Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-11-12 / 46. szám

4. oldal 2000. NOVEMBER 12. Evangélikus Élet SZABADKA, SZEPTEMBER 24! Hálaadás a múltért egy jövőt meghatározó napon „Mész oda ?!” Ennyit mondott a jugo­szláv vámtiszt. Útleveleinket összecsuk­ta, és furcsa magyarsággal parkolásra kezet lelkésznője, a római katolikus egy­házközség plébánosa és a zsidó közös­ség küldöttje is. parancsolt. Ezután elkezdődött az alapos átvizsgálás, amely „sikeresnek bizo­nyult”: a vámtiszt Gáncs Péter, országos missziói lelkész rádiós belépőjét lóbálta: „ Újságíró?!”. Már kezdtük beleélni ma­gunkat a visszafordulás gondolatába. Hol is van az az „oda”.... Mindez szep­tember 24-én történt, amikor a szabadkai Evangélikus Egyházközség ünnepségére igyekeztünk... Jugoszlávia - szeptember 24. A kedves Olvasók azóta már tudják, amit mi csak sejtettünk és reméltünk: mit is jelentett ez nap Jugoszlávia történelmében! Ak­kor viszont még szinte vibrált a feszült­ség és a félelem a levegőben... Végül az újságírás gyanújába fogott „persona non-grata” nagy nehezen igazolta, hogy csak egy .jámbor pap”, nem pedig „ve­szélyes” újságíró... így végül odamehet­tünk, ahová a meghívásunk szólj: a sza­badkai templom 100 éves jubileumi ün­nepségére. 1900. szeptember 23-án szentelték fel a templomot, amely 2000. szeptemberé­ben zsúfolásig volt hálát adó hívekkel. Káposzta Lajos püspök-helyettes ünnepi igehirdetésében többek között arról szólt, hogy „ezek a megtelt padok prédi­kálnak” és adnak hálát Istennek a múl­tért, az elmúltakért, a jelenért, a jelenva­lókért, s azért is, hogy mernek jövőre gondolni, az eljövőkre. Házigazdaként és vendéglátóként foga­dott bennünket Dolinszky Árpád szuper­intendens, Dolinszky Márta esperes, va­lamint a gyülekezet vezetősége. Az ün­nepnek ökumenikus színt adott, hogy ve­lünk együtt adtak hálát más felekezetek képviselői is: a helyi református gyüle­A szabadkai evangélikusok: egyház a társadalomban. Kasza József, Szabadka polgármestere és a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke, valamint Józsa László, a VMSZ elnökhelyettes jelenléte erre is emlékeztetett. Magyarországról Gáncs Péter orszá­gos missziói lelkész hozott még kö­szöntést. Per-Olof Maik, a finn rádió­misszió igazgatója pedig a finnországi testvérek nevében szólt, akik évek óta támogatják a vajdasági rádiómissziós szolgálatot. Az istentisztelet úrvacsorával zárult. Fiatalok és idősebbek, görnyedt hátú és sorsú emberek nyújtották és nyitották te­nyerüket. Száz év után még mindig itt, az atyák és anyák Istenének házában. Az ígéret áll 100 év után is: „Megszentelem ezt a templomot... hogy ott legyen az én nevem mindörökké". (lKir 9,3) Nagy Dorottya Erőviszonyok Van egy ősi prófétai mondat, amely olyan számomra, mint a menetrendsze­rűen érkező vonat. Mindig akkor cseng vissza a fülemben, akkor idéződik föl bennem szinte villanás-szerüen, amikor éppen a „majdénmegmutatom” vagy a „szolgálok és védek” lét- és hangulati ál­lapotomban azon erőlködöm, hogy mi­nél inkább látszódjon rajtam: produktív vagyok, hasznos tagja egyházunknak, Is­tennek pedig nélkülözhetetlen munkatár­sa. Hálás vagyok érte, hogy újra és újra, a legjobbkor megérkezik, „befut” ez a mondat-vonat. Még éppen időben. Még mielőtt teljesen elvetném a sulykot. Ez a kis rajz egy egyházi erőművészt ábrázol. A húzós emelkedőn csak úgy ci- bálja maga után a templomát, a gyüleke­zetét a jóravaló lelkésztestvér. Kő kövön nem marad. Hősies tettet visz végbe. Azért kicsit mégis sajnálom. Nagyon iz­zad, fogytán az ereje. Ki tudja, még med­dig bírja? Igazából szurkolnék neki, így biztatnám: hajrá, csak így tovább, ne add fel! (Tiszta olimpiai hangulat, nem?) Bár azt azért kétlem, hogy sokra menne mindezzel. A kép tragikus hangulatához még az is hozzátartozik, hogy egy szakadék szélé­ről tornássza fel erőművészünk a lefelé erőteljesen megindult egyházi intéz­ményt. Micsoda heroikus küzdelem! Va­jon ki tud-e tartani? Kicsit magamra ismertem a karikatúra kapcsán. Talán nem vagyok egyedül ez­zel. Többen is erőmüvészkedünk - lel­készként, felelős gyülekezeti tagokként, elkötelezett keresztényekként - egyhá­zért, gyülekezetekért, megmaradásért, sikerekért, vagy talán a bizonyítási kény­szer miatt. Igen, ezt úgy hívják, hogy: tettekben megnyilvánuló szeretet. Kül­detéstudat, amely nem ismer lehetetlent. A „minden erőmmel és tehetségemmel foggal araszolok fölfelé; húsomba vág a kötél, amelynek végén nehéz terhemet húzom magam után. Érdemes-e egyálta­lán küzdeni? Lassan elveszítem az útonjárás, a tanít- ványság örömét, a lelkesedésemet, el­hagy a jóleső, megnyugtató érzés, hogy a helyemen vagyok. Mi marad? Kiábrán­dultság, rezignált, automatikus, lélekte­len mozdulatok. Egy-egy elkeseredett rántás a kötélen. Aztán pánikhangulat, önbecsüléshiány, és még sorolhatnám. És végül egy legyintés az elengedett kö­télre. Mindegy, már nem is érdekel. Sötét kép. Sötét gondolatok. Minek is írok ilyeneket? Egyáltalán, el fogja ezt valaki is olvasni? Jön a vonat. Hallom újra a mondatot. Mert a biztató, figyelmeztető és gyógyí­tó szó most sem késik. „Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én telkemmel — mondja a seregek Ura. ” Nem kioktatásként, nem is ítéletként hangzik felém az ige. Egyszerűen, élet­nélkülem is boldogul, akinek azonban fontos, hogy társa legyek. Együtt, Vele és Általa teljed az Ország itt a földön. A Lélek ereje által. Nem kell erőlködnöm, csupán ráhagyatkozni az ő erejére. Isten nem „most mutasd meg” felszólítással közelít felém, hogy kézbeadja a kötelet, hanem kézen fog, miközben ő húzza az egyházát, nehézkes népét a kötélen. Segíteni azért szabad neki. Sőt, el is váija tőlem. És jó úgy tenni a dolgomat, hogy tudom, az ő erejét használom fel hozzá, és nem az én akaratom, izomza- tom, ügyességem, hivatástudatom a fő erőforrás. Végül is, jól kell látnom az erőviszonyokat. Ennyi az egész. És pon­tosan erről van szó ebben a vonat-szerű üzenetben, amely újra és újra jön, meg­érkezik hozzám. Még mielőtt mindent elrontanék. Mielőtt elengedném a Kezet és beszüntetném a munkát. Hála Isten­nek, hogy menetrend szerint, időben ér­kezik. (V. Gy.) Jézus szeret téged! - számtalan ilyen és ehhez hasonló felirat, felszólítás, falfirka olvasható nagyvárosaink, de még inkább Budapest közterein. Házfalakon, szobor­talapzaton, aluljáróban, vagy a legvárat­lanabb - még szabadon hagyott - felüle­teken. Szinte a csapból is folyik, hogy éle­tünknek mennyire fontos részévé vglt a kommunikáció, a PR. Vagyis a kapcsolat az egyén és a hivatal, intézmény vagy éppen a politikai pártok között, de tulaj­donképpen tágabb értelemben kommuni­káció minden, ahol valaki vagy valakik egymással üzenetet váltanak, illetve kö­zölnek egymással valamit. S persze a - felkapott - PR (Public Relation), amit egyszerűsítve talán legtalálóbban arcu­lattervezésnek lehetne nevezni, és ide tartozik mindaz a „csomagolás”, ami ah­Hit és tudás - továbbfíízve Jézusról és környezetéről valóban sok ismeretet hozott újra felszínre száza­dunk, ami az apostoloknak és hallgató­iknak magától értődött. De a Jézusra fi­gyelő alázatos embereket magatartásuk által a Szentlélek Isten megőrizte ve­szedelmes melléfogásoktól. Viszont a testté lett Ige világának ismerete segít­het teljes elmével is szeretni az egy Urat. A „revideált Károli” minden tökélet­lenségével és furcsaságával is érzékelte­ti az ószövetségi hátteret. Az újszövetsé­gi szentírók hiteles élet-átalakító szava nem a maguk és Jézus anyanyelvén ma­radt ránk. De ne féljen a hívő keresztyén attól, hogy szakadékba vitte a Bibliája! És ne képzelje a tudós, aki Jézus kikö­vetkeztetett szavainak föltételezett értel­mét vélte megtalálni, hogy ő találta föl az igazság egyedül lehetséges formáját! Egyébként az emberi világ változó kér­déseire kell Isten örök szavát alkalmazni. Ezt tették az újszövetségi szerzők, a ká­nont meghatározó atyák, a Krisztus-hitet megfogalmazó zsinatok, a drága kegyel­met újra felismerő reformátorok, s azóta is a Szentlélektől megvilágosított bi­zonyságtevők. Perrot professzor művéről látatlanban nem szólhatok, de például a názáreti zsinagógából előkerült felirat Tiberius sírrablást tiltó rendeletével bizonysága az üres sír tényének és hatásának. A to­rinói lepelről lehet különféle föltevése­ket felállítani, mert Isten nem kénysze­rít meghódolásra, hanem az ellentmon­dó jelenségekkel szembenéző bizalmat vár, ahogy az igazi szeretet nem érték­kereső, hanem „mégis” szeret. Isten ál­arc mögé búvik, de szemnyílásán át a hit mégis fölismeri Jézus Atyjának sze­mét. Ördögűzőkkel magában az Újszövet­ségben is találkozunk. Jézus nevének il­letéktelen alkalmazásával pórul járnak (ApCsel 19, 13-16). Jézus csodáival el­lenségei sem érték be. Feltámasztásaiból Márknál és Máténál csak Jairus lányáról olvasunk, Lukács már a naini ifjúról is tud, Jánosnál Lázár jön elő a sírból. Hát­ha azért, mert előbb veszélyeztette volna őket a rájuk hivatkozás? Jézus kijelentéseihez a zsidó gondolko­dás ad kulcsot. De az Ószövetség kezük­ben volt az őt megváltónak vallóknak. Jézus a rövidlátó messiásvárást utasította el, Istenfia igényét zseniális bibliahasz­nálattal egyszerre relativizálva és párat­lanságát fenntartva (Jn 10, 33-36) az Emberfia (Dán 7) és az ÚR Szolgája (Ézs 53) vonásait magára vette, bár tanít­ványai nem értették. Halálos ítéletét ÉN VAGYOK szavára mondta ki a főtanács a legrégibb evangélium (Márk) szerint, ezt a „titkos” istennevet pl. rabbi Hillél is használta! Perrot az evangéliumokat a hit doku­mentumaiként kezeli, ókori életrajz nincs is személyleírás nélkül. Az Újszövetség iratai a feltámadás levegőjét árasztják. Jé­zus arca valóban áttünik az írás szövegén. Fölismerését nehezítheti hamis vallási gondolkodás és illetékessége határát túl­lépő, mivoltából kivetkőzött tudomány; de az írás-szerű bizonyságtétel segít ben­ne, az illetékessége körében maradó tudo­mány eredményeire az Istent teljes elmé­vel is szerető hívő azt mondja: „Lám, a Bibliának igaza van!” Dr. Zsigmondy Árpád Jézus szeret téged! hoz szükséges, hogy valakit egyáltalán meg lehessen szólítani. Aki valaha is foglalkozott egy kicsit a fentebb említett, lassan diszciplinává ne­mesülő szakmákkal, az tudja, hogy e tár­gyaknál az elsőszámú feladat azt tisztáz­ni, hogy: ki, kinek, mit és hogyan akaija elmondani. Vérmérséklet, életkor, neveltetés, vi­lágnézet - s persze még sok minden más - kérdése, hogy a városban járó-ke­lő, létező emberekben milyen hatást keltenek a falakon, közterületeken ékte­lenkedő feliratok. Nem kell nagy me­részség annak megjóslásához, hogy ha megkérdeznék, valószínűleg többeknek lenne ellenszenves, mint tetsző. Talán azért, mert nem értenek vele egyet, má­soknak meg, mert úgyis mindent eluta­sítanak, vagy egyszerűen ostobaságnak tartják. A Jézus szeretetére vonatkozó felirat tartalma kétségtelen és elvitathatatlan ál­lítás. Az azonban már valóban vitatható, hogy ha valaki üzenni akaija ezt, való­ban a legjobb, leghatásosabb módját vá­lasztja-e akkor, amikor ezt a frissen fes­tett házfalakra, netán a márvány burkola­tú aluljáróban pingálja mindenki orra elé. A módszer tehát aligha elfogadható. A kitől-kinek kérdésre is csak nemleges válasz adható, hiszen az igazi keresz- tyénségnek soha sehol nem volt, nem le­het jellemzője a házfalakon, festékszóró­val történő üzengetés. Nem jó, hogy vannak ilyen feliratok. Aki ma festeget, holnap talán vésni fog, holnapután meg már esetleg autót feltör­ni, vagy betömi. Az erkölcsi kára azon­ban még messzebb mutató, hiszen a rossz, szakszerűtlen „reklám” mindig visszafelé sül el. Nem vonzza, hanem ta­szítja az embereket. Más kérdés persze, hogy a feliratok ott vannak, elénk tolakodnak. Piros lámpá­nál állva, vagy járműre várva, jártunk- ban-keltünkben, sok helyen. A közlés tartalmán elgondolkodni, azt elhinni, és főként örülni neki - azért azt szabad. Gyarmati Gábor Második Nemzetközi Ökumenikus Filmszemlére kaptunk meghívót október 15-18 napjai­ra. Mint a záró díjkiosztás alkalmával megtudtuk, közel 100 filmalkotással ne­veztek be különböző film és tv műhe­lyek, a közszolgálati TV Vallási és Egy­házi Műsorok Szerkesztősége, a Duna TV, közöttük volt egyházunk műhelye, a Zákeus TV is. A filmek tartalma aszerint változott, hogy milyen egyházi környezetből jöt­tek. Volt közöttük a kommunizmus ide­jének meghurcoltjait bemutató film, portréfilmek között láthattuk a „Még Dr. Harmati Béla püspök a Déli Egyházkerületbe küldte ki segédlelkészi szolgálatra: Farkas Sándor és Farkasné Körösi Krisztina: Kiskőrös Túri Krisztina: Pilis Kézdy Péter: Budapest-Fasor Nagy Ervinné: Orosháza Erdélyi Csaba: Budapest-Zugló Eszlényi Ákos: Budapest-Rákoskeresztúr Csepregi Zoltánt az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanárának. mindig ültetek fát” címűt, a 92 éves Mát is István lelkészünkről szóló portré­filmet is, melyet leánya, Mátis Lilla ren­dezett. Sajnáljuk, hogy díjazásra nem méltatták. A Zákeus Média rövid fil­metűdjeiből többet is láthattunk, de nem nyerték meg a zsűri értékelését. A Duna Televízió Szegletkő sorozatából volt né­hány bemutatás. A 27 bemutatott film különböző minőségű, értékű, tartalmú filmalkotás volt. Arra jól mutatott - és felhívta a figyelmet, hogy ez a „műfaj” kialakulóban van, és egyre fejlődik. Az a reménységünk, hogy jövőre megrendezik a III. Filmszemlét és még jobb, filmsze­rűbb, nívósabb és lényegretörőbb alkotás mutatja be majd az egyházi filmesek és TV-sek munkájának gyümölcseit. A zsű­ri Televíziós filmek, Játékfilmek és Do­kumentumfilmek kategóriájában osztott ki díjakat, és néhány különdíjat is. Volt Diák zsűri is, akik a Pápalátogatás filmjé­re és egy - a cigányok napjának életét be­mutató - dokumentumfilmre voksoltak. T.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom