Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-10-31 / 44. szám

1999. OKTÓBER 31. 3. oldal Evangélikus Élet Emlékbeszéd D. TURÓCZY ZOLTÁN püspök emléktáblája leleplezése alkalmából 1999. október 10-én Nyíregyházán Több, mint két emberöltővel ezelőtt, 1939. május 16-án, tehát 60 éve foglalta el püspöki székét D. Turóczy Zoltán a Ti­szai Egyházkerületben, nyíregyházi szék­helyén. Az evangéliumért élő, a lelki éb­redést egész életében szívügyének tartó főpásztor emlékének adózunk, amikor emléktáblát helyezünk el egykori otthoná­nak az épületén, és Istennek köszönjük meg, hogy Egyházának adta, Krisztust hűségesen szolgálta és az Úrnak kiválasz­tott edénye volt sokak hitre térítésében és életük boldogsága megtalálásában. Ki volt valójában Turóczy Zoltán? - hi­szen e templom népes gyülekezetének 50 évesnél fiatalabb résztvevői már aligha ismerték. 1893. október 23-án született a Borsod megyei Amóton, ahol édesapja Turóczy Pál lelkészként szolgált, édesanyja pedig Czékus Erzsébet, az egykori Rozsnyón székelő Czékus István püspök leánya. Felmenő rokonai közt szabad említe­nünk Bauhoffer Györgyöt, dédapját, aki budavári lelkészként írta az első magyar egyháztörténetet latin nyelven. Turóczy Zoltán családi hagyományai is a papi pálya felé terelgették. A Rozsnyói Evangélikus Főgimnázi­umban szerzett jeles érettségi után a Po­zsonyi Teológiai Akadémián kezdi meg tanulmányait, majd a németországi Bethelben, később a helsinkii egyetemen mélyíti el teológiai ismereteit, szerez egyházszervező tapasztalatokat és köt barátságokat, amelyek egy életre szóló elkötelezettséget hordoznak mind sze­mélyes belső lelki élete, mind igehirdetői szolgálata vonatkozásában. Scholz Gusztáv püspök szenteli lel­késszé a budavári templomban. Ezt kö­vetően segédlelkészi szolgálatot végez Komáromban és Ózdon. Gyülekezeti lel­késszé választják Amóton, majd Ózdon. Míg 1927-ben a nagy múltú győri gyüle­kezet hívja meg pásztorául. 12 évi du­nántúli lelkészi szolgálat után Nyíregy­házán püspökké választják 1939-ben. Ezt a kitüntető munkát is közel 12 éven át végzi töretlen odaadással, majd 1948- ban a Dunántúli Egyházkerület újra Győrbe hívja íopásztorául. Ezt a szolgálatot az egyházkerület A Reformáció ünnepén természetes, hogy mi Luther Mártonra gondolunk. Ebben az évben is azt tesszük. Számunk­ra magától értődő, hogy nem csak törté­nelmi visszaemlékezés ez. Bizonyosak vagyunk benne, hogy ez az őrá gondolás irányt mutat, segít életünkben, az egyház életében. Most megpróbálunk a Refor­mátorra, mint tanító mesterünkre, életére és tanítására figyelni. Az első, amit észre kell vennünk, az, hogy Luther életét mindenestől Isten igé­je határozta meg, abban is elsősorban az evangélium. Nem véletlenül írta a híres­sé vált 95 tételében, hogy az egyház iga­zi kincse „ Isten dicsőségének és kegyel­mének szent evangéliuma”. Ez az evan­gélium, amelyet Pál apostol se szégyellt, mert ez Isten hatalma, minden hívőnek üdvösségére (Róm 1,16) Ebben fedezte fel, hogy az ember nem cselekedetekkel, hanem hitből üdvözül, ha bízni tud ab­ban, hogy Isten nem úgy bánik velünk, ahogyan azt megérdemelnénk, hanem Jézus Krisztusért megbocsát és így ad nekünk új életet. Azért, hogy a keresz­tyének maguk is olvashassák Isten igé­jét, azokhoz csatlakozva, akik népük nyelvére lefordították a Bibliát, ő is elké­szítette, előbb saját maga az Újszövet­ség, majd munkatársaival az Ószövetség német fordítását. Azóta az evangélikus, protestáns, majd a katolikus teológusok munkájával az emberiség számtalan nyelvén jelent meg a Biblia. Azt is megtanulhatjuk tőle, hogy a ke­resztyén ember életéhez hozzátartozik az imádkozás. Egyik kis iratában így ír: A keresztyén ember „foglalkozása” az imádkozás. „A szabó ruhát varr, a cipész cipőt készít, a keresztyén imádkozik. ” Luther legkedvesebb bibliai könyve a Zsoltárok könyve volt. Többször magya­rázta a zsoltárokat az egyetemen, sokat prédikált zsoltárok alapján, és írt is sok zsoltárról. Mindehhez hozzátartozott az is, hogy nagyra tartotta a gyülekezeti éneklést is. így tudott erről beszélni: isten egyik leg­gyönyörűbb, legdicsőbb ajándéka az megszüntetéséig tölti be, 1952. február 10-ig. Ekkor nyugdíjba vonulásra kény­szerítik, Győrt is elhagyni kényszerül, s miként Haubner Máté 1848-as püspök­nek, akként Turóczy Zoltánnak is a Vas megyei Nagygeresd evangélikussága ad menedéket. Később visszatérhet Győrbe, helyette­sítő szolgálatokat végezhet Győr környé­ki gyülekezetekben, köztük szülőfalum­ban, ahol az esperes gyakori távolléte Turóczy Zoltánnak biztosít prédikálási lehetőséget. Az ige szerelmese boldog volt, ha tanúságot tehetett Uráról, Krisz­tusáról. Az 1956-os forradalom ismét ajtót nyi­tott püspöki szolgálata elé. Az Északi Egyházkerület püspöki tisztébe - immá­ron harmadszor helyezik vállára a fő­pásztori felelősséget - 1957. február 6- án iktatja be D. Ordass Lajos, akkor déli egyházkerületi püspök. Ebből a szolgá­latból 10 hónapi tevékenység után, ugyanez év december 4-én megválni kényszerül, s Győrött él csendes vissza- vonultságban. Alkalmanként prédikál és a közbenjáró imádság főpapi szolgálatát végzi, míg mennyei gazdája sok szenvedés és nehéz életút befejezéseként haza nem szólítja 78 éves korában. Isten vezetése alatt álló, világos látású, az Igét a meggyőződés tüzétől átizzott, sajátos megrendülést kiváltó lélekkel tudta hirdetni. Egész életében kettőt akart igazán: a papok lelki ébredését és a gyülekezetek lelki megújulását. Tudta, vallotta, hogy az evangélium szolgáin kezdődik a Szent Lélek munkája, s aztán rajtuk keresztül ébredhet az egész evan­gélikus egyház. E két célkitűzésének eredményét, meg­valósulását részben láthatta is. Evangélizációs sorozatai, országjáró körútjai nyomán az 1940-es évektől kez­dődően hatalmas lelki megújulás hullá­mai érték utol gyülekezeteinket, s az élő ige hatalma sokakat térített Krisztushoz. Ma már látjuk, Isten ekkor készítette fel egyházunk népét a későbbi 40 éves egy­házpusztító időszak elhordozására és a Krisztus mellett megmaradni tudó helyt­állásra. ének... Az ének a művészetek egyik legje­lesebbje. A dallam megeleveníti a szöve­get. Mint Saul királynál látjuk, elűzi a szomorúság lelkét - Luther maga is írt énekeket a gyülekezet használatára (Ezekből a mi énekeskönyvünkben is van 25!) Olyan énekek ezek, amelyek költői formában szólaltatják meg Isten igéjét, az evangéliumot, vagy a zsoltárokat. Ma már egyre többet olvashatunk ma­gyarul Luther irataiból is. A Luther-ku- tatók számára eredeti nyelven több, mint 50 kötetben megjelent egyetemi előadá­sainak és saját iratainak kiadása. Ebből egyre több nyelvre fordítanak le részlete­ket vagy egész iratokat, hogy minél töb­ben tanulhassanak Luthertől. Ezekben az iratokban a keresztyén életről, és a ke­resztyén embernek a világban való életé­ről írt olyan dolgokat, amelyek sokak számára jelenthetnek ma is segítséget. Arra is érdemes figyelni, hogy mennyi­Turóczy Zoltán vallotta, hogy az egy­ház nem egyszerűen vallásos célú társu­lat, hanem az egyház Krisztus titokzatos teste. Nem emberek alapították, nem is azok tartják fenn, Isten Szent Lelke hoz­za létre, „hívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál meg­tartja az egy igaz hitben” - írja 1939-es püspöki székfoglalójában. Bátran felvállalja az egyházkormány­zás hálátlan megbízatását is. Meggyőződése, hogy akire felelősséget hárítanak, annak rendelkezési jogot is kell adni. Nem rendetleneket helyreiga­zító, hanem a jövőben mutató főpásztor kívánt lenni. 1945-ben Turóczy Zoltánt népbíróság elé állították a II. világháború idején ta­núsított magatartása miatt. A magyarság érdekében tett kijelentései félreértésen alapuló magyarázatot kaptak. A főügyész halálbüntetés kirovását kéri a tárgyalá­son, végül börtönbüntetéssel végződik a per, ahonnan nyolchavi raboskodás után szabadul a püspök, amnesztiával. 1948-ban Evangélikus Egyházunk ne­vében Mády János felügyelővel együtt írják alá a Magyar Állammal kötőit - az­óta sokat vitatott - Egyezményt. Ez a megállapodás egyházunk iskoláinak az államosítását tudomásul vette. Közis­mert, hogy a történelmi felekezetek sor­ra kényszerülnek hasonló tartalmú Egyezmény megkötésére és az iskolák államosítása mindenképp bekövetkezett re ismerte Luther a régi és a korabeli fi­lozófusok és tudósok munkáit. Hozzá tu­dott szólni a társadalmi és politikai kér­désekhez is. Döntően hozzájárult a né­met irodalmi nyelv kialakulásához is. Mai Luther-kutatók köteteket írtak ar­ról, amit tőle tanultak a munka, hivatás, hatalom gyakorlása terén. Természete­sen mindenről úgy ír, ahogyan azt a ke­resztyén hívőnek kell látnia. Csak egy példát: „Istennek sok és sokféle hivatal­ra, állásra van szüksége. Ezért ad aján­dékot is sokfélét és különbözőt, hogy ki­ki rászoruljon a másikra. Mi lenne a fe­jedelmekből, nemesekből és kormány­zókból, ha nem volnának papok is, taní­tók, földművelők és iparosok is... ’’ Mindez csak rövid áttekintése annak, ami Luther életéből, munkásságából ren­delkezésünkre áll. Érdemes Lutherre fi­gyelni nekünk is. Muntag Andor volna, hiszen a kommunista hatalom el­tökélt szándéka volt az ifjúság marxista nevelése. Turóczy Zoltán püspököt és Mády Zol­tán felügyelőt Egyházunk Zsinata hatal­mazta fel - s ezzel kötelezte - az Egyez­mény aláírására. Az Egyezmény szövege teljes vallás- és lelkiismereti szabadságot biztosított egyházunk népének, beleértve a kötelező hitoktatást is az államosított iskolákban. Más kérdés, mit engedett az államhata­lom megvalósulni belőle. Személyiségére jellemző, hogy amikor 1952-ben hallgatásra ítélték, minden va­sárnapra kidolgozta prédikációit, - egyenlőre többségében az íróasztal szá­mára - míg 1989-ben egy kötet ebből napvilágot látott. Ki volt Turóczy Zoltán?- Az ige és az igehirdetés szerelmese volt. Ezért tódultak szószéke alá százak, ezrek, alkalomtól függően. Azt a Krisztust hirdette, akinek meg­váltó halála és feltámadásának éltető ere­je képessé tehet mindnyájunkat meg­szentelt, neki tetsző, az embertárs javát és üd,vét szolgáló,életre.-A gyülekezetek építése és megújulása volt szívügye. Ezért utazott harmadosz­tályú vonaton a háború utáni szegény időkben vándorprédikátorként. Általa és sokak szolgálatán keresztül adott Isten ébredést egyházunkban. A gyülekezetek megújulása érdekében azok minél ki­sebb, áttekinthető egységekre bontása a nagy egyházközségek esetében kimun­kált terve és szervezési feladata volt.- Helytállni az őrhelyen lelkészként és presbiterként, visszatérő hangsúllyal mondott üzeneteként hangzott egyhá­zunk népének. Helytállni, mint akik Isten színe előtti felelősséggel szolgálnak, és Az évszázadok mély árka húzódik Lu­ther Márton és miközöttünk, és választ el bennünket egymástól. Sok mindent tud és megtapasztalt korunk embere, amiről Luthernak sejtelme sem volt. Pl. az eg­zakt kritikus tudomány, a technikai fejlő­dés egészen az informatikáig, kontinens méretű háború, világméretű gazdasági válság, globalizáció, űrkutatás. Ugyanakkor azonban sok mindent tu­dott és megtapasztalt Luther, az élet el­hanyagolhatatlan alapigazságait, amit mára elfelejtettünk. A humanista gondolkodású és életve­zetésű / magatartásé embernél és Luther­nél közös a szabadsághoz való ragaszko­dás és azzal egyidejűleg a meggyőződés szerinti jó ügynek való teljes odaadás. És ebben szólíthatja meg Luther ko­runk humanistáit. Valahogy így: Jól nézd meg ember, hogy mitől akarsz szabaddá válni, és minek szenteled oda magad! Nem tartozik ugyanis az ember lehetősé­gei közé a feltétel nélküli és tökéletes szabadság - a mindentől és mindenre va­ló. Hanem az ember szabadságának az a feltétele, hogy egy ponton, egy abszo­lútnak hitt és vallott ponton és ponthoz kötve legyen, és ezáltal váljék minden más relatívvá, viszonylagossá számára és szabaduljon meg más függőségtől. Akihez vagy amihez így kötődik az ember, az az ő istene. És ilyen istene mindenkinek van. Egyértelmű és modem ez a lutheri megállapítás, hogy az ember hite és ra­gaszkodása / kötődése tesz valakit vagy valamit az illető istenévé. Mindenkinek emberek előtti tisztességgel viseltetnek az evangélium ügye iránt. Nem a helyek válogatása, gyülekezetek méricskélése a cél, hanem Isten országa erőinek, a jézu- si szeretetnek, örömnek és békességnek az árasztása a feladat minden időben. Különös mély testvériség és lelki ka­pocs fűzte a finn evangélikusokhoz, a felébredtek körti mozgalmához, és az egész finn egyházhoz. A helsinki egyete­men díszdoktori kalapját ugyan nem tud­ták fejére helyezni, mert a magyar állam illetékesei 1963-ban nem adtak számára kiutazási engedélyt, a honoris causa dok­torátust méltán nyerte el. Egész egyhá­zunk megbecsülését is láttuk e gesztus értékű kitüntetésben. Családi életéről is álljon előttünk né­hány emlékező sor. 25 évesen kötött házasságot Fehér Er­zsébet Idával, Komáromban. 53 éven át osztoztak egymás sorsában, jóban, rossz­ban. Öt gyermekkel áldotta meg Isten szent frigyüket, akik közül a legidősebb a II. világháborúban elesett. Négy gyer­meke, nyolc unokája és két dédunokája ismerhette Turóczy Zoltánt a család szé­les közösségében. Prédikációiból idézni hálás feladatként kísérti az emlékező utódot. Az idő korlá­tozó hatalma miatt ezt mégsem teheti. De befejezésül egyetlen gondolatát mégis magunk elé állítjuk 1952 karácso­nyi igehirdetéséből: „Mert az, hogy Isten szeretete az egész világot meg akarja menteni, nem nagyhangú nagyítás Jézus ajkán. Nézd, mint menti ki a romok alól az emberiség által már veszni hagyott emberroncsokat: a pénzimádó Zákeust és a többi vámszedőt, a házasságtörő asszonyt, a gyalázatoson gyáva Pétert! ” (Posztillás könyv 1989. 25. oldal) 10 kötetben megjelent igehirdetései és előadásai jelzik szorgalmát és írói véná­ját, missziói felelősségét és egyházunk népe iránti szeretetét. Temetésén hatalmas tömeg - nem a Krisztusban hívők népes gyülekezet^ zengett dicséretet annak, aki Turóczy Zoltánt nekünk ajándékozta. Legyen érte áldott ma is Urunk! „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemze­dékre, örökkön-örökké. Amen. ” D. Szebik Imre (Anyagtorlódás miatt a nyíregyházi ünnepségről beszámolót következő számunkban közlünk.) az az istene, akitől s amitől boldogságát várja. Lehet ez: a hatalom, a siker, a gaz­dasági jólét, politikai ideológia, nemzet stb. De mi történik, ha az ember téved hité­ben és kötődésében? Ha kiderül, hogy az amit abszolútnak tartott, az relatív, és aminek odaszentelte magát, az nem mél­tó arra? Az ember egzisztenciáját megrendíthe­ti az, ha túlságosan későn döbben rá, hogy méltatlanra pazarolta hitét és életét. Dehát mi óvhatja meg az embert a té­ves hittől és a méltatlanra pazarolt oda­adástól? Van-e válasza Luthernek erre a kérdés­re? Igen, mégpedig az, hogy van csalhatat­lan ismertetőjegye annak, helyes-e a hi­tünk és odaadásunk. Ez a csalhatatlan is­mertetőjegy az, hogy szabaddá, felsza­badulttá válunk. Mert megtapasztaljuk azt, hogy Isten feltétel nélkül fogad el bennünket, és hogy ez: elég nekünk. Nincs szükségünk semmi másra, ezzel mindenünk megvan. Feloldódik minden görcs, amit az okozott, hogy el akartuk fogadtatni magunkat. Feleslegessé válik minden hajsza a teljesítményért, hogy váljunk valakivé. Elnyertük identitásunkat, lehetünk azok, akik vagyunk: szabad ura minden­nek, aki senkinek sincs alávetve, és kész­séges segítője mindenkinek, akire min­denki számíthat. A szabadságvágy ki van elégítve, az odaadás vágya irányt kap: másokért élni. TKZ Mit mond Luther?- az Istent kereső embernek? ­A francia forradalom filozófiájában fogant ateizmus Luther korában ismeretlen volt. De ez nem jelenti, hogy valóban rá is találtak Istenre mindazok, akik létét ma­gától értődőén feltételezték. Istent megtalálni egészen más, mint létezésről tudni. Is­ten keresése is több kell hogy legyen, a létén vagy nemlétén való tűnődésnél. Ezt Lu­ther első üzenetének is tekinthetjük a ma élő istenkeresőknek. Luther már ifjú szerzetesként is tudta, hogy az ember spekulatív istenkeresése zsák­utca. Az emberi értelem ugyanis természeténél fogva hajlik arra, hogy Isten rejtett tit­kait kutassa. Szeretné látni orcája dicsőségét, noha ezt a látványt - az írás tanúsága szerint - élő ember nem képes elviselni. Az emberi értelem szeretné kifürkészni Isten mindenek fölötti hatalmának titkát is, hogy az így megismert erőt a maga céljainak szolgálatába kényszerítse. Luther ezt is elutasítja. Ilyen módon nem lehet Istenben felismerni azt a szerető mennyei Atyát, akivé O az ember számára lenni akar. Mert Luther ragaszkodik hozzá, hogy Istent valójában csak akkor találja meg az ember, amikor hite által tapasztalást nyer Isten szerető atyai szívének melegéről. Ez pedig, - Luther így mondja - Isten látható dolgainak szemlélése és megértése által történik. Isten pedig mindenek előtt a maga alázatát, az ember bűnei miatti kiszolgáltatottsá­gát és szenvedését tette az egész világ számára láthatóvá a megfeszített Jézus Krisz­tusban. A hit egyedül ebben ismerheti fel Istennek az ember iránti valós indulatát: megbocsátó szeretetét, atyai jóságát, hűségét és igazságát. Istent megtalálni annyi, mint mindezekről bizonyossággal bírni, nemcsak a jó na­pokban, de szenvedések és megpróbáltatások idején épp úgy, mint a halál óráján. Véghelyi Antal Figyeljünk Lutherra! Mind üzen Luther korunk humanistáinak? * 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom