Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-04-16 / 16. szám
4. oldal 2000. ÁPRILIS 16. Evangélikus Élet NAGYPÉNTEK A nagypénteki esemény során, Jézus földi útja tragédiába sodródott. Tragédiaként élte meg édesanyja, Mária, tragédiaként élték meg tanítványai. Hihetetlennek tűnő események sodrásába került itt mindenki. Jézus és Pilátus, a nép és a tanítványok. Jézuson szemük láttára teljesedett be az Ézsaiási jövendölés: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ö sem nyitotta ki száját. ” (Ézs 53,7.) Ebben a sodrásban egyedül Jézus tudja, miért kell mindennek megtörténnie. Ő tudja leghatározottabban: ez nem végállomás, hanem a győzelem kezdete bűnön, halálon és ördögön. Pilátus megmenthette volna Jézust, de kimutatta, hogy nem érdekli igazán az igazság, azt is elárulta magáról, hogy a A szenvedő Krisztus Jn 19,1-7 jogi igazságtétel semérdekli különösen. Nem volt bátorsága vállalni meggyőződését. Ha Jézus ártatlan volt minden váddal szemben, akkor Pilátusnak szabadon kellett volna engednii. A tömeghez fordulva azt gondolta, hogy Jézus népszerű, ezért előnyben fogja részesíti Barabbás helyett. A nép döntését látva, még egy kísérletet tesz arra, hogy a zsidókra hasson, és Jézus ártatlanságáról meggyőzze őket. Ezért megostoroztatja Jézust. A megostorozás római szokás szerint közvetlenül a keresztre feszítés előtt történt, mint magától értetődő büntetése annak, akit kereszthalálra ítéltek. Jézust szabadon akarta bocsátani. A megkorbácsolás után a római katonák kigúnyolták Jézust, nevetségessé tették a zsidók királyát. Mindezt némán tűrte, és nem tanúsított semmilyen ellenkezést. „Megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ” (Fii 2,7-8.) Arcul ütik, tövisből font koronát nyomnak a fejére. Ez mind beletartozott Jézus mélységes megalázásába, amint magára vette az emberiség bűnét, mint az Úr szolgája. A fején lévő tövisek emlékeztetnek a tövisek átkára, melyet az emberi bűn okozott. Pilátus újabb kísérletet tett a szabadon bocsátásra. Jézus vérének látványa még vérszomjasabbá tette az embereket. Ekkor mondja Pilátus híres mondását: „íme az ember - Ecce homo.” Ez azt jelenti, nem király ez, hanem egy megalázott, kigúnyolt, nevetségessé tett ember. A tömeg tántoríthatatlan Jézus halálának követelésében, ezért egy hangon kiáltják: Feszítsd meg! Feszítsd meg! Pilátus tehetetlen, ha a zsidók úgy döntenek, hogy Jézusnak kereszthalált kell halnia, akkor ezt ők foganatosítsák. Ő ehhez nem nyújt segédkezet. A zsidók belátták, hogy politikai természetű vádakkal nem érnek célt Pilátusnál, ezért vallási térre terelik az ügyet. Krisztus halálos ítéltét akarják mindenképpen elérni. Nagypénteki csendünkben közösen gondolunk az Ő kereszthalálára. Engedelmességének gyümölcsét kereszthalálából szedhetjük mindannyian, amely táplálja hitünket, és krisztusi útra vezet minket. J. S. Bach: János passiójában ezt írja: „Gondold el lelkem, szorongó örömmel, keserű gyönyörűséggel, elszorult szívvel, hogy a te legfőbb üdvöd Jézus szenvedése, az őt felsebző tövisekből égre nyíló virágok bomlanak, sok édes gyümölcsöt szedhetsz az Ő keservéből, ezért soha le ne vedd róla tekinteted! ” Amen. Szmolár Attila „Csend van bennem és emlékszem...! 99 Télies tavaszban, fogvacogtató hidegben, a márciust meghazudtoló hóesésben siettünk Zuglóba, a magyarországi lelkésznők második országos csendesnapjára. A nap szervezője Brebovszkyné Pintér Márta, a Női Missziói Osztály vezetője két lányával, Eszterrel és Klárával lázasan tevékenykedett. A körbe rakott székek hátuljára számok kerültek. „A belső szobámba térj be, Uram " énekeltük a gitáros éneket sóhajként, fohászként. Laborcziné Sztankó Gyöngyi nyíregyházi lelkésznő színes, tartalmas és elgondolkodtató áhítatát hallgatva, némán beléphettünk Mária és Márta otthonába, „belső szobájába”. „Hány lelkésznő van Magyarországon?" - kérdezte meg a csendesnap szervezőjétől,-motorjától valaki a minap. Talán ez a kissé provokáló kérdés lehetett a mozgatója annak a ötletnek, hogy mindenki az éneklapján található szám alapján kereste meg székét, majd mutatta be szomszédját. A rideg számokból szempillantás alatt előbukkantak megrendítő sorsok, évtizedek óta nem látott „kortársak” (akiket sok száz kilométer választ el egymástól) ölelhették meg egymást. A szemekben ugyanaz a tűz égett, legfeljebb az idő faragott néhány ráncot az arcunkra. Ami az egész nap folyamán megrendített, meghatott, s azóta is melegséggel tölti el a szívem: mindenki őszintén tárta ki szívét azzal kapcsolatban, mi a CSEND akadálya bennünk, körülöttünk. A „Csendteremtés művészetéről” Csonkáné Szabó Magda bokodi lelkésznő és Sárkány Tiborné nyugdíjas lelkész olyan értékes és alapos „gondolatébresztőt” tartottak, hogy úgy éreztem, ehhez már egyetlen gondolat- szeletkét sem lehet hozzátenni. Hála Istennek, tévedtem. Szóltak az előttem járó lelkésznemzedék tagjai, akikre, bevallom, mindig szent áhítattal, csodálattal néztem. Gyönyörűen meg is fogalmazták mindazt, amit mindig éreztem velük kapcsolatban. Ők Krisztus szoléi. számtalan vallomás, csend-élmény mozaik mellett elhangzott egy mindenkit szíven ütő kérdés: Van-e a lelkésznőnék lelkipásztora? Egy réges-régi papné- csendesnap vezérelőadásának címe jutott eszembe: „A férjem a papom, a papom a férjem?!” Ebéd gtán Anna-Maria Kohl tolmácsolásában Drs. Nel Voltanen meditációs csend-gyakorlatán vehettünk részt. A csodálatos 4. századi ír áldás soronkénti meghallgatása közben ellazultunk, elcsendesedtünk. Érzésem szerint nem mindenki érezte át, hogy az elcsende- sedés nem öncélú, semmibe révedő időpocsékolás. Felüdül áz ember lelke. Néhányan ellazulást, bizsergést éreztek csupán. Volt valaki, aki sírva, megrendülve tette le bűneit Jézus lába elé. Hadd kérjem őszinte könyörgéssel az Evangélikus Élet olvasóit. Ne csak bírálgassák, megszólják a lelkészeiket. Imádkozzanak értük! Miért? Hogy csúszós úton, hóesésben is megérkezzen az ÖRÖMHÍR mindenkihez! A végzős hallgatók közül hárman vettek részt lelki fehöltekezést szolgáló csendesnapunkon. Bőven gyüjt- hettek tapasztalatokat, értékes információkat, kipróbált módszereket, értékes gondolatokat, amelyeket hosszú évek Krisztus-szolgálata érlelt. „Iskolapadtól a szószékig” címmel ők is bemutatkoztak. Tudatosan három olyan végzőst hívtak, akik reprezentálják a három féle tipusú lelkésznőt.- Vannak, akik „szólóénekesek”, akik egyedül indulnak a szolgálatba, vannak szép számmal, akik lelkész-fétj oldalán állnak majd a szenteléskor az oltár előtt,- a harmadik csoportba azok tartoznak, akik világi társ oldalán állnak Krisztus és az egyház szolgálatába. A légtöbb hozzászólót inspiráló kérdés: Hátrányos helyzetben vannak-e a papgyerekek? Áradtak a vallomások. Izgalmas kérdés lenne az érintetteket is megkérEgy evangélikus lelkész emlékezete Szendén felavatták dr. Gödör József emléktábláját A március 26-i vasárnapi istentiszteletre épp oly lágy, kedves hangon hívogattak a régi harangok, mint máskor. Épp úgy búgott fel az orgona az ősi dallamon, és a megnyitó oltárszolgálat hagyományos szövegében éppúgy hangzott fel a „Kegyelem néktek és békesség...”, mint máskor. A szendi evangélikus gyülekezet lelkésze, Selmeczi Lajos azonban ezúttal vendég lelkésztársának, Magassy Sándornak engedte át a szószéket. Magassy Sándor, a bakonyszombathelyi gyülekezet szolgálatából vonult nyugdíjba. Jelenleg a Veszprém megyei Sikátoron él, s egyháztörténettel is foglalkozik. Prédikációjához ezúttal az újtestamentumi Zsidókhoz írt levélből választott vezérigét: „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten igéjét hirdették néktek!” S ezáltal vált la ez a Böjt harmadik vasárnapi istentisztelet a többiek sorából - a szendi evangélikus gyülekezet egyik múlt századi lelkészére, dr. Gödör Józsefre emlékezett. A záróének után kezdetét vette a gyülekezeti közgyűlés, melynek keretében leleplezték a templom falán elhelyezett márvány emléktáblát. A presbitérium koszorúja mellé elhelyezték sajátjukat Gödör József lányának, Cecíliának'ma Kecskeméten s Tiszakécskén élő leszármazottai, a Lakatos és Parlag család tagjai is. Magassy Sándor kutatásai alapján ismertette Gödör József életútját: A néhai evangélikus lelkész Vas megyéből jutott ki Németországba s a jénai egyetemen szerezte meg bölcsészeti doktorátusát. Tagja lett a weimari tanácsnak S a - ugyancsak evangélikus vallású - nagy német költővel, Johann W. Goethével is megismerkedett. Az ő unokahúgát, Erhardt Emíliát vette feleségül. Hazatérve, Győrben volt rektor, majd 1821-ben először, 1838-ban másodszor s véglegesen lett a szendi gyülekezet lelkésze. 185Ő-ban az emlékezetes szendi tűzvész után tevékenyen szervezte a templom újjáépítését. Áldozatos szolgálata mellett szívesen ápolta irodalmi felkészültségét. Az első magyar irodalmi folyóiratok egyikét, a „Laura”1 címűt ő szerkesztette, adta ki, s ehhez elsők között Szendén, Szákon, Császáron, Vérteskethelyen... toborzott előfizetőket. Az ünnepség végeztével a vendégek, a szendi presbitérium s Valkó Jenő szákszendi polgármester megkoszorúzták Gödör Józsefnek a szendi temetőben lévő sírját, melyet hosszú icieje Omischel Károlyné s Eördögh Lajosné, a gyülekezet tagjai gondoznak. Szendy Kálmán Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha elesel Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged így áldjon meg Téged a jóságos Isten, ma, holnap, és minden időben. Amen. Baloghné Szemerei Mária j MEGHÍVÓ A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Nőbizottsága rendezésében 2000. április 29-én, szombaton Miskolcon lesz a jubileumi, XX. Ökumenikus Területi Női Találkozó, melyre felekezettől függetlenül vátjuk elsősorban a Miskolcon és környékén lakó, de az ország bármely pontjáról érkező testvéreket. A téma: Kapcsolataink, terhei vagy ajándékai életünknek? A találkozó színhelye: Miskolci Baptista Imaház (Miskolc, I. Soltész Nagy Kálmán u. 46/a) A vendéglátók szerény ebéddel várják a résztvevőket. A találkozó időtartama: 9.30-tól 16 óráig. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki emberi kapcsolatra és Istennel való közösségre vágyik. Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Nőbizottsága Y ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2000. április 21. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. ; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. (úrv,) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; du. 6. (passió) Orosz Gábor Viktor; Újpest, IV., Leib- stück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 5. (passió olv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 8. (úrv.) dr. Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. (úrv., passió olv. gyerekeknek) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; Kelenföld, XI. , Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; du. 6. Szeverényi János; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budagyöngye, XII. , Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv) ifj. Kendeh György; du. 6. (passió) Holecska Anikó; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv) Tamásy Tamásné; du. 6. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régifóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; du. 6. (passió) Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. du. 6. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Szabó János; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; du. 6. (passió) Szabó János; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Szabó János; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Győri Gábor; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. (úrv.) Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. du. 6. (passió) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; du. 6. (passió) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza; NAGYPÉNTEKEN a liturgikus szín: fekete. Az ünnep epistolája (oltári ige): Zsid 9,24-28; evangéliuma (igehirdetési alapige): Jn 19,1-7. ÉNEKEK: 200, 370. Rác Ernő (1908 - 2000) Már két hónapja, február 5-én, temettük el Nádasdon. Az öt testvér közül őt legutóbb. Itt élt csendesen a házamban, ahol még az utolsó délután nagy „pacsikat” kapott két nagyobb dédunokájától, s ahova még utoljára vacsorát vittem neki. Már nagyon keveset mozgott. Két éve még rendben tartotta a kertet. 90 éves korában örültünk, hogy készíthetünk egy képet, róla, meg fiamról, aki ma Vadosfán lelkész, és rólam, együtt, papi öltözékünkben. Már csak magának készítette el, még a tél elején hétről hétre a vasárnapi leckét, szolgálatot pár éve nem vállalt. Édesanyámat nyolc évvel előbb, 1992-ben temettük el. Azelőtt feleségem, vagy öcsém fuvarozta mint kisegítőt Örimagyarósd, meg Nemeskolta szórványaiba, ahol helyettesítenem kellett. Mindig szívesen prédikált itthon is, és az utolsó vasárnap is még itt lehetett a templomban. Nádasdon 1981 óta éltek. Előtte 44 évig Szakonyban szolgált. Sok terhet hordoztak könnyű szívvel, jó lelkek között. Nem volt egyszerű hat gyermek taníttatása, de ők így voltak gazdagok. S mi gyermekek sem panaszkodhattunk szegénységükre. Arattunk velük, ha úgy kellett, s őriztük a kecskéket. Szolgálatát szerette. Jó beszélgető volt. írt kátét. Sok hétre ment el hazulról evangélizálni, falunként, vagy konferenciákra. Szolgált népfőiskolán. Méhészkedett. Sok jó elemózsiával tudta támogatni a faluból a soproni teológiát. Játszottak színházat, tanítottak mindenfélét. Építtetett új iskolát, modernizálta a lakást. 1938-ban biztosan az első között volt, aki a parókia istállójából gyülekezeti termet alakíttatott. 1937. november 3-án kötött házasságot Molnár Margittal a lőrintei malombérlő leányával. Október 10-én hívták Szakonyba lelkésznek, Csornáról, ahol a gyülekezetnek lelkészlakást készíttetett. Szívesen emlékezett egyéves párizsi ösztöndíjára, s a hozzá kapcsolódó olaszországi utazására. Felejthetetlen élménye volt a Jamboree 1933-ban, ahová mint cserkésztiszt a minden napra elkészített igehirdetésekkel a zsebében érkezett. Szombat- helyi segédlelkészként kezdte szolgálatát, miután 1932. október 23-án dr. Kapi Béla lelkésszé avatta. A szombathelyi főreálban érettségizett 1928-ban. Elemi iskoláit Csékuton járta. Előtte Tésen volt lévitatanító nagyapám, Rác Károly, ahol édesapám is született, 1908. augusztus 11- én. Ikertestvére akkor halt meg. Mi, gyermekei hatan élünk még, tizenegy unokájával és tizenhat dédunokájával. Rác Miklós
