Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-12-12 / 50. szám

2. oldal 1999. DECEMBER 12. Evangélikus Élet r ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM ISTENTISZTELETI REND VASÁRNAP »Áldott az Isten, ami Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Aty- ja minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket nyomorú­ságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat." 2Kor 1,3-4 (Ézs 40,3.10; JSir 3,31-32; lKor 4,1-5; Zsolt 85',1-14) Pál apostol szájából a lehető leghitelesebb ez a bizonyságtétel, hiszen élete során bőven szüksége volt a vigasztalásra. Keve­sen éltek át annyi üldöztetést, nyomorúságot, betegséget, mint ő. Minden megpró­báltatása ellenére erőt merített ezekből a nehézségekből, hittel vallotta, hogy az Is:~ ten tette erre képessé. Örüljetek az ömlőkkel, sírjatok a sírókkal - ez a keresztény ember feladata, vallja. Isten vigasztalása a miénk is, hálából annyit tehetünk, hogy továbbadjuk azoknak, akiknek szintén szükségük van rá. / HÉTFŐ „Erős bátorításunk van nekünk, akik odamejkkültünk, hogy beleka­paszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Et a reménység hitünk biz­tos és erős horgonya. ” Zsid 6,18-19 (Jóéi 4,16; Lk 1,5-Jo; Ézs 45,1-8) Az orvosok szerint, amikor valaki súlyosan beteg és feladja a gyógyulásba vetett reményt, ak­kor valóban nem lehet rajta segíteni. A reménység lendít, erőt ad az élethez, a foly­tatáshoz. A jövőnkre is csak reménységgel tekinthetik, különben nem lenne értel­me folytatni. A kereszténység jövőjére gondolvaf is ez az egyetlen lehetőségünk, még akkor is, ha néha erőt vesz rajtunk a szomorúság. Az Istenbe és gondviselésé­be vetett reménység a hitünk alapja, vagy ahoj^y a levél írója fogalmai'fejiijonya. Az erős horgony nélkül könnyen bajba kerülget a hajó, reménység nélkül a keresz- ténység erőtlen. / KEDD Jézus Krisztus mondja: „NeigOftíS^^i. hogy azért jöttem, hogy ér­vénytelenné tegyem a törvényt, vagy a próféták tanításit, Nem azért jöt­tem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” Mt 5,17 (Ez* 20,11; Jel 3,1-6; Ézs 45,9-17) Az egyik legfőbb vád volt Jézussal szemben a fari­zeusok részéről az, hogy gyakran megszegi a Törvényt. A fenti mondat nem öniga­zolás ezzel a váddal szemben, hanem Jézus törvényértelmezésének egyik formája. Ő volt az, aki az Úristen törvényét maradéktalanul és igazán betöltötte. Csak egé­szen más formában, mint azt az írástudók várták volna tőle. Ő, ahogyan Pál mond­ja: a bennünket terhelő adóslevelet törölte el és odaszegezte a fára. A mi törvény­szegéseinkért adott elégtételt, a mi bűneinkért áldozta fel az életét. SZERDÁI J®zus Krisztus mondja: „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha vala­ki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és ve­le vacsorálok, őpedig énvelem. ” Jel 3,20 (lMóz 18,3; Lk 3,15-20; Ézs 45,18-25) Jézus számára nincs elveszett ember, mindenkihez kész belépni, kész közösséget vállalni. Az igehirdetés szava az a kopogtatás, amivel megtérésre hív minden em­bert, hogy az Ő országának tagja legyen. Sokszor szoktuk Isten országát egy lako­mához hásöttlítanj, ahol Isten és ember egymás közelében, szeretetközösségben van együtt. Adja Isten, hogy mind többen és többen hallják meg a kopogást, és fogad­ják be magukhoz Jézust. ,, CSÜTÖRTÖK "ídegáldotta és Megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész -teremtő és alkotó munkája után. ” lMóz 2,3 (Zsid 4,10; ApCsel 13,15-25; Ézs 49,1/6) A nyugalom napjának megszentelé­se ősi rendelkezés, sajnos ma már sokan megfeledkeznek róla. Nem csupán a mun­ka abbahagyását jelenti, sokkal inkább arra szólít az Isten, hogy legalább a pihenő­napból szánjunk rá időt. Az Istennek pándékozott figyelemmel, imádsággal, ige­hallgatással szentelhetjük meg mi a |ptedik napot. „A fiú így szólt: Ütt^kelek, elmegyek apámhoz, és az mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek." Lk p,18-19 (Jer 3,12-13; Mk 1,14-15; Ézs 49,7-13) Nagy utat tett meg a fiú, míg eddig eljutott. Azt gondolom, szüksége is volt erre az útra, mert így tudta igazán értékelni atyja szeretetét. Súlyos mondatokat mondott ki, számára talán a legdrágábbak voltak. A mi mennyei a bűnbánó ember, aki kész megvallani bűnét, de kész de ezek a mondatok az ai Atyánk számára elfogadni a feloldozást is. SZOMBAT „ Ne jei), mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Iste­ned!" Ézs 41,10 (Mt 10,22; Lk 7,29-35; Ézs 49,14-17) A fogság­ba került nép számára hangzik a biztatás a próféta szájából. Amikor már teljesen kétségbeestek, idegen földön, idegen nép között. Azt gondolták, hogy elhagyta őket az Isten, nem látták a kiutat a helyzetükből. A próféta szava bátorít: nincs olyan akadály, amely elválaszthatna minket az Ő szeretetétől. Holecska Anikó ADVENT HARMADIK VASÁRNAPJA Ő AZ! Jn 5,31-38 Ki az? Ki beszél? Ki maga? - kérdé­sekkel próbáljuk „lekáderezni” a hoz­zánk fordulókat. Nem véletlenül! Hiszen csalásoktól, „átverésektől” elhíresült vi­lágunkban egyre inkább szükség van ar­ra, hogy a velünk kapcsolatot keresők, a lakásunkba becsengetők hitelt érdemlő­en tudják igazolni magukat. Igazolvány, karszalag, jelvény vagy megbízólevél felmutatása képes csak - ha egyáltalán képes - feloldani a jogos bizalmatlansá­got. Persze, manapság az ember nemcsak az idegent kezeli ilyen hűvös kimértség­gel. Hasonló bizalmatlansággal illeti a feléje közeledő Jézust is. Hiszen annyi­féle eszme, áramlat, tanítás szele csapja meg az embert, hogy nagyon nehéz kö­zülük kiválasztani a hasznosat, a valódit, amelyben érdemes hinni, amelyet érde­mes követni. Még a következő vasárnap­ra megjelölt téma is óvatosságra int: „Senki meg ne tévesszen titeket!” Fő te­hát az óvatosság! De honnan vegyük a bizonyosságot? Hogyan találjuk meg a helyes utat? S hogyan találjuk meg ma­gát Jézust? Hogyan kerüljünk ki a dilem­mából, melyet e néhány sor így fogalmaz meg: „Mit mikroszkópon át néztem, nem láttam. Amit láttam, csillagtávolból néztem. Honnan tudnám hát, e ködös világ­ban Ki születik s hal meg egyedül értem ? ” (Horváth Imre: Honnan tudnám?) Honnan? Hát természetesen a biztos, a hiteles helyről és személytől, magától Is­tentől és az ő igéjéből. Most konkrétan az előttünk lévő vasárnapi igéből, mely éppen Jézus szentélyét igazolja, hiteles­ségét fejtegeti. A kérdés, hogy hogyan tudja Jézus hitelt érdemlően igazolni ma­gát, már a zsidók számára is alapvető je­lentőségű volt. Sőt, az volt Keresztelő János számára is, aki útegyengetője, kö­vete volt Jézusnak, mégis tanítványait küldte hozzá: „ Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Lk 7,18) Jézus nem marasztalja el Jánost, és nem utasít el minket sem, a ma hozzá forduló kétel­kedőket és kérdezőket, hanem komolyan veszi a kérdést és megválaszolja. El­mondja, hogy ő a bizonyosságot nem emberektől kapja. Ő maga ugyan már so­kat szólt magáról, ez a tanúbizonyság azonban kevés, mert az emberi gondol­kodás kívülálló, független tanúkat keres. Ilyen is volt már, mégpedig éppen Ke­resztelő János. „Ő volt az égő és világító fáklya”, de csak rövid ideig volt hatása az emberekre. „Ti csak egy ideig akarta­tok az ő világosságában ujjongani.” Ezért az ő tanúbizonysága sem lehet döntő. A döntőbb, hitelt érdemlőbb bi­zonyság magától az Atyától áll Jézus rendelkezésére. „Más az, aki bizonysá­got tesz énrólam”. Ez a fogalmazás az egyetlen igazi tanút sejteti, az Atyát, aki többféle módon vall az Fia mellett. Ta­núskodik a szavával, amikor keresztelke- désekor megszólal: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. ” (Mt 3,17) Majd a megdicsőítése alkalmával: „Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, öt hall­gassátok. " (Lk 9,35) De igazolja a Fiú cselekedeteit is, hiszen kinyilvánítja, hogy ő a küldő, ő bízta meg a feladatok­kal. Az Atya azonban nemcsak szól a Fia mellett, s nemcsak annak tetteit iga­zolja, hanem ő maga is cselekszik. Leg­főképpen akkor, amikor nem hagyja Fiát a halálban, hanem feltámasztja. „ ...a ha­lálból való feltámadásával Isten hatal­mas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisz­tus a mi Urunk, aki által kegyelmet és apostolságot kapunk..." (Róm 1,4-5) Ebben az apostoli felismerésben benne van a bizonyosság, de a konzekvencia le­vonása is. Ha Ő az, ha Jézus az, akire várunk, ha Ő az, aki a kegyelmet hozza, márpedig az előzőekből kiderül, hogy igen, akkor Őbenne kell hinnünk, Őreá kell figyel­nünk, Őt kell követnünk, míg Ővele cél­hoz nem érünk. Lászlóné Házi Magdolna Budapesten, 1999. december 12. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Sza­bó Márta; de. 10. (német) Dietrich Tigge- mann; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. dr. Zsigmondy Árpád; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Bé­kásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Gálos Ildikó, Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda. Hl., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) dr. Bodrog Miklós; du. 5. szeretetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szir­mai Zoltán; du. 6. Muntag Andomé; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápol­na u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X„ Kerepe­si út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamásné; Ke­lenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Né­meth Péter; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Németh Péter; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Németh Pétemé; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imréné; Budahegyvidék, XII., Tartsay V. u. II. de. 9. (úrv., családi) Vári Krisztina; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Bácskai Kár­oly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Holecska Anikó; XIII. Frangepán u. 43. de. fél 9. Holecska Anikó; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pest­újhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rá­kosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyá­ny I. u. de. 11. Blatniczky János; Mátyásföld XVI. Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Szabó János; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Szabó János; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII. , Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kis­pest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Sándor Frigyes; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Já­ték u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endrefly Géza; Advent 3. vasárnapján a liturgikus szín: lila. A vasárnap epistolája (oltári ige): 2Tim 1,8-14; evangéliuma (igehirde­tési alapige): Jn 5,31-38. HETI ENEKEK: 140, 136. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rá­dió a Kossuth adó hullámhosszán 1999. december 13-án, hétfőn 13.30 órakor. Előt­te evangélikus korálok 13.20-kor. % J* í # t t > KARÁCSONYI EVANGÉLIKUS IS­TENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1999. december 25-én, de. 11.05 órakor a Bécsikapu téri templomból. Igét hirdet D. Szebik Imre püspök. Az öröm hordereje Erre Zákeus nyomba lent termett és örömmel kísérte otthonába. Ennek lát­tára mindenki zúgott-morgott, mond­ván, hogy Jézus ezzel egy becstelent tisztelt meg. Az viszont ezzel állt az Úr elé: Nézd, Uram! Vagyonom felét a sze­gényeknek adom, s bárkitől bármit ki­zsaroltam, megadom négyszeresen. (Lk 19, 6-8) Ami igaz, az igaz: ezúttal Jézust egy­hangúlag „leszavazta” a tömeg, a mél­tatlankodó hangok ezt egyértelműen ta­núsították. Nahát! Hogy ez a Názáreti hogy melléfogott! Ez sértő a tisztessé­ges emberekre nézve. Érthetetlen. Árt a tekintélynek az ilyesmi. És azok a mam­lasz tanítványai sem tudták jobb belá­tásra bírni. Az a csirkefogó meg vigyo­ÁDVENTI ZENÉS ÁHÍTAT a Zuglói templomban dec. 16- án, csütörtökön, este 6 órakor. Műsoron: J.S. Bach és Liszt F. orgonaművei valamint J. H. Schein karácsonyi koráljai és részletek az Epeijesi Graduálból. Közreműködik: Baróti István orgonaművész (Esztergom, Budapest) és a Viva Voce Énekkar, vez.: Cser­nyik Réka. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. rogva sétálhat haza a legkiválóbb prófé­tánk díszkíséretében! Hát ez elképesztő! Ám az is biztos, hogy a két „főszerep­lőt” ez a legkevésbé sem zavarta: az egyik nagyon is tudta, hogy „istenileg” ez így van rendjén, a másik pedig érez­te, hogy ő a bőrén belül s „kifelé” is im­már egy más világban leledzik, boldog­ságában ugrálni tudna, hiszen önmagát újjáteremtve kapta ajándékul, s ehhez képest egy nagy zsák arany vagy hely­tartói kinevezés is „piti” aprópénz, ka­caj. Azzal ugyanis legföljebb „átírják a cégtáblát”, de a szív és a lélek mocsok­fészek marad, számítás, önzés, úrhat- námság, féktelenség stb. szaporítója, avagy ennek diszkréten palástolt, „hangtompítós” változata - a kettő kö­zött talán annyi a különbség, mint két vízbefúlt között, akik egyike két méte­res, a másik kétszáz méteres mélység­ben lelte halálát. Hallottam olyan úszó olimpikonról, aki öt centiméteres vízbe fúlt bele, nagy esőben tökrészegen arc­cal pocsolyába bukva - nem volt képes tartósan kiemelni az orrát a tócsából, így járhat az, aki végzetesen megmámo- rosodik bárminemű különb voltának il­lúziójától (holott csak katasztrofálisan rosszul ismeri önmagát). Hát a mi fő­vámszedőnk persze nem ezt az önvesz­tési modellt követte. Ki hitte volna, hogy szíve legtitkosabb vágyát, a „lehe­tetlent”, ennek a napnak, sőt életének a főnyereményét kapja ajándékul a belát­hatatlan Irgalomtól. Nem volt itt semmi különös „szöveg” - mintha valami szent szó fukarság ural­kodnék, amelyben fölösleges minden „verbalizálás”, miként a bűnös nő eseté­ben is (Lk 7, 36-50): a dráma közepében nincsenek szavak, sokkal többet mond a belső esemény, AZ ISTENI ERŐTÉR. Gyakran szükséges ugyan a szó, de mindenkor a szent töltés a lényeg. Ez emel föl Téged és engem, ez formál, serkent, áraszt megújító levegőt. Ez jel­lemzi az Öröm dinamikumát. Zákeus a Kegyelem újjá teremtő horderejének szinte reklámpéldánya - de jó lenne megirigyelnünk...! Nézzük csak meg, mi is történhet ilyenkor! „Csak úgy”, például. Lehoz a megfigyelőállásból Krisztus elé. Szembesít vele, személyes találko­zásra. Akkor aztán akár egy pillanat alatt is, mintegy villámfény győzhet meg arról, hogy rászorulunk irgalmára. S ha ő netalán hideg zuhannyal akar föl­ébreszteni, akkor nem nyitott esernyő­vel állunk alá. Aki nagy óvatosan ra­gaszkodik a megfigyelő páholyhoz, az könnyen megreked valami széplelkü el­vi szemlélődésnél, s valahogy úgy tesz, mint aki csak barátkozik az orvosság­gal, amelyet be kellene vennie, és csu­pán csevegni óhajt a sebésszel, akinek a műtőasztalára illenék beneveznie, illet­ve: „Doktor úr, mondja meg, mi a ba­jom, de hogy a télikabátom levegyem, az ne kívánja tőlem.” Isten nem diplo­máciai kapcsolatot akar létesíteni ve­lünk „nagyköveti szinten”, hanem élet- közösséget. Az öröm azé, akit telibe ta­lál az evangélium, s akkor életébe sza­bad bejárása lesz Jézus Krisztusnak és az ő megújító hatalmának. A komoly keresztyénség ott kezdődik, hogy elkap Isten szeretetének hatalmas álja, és so­dor! Hová, merre? Embertársaink közé, mint embert és társat. Kizárólag privát kapcsolatot tar­tani Istennel lehetetlen, ahogy képtelen­ség az olyan „gyermeki” kapcsolat is, amely a testvéren keresztülnéz. Zákeusunk rögtön rádöbbent felebaráti kötelmeire, mihelyt a Jézusból áradó fény ráesett az általa addig semmibe vett és kihasznált, becsapott népre. A hitrejutás tünete, hogy egyszer csak „ér­dekessé” válik atyánkfia: a másik ember és a másik közösség, azok, akik addig mintha a hátunk mögött éltek volna. Az „esemyős” = hárító templomozásra jel­lemző Balzac Gobseckjének nyilatkoza­ta: „Lehet, hogy egynémelyik vélemé­nyemet megváltoztatták a prédikátorok, de a magatartásomat sohasem.” Isten munkaterápiájába mindig bele van kal­kulálva a felebarát. Nos, a Kegyelem szárnyán fővámszedőnknek egész lénye törődni kezdett kihasználtjaival, s az ér­vényes mózesi törvényt a legszigorúb­ban érvényesítette önmagával szemben - éspedig felszabadultsága jeleként a mohóság hatalmából, mondhatni: örö­mében. Eközben szépítgetés nélkül né­ven nevezte saját bűnét is, zsarolásnak, s nem „becenevén”, mondjuk, élelmes­ségnek. Magatartásunk változik a befo­gadott kegyelem nyomán. Úgy is mond­hatnánk: a megtéréssel felhúzzuk a zsi­lipet az Élő Víz előtt, hadd zúduljon be életünkbe. Urunk csodálatos szeretete visszail­leszt bennünket közösségeinkbe: család, gyülekezet, nép, embervilág, táguló körkörös összefüggésekben. Ahogy az orvos visszailleszti a kificamodott tagot a helyére, hogy funkcióképes legyen. Ez egyik mutatója a rajtunk végzett iste­ni munkának. Gazdánk így rehabilitál, vagyis tesz újra alkalmassá, közösség­képessé. Megváltottságunk öröme sor- ra-rendre megvilágítja, hogy a kisebb közösségek az egyre nagyobbakért is vannak, világméretekig menően. A na­ponta új érvényű evangélium = jó hír, s a hitből fakadó szeretet segít mind job­ban rátalálnunk speciális rendeltetésünk útjára is, és Isten munkatársaiként tük­rözhetjük az Ő szent szándékát. Újra meg újra érdemes kikönyörögnünk, hogy transzperensei lehessünk az égi programnak, s el ne duguljon az „öröm­csatornánk”. Vérkeringésszerű ez, Krisztus bűntörlő véréből ered, s minket is éleszt, ha továbbadjuk. Erre segítsen minket a Magasságos! Dr. Bodrog Miklós 11 ‘r 4 ,4 4 4 >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom