Evangélikus Élet, 2001 (66. évfolyam, 1-52. szám)
2001-04-22 / 17. szám
66. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 2001. ÁPRILIS 22. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 65 Ft-Ja tartalomból Újjászületetten Az Evangélium Színház bemutatója Interjú Fröhlich Róbert főrabbival Minden vasárnap húsvét... Jótékonysági koncert az árvízkárosultak javára Húsvét hétfőjén, lapzárta után ért véget a Deák téri Evangélikus Templomban az a jótékonysági hangverseny, amelynek teljes bevételét a tiszai árvíz károsultjainak javára ajánlották fel a közreműködők. Az istentiszteleti keretben zajlott esten - a budapesti Kosbor együttes társaságában — zenei életünk olyan kiválóságai vállaltak fellépést, mint Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos (képünkön). A bő másfél órás programot az evangélikus lelkészekből és muzsikusbarátaikból álló Promise zenekar koncertje zárta. Az önkéntes adományokat a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat juttatja el a rászorulókhoz. (A MOSZ tevékenységéről lapunk 4. oldalán közlünk ismertetőt.) FOTO: BOTTÁ DÉNES Közös ünnepünk volt a Húsvét „Húsvét közös időpontban való ünneplése nem szabad, hogy véletlen egybeesés legyen csupán, hanem a keresztyén egyházak tudatos bizonyságtételévé kell válnia!”- olvasható az Egyházak Világtanácsa vezető munkatársainak nyilatko- I zatában, utalva arra, hogy ebben az esztendőben - az új évezred első Húsvétján j - a keleti- (ortodox) és a nyugati- (római katolikus, protestáns...) egyházak j ugyanazon a két napon, április 15-16-án emlékeztek meg Jézus feltámadásáról. Az Egyház egységének ilyen módon való kifejeződése - ha idén úgy tűnt is, i hogy sikerült - egykönnyen mégsem valósulhat meg. A keleti és a nyugati egy- | házak más-más naptárt használnak, húsvét ünnepének kijelölésében eltérő idő- j számításhoz igazodnak. A nyugati világ a XVI. század óta használatos Gergely-naptár alapján tájé- i; kozódik, míg az ortodoxok a sokkal régebbi - Krisztus előtt 46-ban - beveze- : tett Julián-naptárt használják. (A jelenleg 13 napos eltérés különösen azokon a | területeken fájó, ahol a keresztyén egyház mindkét ága képviselve van. Ennél is szomorúbb a helyzet ott, ahol Krisztus követői még vallási kisebbségben is ( élnek, mint pl. a Közel-Keleten.) Nincs semmiféle teológiai, hitbeli különbözőség a háttérben. Csupán az j egymástól eltérő naptárok használata az akadálya annak, hogy Krisztus népe f egységesen tehessen bizonyságot, Isten bűnt és halált legyőző szeretetéről eb- ; ben a világban! Milyen egyszerűnek és kézzelfoghatónak tűnik a megoldás. í Közös időszámításra kellene áttérni! És mégis milyen nehéz megtenni ezt! Köt- ! nek a tradíciók, néhány egyházban a szakadás veszélye fenyegetne, bármilyen jí változtatás esetén,- tudhatjuk meg ökumenikus hírforrásokból. Vannak azonban bíztató jelek. Finnországban már 1920 óta egy időpontban i ünnepük a különböző felekezetek Jézus feltámadásának napját. A Konstantinápo- j| lyi Ökumenikus Patriarcha akkor adott ugyanis ideiglenes engedélyt arra, hogy a í Finn Ortodox Egyház áttérjen a Gergely-naptár használatára. „Nagyon nagy se- i; gítséget jelent ez a családok számára” - nyilatkozta a kisebbségben (1%) élő felekezet feje, Ambrosius érsek - „A legtöbb ortodox hívő ugyanis vegyes házas- | ságban él.” Az idei „közös húsvét” a harmadik évezred hajnalán ajándék volt, és egy £ felkiáltójel marad: ahhoz, hogy a Feltámadott Krisztusnak hiteles tanúja lehessen az Egyház, ilymódon is bizonyítania kellene egységét, az Istentől egyre távolabb kerülő világ számára. A XX. századra két nagy diktatúra nyomta rá bélyegét: az egyik a nemzetiszocialista, a másik a nemzetközi szocialista diktatúra. A kommunista diktatúrák számláját összesen mintegy 100, a nácizmusét 35 millió halálos áldozat terheli. Ezen belül a zsidóság mintegy 6 millióra teszi azok számát, akik a fasiszta Németország koncentrációs táboraiban lelték halálukat. Noha a holocaust áldozatainak magyarországi emléknapja hivatalosan április 16., idén - a húsvétra való tekintettel - április 17-én, kedden kerül(t) sor a megemlékezésekre. Birkenaui lágerkerítés. (Archív felvétel) Emléknapok Aprilis 16. - a Holocaust áldozatainak emléknapja Nemrég, február 24-én emlékeztünk első ízben kegyelettel a kommunizmus áldozataira, és április 17-én kerül másodszor sor arra, hogy megemlékezzünk a holocaust áldozatairól. Korábban egyetlen emléknapunk volt, október hatodika, amikor évről-évre az aradi tizenhárom vértanú tábornokra és Batthyány Lajosra, az igaz- talanul kivégzett első magyar miniszterelnökre emlékezünk. Van tehát szép, nemes, tiszta történelmi tradíciónk. A ’48-as szabadságharc hőseire való emlékezés mindig egységbe forrasztotta a nemzetet, az újkeletű emléknapok mégis feszültségeket támasztottak a kívánatos megbékélés helyett. Nem nehéz ezeknek az okát felfedezni. Még túl közeliek a 20. század rémtettei, még sokan élnek az érintettek közül és ezek megosztanak, aszerint, hogy kit - beleértve családokat, rokonokat, barátokat - melyik gonoszság talált meg közvetlenebbül. A dolgok bonyolultságát mutatja, hogy vannak, akik túlélték a holocaustot, visszatértek valamelyik haláltáborból, és néhány év múlva a kommunista önkény „éltetőjévé” vagy/és áldozatává váltak. Mégis jellemző a polarizálódás. A kommunizmus üldözöttéinek emléknapjára is azután tett javaslatot egy parlamenti képviselő, hogy az oktatási miniszter elrendelte a holocaustról történő megemlékezést évről-évre az iskolákban. Elmondható, hogy a hazai közvélemény többsége támogatja a megemlékezést a 20. század két nagy gonoszságának az áldozatairól, és eleve nem rivalizáltatná ezeket a borzalmakat. Hiszen ősi, emberi szokás, hogy közös emlékműveket állítanak azoknak, akik a háborúban ellenfelek voltak, mint például a második világháború után a német és az orosz katonáknak. Emberi, és nemcsak a keresztény ember igénye a megbékélés. Ezért is súlyos azok felelőssége, akik az emléknapok ürügyén aktuálpolitikai célokat szolgálva, a megbékélés helyett a szembenállást kívánják erősíteni. Adott esetben mégcsak nem is igazukat vitatjuk, de ennek kifejtésére a politikai és a közéletben számos alkalom van. Az emléknap más „műfaj”. Ez a kegyelet, a megemlékezés lehetősége. Azzal a nagyon hangsúlyos mondanivalóval, hogy legyen szó bármely borzalomról, ez ne ismétlődhessék meg mégegyszer. Az emléknap politikai célra történő felhasználása éppen azt a veszélyt idézi fel, hogy ma is léteznek olyan erők, akik révén visszatérhet a múlt. Emberi értelemben bizonyosak lehetünk benne, hogy ezek a szörnyűségek nem térnek vissza. Mert a kommunizmus is és a fasizmus is egy-egy nagyhatalomhoz, a kommunista Szovjetunióhoz illetőleg a náci Németországhoz kötődött. Az ideológiák (elsősorban gyűlölettartalmuk miatt) önmagukban is ártalmasak, veszélyesek, de nem lehettek volna ily mértékben tömegpusztítóak, ha ezek jegyében nem kerül egy-egy szélsőséges párt a hatalomra egy-egy nagy, erős országban. Vélem, a következő esztendőkben a kommunizmus áldozatainak emléknapján hangsúlyt kap majd, hogy a szovjet megszállás volt az a hatalom, amely az elnyomás eszközéül használta a kommunista ideológiát, de ez utóbbi a szovjetek nélkül súlytalan lett volna hazánkban. És soha nem térhet vissza. Az emléknapoknak saját élete van. A szörnyűségek nem egyenlítik ki egymást. Ez is a mi közéletünk sajátos veszélye, devalválni az egyik borzalom említésével a másikat. Pedig valójában abból a tényből, hogy még közel van a 20. század, erősebb bünbánatnak kellene következnie az emlékezés napjain. Száz év múlva - akárcsak a mi nemzedékünknek október hatodikén - bizonyára a történelmi méltóság és az őszinte megrendülés motiválja majd az emléknapok hangulatát. Ma a mély bűnbánaton át vezet a megbékéléshez az út. És ebben a hívő embereknek, az egyházaknak példát kell mutatniuk! Akkor is, ha személy szerint nem voltunk részesei a rémségeknek, a kollaboráció, a rokonszenv szintjén sem, de bűnbánatunk éppen azon elhatározásunk kifejezője, hogy nem engedjük meg a bűnök megismétlődését. Ezért kért bocsánatot a pápa a holocaustért, ezért emlékezünk mi is a 20. század ezen egyedi borzalmára, melyben nem az áldozatok száma a leginkább megrendítő, hanem az a tény, hogy embereknek pusztán származásuk miatt kellett teljesen ártatlanul elpusztulniok. Ezért lett mindez iskolai anyag a miniszteri rendelet nyomán. Hogy gyermekeink, unokáink korrekt információt kapjanak az el nem képzelhetőről, hogy csírájában fojtsuk el lelkűkben a gyűlölködés indulatát és erősítsük az örök értékeket, az emberek egyenlőségének, a minden körülmények között kötelező humánumnak, tisztességnek az értékeit. Van okunk a bűnbánatra, ahogyan kialakult a hasonló megemlékezések gyakorlata német, francia és más érintett országok iskoláiban. 1944. március 19-én a német hadsereg (ha úgy tetszik a fasizmus) megszállta Magyarországot. Ez a megszállás, Istennek hála alig egy évig tartott. De ez a magyar holocaust időszaka. Van okunk a bűnbánatra, mert nem akadályoztuk meg a németeket, mert ha nem vesznek részt magyarok a zsidók deportálásában ez nem lehetett volna olyan sikeres. Mert ha korábban a magyar parlament és a felsőház nem fogadja el (német megszállás nélkül) a zsidótörvényeket, nem lett volna előkészítése a holocaustnak. Mindenkinek a saját bűneit kell megbánnia. Ez hitelesíti elhatározását, hogy ezentúl másképpen lesz. Ez is a megemlékezés lényegéhez tartozik. Az élet a legjobb forgatókönyvíró. Idén a holocaust emléknap - április 16. - éppen húsvét hétfőre esett volna. Az ünnepnap eleve nem alkalmas iskolai megemlékezésre, természetesen az Oktatási Minisztérium módosította a dátumot. De még mielőtt erre sor került volna, egy politikai erő durva támadást indított a húsvét hétfői emléknap ellen, olyasmit írván, hogyan lehet éppen azon az ünnepen a zsidók szenvedésére emlékezni, mely arról nevezetes, hogy ők megölték Jézus Krisztust. Ki tételezte volna fel, hogy Magyarországon a 21. század küszöbén ez a gyilkos ostobaság még megfogalmazódhat?! A holocaust emléknapon emlékezünk azon evangélikus testvéreinkre is, akik áldozatul estek az önkénynek. És emlékezünk azokra is - köztük a korszak példamutató nagy alakjára, Kékén András Deák-téri igazgató lelkészre -, akik helytálltak a borzalmak időszakában, akik igaz embernek bizonyultak, akiknek a neve ott világít Jeruzsálemben, a Yad Vashem emlékhelyen. Istennek hála ma is erőt sugárzó példájukért. FrenkI Róbert 4 I
