Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-10-31 / 44. szám
4. oldal 1999. OKTÓBER 31. Evangélikus Élet Luther és én „Velünk” vagy „értünk”? (Reformáció-napi gondolatok egy Luther-ének kapcsán) Gondolkodjunk el néhány percre azon, hogy mit tanulhat Luthertől a hívő ember. Miért áll még ma is előttünk, mint hitünk példaképe. Nem személyiségében, tökéletes életében és tanításában példa Luther. Hiszen tudjuk, néha meglehetősen szangviniku- san érvelt igaza mellett, s ő is tévedhetett egy-egy dologban. De élete és szavai mindig Krisztusra mutattak! És ez a fontos. Tiltakozott is az ellen, hogy követőit lutheránusnak nevezzék. Azok szerinte evangélikusok, evangéliumiak, azaz a megváltás jóhíréből élő emberek. Azok vagyunk-e mi is, az vagy-e te is? Cranachnak, a reformáció egyik kiváló festőjének van egy képe arról, ahogy Luther prédikál: Az egyik oldalon a gyülekezet látható, a másikon -pedig Luther a szószéken. Köztük pedig egy nagy feszület, s a reformátor a rajta függő, bűneinkért önmagát adó Krisztusra mutat. Nagyon találó kép ez. Nem Luthert kell másolnunk, de megtanulhatjuk tőle a legfontosabbat és erre törekedhetünk: hogy életünk és szavaink Krisztusra mutassanak. Az igazi „evangélikus” nem Luther-követő, hanem Luther nyomán: Krisztus-követő. Luther a tiszta evangéliumért folytatott küzdelemben világosan fogalmaz és nem alkuszik meg. Hogy is tehetné, hisz az Ige pontos megértése a helyes hívő élet föltétele, s a tévtanítások és szakadások, a bűnök is sokszor csak egy egész kis különbségen indulnak el. Egy fal leomlása is egy kis repedéssel kezdődik. Luther világosan látja, hogy két oldal van. Nem a tökéleteseké és a bűnösöké, hanem Krisztuséi és a megváltás elnyerése nélkül élő embereké. Ebből következik fontos tanítása a megigazulásról. Ebben egyértelműen kimondja, hogy minden ember elveszett bűnös, és csak Jézus kereszten értünk adott életéért kaphat bűnbocsánatot és új életet. Azaz Jézusért lesz igaz, Jézusért igaznak fogadja el Isten. Mert nem önmagában látja az embert, hanem Jézuson keresztül. Akiért megbocsát és megújít bennünket. Ezért csodálatos, ha Isten Igéjét meghallva*, egyszer mi is Jézuson keresztül kezdjük el látni, hogy kicsoda Isten. Ki ő énnekem és az én számomra. Erről Luther így ír a Schmalkaldeni Cikkekben: „Azt valljuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg... Ebből semmit sem engedhetünk... Ezen a tételen alapszik mindaz, amit mi a pápával, az ördöggel és az egész világgal szemben tanításunkkal és az életünkkel vallunk. Ezért kell ebben egészen bizonyosnak lennünk és nem szabad kételkednünk. Máskülönben vége mindennek, s igaza lesz, és győz velünk szemben a pápa, az ördög és bárki.” (2. rész, első és fő tétel a megigazulásról.) Ebből a tiszta bibliai látásból, tanításbeli világosságból fakad bátorsága a fizikai helytállásra és mások meggyőzésére. A wormsi birodalmi gyűlésen megjelenik Luther annak ellenére, hogy barátai figyelmeztetik, hogy vigyázzon, mert Húsz János sorsára juthat. Azt feleli, hogy még ha annyi ördög is lenne a tőlük Wormsig vezető úton, mint cserép a wittenbergi háztetőkön, akkor is elmegy, mert bizonyságot kell tennie Uráról, Megváltójáról. Amikor pedig a birodalmi gyűlésen lenyűgöző beszédben védi az evangélium igazságát, megállítják és rövid választ kémek tőle: Erre ezt mondja: „Ha csak a Szentírás bizonyosságával vagy világos észokokkal meg nem győznek (mert a pápának és a zsinatnak nem hiszek...) lelkiismeretem Isten Igéjének foglya, ezért semmit vissza nem vonhatok, és nem is akarok, mert nem ajánlatos bármit is a lelkiismeret ellen cselekedni. Itt állok, másként nem tehetek. Isten segítsen engem! Ámen. ” így legyen döntő számunkra is Isten Igéje életünk minden kérdésében és merjünk ahhoz ragaszkodni még nehéz külső körülmények között is. Urunk velünk lesz és megsegít. A hitünk nem látszik Luther szerint, de az életünkön és az életünkben látszódnia kell a hit következményeinek, a gyümölcsöknek, amelyeket életünk terem. A becsületes, erkölcsös, tiszta élet mutatja, hogy valaki hívő ember, Isten munkálkodik a szívében. S a szívből fakadnak a jó, vagy rossz szavak és cselekedetek. A hívő ember nem lesz tökéletes, de egyre jobb kell, hogy legyen az élete. Nem azon lehet tehát lemérni, hogy hívő-e valaki, hogy pillanatnyilag milyen, hanem hogy a megszentelődés útján halad-e előre naponta. (95 tétel, 1. pont) Végül figyeljünk Luther boldog életére. Sok ellensége volt, nehéz körülmények közé jutott, egy-két barátja is elfordult tőle, de ő alapjában lelkes és vidám maradt. Mert valóság volt számára a bűnbocsánat és a szívében élő Úr Jézus. Nálunk, mai evangélikusoknál sokszor inkább a szomorúság érződik. Talán a bűnbánat. De a bűnbocsánat öröme sokkal nagyobb kell, hogy legyen. Vidám keresztyénségre hívott el minket Istenünk. De ez ne külsődleges és erőltetett öröm legyen, ahogy a lutheri „korsó sörre” hivatkoznak némelyek. Hanem a békesség és megelégedettség öröme. Azért, mert Isten kezében van az életem. A legjobb helyen. S ő Jézusért őriz, vezet: az örök célig. Széli Bulcsú Éneklő egyház vagyunk. És jó az, hogy ha éneklés közben nemcsak az ének dallamára figyelünk, hanem tudatosítjuk, hogy mit is mond az ének szövege. - Jelentősége van annak, hogy az „Erős vár” kezdetű énekünk szövegében a 2. vers így változott meg: „De küzd értünk a hős vezér” - miközben a régi szöveg így hangzott: „De küzd velünk a hős vezér”. Sajnos, azt tapasztaljuk, hogy sokan - megszokásból - még mindig ezt a régi szöveget énekli: „de küzd velünk...”. - Miért írta Luther így: „értünk” és nem „velünk”? Nem azért, mintha Luther élete nem lett volna tele küzdelemmel. Tudjuk, hogy a kolostorban miként küzdött, sanyargatta magát, virrasztott, böjtölt. így akart teljesen megtisztulni a bűntől, még a vágyak és a gondolatok vonalán is. De ha magára nézett, utána is őszintén be kellett vallania, hogy nem tiszta, ott van szívében a bűn, az önzés, az engedetlenség. És kétségbeesetten mondta, ha Isten igazán akarná őt megítélni, el kellene kárhoznia. A Biblia sem vigasztalta meg őt mindaddig, míg meg nem ismerte Krisztust és rá nem döbbent, hogy Isten igazsága nem büntető, hanem kegyelmező igazság. Ez volt Luther döntő reformátori felismerése! De tágítsuk ki a kört. Sok keresztyén életrajzában olvashatjuk, hogy hasonló módon jutottak el saját reménytelen küzdelmük után Jézushoz, aki a bűnösök barátja. John Wesley, Ludvig Hofacker, Ludvig Harms vagy a firm parasztpróféta Paavo Routsalainen lelki fejlődése során ugyanezen ment keresztül. Bunyan azt mondja, hogy amikor a Bibliát kezdte olvasni, vigasztalás és megnyugtatás helyett „rátámadt” a Biblia, és eléje tárta bűneit. Bizony, ezen mindenki átmegy, aki felébred a bűn álmából, és próbál megszabadulni romlott természetéből a maga erejéből. És csak a vergődés mélypontján tárul fel előttünk, hogy az alap nem az ő ingatag szívük és küzdelmük, hanem Krisztus harca és győzelme. Kell harcolnunk naponta a bűn ellen, de bízni csak a „hős vezérben” lehet, aki küzdött és győzött értünk. 2Mózes 14,14-ben olvassuk Mózes szavait: „Az Úr hadakozik értetek, ti pedig maradjatok veszteg. ” Luther említett énekversének sora is ezt mondja: „Erőnk magában mit sem ér... De küzd értünk a hős vezér. " A mózesi ige egy végső veszélyhelyzetben hangzott el: Izrael népe ott szorong az üldöző egyiptomi sereg és az elnyeléssel fenyegető tenger között. A saját bűnével, romlott szívével küzdő ember is ilyen helyzetben van. Nem tud segíteni magán. A könnyelműségből felébredő ember küzdeni kezd bűnei ellen. Tudja már, hogy a bűn szörnyű valóság és lesz ítélet is (Róma 1,18). Ezen a ponton lesz drága üzenetté az evangélium, hogy Jézus magára vette a világ bűnét és érettem is meghalt a kereszten. Ez az evangélium, amelyet persze naponta újra hallanunk kell, - mert a hit hallásból van. Luther beszél a „naponta hozzánk jövő Krisztusról,” - ez nem más, mint az olvasott és hallott evangélium. Éneklő egyház vagyunk. Az evangélikus ének nem csupán dísz vagy szokás az istentiszteleten, hanem á hit erősítését szolgálja. Az élő hitű gyülekezetnek lelki szükséglete az éneklés. Jó lenne ezt reformáció ünnepén újra tudatosítani. Paavo Ruotsalainen beszélt arról, hogy „az emberi erő nem tehet semmit... de aki Jézust megismerte... mindig odamenekülhet az ítélet elől a kegyelem trónjához. Ez az isteni gyermekség isteni előjoga" (Részlet Paavo Bibliájában található saját beírásából.) Luther énekei is ezt a kegyelemhez menekülést akarják elősegíteni. Adja Isten, hogy a reformáció ünnepén ne csak a múltra emlékezzünk, hanem Lúther hite legyen sokaknak ma is személyes valóság... Akkor majd tudatosan énekelhetjük és személyes meggyő-' ződéssel: „ Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk; De küzd értünk a hős vezér. Kit Isten rendelt mellénk... ” Gáncs Aladár Országos Evangélizáció 1999. november 6. szombat Budapest, Deák tér 9.30. Jöjj, térj be, kapum tárva! Énektanulás után nyitó istentisztelet úrvacsoraosztással, a Liturgiái Bizottság próbarendjével. „Légy drága vendégem, ki újjászültél engem már keresztségemben!” (Ev. Ék. 299), Ferenczv Erzsébet, if). Hafenscher Károly. Bevezető előadás a csoportmunkához: A növekedés és a gyümölcstermés titka. „Segíts hát, hogy növekedjem szépen és gyümölcs bőven érjen.” (Ev.Ék. 299) Dr. Fabiny Tamás. Délután csoportmunka a lélek gyümölcseiről, Gál 5,22 alapján. Záró áhítat „Hátha terem jövőre...” Lk 13,6-9 alapján Szemerei János. Az Országos Egyház szerény vendéglátást biztosít. Gondolatok a nyugati egyház megújulásának napján, 1999-ben O któber 31. a reformáció emlékünnepe. 1517- ben, mindenszentek ünnepének előestéjén Luther Márton pap, ágostonrendi szerzetes, a szent- írástudomány doktora és professzora kifüggesztette a wittenbergi egyetem templomának kapujára 95 vitatételét, amely az egyháznak a búcsúval, a bűnök elengedésével kapcsolatos gyakorlatát kifogásolva, teológia alapállást akart tisztázni, a bűnbocsánat és a megigazulás kérdésében. Idén október 31-e azonban különleges ünnep, éspedig nemcsak az evangélikusoknak és a reformátusoknak, hanem a római katolikusoknak is. E napon fogják aláírni a Keresztény Egység Pápai Tanácsa és a Lutheránus Világszövetség képviselői közös nyilatkozatukat a megigazulás-tanról Augsburgban. Abban az Ágostában, ahol 1530-ban a Német-Római Császárság birodalmi gyűlésén az evangélikus rendek bemutatták hitvallásukat V. Károly császárnak. Luther fellépésének előzménye, hogy Johann Tetzel dominikánus 1517. január 22-én engedélyt kapott Albert mainzi érsektől, hogy pápai búcsút hirdessen. Az így befolyt pénzből az érsek a római Szent Péter székesegyház felépítését támogatta. Tetzel ilyeneket hirdetett: „Sobald der Gülden im Becken klingt, im Hui die Seel' im Himmel springt” „Amint az arany a ládikában csörren, a lélek azonmód a mennybe röppen” (a tisztítótűzből). A búcsúcédulákat a hívek boldogan vették. Luther már februárban prédikált Tetzel búcsú- árúsítása ellen, de nyilvános fellépésre csak októberben szánta el magát. Egy levélben fordult feljebbvalójához, az érsekhez: „Nem annyira a búcsúhirdetők nagy lármája miatt emelek én panaszt, hanem ama balhit miatt, amely a szegény együgyű, tudatlan nép lelkében megfogan. A boldogtalan hívek rábeszéltetik magukat és hiszik, hogy a búcsú-levelek megvásárlásával mennyei üdvösségüket biztosítják, hogy a lelkek a tisztító fűzből - amint berakták a ládába a garast - nyomban kiszabadulnak, hogy egy bűn sem lehet olyan nagy, hogy azt a búcsú el ne törölné, és hogy az ember a búcsú révén megszabadul minden kíntól és büntetéstől. ” „ Mely nagy veszedelmet és rettegést kelt tehát egy olyan püspök, aki az evangéliumról hallgatva, semmi mást, csakis búcsúlármát zendíttet meg a nép között, és akinek nagyobb gondja van erre, mint az evangéliomra? ” E levélhez mellékelte 95 tételét, amelyből az első így szól: „Amikor Jézus Krisztus, a mi Urunk és Mesterünk ezt mondja: térjetek meg, azt akarja, hogy híveinek egész élete megtérés legyen. ” Luther tehát nem általában akarta az egyházat megtisztítani és megreformálni, nem is egy teológiai vitában való felülkerekedés vágya sarkallta őt. A plébános fordult püspökéhez, a lelkigondozói felelősség kényszerítette őt nyilvános fellépésre. Azt nem tudta szó nélkül hagyni, hogy a híveket félrevezetik, és ezáltal eltávolítják őket attól a megváltástól, amit egyedül a Krisztusban kapunk valamennyien, ingyen, az Isten kegyelméből. Hitére saját vívódásaiban jutott el Pál levelei és Szent Ágoston gondolatai nyomán. Teológiai felismerését azért kellett nyilvános vitára szétküldenie, hogy lássa, nem tévedett-e valamiben. Meg volt győződve, hogy az egyház tanításában hangsúlyt kell kapnia a Krisztusban nyert kegyelemnek, amiben hinni elég ahhoz, hogy Isten igaznak fogadjon el. Ezt kell prédikálni, és hivatalosan tanítani is, hiszen Tetzel sok papot is félrevezetett. Tételeit pár napon belül kinyomtatják Lipcsében, Nümbergben és Bázelban is; decemberben már egész Németország ismeri. Az érsek feljelentésére Róma foglalkozik a Luther-üggyel: ígérgetéssel, fenyegetéssel akarják elhallgattatni. 1520-ban egyházi átokkal sújtják, mire Luther Wittenbergben elégeti az átok-bullát és a római egyház törvénykönyvét, intézményi alapját: a Codex Juris Canonici-t. Közben Luther dolgozik. Illegalitásba menekítve lefordítja németre az Újszövetséget - addig csak latinul használták -, prédikál és ír az egyház és a társadalom akkori nagy kérdéseiről, és megírja a nép tanítására a kátét, legfontosabb hitvallási iratunkat. Személyét és szolgálatát azzal jellemezném, hogy Luther a keresztény egyháztörténet egyik legnagyobb költői egyénisége, mélyen érző és megraga- dóan kifejező művész-lélek, aki Szent Ágostonhoz hasonlóan teljes szívével átéli az ember lelki nyomorúságának örvénylő mélységeit, vívódik az Istennel, jól érti a Szentírásban kapott kijelentés üzenetét, alázatosan közelít annak titkaihoz, és imádja élete megváltóját, a Krisztust. Költői ereje tehát nemcsak a Biblia német nyelvének megteremtésében, és 38 klasszikusan szép egyházi énekünknek megköltésében jelenik meg, hanem egész belső életét és minden megnyilvánulását áthatja. Közben a politika egyre jobban belekeveredik az egyház belső vívódásába. 1529-ben a speyeri birodalmi gyűlésen kisebbségben maradt evangélikus rendek protestálnak egy, a vallást kényszerítő, és jogfosztással fenyegető határozat ellen: „Es müsse in den Sachen Gottes Ehre und unser Seelen Heile und Seeligkeit belangend ein jeglicher für sich selbs vor Gott stehen und Rechenschaft geben. " „Az Isten tiszteletére és a lelkünk üdvére tartozó dolgokban minden egyes embernek magának kell Isten előtt állnia és számot adnia. ” - Úgy vélem, ez az első nyilvános politikai állásfoglalás az emberi jogok irányában. Luther és nagyszerű társai építik az evangélikus gyülekezeteket, és ezek lassan önálló egyházzá szerveződnek. A német protestánsok a schmalkaldeni háborúban elszenvedik első súlyos politikai vereségüket, de az evangélikus gyülekezetek élnek tovább. Luther halála után a dogmatikai harc elmérgesedik: Trident és a wittenbergi második nemzedék kölcsönösen kiátkozzák egymást. Szörnyű vallásháborúk következnek. 1618-ban Németországnak 40 millió lakosa van, 1648-ban már csak 16 millió. A tridenti zsinat felépíti a katolikus egyház új rendjét, tanítását és szervezetét. De az evangélikus, a református és az anglikán egyházban is megjelennek a teljesen hasonló hatalmi struktúrák: a kötelező tanítás és előírt kegyesség, és a lelki és a világi hatalommal való uralkodás az egyszerű híveken. Igaz, a protestáns egyházak minden hívő kezébe adják a Bibliát, és gyülekezeteik önálló közösségekként gondoskodnak magukról és egymásról. Az évszázadokra megmerevedett frontokon először a polgári forradalom hoz áttörést a vallásszabadság politikai megvalósításával. De a keresztény egyházaknak belsőleg kell megújulniuk ahhoz, hogy aztán lassan eggyé váljanak, vagy legalább közelebb kerüljenek egymáshoz. Elmozdulás az első világháború után a protestáns kezdeményezésű ökumenikus szerveződés. A legnagyobb változást a 2. Vatikáni Zsinat hozza 1964-ben. Az utána elkezdődő párbeszéd eredményeként 1972-ben adja ki egy katolikus-evangélikus bizottság „Az evangélium és az egyház" című jelentését. Több hasonló közös bizottsági munka után került sor a „Közös nyilatkozat a megigazulás-tanról” című javaslat kidolgozására 1997-ben, amelyet az érintett egyházak belső megvizsgálás után most fognak aláírni Augsburgban. E teológiai állásfoglalás lényegét talán ezek az idézetek mutatják: „ (19) Közösen valljuk, hogy üdvössége tekintetében az ember teljesen a megmentő Isten kegyelmére szorul. Bűnösként Isten ítélete alatt áll, és képtelen magától Istenhez fordulni megmentésért, vagy Isten előtti megigazulását kiérdemelni, vagy üdvösségét saját erejéből elérni. ” „(37) Közösen valljuk, hogy a jó cselekedetek - a hitben, reménységben és szeretetben folytatott élet - követik a megigazulást, és a megigazulás gyümölcsei. Amikor a megigazított ember Krisztusban él és a kapott kegyelemben tevékenykedik, bibliai kifejezéssel szólva jó gyümölcsöt terem. ...A keresztény ember számára kötelezettség, hogy élethossziglan harcoljon a bűn ellen. ... Jézus és az apostoli iratok intik a keresztény embert arra, hogy vigye véghez a szeretet cselekedeteit. ” Mit jelent a mai ember számára a megigazulás? Vajon ki fél az igazságos Istentől, és ugyan kit gyötör a lelkiismeret, hogy el fog kárhozni? Nem az-e a helyes, ha felnőtt, felvilágosult emberként magunk tesszük rendbe dolgainkat, tisztességesen élünk és másokat is erre nevelünk? - De vajon tényleg jó-e az ember? Vajon meg tudja-e váltani a jóakarat a világot? Vajon elég-e a szabadság és egyenlőség ahhoz, hogy minden ember testvér legyen? Azt gondolom, hogy ma is sok ember esik kétségbe, saját vagy mások bűnei miatt. Sokan átélik teljes kiszolgáltatottságukat az erőszak vagy a pénz gonosz hatalmainak. És sokan eljutnak oda, hogy nincs értelme az életüknek, mert sehol nincs menekvés, senki nem váltja meg a nyomorultakat. Nemcsak Koszovóban, itt Magyarországon sem. Ezért a hatalmas Isten megváltó szeretetéről, a Jézus Krisztusról szóló jó hír mindnyájunk lelki kenyere. E jó hír terjedésének két jelentős állomását ünnepeljük ezen a nagy napon: 1999. október 31-én. Thurnay Béla