Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-01-02 / 1. szám
2000. JANUÁR 2. 3. oldal Evangélikus Élet Templomjubileum - új orgonával Hatmilliárdan vagyunk Lépésről lépésre... Amióta a rendszer- váltás óta az egyház mozgástere kiszélesedett, nagyobbak a lehetőségek, a kaposvári gyülekezet bátran él ezekkel a lehetőségekkel. Szemerei János, a gyülekezet fiatal lelkésze jó tervezéssel és szorgalmas végrehajtással munkálkodik azon, hogy minden ékesen és jó rendben legyen. Új parókiát építettek, kialakították a gyülekezeti és ifjúsági termeket, rendezték a parókia és a templom környékét, a templom is szép rendben van. A múlt év novemberében a templom felszentelésének 70. évfordulójára emlékeztek. Ezt az ünnepet is igyekeztek valamiként emlékezetessé tenni. Új orgonájuk felszentelésére, a templomkertben felállított emlékoszlop avatására gyűltek össze és meghívták a hálaadásra dr. Harmati Bélát, a kerület püspökét. Az ünnepi program már szombaton este elkezdődött, Kardos Kálmán orgona- művész szólaltatta meg az új orgonát egy hangverseny keretében. Ezen az egyházmegye esperese, Smidéliusz Zoltán mondott bevezetőt, köszöntőt. A vasárnapi istentiszteleten a püspök és az esperes mellett a gyülekezet lelkésze szolgált. A püspök a 105. zsoltár 1-3. verse alapján prédikált és a zsoltár szavaival szépen csengett össze a gyülekezet énekkarának éneke, zengett a zsoltár, örömmel dicsőítették Isten nevét. A prédikációban is ebből indult ki a püspök, amikor a zene és a művészet mögött meghúzódó Isten-élményre mutatott. Szólt egy vonatkozásban emberélményről is. Az istentiszteleten részt vett Dubovay Géza ny. esperes-lelkész, aki most töltötte be 80. életévét, és ez alkalomból őt is köszöntötte a gyülekezet. A zene jellegzetesen az evangélikusoké, a művészet híd az Isten-élmény felé. Az éneklés a legjobb hálaadás és van miért hálát adnunk. A vér nélküli rendszerváltozásért, intézményeink visszaszerzéséért, falak leomlásáért itthon és a nagyvilágban, egyházak között is omlanak a falak (Augsburg!), de még soknak kell leomlani. Mi azért most mégis egy kórusban énekelhetünk és adhatunk hálát mindenért! Az istentisztelet végén az udvaron avatták fel az emlékoszlopot, melyre fölül egy 220 éves harang került. Az életfa ábrázolásaival és a kereszt jelével az Isten szeretetében való összetartozás kifejezője. Az ünnepi közgyűlésen, melyet dr. Visi Éva vezetett, köszöntötték a gyülekezet korábbi lelkészét, Dubovay Gézát 80. születésnapja alkalmából. Szakálas Györgyné, a gyülekezet presbitere köszönte meg, hogy a nyolcvan évből közel ötvenet közöttük töltött el. Szolgálatával tanított megbocsátani, másokért élni, a rosszért jóval fizetni és utat mutatni. Mindezt hűséggel, hittel, alázattal tette. Szolga is volt, de jó pásztor is. Hűséges segítőjét, feleségét is köszöntötték. A köszöntésből kivette részét Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és Szita Károly, a város polgármestere is. A megye polgárai nevében köszönte meg az üzenetet, mélyet tolmácsolt, nemcsak tanított, de tanulni lehetett tőle. Amit a városért tett, abban talentumainak bölcs felhasználása mutatkozott meg. A gyülekezetei is, a lelkipásztort is köszöntötte egyházunk vezetőinek egész sora. Smidéliusz Zoltán esperes a békés- ség hírnökét üdvözölte, Nagybocskay Tamás egyházmegyei felügyelő a szabadító Isten nagyságát méltatta, dr. Sólyom Jenő egyházkerületi felügyelő a hármas ünnep összetartozására és a gyülekezet összetartására mutatott, dr. Frenkl Róbert országos felügyelő a példamutató együttműködést emelte ki, és buzdított a további szolgálatra. Dr. Harmati Béla püspök arra mutatott rá, hogy szép és jó dolog volt együtt lenni. Ünnepelt a gyülekezet, ünnepe volt Isten szolgájának. Akár visszafelé néztünk, akár a jelenbe vagy a jövő felé -, mindenképpen öröm volt együtt lenni. T. 1999. október 12-én megszületett a Föld hatmilliárdodik polgára. S bár minden új életet köszönteni kell, sok örömre nincs okunk. A Krisztus előtti időkben háromezer év kellett a népesség megduplázódásához, századunkban a megháromszorozódáshoz elég volt hetven év. Hiszen József Attila alig több mint hat évtizede írta le saját döbbenetét: már kétmilliárdan vagyunk. S íme már a hetedik milliárdos lélekszám felé menetel az emberiség. Mai kilátásaink szerint a növekedési folyamat, ha némileg lassult is, de megállíthatatlan. Márpedig bolygónk valószínűleg nem lesz képes eltartani ennyi embert. Akkor, amikor folyamatos a természeti kincsek kizsákmányolása, pusztul a környezet, elsivárosodik a letarolt Föld. És egyre nagyobb a szakadék az emberiség különböző csoportjai között: húsz százalékuk fogyasztja el a megtermelt élelmiszer javát. A világ lakosságának 80 százaléka él a népességrobbanás által érintett területeken: Latin-Amerikában, Afrikában, Kelet- és Dél-Ázsiában. A mezőgazdasági termelés nem képes lépést tartani a lakosság növekedésével: 45 országban pusztít az éhínség, nyolcszázmillióan krónikusan alultápláltak, ötvenmillió embert pedig már az éhhalál fenyeget. A mintegy harminc éve kitört élelmezési válság óta alig javult a helyzet. A fejlődő országok egy részében szinte összeomlott a mezőgazdaság, ugyanakkor a növekvő számú lakosságnak egyre több élelmiszerre lenne szüksége. Honnan? A nagyvárosokba özönlő tömeg, amely már nem maga termeli meg táplálékát, csekély keresetét kénytelen ennivalóra költeni. Nő a kereslet, amelyet a kezdetleges agrártermelés és kereskedelem A nagy évfordulókhoz, kétezer éves kereszténységhez, ezeréves magyar államisághoz, századvéghez, ezredvéghez képest szerényeknek látszanak a hazai lutheranizmus változásai: Reményeink szerint mégis valódi korszakváltás tanúi leszünk, lehetünk a magyar evangélikus- ság történetében. Az élet alakította így, hogy a 2000. esztendő a korábbi egyházi szervezet és a ráépülő működés utolsó éve, egyben a jövőt célzó választások esztendeje, átmenet a 2001-től felálló új szervezéshez és működéshez. A millenneumi év gazdag hazai eseménynaptára, benne egyházunk rendezvényei bizonyára megfelelő érzelmi többletet adnak számunkra az előttünk álló feladatok teljesítéséhez. Számomra - neveltetésem és gondolkodásom alapján egyaránt fontos a keresztény hit és a haza szeretetének az összefüggése. Megértem azokat, akiknél nem ilyen szoros az értékek kapcsolata, remélem, hogy a 2000. esztendő erősíti majd az értékazonosságot társadalomban és egyházban egyaránt. nem tud követni, importra kényszerülnek, ám az ahhoz szükséges pénzzel nem rendelkeznek, így hát bezáródni látszik a szegénység csapdája. Ez különösen Afrikára vonatkozik, amely állandósult fizetésképtelensége miatt immár „az elhagyatott kontinens”. Délkelet-Azsiának jobbak az esélyei, hiszen Kína óriási piaci lehetőségeket ígér. Ma 80 millió gyerek csavarog a harmadik világbeli nagyvárosok utcáin. Ezek a nagyvárosok a jövőben átláthatatlan megapolisszá nőnek. Negyven évvel ezelőtt New York volt az egyetlen tízmilliónál több lakosú város. Ma tizenöt ilyen van, ebből tizenegy a harmadik világban, és számuk csak nőni fog. Bádoglemezek, hullámpalák, papírdobozok alatt húzzák meg magukat a falvakból felözönlő, szakképzetlen, analfabéta és éppen csak vegetáló tömegek, arat közöttük a bűnözés, az alkohol, a kábítószer, a nemi betegségek. Egymilliárd ember analfabéta. Más gondjaik vannak az „északiaknak”. Túltermelés, túltápláltság, alacsony népszaporulat, fogyasztási őrület. Az éhhalálhoz képest mindez kisebb bajnak látszik, ám bolygónk problémáit csak bonyolítja. S az emberiségnek ez az egynegyede felelős a környezet szisztematikus pusztításért is. Amott nem tudják, miről van szó, itt már ismerik a kérdéseket, de a válaszoknak csak a töredékét. Valaha, egyszer megkaptuk a Földet, hogy éljünk és sokasodjunk rajta. Ez meg is történt, de az emberiség - úgy látszik - nem ismeri határait, csúnyán visz- szaél lehetőségeivel. Félő, hogy előbb- utóbb meg kell fizetnünk. Csak a már oly sokszor, érdemtelenül is megkapott bűnbocsánatban reménykedhetünk. Újlaki Ágnes A kilencvenes évek Zsinatainak a története jól tükrözi, a legjobban tükrözi a megújulást célzó egyházi erőfeszítések kínjait. Nincs fájdalom nélküli vajúdás. Örvendetes, hogy nő az érdeklődés az egyházi sajtó iránt, erről tanúskodnak az olvasói levelek. Egyik korábbi cikkemre utalva írja egy olvasónk: „Igaza van Felügyelő Úrnak: javulnia kell a konfliktus- kezelő képességnek, de főleg a szeretet, a megbocsátás lelkületére van szükség.” Most rajtam az egyetértés sora. Bizony a szeretet, a megbocsátás lelkülete kell uralkodjék közöttünk. Nem lehet sikeres semmilyen intézményrendszer, ha szembekerül saját identitásával, ha nem hitéből, meggyőződéséből következnek tettei. A mögöttünk álló évtizedben megtanultuk, megértettük, hogy sok mindent e) kell felejteni mindabból, amit a történelem során felszedtünk. Főként mindazt, ami a hatalommal függ össze, akárcsak hatalmi asszociációkat kelt. Igazi lecke úgy élni az egyház megnövekedett feltételrendszerével, hogy az valóban mindig, csak és kizárólag szolgálat legyen. Szolgálat a szó misszió értelmében, de szolgálat az oktatás-nevelés, a diakó- nia, az egészségügyi és szociális munka területén. Mindez ugyancsak misszió, híradás, üzenet Jézus Krisztusról, egy másfajta értékrendről, önzetlenségről, áldozatkészségről, tehervállalásról mint ami a modem társadalomban uralkodóvá vált. Talán soha nem volt ennyire időszerű a jézusi példa, a jézusi minta. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az egyházi közéletben, a választott testületek adminisztratív tevékenységében is a Lélek által munkálkodás, a spiritualitás kell, hogy meghatározó legyen. Az egyházban is emberek dolgoznak, de munkájukban felismerhető kell legyen Uruk kezenyoma. A gyülekezeti, az egyházmegyei, az egyházkerületi és az országos választásokon, melyekre fokozatosan kerül sor az új esztendőben, előtérbe kell kerüljenek azok az új nemzedékek, akik ezt a lelkületet hozzák az egyházi közéletbe. Akiket nem nyomasztanak a korábbi évtizedek terhei. Akik természetes módon zárják ki, adják át a múltnak a régi rossz reflexeket, a túlzott központosítást, a rossz hierarchizmust. Kínnal-keserwel, de elkészült az új tömlő, megvarratott az új ruha. A 2000. évben rdhténységünk, hogy kerül új bor az új tömlőbe, a megújított egyházszervezet serkentőleg hat a működésre, sok új munkatársnak örülhetünk. És ami a legfontosabb: a többszörösen ünnepi esztendőben sokan találkoznak majd Jézus Krisztussal a Magyarországi Evangélikus Egyházban is. Frenkl Róbert I Ünnep a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban | A világ európai kultúrkörhöz tartozó részében milliárd számra égnek az ezredforduló eufóriájában. Több millió magyar itthon, vagy szerteszét szóródva a világon az ezeréves Magyarország megünneplésére készül. De szerencsére nem homályosíthatták el a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium évfordulóit a fenti, kétségkívül rendkívüli évfordulók. Helyi ünneplésről van szó. Ha szorosan vesszük, néhány száz, legfeljebb néhány ezer ember ünnepéről. Mégis bizton vallhatjuk, hogy az érintetteknek, résztvevőknek és szervezőknek egyaránt ünneppé válhattak az elmúlt hónapok, és reménység szerint örömünk jövőre is folytatódhat, hiszen az ünnepi eseménysor csak tavasszal zárul. Miről is van hát szó? Békéscsabai viszonylatban, főleg ha az oktatásügy történetére tekintünk vissza, igen jelentős eseményről. Ugyanis idén százéves az egyházi oktatás, ha összeadjuk az alapítás és az államosítás között eltelt időt az újraindítás (1993) óta eltelt évekkel. Valamint idén százéves a Békéscsaba főterén álló Alpár Ignác tervezte impozáns gimnáziumi épület. Egyértelmű vélemény szerint a városképet leginkább meghatározó épületegyüttes egyik tagjáról van szó, hiszen az iskola közvetlenül az idén 175 éves Nagytemplom (Magyarország legnagyobb evangélikus temploma) mellett, és Békéscsaba legrégibb épülete, a 254 éves evangélikus Kistemplom közelében áll. Ezt a két jeles évfordulót jelentőségéhez méltóan szerettük volna megünnepelni, három fő szempontot szem előtt tartva. Célul tüztük ki, hogy a mai diákok és tanárok szembesüljenek az egykor volt Rudolf Főgimnázium eredményeivel, értékeivel, hagyományaival. Önbizalmat és hitet merítsenek abból a múltból, ami nemcsak békéscsabai viszonylatban volt nyomot hagyó, hanem az innen messzire került egykori diákokon keresztül szélesebb körben is. Hiszen itt is tanítottak tudós tanárok és lettek diákjaikból egyetemi tanárok, akadémikusok, képzőművészek, irodalmárok, orvosok, és a sort még sokáig lehetne folytatni. A másik szempont volt, hogy ezen évfordulók kapcsán föl lehetne melegíteni az öregdiákok és az iskola közi kapcsolattartást. Végül fontosnak tartottuk, hogy az ünneplésünk ne belterjes legyen, hanem bevonjuk a város iskoláit, vezetését, az egész érdeklődő közvéleményt. Jelezni szerettük volna, hogy a hajdani Békéscsabai Evangélikus Gimnázium mindig is Békéscsaba meghatározó intézménye volt, és szeretnénk, ha így lenne ez ma, és a jövőben is. Már tavasszal tartottunk egy ún. szponzorfútást, és adtunk hangversenyt, lelki ráhangolás és egy kis pénzalap megteremtése céljából. Ősszel kiadjuk a „Várunk” című kulturális lapunk jubileumi különszámát, ami az iskola magasszintű és többirányú művészeti képzését hivatott bemutatni. Ezen az őszön jelent meg az iskola újkori történetének első évkönyve, természetesen az évfordulók tiszteletére. Volt egy nagyszabású iskolatörténeti kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum segédletével. Megalakult az Öregdiákok Baráti Köre. Lelepleztünk négy emléktáblát. Az egyik a százéves épületnek állít emléket, a másik az akkori igazgatóra, Bukovszky Jánosra emlékezik. Lelepleztük Kincses Gusztáv lelkész-vallástanár, és Vajda Aurél lelkész, tanár emléktábláit is. Ez utóbbi három emléktábla avatására november 23-án került sor egy egésznapos rendezvény keretén belül a családtagok jelenlétében. A nap egy különleges kiállítás megnyitójával kezdődött. Az egykori rajztanárok és művésszé lett diákjaiknak mintegy hetven alkotása (festmények, grafikák, fényképek és ötvösmunkák) díszítették az egyházközség hatalmas gyülekezeti termét. Híressé lett diákok hangulatos és emlékezetes előadásait hallgathatták ugyanitt mai és egykori növendékek. Volt még magyar- és történelemtanárok által ötletesen előkészített és szellemesen levezetett iskolatörténeti vetélkedő. Nagy munkával megnyílt az iskola alagsorában egy hangulatos, irodalmi, tudományos, művészeti találkozók megrendezésére is alkalmas galéria. Stílusosan az első kiállítás a diákok alkotásaiból készült, mégpedig a két jubiláló épületet örökítették meg a legkülönbözőbb technikákkal. Az idei záróakkord pedig kifejezetten a tantestületnek szólt. Nevelői értekezleten Komlósi Sándor öregdiák, nyugalmazott egyetemi tanár tartott előadást Karácsony Sándor pedagógiájáról. Hosszú a sor, de nem ez a fontos, hanem a múltra nyíló ifjú szemek, a múltba visszanéző, hol vidám ragyogással, hol köny- nyektől megnedvesedett szemek, és az együttesen a múltból táplálkozó, jövőbe néző szemek. Ezek a fontosak! Bakay Péter Új évi gondolatok... Vajon észrevettük-e már, hogyan kopnak a szavak is. - Mert világos, hogy sok minden kopik: cipő, ruha, vagy az egészség, vagy örömeink, reményeink is. Sok minden megfakul, megkopik, ahogy az idő telik. De új évvel kapcsolatban ez a jókívánság állított meg: „Boldog új évet”. Úgy belegondoltam abba, hogy e kedves mondatban is ott van egy nagyon megkopott, megfakult, megüresedett szó, az, hogy „új”. Ha mi találkozunk egymással, talán megállunk egy percre az utcán a rég látott ismerőssel, elhangzik a gyakori kérdés: „Mi újság?”. Aztán jön a válasz és abban sok minden elhangzik: dicsekvés, panasz, mások bírálgatása, fontosságunk hangoztatása, hogy milyen sok a dolgunk - de ha belegondolunk: mindebben semmi új nincs. Újat mondani mi egymásnak alapjában nem tudunk. Mondjuk a régit, amit évezredek óta mond az ember... Mi újság? Pontosan 270 éve annak, hogy elkezdődött a napi ige kiválasztása. Ez a hemnhuti gyülekezetben történt. A hermhuti gyülekezet vezetője, Zinzendorf Miklós bevezette azt a szokást, hogy a reggeli áhítatban választottak egy igeverset és egy énekverset hozzá. Kialakult az a szokás, hogy a gyülekezet minden tagja ugyanazzal az igeverssel kezdte a napot, és ez az ige magábavéve is összekapcsolta őket egymással. Mivel akkor még nem volt a ma használatos „Útmutató” füzet (Losung), egy testvér reggel végigment a házak között és minden ablakon bekiáltotta az aznapi igét. És ez az igevers volt az aznapi „újság”. Mert az egyetlen „új” ezen a világon az ige! Mi ez az új? A Biblia nyomán erre azt válaszoljuk, az új az ige, közelebbről az igehirdetés, még közelebbről az igehirdetés „bolondsága” (lKor 1,21), még közelebbről a „keresztről” való beszéd (lKor 1,18). Tehát nem általában a Biblia, hanem a Bibliában a Jézus keresztjéről való beszéd, - az a nagy esemény ott a Golgotán és a húsvéti üres sírnál. „Boldog új évet” - nekünk ezt az újat kell kívánnunk ma is, ha elmondjuk valakinek ezt a jókívánságot. Új éve annak lesz, új csak annak életébe, szívébe költözik, aki felismeri, hogy Jézus érte is meghalt, és meg tudja őt békéltetni Istennel. 2000! Ma sokat emlegetjük ezt a még szokatlan dátumot! Új év kezdődik. Szeretnénk, ha jobb, boldogabb lenne, mint az előzők. Itt állunk nagyszerű technikai vívmányainkkal, - automatizált gépeink, az Internet hálózat, sokat ígérő tudományos kutatásaink-, de ha a sok „új” mellett az ember a régi marad - a gyűlölettel, irigységgel, önzéssel, akkor sajnos a lényeg az új évben is marad a régi. Mindez nem azt jelenti, hogy nincs megoldás, hogy hiába vájjuk a boldog új évet. Gondoljunk a mai ünnep kettős jelentésére. A mai nap a polgári év szerint egy naptári év kezdete. Mi keresztyének azonban azt se felejtsük el, hogy ez a nap az egyházi esztendőben „Karácsony nyolcada”, „Jézus névadásának napja” (Lk 2,21). Jézus neve azt jelenti: Szabadító! Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy Jézus szabadulást hoz és kínál számunkra mindabból, ami gátolja az újrakezdést. A boldog új év titka ennek a szabadításnak a felismerése és elfogadása. Egy középkori mondás ezt így fejezi ki: „Salve crux spes unica” - „Üdvözlégy Kereszt, egyetlen reménységünk”. Gáncs Aladár Korszakváltás