Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-10-01 / 40. szám

4. oldal 2000. OKTÓBER 1. Evangélikus Élet „ITT A POHÁR - IGYATOK!’’ Nőkonferencia Piliscsabán 2000. augusztus 7-12. Életemben először vettem részt olyan konferencián, ahol nem saját gyülekeze­tünk tagjai voltak együtt, hanem idege­nekkel jöttünk össze. Mármint idegenek­kel érkeztünk, de mikor hazamentünk, kedves, jó ismerős testvérektől köszön­tünk el - a mielőbbi viszontlátás remé­nyében. A konferencia témájának megfelelően a reggeli bibliamagyarázatok Istennek a né­pe felé kinyújtott poharáról szóltak, amely hol a megbocsátás, hol az áldozat pohara, de minden esetben Atyánk irgal­mas keze nyújtja. Utána dr. Szilágyi Ag­nes orvosnő rendkívüli felkészültségről, jó előadókészségről és áldott humorér­zékről tanúskodó előadássorozatával arra készített fel, mit kell tennünk, ha ránk vár az a feladat, hogy otthon beteget gondoz­zunk - üdítő poharat nyújtsunk neki... és ők is minket, hiszen mindig volt mód a vitára, kérdések felvetésére. Ezek az elő­adások mindig úgy elhúzódtak, hogy a doktornő másik előadássorozatára, az egészséges életmódról, már csak vacsora és Csonkáné Szabó Magda lelkésznő cso­dálatos, gondolatébresztő esti áhítata után kerülhetett sor. A vacsora miatt talán jobb is volt így. Ha előtte hallunk a zsírszegény étrendről, talán a lelkiismeret fürdalástól egy falatot sem bírtunk volna lenyelni. A sok finom friss kenyér, a felvágott meg­maradt volna, nem is beszélve a háziak készítette lekvárról és a helyben termett zöldpaprikáról... Istennek adok hálát ezért a csodálatos, gazdagító hétért, az új barátokért, a gyö­nyörű környezetért - a fenyőfasort már Túrmezei Erzsébet is megénekelte. Hálát adok az Igéért, az igehirdetőkért, a kon­Ebéd után pihenésre is volt idő, ez álta­lában igen aktív pihenés volt. Megnéz­tük a közeli intézményt, a Fébé Alapít­vány kezelésében lévő Siló mozgássérült telepet, másnap a még mindig épülő-szé- pülő Pázmáneumot, volt aki a Kiskopaszt mászta meg, volt, aki fagyit keresett. Délután „külső” előadókat hallhattunk ­„Lutheránus legendák” Börcsön ferencia megszervezéséért, Varga Gábo­rért, a Béthel Intézet vezetőjéért, a kony­hában szorgoskodó asszony-testvérekért, doktornőnkért, Ágnesért, - szóval min­denkiért, aki szóval és tettel segített min­ket. Imádkozom, hogy még sokan része­sülhessenek ezekben az áldásokban - és talán még én is, máskor is. Prehoda Mariann Hála tíz évért 1989 nagyon nagy fordulatot hozott egyházunk életében is. Többek között megkez­dődhetett a hittanoktatás! Természetesen boldogító volt a lehetőség, de egyúttal tele hatalmas kérdőjelekkel. Fél évszázad alatt elfogytak, megkorosodtak, de mindenképpen létszámban nagyon megfogyatkoztak azok a lelkészek, diakonisszák, s más egyházi munkások, akik gya­korlott hittanoktatók voltak. Lelkészeinkre hirtelen sok-sok üdvösséges munka há­rult. Ekkor számbavették gyülekezetük tagjait, s aki csak számításba jöhetett, mun­kába hívták. Immáron tíz éve, hogy képzett és képzetlen gyülekezeti tagok segítik lelkészeiket ebben a gyönyörű munkában. Egyházunk természetesen komoly segítséget nyújtott ebben és évről-évre 10-10 napos képzésben részesítette a munkát végzőket. Tíz év alatt hitben és tudásban kimondhatatlan mértékben gyarapodtunk magunk és tanítvá­nyaink javára. Istenünk ezzel gazdagon megáldotta életünket. Hálát adunk tehát az elmúlt tíz évért mennyei Atyánknak. Köszönjük mindazon lelkészeket és nem lelké­szeket, akik részt vettek bármilyen módon képzésünkben. Most, hogy már nem kerül sor a jövőben ezekre az alkalmakra, hálás szívvel kö­szönjük a szervező, oktató munkát minden abban részt vevőnek, és kérjük további életükre, szolgálatukra Isten bőséges áldását! Egyházunk már arra képzett hittanoktatókat tud szolgálatba állítani, ami nagy örömmel tölt el bennünket. Az ő munkájukra is Isten áldást kéri minden „civil” hit­tanoktató nevében Csuti Istvánná a pestszentlőrinci gyülekezet munkása Régóta készültem rá, hogy a börcsi te­metőben megkeressem TEREZKE sírját. Valamikor a század elején született - ta­lán Pókaszepetken, mert ezt a falut sokat emlegette. Teljes neve Glatz Terézia. Zalaistvándról jött Kemenesaljára s lel­készelődömnek szinte a családjához tar­tozott. Piciny, púpos, sok betegséget hor­dozó sovány alakja most mégis újra megnő előttem, - legendásan naggyá, széppé. Benne találkoztam először a „hétköznapi lutheránus” magát feláldozó hűségével kenyéradó gazdája iránt. Aki nem pénzért, de belső, szívbeli ragaszko­dása miatt szelte oda - nem a morzsákat az életéből, - de egész életét mások asz­talára. Munkabírása - törékeny volta el­lenére - fantasztikus volt. S mindezt nem mártírként, a nagy erőfeszítéstől eltor­zult arccal, hanem jókedvvel, mosolyog­va tette. Derűs szeretetének ezekből a su­garaiból jutott a szomszédnak, barátnak, néha még az ellenségnek is. Azt hiszem, hogy a keresztyén szeretetszolgálat tisz­teletére először Terézke tanított meg en­gem is. Azután - élete végére - a börcsi Szeretetotthonukba került. Ahol, ha szükség volt rá, még a főzőkanalat is megfogta. Míg bírt, segített, - szelte to­vább élete kenyerét mások asztalára! - Amikor megálltam földbe süppedő sír­keresztje előtt - olvasva az elmosódó utolsó évszámot: 1972. - hálát adtam Is­tennek, hogy nekünk is voltak „ilyen Terézkéink”! Azután jól körülnéztem börcsi Szere­tetotthonunkban az otthonvezető - Lakó Lajosné - Ilike kalauzolása mellett. Mert valóban „kalauzolni” kellett a megszé­pült, újjáépült Otthonban, amiről csak sok évvel azelőtti emlékeim voltak. A „vidéki mini” Otthonból mára 38 testvért gondozó - javarészt teljesen korszerű - Intézménye született itt Egyházunknak. - Ehhez természetesen szükség volt a győri „Anya-szeretetház” Igazgatótaná­csának nagyvonalú tervezésére, a mun­kák felelős megszervezésére, s az anyagi források önerőből való előteremtésére is. Amihez ajándékként jött még holland és más testvérek segítsége is. - Ha a Szent­iéleknek - az a Reformátorunk által em­legetett - „áldott esője” megöntözi az agyakat és a szíveket, akkor egy kis du­nántúli faluban ilyen „legendák” szület­nek ma is. Amiben a legszebb nemcsak ez, hanem sokkal inkább az, hogy ebben az Otthonban mosolyogni láttam a Mis­kolcról származó idős házaspárt, a börcs- ről érkező nénit, meg azokat is akik itt dolgoznak, - akik naponta szelik oda „életük kenyerét” mások asztalára. - Kö­szönöm, hogy vendégetek lehettem, hogy néhány órára engem is befogadta­tok! Csizmazia Sándor Gondolatok egy konferencia margójára Esténként általában végiggondolom a nap eseményeit. A jó dolgok, a kellemes emlékek azonnal eszembe jutnak, de igyekszem megtalálni a helytelen dönté­seket, rossz tulajdonságaimat is. Nem mondom, hogy jó érzés szembe találkoz­ni egész sereg negatív megnyilvánulá­sommal, amelyekkel oly sok embert meg­bántottam a nap folyamán, de így, hogy elgondolkodom rajta, talán legközelebb nem követem el ugyanezeket a hibákat. Gyakran jelentkező hibám a türelmet­lenség. Hogy talán emeltebb hangon vá­laszolok, mint kellene. Hogy talán bőven van időm, mégis idegesít, hogy a tömeg az én megszokott tempómnál lassabban halad. S hogy hallássérült nagypapám­nak türelmetlenül ismétlem el harmad­szorra is ugyanazt a mondatot. Gondoltam, jó lenne elmenni egy szak­orvoshoz, aki kigyógyítana ebből a be­tegségből, de aztán meggondoltam ma­gam. Majd csak lesz valahogy! Közben persze teltek a napok, peregtek körülöttem az események. Beszélgettem régi és új barátaimmal. Egyik alkalommal Brebovszkyné Pintér Márta beszélt ne­kem egy konferenciáról, és biztatott, hogy jelentkezzem stewardnak. Jelentkeztem, bár magam sem hittem, hogy valaha is el­jutok Hollandiába. De végül is részt vet­tem a Billy Graham Társaság által szerve­zett Amsterdam 2000 konferencián, 2000. július 29-augusztus 6. között. Július 22-én érkeztem Amsterdamba a másik két magyar stewarddal, Arankával és Ákossal együtt, s a következő napok­ban sok más, főleg amerikai stewarddal ismerkedtem meg. Az egész olyan volt, mintha nyaralni mentünk volna, hiszen rengeteg szabadidőnk volt. Ahogy köze­ledett a konferencia kezdete, egyre töb­bet ismertünk meg Hollandiából és tud­tunk meg a ránk váró feladatokról. Mert stewardok dolgoztak a repülőtéren, a konferencia-központban és a szálláson is. Kék mellényes, mosolygó emberek várták a résztvevőket, kísérték el céljuk­hoz és segítettek, ha valami problémájuk adódott. S mindezt végtelen nagy türe­lemmel tették-tettük. Mert bizony szükség volt nagy adag türelemre. Nem azért, mintha a résztve­vők olyan különös természetűek lettek volna, hanem mert sokan voltak, több mint hétezren és sokfelől érkeztek. A vi­lág 185 országa és végtelen sok feleke- zete képviseltette magát. Találkoztam a történelmi egyházak képviselőivel és számomra teljesen ismeretlen nevű, ma­gát keresztyénnek nevező vallási közös­ségek tagjaival, vezetőivel is. Türelemre volt szükség, mert különböző kultúrák­ból jöttünk, és ez már önmagában is sok súrlódást eredményezhet. S azért is, mert több embernek több véleménye, ötlete van, de egy csoportban egyetértésnek kell uralkodni. Türelemre volt szükség, és a stewardok valóban türelmesek voltak. A nekünk tar­tott tájékoztató előadásokon gyakran el­hangzott a buzdítás: Tessék mosolyogni! S valóban jó érzés volt mosolygó em­berekkel találkozni. No persze, ez nem volt erőltetett, hanem tényleg szivből jött. És jó érzés volt rámosolyogni egy- egy résztvevőre - szeretettel, türelme­sen. Segíteni, hogy eligazodjon a hatal­mas konferencia-központban, pontos in­formációkkal szolgálni az előadásokról, s egyéb szükséges dolgokról. És segíteni a vezetők, szervezők munkáját is - mé­diaközpontban, előadótermekben, tol­mácsfülkében, konyhán... A három hét gyorsan eltelt, s ahogy kí­sértük ki a résztvevőket a repülőtérre, töb­ben köszönetét mondtak nekünk, hogy olyan türelmesek voltunk. Be kell valla­nom, ez az egész türelem-kérdés akkor ju­tott eszembe először, azóta, hogy megér­keztem Amsterdamba, s az is, hogy ko­rábban mennyit töprengtem saját türel­metlenségem miatt. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy most egyik pillanatról a másik­ra megváltoztam, csupán azt, hogy ha va­laki mosolyog és vidám szívvel szól, vá­laszol, segít a másik embernek, kevesebb türelmetlenség csendül ki a hangjából és könnyebben megtalálja a türelem útját. S akkor nem kell esténként azon törnie a fejét, hogy menjen el szakorvoshoz vagy sem, mert akkor ez a betegség nem jelentkezik. Hiszen az első riasztó tünet után bevehető a recept nélkül kapható mosoly-orvosság. Hulej Enikő Ökumenikus istentisztelet Mezőberényben Nem mindennapi istentiszteleti alka­lomra gyülekeztek Mezőberény római katolikus, református és evangélikus hí­vei augusztus 20-án. A római katolikus templomban közös, áldozással és úrva­csoraosztással egybekötött istentisztelet­re került sor. A templom zsúfolásig megtelt a herényiekkel és olyan hívekkel, akik az éppen azokban a napokban megrendezett Mezőberényiek Világtalálkozójára az or­szág, Európa, sőt a világ távoli tájairól elszármazottként érkeztek vissza az al­földi kisvárosba. A liturgia katolikus vonásokat hordo­zott, szentbeszéddel Marosi Endre plé­bános szolgált. Jézus három tanítását ál­lította párhuzamba István királlyal. „Jé­zus tanította, aki első akar lenni, legyen utolsó, legyen alázatos. Szent István ilyen volt. Jézus tanította, legyetek olya­nok, mint a gyerekek, legyetek nyitott szí- vűek, szelídek. Szent István ilyen volt. Jé­zus tanította, tagadjátok meg magatokat és kövessetek engem. Szent István ezt is vállalta. ” A továbbiakban beszélt még István király kereszthordozásáról, és országépítő nagy tetteiről. Az istentiszteleten közös úrvacsoraosz­tásra és áldozásra is sort kerítettek, min­denki a maga felekezetének megfelelően vehette magához Urunk testét és vérét. Az úrvacsoraosztásban és a liturgiában szolgálatot vállalt Szabó Endre reformá­tus esperes, és evangélikus részről a mezőberényi két (német és szlovákajkú) gyülekezet lelkésze, Bátovszky Gábor és Feyér Sándor. Ahogyan augusztus 20-i ünnepségeken szokás, megáldották és megszegték az új kenyeret, kérve Istent, hogy minden Ma­gyarországon élő család asztalára jusson belőle. A rendhagyó és fölemelő isten- tisztelet a Himnusz közös eléneklésével ért véget. Szegfű Katalin Az elmúlt évi jól sikerült találkozás után idén ismét nagy szeretettel hív­ják és várják a gyülekezetek és egyházmegyék felügyelőit az ORSZÁGOS FELÜGYELŐI KONFERENCIÁRA amelyet Révfülöpön, egyházunk oktatási központjában rendeznek 2000. november 3-tól 5-ig. Az áhítatokat egyházunk püspökei, az előadásokat az egyházkerületek felügyelői, valamint az országos felügyelő tartják. Az elhelyezésnél a jelentkezés sorrendjét vesszük figyelembe, nagyobb létszám esetén a később jelentkezők a turistaszálláson kapnak helyet. A jelentkezést egyházunk Országos Irodájába kérjük (1085 Budapest, Üllői út 24, 483-22-60, fax: 317-08-72) Mindenkit szeretettel hívnak és várnak! Új német kárpótlási törvény Az augusztus 12-én Németországban hivatalosan közzétett új német kárpótlási tör­vény értelmében mindazok benyújthatják most kárpótlási igényüket az IOM - Nem­zetközi Migrációs Szervezet budapesti irodájában, akik a nácizmus időszakában kényszermunkásként dolgoztak. Az IOM - Nemzetközi Migrációs Szervezet felelős mindazon nem-zsidó származá­sú kényszermunkások kárpótlási igényéért, akik nem a Belarusz Köztársaságban, Csehországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Moldáviában, Lengyelországban, Oroszországban, Ukrajnában vagy valamely más volt szovjet tag- köztársaság államában élnek. Ha Ön 1999. február 16-án ezen országok valamelyik­ében élt, kérjük lépjen kapcsolatba az Önhöz legközelebb eső Megbékélési Alapít­vány (Reconciliation Foundation) irodájával. Ha Ön zsidó származású, kérjük keres­se fel a Zsidó Kárpótlási Igények Irodáját (Conference on Jewish Material Claims Against Germany). Az IOM - Nemzetközi Migrációs Szervezet díjmentesen foglalkozik kárpótlási igé­nyével. Az erre jogosult személyek 15000 német márkáig teijedő kárpótlásban része­sülhetnek. A kérvények benyújtásának határideje: 2001. augusztus 12. Kérjük, minél előbb jelentkezzen az IOM budapesti képviseletén, munkanapokon 10 és 14 óra kö­zött, hogy nyilvántartásba vehessük kárpótlási igényét. Budapest, 1065 Révay utca 12. Telefon: 1-269-0324. Fax: 1-374-0532. E-mail: iombudapes@iom.int * Kéijük, ne küldjön eredeti dokumentumokat! Az IOM - Nemzetközi Migrációs Szervezet tájékoztatni fogja Önt a kárpótlás folyamatáról. A német kárpótlási törvény értelmében a hadifoglyok nem jogosultak erre a kárpót­lásra. Ha a jogosult igénylő 1999. február 15. után halálozott el, akkor a házastársa illetve a gyermekei jogosultak a kárpótlási igény benyújtására. Ha további információra van szüksége a programot vagy a szervezetet illetően, kérjük, nézze meg web-oldalunkat: www.compensation-for-forced-labour.org vagy lépjen kap­csolatba genfi központunkkal: IOM, PO Boksz 71, 1211 Geneva 19, Switzerland. Te­lefon: 00 41 22 717 9230. Fax: 00 41 22 798 6150. E-mail: compensation@iom.int Az IOM - Nemzetközi Migrációs Szervezet ezúton felkéri azon szervezeteket, amelyek bármilyen információval rendelkeznek a potenciális igénylőket illetően, ke­ressék fel helyi irodánkat minél előbb, a sikeres együttműködés érdekében.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom