Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-07-01 / 27. szám
8. oldal 2001. JÚLIUS 1. Evangélikus Élet Visszapillantó..., avagy (kissé megkésett) pünkösdi beszámolók „Isten élő Lelke jöjj!” Az ötödik éve együtt tanuló, a Bibliát olvasó, egymásra figyelő, énekelni szerető kis csapat izgatottan várta az autóbuszra való felszállást 2001. június első napjának kora délutánján a vasi megyeszékhely autóbusz-pályaudvarán. Rövid idő múlva pedig a húszfős csoport nagy örömmel foglalta el a. meszleni gyülekezet nagyon szépen felújított parókiáját, templomát. Isten gondviselő szeret étén túl megtapasztalhatták az ottani evangélikusok testvér- szeretetét, ami egész apró, hétköznapi dolgokon keresztül lett valósággá számukra. A másfél napos „kivonulást" a nyáj pásztora, Gregersen Lábossá György azért ezen a napon tartotta nagyon fontosnak, mert pünkösdkor adtak számot, erősödhettek meg hitükben konfirmáló kis testvéreink Isten és a szombathelyi népes gyülekezet színe előtt. A „ nyáj ” tagjainak nem azért jelentett sokat ez a néhány óra, mert a falu csendje más, mint a megyeszékhelyé, hanem azért, mert Isten előtti felelősséggel tanította, készítette, próbálta Isten felé terelni őket. Az elcsendesedés mellett a közösség hálás szívvel dicsőíthette énekkel, imáival teremtő Urát. A záróáhítaton a konfirmációra készülő ifjak szüleivel, családtagjaival, a meszleni gyülekezet lelkészével, gyermekeivel, gondnokával együtt figyeltünk a zsoltáríró szavaira: „Hálát adok az Úrnafi! Istenem, hálát adok Neked! . Együtt könyöröghettünk: „Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le ránk!" Kiss Judit Tényleg igénytelen? Sok minden van, amivel óvatosan kellene bánnunk. Mint orgonista, hadd említsem az orgonasípot. Szakemberek szerint az orgonasíp annyira érzékeny, hogy szinte már a kéz melegétől elhangolódhat, ha kézbevettük. De semmi sem olyan érzékeny, mint az Isten igéje, a Biblia. Ahogyan egy verset, egy mondatot idézünk belőle, sokszor akaratlanul is meghamisítjuk. így alakulhat ki egy hamis, téves gondolat vagy kép - Jézusról is. Sokan vélik azt, hogy Jézus igénytelen: semmit nem kér, semmit nem igényel, nem vár tőlünk. Nem szól bele életünkbe. Csak lesi-várja, hogy segíthessen, ha valamit kérünk. Általában szeretjük azt, ha valaki igénytelen. Könnyen megszokjuk, hogy az édesanya otthon takarít, főz, vár minket ebéddel, vasalt inggel... Ma sokan beszélnek arról, hogy a házasság „elavult”. E mögött is az van: nem kell a házasság, mert a feleség, illetve férj majd igényeket támaszt. Mi lesz, ha az asszony elvárja, hogy munka után siessek haza, ha zokon veszi, hogy a barátaimmal csinálok programot... Találkoztunk-e már nem Jézus tanításával, nem a „Jézus-üggyel”, hanem azzal a Jézussal, akinek igényei vannak!... A Biblia lépten-nyomon odaállít az elé, hogy Jézusnak igényei vannak. Vegyünk néhány példát: János 11,28: „A Mester itt van és hív téged" - ez azt jelenti, hogy igényt támaszt, személyes és konkrét elvárásai vannak. - Péld 23,20: „Adjad fiam a te szívedet nékem Valaki ezt Isten totális igénybejelentésének nevezte. És mivel Isten igényel, azért mozgásba is hoz. Noétól azt várja, hogy építsen bárkát, hogy vegye komolyan: jön a most még nem látható ítélet, az özönvíz... - Ábrahámtól azt várja, hogy hagyja ott földjét és rokonságát... - Mózest is mozgásba hozta Isten szava, és ezért otthagyta Egyiptomot, a királyi ház kényelmét és előnyeit... Folytathatjuk: Jézus hívására Péter és társai otthagyták . fagpnm _ á hajót és mindenüket... Máté, a vámszedő asztalt... Jézus, ha elhív, mozgásba hoz, változást hoz életünkbe. Felmerül a személyes kérdés: találkoztál-e már, nem az elképzelt, igénytelen Jézussal, hanem azzal, aki elmozdít a holtpontról, belenyúl életedbe, és más irányba indít. Csodálatosképp, épp azok a boldogok, akik nem félnek teljesíteni Jézus igényeit! Mert, amit Jézus kér, igényel, az rendszerint olyasmi, ami Tőle elválasztana. Mindig életünk beteg pontját próbálja érinteni, hogy ott kezdhesse meg a gyógyítást, mint pl. a vagyona rabságába élő gazdag ifjúnál, aki azonban megszomorodva elment. A magunk képzelte Jézus nem segíthet rajtunk. Jézusnak igényei vannak, - éppen ezért lehet Őt elutasítani. De aki átengedi életében a vezetést, az megismeri a valódi gazdagságot és békességet, és meghallja Jézus legcsodálatosabb igényét: „Jer, kövess engem!” Gáncs Aladár » Egyházmegyei csendesnap Nagyvelegen HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK Amióta pünkösdhétfő munkaszüneti nap, minden pünkösdhétfőn csendesnapra gyűlnek össze Nagyvelegen a Fejér-Komáromi Egyházmegye evangélikusai. így volt idén is. Székesfehérvárról egy autóbuszt zsúfolásig megtöltöttük. Az utasok egy része a csendesnap keretében sorra kerülő hittanversenyre is igyekvő gyermek volt. A templom is majdnem tele lett az egyházmegyei hittestvérekkel, de azért mégsem zsúfolásig. Még fértünk volna... A templomtér elején hatalmas tábla állt. Pünkösdre emlékeztető lángnyelv alakú- és színű lapocskákkal volt tele, rajta idézet a csendesnap énekéből: „Egy, csak egy óhajtás mindenik szívben: Építsd meg népedet Szentlélek Isten". Ugyanilyen alakú és feliratú lapot kaptunk mi is. Erre felírtuk a nevünket, majd kicseréltük a lappal, amit azután emlékként hazavihettünk. A csendesnap alapgondolatát az idézett énekvers fejezi ki. Az istentisztelet előtti félórában, illetve az istentiszteleten azonban nemcsak ezt az éneket énekeltük végig, de énekeskönyvünk tizennyolc pünkösdi énekéből még tizet. Az új lelki ébredésért, új pünkösdért elhangzó imádságunk pedig nem lehet más, mint az ott együtt elmondott: „ Uram, ébreszd Egyházadat és kezdd rajtam!" A délelőtti istentiszteleten együtt szolgált egyházkerületünk püspöke, Ittzés János, az egyházmegye esperese, Bencze András és a gyülekezet lelkésze, Ferenczy Andrea. Az igehirdetés szolgálatát utóbb ő végezte, az aznapra kijelölt igeszakasz (ApCsel 2,42-47.) alapján. A hívő élet alapja ma is ugyanaz, mint közel kétezer évvel ezelőtt. Ige, közösség, úrvacsora, imádság. Új ébredésre van azonban szükség, hogy a mi életünkből is ugyanaz az áldás áradjon, mint az első gyülekezetéből. Az istentiszteletet úrvacsorái közösség zárta, amelyen - az említetteken kívül - Ihász Beatrix komáromi lelkész is szolgált. Délután két előadást hallottunk. Püspökünk arról beszélt, hogy nem csak egy, de négy óhajtás van a szívünkben: 1. Ismerjük meg saját szívünket és lássuk meg, hogy az evangélium terjedésének csak itt lehet az igazi akadálya, és nem bármilyen külső emberben vagy körülményben. 2. Szolgálatunk csak Krisztusról szóljon és sohasem saját élményeinkről. 3. Életünk bázisa Krisztus legyen. 4. Mindig valóság legyen számunkra, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, de csakis Istennek, senki másnak. Ugyancsak több üzenete volt egyház- kerületünk felügyelője, dr. Weltler János előadásának. A jövő négy pillére: az egyházépítés, a nevelés (családban, iskolában és a gyülekezetben), az egyházon belüli munkamegosztás bölcs kialakítása, és a pénzügyi kérdések helyes eldöntése. A befejező áhítatot Bencze András tartotta Lukács 12, 49-51 verse alapján. Fia Krisztus azt akarja, hogy mielőbb lángoljon a Szentlélek tüze, akkor mi kívánhatunk-e mást? Kirándulók missziói összejövetele július 8-án 16 órakor a pesthidegkúti református templomban (Budapest, II. Hidegkúti út 64.). „A Református Ifjúsági Szövetség (REFISZ) indulása a rendszerváltás idején” címmel tart előadást Böttger Antal református lelkész. A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület elnöksége, presbitériuma és a székház dolgozói hálásan köszönik az egyházkerület székházának szentelése alkalmával levélben, táviratban és szóban elmondott áldáskívánásokat. Egyházkerület Elnöksége Lelkészcsalád találkozót szerveznek június 29-30. között a Déli Egyházkerületben, Bonyhádon, az evangélikus gimnáziumban. A programok 29-én pénteken 17 órától kezdődnek és szombaton 16.30-ig tartanak. Bővebb információk: Szabó Vilmos Béla (Paks) 75/310-320. Apróhirdetés XXII. kerület Csut utcában, zöldövezeti részen, 47 m2-es 1+1/2 szobás, nagy erkélyes, magasföldszinti, egyedi fütéses lakás eladó. Irányár: 8,2 millió Ft. Telefon: 207-4090 v. 06-309-412-601. Elcserélném kelenföldi 47m2-es (nem panel) frissen felújított mfsz-i lakásomat XI- XII. kér. (nem panel) 2,5 szobás emeleti, világos lakásra ráfizetéssel. „Budai lakás” jeligére a kiadóba. Megnyílt a PARANA Kft. fatelepe Balatonszárszón, a Szemesi úton (M7-es, Tejüzem mellett). Építési anyagok kiváló minőségben kaphatók. Gyülekezeti építkezésekhez kedvezmény. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-12 óráig. Telefon: 06-30-9- 529-567, 06-30-2-723-964. Születésnapi ima írta: Bakay Tímea Gyorsan - telnek múlnak a napok És én ismét egy évvel idősebb vagyok. Mit mondhatnék? Örül szívem, Hogy óv és véd kezed Istenem! Megszülettem hetvenhárom decemberében, Nevelekedtem Apám-Anyám szeretetében. Tőlük származik az életem, Tőlük kaptam nevem és hitem. De őket Tőled kaptam Istenem, Mint mindent, ami kedves nekem. Add, hogy mindég a keskeny úton menjek S utómnak végén üdvösséget nyerjek. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.nu Felelős szerkesztő: T. Pintér Károly Karoly.Pinter@lutheran.hu Felelős kiadó: Kendeh K. Péter Peter.Kendeh@lutheran.hu Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel/Fax: 317-5478; 317-1108 Szedés, tördelés: Rezessy Szabolcs Szabolcs.Rezessy@lutheran.hu Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Rt. INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: egész évre 3520 Ft. Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokba: egész évre 13000 Ft (portóval együtt), egyéb európai országokba és tengerentúlra: egész évre 115 DEM vagy 55 USD, (portóval együtt) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Dr. Molnár Gyula A Matáv bemutatja XXII. Kaláka-EBU Folkfesztivált 2001. Július 5-9. között, Miskolcon és a Diósgyőri várban A FOLKFESZTIVÁL PROGRAMJÁBÓL: Július 5. 17.30 Ingyenes nyitókoncert a Polgármesteri Hivatal Díszudvarán, közreműködik a Gajdos együttes és a Kaláka. Július 8. 11.00 Istentisztelet a fesztivál közreműködőinek részvételével a Belvárosi Evangélikus Templomban. Július 9., 19.00 A Kaláka Folkfesztivál jótékonysági koncertje a Minorita templomban, a Diósgyőr Kultúrájáért Alapítvány javára. További részletek, szállás-, zenekari információk találhatók a www.biomusic.hu site-on. JEGYÁRAK: Napijegy: 1690 Ft (július 6., 7., 8-ára). Bérlet elővételben: 3490 Ft, a helyszínen 3990 Ft. Gyerekfesztivál: 400 Ft Belépőjegyek válthatók Budapesten a nagyobb jegyirodákban és országszerte az Express irodáiban, a miskolci Express iroda száma: tel: 06 (46) 349474 vagy 349475, fax: 06 (46) 349530. * A Miskolc Belvárosi Evangélikus Templomban az idén is tartunk ökumenikus istentiszteletet, az immár 22-ik alkalommal megrendezésre kerülő Kaláka Folkfesztivál művészeinek részvételével. A hagyományok szerint a liturgia részei között az idelátogató muzsikusok népzenei produkciói, énekei hallhatóak. Az igehirdetés szolgálatát nagy örömünkre Korzenszky Rihárd vállalta, aki a tihanyi bencés apátságból erre az alkalomra érkezik hozzánk. A fesztiválra július 5-9-ig kerül sor. Az istentiszteletet, melyre a gyülekezet tagjait és minden érdeklődőt szeretettel várunk, július 8-án 11-kor tartjuk. Gryllus Dániel Testvéri Szó Testvéri szó, avagy érzések, gondolatok egy székházszentelés közben. Ez lenne a pontos címe annak, amit átéltem a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület új, győri székházának udvarán az ünneplő tömegben, az igen szép számban megjelent lelkészek, hívek, megyei és városi vezetők, közéleti személyiségek között. Nem vagyok elsődlegesen emocionális alkat, ezért magam is meglepődtem a telkemen átvonuló érzelemhullámon, amit nem tudok másként, csak így egyszerűen megfogalmazni, hogy: boldog voltam. Persze rögtön keresni kezdtem az érzelem okát. Miért több ez, mint az egyházi események természetes öröme? Abban biztos voltam, hogy valami lezárult, azt csak reméltem, hogy valami el is kezdődött. Tizenöt éve, 1986 tavaszán adtuk át egyházunk akkori vezetőségének a lelkészek és nem lelkészek által, jó féléves tusakodást követően megfogalmazott, Testvéri Szó nevet viselő iratot. Az egyház megújulását igényelte, kérte, követelte - mértéktartó, de határozott, egyházhoz méltó megfogalmazásban - a Testvéri Szó. Győrben egyszerűen azt éreztem, hogy nemcsak eszmeileg (a szabadság visszanyerésével), hanem - ami sokkal nehezebb - a hétköznapok gyakorlatában is megvalósultak egyházunkban a Testvéri Szó törekvései. Részletek mindig vitathatók, de a lényeg, hogy érvényesül a közakarat. Hiszen ez hozta létre a jelképesen és konkrétan is változást jelentő háromkerületes struktúrát, - az új Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületet. Már a jövő, az egység reménységét hordozta a szolgálók közössége. Ittzés János, a kerület püspöke, helyettesével (egykori riválisával) Smidéliusz Zoltánnal, az egyház elnök-püspökével, Szebik Imrével (akinek kerülete adta az új kerület egyházmegyéinek többségét) és az országos egyházat is képviselő Hafenscher Károly irodaigazgatóval együtt szentelte fel az új székházat. (Harmati Béla püspök külföldi útja miatt levélben köszöntötte az alkalmat.) Több emlékem közül 1986-ból legélesebben azok a bizottsági ülések jöttek elő, amelyeket az úgymond a ,,hivatalos egyház" és a Testvéri Szó közösség képviselői tartottak. Többek között ezzel is adósai vagyunk még az egyháztörténelemnek. Akkor is, a kétségtelen szembenállás ellenére is erős volt az érzésem, hogy végül is egy táborba tartozunk lehetetlen, hogy partnereinknek fontosabb lenne az állam kiszolgálása, mint az egyház valódi érdeke. Két professzor (Pröhle Károly és Fabiny Tibor) és két esperes (Tóth-Szöllős Mihály és Szebik Imre), míg a másik oldalon két lelkész (Ittzés Gábor és Zászkaliczky Pál) és két nemlelkész (Gadó Pál és magam) ültünk a tárgyalóasztalnál. Az elmúlt másfél évtized értékelésében is - vélem - hoz új elemeket a 2001-ben indult új szakasza egyházunk életének de Győrött különösen erős volt az érzésem arról, hogy most vált valóban történelemmé a Testvéri Szó, most kerültünk - a mindig természetes, egészséges különbözőségek ellenére - igazán egy táborba. Annakidején Pröhle Károly profeszszor (valójában ő vezette a beszélgetéseket, ő vitte a szót) jelentette az egyik pólust, a Testvéri Szó csapatban Ittzés Gábor álláspontja volt a legmarkánsabb. O viszonylag mégis ritkábban szólalt meg, inkább rámbízta a vitát. Meg is kérdeztem tőle, miért. Akkori válasza is eszembe jutott Győrben. Tudod - mondta -professzorom volt Pröhle, sokat tanultam tőle, ezért tisztelem, ha most két oldalon is állunk. Furcsa, paradox módon jó érzés volt ezt akkor is hallani, mert hordozta egy nehéz helyzetben a reményt, hogy helyükre kerülnek, érvényesülnek az értékek, újra egy táborban lesznek azok, akiknek közös a hitvallásuk: Az ítélet és az irgalom egyedül Istené, az ő kegyelme gyűjtött össze minket a győri székház udvarán, Neki köszönhetjük a másfél évtized csodáit. Az említett bizottsági ülésekről Zászkaliczky Pál készített feljegyzéseket. Ezek nyújtanak alapot a történelmi vizsgálódásnak. Győrben arra is gondoltam, talán az elmúlt fél évszázad egyik kiváló (a gyülekezeti szolgálatban, a Teológus Otthon igazgatójaként, zsinati tagként egyaránt magas színvonalú teljesítményt nyújtó) lelkészének megbékélését is elősegíti az egyházi élet új kezdete. Konfliktussal, és őt sújtó eljárási törvénysértéssel terhelten fejeződött be igazgatói működése, amiben van - emberek vagyunk - jóvá nem tehető, vissza nem fordítható elem. De a kimagasló életpálya értékét, üzenetét ez nem gyengíti. A megújulás pedig talán segít a sebek gyógyulásában is. Hiszen sokan hordoznak még sebeket. Frenkl Róbert Az Ev. Élet következő számának tartalmából: Kit viszel magaddal a Mennyországba? FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! 4 \