Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)
2000-01-02 / 1. szám
4, oldal 2000. JANUÁR 2. Evangélikus Élet Jubilált a Budahegyvidéki Énekkar Együtt az Ige asztala körül 10 éves jubileum nem igazán nagy idő, de ha építő hagyományok folytatását, látható, tapasztalható közösségépítést jelent, akár tanulságos is lehet. Budahegyvidéken az énekkar - manapság divatos fogalmazással - pozitív „civilszerveződésként” is felfogható. 62 évvel ezelőtt „alulról” szerveződött az első énekkar, amely csírája lett a 15 évvel később indult gyülekezetszervezésnek. A 30-as évek második felében a Budai Evangélikus Egyházközség (Vár) lelkészei kezdték el az egyik iskolában vasárnaponként istentisztelet tartását, de ezek kezdetben inkább „vendégfellépések” voltak, gyülekezetszervezés, hétközi alkalmak nélkül. Az idejáró környékbeli fiatalok Rezessy László karnagy vezetésével egy - vasárnaponként az oltárt díszítő - asszony, Mária néni Királyhágó téri lakásán gyűltek össze hétről hétre. Az énekkar gyakran énekelt az istentiszteleteken, szeretetvendégségeket szerveztek, melyek irodalmi és zenés programját ők adták. Gyakori szolgálatuk, ezek az alkalmak hozták egymáshoz közelebb az istentiszteletek látogatóit és érlelődött, alakult a gyülekezet. Mindennek motorja az énekkar volt. Az énekkar baráti, testvéri légköre, aktivitása kisugárzó volt, tagjainak jó része az éneklés mellett más gyülekezeti szolgálatokat is lelkesen vállalt. Amikor már volt a Budavári Egyházközségen belül a lelkészi körnek lelkésze - Danhauser László - az ostrom utáni években (a gyülekezet csak 1952-ben lett önálló) ez az énekkar a főváros egyik legjelentősebb (legsikeresebb) evangélikus, sőt protestáns énekkara volt. A politikai fordulat éve (1948- 49) után csökkent a széles nyilvánosság, de az énekkar és tagjainak szolgálata a nehéz években is jelentős maradt. A későbbiekben sajnos nem sikerült az énekkar fiatalítása, a régiek egy része „kikopott”, meg is öregedett. 10 évvel ezelőtt „felső” tizenévesek, Hikisch Zoltán fiatal zenetanár vezetésével, 16-an, először alkalmi együttesként - egy autóbalesetben meghalt - barátjuk által komponált gitáros oratóriumának (A tékozló fiú) bemutatására szerveződtek, de hála Istennek, nem tudtak szétoszlani, folytatták a próbákat más darabokkal - kezdetben alkalmi fellépéseket vállaltak a gyülekezetekben és gyülekezeten kívül, Budahegyvidéki Ifjúsági Énekkar néven. A testvérgyülekezeti kapcsolatok révén ismételten kirándultak és énekeltek a bajorországi Schrobenhausenben, a finnországi Tuusulában, mindig sikerrel, és mindig azzal az eredménnyel, hogy ezek az alkalmak megújították, megerősítették a partnergyülekezeti kapcsolatokat. Ezek között is kiemelkedő volt ez év május 1-jén Schrobenhausenben, több együttessel egy 24 órás, non-stop koncert, melyben kiemelt szerephez jutott a mi énekkarunk, és a helyi sajtóban is elismerést kapott. Figyelemre méltó szereplése volt az énekkarnak Münchenben az 1992. évi Evangélikus Kirchentagon való közreműködése is. 1991. végén BuAki nem szégyellte az evangéliumot... Világítottunk - ahogyan Erdélyben mondják. Útra kerekedtünk - ki biciklivel, csak ide, a falu végi kis temetőbe, ki autóval az ország másik felébe. Megvettük a fehér krizantémokat, a mécseseket, a csomagtartóba kiskapát, gereblyét tet- ‘tünk. S az égre néztünk, csak nem viszi el a fagy a virágjainkat. Mert úgy szép a temető, ha a sok nagy-fehér virágot megvilágítják a gyertyák milliói. Emlékeztünk - utaztunk egyet az időben. De most visszafelé. Ültünk a templomban örökélet vasárnapján, s hallgattuk, ahogy lelkészünk neveket olvas. Azokét, akik egy éve még talán mellettünk ültek a templompadban. Akik már előre mentek. Arcok, tűnő mosolyok merültek föl bennünk. Mozdulatok, egy simogatás, a megszokott gesztus. Jóízű beszélgetések emléke. Bandi bácsi itt halt meg közöttünk. Az imaházban, egy szerda reggeli istentiszteleten. Sóhajtott egyet és befejezte. Ott feküdt az oltár előtt még jó darabig, míg el nem vitték. Olyan ember volt, aki valóban nem szégyellte az evangéliumot. Finnországban jártában, a testvérgyülekezet vendéglátó családjának reggeli áhítatot tartott. Megkerestette a házigazdákkal Bibliájukat, ő olvasott egy verset magyarul, felolvastatta velük ugyanazt finnül. Kedves igehelyeit megtanulta finnül. S ő, a parasztember, kiskőrösi finn táj szólással mondta el azokat a templomi gyülekezetnek. '’V'M'.TYf - vff* f Otthonában házi bibliakört szervezett, amely egész éven át működött. Ha nem került lelkész az alkalomra, akkor ő tartotta meg az igemagyarázatot. Derűs szemmel mondta mindig: „Nekem a legjobb, mert templomban lakhatom. Az otthonom lett templommá.” Nem szégyellte az evangéliumot, mert az Isten ereje volt számára. Mikor találkozott Urával, a találkozás gyökeresen megváltoztatta életét. Ott volt minden konferencián, a sok asszony közt egyetlen férfiként. Ez sem zavarta. Szerte az országban, sok helyütt ismerték. Május 21-én temettük. Ba Andrást, aki 81 évet töltött közöttünk. De akivel majd időtlen .időkig együtt lehetünk ott, a mennyei otthonban. Világítottunk - az ő sírján is. Most már ádventi gyertyákat gyújtunk, s vájjuk azt, aki Eljövendő. Mert Bandi bácsi így köszönt el tőlünk a Biblia utolsó szavaival: „Bizony hamar eljövök. Jövel, Uram Jézus! ” Lupták György PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Központ (Révfülöp, Füredi u. 1.) pályázatot hirdet INTÉZMÉNYVEZETŐI állásra. Egyházi elkötelezettségű, felsőfokú végzettségű jelentkezőket várunk, akik mü- velödésszervezési, idegenforgalmi vagy/és gazdasági tapasztalattal rendelkeznek és vállalják az egy éve beindított intézmény evangélikus szellemiségét-lelkiségét. (Német nyelvismeret előnyt jelent.) Az intézményvezető feladata az Oktatási Központ felelős személyzeti, gazdasági irányítása, arculatának formálása, programszervezés és a különböző programok összehangolása. Fizetés és szolgálati lakás megegyezés szerint. Munkábaállás időpontja legkésőbb 2000. április 1. A Pályázatot kéijük zárt belső borítékban legkésőbb 2000. február 15-ig az Evangélikus Oktatási Központ Igazgató Tanácsa (Hafenscher Károly elnök) részére, 1085 Budapest, Üllői ú^24. címre megküldeni. Február 1-10. között - személyes megbeszélés alapján lehetőséget biztosítunk az Intézmény megtekintésére, közelebbi tájékozódásra (Érdeklődni lehet: 87/464- 107-es telefonon). A pályázathoz mellékelni kell részletes, kézzel írt önéletrajzot, iskolai végzettségiek)ről szóló bizonyítványok fénymásolatát. Az Oktatási Központ igazgató Tanácsa Lelkészi csendesnap a Dél-Pest megyei Egyházmegyében dapesten volt az Taizei Ifjúsági Találkozó, és ennek keretében a Budahegyvidéki Kápolnában is helye volt a reggeli és esti áhítatoknak. A környékünkön elszállásolt észak-németországi Sande lelkészével és ifjúságával akkor kiépült kapcsolat révén meghívták az ifjúsági énekkart egy ottani kirándulásra. Jelentős a szerepünk a gyülekezet külföldi testvérgyülekezeti kapcsolatainak erősítésében, mélyítésében. 10 év alatt egyre erősödött, nőtt az énekkar. Jó együttessé, közösséggé ko- vácsolódott. Olyanok is stabil tagokká lettek, akiket nemigen lehetett bibliás alkalmakra elhívni, becsábítani, de az énekkaron és annak egyre gyakoribb szolgálatán - keresztül az istentiszteleteknek, szeretetvendégségeknek, gyülekezeti napoknak aktív résztvevőivé lettek. Az elmúlt években a fiatal kórustagok közül többen is vállalták a presbiteri tisztséget, vagy egyéb szolgálatot is. 1996-ban a felnőtt énekkarral közösen adták elő Rezessy László talán utolsó művét, az Exodust, a szerző orgonakíséretével és a fiatal karnagy, Hikisch Zoltán vezényletével. Rezessy László egyházunk kiemelkedő egyházi zenésze volt, akinek több éneke is bekerült énekeskönyvünkbe, 1997 elején elhunyt, és ez a felnőtt énekkar maradékának a szét- oszlását is jelentette. Az ifjúsági énekkar viszont ekkorra beérett, így a múlt évtől már nevében nincs a beszűkítő „ifjúsági” jelző, mostantól a gyülekezet énekkaraként szolgál. Sokszor hívták és hívják főként egyházmegyén belüli, de kívüli szolgálatokra is, és most már ünnepeken és havonta egyszer vasárnap délelőtti főistentiszteleten is segítik ünnepibbé tenni a liturgiát. Végül'egy kis statisztika: a 10 év alatt 59 alkalommal szolgáltak, ebből 34-szer a gyülekezetben, a hatvanadik jubileumi koncert volt október 23-án, népes gyülekezetben. 174 különböző művet tanultak meg és adtak elő. A 10 év során 42-en vettek részt hosszabb-rövidebb ideig a közös munkában, de a 20 körüli létszám állandónak mondható. Fontos tanulsága az elmúlt 10 és 62 évnek, hogy a gyülekezeti énekkar nagyon fontos műhelye lehet a gyülekezeti munkának, közösségteremtésnek - kohéziónak. Lehet, hogy az ilyen kis közösséget minden generációnak újra kell kezdenie, és nem szabad a generációk összegyúrását erőltetni, mert a liturgikus alkalmakon így is együtt van a gyülekezet. Dr. Csonka Géza November 17-én, szerdán nehezen gyülekeztek az egyházmegye lelkészei Gyónón. Az idei évben ez a gyülekezet adott helyet az ilyenkor szokásos egyházmegyei lelkészi csendesnapnak. A hirtelen ránk szakadt tél, a váratlanul lezúdult nagy mennyiségű hó mindenkit meglepett. „Papírforma” szerint 10 órakor kezdődött volna az elcsendesedő együttlét, de még csak 5-en voltunk a házigazda Koczor-házaspárral együtt. Aztán szép lassan megérkeztek a többiek is. Először az előadók jöttek meg Budapestről: Bence Imre budavári lelkész és Sztojanovics András, a „Sarepta” igazgatólelkésze. Tarsolyukban a napi igét (Lk 13,6-9), a terméketlen fügefa példázatát hozták 4 fő gondolat köré csoportosítva: 1. A Gazda gyümölcsöt és nem levelet keres; 2. ítélet alá kerülünk; 3. Jézus mindent megtesz értünk; és végül a döntő kérdés: 4. Lesz-e gyümölcstermő az életünk? Aztán szép csendesen megérkeztek a többiek is. Ki távolabbról, ki közelről, innét a szomszédból... Az első elmélkedést Sztojanovics András tartotta. A rá jellemző, csendes, nyugodt, higgadt, elemző stílusban önmaga számára megfogalmazott kérdésekre a jelenlévőkkel közösen kereste a választ. Egzisztenciális kérdés: nekem szól-e ez az igeszakasz vagy nem? S ha igen, jogosultak a további kérdések: Amit mi, lelkészek „produkálunk”, mennyiben levél vagy gyümölcs? Mert tudnom kell: „szakértőként”, a teológia okleveles tudoraként senki sem megy be a mennyek országába! Az előbbi kérdésre adandó válaszomat tehát nekem kell önmagámban megfogalmaznom. Mert sokszor csak ügyes beállítás kérdése az egész, és a levél is kezd gyümölcsformát ölteni. Csak jól kell tudni adminisztrálni - nem akarom azt mondani: manipulálni - a dolgokat, és az értéktelen levél is értékes gyümölcsnek látszódhat. Ha minden csak beállítás és nézőpont kérdése, akkor a levelet is lehet úgy csavargatni, alakítani, formálni, hogy gyümölcsnek látszódjék. Sőt, a levelekre - kontrasztosan, hogy jobban kiemelkedjék! - jó nagy, érett gyümölcsöket is lehet rajzolni! És ebben az egész önadminisztrációs folyamatban az a legfélelmetesebb, hogy én, aki mások előtt akarok ,jó színben” feltűnni, önmagamat csapom be! „Mert" ne té- velyegjetek, Istent nem lehet megcsúfolni (Gál 6,7) és hadd tegyem hozzá: becsapni sem! Ez az utóbbi gondolat vezetett át Bence Imre elmélkedéséhez, aki ott folytatta, ahol az előd abbahagyta: „Mert gyümölcsléién életünk Isten ítélete alá helyez. ” A Gazdának jó szeme van ahhoz, hogy meglássa a gyümölcsöt, de ahhoz is, hogy már messziről megkülönböztesse az értéktelen levelet (és a rárajzolt ál-gyü- mölcsöt) az értékes, valódi gyümölcstől. A magas lóról szóló próféta bűne nagyobb, mint a megfútamodóé. Az a szolga, aki ismeri Ura akaratát, mégse teszi, sok verést kap. (vő. Lk 12, 47) Ez a történet jelesül inkább rólunk, lelkészekről, mintsem az Egyházról szól, itt és most, ebben az összefüggésben. Ahogyan az Isten népéhez való tartozás még önmagában nem elegendő és nem mentesít az ítélet alól, úgy a Luther-kabát sem. Végezetül Luther egy mindig aktuális gondolatát idézte, aki az Úr Jézus Nikodémussal folytatott éjszakai beszélgetését kommentálta: „Ne gondold, hogy csak úgy besétálhatsz az Isten Országába!" Az elmélkedéseket továbbgondolásra ösztönző beszélgetés és hozzászólások követték. Elhangzott például az is, hogy Isten jó rendjében mindennek megvan a maga ideje, így a gyümölcstermésnek is. Nem arról van szó ebben a példázatban, hogy most folyamatosan kell „gyümölcsöt” teremni (és nem csinálni!), hanem akkor, amikor eljön a Gazda! Palesztinában is megvan a gyümölcstermés ideje a fügefán! De a jó terméshez hagyni kell, hogy a nagy Kertész előkészítsen bennünket! Nincs más dolgunk, mint engedelmes eszközként belesimulnunk Isten kezébe, tudván, hogy már mindent elvégzett körülöttünk és értünk, és „teremni”. A „lelki táplálást” a „testi táplálás” követte. A Dabas-Gyóni gyülekezet asszonyainak jóvoltából elfogyasztott közös ebéd mellett is tovább folyt a beszélgetés. A testi táplálék után ismét a lelki következett. A rossz időjárás és folyamatos havazás miatt előre hozott úrvacsorában már közösen kerestük a választ a nagy kérdésre: élünk-e a kegyelmi idő adta lehetőséggel és lesz-e gyümölcstermő az életünk? Mert csak a kegyelem végtelen, az idő nagyon is véges! Gondolom, a hazafelé vezető úton nem csak én tettem úgy, mint Mária, aki „mindezeket a dolgokat megőrizte és forgatta a szívében" (Lk 2,19), hanem sokan a jelenlévők közül. Istennek legyen érte hála - nagyon áldott napot tölthettünk együtt Dabas- Gyónon! (H.F.J.) Nyolcvan éve született dr. Terray Barnabás Neves evangélikus pedagógusra, igazi tudós tanárra emlékezünk. Nyolcvan esztendeje született dr. Terray Barnabás. Olyan családból származott, amely az évszázadok folyamán számos lelkipásztort és pedagógust adott az országnak. Közülük kiemelkedett a múlt századi filozófus-tanár, Terray Károly (1812- 1881). (Róla lapunkban 1997-ben megemlékeztünk.) Az ifjú Terray Barnabás a miskolci tanítóképzőt elvégezve, 1941 júniusában ugyanazon a napon kapta meg iskolai kinevezését és a katonai behívót. Évekig szolgált légvédelmi tüzérként és csak 1945 őszén - miután nagy leleményességgel megszökött a hadifogságból - kezdhette meg tanítói pályáját. Tiszaigar, Zsadány és Szentes után 1955-ben az egri Pedagógiai Főiskolára nevezték ki. Innen azonban két év múlva távoznia kellett 1956-os forradalmi tevékenysége miatt. Ezután Kartalra, majd az aszódi gimnáziumba került. Diákjait sikerrel nevelte hazafiságra és emberségre. Nem félt attól, hogy eltéijen a hivatalos tantervtől. (Az akkoriban tiltott Kozma Andor-ver- set, „A karthágói harangok”-at például maga terjesztette a tanulók között.) 1959-ben kezdett tudományos tevékenységgel foglalkozni. Az Evangélikus Országos Levéltárba gyakran járt be. Sok segítséget kapott itt dr. Sólyom Jenőtől, kit később hálás szívvel nevezett „mentorának”. Tudományos munkájához sok hasznos tanácsot kapott nagybátyjától, dr. Merényi Oszkár irodalom- történésztől is. Első tudományos próbálkozása 1961- ben a dédnagyapjáról, Terray Károlyról szóló kéziratos pályamunka volt. Ezt azonban nem értékelték. Akkoriban egyházi (!) iskolák kiválóságairól írni ideológiai hiba volt! - állapította meg később ironikus hangon. Hamarosan azonban sikereket is aratott tudományos téren. Az aszódi Múzeumi Füzetek több helytörténeti tanulmányát is közölték. Irodalomtörténettel is foglalkozott. Petőfiről, Kölcseyről és Kármán Józsefről szóló tanulmányai jelentek meg. Az 1970-es jubileumi évben pedig elismerést keltettek a világhírű pedagógusról, Comeniusról szóló írásai. Tudományos munkássága elismeréseképpen 1965-ben bölcsészdoktorrá avatták. 1964-ben került át Dunakeszire. Tanítási órái és közművelődési tevékenysége nagy elismerést váltott ki. A diákság hazafias nevelésében különösen szép eredményeket ért el. A tanulók felfigyeltek arra is, hogy tanáruk mennyire kiemeli az evangélikus egyház fontos szerepét a magyar szellemi élet múltjában. A 60-as évek végén és a 70-es években számos újabb neveléstörténeti munkája jelent meg. Sokat írt a felvidéki gimnáziumok múltjáról, hangsúlyozva egyházunk szerepét ezzel kapcsolatban. Kéziratos tanulmányokat készített a miskolci és a Selmecbányái evangélikus iskolákról (melyek - sajnos - még nyomtatásban sem láttak napvilágot...) Dr. Terray Barnabás levéltári kutatásai során felfigyelt az 1710 táján keletkezett Rezik-Mattheidesz-féle Gymnaziológi- ára, mely a hazai evangélikus iskolákról szólt. Kordován László neveléstörténész az ő biztatására adta ki erre vonatkozó füzetét 1988-ban. (A mű bevezetőjében köszönetét is mondott ezért dr. Terray Barnabásnak.) 1979-ben ment nyugdíjba. Élete utolsó éveiben Veszprémbe költözött. A helyi sajtóba cikkeket írt a megye egykori kiválóságairól, így Haubner Máté evangélikus püspökről is. 1991. június 24-én hunyt el. Nagy sokaság kísérte utolsó útjára azt a kiváló nevelőt, aki evangélikus hite mellett a legnehezebb időkben is kitartott. Érdemes külön kiemelni, hogy közeli hozzátartozói is jeleskednek íráskészségükkel. Öccse, a Norvégiában élő Terray László, az evángélikus egyházban világviszonylatban nagy tekintélynek örvend, hatalmas irodalmi munkássága révén is. Leánya, dr. Terray Jusztina Veszprémben élő gyermekorvosnő pedig egészségügyi tárgyú cikkeket publikál. 1994-ben volt dr. Terray Barnabás születésének 75. évfordulója. Egykori iskolái közül akkor a dunakeszi gimnázium rendezett emlékünnepélyt és kiállítást tiszteletére. A háromkötetes Pedagógiai Lexikon is tartalmazta dr. Terray Barnabás munkásságának rövid összefoglalását. Dr. Merényi László
