Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-09-24 / 39. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 65. ÉVFOLYAM 39. SZÁM 2000. SZEPTEMBER 24. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAP „...Az a bűn, mikor a szív elszakad Istentől s többé nem Benne bízik... ” Luther ÁRA: 48 Ft A TARTALOMBÓL Eltemették dr. Muntag Andort Ragaszkodjatok a reménységhez Genfi vendég Mosonmagyaróváron Gondolatok a 21. század egyházi oktatásáról Ünnepi tanévnyitó istentisztelet és konferencia S zeptember 1-jén a Deák téri templomot betöltötte egyházunk 34 tanintézetének tanító-nevelő személye. Országos tanévnyitó istentiszteleten és a hozzá csatlakozó konferencián szerezhettek útrava- lót az új tanévhez és a következő évszázad egyházi oktatásához muníciót. A tanévnyitó istentiszteleten dr Harmati Béla püspök Jn 12,24 alapján a földbe esett búzaszemről prédikált, amely áldozatával hoz életet. Csak ott van élet, ahol áldozat van, és ezt maga Jézus cselekedte meg saját áldozatával. Áldozatra van szükség iskolában, családban és társadalomban egyaránt. Olyan kiművelt főkre van szükség, akik erkölcsileg is „kiDr. ISHMAEL NOKO, a Lutheránus Világszövetség főtitkára (Genf) NYILATKOZAT A Lutheránus Világszövetség értesült a „Dominus Jesus” dokumentumról, amit a Római Katolikus Egyház Hittani Kongregációja 2000. szeptember 5-én tett közzé Rómában. Címe: Jézus Krisztus és az egyház egyetemessége és kizárólagossága. A dokumentum elsősorban a Római Katolikus Egyház felekezetközi kapcsolataira vonatkozik, a világvallások széles keretein belül. A Lutheránus Világszövetség megismerte ezt a dokumentumot és gondosan tanulmányozni akarja azt és annak egészében kívánja azt megvitatni római katolikus partnereinkkel. A Lutheránus Világszövetség ismeri azt a levelet is, amit a Hittani Kongregáció 2000. június 30-án küldött el a Római Katolikus Püspöki Konferenciák vezetőihez szerte e világra. Ez a levél és az azt kisérő irat - megjegyzés a „testvéregyházak” kifejezéséről - azt mondja, hogy az „egyház” szót a Római Katolikus Egyháznak nem szabad használnia, amikor protestánsokat szólít meg. Az a tény nem új számunkra, hogy a Római Katolikus Egyház eddig is csak az ortodox egyházakat nevezte testvérégyházaknak. A Római Katolikus Egyház felfogásának megfelelően az evangélikus egyházakat és a reformáció más egyházait nem tekinti egyházaknak, hanem csupán „egyházi közösségeknek”. Ez az elv az, ami most megerősítést nyert. A „Dominus Jesus” dokumentum tartalmazza azt a megállapítást is, hogy azok „az egyházi közösségek, amelyek nem őrizték meg az érvényes püspökséget és az eucharisztia hit-titkának hiteles és teljes lényegét, nem tekinthetők sajátos értelemben vett egyháznak”. Az evangélikus egyházak a reformáció más egyházaival együtt nem hajlandók elfogadni azokat a kategóriákat, amelyeket most a Hittani Kongregáció hangsúlyoz, sem azokat a meghatározásokat és ismertetőjeleket, amelyeket az előbbiekben aláhúznak. Csalódottak vagyunk, mert úgy látszik, hogy a 35 éve folyó ökumenikus párbeszédet római katolikusok és evangélikusok között nem veszik figyelembe a levél szövegezésében és a Hittani Kongregáció most kiadott dokumentumaiban. Ezeknek a nyilatkozatoknak a hatása még kínosabb, mert más lelkületet tükröznek, mint amivel sok evangélikus-római katolikus kapcsolatunk során találkoztunk. 1999. október 31-én a Lutheránus Világszövetség és a Római Katolikus Egyház jelentős lépést tett, amikor aláírta a Közös Nyilatkozatot, amely megsemmisítette a több évszázados konfliktust egyházaink között a megigazulás tanítását illetően. A Közös Nyilatkozatban egy tisztázó megjegyzés azt állítja, hogy az „egyház” szót úgy használták a Nyilatkozatban, mint ami az egyes egyházak önértelmezésére vonatkozik, anélkül, hogy megoldani szándékoznának valamennyi idetartozó egyháztani, ekkleziológiai problémát. Ez a megközelítés segítő jellegű lehet az egyházak közötti szélesebb ökumenikus kapcsolatokban is. Enélkül problémák jelentkeznek, nem csupán világméretekben az egyházak és közösségek szintjén, hanem helyi szinten is, ahol a lelkészek és a hívek már kapcsolatokat építettek ki, mint őszinte, ökumenikus partnerek, akik azt keresik, miként szolgálhatják hűségesen Istent gyülekézeteikben. A Lutheránus Világszövetség továbbra is az ökumenikus dialógus elkötelezettje marad. Hisszük, hogy az ökumenizmus az egyháznak nem esetleges, hanem lényeges eleme. Pillanatnyi hátráltatások nem ködösíthetik és sötétíthetik el keresztyén egységünk vízióját, amint azt Krisztus maga is akarta, és amiért maga is imádkozott. Genf, 2000. szeptember 8. A Vatikán új nyilatkozatáról 2000. szeptember 5-én hozták nyilvánosságra Rómában a vatikáni Hittani Kongregáció „Dominus Jesus” címen kiadott nyilatkozatát. A római katolikus egyház és a Lutheránus Világszövetség nemzetközi párbeszéd-bizottsága társelnökeként Walter Kasper püspökkel együtt az itáliai Torino közelében a Communitá monastica di Bőse ökumenikus közössége vendégeként vezettük ettől a naptól fogva egy hétig az összes földrészt képviselő katolikus és evangélikus szakértők szokásos évi konferenciáját. Témánk az egyház apostolisága, a papi és püspöki hivatal ismérvei voltak az évszázadok folyamán. A bizottság örömmel nyugtázta a tavalyi Németországban tartott ülésünk utáni ökumenikus eseményt, az 1999. október 31-én Augsburgban aláírt evangélikus-katolikus Közös Nyilatkozatot az Isten előtti megigazulás teológiai kérdésében, az évszázados kölcsönös elítélések visszavonását. A most megjelent nyilatkozat meglepetés, mert nem felel meg az elmúlt harminc év egyházak közötti párbeszédei szellemének. Bár nem tartalmaz semmi újat ahhoz képest, amit a II. Vatikáni Zsinat, vagy a pápai enciklikák időközben megfogalmaztak, nem értjük, miért éppen a millenniumi évben kellett a jelentős eredményeket elért ökumenikus közeledés helyi, regionális, országos és világszintű eredményei ellenére felhívni a katolikus püspöki konferenciákat arra, hogy a kölcsönös érintkezésben ne nevezzék az ortodox egyházakon kívül a többi egyházat egyháznak, hanem csak egyházi közösségnek. A nyilatkozat részletesen foglalkozik az egyház és a különböző vallások kapcsolatával, aláhúzva hitünk középpontját. Jézus kinyilatkoztatásának egyedülisé- gét, elítélve a pluralista vallásteológiát és a különböző vallások üdvösségtörténeti jelentőségét. Az egyházak és a világvallások kérdéseiben együttes erőfeszítésre lenne szüksége a keresztyén egyházaknak, hiszen hazánkban is több buddhista csoport nevezi meg magát mint „egyház” és tudunk olyan az „egyház” nevet viselő csoportról, amelyeknek semmi közük sincs a keresztyénséghez. Sajnálatos, hogy a nyilatkozat szellemében kevéssé lehet arra gondolnunk, hogy a katolikus egyház ökumenikusán kíván foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. Evangélikus oldalról sajnáljuk, hogy az Augsburgban aláírt kölcsönös elismerés és közeledés után most ez a nyilatkozat visszalépést hozott az ökumenikus közeledésben. Ugyanakkor valljuk, hogy Jézus követőinek, egyházainknak nincs más útja, mint az egység és megbékélés keresése, a kölcsönös kien- gesztelödés. Ebben az értelemben folytatja munkáját a nemzetközi evangélikus-katolikus párbeszéd bizottsága és hazai viszonylatban sincs más lehetőségünk, mint a kiengesztelődés keresése és egymás segítése Jézus követésében. Dr. Harmati Béla püspök A konferencia hallgatói 1 müveitek”, akiknél nem hangsúlyos az „én”, akiknek egyéni és közösségi élete világít, akiknek van hite, világnézete és meggyőződése. A konferenciát dr Frenkl Róbert országos felügyelő nyitotta meg és moderálta. Elsőként Pokorni Zoltán oktatási miniszter mondta el tanév eleji gondolatait. A hitélet és a nevelés mindig elválaszthatatlan volt. Ma a két világháború közötti 528 egyházi intézményből 34- ben folyik az evangélikus nevelés. A múltban mutatkozott ez pl. a fasori gimnázium világhírű tanítványain, ma pedig ígéretes az, hogy a Tehetséggondozó programba bekerült a Bonyhádi Evangélikus Gimnázium tevékenysége, mely a kistelepülések lemaradását hivatott felemelni. A jövő iskolai feladatai nagy elvárásokat mutatnak fel. Tudatosan kell törekedni a minőségi nevelésre. A Comenius 2000 Minőségfejlesztési programot a minisztérium támogatja és ebben három intézményünk is helyet kapott: a békéscsabai, a nyíregyházi és a fasori gimnázium. Segítséget jelent az, hogy a külső szakértők mellé felsorakoztak az egyházi szakértők is (Evangélikus Pedagógiai Központ). Fontos az értékalapú nevelés eszközeinek kimunkálása, hogy az egyházi iskolák személyiségét formáló, nevelő intézmények legyenek. Az evangélikus iskolarendszer távlatai címen hallottunk előadást D. Szebik Imre püspöktől. A templom és iskola viszonya kezdettől fogva meghatározta a reformáció egyházainak életét. Ma is jövőt építő cselekedet, amikor iskolákat vettünk vissza, működtetünk, pedagógiai, tanárképzéssel összefüggő kérdésekkel foglalkozunk. Iskoláinkban elsősorban oktatás folyik. Ezért fontos, hogy kvalifikált tanárok álljanak a katedráinkon, akik egész életükkel nevelnek is. Tervbe van véve 2001-ben egy gimnázium megnyitása Miskolcon és folynak a tárgyalások a kőszegi volt Gyurátz Ferenc Leánynevelő újraindításáról. Ezeken kívül azonban jó volna óvodák nyitásáról beszélni gyülekezeti szinten és hiányoznak a kollégiumok, mert ezekben a nevelésre lehet a hangsúlyt tenni. Vannak kihívások, melyek a jövőbeni iskolai nevelő munkánkat motiválják. Erőteljesen kell az ifjúság között a tízparancsolat alapján kialakuló értékek megismertetését és azokra nevelést végezni. Az ünnep megszentelésére is fiatal korban kell nevelni. Új vallásos igények kialakulása idején azt nyújtani, amit egyházunk kínál. Általában mélyebb, meghittebb, szeretetteljesebb légkör kialakítását kell szorgalmaznunk. Eredményeink -feladataink címen Mihályi Zoltánná, az oktatási osztály vezetője Luther idézettel kezdett: „Nincs szentebb emberi tevékenység a nevelésnél. ” Rendkívül sok munka, áldozatvállalás, szeretet, összefogás, akarat, remény és nem utolsósorban hit kellett ahhoz a munkához, mellyel újraélesztettük, kialakítottuk az evangélikus iskolákat. Ezeket sikerült beilleszteni a helyi, megyei, országos közoktatás rendszerébe. A fejlődés az első években tapasztalható gyorsaságból mára már kisebb sebességfokozatba váltott, de továbbra is dinamikus. A szülők érdeklődnek óvodáink, iskoláink iránt, hiszen évről-évre túljelentkezés tapasztalható mindenütt. Érdemes dolgozni, van miért folytatni. Az elmúlt három évben a gyermekek száma 6000- ről 7600-ra emelkedett, a pedagógus létszám 600- ról 700-ra. Evangélikus Pedagógiai Központunk az elmúlt tanévben folyamatosan szervezett szaktárgyi továbbképzéseket, melyek elsősorban a tantárgyak tanításában a keresztyén nevelés lehetőségeit igyekeztek segíteni. Tanévek befejezésekor Pedagógus Konferenciát szervezünk, amelyen évenként 100- 120 pedagógus szokott részt venni. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem szakmai irányításával olyan pedagógus továbbképzést kívánunk szervezni, amely teológiai segítséget nyújt pedagógusaink számára. A 21. század küszöbén is legfontosabb az ember, a gyermek, akit nevelünk, akit meg akarunk tartani evangélikus szellemű oktatási rendszerünkben, akit szeretnénk az iskolán keresztül eljuttatni gyülekezetébe, ahol hitében megerősödve tovább élheti aktív keresztyén életét. Segítsük, hogy találja meg helyét és feladatát családjában, gyülekezetében, hazájában. A hitoktatásról szólt Szabóné Mátrai Marianna előadása. Első mondata kifejezte hiányérzetét. Nem egyszerűen a hitoktatásról szeretne beszélni, hanem annak „távlatáról”. A hitoktatás az elmúlt 10 évben nem volt egy sikertörténet. Nem szembesültünk problémákkal, sok kudarcot éltünk át. Ezeket kell sorba vennünk. Először is a folyamatos hitoktatást tartotta fontosnak. Nem jó az a nézet, hogy a konfirmációval befejeződött a hitoktatás, addigra mindent megtanultak. Jézus missziói parancsa nyilván nem korlátozható egy korra és nem merül ki kurzusokban. Szellemiséget jelenfö azt, hogy Isten népe tanult nép, folyamatosan tanuló nép. A keresztyén tanításnak alapvető, eredeti ismérve a folyamatosság, ezt kell felfrissítenünk. A hitoktatásnak megfelelő színvonalúnak kell lennie, ehhez magasan képzett hittantanárok is kellenek, de egyre több fiatal lelkésznek volna jó pedagógiai képzettséget is szerezni. Szervezett továbbképzésre van szükség! Kisérő hitoktatásnak nevezte azt a módszert, melynek centruma a diák, aki nem „üres edény”, amit meg kell tölteni, hanem arra kell megtanítani, hogy otthonosan mozogjon a közegben, megismerhesse a keresztyén nyelvet és tudja használni. Végül bátor hitoktatásnak mondta azt, mely igyekszik kialakítani a keresztyén életvitelre szükséges készségeket, hogy önálló, felelős keresztyén életet tudjanak élni. Egy evangélikus iskolaváros bemutatása volt a feladata Ribár János esperesnek, amikor az orosházi iskola-helyzetet mutatta be. Néhány helyzetvázlatból bemutatta azokat a példákat, melyek tapasztalataikban adódtak. A gyermek, aki egyszer azzal jött haza, hogy étkezés előtt és után imádkozni szokás. Egy másik, aki egy nap után pánikszerűen menekült el az iskolából. Volt olyan eset is, amikor a gyermek szüleivel Budapestre költözött, de kikönyörögte, hogy visszajöhessen a nagymamához, és iskolánkba járhasson. Arra is volt példa, hogy annak idején meg nem keresztelt szülők azért hozták a keresztségre gyermeküket, mert majd óvodánkba és iskolánkba kívánják járatni. Az intézményeknek köszönhető, hogy valamennyire megelevenedett a gyülekezeti élet is. Az oktatási intézményeknek missziói jelentősége van. Oktatási intézményeink Isten nyitotta lehetőségek. Tartalmas, továbbgondolkodást inspiráló konferencia volt ez a tanévkezdő. Reméljük, hogy hatása lesz ez évi iskolai munkánkra. miniszter előadást V t
