Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-12-10 / 50. szám
Evangélikus Élet 2000. DECEMBER 10. 3. oldal LELKÉSZ IKTATÁS 26 EV UTÁN Új lelkésze van a téti gyülekezetnek Több mint 40 éven keresztül két lelkész szolgált a téti egyházközségben. Lukácsi Dezső, majd az őt követő Kardos József, aki huszonhat éven át pászto- rolta hűségesen a gyülekezetei. Ilyen elődök után iktatta be Jankovits Béla esperes a téti gyülekezet új lelkészét, Karsay Lajost, akit a Tordas-Gyúrói, majd a Dabrony-Nagyalásonyi segédlelkészi szolgálat után választottak meg a tétiek parókus lelkésznek. mondott első igehirdetésének alapigéje lKor 10,31 volt. „Minden Isten dicsőségére tegyetek! ” - szólt az ige. Jó útrava- ló ez egy új szolgálati helyen elinduló lelkész számára, de útravaló ez minden ember számára is. Az embereknek van lehetőségük arra, hogy életük felől döntsenek. Ezzel a szabadsággal azonban sokan visszaélnek, rosszul döntenek, és nem Isten dicsőségére tesznek. Éppen ezért nagy felelősség szólni a szószékről. Karsay Lajos iktatása Jankovits Béla 2Kor 6, 1-10-et választotta igehirdetésének alapigéjéül. A lel- készi szolgálat egyik legfontosabb elemének nevezte azt, hogy a lelkész mindenki lelkésze legyen, a gyülekezet minden tagja pedig elfogadja a lelkészt pásztorának, vagyis egymásra találjon lelkész és gyülekezet. Ez akkor valósulhat meg, ha a lelkész egész életével hitelesíti azt a legnagyobb igazságot, amiről a szószékről tesz bizonyságot vasámapról- vasámapra. Karsay Lajos beiktatott lelkészként elnagy felelősség utat mutatni az embereknek. Mégis ez a feladatunk, hiszen az egész világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. Rajtunk, igehirdetőkön és igehallgatókon múlik, hogy ezután se halkuljon el az ének, ima és igehirdetés a téti templomban. Az ünnepi istentiszteletet követően a helyi iskola aulájában a gyülekezet tagjai, a meghívott vendégek és a frissen beiktatott lelkész e fehér asztal mellett folytatta a testvéri együttlétet. Kiss Miklós Szépfalusi István evangélikus lelkész, az Ausztriai Magyar Lelkigondozó Szolgálat vezetője 2000. november 28-án, 68 éves korában Bécsben váratlanul elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete. ” (Zsolt 136,1) Az Úr megáldja népét A Tolna-Baranyai Egyházmegye presbiterei gyülekeztek a címadó Zsoltár (29,11) jegyében konferenciára október 7-én Tengelicen. A templomot megtöltötték az igére figyelő presbiterek, hogy meghallgassák Koskai Erzsébet egyházaskozári lelkész nyitóáhítatát. JerSir. 3, 21-24 textus magyarázata méltán keltett bennünk bünbocsánatot és vigasztalást: csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk! Gondolatébresztő előadások hangzottak el ezután a presbiteri tisztségről. Hogyan látja egy nagy gyülekezet lelkésze, s hogyan egy szórványt gondozó a presbitereket? Varsányi Ferenc pécsi lelkész és e sorok írója mondta el gondolatait. Bibliai alapvetés, gyakorlati példák mind erősítették bennünk: önként vállalt, áldozatos szolgálat a presbiterség Isten dicsőségére embertársaink között. Presbiterek is elmondták tanúságtételüket e témában. Andorka Árpád, Buják Imre, Schell János testvéreink szavai erősítettek mindnyájunkat a hűséges helytállásra. Ebéd után Gáncs Péter beszámolóját hallgattuk meg a missziói munka időszerű kérdéseiről. Misszionárius vagy agresszionárius? Vigyáznunk kell szolgálatunk hitelességére, amely arra hívatott, hogy az evangélium örömét és befogadó légkörét vigye az embereknek. Izgalmas téma volt gazdasági kérdéseinkről, anyagi gondjainkról hallani. Kendeh Györgyné ezért jött el Budapestről közénk, hogy szakemberként segítsen kérdéseinkre választ találni. Kis csoportokban beszélgettük meg az ő előadása után gyülekezeti örömeinket és gondjainkat. A 10-15 fős csapatok minden rendelkezésünkre álló helyet elfoglaltak a templomban, a gyülekezeti teremben, a polgármesteri hivatal kijelölt szobáiban. Ünnepélyes befejezése volt konferenciánknak a záró alkalom, melyen püspökünk dr. Harmati Béla beiktatta az egyházmegye új tisztségviselőit, s úrvacsorás istentisztelettel szolgált közöttünk. Amíg hosszú sorban vettük tőle és Füller Mihály helyi lelkésztől az úrvacsora szent jeleit, a tengelici Mécses énekegyüttes dalaiban gyönyörködhettünk. Ők az egész nap alatt többször örvendeztettek meg minket szép szolgálatukkal. A hálaadás és az öröm lelkületével búcsúzkodtunk egymástól, azzal a vággyal szívünkben: legyen ilyen áldott nap máskor is, máshol is egyházmegyénk területén! Némethné Tóth Ildikó 55 Sok rosszat elkövettem, sok jót elmulasztottam Révész Istvánra emlékezve Úrvacsorához készülve, ez a mondat is szerepel gyónóimádságunkban. Naponta többször jut eszembe. Ismételgetem. Ezt tettem nem régen, hajnali álmomból ébredve. Egykori évfolyamtársam és jó barátom jelent meg álmomban. 1944 őszén halt hősi halált. A nagykőrösi temetőben temették el. Sírját - amint később megtudtam - egy református asszony szokta gondozni. Unokaöccse - Isti - többször is felajánlotta, hogy levisz kocsiján. Éveken át készültünk Koren Emillel, hogy lemegyünk Nagykőrösre. Közben ő is elment minden halandók útján. A látogatás elmaradt. Erőtlenségem következtében úgy tűnik, végleg elmarad. Csak a bűnbánati imádság maradt meg. Révész István édesapját az első világháború után veszítette el. Lelkész volt Beziben. Pista sokszor hivatkozott besenyő öntudatára, noha a család neve eredetileg Hafenscher volt. A fasori gimnázium elvégzése után a soproni teológiára iratkozott be. 1937-ben avatta lelkésszé Raffay püspök. Egy évig ösztöndíjas Berlinben. Művészettörténettel, egyházművészettel foglalkozott. Legemlékezetesebb segédlelkészi évét Kelen- földön, Szántó Róbert mellett töltötte. A gyülekezet számára ezüst úrvacsorái edényeket és szövött oltárterítőket tervezett. A háború végén tábori lelkészi szolgálatra hívták be. Először Ukrajnában szolgált, majd az Alföldre vezényelték. Az ottani harcok során érte a halál. Kamer Károly, egykori professzora a régi Keresztyén Igazság utolsó számában megrendültén emlékezett kedves tanítványára. Jóval később, már a rendszerváltás után „Még ma is hiányzik” címen emlékeztem meg életéről és munkásságáról Veöreös Imre felkérésére a Diakónia periodikában. Napokban adtam át az Evangélikus Országos Levéltárnak tábori naplóját és más iratait, gazdag tartalmú fényképalbumát és más fényképfelvételeit a Deák téri Evangélikus Múzeumnak. Nemcsak kiváló képzőművész, festő, művészettörténész, teológus volt, hanem 8 dioptriás szemüvege ellenére jószemű fotográfus is, s mindezen felül jól kezelte a furulyát is. Még a háború utolsó évében levélben kérte, törődjek bátyjával és ke- resztfíával, aki tanítványom volt. Halála után általuk értesültem arról, hogy értékes könyvtárát fele-fele részben Dezséry Lászlóra és rám hagyományozta. Mi nyugtalanít tehát? Mindenek előtt az, hogy elmulasztottam felkeresni sírját, nem kerestem kapcsolatot sírjának gondozójával, s nem tettem legalább egy szál virágot kedves barátom keresztfájához. Nyugtalanít továbbá, hogy ugyan közzé tettem egy „Üdvözlégy Mária” című ma is aktuális tanulmányát a Scholz László által szerkesztette, sajnos rövid életű „Evangélikus Theológia” című folyóiratban, de nem szorgalmaztam kellő odaadással legkiemelkedőbb tanulmányának újra kinyomtatását. Ez a 87 oldal terjedelmű tanulmány a templom belső kialakulásának egyháztörténeti, építészeti és teológiai kérdéseivel foglalkozik. Ma is elgondolkodtató elvi és gyakorlati útmutatásokkal szolgál. A tanulmány eredetileg az 1944-ben (!) Vass János által kiadott 660 oldal terjedelmű, gazdagon illusztrált „Evangélikus templomok” című könyvben jelent meg. A könyvet a Luther Társaság egy munkaközössége szerkesztette Kemény Lajos és Gyimesy Károly vezetésével. - Nyugtalanít végül, hogy rendszeresen látjuk a televízió Örömhír adása emblémájaként a nagytarcsai számyasoltárt, amely becsukva a keresztet hordozó bárányt, kinyitva a sírból kilépő feltámadott Jézust ábrázolta. Kevesen tudják, hogy ez is Révész István alkotása volt 1941-ből, amikor mindössze 26 éves volt. - Hány helyen lappanghat egy-egy rajza, festménye, általa tervezett vagy készített műtárgya, fotója, vagy levele, lapja? Hozzám került, most a Múzeumnak adtam át egy vázlatkönyvét is. Benne ex librisek valamennyi volt professzora számára. A neves grafikus, Rudolf Koch hatására készültek. Mégis milyen eredetiek! Bekeretezve otthonom falán egy győri utcarészlet. Aquarell. Szüleimnek ajánlotta. Kissé elnagyolt - mondtam neki egykor. Milyen lényegrelátó - mondom most. Többen kérték, kelenföldi szolgálata idején különösen Bencze Imre és felesége, Ágnes szorgalmazta: Szervezzek kiállítást hagyatékából. Nem tudtam, nem mertem rászánni magam. Gondolom, nem szorul további magyarázatra, miért kapcsolódott kedves barátom emlékéhez a bűnbánati imádság idézett mondata. Lehet-e egyáltalán másképpen visszagondolnunk múltunkra? Lehet, szabad. Van egy mindennél nagyobb imádságunk is. Naponta imádkozhatjuk: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Ezért meggyőződésem, hogy egyszer, amikor majd újra találkozhatunk, nem tesz szemrehányásokat. Inkább arról fogunk beszélni, hogy milyen szép volt ifjúságunk, milyen nagyszerű az egész élet, noha... Például neki - többek közt - rengeteget kellett küzdenie lobbanékony természetével és azzal, hogy hadarva beszélt. Benczúr László Fafaragó lelkész Az emberek általában csupán valamilyen lelkipásztori szolgálat közben (legtöbben temetésen) találkoznak pappal. Pedig egyházunkban több olyan lelkész is szolgál, akik hivatásuk mellett szakértelemmel vagy annak hiányában, de mégis valamiféle különleges érzékkel értenek egy-egy művészeti, természettudományi vagy műszaki szakterülethez. Vas megyében, Rác Miklós nádasdi lelkész személyében is egy ilyen talentummal megáldott embert ismerhetünk meg. Ő a fafaragást műveli. Azért fogalmazok így, mert amint a szakértelemre terelődik a szó, ő szerényen leszögezi, hogy nem ért hozzá. így viszont a kívülálló számára még jobban kitűnik tehetsége. Családjában hagyomány, hogy a parókia környékén felmerülő munkákat - igaz, sokszor csak megbütykölés szintjén - a férfiak végzik el. Édesapja szakonyi lelkészként festett, rajzolt. Nagyapja tanító volt, ő tudott faragni. Rác Miklós szerényen bevallja, hogy addig legfeljebb csak ceruzát faragott, amíg 1981- ben fel nem fedezett egy fából készített, kifaragásra váró oltárt a nádasdi templom padlásán. Eredetileg a század közepén készülhetett, és amikor a faluban élő gyülekezet még csak fiba volt, az iskola- épületben a vasárnapi istentiszteleten használták. Az államosítás után a megszerveződött anyagyülekezet vett egy épületet, amelyben az istállóból alakítottak ki templomot. Ide a magassága miatt nem fért be a régi oltár, egyszerűbb volt gipszből készíteni egy másikat. A lelkész már tizenöt éve - 1966 óta - szolgált alatta a templomban, amikor lehozta a padlásról a porosodó műtárgyat. A tetején található kereszt, valamint egy kopjafák leírását tartalmazó könyv alapján megtervezte és kifaragta rajta az üdvösség motívumait. Ha ez a lehetőség nem adatik neki, talán a mai napig nem derül ki, hogy van érzéke a fa művészi megmunkálásához. A konyhában dolgozott egyszerű eszközökkel, és fél év alatt sikerült befejeznie. Ahogy ő mondja, ez „amúgy paposán készült, mert a gyülekezet ugyan tudott róla, de nem lett megkérdezve a végső formájával kapcsolatban Amikor a helyére került, örömmel fogadták a hívek. A kopjafákról szóló könyvből megtanulta, hogy minden motívum jelent valamit, és ezeknek nem szabad szemben állniuk egymással. Kifaragott ábrázolásait lefényképezte, és a gyülekezetben diavetítéssel bemutatta és jelentésüket elmagyarázta. Hamar híre ment a környéken ennek az alkotásnak, és feleke- zetre való tekintet nélkül jöttek a kollégák megrendeléseikkel. így készült el az évtizedek folyamán a magyarszecsődi református templom úrasztala és lámpatestei, a püspökmolnári evangélikus imaház (egyébként iskolaterem) oltára, a nádasdi iskolaemlékmű díszeinek és feliratának faragása, lámpatartók Kőszegre, valamint gyertyatartók, kopjafák, és saját házának kerítése hal-motivummal. Legújabb munkája Nádasdot díszíti. A falu millenniumi emlékbizottságának tagjaként őt kérték fel, hogy legyen felügyelője a helyi falumúzeum és közösségi ház bejáratához tervezett vasi kapu elkészítésének. Tisztában volt vele, hogy szakembereket (asztalost, bognárt stb.) kellene irányítania, de ha ő maga sem tudja, mit kell tenni, akkor hogyan adhatna utasításokat. Tanulmányozta a tervet és megcsinálta egyedül. Az igazi próbatétel az volt számára, hogy májusban operálták a lábát, és augusztus 20-ra már készen kellett lenni a kapunak. A tervekkel kapcsolatban mosolyogva említi, hogy az előírásoknak megfelelően készült: szelídgesztenye kellett volna hozzá, de mivel nem volt elég, így - az előírásoknak megfelelően - a gesztenyefa alatt faragta a kertben. Amikor újra a szakértelemre és a talentumra terelődik a szó, Rác Miklós elmondja, hogy az Őrségben az emberek vérében van a fafaragás, hiszen - a református vidék jellegzetességéhez híven - ha valaki meghalt, valamelyik rokonnak három nap alatt kopjafát kellett faragnia a sírra. A lelkész szinte szemérmesen beszél alkotásairól, hiszen ő elsősorban pap, akinek más a feladata. Nem fogad el pénzt a munkáiért, hiszen ő nem iparos ' szakember. Csupán barátságból csinálja ezeket. O nem betonozással, festéssel, vagy más társadalmi munkával, hanem ennek a kapunak a kifaragásával járult hozzá Nádasd szépítéséhez. Egyházáért, az evangélikusokért tette, de a katolikusok is büszkék rá. Munkáinak célja elsősorban nem az a természetes emberi vágy, hogy valami kézzel foghatót hagyjon az utókorra. Inkább azt tartja fontosnak, hogy az emberek ne riadjanak el az egyháztól, paptól, vallástól. Munkáit látva, legyen bennük jó emlék, tagadva a közmondást, és utalva e cikk első mondatára, miszerint pappal legyen jó érzés találkozni. Menyes Gyula Karácsony előtt az Evangélikus Sajtóosztály millenniumi kiadványaként megjelenik Dr. Nagy Gyula: Az egyház mai tanítása Evangélikus Dogmatika I. című új könyve. A fél évszázad után megjelenő első magyar evangélikus dogmatikai kézikönyv áttekinti a közel kétezer éves keresztyénség és a reformáció gazdag teológiai örökségét; ugyanakkor ismerteti a 20. század ökumenikus, nemzetközi teológiai munkájának legfontosabb eredményeit. Az efső kötet keresztyén hitünk alapkérdéseivel (kinyilatkoztatás, Szentírás, Isten igéje, hitvallások, hitigazság és hitbeli megismerés) foglalkozik. Ezt követően részletesen ismerteti az egyház mai tanítását Istenről, a Szentháromság titkáról, a teremtett világról és az emberről; mindezt a teológiai ökumenizmus új perspektívájában. Lelkészek és teológiai hallgatók számára nélkülözhetetlen teológiai kézikönyv. Gyülekezeteink tagjainak, de az egyházon kívül is a keresztyénség igazságai és értékei után elfogulatlanul érdeklődőknek segítséget és eligazítást ad a keresztyén hit legfontosabb mai kérdéseiben. Értékes karácsonyi ajándék, megrendelhető az Evangélikus Sajtóosztályon (1085 Budapest, Üllői út 24.) és a gyülekezeti iratterjesztéseknél.
