkájáról”. Miként azt Bo­ros Miklósné bizonyságtételében hallhattuk: túl azon, hogy az imaközösség, a há­zi bibliaórák gyakorlata a hagyományos gyülekezeti munka megerősítését is szol­gálja, aktivizálja a periférián lévőket is, és felkelti az igényt az „Értem is imádko­zik valaki!” megvalósulására. A piliscsabai Béthel Missziói Központ konferenciái alapján beszámoló hangzott még el a missziói munkáról, és egy közmondás-füzér Osgyán Ilonától. Ebéd után a különböző munkaágak jelenvolt képviselői beszélgettek csoportok­ban. A hitoktatói szekcióban Mészáros Tamás például a jegyzői teendők lényegéről és a lényegre való törekvésről adott tájékoztatót. A csendesnapot - Szarka István és Bencze András lelkészek szolgálatával - úrva­csorái istentisztelet zárta. Októberben - reménység szerint - ismét találkozunk. * ‘ KaZo A SZÓSZÉK MAGASSÁGÁN IS TÚL KELL LÁTNI... Lelkészbeiktatás Balassagyarmaton Nemrégiben egy lelkészkollégámmal ar­ról beszélgettünk, hogy érdemes lenne pszichológiai szempontból megvizsgálni, mi játszódik le egy gyülekezet lelki életé­ben, amikor lelkészváltás történik. O ar­ra a megállapításra jutott, hogy hasonló krízis tapasztalható, mint egy házastárs válásánál, amikor a férj és feleség örök­re búcsút mondanak egymásnak. Lehet egy válás viharos. Mindkét fél bizonygat­hatja igazát, ragaszkodhatnak jogosan megszerzett és sajátjuknak vélt anyagi értékeikhez, zúdíthatnak egymásra váda­kat, avagy már szóra sem érdemes a kö­zöttük lévő viszony. De történhet mindez békésen is. Amikor közös megegyezéssel és fájdalmas szívvel belátják, hogy békés búcsúzásra érett a pillanat. Nincs szá­monkérés, csak könnyes szemek. Tovább­ra is szeretettel gondolnak egymásra, hi­szen a közös múlt sokszor az emberi élet jelentős részét teszi ki, amit nem szabad egyszerűen kitörölni az emlékezetünkből. Továbbra is tiszteletben tartják egymást, és annak tudatában tartják a kapcsola­tot, hogy a másik intim szférájához már nem közelíthetnek oly módon, ahogyan az régen természetes volt. Nekem tetszett ez a hasonlat, de annyi ki­egészítéssel, hogy vizsgálódásunkban nem két ember, hanem két közösség tag­jainak kapcsolatáról van szó, amelyben minden tag másképpen éli meg a szakí­tást. Nincs olyan gyülekezet, amelyben ilyenkor ne szakadna legalább két pártra a közösség. Egy biztos, hogy mindenkit érint a válto­zás, és minden tag szenved ilyenkor. Ugyanakkor ott van a megválasztott új lelkész személye is, akiben a többség bí­zik, és megújult erővel indulhat újra a szolgálat. Am nem szabad elfelejteni, hogy valójá­ban nem az új lelkész személye vigasztal ilyenkor, hanem azé, aki a Békesség Fe­jedelme. Akiért létezik egyáltalán még az egyház - emberi gyarlóságaink elle­nére is. Aki ott volt szeptember 22-én a Balas­sagyarmati Evangélikus Templomban, személyesen is átélhette az előző hasáb gondolatait. Az egyházközség megvá­lasztott lelkészét, Bartha Istvánt iktatta be hivatalába Megyaszai László a Nógrá­di Evangélikus Egyházmegye esperes­helyettese. Igehirdetéssel Bozorády Zoltán püspökhelyettes szolgált, aki a 2Kor 4,5- 6 alapján először a gyülekezetét szólítot­ta meg. Elmondta, hogy minden igehall­gató egyben az igehirdetés kritikusa is. Tisztelni kell a lelkészt, de ilyenkor a szószéknél is magasabbra kell tekinteni. Istent kell felismerni az igehirdetésben. - Erre van szüksége most a balassagyar­mati gyülekezetnek is. - tette hozzá, majd az új lelkész felé fordulva kérte őt, hogy igehirdetői és lelkipásztori szolgá­latában Isten képe rajzolódjon ki a gyü­lekezet előtt. Ezután „mindkét fél” felé fordulva hangsúlyozta, hogy aki megis­merte Isten igazságát, annak a közös szolgálat lesz a legfontosabb! Szószékfoglaló igehirdetésében Bartha István a farizeus házába betérő bűnös asszony történetét olvasta fel Lk 7,36-50 alapján. A történet ellenpólusokat tartal­maz. A tiszta helyen megjelenik a bűnös. Az igaz házában a kegyelemre szoruló. A farizeusnál a parázna, aki,ráadásul intim közelségbe kerül Jézussal. Sokan valóban nem nézik jó szemmel, ha valaki a szere- tete jelét adja. Pedig, ahol szeretet van, ott megbocsátás is van. Az új lelkész őszintén elmondta, hogy Balassagyarmaton nagy szeretettel találkozott. Az igeszakasz alap­ján viszont bárki felteheti itt is a kérdést: Vajon sok a bűn? Netán tisztátalan a lelki­ismerete egyeseknek? A szeretet jele soha nem lesz szégyen, akármilyen ellenszen­vet is vált ki egyesekből. Végül összegez­ve arra mutatott rá, hogy ahol Isten jelen van, ott megbocsátás, szeretet és béke van. Ez kísérje a közös szolgálatot! A beiktatás utáni köszöntések, levél­beli jókívánságok is reménységről tettek bizonyságot. Ha valóban egy irányba néz lelkész és gyülekezet, és azt az igazságot keresi, aki magáról mondja, hogy Ő az Igazság, - akkor valóban áldásos lesz a folytatás. Menyes Gyula Óbudai evangélikusok öröme Óbudán 1842. óta létezik evangélikus gyülekezet, de saját templomuk csak 1935-ben épült meg. Ennek is csak 1944. de­cember 31 -ig örülhettek, mert az aznapi bombázás után üszkös falak maradtak. A templom 1948. tavaszára épült újjá. A gyü­lekezet 1995-ben felújította a templombelsőt, 2000-ben a gyü­lekezeti ház tetejét és felső szintjét, majd 2001-ben a teljes templomkülsőt, tetőszerkezettel, kerítéssel, kapukkal együtt. Szeptember 23-án délelőtt a meghívott vendégek és a gyü­lekezet hálaadó istentisztelet keretében köszönte meg a Min­denhatónak azt, hogy erőt, kitartást, anyagi lehetőséget adott a tatarozáshoz. Az ünnepi istentiszteleten az igét D. Szebik Imre püspök-elnök hirdette, a liturgia szolgálatát Szeverényi János esperes és Bálintné Varsányi Vilma lelkész végezték. A meghí­vottak között üdvözölhettük egyházmegyénk és kerületünk vi­lági vezetőit, a testvéregyházak kerületi lelkészeit, világi veze­tőit, a finnországi testvérgyülekezetünk lelkészét és felségét, és nem utolsósorban a helyi önkormányzat vezetőjét, Tarlós Ist­ván polgármestert. D. Szebik Imre a 84. Zsoltár 2-5 versei alapján szólt a népes hallgatósághoz. Bevezetőjében igen érzékletesen mutatta be, hogy különböző a templom értéke az egyes emberek számára: az építészek a látványosságot, esztétikumát értékelik, a szociológu­sok mint gyülekező helyet tartják fontosnak, sokak számára a keresztelő, a konfirmáció vagy az esküvő emlékezetes helye. A keresztyének számára pedig ez az Isten hajléka, ahol mindennél könnyebb Vele kapcsolatot teremteni. Püspök-elnökünk templo­munkhoz való személyes kötődéséről is szólt, hiszen közel negyven évvel ezelőtt innen indult el lelkészi pályáján. A zsoltáros szerint a templomnak hármas jelentősége van: (1) a vallomás, a hitvallás helye, ahol otthon érezzük magunkat, ahol közösséget vállalunk Istennel, ahol boldogok vagyunk azért is, mert van templomunk. (2) Oltalom és menedék a templom. Régen a templom falai között kerestek menedéket a vétkesek, hogy ne ítéljék el őket, és ezért a templom, az egyházközség ja­vára dolgoztak. Mai példát említve: szeptember 11-én az Egye­sült Államokban a szörnyű történések után minden templomot kinyitottak: térdre Amerika, mert nincs más oltalom, csak az Is­ten kegyelme! Mi sem tehetünk mást, csak szüntelenül imádko­zunk az ellenségeinkért is. (3) A templom a boldogság helye. Ez nem magától értetődő, hiszen boldogok a családi életben, a szak­mai életpályákon, házasságban, munkasikerekkel kapcsolatban szoktunk lenni, de miért éppen a templomban? A templomi bol­dogság egy más dimenzió, mégpedig a lelki boldogságé: van Uram, van Istenem, akinek a kezében van a sorsom, ennek örü­lök, nyugodtan ráhagyatkozhatom. Végül a püspök-elnök elmondta, hogy az elmúlt 10 év alatt 25 új evangélikus templom épült, számtalan - köztük az óbu­dai - megújult. A gyülekezettel, az óbudai polgárokkal együtt az egész evangélikus közösség örül most. Az istentiszteletet egy ünnepi közgyűlés követte, melyet Pohorely Béla, a gyülekezet felügyelője vezetett. Bálintné Var­sányi Vilma lelkész a nagy tatarozási munka fó mozzanatait vá­zolta, hangsúlyozva az összefogás szép példáját: az anyagiak előteremtésében jelentős szerepet vállalt az Országos Egyház, az Óbudai Önkormányzat, és maga a gyülekezet, de segítséget kap­tunk a finn és német testvérgyülekezetektől, valamint a gyüleke­zettel szimpatizáló magánszemélyektől is. Ezután a köszöntők hangoztak el. Finn testvérgyülekezetünk lelkésze, Matti Malmivaara a Helsinkiben élő közösség üdvözletét hozta. Beje­lentette, hogy a tatarozási munkák anyagi gondjainak enyhítésé­hez 50 000 finn márkát (2 millió forintot) utalnak át. Utolsóként szólt a népes gyülekezethez Tarlós István polgármester, aki be­vezetőjében kedves szavakkal nemcsak Bálint Lászlóval együtt töltött évekre, hanem elődjére, dr. Nagy Istvánra is emlékezett. A hívő katolikustól igen jó érzés volt hallani Dévai Bíró Mátyás, a „magyar Luther” életpályájának méltatását, valamint Luther követőinek küzdelmes sorsáról tartott - komoly ismeretanyagra támaszkodó - megemlékezését. A közgyűlés Bálintné Varsányi Vilma lelkészünk hálaadó szavaival zárult, elénekeltük a Himnuszt (finn testvéreink ma­gyarul énekeltek velünk!), majd a gyülekezeti házban szeretet- vendégség zárta a boldog együttlétet. dr. Győrfi Károly É

Next

/
Oldalképek
Tartalom