Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-12-12 / 50. szám

4. oldal 1999. DECEMBER 12. Evangélikus Élet 55 Istenről tanúskodni ­a békétlen világban” Rövid beszámoló egy nemzetközi konferenciáról 1999. november első napjaiban 10 or­szág evangélikus egyházainak képvise­lői népesitették be a piliscsabai Béthelt. A meghívás a Németországi Evangéli­kus Egyházban működő diakóniai szer­vezet Missziói Munkaközösségétől érke­zett, akik minden második évben tarta­nak konferenciát. Ebben az évben volt ez a konferencia először Németország hatá­rain kívül. Az egyházunkat és hazánkat jól ismerő Hans Zinnow berlini diakónus választotta ki a helyszínt, s ő volt a talál­kozó szervezője. Közvetlen és lelkes személyiségével az egész találkozó lel­kűidét és jó hangulatát meghatározta. Észt, lett, litván, lengyel és szlovák, erdélyi magyar és szász, német, cseh és angol delegátusok képezték a színes tár­saságot. Természetes, hogy egy ilyen közösségben az első a bemutatkozás. Minden résztvevő hozott magával egy kedves ajándékot. Valami apróságot, amely hazájára vagy éppen szolgálati területére jellemző. Ezek a kedves aján­dékok a pódiumra kerültek, s mint egy tarka kirakatban az egész konferencia alatt jelezték azt, hogy az európai egy­házak sokrétű és sokszínű szolgálata egymást gazdagító lehet. (A konferen­cia utolsó napján mindenki elvehetett egyet az ajándékok közül.) A fő témáról dr. Reuss András teológiai professzor tartott mély gondolatokat felvető elő­adást. S az előadás után is, mint mindig, lendületes beszélgetés indult, keresve a választ arra a kérdésre, hogy milyen formában, milyen gesztusokkal, milyen lépésekkel lehet valóban láthatóvá tenni azt, hogy Isten megbékélt a világgal. Az egyházon belüli, az egyházak közötti, a társadalmon belüli és a népek, nemzeti­ségek közötti megbékélés abból a for­rásból fakadhat, hogy Isten kegyelme kiáradt a világra. Élményt jelentett a különböző orszá­gok képviselőinek a beszámolója is. Anu Velijahu észt misszionárius vetített­képes beszámolót tartott a Mari Köztár­saságban - távoli nyelvrokonaink kö­zött - végzett szolgálatáról. (A beszá­molóját a budavári gyülekezet kápolná­jában is megtartotta, ahol találkozhatott a Külmissziós Egyesület vezetőivel és képviselőivel. Tervek szerint az egyesü­let őt is támogatni fogja munkájában.) Európának a Volga menti területe oly távol'van tőlünk. Ezen a beszámolón keresztül mégis megelevenedett Mariföld lakóinak élete. Láthattunk a pogány rítusokat tartó ősi közösséget, de azt is, hogy miként alakulnak új evangélikus gyülekezetek a misszió ré­vén. A konferencia egyik napját egy Német­országban terjedő kísérlet megismeré­sére szántuk. Ennek az a célja, hogy az elvilágiasodott ember számára élő, ele­ven legyen újra az istentisztelet liturgiá­ja. A három és félórás „kísérleti isten- tisztelet” oly változatos volt, hogy a hosszúságát egyáltalán nem éreztük. Résztvevőként magam is sokat tanul­tam belőle. Látjuk azt, hogy a hagyomá­nyos liturgiát ez a forma ntm szoríthat­ja ki a templomokból, de érezzük azt is, hogy azokat, akik az egyháztól távol ke­rültek, (s az Istentől távol kerültek) az életidegen liturgiák nehezen szólítják r Es megtartod? Az iskolai nevelés fényében A címben szereplő kérdést Gabnai Sándor evangélikus lelkész idézte a soproni Eöt­vös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola őszi csendesnapján. Sajnos, manapság gyakran fordulnak így az emberek a testükben magzatot hordozó nőkhöz. Van joguk dönteni egy már kibontakozó élet felett? A válasz megkönnyítését szolgálta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársának, Lénártné Kocsis Éva védőnőnek a Magzatvédelmi Tör­vényről szóló tájékoztatója. Az előadó szemléletes, életből vett példákkal igazolta: a művi terhesség-megszakítás a családtervezés lehető legrosszabb módja. Ezt a vitathatatlan tényt támasztotta alá a Néma sikoly című film, melyet nagy ér­deklődéssel, szinte visszafojtott lélegzettel figyeltek diákok-tanárok egyaránt. A programsorozat második felében dr. Gerencsér Miklósné ismertette a Gyermek- mentő ún. Gólya Alapítvány nem kívánt magzatok megmentésére irányuló tevékeny­ségét. Beszélt azokról az erőfeszítésekről, melyeket az alapítvány munkatársai a megszületett csecsemők családi körben való elhelyezése érdekében tesznek. A tanulók önkéntesen - akár nevük feltüntetése nélkül - vallhatták a megadott cím­nek megfelelően az abortuszról, a gyermekvállalásról és arról, hogy milyen szülők szeretnének lenni. Érdekes volt az írásaikból készített zenei és irodalmi betétekkel színesített összeállítás. „Ha csak úgy akármikor jössz, sosem fogom tudni, mikorra öltöztessem díszbe a szívemet” - mondta a Kis Herceg Saint-Exupery halhatatlan művében. Úgy tűnik, di­ákjaink megértették, mennyire fontos, hogy a gyermek - Isten ajándéka - jókor ér­kezzen. S hogy megtartják-e? Úgy érezzük, ők igen! Balikóné Németh Márta Mozdulni és mozdítani Talán a fenti két igében is summázni lehet egy-egy missziói nap célkitűzé­sét. Lovászpatona - Vanyola - Csót - talán akadnak olyanok, akik zavarba jönnének, ha meg kellene mutatni eze­ket a kis falvakat a térképen... Min­denhol maroknyi az evangélikusság, de fiatal lelkészük, Mesterházy Zsu­zsanna mindent megtesz, hogy legyen élet, legyen mozgás a rábízott gyüleke­zetekben. Októberben Seija Kuronen, finn misszionáriust hívta meg előadás­ra, aki nagyon lelkesen számolt be a Lovászpatonán tapasztaltakról: nyitott, érdeklődő, kérdező gyülekezet fogadta a messziről érkezett vendéget. A felébredt missziói érdeklődést nem szabad engedni elaludni. Ezért novem­berre missziói napot hirdettünk Lovászpatonán, a Missziói Központ­ból érkező négy fős csapat szolgálatá­val. Mindhárom helyen e sorok írója hirdethette az igét, és ezek az istentisz­teletek egyben a hivogatás lehetőségét kínálták a délutáni missziói szeretet- vendégségre, melynek a lovászpa­tonai iskola szép épülete (volt Eszterházy-kastély!) adott otthont. Mintegy nyolcvanan gyűltek össze a környékből, s ebből közel harminc volt a gyermekek száma, akiknek külön programjuk volt diavetítéssel, sok já­tékkal, énekléssel. Egy frissen tanult énekkel meg is lepték a „kicsik” a „na­gyokat”, akik egy másik tanteremben videóvetítéses film segítségével a mis­szió elindulásának titkaiba kaphattak bepillantást az etióp kincstárnok törté­netén keresztül. A vetítést eleven be­szélgetés követte, majd az alkalom a nyiló ajtókról szóló diameditációval, s végül teázással zárult. Úgy búcsúztunk, hogy nagyon jó lenne folytatni ezt a „mozdulást és mozdítást”, már ki is tűztük a tavaszi missziói nap időpontját. Hisszük és re­méljük, hogy Lovászpatonán és kör­nyékén valóban ad Isten folytatást. 0 adjon erőt, bátor hitet minél több kis és nagy gyülekezetünkben a mozdulás­hoz és mozdításhoz! Gáncs Péter meg. Ezért van szükség az új „formák”, „utak” kereséséhez. (Magamban a for­matervezők feladatához hasonlítanám ezt a munkát, akiknek az a dolga, hogy a meglévő vagy új használati tárgyakat olyanná varázsolják, amelyek jobban kézhez állnak és vonzóbb külsővel ren­delkeznek.) Külföldi vendégeink megismerkedtek a magyar Rádió Misszió szolgálatával. Gáncs Péter volt az előadó. S egy, ná­lunk még gyerekcipőben járó, a protes­táns vállalkozókat segítő egyesület munkáját is ismertette Koren András és dr. Tomcsányi László. A konferencia utolsó napján a Ma­gyarországi Református Egyház életé­vel és fővárosunkkal ismerkedhettek meg a külföldi vendégek. S a napot egy műsoros este koronázta meg, amely a Deák téri Gimnázium dísztermében ke­rült megrendezésre. Zenei program ke­retezte az egyházunk életét bemutató vi­deó-film megtekintését, s dr. Harmati Béla püspök beszámolóját. Örömöt jelentett mindenki számára ez a pár nap. Öröm volt a találkozás. Öröm volt az, hogy egymás missziói munkáját jobban megismerhettük, s öröm volt az, hogy a vendégek szép képet vihettek haza a mi kis egyházunkról. S talán ezt a mondatot tenném a leghangsúlyosab­bá: Tudom, hogy nekünk rengeteg gon­dunk, feladatunk és problémánk van. Azt is tudom, hogy a szolgálatainkat bűnök gátolják, és emberi kapcsolatain­kat vétkek fertőzik. De minden belső nyomorúságunk ellenére vannak Isten­től kapott lehetőségeink. S amikor úgy látjuk, hogy a szomszéd rétje zöldebb, akkor próbáljunk meg néha a szomszéd szemével nézni. Ehhez is segítséget adott az a konferencia, amelyben a rendszerváltást megélt 10 ország közel 40 képviselője gazdagodott. S ezt a gaz­dagodást nem egyszerűen a szervezők­nek köszönjük meg. Istené a dicsőség! Bence Imre Tudósítás / Üzenet Egy hűvös, szeles októberi reggelen a Vas megyei sárvári evangélikus temp­lomban közel kétszáz testvér gyűlt össze missziói napra. Egyházmegyénk minden korosztálya képviseltette magát, a legki­sebb járni tanultak a padokba kapasz­kodva, a legidősebbek közül egy pedig bélyegkiállítással gazdagította progra­munkat. Jókedvű-hangú hálaadó-dicsőítő ének­szó töltötte be a patinás templomot, majd Cserági István kissomlyói lelkész, az egyházmegye evangélizációs és misszi­ós felelőse közvetlen, testvéri hangnem­ben keltegette, buzdította test-lélekmoz- dulásra a jelenlévőket. Ez a bevezető áhítat végképp kiűzte szemünkből az ál­mot. A Lélek ereje által szólt Isten igéje Kol 3,5-17 alapján. Az áhítat végére a tá­volból már hallani lehetett - annak aki­nek erre volt füle - a figyelmeztető an­gyali kürtöt. Az imádság elhangzása után Gyarmati István sárvári lelkipásztor szívélyes, sze­retetteljes hangon köszöntötte a résztvevő­ket és röviden bemutatta gyülekezetét, templomát. Figyelemfelkeltő mondatok következtek Kiss János kapolcsi lelkész­től a megrendezésre került bélyegtárlatról. A gyermekek, ifjak számára a sárvári vár egyik szép termében folytatódott kü­lön programmal az alkalom, a templom­ban pedig kezdetét vette Győri János Sá­muel, pesterzsébeti lelkész előadása. „ Tudósítás vagy üzenet a bibliai terem­téstörténet? ” - tette fel a kérdést. Ennek kapcsán rávilágított az „evulúció-tan” hamisságára, visszásságaira, a teremtés­elmélet helytelen használatára. Lendüle­tesen előadott véleménye szerint a Gene­zis prédikáció, igehirdetés, melynek lé­nyege a személyes ISTEN, a VAGYOK üzenete, miszerint: „Én teremtettem mindent, és minden igen jó!” Megerősö­dött bennünk, hogy meg kell újulnunk gondolkodásunkban, mert az elhangzot­tak szemszögéből nézve már nem az a fontos, honnan jöttünk, hanem hogy ho­vá tartunk. Ha elhisszük, elfogadjuk a személyes ISTENT, s azt, hogy hová tart, tarthat az utunk, akkor s csakis ak­kor tudunk helyesen, megnyugtató mó­don felelni: Én az Úrhoz megyek az Ő örök országába a Jézus Krisztus által. Egy maradt meg, s állta ki ezredévek vi­harát, próbáját, kritikáját: a SZENT- ÍRÁS és a benne rejlő üzenet: „ Úgy sze­rette Isten a világot, hogy az Ő egyszü­lött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” A csoportos beszélgetésekben aztán le­hetőség nyílt gondolatok, vélemények, kérdések felvetésére, eszmecserére az el­hangzottakról. A Sárvári Egyházközség vendégeként ültünk be egy szolid étterembe, ahol folytatódott a társalgás, szövődtek új ba­rátságok, mélyültek el régi testvéri kap­csolatok. Megtekintettük az érdekes-kü­lönleges bélyegkiállítást is. A délutáni program a jól sikerült ének­tanulás után a Zákeus Média Centrum bemutatkozásával folytatódott, majd a pesterzsébeti fiatalok előadásában hall- gattuk-néztük meg a „Teremtés” című diaporámás evangélizációt. A vetített képsorok, dialógusok, ének- és zeneak­kordok összehangolt üzenete döbbentett rá mindnyájunkat megrázó erővel arra az igazságra, hogy minden, amit ISTEN te­remtett, igen jó; amit az ember cselek­szik a teremtettséggel, teremtettségben, igen rossz!... A missziós nap befejező áhítatát Vető István egyházmegyénk esperese, tartot­ta. Összefoglalva a nap eseményeit, a hallottakat, látottakat, figyelmeztetett, hogy bár „Isten szava megint”, de tud­hatjuk, tudjuk, hogy Urunk végtelen ke­gyelme által cselekedett, cselekszik most is értünk! Cselekedett, amikor egyszülött Fiát, Jézus Krisztust elküldte, hogy meg­mentse az embert, aki valóban, önmagá­ban, minden cselekedetében rossz, bű­nös, s adja Szentleikét, hogy munkálja közöttünk, bennünk az ébredést, újjászü­letést mindenkor a világ végezetéig. Ezek az evangéliumi mondatok oldották a bennünk lévő félelmeket, szorongást, nagy feszültséget... Ezen a Missziói Napon minden részt­vevő megkapta a nap igéjét: „ Öltözzétek fel az új embert, aki Teremtőjének kép­mására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje ŐT!" (Kol 3,10) Urunk, Istenünk! Add, hogy így le­gyen! Ámen. Cserági Istvánná Mária Vallások közötti konferenciák a dialógus és megbékélés jegyében Jézus és Buddha veszekednének-e egymással annyit, mint követőik? (Folytatás az előző számból) A piacgazdaság a vallások között is te­ret hódított. Ennek megvannak az elő­nyei és a hátulütői. Lehetőségek vannak előttünk, de nem szabad megrekedni a saját középkori paradigmáinkban, és nem szabad erőszakos vallási fanatiku­sokká sem válnunk, mert azzal nem üt­hetjük meg a megfelelő hangot. Tudnunk kell azonban, hogy a legtöbb vallással és egyházzal lehet összekötő kapcsot találni, anélkül, hogy ezzel ön­magunkat, hitünket és meggyőződésün­ket kellene feladnunk. Hiba azonban az is, hogy az eddig fő­leg a missziói hozzáállásáról híres és hír­hedt kereszténység most fél kimondani a véleményét, mert nem akarnak konflik­tust szítani a vallások között. Közben pe­dig gyengének bizonyulnak, és még saját híveik is langyosnak ítélik meg a kimon­dottakat. Pedig lenne miben állást foglal­ni, hiszen a mindennapok forgatagában az emberek állandóan kérdésekkel va­júdnak. Kiváló példa volt erre az a vallások kö­zötti párbeszéd, amelyet a Krisna Sátor­ban a Pepsi Szigeten idén nyáron ren­deztek. Az ott megjelent iszlám és a Hare Krisna mozgalom képviselői bátran kiálltak vallásuk mellett, elmondták az általuk egyedül üdvözítőnek vélt utat, míg a keresztény egyházak képviselői csak félve nyilvánítottak véleményt, és a beszélgetést végighallgató keresztények is úgy vélték: határozottabban kellett volna kiállniuk Jézus Krisztus ügye mel­lett. ^ Leszögezhetjük viszont, hogy a világ­béke és a nemzetek közötti béke is csak a vallások közti békével jöhet létre. Ez érvényes a Közel-Keletre, Észak-íror­szágra, a volt Jugoszláviára, érvényes Sri Lankára, Kasmírra, és érvényes minden­hol, ahol nagy ideológiai nézetkülönbsé­gek vannak, és az emberek az általuk hitt Isten/istenek nevében ölik egymást. A vallások között azonban nem jöhet létre béke addig, amíg meg nem születik a dialógus. Ha nem kerül sor izraeliek és palesztinok között értelmes beszélgeté­sekre, kulturális és vallási témákban is, akkor újra és újra lőni fognak egymásra. Meg kell tanulni megérteni a másikat, és ehhez kell a vallások alapjainak tanul­mányozása, az újrakezdéshez a bizalom kiépítése. A vallásokban mindig a szenttel való élményszerű, különleges találkozásról van szó. A legtöbb vallásban ezt a vi­szonyt valamiféle szertartás vagy rítus keretében gyakorolják. A vallás tehát egyfajta individuálisan megélt élet, a transzcendens által a mindennapot meg­határozó ügy, amely a hasonlóan gondol­kodó közösség tagjává tesz minket. A vallásos hit harmóniát ad, pozitív, tá­maszt ad a reménytelenségben és élet­igenlő, ezért nem szabad visszaélni vele. Az Isten szeretetének az emberek felé irányuló szeretetben kell megtestesülnie - ez a vallás igazi mondanivalója. Vannak kezdeményezések arra, hogy a vallások képviselői találkozzanak egy­mással és elmondják, mit tartanak Isten­ről és a vallásuk céljáról. * Ilyen volt az 1997. június 19-én, a Magyar Kultúra Alapítvány Deák termé­ben dr. Tárnái Brúnó bencés szerzetes, dr. Herczeg Pál református teológus, dr. Hafenscher Károly evangélikus teoló­gus, Fröhlich Róbert főrabbi, H. H. Sivarama Swami vaisnava lelki tanító- mester, valamint Ahmad Abdulrahman részvételével létrejött vallások közötti t konferencia, ahol a felszólalók a vallás célját határozták meg a hallgatóságnak. * Most már szinte hagyománnyá vált a nyaranta a budapesti Pepsi sziget feszti­vál keretében, a Krisna sátorban megren­dezésre kerülő, több egyházi képviselő részvételével megrendezett beszélgetés is. Ezen idén református részről Csákány Tamás lelkész, katolikus részről Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, evangélikus részről Lénárt Viktor egyetemi lelkész, az iszlám képviselőjeként Musa A. Ibra­him és a Hare Krisna mozgalom képvise­lője, Tasi István volt jelen. Ők az Isten fogalmát fejtették ki az összesereglett, nem éppen vallásos tömegnek. * Ugyancsak példaértékű az 1997. szep­tember 21 -25-ig tartott nemzetközi konfe­rencia, amelyen bár csak keresztény részt­vevők voltak jelen, de témájuk a vallás- szabadság és az új vallási mozgalmak voltak. Ezen jelen volt Aagard Johannes dán evangélikus lelkész, missziológiai professzor, aki a keleti vallások kutatásá­val foglalkozik, Michael Nüchtern, a vi­lágnézeti kérdések kutatóközpontjának vezetője, Thomas Gandow, a vallási moz­galmak kutatója, valamint magyar részről Harmati Béla evangélikus püspök, Sere­gély István római katolikus püspök, Sülé Ferenc klinikai lelkigondozó, Sajgó Sza­bolcs jezsuita szerzetes, Hafenscher Kár­oly evangélikus lelkész és Tomka Miklós vallásszociológus is. Minél több ilyen és ezekhez hasonló kezdeményezésnek kellene lennie Ma­gyarországon is, és talán éppen az ez irá­nyú közös jövő építésének egyik mér­földköve lesz a tervezett és szervezés alatt lévő jövő évi, tavaszi konferencia. A stuttgarti Diakóniai Intézet „Hoffnung für Ost-Europa” pályázatára készült, Bolla Zsuzsanna írása. > & M

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom