Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-11-12 / 46. szám

Evangélikus Élet 2000. NOVEMBER 12. 5. oldal Játszani is Ó, Isten! Ne hagyd, hogy kihunyjon bennem a kíváncsiság,... amelynek ismereteinket köszönhetjük kis és nagy dolgokban... " (John Mason Brown) Először csak a fiúk alkottak csapatot. Czibur Lászlóné, isko­lánk - a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola - történelemtanára azonban meglepve tapasztalta az érdeklődést a lányok körében is. És engedett...! Szerencsére, mert az egyébként ambiciózus fiúk az első forduló után kihullottak a rostán, s csak a lányok csa­pata került be a Hadijáték 2000. című verseny országos dön­tőjébe. Több hétig tartó elszánt edzés után október 14-én Szentend­rén került sor a nagy megmérettetésre. Lányaink nagyon nehéz terepen - igazi tagyogó időben, szép természeti környezetben - három és fél órán át tartó futás révén tapasztalhatták meg ki­tartásukat, kötélmászáskor érezhették izmaik erejét. Szembe­sülhettek azzal, milyen jó mozgáskoordináció kell a dobásos feladatokhoz; mennyire erős koncentráció és nyugodt kéz szükségeltetik a céllövészethez. Sátorverés közben átélhették a közös cselekvés izgalmát, a térképészet alapjaival való ismer­kedés pedig a felfedezés boldogságát adta számukra. Az átélt élmények közelebb hozták egymáshoz a csoporttago­kat, kifejlesztve bennük az összetartozás érzését. A bensőséges „együttesnek” pedig a fiatalok személyiségének egészséges fejlődése szempontjából igen nagy jelentősége van. Ezen ke­resztül tanulják meg a társas kapcsolatok kialakításának, fenn­tartásának nehéz mesterségét és mérhetik fel saját lehetőségei­ket. Ennek nyomán alakul ki a közös teljesítmény létrehozását biztosító szociális képesség, ami a későbbi munkatevékenység alapja. Ne feledkezzünk meg Quintilianus által kimondott igaz­ságról sem: „Játék közben az erkölcsök is őszintébben nyilat­koznak meg”. A fentiek - úgy vélem - igazolják a játék hatalmas ismeret­bővítő, cselekvést gyakorló, fantáziát működtető, gondolkodta­tó és érzelmekkel gazdagító szerepét. Tanulóink önszántukból vállalkoztak a megmérettetésre. A feladatokat szívesen és jó engedd... A soproni Eötvös csapata kísérőjük és felkészítő tanáruk tár­saságában kedvvel teljesítették - a hozzáállás egyébként alapvető szem­pont volt a csapatösszeállításnál - talán ennek köszönhető, hogy az úgynevezett „profi” mezőnyben megszerezték az elő­kelő 5. helyet. Ez a tény azonban túlmutat önmagán. Diákjaink játszottak. A játék legfontosabb eleme az öröm. A lehangolt, szorongó fiatal nem játszik, nem érdeklődik, nem tesz erőfeszítést, hogy vala­mi újat megismerjen. így a játékban megmutatkozó kíváncsi­ság próbája lehet nevelési módszereinknek is... Ne felejtsünk eljátszani, örülni mi felnőttek sem! Vallási ve­zetők és pszichológusok egybehangzó véleménye szerint a va­lóban érett személyiség, ha kell, tud gyermeteg és játékos len­ni. A játék mindnyájunkat vonz, átgyúr... csak azt nem, aki szándékosan ellenáll neki... Balikóné Németh Márta Tízéves az Evangélium Színház Emlékezetes volt a kezdés. 1989. október 26-án a „taxis blo­kád” napjaiban volt a meghirdetett kezdés, de a közlekedési nehézségek miatt majdnem elmaradt. Azért mégis megtartot­ták. Nem volt „telt ház”, bár tudjuk, volt nagy érdeklődés a kezdet iránt. Színészek és nézők, viszontagságos utakon, met­róval és főként gyalog sétálva jelentek meg a Villányi úti Jó­zsef Attila Gimnázium dísztermében, hogy Lessing: Bölcs Náthán című drámájának első előadásával tanúi legyenek egy új kezdeményezésnek. A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület, a Magyarok Világszövetsége és az Evangélikus és Református Egyház fogott össze és patronálta azt a társulatot, melynek megálmodója és megvalósítója Udvaros Béla rende­ző volt. Az idén október 24-én volt az a bemutató, melyen megemlé­keztek az indulásról. Albert Gábor író az előadás előtti meg­nyitójában emlékezett a tízéves pályafutásról, kiemelve, hogy a cél mindig egy volt: nemes, irodalmi értékű, erkölcsöt neme­sítő darabokkal ajándékozzák meg azokat, akik betértek a Du­na palotába. A millennium évében Sík Sándor: István királya mellett most Tamási Áron: Énekes madár című népi játékát ál­lították színre. A vígjáték bemutatása szinte jelképes volt. De­rűs, népies elemekkel teli darabban gyakran csaltak ki nevetést és jó kedvet a nézőkből és éppen ez volt találó a jubileum al­kalmára: az a színház, melynek alakulásakor komor felhők és borús hangulat telepedett rá a közönségre, lám ennyi idő után eljuthatott oda, hogy vidámsággal és nevetéssel, felszabadultan és örömmel élvezzen végig egy darabot, melynek előadásában a színészek tehetségükről és odaszánásukról méltóan tettek bi­zonyságot. Az előadás után „családi körben”, fogadáson mondtak köszö­netét Udvaros Béla rendezőnek és az egész társulatnak önfelál­dozó munkájukért dr. Harmati Béla püspök és Merétey Sándor zsinati tanácsos a két pártfogó egyház nevében. Udvaros Bélának és társulatának szívből mondunk köszöne­tét, és további áldásos működést kívánunk. T. Körujvajáníó Beszélgetés haldoklókkal Az ősz elmúlásra figyelmeztető idősza­kában, a halottak napja és az örökélet va­sárnapja közötti egy hónapban hadd ajánljak egy kis olvasnivalót a hosszú es­tékre: A Magyar Könyvklub kiadásában nemrégiben jelent meg a Keddi beszélge­tések életről és halálról című könyv. író­ja - Mitch Albom - sikeres médiaszak­ember, aki hajszolja az életet. Saját be­vallása szerint több pénze van, mint amennyiről valaha is álmodott. Ez is az oka, hogy hosszú éveken át megfeledke­zik egykori professzorának tett ígéreté­ről, miszerint örökké barátok lesznek. Amikor megpillantja a televízióban - a gyógyíthatatlan betegségében szenvedő tanár egyik nyilatkozatát, - elhatározza, hogy megkeresi és folytatják a tizenhat évvel ezelőtt abbamaradt keddi beszél­getéseket. A tananyag ezúttal egy halálá­ra készülő ember gondolatait dolgozza fel. A diplomaosztó pedig a temetés volt. Ez a könyv nem tartozik a teológiai vagy hitmélyítő irodalom kategóriájába. Nem egy kegyes ember utolsó vallomá­sát írja le. Csupán egy szociológus tekint vissza az életére, és mondja el gondola­tait élete utolsó napjaiban. Az olvasó vi­szont hamar észreveheti, hogy önkénte­lenül is egyfajta jézusi tanítás szólal meg a könyv lapjain. Készül a nagy utazásra, és az emberek azt várják tőle, hogy mondja meg, mit kell összepakolni hoz­zá. A beszélgetések során az egészséges Mitch alboM KEDDI ÉLETRŐL ÉS HALÁLRÓL diák bevallja, hogy irigyli a halálra ké­szülő professzor idejének minőségét! Sokkal több időt szán a természet megfi­gyelésére, mint a tévécsatornák ostoba műsoraira. Csupa emberhez méltó tevé­kenységgel - beszélgetéssel, másokkal való törődéssel, - foglalja el magát, és ez csordultig kitölti az életét. A halál kapu­jában jön rá az ember igazán, hogy az életben nincs fontosabb, mint megtanul­ni szeretetet adni és szeretetet elfogadni. Csak ezt vihetjük magunkkal. Sajnos a mai társadalom kirekeszti a haldoklókat, mert ők tagadják a fogyasz­tói társadalom céljait! A pénz, a reklá­mozott termékek, a földi értelemben ér­tékeknek nevezett dolgok elveszítik ér­telmüket, ha sokat beszélünk a halálról. A haldoklókhoz kellene vinni tanulni az élőket. A halál az igazság órája. Semmi­vé válnak azok az értékek, amik nem va­lósak. Egy tisztultabb, magasabb légkör­ből - mintegy hegycsúcsról - tekintünk vissza az életre, és helyére kerülnek a dolgok. Ha többször ott vagyunk egy haldokló mellett, más értékrend kezd ki­alakulni bennünk. Ezeket a gondolatokat Polcz Alaine thanatológus fogalmazta meg nekem egy négyszemközti beszél­getésünkben. Ezek után talán nem meglepő, hogy én is szeretek haldoklókkal beszélgetni. Ők már nem hazudnak, bátran lehetnek őszinték. Nem kötődnek földi értékek­hez, nem zavarja őket a világ zaja. Ők valóban tisztán látják az élet értelmét. És végül álljon itt a professzor egyik gondolata a könyvből: "Rengeteg ember ténfereg a világban, akinek céltalan és értelmetlen az élete. Szakasztott, mintha alvajárók lennének, még akkor is, ami­kor olyasmin buzgólkodnak, amit fontos­nak vélnek. Azért van ez így, mert hibás, téves dolgokat hajkurásznak. Az életün­ket csak úgy tölthetjük meg tartalommal, ha odaadóan szeretjük embertársainkat, ha a körülöttünk élő közösségnek szen­teljük magunkat, meg annak, hogy létre­hozzunk valamit, aminek célja és értelme van." (Morris Schwartz) Menyes Gyula F l ATALO KN AJK „Ismertesd meg velem - Uram - melyik úton jár­jak, mert hozzád vágyódik a lelkem.” (Zsolt 143,8) Oly régóta foglalkoztatta a kérdés, hogy melyik az az út, amelyiken járnia kell. Minden egyes döntés előtt feltette magának ezt a kérdést, amikor úgy érez­te, hogy valamilyen változás állhat be életébe. Gyermekkorában sokkal egy­szerűbb volt minden, akkor olyan egyér­telműnek tűntek a dolgok. Ismerte a rosszat, amiért haragudtak rá az embe­rek, vagy éppen büntetést kapott a szüle­itől. Tudta, hogy melyek azok a dolgok, amivel viszont örömet szerezhet mások­nak. Azt hallotta, hogy akkor, amikor felnőtté fog válni, akkor minden sokkal könnyebb lesz, mert az ismeret és a tu­dás, aminek majd a birtokosa lesz, segít majd neki eldönteni a jó és a rossz közöt­ti különbséget. Mindig azt vallotta, hogy középút ezekben a dolgokban nem léte­zik. Mert ugyan el lehet vegetálni olyan módon az emberek között, hogy meg­próbál mindenkinek a kedvére tenni, de ennek az a nagy veszélye, hogy lassan elveszti a saját egyéniségét. Minden cse­lekedete után fel kell vállalni a következ­ményeket. S hogy mi a jó és a rossz, most már egyre kevésbé tudta megkü­lönböztetni. Nagyon sok mindent tanult és látott, s talán pont ezek a dolgok vol­tak azok, amik megnehezítették dönté­sét. Látta, hogy vannak keresztények, akik gazdagok, de olyanok is akadtak, akik csak hónapról hónapra éltek. S nem tudta, miért is lehetséges mindez. Olyan embereket is megismert, akik teljesen is­tentagadók voltak. Azzal tisztában volt, hogy az embereket be lehet csapni, s hi­székenységük miatt az értékítéletük is nagyon sokszor irreális. De akkor vajon ki tudhatja biztosan, hogy mi a helyes út? Hittanórán azt tanulta, hogy Isten minden emberhez szól, nem biztos, hogy nagy csodákkal, de a lelkiismeretünk se­gítségével mindenképpen. Mégis olyan sokszor érezte azt, hogy senki nem fi­gyel rá, s az Istennek feltett kérdésekre sem jön meg a válasz. Bolyongott most is az utcán, s kavarogtak a fejében a gon­dolatok. Döntenie kellett volna, de nem tudta rászánni magát. Mindkét oldalon renge­teg olyan érv sorakozott, amelyik azt su­gallta, hogy az a helyes út. Barátai is kü­lönbözőféleképpen nyilatkoztak, család­ja is többféle tippet adott már. De dönte­ni neki kellett, s nem ment. Eszébe jutott egy régen tanult memoriter: „Ismertesd meg... melyik úton járjak...” Nem volt meg a mondat vége, de úgy érezte, ez a pár szó is segítséget adott. Hazasietett, s megkereste a Bibliából ezt a mondatot. Számára teljesen világossá vált, hogy nem tehet mást, mint hogy imádságban kéri az Atya segítségét. Nem biztos, hogy helyesen értelmezi majd a tőle ka­pott választ, vagy hogy ennek értelmé­ben helyesen fog cselekedni, de azt tud­hatja, hogy elindult újra egy olyan úton, ami majd segíti, hogy önmagára és elhi­vatottságára találjon. Mert most már tud­ta, hogy lelki békétlenségei abból szár­maztak, hogy nem kereste az Ő megvál­tójának akaratát. Jéckel Gábor Megnyílt Zsedényi Lilla ikon-kiállítása Az Amerikai Klubban október 14-én megnyílt Zsedényi Lilla művésznőnek, a mártírsorsú Zsedényi Béla államfő leá­nyának ikon-kiállítása. Erre a 19. alkalomra a kiállítás anyagát két és félszáz ikonból válogatta össze a művésznő, melynek megtekintése kü­lönleges élményt jelent számunkra. Kü­lönösen magával ragadó alkotás a Sár­kányölő Szent György, Jézus Krisztus, a Pantokrátor, Bevonulás Jeruzsálembe, az Apostolok gyülekezete, Mihály arkan­gyal vagy a sajátos Istenanya, amely a görögkeleti egyházakra jellemző. A számyasoltár a hit és művészet össze- csengését jelképezi. Feledy Balázs művészeti író megnyitó beszédében kiemelte, hogy az ikonfestő a szent dolgok művésze, melynek nagy jelentősége van a keresztyén művészet kezdeteitől fogva, és különleges helyet foglal el a műtárgyak világában. Zsedényi Lilla a szent dolgok hivatott művésze, aki visszatalál a XIV. és XV. század ortodox, pravoszláv világához. A belső tűz és hit nem elegendő az alkotás­nál, hanem a mű létrehozása szigorú tör­vények ismeretét követeli meg; a mű­vésznő példa lehet arra, hogy miként ta­láljuk meg a kibontakozás útját alkotó- készségének, és miként mutassunk fel különleges teljesítményt. Bár az ikonokon felismerhető Andrej Rubljov, Feofan Grek vagy Usakov ikonjainak motívumai, a kiállitott mű­veknek mindig van egyéni charmja, egyéni karaktere, mert ezekbe saját életérzései is beépültek. Színhasználata harmonikus, pontos, gyakran arany hát­teret alkalmaz; mindig szép felületet alakít ki. Az ikonoknak az ortodox egyházban van sacrális functiója. Nagy szükség van reájuk, a vallásossággal való szoros kap­csolat miatt ma is komoly igény mutat­kozik meg irántuk. Hálásak lehetünk Zsedényi Lillának, hogy gyönyörű ikon­jaival kiemelt bennünket a hétköznapok szürkeségéből, a hit és művészet világá­ba vezetett minket és kapcsolatot terem­tett Istennel. (A kiállítás november 14-ig hétköznap keddtől péntekig 17-22 óráig, hétvégén 14-22 óra között tekinthető meg XII. kér. Tündér u. 1. szám alatt.) Dr. Boleratzky Lóránd A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága az elmúlt évhez hason­lóan ebben az évben is kéri az országos közös imádkozást a nagyon nehéz helyzetben levő magyar egészségügyért. Kérjük, hogy a gyülekezetekben 2000. november 19-én, vasárnap könyörög­jünk azért, hogy 1. Legyen az orvosok, nővérek, egészségügyben dolgozók szolgálata a bete­gek felé olyan, mintha magát Krisztust szolgálnák, és tudják az evangélium üzenetét is megosztani velük. 2. Segítsen Isten, hogy az egészségügyben a munkafeltételek, műszerezett­ség, a betegellátás kórházi, rendelői, otthoni feltételei meglegyenek, és azo­kat a lehető legjobban használjuk fel. 3. Adja meg Urunk, hogy az egészségügyben dolgozók családjában harmó­nia, olyan életkörülmények legyenek, hogy testi-lelki egészségben, megal­kuvás nélkül, szeretettel tudják betegeiken keresztül Istent szolgálni. Jó lenne, ha ezen a napon településenként egy templomban közösen is tud­nának imádkozni a hívek. Budapesten a VIII. Mikszáth Kálmán téren levő Krisztus Király plébániatemplomba tervezzük a közös imádságot háromne­gyed 6 órára. Budapest, 2000. október 26. Dr. Drenyovszky Irén a KOMT elnöke >

Next

/
Oldalképek
Tartalom