Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-04-16 / 16. szám
iEvangélikus Élet 2000. ÁPRILIS 16. 3. oldal Rendkívüli ülésszak Március végén rendkívüli ülésszakot kellett tartson a Zsinat. Utólag örömmel jelenthető, hogy a mindössze két fél napra - péntek délutánra és szombat délelőttre - korlátozódó ülésszak igen hatékony munkát végzett. Többen tréfásan meg is jegyezték, hogy mindig rendkívüli ülést kellett volna tartani. Feltehetőleg közelebb járnak az igazsághoz azok az elemzések, amelyek szerint ennek az ülésszaknak az eredményeiben, valamint a légkörében, hangulatában már tükröződtek a pozitív irányú egyházi változások, a választási évből adódó pezsgés, a sokszínű gyülekezeti és intézményi élet eseményeinek öröme. Ismeretes, hogy az ülésszak összehívását az a tény kényszerítette ki, hogy a februári ülésszakon egy szavazat hiányzott az úgynevezett jogharmonizációs törvénycsomag elfogadásához. A „csomagban” olyan törvényi paragrafusok is módosításra kerültek, melyek elfogadásához minősített kétharmados többség kell. Azaz a teljes zsinati tagság - nem egyszerűen a jelenlévők - kétharmadának a pozitív szavazata. A jogi bizottság számára Sztruhár András, Harmati Béla, Sólyom Jenő mutattak rá azokra a törvényi helyekre, amelyek nem voltak összhangban, netán ellenmondást tükröztek. Sztruhár András terjesztette ismételten elő a joganyagot, melynek lezárását az előttünk álló feladatok is sürgették. Ezúttal nem volt gond, csaknem teljes egyhangúsággal fogadta el a Zsinat az elő- teijesztést. Hasonló volt a helyzet a testületek létszámcsökkentésére irányuló javaslattal, melyet Lackner Pál ismertetett. A szerényebb létszámú közgyűlési, zsinati tanácskozástól hatékonyabb, dinamikusabb munka várható. Itt csak az a paragrafus került visszavonásra, igényel további előkészítést, amely a különböző választásokon az eddigi egy egyházközség - egy szavazat elven túl a betöltött lelkészi állások szerint további szavazati jogot kívánt adni a nagyobb egyházközségeknek. A törekvés racionális voltának elismerésén túl felmerült aggályok vezettek e paragrafus visszavonásához. Az első délután nagy kérdése az volt, sikerül-e az előző Zsinaton is igen sok energiát felemésztő és ezen a Zsinaton is 1998 szeptembere óta húzódó területrendezési vitákra végre pontot tenni. A Zsinat még 1998 őszén módosította az előző Zsinat által elfogadott háromkerületes struktúrát. Meghagyta az új Nyugati (Dunántúli) Kerületet, de középső és a keleti beosztás helyett lényegében visz- szaállította - a nyugatra került egyházmegyék nélkül - az Északi és a Déli Kerületet. E módosítást az indokolta, kiderült, hogy a keleti országrészben lévő egyházmegyék szívesebben tartoznak egy fővárosi székhelyű kerülethez, ez fontosabb számukra, mint az önállóság. Benne volt a kompromisszumot jelentő döntésben, hogy így békésebb lesz az átmenet az új struktúrára, mert a szolgálatban lévő püspökök eredeti székhelyükön folytathatják munkájukat. A megoldás gazdasági előnye, hogy csak egy új püspöki székhelyet kell létesíteni. - A gondot a döntés azon eleme jelentette, mely a Zsinat feladatává tette az arányosítást, hangsúlyozva, hogy az új területi rendben az Északi Kerület aránytalanul kisebb. A többi már ismert. Vagy nyugatról a Fejér-Komáromi, vagy délről a Dél-Pest Megyei Egyházmegye kerüljön északra. Ehhez képest az ülésen ismét felülkerekedett az a szempont, hogy csak egy püspöki székhely legyen a fővárosban és a Pesti Egyházmegyét csatolták az Északi Egyházkerülethez. Egy éves - lemondásokkal, keserűségekkel, nem kívánt felhangokkal is járó - csatározás után a Zsinat az elmúlt év decemberében visszacsatolta a Pesti Egyházmegyét a Déli Egyházkerülethez. így megmaradt az eredeti feladat. A Jogi Bizottság ülésén tisztázódott, hogy a 98-as helyzethez képest annyi a lényegi változás, hogy a Fejér-Komáromi Egyházmegye megosztott, többsége szeretne Dunántúlhoz tartozni. A Dél- Pest megyei Egyházmegye viszont példamutató gesztust tett. Kifejtették, hogy passzivitásukkal kívánják a kínosan húzódó ügy lezárását elősegíteni. Döntsön a Zsinat. Nem kívánnak északra kerülni, nem kezdeményezik ezt, de nem is tiltakoznak, ha a Zsinat így döntene. így a Jogi Bizottság, figyelembevéve azt a körülményt is, hogy a Dunántúlon már zajlik a püspök- és felügyelő-választás, nomeg, hogy a Pesti Egyházmegye visz- szacsatolásával a Déli Egyházkerület kérését teljesítette, a területrendezési vita lezárására a Dél-Pestmegyei Egyházmegye északhoz csatolását terjesztette a Zsinat elé. (Pintér Győző volt az előterjesztő.) A bizottsági ülésen az Északi Egyházkerület képviselői is elfogadták ez, eredetileg a Fejér-Komáromi Egyházmegye volt a javaslatuk. így a Zsinat előtt két lehetőség maradt. Vagy elfogadja a bizottsági javaslatot, vagy ezt elutasítva, úgy dönt, hogy nem sikerült megoldani az arányosítást, ez a feladat a jövőre marad. Szebik Imre püspök a vita kezdetén elmondta, utóbbi esetben is lezártnak tekintik az ügyet. Hetvenegyen szavaztak. A negyven- nyolc igen szavazat (tizenhat nem és hét tartózkodás) éppen a szükséges kétharmados többséget jelentette. Vitát váltott ki, hogy ketten üres szavazócédulát adtak be, az ügyrend szerint a jelenlévők kétharmadának szavazata kell a pozitív döntéshez. Ezen az alapon a Déli Kerület elnöksége és további zsinati tagok óvást nyújtottak be. Még az ülésen megszületett az ügyrendi bizottság (dr. Hári Tibor) jogi álláspontja, mely érvényesnek nyilvánította a szavazást. A 7. számú választási törvény szerint az érvénytelen szavazatokat az értékelésnél figyelmen kívül kell hagyni. Igen lényeges a törvények szigorú, formai tekintetben nem kifogásolhat betartása, de ezen túlmenően morálisan is helyeselhető a zsinati döntés. Régóta tudjuk, hogy a területrendezésen nincs igazán jó, valóban arányos megoldás. A kialakult helyzetben nyugaton van a legtöbb lelkész, illetve gyülekezet, északon a legtöbb egyházmegye, délen a legtöbb egyháztag. A Zsinat nem fogadta el, hogy a Nyugati Egyházkerület neve Dunántúlra változzon, de azzal egyetértett, hogy a Nyugati név mellett zárójelben a történelmi hagyományokat kifejező Dunántúli elnevezés is megjelenjen. Szombatra két téma maradt. Thurnay Béla zsinati elnök előterjesztésében az országos felügyelői tiszt visszaállítására, gyakorlatilag az új struktúrában megtartására irányuló javaslat, illetve Bence András előterjesztése alapján az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkészéről szóló törvénytervezet. A Zsinat végül szavazattöbbséggel igennel válaszolt az általános vita végén arra a kérdésre, hogy vissza kívánja-e állítani az országos felügyelői tisztet. Végső döntés a részletes vita után a következő ülésszakon várható. A javaslat mellet érvelők főként arra hivatkoztak - a történelmi hagyományokon túl -, hogy a három kerület püspökei és felügyelői mellett továbbra is szükség van egy, a kerületektől független, pártatlan tagra az elnökségben, mely így a kívánatos, páratlan taglétszámmal rendelkezne. Az új törvényekben még hangsúlyosabb az országos szintű igazgatás, ez is a tisztség visszaállítása mellett szól. A javaslat ellen érvelők úgy vélték, időt kellene adni a hattagú elnökségnek, illetve nem érezték elég nyomósnak a másik oldal érveit. Mindenesetre, ha a tisztséget visszaállitják, akkor ősszel, valamennyi gyülekezet szavazatával kell választást tartani. Nagy figyelmet kapott a Hittudományi Egyetem lelkészéről folytatott vita. Az Egyetem lelkésze a Teológus Otthon igazgatói teendői mellett, pásztori, lelkigondozói felelősséget visel az intézmény egészéért. A vitában ismételten elhangzott, hogy az igényes, tudományos lelkészképzéssel nem állítható szembe a lelkészi hivatásra nevelés, a személyiség formálása, a hit mélyítése. Az értékeknek együtt kell érvényesülniük. Az ülésen meghívottként jelenlévő Szabó Lajos rektor örömmel tapasztalta a Zsinat fogékonyságát, elkötelezettségét a lelkészképzés ügye mellett, mely a törvénytervezet csaknem egyhangú elfogadásában is megnyilvánult. Isten kegyelméből a rendkívüli ülésen sok adósságát törlesztette a Zsinat. A következő ülésre május 26-án kerül sor. Frenkl Róbert Imanap után év márciusa valahogy i A 2000. év márciusa nem kényeztetett el bennünket: viharos széllel, hideg- 'J gél, sőt meg-mégiijuló havazással köszöntött be ' hozzánk. Szép, márciust köszöntő ünnepünket, is- tentisztelet-sorozatunkát mégsem befolyásolta a zord. barátságtalan időjárás, inkább a szívet melengetői! nyitottság, a tavaszt ígérő derű és a felekezeteket összekötő testvéri szeretet jellemezte. Ezt tapasztaltam azokon az alkalmakon, melyeknek részese lehettem, s erről kaptam hírt az ország különböző pontjairól, hjcsi falukból és nagy, városi gyülekezetekből. Istentisztelet-sorozatot említettem. Lassan az válik gyakorlattá nálunk, hogy az imanapok sora már a 3-át megelőző vasárnapon indul és tart március első vasárnapjáig. Függ ez a szolgálattevőktől, akik több helyett végzik az istentiszteletet, a helyi alkalmaktól, amikor leginkább együtt tudnak lenni több felekezet résztvevői. Ismét ne statisztikát, számszerű jelentést várjon tőlem az olvasó a megrendezett alkalmak helyéről, idejéről (esetleg létszámáról). Statisztikát sokat és sokhelyütt olvashatunk! (Bár pl. a Vas Népében évről évre( olvashatjuk, .mikor, hol lesznek az imanapi alkalmak.) Amiről szeretnék beszámolni,, azok .élmények, saját, vagy mások jó és rossz tapasztalatai a teljesség igénye nélkül. . Kezdem a szomorú .tapasztalatokkal. Miért van az, hogy egyédütaz Evangélikus Élet szerkesztősége ad lehetőséget arra, hogy az imanapot előkészitő információ-sorozat több héten keresztül megjelenhessen? (A többii felekezet lapjai évről-évre elzárkóznak éttől.) Hiszen az imanapi munka előkészítő inforpiáció nélkül nem érheti el célját. Miért, van az, hogy nagy gyülekezetek nem rendezik meg ezt az istentiszteletet, nem kérik az anyagot, sőt nem fogadják el a felkínált szolgálatot sem! (Csak nem „feminista” huncutságot sejtenek r a világot átfogó mozgalom niőgott^rhtesí Égy 'fölkésznő testverem meselte, hogy valaki azt kérdezte tőle: „Idén ki ellen imádkozunk?” Remélem, meg tudta VÉlé értetni, hogy az imádság drága lehetőségével mindig valaki érdekében élhetünk! De hadd számoljak be inkább az örömökről! Egy lelkésznő-találkozó segített hozzá, hogy az ország különböző részéről érkezett kolléganők beszámolójából értesüljek arról, hogy ők az-ő környékükön hogyan végzik ezt a munkát. Lehetőség szerint alkalmat teremtenek az ökumenikus közös találkozásokra, más gyülekezetbe is elmennek * szolgálni, jól tudják használni az istentiszteleti anyagot, továbbadják másoknak is az élményt nyújtó dia-sorozatot.- Idén már 3 ezer példányt készítettünk, a tavalyi 2 ezerrel szemben az istentiszteleti liturgiából, mégsem jutott mindenhova. Február végén érkezett a sürgető kérés, hogy Dunántúl egyes vidékére még nem jutott el az anyag. Sürgősen ezer példányt kellett még nyomtatni. Mind szélesebb körbe jut el az imanap híre, és évről évre új közösségek kapcsolódnak be a munkába. Az idei imanap egyik legkedvesebb élménye kívánkozik ide. Fiatal kolléga határozta el, hogy kis falujának kicsiny gyülekezetében szeretné megrendezni első ízben az imanapi istentiszteletet. Római katolikus és evangélikus fiatalok- egy színjátszó csapat tagjai - gyakorló egyháztagok szolgáltak az alkalmon: nagy beleéléssel, értelmes, jól hallható beszéddel, bátor énekléssel, színes égő gyertyákkal a kézben. S a barátságos imateremben együtt volt a gyülekezet tíz százaléka. Azért „csak” ennyien, mert a férfiak nem tudták, hogy ők is .jöhetnek”! Jó volt az is, hogy a televízió vallási műsorai (Örömhír, Aranyfust), sőt több regionális adó is felhívta a figyelmet az alkalomra, sőt információt is nyújtott a mozgalom történelméről, céljáról. Egy fiatal újságíró, aki a körmendi alkalmon részt vett és riportot készített velem lapja számára, nekem szegezte a kérdést: „És mikor következik Magyarország?” Az évek során nem ő volt az egyetlen, aki felvetette ezt a kérdést. Valóban: készülnünk kell így is az imanapra, hogy megszólaljunk, megmutassuk magunkat, így is bekapcsolódjunk ebbe a világot átfogó mozgalomba! Imanap 2000 - Indonézia „smaragd- nyakék” a Távol-keleti óceán világában! Ugye már nem olyan ismeretlen, távoli világ számunkra? Közelünkbe került ez a sokat szenvedett nép, már sokkal jobban átérezzük kérdéseiket, a megoldatlan feszültségeket, asszonyaik, gyermekeik kiszolgáltatottságát! Talitha kumi!- ugye nem hagyunk fel az értük való felelős imádsággal, a rájuk való együttérző gondolással? Keveháziné Czégényi Klára MEGHÍVÓ / ' .>J.'XÄ‘v!31tS23TSj! C bőm I ■ ■ J*ö)lrn®KX8$fl '* Április 16-án virágvasámapon délelőtt 10 órakor Nagykanizsán a templomban hálaadó istentiszteletet tartanak s utána felszentelik az új parókia épületét. Az igehirdetés és felszentelés szolgálatát D. dr. Harmati Béla a Déli Egyházkerület püspöke végzi. Délután 2 órakor Szepetneken istentisztelet keretében új harangjukat szenteli fel D. dr. Harmati Béla püspök. Mindkét alkalomra szeretettel hívja az érdeklődő híveket a gyülekezet presbitériuma. , Ébrentartjuk a Közös Nyilatkozat ügyét Elaludt a Közös Nyilatkozat ügye? - kérdezi tőlem egy olvasónk. Minden csoda három napig tart... az augsburgi csoda is, az, ami történt 1999. október 31-én a Római Katolikus Egyház és a Lutheránus Világszövetség Közös Nyilatkozatának aláírásakor? Örömmel ünnepeltünk, néhány hétig még olvastunk a visszhangokról, aztán mintha napirendre tértünk volna az esemény felett? - Valóban, a sajtó naponta ontja a híreket, és a híráradat könnyen elfeledteti a múlt év eseményeit, a sok újságpapír ránehezedik az októberi-novemberi számokra, és megvan a veszély, hogy fontos eseményeket már egyszer s mindenkorra elfeledünk. Mégis azt hiszem, nem merült feledésbe az az esemény, amit egyháztörténeti mértékkel is mérföldkőnek minősítettek mindkét oldalról. Valóban joggal panaszkodhattak többen, hogy még mindig nem hozzáférhető a Közös Nyilatkozat hiteles magyar szövege, a mindkét részről elfogadott magyar nyelvű fordítás. Tájékoztatásul hadd közöljek néhány információt: 1. Február első hetétől a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke és a Magyar Római Katolikus Püspöki Kar megbízásából egy négytagú bizottság dolgozik a pontos, szöveghű és magyar nyelvünknek megfelelő fordításon. E hivatalos bizottság tagjai: dr. Kránitz Mihály, dr. Puskás Attila - római katolikus részről és dr. Reuss András és dr. Hafenscher Károly evangélikus részről. Heti két alkalommal ülésezik ez az ad hoc bizottság, és dolgozik jó szellemben, egyetértéssel a kialakítandó magyar szövegen. Idézet a megbízó levélből: „A közös katolikus-evangélikus kiadásban tervezett könyvnek tartalmaznia kell lelkészeink, az érdeklődők és a sajtó számára a Közös Nyilatkozat előtörténetét, a Tridentinum és az evangélikus Hitvallási Iratok megfelelő részeit és esetleg a bőséges irodalomból, kommentárokból mindazt, amit jónak látnak... Mivel a rendkívüli egyháztörténeti eseményről bőséges képanyag áll rendelkezésre, gondoljanak arra, hogy az augsburgi eseményről készült fotókat és az együttes liturgia anyagát, az elhangzott beszédeket, a pápai nyilatkozatot is közöljék. ” (Dr. Harmati Béla) 2. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Luther Márton Szövetség rendezésében március 11-én tanulmányi napot tartottak a Teológia épületében, ahol római katolikus, református, baptista, ádventista és evangélikus teológusok munkájaként szakszerű dolgozatok hangzottak el. Szabad véleményalkotás alapján, jelentős hallgatóság részvételével vitatták meg a Közös Nyilatkozat tartalmát, egyháztörténeti hátterét, lehetséges szerepét, ökumenikus távlatokban. Eddigi ismereteink szerint ilyen felekezetközi teológiai beszélgetésre még nem került sor Magyarországon. E tanulmányi nap kiértékelése április 15. után várható. 3. Bizonyára más is, akinek szívügye a Közös Nyilatkozat sorsa, eredményeinek továbbadása, figyelte a sajtóban megielent velemenyeket, tartott ísmer. : .íbszíoi,JniniDlfi nran iM , • tető előadásokat - magam részéről az elmúlt vasárnap tartottam a 17. beszámolót ojctóber óta különböze) fórumokon, nagyon különböző hallgatóság előtt, érdeklődő, kérdező, vitázó, bíráló résztveyők jelenlétében. A rádió- és TV- interjúkat, helyi és pemzetközi szinten nem is számolom most. Néhány alkalmat felsorolok a beszámolókról: Budapest-Deák téri gyülekezet, Pesti Lelkészi Munkaközösség, közös római katolikus-evangélikus lelkészgyülés Gyékényesen, előadás városi rendezvényen Sárvárott,ia Keresztény Ökumenikus Baráti Társáság rendezvénye (KÖT november 15-éti a Deák téri Gimnáziumban), Evangélikus Értelmiségi Műhely a Deák téri Gimnáziumban, Bács- Kiskun megyei Lelkész Munkaközösség 1 Dunaegyházán, római katolikus egyetemi ifjúság tanulmányi napja (Lágymányosoíi), Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tanulmányi alkalma (Kélenföldön), Szombathelyen a Római Katolikus Továbbképző Intézetben ökumenikus nap keretében, miskolci imaheti alkalmon (KESZ-rendezvény), a budapesti ciszterci plébánia és kelenföldi evangélikus gyülekezet találkozóján. Tudom, ez még nem minden. Ismerem a jogos elégedetlenség hangját gyülekezeti szinten. Egy jellemző mondat él bennem, amit egy vegyes házasságban élő férfitestvérem felszólalásakor mondott a két egyház közötti közeledés lassú tempójával kapcsolatban: „Ha két nagy egyház 500 évenként egy-egy ilyen kis lépést tesz meg, mit jelenthet az nekünk, vegyes házasságú házasfeleknek a gyakorlatban?” Jogos kérdés, hagyjuk nyitva, magyarázat nélkül. Serkentsen valamennyiünket kissé gyorsabb tempóra a közeledés, az egység útján, és ne hagyjuk elaludni a Közös Nyilatkozat ügyét. Valóban csak egy lépés történt Augsburgban 1999. október 31-én, de ez legalább jó irányban: nemcsak egymáshoz, de elsősorban Krisztushoz közeledtünk. Dr. Hafenscher Károly 1
