Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-10-29 / 44. szám

6. oldal 2000. OKTÓBER 29. Evangélikus Élet Sf SAROK Kedves Gyerekek! A mai rejtvény Luther Mártonhoz, és a reformációhoz kapcsolódik. Tölt­sétek ki a betűsorokat és a vastagon szedett részt ha egybeolvassátok, a megoldást kapjátok. Ezt küldjétek el a következő címre: Boda Zsuzsa, 1085 Budapest, Üllői út 24. Ne feledjétek: a kétjegyű betűk (pl. gy, ny) két négyzetet émek! A he­lyes megoldások Zsombor, a kukac színes képének egy matricás darabját érik. Jó munkát kívánok szeretettel: Pötty bohóc 1. Luther egyik munkatársa 2. Luther születési helye 3. Ebben a városban tűzte ki tételeit 4. Ennek az árusítása ellen tiltakozott 5. Apjának eredeti foglalkozása 6. Ezt készítette el a „fogságban” 7. Feleségének neve 8. Egyházi átokkal sújtotta 9. Luther eredeti vallása FIATALOKNAK Bízzál benne! Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. ” (Ezsaiás 40,30) Sokan azt hittük, hogy más, sohasem lesz nyár, s nem érkezik el a várva-várt pihenés. Júniusban úgy éreztem én is, hogy most már minden egyes nappal kö­zelebb érek ahhoz a ponthoz, ami a ter­helhetőségem határa. Sokszor olyan ap­róságon is feldühödtem, amit máskor észre sem veszek, vagy egy legyintéssel nyugtázok. De akkorra pattanásig feszült minden. Az év végi nagy vizsgák, a fá­radtság, de azt hiszem, mindenki tudná maga is sorolni tovább! Aztán eljött az a nap, amit már annyira vártunk, a szünet első napja. Mindenki kicsit furcsán nyugtázta megérkezését. Szinte még olyan hihetetlen volt, mert mindannyi­unkban ott éltek a beidegződések, mun­ka és tanulás terén. Pár nap pihenés, ami gyorsan elrepült, s kezdődtek azok a szép hetek, amire mindenki készült egész éven keresztül. Megkezdődtek a nyári táborok, programok. Mindenki et­től várt feltöltődést, kikapcsolódást. Amikoris újra lehet számtalan olyan em­berrel találkozni, akit talán már egy éve nem láttunk. Olyan környezetben lehet­tünk nagyon sokan, ami számunkra ideá­lis. Mert nem kell magyarázkodni a hi­tünkkel kapcsolatban, hisz mindenkit ugyanaz a cél vezérel, minél jobban megismerni Jézus Krisztus tanítását. S nem csak megismerni azt, hanem lehető­ségeinkhez képest minél jobban életünk szerves részévé tenni az O tanítását. Mindenki nagyon sok kellemes emlékkel távozhatott egy-egy ilyen alkalomról, s feltöltekezve indulhatott a következő nyári programra. De ahogy teltek-múltak a hetek, azt kellett észrevennünk, hogy nem pihe­nünk, hanem az állandó programok egy­re fáradtabbá tesznek bennünket. S az utolsó hetekben már-már az sem volt furcsa, ha valaki elvesztette a fejét, vagy kijött a sodrából. Azok, akiknek talán az volt az első tábor, ahol ez történt, azok megdöbbenve kérdezhetik, hogy miképp lehetséges mindez. Talán azok a vezetők, akik nem úgy viselkedtek, ahogy azt mi elvártuk, ők megszegték Isten akaratát. Vagy mi is volt velük? A válasz nagyon egyszerű: ELFÁRADTAK. Mert amíg azon fáradoztak, hogy minél többeknek nyújthassanak szellemi és lelki felüdü­lést, az ő erejük fogytán fogyott. S ha mi most őszintén magunkba nézünk, akkor talán meglátjuk, hogy mi is kerültünk már hasonló helyzetbe. De akkor mi értelme van ennek a nyári „hercehurcának”? Ha a magunk fejével próbáljuk megmagyaráz­ni, vagy éppen sikereket kimutatni, akkor nem mindig olyan eredményt kapunk, ami számunkra is kecsegtető lenne. Hisz fáradtabban fejezzük be a nyarat, mint ahogy elkezdtük. De ha elolvassuk a 29. vagy éppen a 31. verset, akkor egy nagy­szerű ígéretet kaphatunk. Mert az Isten felsegíti a megfáradtakat, erőd ad mind­azoknak, akik hozzá fordulnak, s mernek tiszta szívvel segítséget kérni. így hát ne aggódjunk azért, hogy mi lesz velünk, ha­nem merjük mindennapi örömeinket és gondjainkat a Seregek Ura elé vinni, s majd neki gondja lesz miránk. Jéckel Gábor Devalválódott a halál? Nemzeti örökségünk - templomok a történelmi Magyarországon Nemrég kezembe akadt egy felmérés, melynek témája az erőszak megjelenése a képernyőn volt. Az elemzés részben a rajzfilmeken megjelenő erőszakos jele­neteket vizsgálta. Megdöbbentő adatok láttak napvilágot: a gyerekek által ked­velt Tini nindzsa teknőcök című rajzfilm 60 perc alatt 130 erőszakos jelenetet tar­talmaz. Az akciófilmeknél a statisztikai adatok még inkább megdöbbentőek. Ha valamelyik akciófilmnek elkészül a má­sodik része, akkor az abban szereplő ha­lottak száma általában megkétszereződik az első részhez képest. Mondhatjuk erre, hogy ez így gazdaságosabb, látványo­sabb, emeli a nézettséget. Ugyanakkor fel kell tennünk a kérdést, milyen hatás­sal van ez a nézőre? Azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy közönnyel, eset­leg kárörömmel szemléli a történetet, hi­szen kedvenc hőse a történet szerint mi­nimum az emberiséget menti meg, a go­noszokat kaszabolja, azokat, akik a rossz oldalon állnak. A főhős által alkalmazott erőszak az egyetlen alternatíva. Érdekes párhuzamba állítani mindezzel a hírmű­sorok tudósításait egy- egy merényletről, bombázásról. Ilyenkor minden jóérzésü ember megdöbben, sajnálkozik, látva a halott embereket, de rövid időn belül mindezt elfelejti, tovább eszi vacsoráját, hiszen nem vele, nem a családtagjával történt mindaz, amit a képernyőn látott. A halállal a legtöbb fiatal és idős általá­ban a képernyőn találkozik és olyan ese­ményként éli meg, ami mindig mással történik. A rajzfilmeken, akciófilmeken soha nem a JÓ hal meg, akivel a néző azonosul, a híradófelvételeken pedig mindig számára idegen emberek. így a halál nem válik realitássá, olyan ese­ménnyé, ami valamikor az ő életében is bekövetkezik, hiszen az egy mindig má­sokkal, idegenekkel megtörtént dolog. Mondhatjuk, hogy nem sokat foglalko­zunk a saját halálunkkal, még akkor sem, ha valamilyen szinten el kell ismernünk azt, hogy előbb utóbb bekövetkezik. Fia­tal korban általában akkor találkozunk a halál realitásával, mikor elmegy valame­lyik rokonunk (nagymama, nagypapa). Az érzelmi zűrzavar önmagától felveti a kérdést: hová ment? találkozunk még? mit érezhetett? én is meghalok? mi lesz utána?... Gyötrő kérdések ezek, jobban éreznénk magunkat, ha kitérhetnénk elő­lük, de szükségszerű keresnünk a vá­laszt, mert ha megkerüljük azt, önma­gunkat csapjuk be. E.K. „ ... mert csak a könyv kapcsol múltat a jövőbe, ivadék lelkeket egy nemzetté szőve. ” Babits Mihály sorainak mélységes je­lentőségét érzik a most megjelent csodá­latosan szép album szerkesztői, kiadói is, amikor legújabb könyvükkel ismét letet­tek valamit a „nemzet asztalára”. A két esztendővel Nemzeti Örökségünk so­rozatukban első kötetként - megjelent „Kastélyok a történelmi Magyarország­ról” reprezentatív albumuk nagy sikere is bizonyította, milyen érdeklődéssel fo­gadják az olvasók a „valós” történelmi emlékeket felidéző, bizonyító értékeket. Akkor a kastélyépítészet gyöngyszemei­nek bemutatására törekedtek, hiteles ké­pet adva a magyar építészet Európában betöltött szerepéről, - ennek méltó foly­tatása a „ Templomok a történelmi Ma­gyarországról ”, Mintegy 100 templomról kaphatunk hiteles képet a történelmi Magyarország területén létező (vagy létezett?) több ezer templom múltjáról, jelenéről. 224 oldalon, 95 templomról láthatunk 340 színes művészi fotót, melynek jelentős részét Gránitz Miklós fotóművész és Horváth Zoltán Gábor mérnök, fotográ­fus készítette sok ezer kilométeres úton. „...a válogatás arra törekedett, hogy lehetőleg teljes változatosságában mu­tassa be, milyen sokfélék templomaink: egy-egy épület nem pusztán önmagát képviseli, hanem egy jelenséget. Egyik templom művészettörténeti jelentősége miatt került be, a másik az illető egyház­ban betöltött fontos szerepe miatt, ismét másik azért, hogy analógiaként erősítsen az összképen. Van olyan, amelyre azért esett választás, mert az épületeknek is van sorsuk, néha jelentősebb, mint maga az épület, van, amelyiknek épülete nem túl érdekes, de a benne levő műalkotások teszik feledhetetlenné... ” - idézem dr. Sipos Zsolt kereskedelmi igazgató, sajtó­felelős tájékoztatását. A könyv 9 evangé­likus templomot is bemutat, köztük a bu­dapesti Deák térit. Dr. Pogány Gábor művészettörténész - a terjedelem engedte - viszonylag rövid, de kitűnő magyarázatával gondolt a nem magyar ajkú olvasó megfelelő történelmi és művészettörténeti tájékoztatására is. A magyar, angol és német nyelven meg­jelenő mű a Recto Nyomda szép munká­ját dicséri. A Publi-City „1942 " Kiadó a millenni­umi év karácsonyára megjelentetett ér­tékálló albuma ismertetésekor talán első­nek kellett volna említenem Ferencz Zsuzsanna ügyvezető igazgató lelkes, sokoldalú irányító munkáját. Várjuk szép könyvsorozatuk folytatását. (A kiadótól 2000. október 31-ig meg­rendelt album, 15 % kedvezménnyel, ,6600 Ft-ért kapható. Tíz könyv esetén a Kiadó egy, a képanyagból készült művé­szeti falinaptárral ajándékozza meg a vá­sárlót. Érdeklődni munkanapokon 9-17 óráig lehet telefonon: 344-5379 vagy 344-5380) Sebeiken Pálma Bach - a „zenélő lutheránus” Ebben az évben Bachra emlékezünk, aki 250 évvel ezelőtt halt meg, 1750. jú­lius 28-án. A mostani reformáció ünne­pén tehát magától adódik a kérdés: mi volt a kapcsolat Luther és Bach között? Milyen hatásokat kapott Bach Luther ze­neszemléletéből? Mi az oka annak, hogy éppen az evangélikus egyházban bonta­kozott ki az a csodálatos zeneművészet, melynek tetőpontja Johann Sebastian Bach. Néhány vonással ábrázolnunk kell a ze­netörténeti hátteret: milyen volt a Lu- ther-korabeli egyházzenei élet, mi volt Luther és Bach közötti időben. Fontos Luthernak egyénisége, adottságai. A re­formáció több irányzata is szembeállt a művészi egyházi zenével (Zwingli, Kál­vin). Luther maga nyitott volt ebben a dologban. Az éneket és zenét nem szám­űzte az istentiszteletről, hanem az ige szolgálatába akarta állítani. Zeneileg képzett volt: lapról jól énekelt, játszott lanton és fuvolán, sőt komponált is. A Luther által szerkesztett liturgiákban a pap szinte mindent énekelt (persze a pré­dikációt kivéve). Az 1544-es Babst-féle énekeskönyv előszavában olvashatjuk Luther alapvető gondolatait a zenéről. Idézzük: „Énekeljetek az Úrnak új éneket... Mert Isten szívünket és lelkün­ket megvidámította szeretett Fia által, Akit érettünk adott bűntől, haláltól, ör­dögtől való megváltásra. Aki ezt komo­lyan hiszi, az nem tehet mást, mint hogy vidáman és jó kedvvel erről beszél, hogy mások is meghallják és odajöjjenek. ” - Szinte minden szót aláhúzhatnánk és így megkapjuk Luther legfontosabb gondo­latait a zenéről. Az evangélium új éneket ad a szánkba, amely nem az embert dicséri, hanem Jé­zust és amit Ő érettünk tett. Az egyházi zene célja pedig az evangélium hirdetése mások felé. - Luther kora a 16. század, a reneszánsz. Jellemző a képzőművészet fellendülése. Virágzik a kórusmüvészet (Lassus, Palestrina, Vittoria). Luther egyik kortársának, Josquin des Présnek zenéjét hallva, mondotta: „Isten a zene által is hirdeti az evangéliumot. ” Maga is tapasztalta a zene áldását, ezért aján­lotta egyik barátjának: „Ha szomorú vagy, ülj az orgona mellé, énekelj és mu­zsikálj, míg ezek a szomorú gondolatok eltávoznak. ” Luther után szabadon bontakozott ki az evangélikus egyházi zene. A 17. század nagy tetőpontokat hozott. Ekkor élt Gerhardt Pál, énekei máig is élnek. Csak 3 nevet említünk a nagyok közül: Praetorius, Schütz, Buxtehude. Praetorius kizárólag istentiszteleti célra komponál. Müveit a templom különböző pontjain felállított kisebb csoportok éneklik, a korálokat gazdag hangszeres kísérettel egymásnak felelgetve adják elő. - Schütz fiatalon a Zsoltárokat, ké­sőbb evangéliumi perikopákat zenésít meg, így közeledve az evangélikus gyüle­kezethez. - Buxtehude az utolsó lánc­szem Bach előtt - orgonamüveit a kora­beli pompás barokk orgonákon kell el­képzelni. így jutunk a 18. század elején a „zené­lő lutheránushoz”, az „ötödik evangélis­tához”, J. S. Bachhoz. Számtalan mozza­nat kapcsolja őt Lutherhez. Beleszületik és benne is él a korabeli gazdag lutheri zenei életben. Utcán, templomban, kü­lönféle alkalmakon énekel a diákkórus­ban. Az akkor már elfelejtett Luther-éne- kek közül húszat felhasznál kantátáiban. Újabban zenetudósok második Luther­ként emlegetik, mert teljesen Luther szellemében fogja fel a zene szolgálatát. Luther szerint „Isten szól hozzánk igéjé­ben, mi pedig felelünk Néki énekben, imádságban. " Bach zenéje nem szubjek­tív vallásos zene, hanem felelet az el­hangzott igére. Életrajza bizonyítja, hogy komolyan vette 1708-ban tett val­lomását: hogy célja a rendszeres egyházi zene Isten dicsőségére. Egyik példa erre, hogy még ragyogó cötheni állását is ott­hagyja, hogy Lipcsében újra kantátákat írhasson. Egyházi zenéjét átszövik a ko­rátok. Ezek a gyülekezet hitét szólaltat­ják meg. Bach benne él a korabeli luthe­ri egyházi életben. Orgonamüveit az egyházi esztendő rendjében állítja össze (korálelőjátékok). Egyik sorozatában Luther Kis Kátéját követi. Kantátáiban többnyire a vasárnapi prédikáció alap­igéjét dolgozza fel. Az is jellemző, hogy hátramaradt könyvtárában Luther összes művét megtalálták két sorozatban. Mi­kor lipcsei feletteseivel szembekerül, ak­kor is mindig azért küzd, hogy megfele­lő énekeseket, hangszereseket kapjon a színvonalas templomi zene érdekében. A Bach-család mélyen belegyökerezik a lutheri zenei tradícióba. Ha összeszá­moljuk, kiderül, hogy néhány generáción át nem kevesebb, mint 53 Bach nevű or­gonista és kántor működött Thüringiá- ban! Nem kétséges, hogy Bach zenéje ma nagyon népszerű. És minekünk szabad és kell is azt remélni, hogy a Bach-rajon- gók között sokan vannak, akiket talán észrevétlenül, nem csak zenéjének szép­sége ragad meg, hanem a belőle áradó erő, tisztaság is, amely által Isten keresi és meg akarja ajándékozni őket. Gáncs Aladár Örömhír egy új tankönyvről Távol áll tőlem, hogy szójátékot faragjak az evangélium szavából, mégis őszinte örömömnek szeretnék először hangot adni, amikor lelkészek és hitoktatók figyelmé­be ajánlom legújabban megjelent hittankönyvünket, Solymár Mónika és Sólyom Ani­kó „Örömhír Jézus Krisztusról" című munkáját. A felső tagozatot, vagy a nyolcosz­tályos gimnáziumot megkezdő tanulók újszövetségi munkatankönyve ez. Színes, ér­dekes munkafüzetekhez, enciklopédiákhoz és atlaszokhoz szokott diákjaim érdeklő­déssel vették kézbe új könyvüket. Azonnal felkeltette figyelmüket a sok szép illuszt­ráció, a rejtvények és könnyed játékossággal tanító feladatok. Meggyőződésem azonban, hogy nemcsak formai újdonságról van itt szó, hanem le­hetőség kínálkozik a sokféle helyzetben hittant tanulók és tanítók számára az átgon­dolt, összefogott munkára ebben a korosztályban. Az a reménységem, hogy az elő­szó helyén barátságos levélben megszólított gyerekek és szülők, valamint a hamaro­san megjelenő tanári kézikönyvbe címzettként szereplő hitoktatók valami módon egy nagy közös beszélgetés, együttgondolkodás és imádkozás részeseivé válnak. A tan­könyvvel haladva ugyanis, rendszeresen elővesszük a Bibliánkat, megismerjük Jézus munkásságát, következetesen egymásra építhetünk bibliai fogalmakat, és számot ad­hatunk tudásunkról. Közben a történetek kapcsán mindig elgondolkozhatunk szemé­lyesen bennünket érintő kérdésekről is, megtanulva, hogy Isten igéje nemcsak felénk hangzó üzenet, hanem élő szó, mellyel párbeszédben állhatunk. Komoly hiányt pótol ez a tankönyv a maga területén: az elsajátítandó teológiai ismeretet a korosztálynak megfelelő módon, a feldolgozásba és az elmélyítő munkába a gyerekeket aktív részt­vevőként bevonva adja át. Gondosan ügyeltek a szerzők arra, hogy csak olyan teoló­giai kifejezéseket használjanak, amit az előzőekben már értelmeztek, s ne holmi „ká- naáni nyelven” közöljék a tudnivalókat. Rövid és tartalmas információkat ad szöve­ges és illusztrált formában Jézus koráról, s egy-egy mondatnyi gondolatébresztést is kapunk a további beszélgetéshez. Külön értéknek tartom azokat az utalásokat, me­lyek a gyerekek figyelmét a gyülekezeti életre irányítják, ezzel is óva a hittanórát a „kiszáradástól”, vagy az elszigetelődéstől. Kívánom, hogy minél többen találják az új kiadványt felelős szolgálatukban jól használható segítségnek. Lacknerné Puskás Sára MEGJELENT ÚTMUTATÓ 2001. Ára: 180 Ft. Kisebb példányszámban megjelent függelékkel is, mely énekeket és imádságokat tartalmaz. Ennek ára: 340-Ft. Mindkét Útmutató kapható az Evangélikus Sajtóosztályon. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom