Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)

2001-07-29 / 31. szám

Evangélikus Elet 2001. JÚLIUS 29. 3. oldal „Ne olvasd az Időt, olvasd az örökkévalóságot” H. D. Thoreau mondatát minden toronyórára fel kellene írni, ha ennek tárgyi felté-telei, és e nemes műszerek általáno­san kialakított homlokzati sajá­tosságai lehetővé tennék. Thoreau szavai elgondolkodtat­nak. hogy vajon mennyire téko- zolja az ember az időt („ittlé­tet") a „túltelített", negatív eseményekkel, történésekkel, melyekben az idő csupán esz­köz, kellék és nem kap valódi értelmet. Ha az idő („ittlét") nem kap értelmezést, értelmet a hétköznapokban élő ember éle­tén, tettein keresztül, akkor ho­gyan lesz számára az örökkéva­lóság értelmes öszszefüggés. Hogy az idő értelmet kap­jon a mindennapi életben, ah­hoz az örökkévalóság olvasá­sa, megértése és alkalmazása, az evangélium kell. Amikor egy kedves mesefigura éjjeli órája mutató nélkülivé lett, nem esett kétségbe. Azt mondta: „Most legalább könnyű megállapíta­ni, hány óra van, mindig ugyanannyi". Nem erőlködött, nem zökkent ki az idő­ből, hanem egyszerűen az örökkévaló­ságban látott, gondolkodott és cseleke­dett. A mindig van-ban. Hartai toronyóránk teljes felújításá­val megelevenedtek ezek a Thoreau-i gondolatok: az örökkévalóság mennyire közeli, de nagyon távoli is lehet azoknak, akik nem olvassák. Egyházközségünk ré­gi óhaja teljesült: a templom órája meg­újult. Hosszú évek várakozása, reménye végül értelmet és megvalósulást nyert. A négy óralapszám kivételével gyakorlati­lag új szerkezet került (kellékeivel együtt) a régi helyére. Az új órát harang­játékkal (három dallammal) látták el, amely bővíthető, valamint egy jelfogó­val, ami a mainflingeni időinformációt sugárzó rádió jeleit veszi, illetve hasz­nálja fel. így a vezérlőóra abszolút pon­tos, a téli és nyári időszámításra való át­állás automatikusan történik. Istennek hála, hogy a feltételek korábbi elképzelé­sünk teljesülését lehetővé tették, mely Konkoly József mérnök úr és műhelye precíz, lelkiismeretes munkáját dicséri. Egyben hirdeti és mutatja: ne feledkez­zünk meg az örökkévalóság olvasásáról. Halasi László Gyermekeket evangelizálni „Gyermekeket evangelizálni” - ez volt az alaptémája annak az egyhetes tanfolyamnak, amit a napokban tartot­tak a Soltvadkerti Evangélikus Gyülekezet Találkozás Há­zában. A városban már közel fél éve működő Örömhír Klub két vezetője, Fitos László és Mónika úgy gondolta, hogy a módszert a környék gyülekezeteiben is népszerű­síteni kell, ezért hirdették meg a továbbképzést. Az „örömhír klubokban” a gyermekek közelebb kerül­nek Jézushoz, és a sokszínű programokon keresztül lelki közösséggé formák össze. Az előadók - Káposzta Lajos esperes-lelkész, Margaret Bash, Fitos László, Fitos Móni­ka és Kucsera Imre - több oldalról mutatták be a munka lényegét. így szó esett a megfelelő igevers kiválasztásáról, a szemléltetésről, a fegyelmezésről és a lelkigondozásról. A tanfolyamon tizenöten vettek részt Soltvadkert, Kiskő­rös, Kecskemét és Szánk evangélikus, református és bap­tista gyülekezeteiből, akik a nyári táborok után remélhető­leg újult erővel vágnak neki az ifjúsági munkának. K. L. Hittantábor Aszódon A nyári szünidő közepén - július 16-20. között - ismét gyermekzsivajtól volt hangos az Aszódi Evangélikus Gim­názium épülete. Ismét, hiszen már több éve itt táboroznak nyaranta az Észak-Pestmegyei egyházmegye általános is­koláskorú hittanosai. Az acsai, aszódi, erdőkürti, hévízgyörki és nagytarcsai gyermekek és vezetők között a gyülekezés perceiben sok új ar­cot felfedezhettünk, de szép számmal akadtak olyanok is, akik régi ismerősökként köszöntötték egymást. Még hétfőn délután megalakultak azok a csoportok, ame­lyek a hét folyamán - délelőttönként - különböző megközelí­tésben dolgozták fel az aznapi témát. Színjátszó, kreatív, ze­nész, pantomim, újságíró, kézműves és bábcsoport működött a táborban. (Minden csoportban 10-12 gyermek tevékenykedett két felnőtt vezető segítségével.) Reggelenként a közös, gondolatébresztő útmutatás segített abban, hogy megértsük; Isten olyan, mint egy Fazekas, aki megformálta a világot és az egyes embereket. Azt is megtud­tuk, hogy Isten olyan, mint az Eső, mert csillapítja lelki szom­júságunkat, és arról is megbizonyosodtunk, hogy Isten olyan, mint egy Pásztor, aki gondoskodik a juhairól, védelmezi őket, és megkeresi, ha valamelyik elvész. Végül arról is beszélget­tünk, hogy Isten olyan, mint a Szikla, amely mindennél erő­sebb. Ezért érdemes „ráépülni”, benne-rajta megmaradni. A közös reggeli együttlétek után elnéptelenedtek a gimnázi­um folyosói, a tantermekből azonban egészséges munkazaj szűrődött ki. A csoportok először folytatták a beszélgetést az aznapi témáról, majd kezdetét vette az alkotómunka. A kétórás foglalkozás után a csoportok bemutatták elkészült „műveiket”. Megtekintettük a szebbnél-szebb agyagedényeket; papírmoza­ikokat; meghallgattuk a frissen komponált zenét-éneket; elol­vastuk a táborban készült újságokat; megnéztük a rövid színda­rabokat, pantomim jeleneteket és bábjátékokat. A délutánok a mozgás, sport, játék jegyében teltek. Volt „fo­ci az esőben”, „vizes” váltóverseny, akadályverseny Aszód ut­cáin, és persze az elmaradhatatlan számháború. Lehetőség nyílt gyöngyfűzésre, és az érdeklődők kipróbálhatták a virág- kötészetet is. Az esti áhítatokon példázatok hangzottak el, s ezekből a példázatokból állították össze a vezetők a bibliaverseny kérdé­seit, feladatait. A gyorsan eltelt öt nap befejezéseként, péntek délután újra közös éneklés következett, a táborozó gyermekek és felnőttek körben állva, kézfogással, egy közösséggé válva énekeltek, majd imádkoztak. Mindannyian éreztük, hogy Isten szeretete mennyire csodálatos, és hisszük, hogy ez a szeretet elkísér ben­nünket a hétköznapokon is! Fényes Erika Nők a kiengesztelődésért A Nők Világ Imanapja mozgalom európai régiója 2001. július 10-17. között Prágában tartotta konfe­renciáját, Felhívás kiengesztelődésre címmel. A főbb előadások különböző szempontokból világították meg a kiengesztelődés kérdését és lehetőségét. Dr. Elisabeth Raiser Jairus leánya és a vérfolyásos asz- szony példáin mutatta meg, hogy Jézus erőterében, előtte leborulva van lehetőség a testi és lelki gyógy­ulásra. Dr. Mirea Ryskova szerint a megbékélésre vezető út a Krisztus keresztjének elfogadásával kez­dődik, s ez nem a passzivitás jele, hanem sokkal in­kább meghívás a cselekvésre. Dr. Ulrike Bechmann az ótestamentumi Abigél példáján mutatta be, hogy a nők bölcsessége mennyire fontos a kiengesztelő­dés folyamatában. Külön ki kell emelni Lídia Obád horvátországi résztvevő előadását, aki megrázó bi­zonyságtétellel mondta el országa szenvedéseit, és saját élete példáján mutatta be, hogyan kezdődött a kiengesztelődés áldott folyamata, amelyből már ed­dig is sok eredmény látható. Azzal fejezte be elő­adását, hogy a megbékélésért végzett munka alapél-, ve: megmutatom másoknak, mit jelent az igazi em­berség. Mivel a 2002. évi imanapi istentiszteleti anyagot a romániai imanapi bizottság készítette, egy teljes délutánt töltöttünk a romániai helyzet, a keresztény­ség kérdései és a női munka megbeszélésével. Hár­man képviselték az országot, egy román, egy ma­gyar és egy szász asszony. Amikor az előadó asztal­nál ez a három asszony békésen egymás mellett ül­ve beszélt saját nemzetiségük munkájáról és a kö­zös imanapi előkészületről, akkor úgy éreztem - s talán mást is megérintett ez a gondolat hogy va­lóban csak egyetlen út vezet a kiengesztelődéshez: Krisztus keresztjének elfogadása - az Ő irántunk való szeretete az, ami az emberi életekben, nemze­tek életében gyógyulást, kiengesztelődést munkál­hat és hozhat. Ha ezt a 34 országból jött 75 résztve­vő megérezte, ez a konferencia nem volt hiábavaló. Hafenscher Károlyné (id.) A fentinél talán kifejezőbb címet is lehetett volna adni e cikknek, hiszen a révfülöpi Evangéli­kus Oktatási Köz­pontban, 2001. július 8-14. között megren­dezett Országos Konfirmandus Konferenciáról szól a beszámoló. Miként azonban az ifjúsági konferenciáinkon általá­ban lenni szokott, nehéz pontos, életkor szérinti ha­tárokat húzni a résztvevők között. Az Rl-et a frissen konfirmáltak számára hirdet­tük meg, de - mint minden évben - érkeztek egy, két, három... éve konfirmáltak is. Merthogy sokan ragaszkodnak a tavalyi közösséghez, a vezetőkhöz, a helyhez - a már megismerthez. És ezzel a kor­osztály egy természetes kettősségét érhetjük tetten, hiszen együtt él bennük az új, a változás iránti vágy, illetve a régihez, a biztonságot nyújtóhoz va­ló ragaszkodás. Kilencvenöt 12-17 éves együtt, egy épületben. Fiatalok, akikben közös, hogy még friss emlékként él bennük, hogy konfirmáltak, hogy megálltak templomuk oltára előtt, hogy tanultak és vallást tet­tek arról, Akit megismertek. Konfirmandusok... Változó kor. Tele forduló­pontokkal, amelyeket lehet, és meg is kell élni, de amelyeket félreérteni, elszalasztani is lehet. Sőt akár tragédiává is válhat a félre- és meg-nem-értés, az oda nem figyelés. Ezért olyan bibliai, illetve egyháztörténeti személyeket igyekeztünk közel vinni hozzájuk a bibliatanulmányok, előadások R(évfulöp) 1 során, akiknek élete azáltal érkezett fordulópont­hoz, hogy találkoztak Istennel, a názáreti Jézussal, és ettől a találkozástól - valahogy minden megvál­tozott. (A tematikát Pángyánszky Agnes és Krámer György pilisi lelkészek állították össze.) Olyan valóságos emberek álltak tehát „tanul­mányaink” középpontjában, - akikben magunkra is­merhetünk. Mint Dávid, aki Nátánnal, a prófétával való találkozása után ébred rá élete tragédiájára, bű­nére, amely nemcsak neki fáj. Vele párhuzamban ott van Augusztinusz, a gazdag ifjú, aki nem volt elég „bátor” ahhoz, hogy a fordulópont mélységében szembetalálkozzék az ott rejlő ajándékkal. Vele el­lentétben - a hasonlóan „biztos háttérrel érkező” - Assisi Szent Ferenc. Azután Jákob, aki hosszú utat jár be azért, hogy a neki adott fordulópontot megél­hesse. Vagy az ugyancsak hosszú, keserves utat be­járó gályarabok. És így tovább... Eközben önmagunkról is vallottunk egymásnak. A konfirmáltak beszéltek életükről, saját forduló­pontjaikról. Fordulópontokról a családi életben, a barátságban, a szerelemben. Ezeken belül azokról a helyzetekről is, amelyek veszélyeket rejtenek ma­gukban. Sokan, sokféleképpen válaszolhatnak arra a kér­désre, hogy miként tudjuk a gyülekezet közösségé­ben tartani a frissen konfirmált fiatalokat. Ahogy mi - „vezetők” - meg tudtuk ítélni, Révfülöpön közös­ségre találtak. Mindazokkal, akik hasonló kérdések­kel küzdenek, mint ők egyenként. S, akik nem is olyan régen megálltak templomuk oltára előtt, és vallást tettek arról, akit megismertek. Aki velünk is találkozni akar újra és újra. Kendeh K. Péter Díszpolgári címet érdemelt A mosonmagyaróvári önkormányzat képvise­lőtestülete legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a 91. születésnapját ünneplő Zámolyi Gyulának, Mosonmagyaróvár nyugalmazott evangélikus lelkészének díszpolgári címet adományoz, ame­lyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében ünne­pi testületi ülésen adnak át: a városban végzett ötévtizedes lelkiismeretes és magas színvonalú lelkészi szolgálatáért, közéleti tevékenységéért, egy gazdag és értékes életút elismeréseként Zámolyi Gyula, bár szülei mélyen hívő embe­rek voltak, érettségiig nem gondolt arra, hogy a lelkészi pályára lépjen. Érettségi előtt azonban sú­lyosan megbetegedett, és akkor megfogadta, hogy ha betegsége ellenére sikeres érettségit tesz, jelent­kezik a teológiára. A sikeres érettségi után, ígére­tét megtartva, Pápán, a református teológián kezd­te tanulmányait. Két évet hallgatott Pápán, majd átment Sopronba és ott fejezte be egyetemi tanul­mányait. Úgynevezett „száraz káplánként”, vagyis fizetés nélküli segédlelkészként kezdte a lelkészi szolgála­tot. Először Gecsére, későbbi apósa mellé került. Ezt követően szolgált Győrött, Körmenden és Csur­gón. Sopronban pedig egyetemi könyvtáros volt. Segédlelkészi szolgálatára esett az az időszak, ami­kor a „Harangszó” című újság terjesztője volt So- mogy-Zala, Tolna-Baranya és Vas megyében. 1940. december 1-jén választották meg parókus lelkésznek, mégpedig a surdi gyülekezetbe. Beikta­tása 1941. április 19-én volt. Szolgálati területe egé­szen a jugoszláv határig, Ortilosig terjedt. Abban az időben sokfelé vállalt evangelizációkat is. Iharos, Magyarkeresztúr, Zsebeháza, Vanyola, Szepetnek, Bakonybánk és még lehetne tovább sorolni azokat a gyülekezeteket, ahol evangelizációs sorozatokat tartott. 1953. augusztus 29-én egyhangúlag hívták meg Mosonmagyaróvárra, ahol nyugdíjba vonulá­sáig szolgált. Beiktatására még ugyanabban az év­ben, november 22-én került sor. Ennek az időszak­nak drámai fejezete volt az az esemény, amikor '1956. október 26-án a helyi határőrlaktanya előtti téren AVO-s katonák belelőttek a fegyvertelen tö­megbe. A vérengzésnek több mint száz halottja és megszámlálhatatlanul sok sebesültje volt. A moson­magyaróvári szolgálat az évek múlásával egyre job­ban kibővült; Először Rajka, később Hegyeshalom és Levél társult a mosonmagyaróvári anyagyüleke­zethez. Ezek a társult gyülekezetek magukkal hoz­ták korábbi filiáikat is, így eljött az idő, hogy amit addig négy lelkész látott el, azt egyedül kellett elvé­geznie. Első időben biciklivel járta a gyülekezete­ket, később busszal és vonattal, majd a jogosítvány megszerzése után autóval. A díszpolgári címet kapott 91 esztendős Zámolyi Gyula Hosszú, évtizedeken átívelő szolgálatában halá­láig hűségesen állt mellette felesége, akit gecsei időszakában ismert meg. Sok áldás fakadt az ő szol­gálata nyomán is. Nem csak az orgonát szólaltatta meg, és nem csak a temetéseken állt férje mellett, hanem bibliaórákat tartott, asszonykört vezetett, sőt prédikált is. Gyülekezeti munkája mellett a helyi kórházban dolgozott, így a kórházi látogatásból is kivette részét. Zámolyi Gyula 91 évesen, immáron a díszpolgá­ri cím büszke tulajdonosaként, ma is nagyon aktív. Vállal szolgálatot Mosonmagyaróváron, Lébény- ben, Bezi-Enesén, Csornán, Rábcakapin és Tár­nokrétin. A közeljövőben Szombathelyen fog esket­ni. Kegyelem, hogy Isten ilyen jó egészséggel ál­dotta meg. Ahogy maga mondta, „amíg a jó Isten megengedi, hogy szószékre mehessek, szolgálni akarok”. Istentől megkapta Zámolyi Gyula a szolgálat örömét. Olyan kollégákat ismerhetett meg, akiktől sok szeretetet kapott. Nélkülük nehezebb lett volna a hosszú szolgálat, mert a lelkész is tud magányos lenni, a lelkésznek is szüksége van lelkipásztorra. Az Isten mindezeket megadta neki, ezért egyedül őneki „tartozik” hálaadással és addig tartó szolgá­lattal, amíg az ereje engedi. K.M. \ i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom