Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-04-09 / 15. szám

4. oldal 2000. ÁPRILIS 9. Evangélikus Élet Ősagárd nem felejt Régi nógrádi lelkészválasztási szokás szerint a bemutatkozásra érkezett jelölt prédikációja alatt három presbiter csend­ben becsukta a templomajtót és kívül azt figyelték, hogy milyen messze hallani a szónokot. A távolságot levert karóval je­lölték, rajta a névvel. így ment ez vasár- napról-vasámapra a bemutatkozó szol­gálatoknál. Papjuknak azt választották, akinek a legmesszebbre hallatszott a hangja. Vajon milyen messzire hat el egy-egy lelkész szolgálata? Hogyan mérhetjük az eredményt és a hatást? „Ősagárd nem felejt és mi sem felejtjük ősagárdot!” - kezdte március 19-én va­sárnap délután id. Harmati Béla lelkész 100 éves születési évfordulóján fia a pré­dikációt. Azért érdemes említésre különö­sen is a megemlékezés, mert a gyülekezet volt lelkésze 1932 és 1963 között 31 évig volt lelkipásztora a nyájnak és nyugalom­ba vonulása után Budapesten élt a Nyug­díjas Lelkészotthonban 1994-ig. A zsúfolásig megtelt templomban Szol­ga Tőkés Sándor lelkész köszöntötte dr. Harmati Béla püspököt, Ősagárd szü­löttjét, feleségét és családját, három lánytestvérét és családjukat, húsz vendé­get. A gyülekezeti teremben versek és énekszámok és Tóth András felügyelő részletes emlékezése idézték fel a gyüle­kezet lelkészét. Győri János filmfelvéte- lei segítségével a település és temploma múltja elevenedett meg. Szót kért dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró, aki az ötvenes évek hírhedt kitelepítési hul­lámával került ősagárdra családjával joghallgató egyetemistaként. Isten elénk jövő, megelőző szeretetére emlékezett, amit a lelkész és felesége segítségén ke­resztül kapott, hogy fedél legyen fejük fölött és munkát, megélhetést találjanak. Baranyi József, a magyar nyelven ko­rábban Monte Carloból sugárzó rádió­misszió egykori munkatársa, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban a ke­resztyén televíziózás területén dolgozik és a hatvanas évek lelki közösségére em­lékezik. Vele együtt jött el a nógrádi ün­nepre Mark Simon, az amerikai keresz­tyén televíziós társaság vezetője és fele­sége, aki a Protestáns Média Alapítvány bemutatkozó konferenciáján vett részt az előző napokban Budapesten. Sokan vol­tak, akik nem felejtik Ősagárdot és a lel­készházaspárt. Vajon milyen messzire hat el egy-egy lelkész tevékenysége térben és időben és főképpen a lelkekben? Id. Harmati Béla lelkész és tanító ősei a XVII. század kö­zepéig visszavezetve, az evangélikus gyülekezetek szolgálatában álltak. Regé­nyesnek nevezhető életútján már az első világháborúban besorozták, a második­ban pedig katonai lelkészként majd há­rom évet töltött orosz hadifogságban. Hazai tanulmányai után német és angol egyetemeken járt. Az akkori helyzetre jellemzően a kézbe kapott ösztöndíja az infláció miatt semmit sem ért, így egy német szénbányába állt be dolgozni, hogy tanulhasson, majd Hollandiában segítették a gyülekezetek. Angliában Manchester városa evangélizációs és szociális missziós munkatársa lett. Kivá­ló sportoló volt, díjakat szerzett úszás­ban és korcsolyázásban. Angliából ke­rékpáron jött haza Cambridge-ben töltött tanulmányi éve után Debrecenig. Ősagárdi lelkészsége előtt segédlelkész volt Mezőberényben és Tiszafoldváron és néhány éven keresztül a Bibliatársa­ság szolgálatában állt utazó evangélizá­ciós bibliaterjesztőként. Tapasztalatait „Olvasod-e a Bibliát?” könyvében írta meg és ez három kiadást ért meg. Ősagárd nem felejt - a gyülekezeti megemlékezés felidézte a harmincas évek nógrádi faluját villany és vízveze­ték nélkül, a gazdasági válság után bekö­szönő szegénységet. A fiatal lelkész és felesége felvállalta a kis evangélikus te­lepülés minden gondját-baját. Nemcsak prédikációt és hittanórát végeztek. Sor ke­rült főző- és egészségügyi tanfolyamokra, nevelésügyi tanácsadásra, sportfoglalko­zásokra és nyelvórákra. A megválasztás egyik feltétele volt, hogy egy év múlva szlovákul is prédikálni fog. A falu és a kollégák csodálkozására betartotta ígére­tét. A gyülekezet lelkésze szolgálatán ke­resztül bekapcsolódott a hazánkban folyó, egyházainkat megelevenítő lelki ébredési, evangélizációs mozgalomba. Gyerek- és ifjúsági munka, felnőtt bib­liaórák indultak, imaközösség szervező­dött. Ezek mind ismeretlenek voltak az­előtt. A falu és a környék ismerte puritán életvitelét. A pálinkafőzők és szőlősgaz­dák tudták, a papjuk sosem iszik, még egy kortyot sem. A segítséget kérőket, akár anyagi, akár spirituális oldalról, so­sem hagyta magukra. Milyen messzire hat el egy-egy lelkész szolgálata? Ősagárd évtizedek után sem felejt! Egy gyülekezet, egy család, sokan adtak hálát Isten áldásáért, hiszen Urunk áldása emberekben, embereken keresztül ér el hozzánk. Feladatunk az áldás to- vábbsugárzása. hb Az első sorban „Adj, Isten, biztos Ustököt És hogy minden fölfordulásban Lehessek az elsők között...” (Ady Endre) „Márta néni! Az első sorban ültünk!!" Osztályom egyenru­hába öltözött tanulói fordultak így felém, mikor a március 15-i iskolai ünnepségünkre megérkeztem. Hellyel kínáltak és dicsé­retet várva néztek rám. Persze nem hiába, hiszen tudom, az ülésrend nem egyszerűen helyrajzi kérdés. Az első és a hátsó sorokban helyet foglalók attitűdje alapvetően különbözik. „Legyen éber a nemzet... " - fogalmazta meg elvárását Kos­suth Lajos, s úgy érzem az elől ülők megfelelnek e kívánalom­nak, s a többieknél intenzívebben lesznek részesei a színpadi eseményeknek is. Diákjaim saját elhatározásból telepedtek ide, mintha megérezték volna, dicsérő szavaimnál nagyobb ajándék lesz számukra az első sorból zavartalanul megtekinthető elő­adás. A kezdésre várva, régi ünnepségek rosszízű emlékei eleve­nedtek meg bennem. Sablonos forgatókönyvek, előre kiszámít­ható versekkel és zeneszámokkal, a mondanivalótól függetle­nül húsz percesre tervezett ünnepi beszédekkel, melyek a tör­ténelmi hitelesség és a stilisztikai tökéletesség ellenére is csak unalmat és érdektelenséget szültek. Ezek a rendezvények, mi­vel nem alkalmazkodtak a közönséghez és a helyzethez, nem voltak alkalmasak arra, hogy a fiatalokhoz közel hozzák a kor hangulatát és az adott ünnep képviselte eszméket. Az 1991. évi VIII. törvény alapján az iskolákban kötelező megemlékezni a nemzeti és az állami ünnepekről. Az intézmé­nyek meg is teszik ezt. Éppen ezért egy érettségi előtt álló kö­zépiskolás - ha óvodába is járt - tizenötször köszönti az 1848- as eseményeket! Elismerem, nagyon nehéz évente megújulni! A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészség- ügyi Szakközépiskola már több éve próbálkozik ezzel. Ebben az évben gondolatébresztő, cselekvésre sarkalló előadást ren­deztek, melynek keretében ügyesen oldották meg a múlt és a jelen találkozását, és jól érzékeltették annak a bizonyos 152 év­vel ezelőtti napnak a nagyszerűségét. Említésre méltó volt a szereplők kiválasztása is. Jó fellépésű, szerepléshez és sikerhez szokott diákok helyett kicsit bátorta­lan, a siker élményéből ritkán részesülő tanulókkal dolgoztak. A közönség - megértve a lényeget - félretette maximalista el­várásait: erőteljes és hosszantartó tapssal köszönte meg erőfe­szítéseiket. A mi csodálatos himnuszunkat pedig mindenki énekelte. Csi­lingelő hangon a lányok, mélyebben, rekedtesen, tónusváltá­sokkal küszködve a fiúk; daloltak a teremben állók, a színfalak mögött várakozók, felnőttek és ifjak egyaránt. Örültem, mert nem volt mindig így...! Azt hiszem, ez nem zenei műveltség és nem gyakorlat kérdése... Ez a műsor az 1848-as forradalom és szabadságharcról, a ha­zaszeretetről szólt. A hazáról, mely Márai Sándor szerint „...nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, sző- röstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban... ” Átéreztük. Csak ilyen élmények után remélhetjük joggal, hogy tanítvá­nyaink az ünnepélyes pillanatokon túl a hétköznapokon is ott lesznek az első sorban! Balikóné Németh Márta Soproni „böjti szelek” Havat kavartak arcunkba a „böjti sze­lek”, amikor a „március idusa” utáni na­pokban kezdtünk összegyülekezni a Zerge úti Vendégházban az idei első „Diakóniai Csendesnapunk”-ra. De átél­tük Isten Lelkének „szélfúvását” is, ami­kor megtelt a ház az intézményeinkből és a gyülekezeteinkből jött testvérekkel. Magunk is kértük, hogy az Ige üzenete: „ Találkozások Jézussal ” - Lélektől-lé- lekig szólhasson, hogy megállítson és megerősítsen, megtérítsen és megújítson minket életünk-szolgálatunk utján! Igazából azonban akkor éreztünk mi, régi diakóniai munkások, „friss böjti szelek” füvását, amikor az Eötvös Ev. Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola diákjai Boór Katalin igazgató és Balikóné Németh Márta igazgatóhelyettes ve­zetésével, - vagy tizen - eljöttek közénk! A személyes ismerkedésen túl beleláthattunk egymás munkájába, egy kicsit meg­ismerkedhettünk a hétköznapokkal is. Nagy volt az örömünk, amikor hallhattuk, hogy ezek a diákok már „diakóniával is fer­tőzöttek”! Hiszen a rendszeres iskolai munkán kívül - szabad idejükben! - időseket látogatnak a Szociális Otthonban, a hétvégeken fogyatékos gyermekekkel foglalkoznak, - kirándulásokat, „ünnepeket” szerveznek a részükre. Ahogy a szemük csillogott, ahogy az arcuk sugárzott az örömtől - mindnyájan csak azt kértük: Urunk, ez a „friss böjti szeled” söpörjön végig egyházun­kon, hogy hitre és irgalmas szeretette vezessen mindnyájunkat - köztünk sok fiatalt is, akik által bizton remélhetjük diakóniánk megújulását. Csizmazia Sándor EVANGÉLIKUS MILLENNIUM 2000 A Fasori Gimnázium ünnepi hete Az iskola egy egész hetet szentelt a millenniumnak március idusa körül. Eh­hez tartozott a Bach műveltségi vetélke­dő, melyről már írtunk. Ötletekkel és a különböző diákkörök bemutatkozásával tarkítva tartottak naponként, változatos tartalommal esteket, programokat. Dr. Tárnok Dezső igazgató végig segítője és bevezetője volt ezeknek. Csillagászati, fotó- és képzőművészeti kiállítás megnyitása alkalmával előadás is hangzott „Naptárak és csillagászok” címmel. Muntag András - aki múlt év­ben a Bécsben győztes fasori csapatot is felkészítette és vezette - most számító- gépes vezérléssel beszélt a különböző nap-, hold-naptárakról, a keresztény és a többi naptárak elkészültéről és használa­táról. Március 14-én tartották az iskola ünne­pélyét, megemlékezését, melyen dr. Ka­tona Tamás történész tartott előadást. Beszédében a szabadságharc férfi és női hőseit hozta emberközelbe az egyes sze­mélyek példaadásában. A nemzeti ünne­pet az idén hatodik éve a Rákóczi Szö­vetséggel együtt egy kis csoport diák és több tanár kíséretében a Felvidéken, Rozsnyón ünnepelték meg. Voltak az evangélikus templomban, találkoztak helyi iskolákkal, emléktáblát koszorúz­tak és a városházi ünnepségen vettek részt. (Erről egy diák beszámolóját fog­juk közölni.) Millenniumi történelmi vetélkedő volt az iskola növendékei számára, majd pén­teken, 17-én a záróprogramban Semjén Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumának helyettes államtitkára mondott beszédet. Kegyelmi pillanatnak nevezete a mi időnket, amikor Krisztus születésének 2000., a magyar keresz­ténység születésének 1000. évfordulóját ünnepelhetjük, és ehhez itt ebben az is­kolában egy szerény 10 éves jubileum is járul, mert első olyan iskola, melyet az egyház még a törvény születése előtt visszakapott. Történelmünk mutatja, hogy a „Szent-Istváni úttól” jobbra vagy balra letérni mindig katasztrófát jelen­tett. A kereszténység fundamentumának köszönhető, hogy az évszázadok folya­mán nem tűnt el a magyarság. Az egyház ma az erkölcsi alapok felmutatásával, hi­teles értékek segítésével, a kultúra kép­viseletével méltó helyet foglalhat el a társadalmunkban. Az előadás után a gimnázium diákkö­rei vonultak fel a színpadra, és tettek bi­zonyságot arról, hogy őrzői annak a ha­gyománynak, amely jellemezte a fasori iskolát régtől fogva. A Fasor Néptánc­együttes mezőségi és székelyföldi tán­cokkal szerepelt, az Arany János Kör Pe­tőfi: A helység kalapácsa című művét vitte színpadra, a gimnázium Kamarakó­rusa és Zenekara (régen így neveztük: Dal- és Zeneegyesület) J. S. Bach 137. kantáta nyitótételét adta elő. Öröm volt hallgatni, nézni őket. Bennem, mint volt fasori diákban ez az élmény a „régi fasori hagyományt” ébresztette, és jól esett az a tudat, hogy annyi nehéz és rossz hír után talán egy új kép rajzoló­dik ki, a munka képe látszódik és ebben egyek a különböző diákköri munkálko­dások. Nem mulaszthatom el, hogy ki ne emeljem azokat a tanárokat, akik az elő­adásba fektetett munkájukkal, energiá­jukkal ebben nagy segítséget nyújtottak. A táncegyüttes felkészítését Kliment Zsuzsanna tanárnő és György Károly ko­reográfus végezte, a Petőfi darabot dr. Tamáska Jánosné rendezte, a kórust és a zenekart Nováky Andrea tanította be és vezényelte, Dicséretet érdemelnek, mert rendes tanári működésük mellett „túlórá­ban” - de fizetség nélkül végezték mun­kájukat. Egyházunk millenniumi programját se­gítettek megvalósítani és gazdagítani ta­nárok és diákok a fasori iskola keretében. T. Szabó István 1930-2000 Szülei egyetlen gyerme­keként 1930. január 31-én Csöngén született. Hat­éves korában Rákospalo­tára költöztek, ahol elemi és gimnáziumi tanulmá­nyait végezte. Szüleivel együtt bekapcsolódott a rákospalotai gyülekezet életébe. Ez a gyülekezet lett lelki otthona. A gyüle­kezet ifjúságának aktív tagjaként részt vett a fóti konferenciá­kon, amelyek hatására vágy támadt a szí­vében a lelkészi szolgálatra. Hatéves gyermekként jelen volt a nagytemplom alapkőletételénél, itt részesült konfirmá­cióban. 1957 vízkereszt ünnepén ebben a templomban avatta lelkésszé D. Ordass Lajos püspök. 1994-ben nyugdíjba vo­nult, visszaköltözött Rákospalotára, és haláláig hűségesen szolgált igeszolgálat­tal és presbiterként is kedves gyülekeze­tében. És amikor csaknem kétévi súlyos szenvedés után február 24-én hazahívta Ura a földi életből, itt búcsúzott tőle gyászistentiszteleten a templomot meg­töltő nagy gyülekezet. Életútja elég változatos volt. Teológiai tanulmányai után, lelkésszé avatása előtt három és fél évig gyári munkásként dol­gozott. Több alkalommal ezt is „tanul­mányi” éveknek nevezte. Segédlelkész­ként először két és fél évig a pesterzsé­beti, majd két évig a budapest-zuglói gyülekezetben szolgált. 1963-ban az ősagárdi gyülekezet hívta meg lelkészé­nek, ahol megismerkedett a nógrádi ke­gyességgel. 1972-ben elfogadta a duna- egyházi gyülekezet meghívását. Kezdet­ben sok lelki küzdelmet jelentett neki a két gyülekezet lelki arculatának külön­bözősége, de hamarosan megszerette új gyülekezetét is. Nyugdíjba meneteléig 22 esztendőn át lelkészkedett itt. Az anyagyülekezet mellett hűségesen gon­dozta a szórványokat is. E két évtized alátt a környező gyülekezetekben sok, hosszabb-rövidebb ideig tartó helyettesí­tés is terhelte szolgálatát. Egyházmegyé­jében ezért sokan megismerték és meg­szerették. Nyugdíjas évei­ben az Evangélikus Orszá­gos Menekültügyi Szolgá­lat ügyvivő lelkésze is volt. Sokak előtt ismert volt víg kedélye és mosolygós arca. Közvetlenségével hamar tudott kapcsolatot teremteni, s ezért sokan szerették gyülekezete ha­tárán túl is. Lelkészi mun­kája mellett a kertészkedés volt kedves tevékenysége. Tudott örülni a gyümöl­csöknek, szószerint és lelki értelemben is. Több mint két évtizede beteg szíve nyugtalanította, mégsem ez lett halálos betegsége. Amikor először került kórház­ba a szívével, egyik lelkésztársa ezzel az igével erősítette: „Ha megtelik szívem ag­godalommal, vigasztalásod felüditi lelke- met. " (Zsolt 94,19) Ez lett vigasztalása a feltörő „miért”-ek idején is. Ezt kérte te­metése igehirdetésének alapigéjéül is. En­nek alapján hirdette a vigasztalás és feltá­madás igéjét Veperdi Zoltán a rákospalo­tai templomban a gyászistentiszteletén. Jézus Ura adott erőt neki a szolgálatra még akkor is, amikor már nem volt testi ereje elmenni a bibliaórára. Leírta szolgá­latát és szeretett feleségét kérte meg an­nak a felolvasására. Utolsó napjainak val­lomása ez volt: készülök Istenünk színe elé. Szolgálatában és életében hűséges se­gítőtársa volt felesége, Nagy Erzsébet. István fiúk egy vidéki gyülekezet gond­noka és kántora is volt. Erzsébet leá­nyuk lelkész lett, és férjével a zuglói gyülekezet lelkészei. Nagyapaként öt unokájának a növekedésében gyönyör­ködhetett. Gyászistentiszteletén több mint har­minc lelkész és többszáz gyülekezeti tag együtt énekelte a maga által előre kivá­lasztott éneket: „Jézusom, Krisztusom, Én szerelmesem... Nélküled mit sem ér egész éltem, Veled halálom is nyeresé­gem ”, (Ev. Énekeskönyv 381). Sárkány Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom