Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-11-19 / 47. szám
Evangélikus Élet 2000. NOVEMBER 19. 5. oldal SGI SABOM u s w s Kedves Gyerekek! Engedjétek meg, hogy egy kis élménybeszámolót tartsak arról, hogy merre is jártam eddig az ősz folyamán! Szeptember 16-án Kisvárdán voltunk egy területi missziói napon, ahol az ottani gyerekekkel a csodálatos halfogás történetéről beszélgettünk. Amint azt a képen is látjátok, A csodálatos halfogás története Kisvárdán bábok segítségével a felnőtteknek is eljátszottuk a történetet. A délutánt pedig játékkal töltöttük. Szeptember 26-án Csömörön volt a nyári, V. Gyermek- és Ifjúsági Misz- sziós tábor találkozója. Nagyon jó volt újra látni a kedves arcokat! Bálint Anikó és Marci ottléte pedig egy kicsit Pápuaföldre vitt minket, ahova nyáron a segítségükkel elutazhattunk. lomra elhívni, remélve, hogy a nyári táborban is találkozhatunk velük. A halak között voltak kisebbek is, amiknek „még nőni kell”. Ilyen volt például, ha valaki papírján a próbálkozás, esetleg a kudarc élménye szerepelt. De ahogy az egyik résztvevő írta, nem szabad elkeseredni, mert az ima segítségével minden megoldódik. Az ebédünk is hal volt, csakúgy, mint a desz- szertként elfogyasztott hal alakú sütik. Záróáhítatunk alapja is az egyik „halas” történet volt, majd hal alakú igéslapot kaptunk útravalóul. Jó volt újra találkozni! Október 8-án átléptük az országhatárt és a szlovákiai Sajógömör- be mentünk, ahol már ismerősként várt minket a helyi gyülekezet és gyereksereg, hiszen ez volt a második alkalom tavasz óta, hogy egy napot náluk tölthettünk. A szerecsen kincstárnok Fü- löppel való találkozásáról beszélgettünk. Ezután azt próbáltuk elképzelni és jelmezek segítségével eljátszani, hogy vajon-a kincstárnok életében a Jézussal való találkozás milyen látható változásokat hozott. Szeretnénk nyáron egy tábort is szervezni az ottani gyerekekkel. Gyermek és Ifjúsági Tábortalálkozó CsömöEz a tábortalálkozó a hal jegyében telt: hal alakú papírokra írtuk a tábor óta velük történt eseményeket. Majd egy hálóba összefogva, megnéztük, mit is fogtunk, mi van a hálónkban. Többen írták, hogy sikerült bará- tukat, ismerősüket egy hittanos alkaMissziói nap a szlovákiai Sajógömör- ben. Számomra mindig nagy öröm, amikor veletek nemcsak az újság hasábjain találkozhatom, hanem személyesen is eltölthetünk néhány kedves órát! Szeretettel: Pötty bohóc FIATALOKNAK r Áldás vagy átok? Olyan sokat foglalkozik ezzel az Ószövetség. Mindenki arra törekedett, hogy valamilyen formában megszerezhesse az áldást. Gondoljunk csak Jákobra, aki ezért még csalásra is képes volt. Feltehetjük jogosan a kérdést: Miért is volt ez olyan fontos számára. De mielőtt erre válaszolnánk, nézzünk meg más példákat is. József történetében, ott olvashatjuk, hogy Isten vele volt, s megáldotta minden munkáját. Még azokban a helyzetekben is, amik számunkra teljesen lehetetlennek tűnnek. Megáldja Potifár házában ugyanúgy, mint amikor a fáraó első embere lesz. József is felismerte azt, hogy nem élhet Isten áldása nélkül. Mert ugyan megengedte, hogy fogságba kerüljön, de nem hagyta magára. A fogsággal is célja volt, mégpedig, hogy engedelmességre és szerénységre tanítsa Józsefet. Talán furcsának találjuk, hogy ilyen módon is képes arra az Isten, hogy minket tanítson. Mert nem mondhatjuk, semmiképpen azt, hogy csak az Ószövetség korában élő prófétákkal és más kiválasztottakkal foglalkozott. Talán az ő számukra sokkal kézzelfoghatóbb volt ez a dolog, mint a ma élő embereknek. Talán sokan tudatlanságnak tartják azt, hogy a természeti jelenségekben ugyanúgy, mint az életükkel kapcsolatos események mögött Isten akaratát látták. Mi, akik már túlságosan is felvilágosultak vagyunk, s mindenre találunk valami számunkra elfogadható magyarázatot, s ezek után egyre jobban kiszorítjuk az életünkből azt, akinek az életünket köszönhetjük. S ezt nem csak a tudományok miatt tesszük, hanem egyre jobban beszivárog életünkbe a különböző keleti és más, számunkra egzotikusnak tartott vallási irányzat. így mindenki találhat magának valami olyat, ami nem kerül semmilyen áldozathozatalba, s beleillik a mi kis kényelmesen megvalósított életünkbe. De kíséri-e áldás ezt az életet? Valóban áldás-e az, amit mi annak tartunk? Nem könnyű ezekkel a kérdésekkel szembesülnünk, mert a válaszok magukba rejthetnek egy esetleges olyan választ, ami nekünk s környezetünknek nem éppen kellemes. Szembesíthet életünk hibáival, mulasztásaival. Nem akarok senkit sem megítélni, hisz nem az én dolgom, s nem hiszem, hogy itt a földön olyan sok ember lenne, akik Isten nevében ítélkezhetne egy-egy élet felett. Nem az emberi mércét kell figyelembe vennünk, mert mint azt a történelem megmutatta számunkra, mi is tévedhetünk, akik az egyházat alkotjuk sok esetben. A Bibliában nagyon is egyértelműen le van Írva, hogy mi az, ami áldásossá teheti életünket. Lehet, hogy nem fogunk sohasem anyagi javakban dúskálni, s nem leszünk mások szerint elismert, sikeres emberek, de ha Isten áldása kísér minket, akkor azzal sokkal többet nyerhetünk, mint bármilyen földi kinccsel. Persze, ezt nem lehet megszerezni csalással, mint ahogy Jákob is tette. Ha megnézzük az ő történetét, megláthatjuk, hogy meg kellett harcolnia azért, hogy a kimondott szó valóságos áldássá legyen életében. Nem könnyű ezen az úton járni, de megéri, hisz miénk lehet minden olyan kincs, amivel gazdagabbak lehetünk bárkinél is. A Te életed áldásos? Kérted-e Istentől az áldást? Ki tudtad-e mondani ezt az egy sort: „Legyen meg a Te akaratod...” Jéckel Gábor A szeretetvirág EGOT „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást..." (Jn 15, 12-13) A soproni hegyek megszokott - bár nagyra értékelt - látványa után az újdonság erejével hatott ránk az asztallap si- maságú alföldi táj. A hajnalok és az éjszakák csípős hidegét követően jóleső- sen mártóztunk meg az ország legszárazabb vidékének késő őszi melegében s reményteli várakozással tekintettünk az előttünk álló néhány napra... Az Evangélikus Gimnáziumok IV. Országos Találkozójára érkezve, hamar félretettük a „nyugatról” érkező utazók gőgjét. El kellett ismernünk: Békéscsaba az utóbbi évek fejlődésének köszönhetően a vidék egyik legszebb, érdeklődésre számottartó városává nőtte ki magát. A várost, Békés megye székhelyét a rendezvényt szervező Békéscsabai Evangélikus Gimnázium tanulói és tanárai segítségével ismerhettük meg. Az ő vezetésükkel látogattunk el a világhírű festő Munkácsy Mihály emlékét idéző Omaszta-kúriához, sétáltunk végig az Élővíz-csatorna partján, ahol örömmel ismertük fel többek közt Móricz Zsig- mond, József Attila, Bartók Béla és Kodály Zoltán mellszobrát. Gyönyörködve lépkedtünk a növényekkel övezett igényesen kialakított sétálóutcán s esténként csodálkozva törölgettük le a homokos talajról cipőnkre rakódott vastag porréteget. Szakszerű idegenvezetés gazdagította a környékre tervezett kirándulásunkat. Doboz nevű falu felé haladva, viccelődtünk ugyan egy kicsit, de képletesen meghajoltunk nevezetességeinek megtekintése után. Jó volt időzni a Fekete- és Petényi Salamon János emlékezete A lelkész és a természetvizsgáló azonos hivatása Szülőföldjén, a mai Szlovákiában rendeztek 200. születésnapja alkalmából emlékkonferenciát Petényi Salamon Jánosról, és ott fedezték fel a különböző közép-európai tudományos műhelyekből érkező szakemberek, milyen jeles személyiséget tisztelhet a világ az Ábelfalváról, a falu evangélikus lelkészének parókiájáról a világ alázatos és szeretetteli megismerésére elinduló emberben. A Budapestről érkező előadó, dr. Mészáros Ferenc, a Magyar Természet- tudományi Múzeum főigazgató-helyettese különösen nagy sikert aratott, ő ugyanis „elődjének” egy 1847-ben keletkezett tanulmányát ismertette az egybegyűltekkel. A gyűjtőkről és a gyűjteményekről szóló munkáját, amely elhangzása után tizenöt esztendővel, 1863-ban - bizonyára időszerűsége miatt - nyomtatásban is megjelent. Aktualitása - mondja Mészáros Ferenc ma is igen erős, ha tehetném, kötelező olvasmánynak jelölném meg minden mai, természettudományokkal foglalkozó muzeológus számára. Abból indul ki e százötven évnél is idősebb dolgozatában a szerző, hogy a természet roppant nagy, tárgyai számtalanok, ismereteink forrásai kimeríthetetlenek. Az emberi élet viszont szörnyen rövid, így reménytelennek látszik a természet mérhetetlen gazdagságát felfogni. A természeti gyűjtemények megpróbálják „kicsiben” tálalni ezt a roppant sokféleséget. Okosan, ha nem célnak tekintik a gyűjtést, hanem eszköznek, a tudományos kutatás és az ismeretszerzés eszközének. Hiábavalóan, ha minden cél és terv nélkül „gyűjtögetünk”. Petényi pontosan rögzíti, mik a jó gyűjtemény felállításának alapelvei: a természethűség, a „rendszeres felállítás” (hogy kiderüljön, az egyes tárgyak az egyetemes természet összefüggő láncszemei), a „belőlük eredő élvezet és haszondús használat” (a gyűjtemények legyenek alapjai a babonák, az előítéletek elleni küzdelemnek - hangoztatta) és a pontos leírás. Nincs a természetnek olyan tárgya, amiről biztosan állíthatjuk, hogy tökéletesen ismerjük - hajtogatta Petényi Salamon János, és bizony e fundamentális nézetét a magyar tudományos múltra is alkalmazhatjuk. Őt magát például igen hamar elfeledték munkásságával egyetemben. Korai halála után - noha gazdag jegyzetanyagát, kéziratait a Magyar Tudós Társaságra hagyta, s a társaság, mai nevén a Magyar Tudományos Akadémia nyomban el is határozta, hogy a páratlanul értékes hagyatékot rögvest megjelenteti nyomtatásban, csak hosszú évek elteltével bocsátotta ki az első füzetecskét, Petényi őslénytani jegyzeteit. A többit, a nagyobb részt veszni hagyta. Majd fél évszázad telt el, midőn a hálás és méltó utód, Hermann Ottó elindította Petényi madártani kézirattöredékeinek fölkutatását és kiadatását. És most, száz esztendővel Hermann Ottó bölcs „akciója” után, a millennium irányítja rá a jeles természettudósra a figyelmet: emlékkönyvet bocsátanak ki a tiszteletére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a támogatásával. Petényi Salamon János pályatörténete nemcsak a muzeológusoknak lehetne hasznos kötelező olvasmány, de minden, a természettel közvetlen kapcsolatba kerülő embernek. (És ki az, aki nem kerül kapcsolatba - természetbarátként vagy kömyezetpusztítóként - a natúréval?) Ez a természet titkait rajongó szeretettel - és alázattal - megközelítő ember ugyanis minden munkájával, minden kezdeményezésével a teljes életet példázta. Ő aztán pozitívan válaszolhatta volna meg az ibseni nagy kérdést: Hol voltam én, mint Isten-arc, s egész? Evangélikus lelkésznek tanult, de kora gyermekkorától szívesen foglalkozott az élővilággal. Teológiai tanulmányai mellett buzgón látogatta Bécs természettudományi gyűjteményeit, barátságot kötött a császárváros leghíresebb ornitológusával, és kitanulta a madártömés mesterségét is. Amikor választani kellett - Cinkota lelkészeként -, hogy papként tevékenykedik tovább vagy természettudósként, gyönyörű - szlovák nyelven elmondott - beszédben búcsúzott híveitől, kifejtvén, hogy a természetvizsgálói és a lelkészi hivatás voltaképpen egy, apoteózisa a teremtett világnak. A Nemzeti Múzeum „állattani fel- ügyelőjeként”, „tiszteletbeli őreként” úgyszólván mindennel foglalkozott. (Belépő gyanánt munkahelyének ajándékozta tekintélyes madárgyűjteményét, emlőspreparátumait.) Mert a madarak életéről eladdig nem született magyar nyelvű összefoglaló munka, nekifogott, hogy felkutassa a történelmi Magyarország madárvilágát. Európai hírű ornitológusok voltak az útitársai, közös felfedezéseik ily módon bekerültek a nemzetközi tudományos élet „adattáraiba” is. Mindeközben ma úgy mondanánk mellékesen - a hazai gerinces állatcsoportok tudományos feldolgozásával és őslénytani kutatásokkal is foglalkozott. Felemelte szavát az állatkínzások ellen, kiállította a Nemzeti Múzeumban „a saját nevök alatt” az „ős-gerinzesek gyűjteményét”. Természettudósként is Isten igéjét hirdette. Ideje hát újra felfedeznünk: a magunk okulására, a magyar természettudomány múltjának büszkeségeként. Megjelent a Magyar Nemzet 2000. november 4-iki számának Millenniumi mellékletében. Fehér-Körös találkozásánál és szemlélődni a Gyulai vár tornyából. A szervezők jóvoltából részt vehettünk egy a miénktől eltérő liturgiájú ortodox román istentiszteleten, sőt tanúi lehettünk egy - a gyülekezet elöregedése mi- • att ritkaságszámba menő - keresztelőnek is. Az evangélikus iskolák kétévente megrendezett találkozója persze lehetőséget adott a szellemi és testi próbatételekre is. Iskolánk, az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészség- ügyi Szakközépiskola a szépművészeti és a történelmi esszéíró pályázaton első, az asztalitenisz és a kosárlabda tornán második helyezést ért el, de igyekeztek helytállni a hittanversenyen induló diákjaink is. A találkozó haszna azonban nem mérhető az elhozott díjak számával. A lényeget a néhány együtt töltött nap közösen átélt élményei adják. Az izgatott szurkolások, jóízű nevetések, éjszakába nyúló beszélgetések, a tapintatosan kezelt diákszerelmek; vagy az igényelt magány tiszteletben tartott filozofikus félórái... Az érintett számára bizonyára örök emlék marad a figyelmes tanárok által megszervezett tortával, verssel, fényképezéssel nyomatékosított születésnapi köszöntő is. Úgy érezzük, sok diákunk emlékezik majd jó szívvel iskolánk bemutatkozó műsorára a küzdelmes próbáktól a közönség szimpátiájától kísért előadásig. Reméljük, sokak fülébe visszacseng majd volt tanítványunk a fenti műsorban elhangzott Szeretetvirág című versének egy-egy sora s ennek nyomán megérik s tették válik néhány a címben szereplő virágot tápláló gondolat is... Balikóné Németh Márta TÁNC ES TEAHAZ lesz november 24-én, este fél 7-től a kelenföldi gyülekezet tanácstermében (Bocskai út 10.). Magyar, zsidó, ír, skót táncokat Varga Gyöngyi tanítja. F iatalokat hívnak és várnak: a szervezők.
