Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-04-09 / 15. szám
65. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2000. ÁPRILIS 9. BÖJT 5. VASÁRNAPJA ÁRA: 48 Ft „ítélet zuhan ránk, s érezzük, hogy Isten haragszik bűneinkért. Senki se segíthet rajtunk, csak a magát feláldozó Krisztus. ” Luther Böjt a húsvét fényében A böjti öröm lépcsői... A TARTALOMBÓL Presbiteri beszélgetések Az egyház háztartásáról Ősagárd nem felejt Mosoly-fény prédikáció Kétnapos tudományos ülésre hívott Hittudományi Egyetemünk lelkészeket és gyülekezetekből érdeklődőket erre a tanácsokozásra, mely az egész egyházat érinti, nemcsak lelkészeket, sőt a nézőpontja saját határainkon túlra is kiterjed. A meghívóban megfogalmazták a célt: „egy korszerű hivatásértelmezés megfogalmazása, amely segíti a pályára még csak készülő hallgatókat, de lehetőséget ad arra is, hogy feldolgozzuk a régóta hivatásukat gyakorló lelkészek értékes tapasztalatait.” Hármas utat választott a konferencia rendezősége: felmérni mai egyházi helyzetünket, körülnézni ezen a területen az ökumenében, más egyházak lelkészképzése vonalán és megszólaltatni azon „társtudományok” képviselőit, akik legközelebb állnak a teológia tudományához. Mai egyházi helyzetünk felmérését dr. Harmati Béla püspök végezte előadásában. A rendszerváltoztatás után mutatkozott meg egyrészt az, hogy előkészületlenül léptük át a küszöböt, másrészt hiányoztak a lelkészi hivatásra példát és buzdítást jelentő egyházi középiskolák. Még mindig számolni kell a lelkészhiánnyal, különösen ha arra gondolunk, hogy megnőtt a szakképzési igény a lelkészi pálya vonalán is: katonai lelkészség, börtön- és kórházlelkészek, intézményvezetői állások, hittantanárok és még sok hasonló igény támadt fel egyszerre. Újra kell gondolni a hagyományos protestáns felfogást a szekularizációról is. Kiigazításra szorul a „vallástalan kor” és a „vallástalan ember” legendája. A szekularizáció az uralkodó egyház és vallás háttérbe szorulását jelenti, párhuzamosan viszont „erősen másvallású” jelenségek mutatkoznak. Az egyház számára sem a gettóban zárkózás, sem a divatok átvétele és módszerei nem járható utak. Annál inkább kell „keresztyén kritikával felhasználni a misszió számára ökumenikus összefogással mindazokat az eszközöket, amelyeket csak lehet (intézmények, tömegtájékoztatási eszközök stb.), és egyértelműen elutasítani a keresztyén etikával ellenkező jelenségeket és magatartásformákat.” A lelkészi életpálya a jövőben is mindig „Isten-függő” és „egyházfüggő” lesz, döntő tehát Jézus Krisztus hívása és küldése (vocatio intema és extema). A lelkészképzés szorosan összefügg az általános egyházi élet helyzetével, a képzés és nevelés kapcsolatát csak szerves egységben lehet értelmezni, - mondotta dr. Szabó Lajos rektor előadásában. Hozzátette azonnál, hogy „szerencsésebb fogalmazás a lelkésszé formálódásról vagy a lelkésszé érés folyamatáról, mint az egyirányú mozgást sugalló 'nevelésről' beszélni. Ez a formálódás csak az általáBöjttel kapcsolatban a legtöbb ember első érzése, gondolata, hogy az egy nehéz, kellemetlen belső gyötrelmet jelentő - némelyek szerint egyenesen önkínzó - időszak, illetve gyakorlat. A böjt valóban nehéz, hiszen komoly önfegyelmet igényel. Aki böjtöl, tartózkodik valamitől, ami normál esetben életéhez szorosan hozzá tartozik. Lehet-e böjti időben, a böjttel kapcsolatban egyáltalán örülni? Meggyőződésem és tapasztalatom, hogy többféle böjttel kapcsolatos öröm is létezik. Ezek az örömök azonban más és más síkon találhatók. Attól függően, hogy mi magunk szemléletünkben , hitünkben, ráhangolódásunkban hol állunk, másféle örömöt élhetünk át ugyanazon időszak, ugyanazon gyakorlat alatt. Olyan ez, mint egy lépcső, amin lefelé és fölfelé haladhat az ember. nos képzési folyamatban beépített módon válhat hatékonnyá.” Az új zsinati törvényben megszabott hatodik év értelme éppen az, hogy összhangot teremtsen. Törekedni kell arra, hogy a tudásanyagot és a gyakorlati képességet kimunkálják. „A megszerzett tudásanyag csak a tapasztalat segítségével válik életkérdésekre adható válasszá a gyakorlati, valóságos lelkipásztori munka közben. Ez a folyamat történhet a gyakorlati intézet körében éppúgy, mint egy tapasztaltabb lelkész közelében és segítségével (hospitálás).” „A lelkészi hivatás gyakorlását sajátos módon terheli meg az, hogy az egyház belső élete nyugtalansággal telítődik. A stabilitás érzésének megélése egyre neEzen is túl vagyunk... Az alsó lépcsőfok öröme kétes. Vannak, akik az általuk rossznak, értelmetlennek tartott dolgok egyetlen pozitívumát abban látják, ha egyszer vége van. Sajnos vannak, akik a böjttel kapcsolatban csupán ezt az örömöt ismerik. Mintha a böjti idő csupán egy szürke, nehéz, klerikus naptári szakasz lenne, aminél van szebb idő, szebb ünnep is. Különösképpen azok élik meg így, akik nem önként, jó belátásuk szerint böjtölnek, hanem külső szokásból, vagy kényszerre. Egyszer láttam a televízióban egy képsort arról, hogy mohamedánok milyen önfeledten ünnepelték az ő böjtjük, a ramadán végét. Még tűzijáték is volt. Az utcákon és tereken hangos zene és tánc. Ha nálunk a böjti idő végén nincs is tűzijáték, van, aki örömmel sóhajt fel, hogy végre vége. A roskadozó húsvéti hezebb a felnövekvő nemzedékek számára... Egyfajta stílusváltás a lelkészi közéletben jót tenne ebben a vonatkozásban. Szabadulnunk kellene az irigység, az intrikus beszédstílus és az egyházpolitika túlhangsúlyozásának megszokottá vált jelenlététől... Élő spirituális kapcsolat a lelkészi karban nem következmény általában, hanem előzmény.” Az eredményorientált gyülekezeti élet a lelkészt produkálási kényszerbe hajtja. Mennyi újat vagy különlegeset tud felmutatni, ez a szemlélet vitatható, hiszen a lelki munka eredményét ki mérheti fel? Az egyetemi képzés célja mindenképpen az útra- való biztosítása, ezt kell tovább fejleszteni az „egész életen át való tanulással.” A továbbképzés területén lényeges az önkontroll, mert nem lehet mindenkinél a külső hatásokra számítani. A képzésre viszont ma már számtalan lehetőség kínálkozik: megnőtt a magyar nyelvű teológiai irodalom, pályázatok és külföldi ösztöndíjak gazdag lehetősége mutatkozik, doktori fokozat elnyerése és a modem nyelvi képzés fejlesztése mind ebbe az irányba mutat és segítIde tartozik az is, hogy a fiatalok megtalálják a személyiségükhöz illő formát, az eltérő kegyességi, gondolkodási és viselkedési típusú fiatalok megtanulják egymást elviselni, elfogadni és egymás által gazdagodni. Jó, ha ezt később is gyakorolni tudják, ez meghatározó alapja lehet a jövő egyházi légkörének alakulásában. A referátumok sokasága világította meg a lelkészképzés különböző területeit, saját egyházunkban, az ökumenében és társtudományokkal való összeköttetésben. Erről következő számunkban számolunk be. T. asztal, a mértéktelen ünnepi dőzsölés ennek megnyilvánulása. Meg tudtam állni... Aki a második lépcsőfokon áll, annak öröme már pozitív. Neki valós sikere van. Böjti gyakorlatában az önmaga fölött aratott győzelme örömet jelent számára. Az embereknek egészséges önbecsülésük miatt is fontos, hogy le tudják győzni önmagukat. Hányán vannak, akik különböző célokért harcba szállnak önmagukkal. A hegymászót senki nem kényszeríti arra, hogy feladja az otthon melegét. Mégis megy, mert valamiért fontos neki, hogy meghódítsa a magasba törő hegycsúcsot. A sportolót a jó eredmény reménye űzi, hajtja. Vállalja érte a szenvedést jelentő edzések százait. Férfiak és nők ezrei vállalnak önkínzó fogyókúrát is, hogy ideáli- sabb legyen a testalkatuk. Különböző célért küzdenek. Abban egyek, hogy önmagukkal küzdenek, s ha győznek, örülnek. Felfedeztem értelmét... A harmadik lépcsőfokon már a böjt titka, lényege és értelme sejlik fel. Ekkor az ember már túllát a lemondás okozta nehézségeken. A korgó gyomor nem azt jelzi csupán, hogy milyen borzalmas éhesnek lenni, hanem azt is, hogy milyen nagy az Isten szeretete, hogy gondot visel rólam, és élelmet ad nekem naponként. A mulatság, vígság nélküli időben ekkor nem azon tűnődik az ember, hogy milyen sanyarú, szürke az élete, hanem átéli, hogy a csend nem azonos a szomorúsággal, a visszafogottság a boldogtalansággal. Bár az Evangélikus Hittudományi Egyetem életének kimagasló eseményeiről - évnyitók, évzárók, tudományos ülések - szépen be szokott számolni az egyházi sajtó, ahhoz képest, hogy milyen fontos az intézmény egyházunk jelenében és jövőjében egyaránt, viszonylag keveset foglalkozunk a lelkészképzés hétköznapjaival, időszerű gondjaival, örömeivel. Az utóbbi hetekben több impulzus ért e téren, remélem, nem csak azért - önmagában ez sem lenne baj - vagyok fogékony, érzékeny mindarra, ami régi nevén teológiai akadémiánkon történik, mert felnőtt életemet a felsőoktatásban töltöttem, nyilván elfogult is vagyok az egyetemi szféra oldalán. Itt van rögtön az idődként minden szakmában fellángoló vita. Az egyetemek jóltalpalt gyakorlati szakembereket - tanárokat, orvosokat, lelkészeket... — kell képezzenek, vagy tudósokat, esetünkben tudós teológusokat. Minden vita ugyanarra a pontra érkezik. Az egyetem feladata a hallgatók magas szintű tudományos megalapozása. Ez igen nehéz, az utóbbi évtizedekben még nehezebbé vált, annyit fejlődtek a tudományok, nehéz minden szükséges ismeretet beépíteni az anyagba. Nem szívesen vallják be, de vannak, akik alig vehetők rá az egyetem elvégzése után a továbbképzésre, de akik vállalják ezt, azok számára is meghatározó, amit az egyetemen tanultak. Nem tehető engedmény a tanulmányi követelményekből. De ezzel éppenséggel nem állítható szembe a gyakorló tanár-, orvos-, lelkész- ideál. Maradva a lelkésznél, a tanulással egyenrangúan fontos, személyiség- igényben meg is előzi azt a hivatástudat, a készülés Isten szolgálatára, a hitbeli erősödés. Tudomásul kell azt is vegyük - erre is mindig volt példa -, hogy nem mindenki, aki elvégzi az egyetemet, választja a lelkészi pályát. Tiszteletben kell tartani az egyéni döntéseket, ez is hasonlóan van Az ember ekkor arra csodálkozik rá, hogy a böjt nem elfordulás az élettől, hanem odafordulás az Élethez. Találkoztam az élő Úrral... A negyedik fok a böjt igazi csodája. Amikor felfedezem az élő Úr közelségét. Megjárta a mélységek mélységét értem és győzött. Felfedezem, hogy a böjt nem az én gyötrelmemről, hanem Jézus értem szeretetből vállalt böjtjéről szól. „ Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett... és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ” Szenvedésének, halálának mi értelme van, ha később feltámadt? - kérdezik sokan. A böjti csendben arra döbbenhetek rá, hogy minderre neki egyáltalán nem volt szüksége. Nekem van rá szükségem! Teljes közösséget vállalt velem, hogy nehézségeimmel küszködve, szenvedéseim mélységében, a halállal farkasszemet nézve is tudjam, hogy ő megért engem, mert mindezt végigjárta. Együttérzésén túl pedig reményt ad győzelme, erőt pedig szeretete. A nagyhét fájdalmas útján nem egy szerencsétlen áldozatot kísérünk kínos útján, hanem saját szerencsétlen helyzetünk orvosát. Jó nekünk, az újszövetség népének, hogy a döbbenetes drámát nem reménytelen letargiában, hanem húsvéti győzelem tudatában, az Élő Úrral való közösségben szemlélhetjük. Szemerei János minden egyetemen, a lelkészi szolgálatot tekintve még érzékenyebb a kérdés. Ezért is gondolom, hogy jó döntést hozott még a kilencvenes évek derekán a Zsinat, amikor az ötéves lelkészképzési időhöz még egy gyakorló esztendőt illesztett hozzá, immár csak azok számára, akik lelkészi szolgálatba kívánnak lépni. 2001 őszén érik be az a korosztály, amelyre már kiterjed ez a változás. így most folynak a végrehajtás előkészítésében az utolsó simítások. A lényeg, hogy a lelkészképzés a mennyiségi lelkészhiány kiegyenlítésén túl a minőséget is fokozottan prioritásnak tekinti. Voltak és nyilván lesznek is konfliktusok a Hittudományi Egyetemen is, az egyetemeken amúgyis gyorsan jár az óra, több feszültség adódik, talán ezért is örültem a pozitív impulzusoknak. Ifj. Deák László teológus szuplikált a Deák téren. A vasárnapi főistentiszteleten hirdette az igét, azon a szószéken, amelyen többek között Ordass Lajos, Kékén András és Hafenscher Károly szolgált, a felejthetetlen 1957-es esztendőben felváltva. A gyülekezet fokozott érdeklődéssel, igénnyel, de kétségkívül empátiával várta a szolgálatot, hiszen a fiatal teológus - ahogy erről az igehirdetést megelőzően néhány egyszerű mondattal számot adott - a Deák téri gyülekezet neveltje, aktív tagja. Örömmel és Isten iránti hálával fogadtuk a nagy elődökhöz méltó, szép magyar nyelven elmondott mély igehirdetést, a hatalomvágyó Zebedeus fiákról, illetve édesanyjukról, akik azután - későbbi életükben - osztoztak Uruk szenvedésében. Nagyon örültem, hogy bár sajnos nem tudtam a teljes ülésszakon jelen lenni, meghallgathattam a lelkészképzéssel foglalkozó konferencián Baranyayné Rohn Erzsébet lelkésznő „Nők Luther- kabátban” című előadását. Szinte hihetetlen életszerűséggel, rajongásmentesen, mégis erős hittel, ugyanakkor olyFolytatás a 3. oldalon Tudományos tanácskozás a lelkészképzésről A hallgatóság egy része Fotó: Benkóczy Péter Szabó Lajos rektor megnyitót mond Fotó: Benkóczy Péter Morzsák a lelkészképzés asztaláról } V •)
