Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-10-17 / 42. szám

64. ÉVFOLYAM 42. SZÁM 1999. OKTÓBER 17. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN HUSZADIK VASÁRNAP ÁRA: 48 Ft „...Ahol nincs evangélium, ott lehetetlen az Istent megismerni. Ugyanígy lehetetlen ott Istent szeretni is, dicsőíteni is.” Luther A TARTALOMBÓL Lelkésziktatás Ajkán Az Országos Protestáns Napok programjai Vállalkozunk ORSZÁGOS EVANGÉLIZÁCIÓ: DEÁK TÉR, NOVEMBER 6-ÁN, SZOMBATON 10 ÓRÁTÓL Nyitány - új módon Új forma szerint ünnepelhetjük majd az Istennel és az Isten előtt egymással való találkozást - azaz az istentiszteletet - az országos evan­gélizáció nyitó, úrvacsorái istentisz­telete alkalmával a Deák téri temp­lomban. Valójában nem is új formáról van szó. A kereszténység 2000 éves tra­díciója, Luther istentiszteleti rend­jei, és a mai egyház mai megfogal­mazásai ötvöződnek ebben az isten- tiszteleti formában. Kedves éneke­ink, eddig is sok áldást hozó imádsá­gaink, megszokott, az egyetemes egyház vérkeringésében kapcsoló li­turgikus mondatok - a jólismertség és otthonosság érzésével szólalnak meg benne. Jóllehet nincs alapvetően új ebben a rendben, s mégis az újdonság ere­jével hathat. A szerkesztők és a most már mondhatjuk - több száz lelkész, kántor és gyülekezeti tag véleménye úgy formálta, hogy az istentisztelet első részébe kerül a bűnbánati rész, a gyónás és a feloldozás, hogy már ezzel az Isten elé állt lelkiismerettel készüljünk az ige hallgatására is. Alapvető cél, hogy a gyülekezet egyes tagjaiban is, a maga egészé­ben is közreműködője legyen - hisz' együtt ünnepelünk. Ezért nemcsak a lelkész mondja a zsoltárt, az imád­ságot, hanem együtt az egész gyüle­kezet. Ezért vesznek részt a gyüleke­zet tagjai az igék felolvasásában. Hosszú út mérföldköveként ma már nemcsak vágyként, ötletként vagy apró változtatási kísérletként, ha­nem a teológiai munka hátterével és széles körű konszenzus kereséssel újítja az Agendát egyházunk ezzel megbízott szakértő csapata. A mun­ka még bizonyára hosszú évekig tart. Szeretnénk, ha lelkészek, kánto­rok, gyülekezeti tagok együtt tanul­nánk és értenénk az istentiszteletet. Hogy mind teljesebben tudjunk meg­nyílni Isten szeretete előtt, s mind nyitottabban fogadjuk a Szentlélek áradását. Az Evangélikus Elet következő szá­mában az országos evangélizáció témájáról tájékoztatjuk olvasóinkat. IQ. Hafenscher Károly Levelek Európának Megnyílt a Melanchthon-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Korábban jeleztük már, hogy a németországi Brettenben született Melanchthon Fülöp egykori levele­zését bemutató kiállítást a bretteni Melanchthonhaus magyarországi bemutatásra vándoroltattja. Október hó­napban Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, no­vember hónapban pedig Debrecenben református test­véreinknek mutatják be, majd továbbvándorol Szlová­kiába, Eperjesre (Presov). A kiállítást szeptember 23-án nyitották meg. Erre az alkalomra küldöttség érkezett: Paul Metzger, Bretten város főpolgármestere, dr. Joachim Uhlmann, Baden-Württemberg tartomány kul­tuszminisztériumának főtanácsosa, dr. Günter Frank a Melanchthonhaus igazgatója. A megnyitón a házigazda, dr. Mojzer Miklós, a Szép­művészeti Múzeum főigazgatója üdvözölte a megjelenteket. Öröm­mel és tisztelettel adott helyet ennek a kiállításnak a múzeum. Joachim Uhlmann főtanácsos a tartomány és hazánk között fennál­ló kapcsolatot az élet minden terüle­tén gyümölcsözőnek értékelte. Ez a kultúra területén különösen fennáll. Célunk volt, hogy ezt a kiállítást Németországon kívül barátainknak is megmutassuk - hangsúlyozta, majd Palmer államminiszter kö­szöntését adta át. Bretten város főpolgármestere, Paul Metzger, a városi tanács üd­vözletét és köszönetüket adta át, hogy fogadtuk a kiállítást. Érde­mes ma is foglalkozni Mel- anchthonnal és korával. Ezek a levelek ma is aktuáli­sak. A hitbeli közösségért szállt síkra, de ugyanakkor azt is mondja, hogy oktatás, képzés nélkül a hit nem tud kibontakozni. Magyarország ma az Európai Unió felé tart, és ezen az úton Bretten városa együtt mene­tel velünk. Dr Günter Frank igazgató szerint már aló. század­ban az akkor élő humanisták között kialakult a közös Európa-ház elképzelése. Legfontosabb kommuniká­ciós eszközük akkor a levél volt, melyben a tudo­mány, a politika, az oktatás és a kultúra legfontosabb kérdéseiről cseréltek eszmét. Melanchthontól több mint 9500 levél maradt fenn, melyeket a korabeli leg­fontosabb személyiségeknek írt. Levelei alapján pró­báljuk Melanchthont bemutatni, ezek alapján volt szoros kapcsolata Magyarországgal is. Prőhle Gergely államtitkár szerint aktuális és fontos ez a kiállítás. Két magyar protestáns egyház, egy magyar és egy német minisztérium fogott össze a megvalósítás­ban. Fontos, hogy kutassuk protestáns gyökereinket, azo­kat a forrásokat, melyek hatást gyakoroltak szellemi éle­tünkre. Az egyházak napra és tettre készségét tudjuk megmutatni, ha megmutatjuk, milyen szerepük volt a múltban, és milyen jelentős szerepe van és kell legyen az egyházaknak a modem világban. Köszönetét mondott azoknak, akik a rendezésben közreműködtek. A tolmácsolást dr Szentpétery Péter docens, a meg­nyitó levezetését Czenthe Miklós, a Levéltár igazgatója végezte. A megnyitón közreműködött a CantuS CorvinuS Énekegyüttes Klembala Géza vezetésével. A kiállítás Budapesten október 31 -ig tart nyitva. Két­nyelvű katalógus is készült, mely az Üllői úti könyves­boltban és a helyszínen is kapható. T. Egy hosszú somogyi nap Püspöklátogatás az egyházmegyében A Somogy-zalai Egyházmegye espere­se, Smidéliusz Zoltán, amikor egy­házmegyéjében egy gyülekezetbe meg­hívják a kerület püspökét, mindig gon­doskodik arról, hogy „kihasználja” a le­hetőséget és kitölti a napot. Szeptember 19-én is ez történt, amikor Iharosberény - Vése gyülekezetében hívták meg dr. Harmati Béla püspököt. Iharosberény Az első állomás az anyagyülekezet, Iharosberény volt. Az ok pedig az, hogy elkészült a templom felújítása, és egy visszakapott épületben felszentelésre ke­rült a gyülekezet háza. A vasárnap textusa alapján - Ef 3,13- 21 - szólt az igehirdetés arról a közöt­tünk jelenlévő Istenről, akitől az apostol­lal együtt kérhetjük: „hatalmasan erő­södjön meg a belső ember a Lélek által ”, és „Krisztus lakjék szívetekben a hit ál­tal”. Azért van ez a templom is, hogy erősödjék a belső ember, mert az újulás mindig belülről kell, hogy jöjjön. Mi be­lülről irányított emberek vagyunk. Mit akar az egyház? Azt, hogy Krisztus lak­jék a szívekben, mert Istenhez való vi­szonyunk szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága ebben rejlik. A türelem és a megértés mutatja, hogy Krisztus lakik-e szívünkben? A gyülekezet most elvégzett munkájá­ról megtudtuk Halász Sándor lelkész be­számolójából, hogy a templom körül új bástyafal készült, megoldották a temp­lom körüli vízelvezetést, bejárati utat ké­szítettek új járólapokból és teljesen fel­újították az oltártért. A társadalmi mun­kák mellett mintegy 3 millió forintot köl­töttek. Az 1891 -ben épült iskolában két tante­rem és tanítói lakás épült. Az államosítá­sig két tanerővel is működött, egyik kán­tortanító volt. Most teljes külső felújítást és belső javítási munkákat végeztek rajta 1 millió forint értékben. Az ünnepi közgyűlést Klenovics Imréné, a gyülekezet felügyelője nyitotta meg, kedves üdvözlő szavakkal. Smidéliusz Zoltán esperes a 103. Zsoltár 2. versének szavaival arra mutatott rá, hogy a hálaadással teszünk eleget annak, hogy „ne feledd el, mennyi jót tett” Isten velünk és közöttünk. Nagybocskai Ta­más egyházmegyei felügyelő a 118. Zsoltár szavaival Isten örökkévaló szere- tetére mutatott, mely ebben az esemény­ben is megmutatkozik. A gyülekezetnek németországi testvérgyülekezetéből, Schwabachból Hanns Karl Denk lelkész, presbiteri küldöttséggel jött el együttér­zésüket megmutatni. Kedves volt, hogy a küldöttség egyik tagja, Ederer Kriszta alkalmi versével köszöntött. (Ezt a kö­szöntőt október 31-i számunkban a né­met oldalon olvashat­juk majd.) A gyülekezet volt lel­készei is megemlékez­tek. Id. Fónyad Pál le­vélben köszöntött. Tamásy Tamásné sze­mélyesen a 439. ének szavaival. Szászfalvi László református lel­kész, a kerület ország- gyűlési képviselője a templomnak, mint erő­forrásnak felhasználá­sát ajánlotta. Blatt An­tal polgármester a köz­ség múltját és jelenét hasonlítva, kérte a to­vábbi együttmunkálko- dást a gyarapodásért. Ezután következett a felújított épület­ben a gyülekezeti ház felszentelése és át­adása. Nagykanizsa Alig 15 km utazás után érkeztünk a ré­gió központi városába, Nagykanizsára. Itt a püspök megtekintette a parókia­építkezés előrehaladását. Március 21-én volt az alapkőletétel és már állnak a fa­lak, födém- és tetőfelrakás van soron. Már látszik a megvalósulás, és ha Isten továbbra is szép őszi időt ad, még ez év­ben elkészül a ház, csupán a belső mun­kálatok maradnak a téli időre. Gyorsan, szépen alkotnak modem, jó beosztású, szép lelkészlakást, hivatali részt és ven­dégszobákat. Mindez már kialakulva, összképben mutatkozott ennél a „bejá­rásnál”. Pogányszentpéter Délután volt már, amikor visszaútban megálltunk ebben a kis községben, ahol a megújított templomban tartottunk is­tentiszteletet és végezte a püspök a temp­lom felszentelését. Az 1854-ben épült templomot csak be­lülről akarták rendbe hozni. Azután - ahogy ez történni szokott - kiderült, hogy tetőt kell cserélni, a padok aljzatát kiváltani. Csupán a négy fal és a torony maradt meg a régiből. Két és fél millióba került a munka, melyhez a kárpótlás jut­tatta a kis fíliát. A felszentelő istentisztelet igehirdeté­sét a püspök Lk 19,10 verse, Zákeus tör­ténete alapján tartotta. Ebben az igében nincs szó templomról, de szó van Jézus­sal való találkozásról. Isten jelenléte, Jé­zusban való testesülése teszi templommá ezt a helyet is. Az adószedők nem voltak kedves emberek, de Jézusé a hatalom, ő tehette és megszólította Zákeust és létre­jött a találkozás. Még a vadfúgefa is le­het templommá. Itt ezen a helyen lehet találkozni Jézus által Istennel, az igaz Is­tennel. Az esperes a „mindenért” való hálaadást emelte ki. A hálaadás tesz minket örven- dezővé. Mackó Gyula csurgói esperes­plébános a templom csendes mélyén való találkozást az élet mélyébe való bejutás­nak mondta. Nagybocskai Tamás egyház- megyei felügyelő szerint ez a templom is hív, összegyűjti a híveket, biztatást mun­kál és a megújulás útjára vezet. Biztatás és erősítés hangzott a reformá­tus lelkész, képviselőtől, Tamásy Tamásné, korábbi lelkésztől, Deme Dá­vid nagykanizsai és Sikter János por- rogszentkirályi lelkésztől. Isten áldását kérte a schwabachi gyülekezet lelkésze, majd a püspök szavai zárták a délutáni alkalmat. Vése Ebbe a társult gyülekezetbe már alko­nyaikor érkezett meg a püspök és kísére­te. Első út a templomba vezetett, ahol a gyülekezet vezetői fogadták, és megbe­szélést folytatták arról, hogyan kerülhet sor a templom rendbehozatalára, milyen segítséget kaphat a gyülekezet ehhez a munkához. A gyülekezet háza, a régi is­kolaépületben már megújult. Ide egy nyugdíjas tanítóházaspár érkezett. Gerhát László és felesége személyében, akik segítenek összetartani a gyülekeze­tei, szolgálnak Isten igéjével is, és szép munkát Végeznek a lelkész irányításával. Halász Sándor lelkész és felesége mind­két gyülekezetben, Iharosberényben és Vésén, de a fii iákban is gondosan végzik a gyülekezet megtartását és erősítését, - ez tűnt ki a hosszú somogyi nap minden eseményén és minden helyén. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom