Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-09-24 / 39. szám
4. oldal 2000. SZEPTEMBER 24. Evangélikus Élet RAGASZKODJATOK A REMÉNYSÉGHEZ Egyházmegyei Elnökség beiktatása Diósgyőrött Az Északi Egyházkerület egyik „megpróbált” egyházmegyéje a Borsod-Heve- si Egyházmegye. Egyrészt azért, mert ezen a vidéken aránylag kisebb az evan- gélikusság létszáma és nagy területen kicsiny közösségekben élnek. Másrészt azért, mert a rendszerváltozás után, a nagyipar felszámolódása során talán itt él a legtöbb munkanélküli, keresik a jövő, a megélhetés útját. De e nehézségek ellenére is van reménységünk, amint erről az egyházmegye elnökségének beiktatása is tanúskodott. A régi elnökséget választották újra. Esperesnek Veczán Pál diósgyőri lelkészt, felügyelőnek dr. Meskó Lászlót. Szeptember 1 -jén D. Szebik Imre, az egyházkerület püspöke végezte azt a szertartást, melynek keretében „megkonfirmálták”, szolgálatukban megerősítették a vezetőket. A püspök prédikációja buzdítást adott és a reménységben való megállást kérte. „A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jócselekedetre buzdítsuk." (Zsid 10, 23-24). Szokták mondani, hogy ma nincs igény az egyház Esperesi eskütétel szolgálatára. Ne higgyétek! Föl ne adjátok! Ragaszkodjatok a reménységhez és valljátok meg. Fel lehet tenni a kérdést, mi az egyház feladata inkább: igénykielégítés vagy igényébresztés? Nem szolgáltatók vagyunk. Nekünk kell ébresztenünk az igényt lelkiekben, az üzenetet kell elmondanunk és magyarságunk megélésére, is buzdítanunk kell. Ebben az évben e kettő különösen is összetartozik a millennium ünneplésében. Bármennyire is uralkodik a közöny vagy az anyagiasság, mi hisszük, hogy Isten, aki Fiát adta e világért, hordozza egyházát 2000-ben is. Nem teljesíti ugyan minden • kívánságunkat, de megtartja minden ígéretét. Abban kell segítenünk másokat, hogy legyen igényük. Fogyatkozó lélekszám ellenére is bizakodó a reménységünk, mert ígéretében bízhatunk! Az ünnepi közgyűlésen dr. Meskó László felügyelő köszönte meg a bizalmat, „megtisztelő, hogy további szolgálatra hívtak el”. Istennek köszönjük, hogy gyülekezeteink megmaradtak. Érezzük a gondokat és nehézségeket, de tudjuk, nem lesz hiábavaló munkánk az Úrban. Új életet kell alakítanunk, legyen reménységünk ehhez a munkához. A beiktató istentisztelet gyülekezete Veczán Pál esperesi székfoglalójában egy kérdésre kereste a feleletet: Merre tartunk? Először is tisztában kell lennünk saját magunkkal. Ki is vagyok? Másként látnak az emberek, másként az orvos, ismét másként definiál a társadalomtudomány. Az a fontos, milyennek lát Isten? Egy vagyok a teremtmények sorában. Saját képmása vagyok, de mit jelent az imago Dei? Egy bizonyos: vele vagyok közösségben, közösségre teremtett az Isten. Igaz, rombolás vesz körül, sok a baj és a probléma, nem férünk meg egymással. De van igénk, útmutatásunk. Érvényes a tízparancsolat, Jézus igent mondott rá. Hiányzik a bünbocsánat, ezért nincs szabadulás. Az evangélium válasza az, amit János 3,16-ban kaptunk: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...” Egy életre szóló programot kaptunk Urunktól. El kell indulnunk és komolyan véve a szót, cselekednünk Isten akaratát, segítve másokat erre az útra, hogy megtalálják a jövőt, a szabadságunkat. Köszöntésében Szebik Imre püspök ismét csak a reménységre mutatott. A nehézség tétlenségre, bénaságra vezet, de nekünk reménységünk van Jézusban. Belegyökereztünk a magyarságba és a keresztyénségünkbe. Lehet egyszerre az egyházért is, a városért is reménységgel szolgálni. Szeverényi János budai esperes arra irányított, hogy Isten él és erőt ad ma is. Bozorády Zoltán esperes a szomszéd Hajdú-Szabolcsiak nevében A felügyelő eskütétele Az elmúlt évi jól sikerült találkozás után idén ismét nagy szeretettel hív ják és várják a gyülekezetek és egyházmegyék felügyelőit az ORSZÁGOS FELÜGYELŐI KONFERENCIÁRA amelyet Révfülöpön, egyházunk oktatási központjában rendeznek 2000. november 3-tól 5-ig. Az áhítatokat egyházunk püspökei, az előadásokat az egyházkerületek felügyelői, valamint az országos felügyelő tartják. Az elhelyezésnél a jelentkezés sorrendjét vesszük figyelembe, nagyobb létszám esetén a később jelentkezők a turistaszálláson kapnak helyet. A jelentkezést egyházunk Országos Irodájába kérjük (1085 Budapest, Üllői út 24, 483-22-60, fax: 317-08-72) Mindenit szeretettel hívnak és várnák! szólt arról az Úrról, aki nem erővel és nem hatalommal, hanem a Lélekkel cselekszik és megtart. Sándor Frigyes miskolci lelkész az egész egyházmegye nevében így mondta: bízunk szolgálatotokban! A diósgyőri gyülekezet nevében felügyelőjük dr. Kocziszky György ígérte a segítséget és köszöntötte lelkészüket és családját is. Horváth Barna református esperes örült annak, hogy eddig végzett szolgálatukat „visszaigazolták”. Tudatos lény az ember, tudja a célját. Ti is így járjatok, ebben erősítsen meg Isten. Gulybán Tibor görög katolikus esperes is örömének adott kifejezést, különösen azért, hogy világi Vezető is áll az esperes mellett. Kobold Tamás, a városi önkormányzat nevében a szolgálat alázatát látja nagynak, mert élettel és munkával tettek bizonyságot eddig is. T. Missziói nap Tállyán A Borsod-Hevesi és a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye minden év őszén Tállyán gyülekezik össze, amolyan munkaévet elindító összejövetelre. A kis gyülekezetek tagjai nagy szorgalommal készülnek és jönnek el erre a találkozásra. A tállyai templom nagy befogadó képességű, és idén is megtelt. Énektanulás, csoportos és egyéni beszélgetés egészítette ki azt a programot, melyet Bozorády Zoltán esperes áhítata nyitott meg. Amikor egy ház falai megindulnak, abroncsolni szokták, de ez nem megoldás. Sziklára, Jézusra építeni azt is jelenti, hogy vállaljuk, hogy Isten a bolondok előtt nyitja meg országának titkát és erejét. Hafenscher Károly, az Országos Egyházi Iroda igazgatója előadásában abból indult ki, hogy Isten az, aki missziónál. Küld engem és küld hozzám. Amikor új szerkezetben indul a munka egyházunkban, végig kell gondolnunk mindent. A jó hír továbbadása a fő dolgunk, megváltásra van szükségünk. Tanuljuk meg Istenre bízni magunkat. A múltba meredő, jelennel elfoglalt egyháznak nincs jövője! A legnagyobb megtiszteltetés, hogy Isten hiv bennünket, élhetünk szabadon, Isten gyermekei módján, Szeretetéből mindig kapunk eleget, józanul használjuk fel az erőt. A misszióban sajátos szerepe van a sajtónak - mondta e sorok írója, amikor lapjaink, könyvkiadásunk, rádióban, televízióban való megszólalásunk egészét mutatta be. Két erőforrása van sajtónknak: nem élhet a Szentlélek nélkül és nagy szüksége van a hívek imádságára. A közel kétszáz résztvevő délutánig együtt maradt és úrvacsorái istentisztelet után mondtak búcsút egymásnak azzal, hogy jövőre újra találkozunk. T. Országos Evangélizáció: Kiskőrös, október 14. „Örülnöd kellene...” (Lk 15, 32) Evangélikus egyházunk nevében hordozza az örömhír kincsét, de vajon tényleg jellemző-e ránk az igazi öröm? Nem valami erőltetett kényszermosolyra, hamis kincstári optimizmusra, múló extatikus hangulatra gondolunk, hanem arra a tartós örömre, melynek forrása Isten hűsége, bűnbocsátó, új életet kínáló szeretete. Ezzel szembesülhetünk az idei evangélizáció alapjául szolgáló jézusi példázatban. Ezt a talán kissé megfakult, talán elveszített vagy eddig még valójában meg sem talált örömöt keressük majd ezen az októberi szombaton: közös igehallgatásban, imádságban, éneklésben, testvéri beszélgetésekben és találkozásokban. „Örülnöd kellene...” - sokunkat találhat el a példázatbeli édesapa féltő és mentő szeretetből fakadó, provokatív mondata. Örülnöd kellene, örülnöd lehetne... De nem megy... Vajon miért? Mi vagy ki hiányzik az életünkből? Erre keressük együtt a választ. Erre reméljük megtalálni együtt a másoknak is továbbadható választ Kiskőrösön. A következő héten az evangélizációs nap részletes programját is közöljük már. k Genfi vendég Mosonmagyaróváron Szívesen látott vendége volt a mosonmagyaróvári gyülekezetnek Pósfay György genfi evangélikus lelkész személyében, aki azt az alkalmat használta ki a látogatásra, hogy a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége (KÉMELM) Sopronban tartotta soros ülését. A mosonmagyaróvári látogatás apropóját az adta, hogy Pósfay György nagyapjának testvére, Posch Frigyes az 1880-as években levéli lelkész volt, sőt édesapja is a levéli templomban konfirmált. Szerencsés módon látogatásának idejére esett a levéli gyülekezet kettős jubileumi ünnepe, amelyen a templomtatarozásának befejezésére és a kitelepítésre emlékeztek. így Pósfay György mosonmagyaróvári igehirdetői szolgálata után részt vett a levéli ünnepélyen is, délután pedig meglátogatta Mosonmagyaróváron azt a teret, ahol 1956. október 26-án egy véres sortüz következtében több mint száz békés mosonmagyaróvári tüntető vesztette életét. A látogatás során volt alkalmunk arra, hogy beszélgessünk Pósfay Györggyel. Lelkészt szolgálatát mindvégig külföldön végezte. Hogy kezdődött ez a szolgálat? Másfél éves ösztöndíjat kaptam 1946- ban Leskó Béla barátommal együtt. Budapesti segédlelkészként 1946. november 28-án hagytam el Magyarországot. Az ösztöndíjamat később meghosszabbították, és 1948. szeptemberében kellett volna hazatérnem, de akkoriban tartóztatták le Ordass Lajos püspököt, és azt a tanácsot kaptam, hogy a bizonytalan helyzetre való tekintettel ne térjek haza. Mely országokban szolgált? Svédországban kezdtem a szolgálatot, mint az odakerült magyarok lelkigondozója. Ezután az Első Magyar Egyház hívott meg Clevelandbe lelkésznek. Itt három évet töltöttem. Ezután következett Venezuela, a leghosszabb szolgálati idővel. Húsz évet szolgáltam itt, ahol mintegy 3000 magyar élt. Kétharmad részük a fővárosban, Caracasban, a többiek pedig vidéken. Ezt követően kerültem Genfbe, a Lutheránus Világszövetséghez, ahol kilenc évig a latin-amerikai referens voltam. 1986-ban mentem nyugdíjba. Pósfay György a mosonmagyaróvári gyásztéren Fotó: Kiss Miklós Caracasi lelkészt szolgálatának érdekes része volt az úgynevezett kikötőmisszió. Mit jelentett ez? A skandinávoknak nem volt ott lelkészük, és a svéd egyház kért meg, hogy végezzek missziói szolgálatot a Caracasba érkező skandináv hajók legénysége között. Ha egy ilyen hajó kikötött, leautóztam a kikötőbe, engedélyt kértem arra, hogy felmehessek a hajóra, a matrózokat összehívták, és én egy rövid caracasi ismertető után áhítatot tartottam. Ezt szemmel láthatóan jó szívvel fogadták. Volt olyan is, amikor a matrózokat szétosztottuk a Caracasban élő skandináv családok között, akik megebédeltették őket és gondoskodtak szabadidejük hasznos eltöltéséről. A harmadik lehetőségként pedig, amennyiben egy hajó vasárnap futott be, autókkal a gyülekezeti tagok elhozták a tengerészeket az istentiszteletre. Egész életében külföldi szórványhelyzetben élő magyarok között szolgált. Milyen jövőjük lehet ezeknek a gyülekezeteknek? Ravasz László püspök mondta egyszer az Amerikában szolgáló református lelkészeknek, hogy ti egy jéghegyen virágoskertet ültettetek. Valaki visszakérdezett: De mi lesz akkor, ha egyszer elolvad alattunk a jéghegy? Nem minden emberi élet egy virágoskert? Egyszer alólunk is kiolvad a jéghegy. Amíg van egy ember is, aki magyarul akarja hallgatni az evangéliumot, addig hirdetni kell azt. Ezután pedig el lehet gondolkodni azon, hogyv ezek a szolgálati helyek nem lehetnének-e egy missziói munka bázisai?! Génfben is élnek magyar evangélikusok? Velük milyen kapcsolata volt? Amikor feleségemmel Genfbe kerültünk, volt a városban egy magyar gyülekezet. Emellett feleségem megpróbált egy magyar iskolát szervezni, ami nem egyházi iskola volt. Hetente egy alkalommal jöhettek a magyar gyermekek az iskolába, felekezethez tartozástól függetlenül. Négy magyar asz- szony dolgozott ott, és az első évben 46 gyermeket hoztak az iskolába. Négy évig működött ez az iskola, akkor feleségem beiratkozott egyetemre, a gyermekek pedig cserkészcsapatot szerveztek. Ez a cserkészcsapat a mai napig megvan. Genfben élő magyar lelkészként hogy ünnepelte a Millennium ünnepét? Számomra a Millennium évében két nagy esemény jelentette az ünneplést és emlékezést. Az egyik a Magyar Reformátusok Világtalálkozójának záró eseménye, amit Genfben tartottak. Tizennégy püspök mellett körülbelül 350 magyar református jött akkor Genfbe. Ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A másik ünnepi esemény augusztus 20-án volt. Ezen a napon Svájcban sehol nem volt protestáns magyar istentisztelet, hanem Bemben Magyar Napokat rendeztünk. Az ottani sportcsarnokban ökumenikus úrvacsorái istentisztelet volt, amelyen három protestáns és négy katolikus lelkész szolgált. Körülbelül 600-an jöttek el erre az alkalomra. Milyen tervei vannak még? Legközelebb januárban kelek útra, mégpedig Ausztriába. Egy Linz melletti diakóniai anyaházban lesz egy négynapos ünnepség, aminek végén Ordass- emléknapot tartanak. Ezen szeretnék részt venni. Egyébként pedig végzem tovább lelkészi szolgálatomat Genfben. Kiss Miklós f
