Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-04-09 / 15. szám
2000. ÁPRILIS 9. 3. oldal Evangélikus Élet Presbiteri beszélgetések Gondolatok a Civil kontroll vagy társszolgálat című könyvről Folytatás az első oldalról kor humort fakasztó realitással adta visz- sza a szolgálatszeretet, gyülekezetszeretet és a családszeretet, gyermekszeretet konfliktusait, a pozitív értékek ütközését a lelkésznők életében, szolgálatában. Emlékszem arra ma már történelmi időré, küzdelemre, amelynek eredményeként jó negyedszázaddal ezelőtt végre megvalósult a frontáttörés, a női lelkészek teljes jogú szolgatársak lettek. Jó lenne, ha nem nőiesedne el a lelkészi pálya, megmaradna egy természetes, egészséges arány, szükség van a férfi lelkészekre, de annyi bizonyos, hogy az elmúlt évtizedek sok gondjában az egyik új, igen pozitív elem a női lelkészek szolgálata volt. Nincs még esperes, nincs püspökjelölt a lelkésznők között - más szakmákban is lassú volt az előbbrejutás -, de az elismertség már teljes, mind a kollégák, mind a gyülekezetek részéről. Egyházunkban a Női Missziói Osztály működése is jelzi felfogásunkat. A nőket - lelkészeket és nem lelkészeket - legfeljebb pozitív diszkrimináció illetheti meg. Jó ötlet volt, hogy meghívták a konferenciára Kiss Ádámot, aki az Oktatási Minisztériumban a felsőoktatásért felelős, azt irányító helyettes államtitkár. Bizonyára ő is örömmel tájékozódott egy egyházi egyetem életéről. Szívesen hallottuk, de el kellett gondolkodnunk azon, amikor kijelentette, hogy a kormányzati elképzelés szerint száz százalékban finanszírozni kívánják a lelkészképzést. Erről beszélgettünk előadása után. Őszintén mondta, hogy egyrészt az a sok méltánytalanság, ami az egyházakat érte, indokolja a rekompenzációt, másrészt teljesen egyetértettünk abban, hogy reális igény az egyházak társadalmi szolgálata, a lelkészképzés támogatásával ezt is serkenti a kormányzat. Ahogy ma mondják, igazi kihívás ez a számunkra. És különösen jó érzés - hiszen minden támogatásban ez a veszély hogy az állami segítség semmiféle függőséget nem jelent. Szabadok vagyunk a szolgálatra. Igazi meglepetést szerzett a Teológiai Irodalmi Egyesület által kiadott, Szabó Lajos által szerkesztett „Civil kontroll vagy társszolgálat” című kiadvány, ami a Gyülekezetpedagógiai Füzetek nevet viselő sorozat első tagjaként jelent meg. Az elmúlt évben Révfülöpön a gyülekezeti, egyházmegyei felügyelők, presbiterek részére rendezett konferencia anyagát tartalmazza a kötet. Igazi prioritás a mai egyházban a nem-lelkészek szolgálatának helyreállítása, erősítése. Ennek fontos láncszeme volt a tavalyi alkalom, amit reménység szerint továbbiak követnek majd. De azt nem mertem remélni, hogy a konferencia után, fél éven belül egy ilyen szép kiadvány teszi mindenki számára hozzáférhetővé az anyagot. Köszönet érte. Szabad másoktól tanulni, szabad rácsodálkozni mások hitének erejére, elhivatottságukra. Ezt az élményt éltük meg az említett konferencián a korábban Rabbiképző Intézetnek, ma Zsidó Egyetemnek nevezett intézmény rektorának, Schöner Alfrédnak az előadását hallgatva. Az Ószövetség Urának szolgája közel hozta hozzánk - a magyar történelemben, a korabeli társadalomban - a kimagasló szolgatársak szerepét, jelentőségét, az előadás nyelvében, hangulatában is az Istent szolgáló élet örömét, egyben feszültségét sugározva. Mindig örülök, amikor lelkészek - nem tagadva a diktatúra évtizedében a Teológiai Akadémián is megjelent torzulásokat, - szeretettel emlegetik profesz- szoraikat, teológus éveiket, nehéz időkben is fel tudtak készülni a szolgálatra. Ma nyitott a kapu. Nagy értékünk a Hit- tudományi Egyetem. Becsüljük meg, azzal is, hogy vállaljuk a vitát a problémákról, gondokról, azzal is, hogy örülünk a fejlődésnek. Mindez a szellemi élet része. Nem is szólva a lelki életről, a hitről, az Isten kegyelméről. Amit folyamatosan tapasztalunk. Frenkl Róbert A gondolat Révfülöpön született, a felügyelők országos konferenciáján. Nehezen szakadtunk ki a mindennapi munka feszített tempójából. Örültünk, hogy sokan voltunk, mert elmenni egy hétvégére Révfülöpre beszélgetni - ki ér arra rá? S nemcsak sokan voltunk, hanem teli voltunk jó gondolatokkal. Jólesett beszélgetni. Akkor született a gondolat: az anyagot össze kellene gyűjteni, leírni, kiadni. Hadd merítsen belőle az is, aki nem volt ott. így született a Gyülekezetpedagógiai füzetek első kötetének terve. S mert jóleső beszélgetés indította, azt szeretnénk, ha a könyv is beszélgetéseket indítana. Presbiteri beszélgetéseket. Közhely, hogy alig jut időnk beszélgetésre családban, munkatársak vagy barátok között. Ritkábban gondolunk rá, de nem kivétel ez alól a gyülekezeti közösség sem. Sietni kell az egyes alkalmakra és rohanni tovább a befejezés után. Kevés olyan templom van ma Magyarországon, ahol az orgona utójátékát, a postludiumot jó érzéssel és nyugodtan, helyén ülve meghallgatja a gyülekezet. És a presbiteri ülések? Jól tudjuk, hogy többségében nagyon elfoglalt emberek vállalnak ma tisztséget, és örülnek, ha a legalapvetőbb elvárásoknak eleget tudnak tenni. A jóízű beszélgetések nem tartoznak az alapelvárások körébe. Pedig tudjuk, hogy eredményesebbek lennénk, ha nem fúrnánk végig a napirendi pontokon, hanem megismernénk egymás véleményét, ha találkoznának egymástól eltérő gondolatok. Ha beszélgetnénk. Évtizedekkel korábban még minden evangélikus gyülekezetben léteztek egyesületek, bibliaórák és szeretetvendégségi délutánok nyújtottak lehetőséget arra, hogy a kötetlen beszélgetésre sor kerülhessen. Érezzük, hogy a jelenlegi körülményekhez alkalmazkodva bár, de újra beszélgetésbe kell elegyednünk egymással. Tisztségviselők köszönnek el mostanában az aktív gyülekezeti szolgálattól, és újonnan megválasztottak kezdik el ezekben a napokban munkájukat. Szükséges, hogy mindkét réteg át tudja gondolni pályafutását a gyülekezeti élet összefüggésében. Fontos, hogy ki-ki szembesüljön vele, mit tett Isten kegyelméből a gyülekezetben, illetve hogy mit szeretne megvalósítani az új szolgálatban. Rosszul próbálkozik, aki ezt egyedül, magányosan akarja elvégezni. Egészséges visszatekintés és értelmes előrenézés csak akkor történik, ha élő párbeszédben vagyunk környezetünkkel. Ha csak önmagunkban forgatjuk gondolatainkat, akkor legfeljebb önigazolást tudunk gyártani, vagy épp fordítva: csak a kudarcainkat számolgatjuk. Ha azonban beszélgető társak között, a meghallgatás és elfogadás nyitottságával tesszük ezt, akkor iga- zabb képet kapunk saját szolgálatunkról és lehetőségeinkről, s akkor változik, javul a gyülekezeti, sőt az egyházi légkör is. Erre pedig nagy szükség van. A „Civil kontroll vagy társszolgálat” című kiadvány a gyakorlati teológia gyülekezetpedagógiai módszerével segítséget szeretne adni mai felügyelőknek, presbitereknek és lelkészeknek - 21 vélemény, tanulmány vagy vallomás formájában. A szerzők között találunk lelkészeket és presbitereket, idős, tudós lelkipásztort épp úgy, mint a legfiatalabb egyházmegyei felügyelőt és esperest, írásaik mellett idézetek, énekversek, imádságok segítik elmélyíteni az olvasottakat. Egy betétlap is található a könyvben. Módszertani útmutatást nyújt ahhoz, hogy beszélgető órákat kezdeményezzünk a presbiterek, de más aktív gyülekezeti csoportok számára is a saját gyülekezetünk időszerű kérdéseiről, teendőiről, vállalható szolgálatokról. Ajánljuk a könyvet felügyelőknek, lelkészeknek, presbitereknek és minden gyűr lekezeti tagnak, aki nemcsak elfogadni szeretné, amit gyülekezete nyújt, hanem adni szeretne saját kincseiből másoknak. Azzal a reménységgel indítjuk útjára a kötetet, hogy jóízű beszélgetések kezdeményezőjévé válik a legkülönbözőbb gyülekezeti közösségekben. A könyv megrendelhető a Teológiai Irodalmi Egyesületnél (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) vagy megvásárolható a Sajtóosztályon (1085 Budapest, Üllői út 24.). Ára: 440 Ft. Dr. Szabó Lajos Ez történt a Zsinat 9. ülésszakán Az egyház háztartásáról Lampérth Gyula áhítata 2Móz 16, 2-3 Nehéz az ige, hiszen szinte kiált, hogy aktuálissá lehet tenni. Ez pedig könnyen félreviheti az igehirdetőt, s a hallgatóban esetleg más húrokat rezegtet meg, mint amelyet kívánatos volna. Vegyük tehát sorba: A Krisztus utáni X. század végén Géza nagyfejedelem és fia, István nagyfejedelem majd király új utat mutatott a magyar népnek, amely a korábbi több évszázados, majdnem folyamatos vándorlás után, akkor már száz éve a Kárpát-medence lakója volt. Az itt talált népek munkájával és a kalandozó hadjáratokkal viszonylagos jólétben szabadként élt. Egyértelmű volt, különösen a 955-ös augsburgi vereség után, hogy az az életforma nem mehet tovább. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Isten nekünk is adott Mózest és Áront, név szerint Gézát és Istvánt, akik ki kívánták vezetni a népet, „új hazát” - egy letelepült életformát - mutatva és vele együtt Istent eléjük állítva, aki gondoskodott addig is, akkor is, és mi már elmondhatjuk, hogy ag. azóta eltelt 1000 évben is népünkről és hazánkról. Hányán, de hányán zúgolódtak akkor is a vezetők ellen, nemcsak zúgolódtak, hanem fegyverrel támadtak rájuk, még saját rokonságukból is. Most csak kettőt említek, István anyai nagybátyját, az erdélyi Gyulát és az Árpád-házból való Koppányt. Hogy még mindig élünk és itt élünk, azért egyedül Istené a dicsőség! Az 1940-es évek végén sötétség borult Európa középső és keleti felére és a vasfüggöny ereszkedett le. Az elején még jól érzékelhető volt a sötét és vér- lázító volt a vasfüggöny. A magyar nép megpróbálta az elsőt eloszlatni, a másodikat átszakítani 1956- ban. Akkor csak időlegesen sikerült. Majd az évek múlásával sokan már a sötétséget is világosnak látták, a vasfüggönyt pedig védőrácsnak gondolták. A felelőtlen jobblét állapota köszöntött be, kevés önálló döntés, kevés munka, apróbb-nagyobb tisztességtelenségek; összekacsintás; hogy mindenki csal, lop, hazudik, talán nekünk is bocsánatos bűn..., a legvidámabb barakk a kommunista országok között, és így tovább. Még egyházunk is berendezkedett a diakónia túlhangsúlyozásával a Hazafias Népfront keretei, az Állami Egyházügyi Hivatal gátló, de egyúttal védő szárnyai alatt. Hogy közben fogytunk és legfőképpen a tartásunk fogyott, de ugye mégis éltünk. Ez persze egyrészt igaz, másrészt észrevettük-e, észrevesszük-e azokat, akik már akkor és azóta is más utat mutatnak, lehet, hogy a nehezebbet, a fáradságosabbat, de mégis azt, amelyik emberi, amelyik az istenképmás emberhez méltó. Isten állandóan szólít, különösen szólít Jézus Krisztus által; jer kövess engem. S az 0 követése néha bizony kényelmetlen, a megszokott életmód feladását jelenti. Szánkra tolul a kérdés, ha valaki figyelmeztet, mit akarsz velem, miért hívsz új és új területre, többet tenni nem bírok, sőt talán nem is akarok, sem munkában, sem szavaimmal, sem hitemmel. Könnyebb nekem a régi életet élni, mint az Ő elhívását követni. Egyházunk útját tekintve is felismerhetjük az egyiptomi állapotokat. Egyházunk népe kétszeresen fogy, mert kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak és fogy, mert akik megszülettek, azok is fogyatkoznak közülünk. Van olyan nagy gyülekezetünk, ahol egyik presbiter felvetésére, hogy egy visszakapott iskolaépületben az ifjúság számára kell berendezni termeket, a presbitertársak közül volt, aki letorkolta, hogy nincsen itt ifjúság. Nincsen ifjúság, nincsen középnemzedék, nincsen értelmiség és még sok minden nincs. Aki viszont mégis van, az gyanús, mit akar, mit kever, miért akar folyton újítani. Ha pedig esetleg vezetői hajlamai is vannak, akkor azonnal kész a sommás ítélet, önjelölt (persze lehet, hogy az), de ki választotta Mózest, ugye nem népszavazás, ki választotta Istvánt, ugye őt sem az. Mi, zsinati testvéreim, hányszor kaptuk és kapjuk meg, hogy mit akartok az Egyházzal, hova vezetitek, jobb volt nekünk úgy, ahogy volt. Röviden még két dolog; jó hogy a végső döntés nem a mi kezünkben van, ha a szándékunk hitből fakadó, akkor teremtő Urunkra bízhatjuk magunkat, hiszen a zsidó népet is Ő vezette, nem Mózes és nem Áron, hanem a füst- és a lángoszlopban lévő Isten. A vezetők is tőle kapták az utasításokat, az igaz, hogy engedelmeskedtek, ha nem is könnyen és nem is azonnal. Mi tehát, egyházunk felelős képviselői és vezetői, ha nem is könnyen, de alá kell, hogy rendeljük magunkat Isten akaratának, s akkor az evangélikus egyház hajója abba az irányba megy, amelyik irányba Isten keze kormányozni akarja! A másik pedig az, hogy nekünk szabadítónk, Jézusunk is van, aki elszenvedte félrelépéseink, engedetlenségünk, tévutaink, szeretetlenségünk büntetését. A benne való hit, az 6 váltságának elfogadása szabadíthat meg attól a bizonytalanságtól, hogy vajon jó-e, amit teszünk, mit hogyan rontunk el. Egyrészt segít jót tenni, másrészt a rosszból is jót tud előhozni, harmadrészt a rosszat meg tudja bocsátani. Nincs miért aggodalmaskodnunk hát! Ahogy akkor elvezette a választott népet az ígéret földjére, úgy bennünket is oda vezet, ahova hív. Fogjuk meg az Ő kezét a számunkra adott leírt, hirdetett és földre szállt Igében, és kövessük Őt. Az Ő útja a helyes út! Ámen. (Szerkesztett változat) A Zsinat legutóbbi ülésszakán - egyhangú döntéssel — új törvényt fogadott el az egyház háztartásáról. Ezzel a most ülésező zsinatunk a maga elé tűzött feladatok közül az egyik legfontosabbat végezte el. Az 1997-ben elfogadott IX. törvény módosításának igénye jóformán már érvénybe lépésekor megfogalmazódott. Több mint másfél éves előkészítő munka eredményeként, a decemberi és februári ülésszak általános, valamint részletes vitáját követően született meg az új, alapjaiban átdolgozott IX. törvény az egyház háztartásáról. A végső döntés előtt kisebb vitát váltott ki az a kérdés, hogy az egyházkerületek rendelkezzenek-e önálló költségvetéssel. A gazdasági bizottság azt az álláspontot terjesztette a zsinat elé, hogy az egyházkerületek ne rendelkezzenek önálló költségvetéssel, hanem gazdálkodásuk az Országos Egyház költségvetésében - egy-egy főkönyvi soron - kerüljön lekezelésre. így látszik leginkább megvalósíthatónak az a több helyen és többször is megfogalmazott igény, amely szerint az egyházkerületek elsősorban és főképp spirituális központok legyenek! A spirituális szempont előtérbe helyezése mellett néhány más tényezőt is mérlegelt a zsinat, amikor ebben a kérdésben állástfoglalt:- Alapvetően felmerül, hogy az Országos Egyház jogi személy, a kerületek jelen helyzetben nem azok,- Mivel a kerületek nem önálló jogi személyek, pld. mi lesz az önálló bankszámláikkal?- Ebben a struktúrában az egyházkerületek azok az önkormányzati szintek egyedül, amelyeknek nincs bevételük, - van az egyházközségeknek, az egyházmegyéknek és természetesen van az Országos Egyháznak,- Látnunk kell egyházunk nagyságát - nem vagyunk nagy egyház,- Minden egyházkerületnek - önálló gazdálkodás esetén - önálló pénztárossal és önálló gazdasági vezetővel (a kettő összeférhetetlenség miatt nem lehet ugyanaz a személy!), könyvelővel illetve esetlegesen a könyvelést végző személlyel, vagy vállalkozási szerződés alapján - szervezettel - kell rendelkezni-e, - Mindenképpen ez a költségesebb változat!- Nő az időtényező a költségvetések és zárómérlegek elfogadásának folyamatában, nem beszélve az így kialakuló számvevőszékek és bizottságok, de csak az előkészítő és elfogadó presbiteri ülések utazási költségtérítései sem elhanyagolható nagyságrendűek a három egyházkerületet alapul véve. A három kerületes egyházszervezeti modell bevezetésével döntően nem az önálló kerületi gazdálkodás szervezeti rendszerét akartuk kialakítani. Gondolom, nem akartunk egy bonyolultabb, költségesebb szervezeti, gazdálkodási rendszert bevezetni. Az volt véleményem szerint a cél, hogy az egyház megújulása miatt erősödjön a spirituális oldal, a püspökök kerüljenek közelebb a gyülekezetekhez, elsősorban a lelkészekhez. Az új gazdasági törvény egyik alapvető, elvi változtatása az, hogy a gazdasági döntéseket a különböző egyházi önkormányzati szinteken a presbitériumokhoz telepíti. Az ellenőrzés, a „számonkérés” szintje a közgyűlés. Szerkezeti rendszerében az átdolgozott IX. törvény öt címből és azokhoz tartozó fejezetekből áll. Az I. Cím - Általános rendelkezések - mint a cím megfogalmazása is jelenti, egységes elveket, szabályokat rögzít az egyház gazdálkodásához. Már az első fejezetben - Gazdálkodás az egyház vagyonával - belépnek a szabályrendeletek, melyek a törvény egységes értelmezését, annak működését, műköttetését biztosítják. 1. Szabályrendelet az ingó és ingatlan vagyon értékesítéséről. 2. Beruházási szabályrendelet. 3. Szabályrendelet a költségvetések és zárómérlegek készítéséről, azok formai követelményeiről. 4. Szabályrendelet az alábbi szabályzatok elveiről: a. ) Szervezeti és Működési Szabályzat, b. ) Iratkezelési Szabályzat, c. ) Pénzkezelési Szabályzat, d. ) Leltározási, értékelési és selejtezési Szabályzat. (Megjegyzés: az új törvény szerint minden egyházi önkormányzatnak és intézménynek rendelkeznie kell - jóváhagyott és elfogadott - az itt felsorolt szabályzatokkal.) 5. Szabályrendelet az egyházkerületek gazdálkodásáról. Új eleme az átdolgozott törvénynek az is, hogy bizonyos pontokon szankcionál. Ez rendhagyó törvénykönyvünkben, de a jogalkotó - jelen esetben a zsinat - úgy ítélte meg, hogy rendet kell teremteni a gazdálkodás területén. Hála Istennek, hogy az utóbbi időben nem kevés állami pénz kezeléséről és törvényes keretek közötti, rendezett felhasználásáról kell gondoskodni saját forrásaink, illetve külföldi testvéreinktől érkező bevételek mellett. Az új törvény rövidesen kihirdetésre, közzétételre kerül. Remélem, gyülekezeteink, a különböző egyházi önkormányzati szintek saját „gazdálkodásuk” biztonsága érdekében gyorsan tevékenységük, a mindennapok gyakorlatává teszik. Ehhez elengedhetetlen, hogy a törvényben előírt szabályrendeleteket az Országos Presbitérium minél előbb elfogadja, és jóváhagyás után alkalmazását elrendelje. Addig is a törvény többi része természetesen „működhet”. Mint az átdolgozást, e törvény előkészítését végző bizottság vezetője, remélem, hogy egy jó, használható törvényt sikerült elfogadtatni, és útjára bocsátani. Abaffy Zoltán (A szerző a Zsinat gazdasági bizottságának elnöke)
