Evangélikus Élet, 2000 (65. évfolyam, 1-52. szám)

2000-05-28 / 22. szám

Evangélikus Élet 2000. MÁJUS 28. 3. oldal A keresztyének jpvője ökumenikus Interjú Dr. Christian Krause püspökkel, a Lutheránus Világszövetség elnökével Dr. Christian Krause Braun­schweig Német Evangélikus Tarto­mányi Egyházának püspöke, a Lu­theránus Világszövetség elnöke, felesége és Udo Hahn egyházfőta­nácsos kíséretében 2000. május 3-7 között látogatást tett hazánkban. Ebből az alkalomból interjút adott egyházunk sajtójának. Főtisztelendő Püspök, Elnök úr, már nem első alkalommal jár Magyarorszá­gon - milyen benyomásokat szerzett ko­rábbi és mostani látogatásakor? Valóban nem első alkalommal járok itt, ennek oka, hogy itt egy csodálatos evan­gélikus egyház van. Itt volt 1984-ben az LVSZ nagygyűlése - egy ilyen egyházi konferencia még különleges esemény­nek számított a kommunista területen, birodalomban, amelyet korábban Ostblock-nak (keleti tömb) neveztek. Ma, Istennek hála, olyan országba jöt­tem, amely önrendelkezéssel bír. Ma­gyarország szabad ország, és igen sok­ban hozzájárult ahhoz, hogy Európa sza­baddá lett. Német püspökként mondom, mi németek mindig hálával emlékezünk Magyarországra, erre a bátor népre, amely már 1956-ban megpróbált felkel­ni, de különösen arra, hogy 1989-90-ben lényegesen hozzájárult a nagy fordulat­hoz. Tehát hálával jöttem vissza, immár egy szabad országba. A másik oka látogatásomnak az itteni evangélikus egyház, amely az egész ke- resztyénséggel együtt különleges évet ünnepel. Magyarországon éppen ebben az évben ezer éves a keresztyénség. Ez olyan esemény, amelyhez az egész evan­gélikus világközösség nevében szeretnék gratulálni. Végeredményben ahhoz az evangélikus egyházhoz jöttem, amely Kelet-Közép-Európában a legnagyobb, hogy erősítsem, és biztosítsam arról, hogy egy nagy világközösség része. A Lutheránus Világszövetségnek 128 tag­egyháza van 70 országban, körülbelül 60 millió evangélikus. Jó tudni, hogy egy ilyen világméretű, univerzális közösség­hez tartozunk. Végül pedig jó megélni az ökumenikus nyitottságot is. Örülök a testvéregyházak képviselőivel tervezett találkozásnak is, különösen is Paskai bí­boros érsek úrral a római katolikus egy­házból, amellyel a múlt év ősze óta kü­lönleges kapcsolatban vagyunk. Az evangélikus-római katolikus Közös Nyilatkozat a Megigazulásról fontos lé­pés, mérföldkő volt. Mi az elképzelése a további lépésekről, különös tekintettel a pápai bocsánatkérésre „az Egyház meg­tévedt fiai és leányai” miatt? Véleményem szerint is különleges tör­ténelmi esemény volt a Közös Nyilatko­zat aláírása, azaz megértés a római kato­likus és az evangélikus világközösség MENNYBEMENETEL ÜNNEPE között, abban a pontban, ahol elváltak egymástól, és azon a helyen, és ahol utoljára még megpróbáltak összejönni, azaz, az Ágostai Hitvallás felolvasásá­nak helyén. Sok evangélikus egyháznak a nevében is benne van, hogy „ágostai hitvallású”. Tehát összejöttünk a törté­nelmi helyen, és megállapítottuk, hogy minden még fennálló különbség ellenére egyezés, egyetértés van közöttünk a bib­liai üzenet alapigazságaiban. Amennyire tudom, ez az egyetlen egyezmény és nyi­latkozat a két világközösség részéről, amely világméretekben érvényes. Sok egyezmény van, de ezek regionális érvé­nyűek, mint például a Leuenbergi Egy­házközösség, amelyhez a Magyarországi Evangélikus Egyház is tartozik. Most már arról van szó, hogy erre a közösen lefektetett alapra házat építsünk, hogy minél többet tegyünk közösen. Például, ez nagy reménységem, hogy egyházaink tagjai legalább vendégként, kölcsönösen részt vehessenek egymás úrvacsoráján, eucharisztiáján. És az is, hogy más ke­resztyén egyházak is velünk jöjjenek a közeledésnek ezen az útján. Ami a pápai bűnvallást, bocsánatkérést illeti, alapvető keresztyén magatartásnak látom, hogy megvallhatjuk bűneinket, szabadon megmondhatjuk a testvérek­nek, hol voltak a hibák, mert ismerjük Jézus Krisztus bocsánatát, mert tudjuk, hogy a bünvallás megbékélést és megbo­csátást von maga után, ha igazi, őszinte a megbánás. A protestáns keresztyéneknek nincs olyan központi helyük, mint a ró­mai katolikus egyháznak. Nekik van pá­pájuk, aki mindenki nevében beszélhet. Mi regionális egyházainkban, szoros kö­zösségben élünk, de az egyes egyháza­inkban kell konkrétan megvallani a bű­nöket. Hogy a magyar egyházban is így volt-e, nem tudom. A saját egyházamra nézve tudok nyilatkozni, például a né­metországi protestáns egyházak stuttgar­ti bűnvallása a második világháború után a náci idők borzalmairól. Vagy a weis- senseei bűnvallás a holokausztról és az egyházak túlzott hallgatásáról. A bűnval­lás tehát a különböző egyházakban 'kü­lönféleképpen nyilatkozik meg. Nálunk gyakran egészen konkrétan, a helyszínen történik. Ott, ahol az embereket mozgó­sítani kell. A pápa, aki a világegyház fo­galmából indul ki, a római katolikus egy­háznak e közössége nevében szólt. Ez jó, és személy szerint azt mondhatom, hogy ebben vele vagyok; bűnösökként egymás mellett állunk a kereszt alatt. Térjünk vissza még a két egyház közele­désének lehetséges további lépéseire. Úgy gondolom, hogy három területre kell koncentrálnunk. Az első, hogy teo­lógiai alapkérdéseket kell tisztáznunk. Mindenekelőtt az egyházi hivatal értel­mezése, ahol egészen különbözően gon­dolkodunk. Vagy, valami egészen eltérőt mondjunk a magunk egyházáról: mi is­merjük a nők ordinációját, a római egy­ház nem. De a papságnak is egészen más szentségi jellege van a római katolikus egyházban mint nálunk. Itt megértésre kell jutnunk. Különböző az egyházfogal­munk. A második pont lelkipásztori, ahol ilyen felelősségünk van egyházaink tagjai iránt. Például a vegyes házassá­gok, vagy hogy az úrvacsorában is talál­kozzunk egymással, és együtt ünnepel­hessük. Arról van szó, hogy egyházként komolyan vegyük és kölcsönösen elis­merjük egymást. Közösen valljuk meg Krisztust és igy közösen tartsunk isten­tiszteletet, sokkal többet mint eddig. Ezeket mind meg is tehetjük a Közös Nyilatkozat alapján. A harmadik: közös szociális, szociáletikai cselekvés és meg­értés. Sok kihívás van a politika részéről, amelyekre keresztyénekként válaszol­nunk kell. Az emberi jogok megsértése, nekünk pedig ki kell állnunk az emberi jogokért, az emberi méltóságért, mert a teremtésből tudjuk, hogy Isten az embert a maga képmására teremtette. Erről a méltóságról van szó minden keresztyén számára, hogy ezt őrizzük meg ebben a világban, és figyelmeztessük a politikai döntések felelőseit . De közvetlen szoci­ális felelősségről is szó van, a szegények és a gazdagok távolodásáról, ahogy vi­lágközösségünkben is látom: egyre csak nyílik az olló szegények és gazdagok kö­zött, észak és dél között, de részben Eu­rópában is. Tehát: közös keresztyén szo­ciális felelősségünk van. Ez a három té­ridét, ahol közelednünk kell, nágy lehe­tőségeink vannak, hogy többet tegyünk közösen, és ez rendkívül jelentős-lenne Európa újjáalakítása szempontjából. Ezzel részben már a következő kérdésre is válaszolt: mi lehet a világ evangéli- kusságának különleges szerepe ? A Lutheránus Világszövetség jellemző­je, hogy világméretű közösség. Úgy is mondhatnám: nem vagyunk felszeletel­ve, hanem egy közösségben vagyunk. A hitben semmi sem választ el egymástól, a közös hitvallásban sem. Ma sokat be­szélnek a globalizációról. De némiképp karikírozva: a globalizáció első nagy Já­tékosa”, azaz minden másokat megelőz­ve, a keresztyénség volt. Univerzális kö­A nevükön szólító Mester „Miért volt fontos, hogy feltámadása után Jézus még negyven napig a földön maradjon?" A napokban olvastam ezt a \ mondatot egy gyülekezeti újság címolda­lán. Valóban elgondolkodtató a kérdés. A negyvenes szám a Szentírásban és az üd­vösségtörténetben valamiféle jelképes ér­telmet kap. Kiragadott példaként emlí­tem, hogy Mózes ennyi napon át volt fenn a hegyen, amikor átvette a Tízparan­csolat kőtábláit. Újszövetségi oldaláról nézve olyan ez a húsvét utáni negyven nap, mintha valamiféle szimmetriát tük­rözne. Jézus megváltó szolgálata valahol ott kezdődik, hogy felkészül erre - a szin­tén negyvennapos - böjti elvonulással a pusztában, és ahol megáll a kísértések között. Az evangélium szintén egy ekko­ra időszakkal fejeződik be. Húsvét után negyven napig valóságos, de megdicsőült testében itt marad a földön. János evangéliumában azt olvassuk, hogy feltámadása után Jézus háromszor jelenik meg tanítványainak. Először a megrettent, félelemmel teli, világtól el­zárkózott tanítványoknak jelenik meg és így szól hozzájuk: „Békesség néktek!" Ekkor missziói parancsot bíz rájuk. „Ahogyan engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket. " Másodszor akkor je­lenik meg, amikor Tamás kishitűségére válaszol: „Boldogok, akik nem látnak és Jn 20,16-18 hisznek. ” Harmadszor pedig a megfáradt és meggyötört tanítványoknak jelenik meg a Tiberiás tengernél. Még a földi, polgári hivatásuk is értelmetlennek tűnik Jézus nélkül. Visszamennek a halászhá­lóhoz, de eredménytelen a munkájuk. Ebben az elkeseredett hangulatban szól hozzájuk a Mester: „Jöjjetek, egyetek!" Miért kellett tehát Jézusnak feltámadá­sa után még egy ideig itt maradni a föl­dön? Hogy a küldetésünket megerősítse, kishitűségünkben erősítsen, és bebizo­nyítsa, hogy O gondviselő Istenünk, aki nemcsak lelkileg erősít minket, hanem egészen konkrétan testileg is. Éppen ezekre van a legnagyobb szükségünk. A mennybemenetel ünnepének igéje a feltámadott Jézussal való első találko­zásról szól. Mária a csalódottság gondo­lataival a szívében megy a temetőkertbe. Első reakciója az, hogy vajon hová tehet­ték Jézus testét. Érdeklődik az ismeretlen kertésztől. Az ígéretek elhomályosodtak, reménytelennek tűnik minden. Jézus né­ven szólítja a megkeseredett embert és ekkor történik a felismerés. Az ismeret­len kertészből egyszerre Isten lesz! A mi életünkben is csak akkor történik meg a felismerés és a csoda, ha Jézus néven szólít minket. És ott van rögtön a válasz Mária szájából is, mintegy hitvallás: Mester! Igehirdetések, bizonyságtételek, áhítatok, előadások ereje csak akkor vá­lik hitté számunkra, ha személyesen megszólít bennünket Jézus. Mária min­den bizonnyal meg akarta érinteni Jézus megdicsőült testét, hiszen erre válaszol a Mester. Át akarja karolni a csodát. Nem csoda, ha földi értelemmel ezt nem tud­juk megtenni, csak a hit által! Mária viszi a jó hírt, mert személyesen érintett lett az ügyben! Akit néven szólít a feltámadott, annak mennie kell, bi­zonyságot téve a nagy találkozásról, hogy ez mindenki életében valóság lehet. Ezután állandó téma lett a feltámadás, nem lezárt ügy! Ez hangzik ma a szószé­kekről, a temetőkben koporsók mellett. Nem azért, hogy a földi küzdelmek után egy szebb és boldogabb mennyei jövőt fessen. Hanem azért, mert hitünk csak a feltámadás reménységében válik külde­téssé a világban, bátorítássá a kishitűség­ben, és bízó reménységgé Gondviselő Is­tenünkben. Jézus eltávozik, hogy minden ember életében jelen lehessen. Menyes Gyula MENNYBEMENETEL ÜNNEPÉN a litur­gikus szín: fehér. Az ünnep epistolája (oltá- ri ige): IThessz 1,2-10; evangéliuma (ige­hirdetési alapige): Jn 20,16-18. ÉNEK: 278. zösség, amelyben támogatják egymást, különösen is a gyengéket. Úgy gondo­lom, az LVSZ a maga világközösségével síkraszállhat azért, hogy ne csak a hata­lom globalizálódjon, hanem a gyengék­kel való szolidaritás is univerzális le­gyen. Akkor sokat és jót tettünk gyerme­keink jövőjéért is. így hidalhatjuk át a szegények és gazdagok között tátongó mély árkot. Egészen új dolog, a poszt- kommunista időben egy új társadalmat felépíteni. Ezt közösen jobban tudjuk csi­nálni, ha tanulunk egymástól, ha közösen tartjuk az istentiszteletet, ha erre emléke­zünk Isten előtti könyörgésünkben. Akkor utódainknak nehezebb lesz háborúzniuk egymással. Tehát az igazságosságról, a békéről, és Isten jó teremtésének közös őrzéséről, pusztításának megállításáról van szó. Mindezeket globálisan kell csi­nálnunk, nem pedig egymástól elszigetel­ten. Ebben fontos eszköz az LVSZ, mint világméretű közösség. Ön sokáig dolgozott Európán kívül, el­sősorban Afrikában. Hogyan gazdagít­hatják egymást, mondjuk így, az északi és a déli evangélikusok, hogyan lehet még szorosabb a közösség? Mindenekelőtt valami megdöbbentőt kell megállapítanunk. Nálunk Németor­szágban az egyház egyre csak fogy. Én is - mint a Braunschweigi Egyház püspö­ke, - tudom, hogy az utóbbi évtizedek­ben sok tagot veszítettünk, nem utolsó­sorban azért, mert egy olyan nemzedék jön, amely egyáltalán nincs megkeresz­telve. Ha délre tekintek, akkor is meg­kérdezem: kisebb lesz az evangélikus egyház? Nem, hanem erőteljesen növek­szik. Csak éppen nem az észak-atlanti térségben, hanem attól délre, éppen Afri­kában. Egy példa, amelyre gyakran, szí­vesen hivatkozom: egyházam az utóbbi harminc évben majdnem 200 ezer em­bert veszített, a legkülönbözőbb okok­ból. Az egyik egyház, amely harminc éve hasonló méretű volt mint a braun­schweigi, az Etiópiái Evangélikus Egy­ház, amelynek neve: Mekane Yesus (ami azt jelenti: ahol Jézus lakik), éppen most haladta meg a 3 milliós lélekszámot. Fontos a tapasztalatcsere, a déli testvér­egyházak lelki tartaléka nagyon drága számunkra. A Lutheránus Világszövet­ség lehetővé teheti, hogy fiatalok oda­menjenek, részt vegyenek az istentiszte­leten, hogy valamit magukkal hozzanak az erőből. Ahogy a misszionáló erő elin­dult Európából, Észak-Amerikából dél­re, most egy jó része visszajön. Sokáig voltam Afrikában, érzem, hogy a szívem visszahúz. Szegények, gyakran üldözik őket, keservesen nélkülöznek. Még egy­szer felfoghatjuk, hogy az egyház jele a kereszt. Benne élünk. Ez az erősségünk, és húsvét után tudjuk, hogy az életre a kereszten át vezet az út. Ezek azok a je­lek, amelyek közvetlenül hatnak a kö­zösségre, amelyben reménykedem. Az evangélikusok nagy családjára, és - aho­gyan mindig remélem, - az ökumenére. A keresztyének jövője ökumenikus, - ez meggyőződésem. Köszönöm a beszélgetést! Dr. Szentpétery Péter (Készítette és fordította az Örömhír 2000. május 21-i adása számára) ,'Ú „Evangélikusok a 21. században” Jelentés Wittenberghől A Németországi Evan­gélikus Szövetség és a Gustav Adolf Werk, áp­rilis 26. és május 1. kö­zött négynapos konfe­renciát szervezett Wit- tenbergben a Leuenbergi Egyházközösség részvé­telével. Különböző struktúrájú evangélikus egyházak képviselői jöt­tek el 18 országból, mintegy 270 résztvevővel. Ezen a konfe­rencián én is - erdélyi Evangélikus Egy­házunk hivatalos küldötteként - voltam jelen. Fontos volt nekünk ott lenni egy ilyen méretű konferencián, ugyanis feladatunk magunkat megismertetni, bemutatni a „nyugatiak” számára, mert nem tudják hova tegyenek minket ebben a nagy Eu­rópában! Magyar ajkú evangélikusok vagyunk Erdélyben-Romániában, vagy éppenséggel evangélikusnak lenni/meg- maradni, szolgálni a nagy ortodox ten­gerben. Figyelmüket fel kell hívni a nyu­gati evangélikus test­véregyházaknak, szer­vezeteknek arra, hogy létezünk, és részei va­gyunk az „ evangélikus- ságnakuiioé A konferencia témája: „Hogyan tovább evan- gélikusok-protestánsok a 21. században?” Megmaradva evangéli­kusnak, protestánsnak, keresztyénnek, és egyben ökumenikus igyekezettel Istennek, valamint embe­reknek szolgálni testvéri szeretettel a jö­vőben, rákacsingatva Leuenberg szelle­mére is. Az együttlét pár napon keresztül Wit­tenberg árnyékában, Luther „városában" kellemes, baráti hangulatban telt. A kon­ferencia végén záródokumentum is szüle­tett, „ Wittenbergi Szó ” címmel, amely a fent nevezett evangélikus szervezetek jö­vőbeni közös útjának (amely a miénk is) és célkitűzésének alapjául szolgál. Köncze Árpád Egyház a világhálón... Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: „Mi akar ez lenni?” ApCsel. 2.12. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Csodálkoztak a tanítványok, csodálkoztak pártusok, a médek, zsidók és prozeliták, krétaiak és ara­bok. Korunk egyik csodája a számítógép, a világháló, csak egy mozdulat az egérrel, és Isten igéje, az egyház tanítása, gyülekezeteink programja megjelenik a számítógép képernyőjén. E mozdulat lehet Budapesten, vagy a Föld túlsó felén, a tanítás, az in­formáció másodpercek alatt eljut a keresőhöz. Idegen nyelvek ismeretében bepillan­tást nyerhetünk távoli földrészek keresztény közösségeinek életébe. A Magyarországi Evangélikus Egyház internet-munkacsapata Bogdányi Gábor in­formatikus vezetésével működik. Egyházunk honlapja a http://www.lutheran.hu cí­men található. Név és címtár, elektronikus könyvtár, az Evangélikus Országos Múze­um, Evangélikus Országos Könyvtár, gyülekezeteink - többek között számos buda­pesti gyülekezet, Gödöllő, Monor, Nemeskér, Orosháza, Szarvas - honlapjai, a gyü­lekezetek kiadványai, iskolák, gimnáziumok honlapjai érhetők el innét magyar, rész­ben angol nyelven. A világhálón internet változatban is elérhető a Missziói Magazin, az Evangélikus Missziói Központ kiadványa. A hazai és külföldi testvéregyházak honlapjaira mutató linkek segítenek a honlapon való tájékozódásban, lelkigondozó szolgálat várja az azt igénylő testvéreinket. Az elektronikus levelezés segíti a testvér­gyülekezetekkel való kapcsolattartást, összeköt a határon túli magyar gyülekezetek­kel. A világháló nem pótolhatja az élő szót, a gyülekezet közösségét. De mint egykor a lángnyelvek, eljut a világon bárhová. Arra alkalmas és alkalmatlan helyen hirdetheti Isten igéjét és hívogat. így hívjuk Önöket is, látogassák meg a Magyarországi Evan­gélikus Egyház honlapját. Kérjük javaslataikat, kritikájukat juttassák el a honlapon feltűntetett elektronikus levélcímre. (Az Evangélikus Élet közeljövőben indítandó Egyház a világhálón sorozatában hasznos tanácsokat olvashatnak az elektronikus le­velezésről, az internet használatról). Dr. Léránt István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom