Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-12-19 - 1999-12-26 / 51-52. szám
10. oldal 1999. DECEMBER 19. Evangélikus Élet „ Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” (Jn 3,16) Két tűz között! Talán így lehetne jellemezni a mai keresztyének helyzetét karácsony előtt. Egyik oldalról hangzik évek óta: „Ne ünnepeljünk karácsonyt! ” Amerikából érkezett közösségek jelszava ez. Meg- okolás: Nem tudjuk pontosan Jézus születésének idejét. A születésénél fontosabb halála, feltámadása. Nem kell a Szentháromságból kiemelni a Fiú Istent. Mi az eredménye ennek a karácsonyelle- nes propagandának? A kis közösségek létszáma egyre nő. Növekszik a karácsonyt nem ünneplők száma is. A közösségekben jelentős számmal fiatalok vannak, akik talán soha nem is ünnepeltek karácsonyt. Ezeket könnyű meggyőzni arról, hogy karácsonyra nincs szükség. A másik oldalról jön a biztatás: Ünnepeld karácsonyt! Az újságok, a rádió, a TV, a „Csendes éjes” karácsonyi hangulatot keltegetik évről-évre. Vissza a múltba! Az ünneplés emlékek idézése. Mi az eredménye az ünneplésre biztatásnak? A karácsony esti istentiszteletek az év legjobban látogatott alkalmai közé tartoznak. Azokban a gyülekezetekben, ahol a gyermekek is megszólalnak, jönnek a szülők, nagyszülők, rokonok. Emberek elérzékenyednek. Gyermekkori emlékek ébrednek. „Karácsony a család, a szeretet ünnepe!” - hangzik sokszor. Valóban az? Nincs itt tévedés? Karácsony a felülről, Istentől érkezett ajándék ünnepe! Isten csendes megjelenése az ember életében. A Biblia többször beszél arról, hogy van tejnek itala és van kemény eledel a keresztyén ember számára. Baj van abban a gyülekezetben, amelyikben csak tejnek italát kínálgatják! Megérettünk arra, hogy keményebb eledellel tápláltassanak azok, akik karácsonyi ünneplésükbe beiktatják a templomozást is. Úgy alakult a helyzet, hogy karácsony belecsomagoltatott Lukács evangéliuma Karácsony előtti tűnődés Tiziano: Szent család és egy pásztor szövegébe. Elérkezett az idő, hogy kibontsuk ebből a csomagolásból. Visszahelyezzük a Biblia egészének összefüggésébe. Az emberi szemlélettel terhelt karácsonyt a Biblia teljességének Üzenetében ünnepeljük. Karácsony ünneplése számunkra üdvösség és kárhozat kérdése. Karácsonykor évről-évre szembekerülünk ezekkel a kérdésekkel:- Hol vagyok? Boldog vagyok vagy boldogtalan?- Hol végződik életutam? János 3,16 értelmezését a mondat végén kell kezdeni: „örök élete legyen.” A Jelenések könyvére kell gondolni! A bűneset után elhangzott ígéret beteljesedéséről ebben a könyvben olvashatunk. Karácsony ünneplése eltorzulásának egyik eredménye, hogy csak az emberre gondolunk. Ember és Isten kapcsolatának rendezésére. Ennél jóval több történt! A Világ, a Teremtettség megújulása kezdődött el. A Jelenések könyve a megváltás müvének befejezéséről ad kijelentést. Nem véletlen az, hogy karácsony ünneplése Ádám, Éva nevével köttetett össze. Őket nem lehet kiszakítani a világ teremtése elbeszéléséből. A Jelenések könyve az ember megváltását prófétáivá, a teljes Mindenség megújulásáról ad hírt. Isten teljes munkát végez! A megújított életű embernek megújított világot készít. Ez akkor is valóság, ha mi ennek csak a vajúdását láthatjuk most. Minden karácsony a teljesség utáni vágyat erősíti meg bennünk. Előre tekintésre serkent. Fontos tudni, hogy mi volt. De ennél jelentősebb felkészülni arra, ami lesz! Az ádventi előkészület során akadtam két írásra, ami bizonyítja hogyan lehet' Lukács evangélista szövegéből kicsomagolni az incamáció, a megtestesülés csodáját. Megszületett Népek áradata hömpölyög Keresztül a Földön, Hullámot vet, örvénylik, Sodor, kivet, elnyel S Isten Lelke lebeg A tajtékzó víz felett. Szüntelen változás S az időtlen jelen. Egy törékeny és örökkétartó Pillanatra Ég és föld összeért, S a Mindenség csendjéből A zúgó habok hátán Egy törékeny levélcsónak Bukdácsolva elindult. (Havva) Teilhard de Chardin francia teológus sorai: Az első karácsonyt megelőző csodás időkből nem hiányzik Krisztus, hanem áthatja azokat hatalmas erejével. A fogantatásra való lázas készülődés mozgatja a kozmikus tömegeket és irányítja a bioszféra első életáramait. Az Ő születésének előkészítése gyorsítja meg az ösztönök fejlődését, és a gondolat kibomlását a Földön. Ne botránkozzunk ostobán azon, hogy oly végeláthatatlan várakozásnak kellett megelőznie a Messiás eljövetelét. Nem kevesebb kellett, mint az Ősember rettentése és ismeretlen erőfeszítése. Egyiptom rejtetten bontakozó szépsége, Izrael nyugtalan várakozása, a keleti misztikák lassan lepárolt illata, a görögök végtelenül kifinomult bölcsessége, hogy Jessze és az Emberiség törzsén kinyílhasson a Virág. Mindezek az előkészületek kozmikusasn és biológiailag szükségesek voltak, hogy Krisztus az emberi színpadra léphessen. És mindezt az erőfeszítést Lelkének aktív és teremtő ébredése serkentette, amennyiben az emberi lélek arra volt kiválasztva, hogy átlelkesítse a Mindensé- get. Amikor Krisztus megjelent Mária kar„Három haza szolgálatában” „Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél!" (Zsolt 80,18) Nehéz lenne ennél illőbb és méltóbb kívánsággal köszönteni 80. születésnapján Bütösi Jánost. Szándékosan nem keresgettem a sok megtisztelő cím között, hiszen őt mindenki János bácsinak ismeri. A világ elég eldugott helyére kellene neki elmennie ahhoz, hogyha bemutatják, ne csillanna fel a magyar protestánsok szeme, ő a mi emberünk. Aligha van olyan magyar protestáns személyiség, aki minden kontinensre úgy érkezett, mint ő, az egymáshoz tartozás kötelékét evangéliumi szálakkal erősítette meg. Nem kívánta, de mégis át kellett élnie az idegenbe szakadás megrendítő élményét, és az egész éltének meghatározója lett. Ebből is fakadt, hogy sorsának szinte minden szakaszát a misszió határozta meg, felhasználva az alkalmatos és alkalmatlan időket ebben a szolgálatban. Nemrégiben megjelent visszaemlékezéseit olvasva (Bütösi János: Három haza szolgálatában, szerk. Henczi Lajos, kiadó: Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet Alapítvány 1999.), hatalmas ívű élet jelenik meg előttünk, amelynek megélésében nem a saját személye volt fontos, hanem az Ige. Megtisztelőnek tartom és hálás vagyok, hogy élete egy szakaszában közel engedett magához, és sokakkal együtt tanítványává lehettem. Akkor azt hittem, sikerült megismerni őt, de e kitűnő könyvet olvasva, rádöbbentem - még sok üzenetet tartogatott számomra. A diákkorától meglévő életszemlélete - egészséges hit és verhetetlen tudás - a mi nemzedékünk számára is bátorító eligazítás. Téved, aki úgy gondolja, hogy egy szokványos életrajzot fog olvasni egy jól ismert lelkészről. Személyes sors, egyház- és magyarságismeret, teológia és testamentum - egyszerűen, de mégis emelkedett stílusban, köszönet ezért a leíró szerkesztőnek is. A sokat látó és láttató hívő ember analízise jelenik egyházáról és népéről, de nem a messziről jött ember „mindent tudásával”, hanem a felelősen érző empátiájával. A három haza szolgálatában szülő, fogadó (USA) és mennyei, végzett áldozatos munka méltó dicséretét és összefoglalását vehetjük kézbe. Most is fülembe csengenek megfontolt szavai, amikor ifjúi hévvel kezdtem a munkának: „ Tessék lelassulniT A könyvet letéve, kiderül, nemcsak a tanácsot tudta adni, de maga is eszerint él. Példaadóan tudott visszavonulni a közélettől, a pátriárkák bölcsességével és szelídségével. A könyv borítójáról ránk tekintő arc is ezt sugározza, annak megélt örömével, hogy futását elvégezte, a hitet megtartotta és az élet koronája elkészítetett számára. December 18. a születésnap, legyen a hálaadás napja is, meg a könyörgés napja is, hogy Urunk sok ilyen szolgát állítson az Ő aratásába. Dr. Kocsis Attila SZOLGÁLAT A HAJLÉKTALANOK KÖZT... A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség közgyűlése 1999. november 14-i ülésén megalapította az „Oltalom Hajléktalanellátó Szolgálatot.” Örömmel és szorongással vágunk neki az új kihívásnak... Fel lehet tenni a kérdést: miért vállalkoztunk erre a feladatra? 1. Hitünk krisztusközpontúságából a szegények, az elesettek mellett való elkötelezettség következik. Erről nem elegendő csak beszélni... 2. A Magyar Köztársaság Parlamentje új szociális törvényt fogadott el. Ebben az egyházak is szerepelnek, mint szociális intézmények lehetséges fenntartói. Ez törvényi biztosítékot ad a munkához, de felelősséget is ró ránk. 3. A törvény értelmében azokért a feladatokért, amelyeket az egyház átvállal az államtól vagy a helyi önkormányzattól, normatív támogatást és egyházi kiegészítő támogatást kap. Mit vállaltunk át? 1. Az u.n. Anyaóvót (Csillag u. 4.), ahová azok az édesanyák mehetnek, akiknek menekülniük kell otthonukból. Ott jártunkkor éppen két gyermekével érkezett egy édesanya. 2. A népkonyhát (Árpád u. 4L), ahol naponta kb. ötven rászoruló részére van ebédosztás. 3. Az éjszakai menedékhelyet (Bokréta u. 2l.a), ahová az időjárás viszontagságai elől mehetnek a hajléktalanok. 4. Az átmeneti szállót (Bokréta u. 21/a), ahol azok lakhatnak. akik változtatni szeretnének életmódjukon, akik nem akarnak végleg hajléktalanok maradni. A nappali melegedőt (Árpád u. 41.) a Periféria Egyesület fenntartásába adtuk át. Kik fogják végezni a szolgálatot az intézményben?- A Képviselőtestület és Presbitérium 1999. november 28-i ülésén hat évre megbízta az intézmény igazgatótanácsát. Ennek elnöke: Sztankó Gyöngyi lelkész. Tagjai: MárfÖldi István és ifj. Magyar László gyülekezetünk részéről, Győrfi Mihály lelkész az egyházmegye részéről, Deme Dóra, a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály vezetője, Pattyán László, a Periféria Egyesület elnöke.- Ugyanezen az ülésén egy évre megbízta az intézményvezetői teendők ellátásával Bartalomeo Ignacio Dezavone testvérünket, aki mozambiki származású, szociológus-szociálpoliti- kusi végzettségű és egy éve dolgozik a hajléktalan ellátásban.- Azok, akik az önkormányzati foglalkoztatás után vállalták az egyházi alkalmazást. Akik eddig is nagy áldozatok árán végezték ezt a nem könnyű munkát. Tudjuk, hogy a hajléktalanok életében csak az egyik gond az, hogy nincs hol lakniuk. Hibájukból, önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe. Mégis azzal a reménységgel indulunk ebben a szolgálatban, hogy itt is igaz: „amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. ” Mt 25, 40. Laborczi Géza ján, az egész világot kezdte magasba emelni. János evangélista megfogalmazta Isten karácsonyi kudarcát: „Saját világába jött - Jézus -, de az övéi nem fogadták be őt.” Ez a kijelentés érzékelteti velünk Isten szeretetének felfoghatatlan Titkát. Mélységét és magasságát. János 3,16-ban van egy szó, amelyiknek kettős tartalma van: „szerette.” A szeretet kettős: isteni és emberi. A Kijelentés során, amikor Isten valamilyen formában közölte: „Én vagyok!”, akkor szeretetének, Lényének adta jelét. Azután parancs, törvény formájában követelte: Szeressetek! Szeressetek engem, embertársaitokat. Azért, hogy ez valóság lehessen szeretetének, karácsonykor jelét adta. Megmutatta, hogy miképpen szeret Ő. Hozzá mérhetjük a mi szeretetünket. Az összehasonlítás során kiderül, karácsony nemcsak az öröm, hanem a szomorúság alkalma is. Hol van a mi szeretetünk az Atya szeretetétől? Jelképes üzenete van annak, hogy ádvent a sötétséggel kapcsolódott össze ősidők óta. Sok minden mellett a sötétségben benne van a szere- tetre való képtelenségünk. Sok-sok kudarcunk. Ez van most! De ennél fontosabb, hogy mi lesz az örökkévalóságban! A szeretet teljességébe érkezünk meg! Oda, ahol semmi akadálya nem lesz annak, hogy szeressük Istent, embereket és önmagunkat. Mind a három egyformán fontos! Istenünk megváltó munkája ebben a hármasságban jut teljességre. Ferenczy Zoltán Nincs akit megszólítsak - Karácsonykor? Kedves emlékként, felejthetetlenül él bennem annak a beszélgetésnek az emléke, amelyet néhány évvel ezelőtt Markó nénivel, egy szórványban lakó idős asz- szonnyal folytattam, akinek férjét a karácsony előtt való napokban temettem el. Jóval hetvenen túl, több évtizedes boldog együttlét után, egészen váratlanul hagyta magára félje. Mint minden máskor, karácsony ünnepén is résztvett az istentiszteleten. Könnyes szemekkel énekelt, imádkozott velünk s hallgatta az igehirdetést. Őszinte együttérzéssel tekintettem rá, majd az istentisztelet után felkerestem kedves, barátságos otthonában. Szeretettel fogadott s beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy nem volt családjuk, nem voltak gyermekeik. Rokonaik is távol élnek tőlük. Ketten voltak, de megértő szeretetben élték le megpróbáltatásoktól nem mentes életüket. Váratlanul szakadt rá most az egyedüllét, ez a társta- lanság. Hálás voltam Markó néninek a bizalmáért, hogy ilyen mélyen engedett betekintenem szívé-bánata mélyére. Közben azonban olyasmit is mondott, amit nem hagyhattam szó nélkül. Azt mondta ugyanis, hogy az ő jelen lelki helyzetében az a legszomorúbb, az a legfájóbb, hogy nincs senki, akit megszólítson. Nincs senki, akit megszólítson? Tudom magamról, hogy nagyon rossz egyedül lenni, nagyon rossz érzés a magány, a magányosság érzése. Különösen azoknak, akik a hosszú évtizedek alatt „sem egészségben, sem betegségben, sem örömben, sem bánatban” nem hagyták el egymást. Akik egy test és egy lélek voltak. De azt is tudom, és ezt Markó néni is tudja, hogy Isten szeretete éppen karácsonykor ajándékozott meg azzal, Aki földi élete útján maga is elszenvedte a magányosság érzését, s Aki mégis oly sok és résztvevő szeretettel fordult az özvegyek felé. Hány ilyen asszony keservén segített a testet öltött Ige, a názáreti Jézus. Aki mennybemenetelekor megígérte tanítványainak, hogy nem hagyja őket magukra, hanem a Szentlélek által velük lesz minden napon, minden élethelyzetben. Őt kell megszólítanunk. Őt kell kémünk, bízó hittel, ahogyan az istentiszteleten együtt, közösen énekeltük: Jöjj be, ó, mért állasz ott kint, Isten egyszülött Fia? Várva várlak, nyitva házam, Nyitva szivem ajtaja. Jézusom, te hű barát, Nézd szívemnek nagy baját! Fájó, kínos seb van rajta, De kezed meggyógyíthatja. A beszélgetés végén úgy éreztem, hogy nem volt hiábavaló a látogatásom. Van kit megszólítania Markó néninek. Elfogadta, hogy nincs sohasem egyedül, ha hittel megnyitja szívét Krisztus előtt. Csak meg kell Őt szólítania, beszélnie kell Vele. Imádságaiban bizalommal kell Reá tekintenie. Bízom benne, hogy azóta meg is teszi. Nem volt hiábavaló a látogatás, az együttlét. A hű Barát mindent hallott. Nincs tehát olyan élethelyzet a keresztyén ember számára, s ez a karácsony különös öröme és üzenete mindannyiunknak, amikor egyedül kellene maradnunk. Krisztusra mindig számíthatunk, mindig megszólíthatjuk. Számtalan alkalommal bíztat is erre. „Ne félj, csak higgy!” Van füle, hogy meghallja kérésünket, s megossza velünk az „egyedüllét” sokszor nehezen elviselhetőnek érzett terhét. Zoltán László A magányt nem ismerem! Nem! Magányos nem Magányos? vagyok. Hisz soha nem vagyok magam. Ha szól az Úr s szavára hallgatok, minden magánynak vége van. Ha kis szobámban egyedül vagyok, s figyelek csendesen, bennem sok drága ige felragyog, s vigasztalást, új erőt ad nekem... Hiszen annyi nehezet éltem át hosszú, fárasztó életútamon. Mért vágynék arra, a világ mit ád, ha hitem engem hazafele von?! Imára kulcsolom fáradt kezem,- tudom, Uram többet most nem kíván 5 életem új fényben szemlélhetem, ámulhatok isteni uralmán. Közelsége elűz minden magányt, Szent üzenetein gondolkodom, és hitem már a jövendőbe lát. Milyen öröm: vár örök otthonom! Világ, nem nyitok már ajtót neked. Csak Te légy velem, Uram, Mesterem! Köszönöm áldott közelséged! Velem vagy! A magányt nem ismerem. (Dorothea Verchau után németből. Ford. Túrmezei Erzsébet) t t t J
