Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-10-17 / 42. szám

2. oldal 1999. OKTÓBER 17. Evangélikus Élet N ISTENTISZTELETI REND „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Mik 6,8 VASÁRNAP ”Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. ’’ Mt 5,5 (Zsolt 33,18; Mk 10,2-9; Zsolt 19,1-15) Ha azt nézzük, ami a szemünk előtt játszódik le, akkor az ellenkezőjét látjuk annak, amit Jézus mond. Egyes em-~ berek hatalmaskodásának vagyunk szemtanúi. Törekvésük érvényesül.,Js fold gaz­dagsága és a külső tekintély reájuk száll. Az ilyen emberekkel szentben Jézus a szeV. A lídeknek ígéri örökségül a földet. Adjon Isten erőt ebben megiogóznunk. / / beteg, szerencsétlen ember él körülöttünk, akik várják Isten fiainak megjelenését. Várnak ránk, hogy sebet kötözzünk, enyhítsük a szenvedést, a fájdalmat és vigyük az evangéliumot. „ Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. ” Mt 5,8 (Zsolt 51,12; Filem 1-22; Jób 9,1-3.21-35) Akinek szívük tisz­ta, ástok látják meg Istent a körülöttünk lévő világ eseményeiben és a magunk éle­tének fordulataiban. Csak a tiszta szív láthatja meg egykor színről-színre Istent. Ezért „Tisztítsd meg szíved.Jeruzsálem népe, Hogy megtartassál mosódj hófehérre, karmazsin színű bűneidből tisztulj. Hogy ki ne pusztulj!” (ÉK. 460) HÉTFŐ „Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor. ” Zsolt 121,8 ((2Kor 13,13; 5Móz 27,11-26; Jób 5,17-27) h^p mint nap sok veszély­nek vagyunk kitéve. Gondoljunk csak pl. a közlekedésröfa rossz levegőre, á sokfé­le új betegségre. De nekünk nem kell megijednünk, mcft olyan Istenünk van, aki vi­gyáz ránk, megőriz minden bajtól és veszedelemtől.J KEDD ” ^em van 02 Úr> nem félek, ember ■™:nrT™ 16,33; 2Móz 18,13-27; Jób 6,1-10.2^ rülhetünk nehéz, szorongattatott helyzetbe, „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Tudjuk, csakhamar elesnénk; De küzd értünk a hős jíezér, zed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szen/Fia, Az ég.és föld Ura, Ő a mi diadal- műnk.” (ÉK. 254) árthat nekem? ” Zsolt 118,6 (Jn 0) Mi keresztyén emberek is ke- iem félünk, mert Úr yelling yan és gy „Erőnk magábarufnit sérti ér. Mi •, Kit Isten rendelt mellénk. Kérde­tt \ PÉNTEK ”^n formáltalak, az én szolgám vagy te, Izrael, nem feledkezem meg róladr gzs 44>21 (Rain 11# Ef 5, 25-32; Jób 11-1-5.13-20) Ránk, emberekre jellemző, hogy feledékenyek yjígyunk. Sokszor elfelejtjük azt, amit kér­nek tőlünk, vagy amit mondanak. Sokszor egymásról is megfeledkezünk. Hányszor felejtjük el, hogy Isten bennünket arra í^r, int és tanácsol, hogy szeretettel közeled­jünk az emberekhez, mégis sokszorjnennyi gyűlölet, szeretetlenség van szívünk mélyén. De nem így van Istennél. Ő «fern feledékeny. Ő nem feledkezik meg rólunk. Kéréseink, imádságaink előtte vasárak. „íme az Úré, /Jfénedé az égés az egeknek egei, a föld és minden rajta levő.” 5Móz 10,14 (Jn 1,11; lKor 7,29-31; Jób 12,1-6; :né, hiszen az egész világ velünk, emberekkel, gon­„A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A te- remtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, mégpedig re­ménységgel. ” Róm 8,19-20 (Ézs 63,19; Mai 2,13-16; Jób 8,1-22) „E földön annyi a könny és annyi itt a seb.” Olyan sok kétségbeesett, örömtelen, reményt vesztett, 14,1-12) Az egész világ az 1st dolkodásunkkal és törekvéseinkkel együtt mind az Isten teremtménye. Hálát adunk neked, Istenünk, hogy jónak és szépnek teremtetted a világot és nem en- ed elhatalmaskodni f bűn rombolását. Szentelj meg minket Szentlelkeddel, hogy harcm^fci^^^pien, és hálaadással élvezzük ajándékaidat, az Úr Jézus Krisztus által. B.M. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN20. VASARNAP Isten szerinti életet éljünk Ef 5, 15-21 Mindig megdöbbent, de már egyre in­kább nem lep meg az, amikor valaki úgy kezdi közülünk a mondanivalóját: „Isten nem akarhatja ’’ezt vagy azt”, ha valóban igazságos”. Az ilyen ember döbbeneté akkor kezdődik, amikor azt válaszolom neki, hogy de, akarhatja. Attól még Ő akarhat, engedhet valamit, hogy nem il­lik bele a Róla alkotott képbe. Attól még igaz és követésre méltó a Személye, hogy nekem ellenem mond. Sőt, Őt kö­vetni egyenesen azt jelenti, „nem ma­gammal” értek egyet, hanem Vele. Az emberi-böloselkedés állandóak kö­rültekintő akar lenni, döntésképtelen ma­rad, mert toleráns, mindennel, az igazság ellenében is, ha kell; önmaga rabja, hiú dicsőséget, elismerést hajszol. Szeretne mindenkinek engedni, mert így tűnik igazságosnak, de saját fülemmel hallot­tam egy elfogultságából „ébredő” em­bert, aki azt mondta a tolerancia talajáról végül türelmetlenül elrugaszkodva, hogy a „Szeretetnek is van határa”. Szegény, összekevert néhány fogalmat. Fordítva van, a szeretet az, aminek nincs határa, nem a tolerancia, csak nem valljuk be magunknak. Egy csomó dolgot nem tu­dunk, illetve nem akarunk eldönteni emi­att. Szimpatikusnak tűnhet mások sze­mében, hogy ilyen kétségek között ver­gődöm és nem merek egyenes lenni, mert az némelyeknek nem tetszik, pedig nem az engem övező tisztelet az életem célja, ha mégis, akkor nincs senki nálam nyomorultabb ember a világon. Vigyázzatok tehát, hogyan éltek! Nagyon boldog vagyok, hogy nem va­gyok valami bódult karizmatikus gyüle­kezet tagja, rabja, (ne érezzétek ezt egy farizeusi sóhajnak), mert kizárnám ma­gam (pontosabban, hagynám, hogy ki­zárjanak) abból a felfedezésből, hogy Is­ten úgy-alkotott meg, hogy igéjét tiszta fejjel, extázis vagy más misztikus tudat- állapot eléróse nélkül is olvashatom, ért­hetem, sőt csak így. Úgy alkotott meg, hogy az életem tudja venni az adást, ami tőle jön, egyszerűen, érthetően, egyértel­műen, fel van rá készítve, így van te­remtve. Örülök, hogy az Ő üzenetei nem az „űrből” jönnek és nem is kell őket ilyenekké tennem, hogy mások is meg­értsék, örülök, hogy nincs titkos nyelven írva, vagy valami rejtjelezett formában előttem, hogy csak akkor olvashassam, ha be vagyok avatva. De ha ez mind igaz, akkor nem tehetek úgy, mint aki nem érti, illetve tehetek, csak az nagyon furcsa. Nem is jó így, ez nem elég visszarettentő, nem furcsa, hanem egyszerű időhúzás. Az idők pedig „gono­szak”. Nincs időm az időhúzásra, nem ar­ra kaptam az időt egészen pontosan. Azt írja Pál, ne legyetek meggondolat­lanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata, mert az megérthető, ha meg aka­rod érteni, ha nemcsak magadat akarod megérteni, vagy esetleg valaki mást in­kább, mint az Urat. Igen, „ne legyetek meggondolatlanok”. Olyan sok mindenen hajlandó elgondol­kodni az ember, van, amiről divatból, van, amiről félelemből, de valahogy a sa­ját életéről nem mer őszintén gondolkod­ni, nem meri kutatni, mi is okozta azt a nagy lelki nyomorúságot, ami éppen uralja a kedvét, vagy nem meri felfedez­ni, mi okozta azt a nagy örömet, ami most éppen magával ragadja. Lehet, hogy valami olyan, amit különben szé­gyenletes. Ezért inkább könnyebb ösztö­nösen élni, ahhoz viszont nincs szüksé­gem Istenre, főképpen akarata nem érde­kel, hiszen annak megismerése feltéte­lezhetővé tenné rólam, hogy tudok gon­dolkodni, vagyis nem élhetek mégsem ösztönösen. Megérteni az Ő akaratát tehát nem ké­pesség, hanem készség kérdése, pontosí- tok, alázat kérdése, (kész vagy-e, kész vagyok-e?). Hogy ez mennyire így van, az bizonyít­ja, hogy az ember nem tud lelki töltés nélkül élni, ha nincsen töltése az életé­nek, akkor értelmetlennek, tartalmatlan­nak, semmirekellőnek érzi. Ugyanúgy, mint egy előadást, amely ugyan nagy szavakkal, világot „mozgató” fogalmak­kal operál, de a lényeget gondosan elke­rüli. Ez ellen pedig tenni kell, kell vala­mi, ami mozgat, ami betölt, és ha ez nem lehet Isten igazsága, akkor lesz valami helyette, de az valószínűleg szabados­sággal, libertinizmussal, léhasággal jár. Nagy Sándor belehalt ebbe, hogy csak egy híres embert említsek. (Mi Isten igazsága? Az, hogy csak nála van megol­dás a bűnre.) Isten igéjének van alternatívája a szá­munkra „Teljetek meg Lélekkel”, enged­jétek Isten munkáját az életetekben, hadd mozgasson benneteket az Isten Lelke, hadd beszéljen Ő veletek és belőletek, hadd szelídítsen meg Ő, hadd formáljon Ő, a tudtotokkal és beleegyezésetekkel. Az ilyen ember már nem tartja többet kegyeskedésnek, ha valaki szereti az igét, olvassa az igét, idézi szelíden. Sőt, ő maga is ilyenné lesz. Nem arról tanít ez az ige, hogy felejt­sük el a köznyelvet, hanem arra, hogy bi­zonyos indulati, illetve tartalmi elemeit el lehet hagyni az életnek, és ez még csak a kisebbik jó, ha Isten szerint kezd­jük járni az élet útját. Hálás feladat. Ámen. Fűke Szabolcs A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. (ÍJn 4,18) Budapesten, 1999. október 17. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. (né­met) Dietrich Tiggemann; de. II. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ör­dögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Ví­ziorgona u. 1. de. fél 9. Gálos Ildikó; Csillaghegy III., Má­tyás kir. u. 31. de. 10. Görög Tibor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 6. Bajuszné Orodán Krisztina; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Muntag Andomé; du. 6. Muntag Andomé; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Ker­tész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Németh Pétemé; de. 11. (úrv.) Németh Pétemé; du. 6. Schulek Mátyás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Ferenczy Erzsébet; Budagyöngye, XII., Szi­lágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Buda- hegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Rőzse István; de. 11. (úrv.) Rőzse István; du. fél 7. Vári Krisztina; XIII., Kas­sák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII. Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Temp­lom térde. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalo­ta, XV, Régi Fóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. 11. Solymár Péter; Mátyásföld, XVL, Prodám u. 24. de. 9. Solymár Péter; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoske­resztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pest- szentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIIL, Rákó­czi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungá­ria út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámu­el; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endrefiy Géza; SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 20. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Mt 22,1-14; az epistolája (igehirdetési alap­igéje): Ef 5,15-21. HETI ÉNEKEK: 52, 488. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rá­dió a Kossuth adó hullámhosszán 1999. október 18-án, hétfőn 13.30 órakor. Előtte 13.20-kor evangélikus korálok. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít az MTV 1. 1999. október 24-én, vasárnap de. 11 órakor a Budapest-cinko- tai templomból. Igét hirdet D. dr. Harmati Béla püspök. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1999. október 31-én, a reformáció ünnepén de. 10.05 órakor Nyíregyházáról, az evangélikus templom­ból. Igét hirdet Bozorády Zoltán esperes. Közhelynek számít, hogy a félelem ag­ressziót kelt, mert hiszen a másik köz­hely szerint a legjobb védekezés a táma­dás. így közhelynek számít az is, hogy a szeretet és a félelem nem maradnak meg sokáig egy fedél alatt. János levélében azonban nem egyszerű félelemről vagy szeretetről van szó. A le­vél megírásakor már legalább 10 eszten­deje érvényben van a császárkultusz és vele együtt egy több mint kétszáz éves, az egész római birodalom területére ér­vényes, többnyire csendes, időnként azonban brutális kegyetlenkedéssel fel­fellángoló keresztyénüldözés Domi- tianustól Diocletianusig. János apostol és az akkori keresztyén gyülekezet a dikta­túrának a kezdetét tudta maga mögött. A diktatúra java csak ezután következett. Igénknek az igazi súlyát a címzettek­nek ebből a helyzetéből érzékelhetjük igazán. János apostolra - már csak az ekkorra megért életkora miatt sem - jellemzők az erős kifejezések. Jellemző azonban Jézus haláltusája egyetlen, s az üres sír legelső tanítvány-szemtanúj ának megalkuvást nem tűrő csendes határozottsága, amely- lyel válaszút elé állítja olvasóját. Ne fe­ledjük: a véres diktatúrában élő, annak végét egyáltalán nem látó keresztyén emberekről van szó. A kényszerű válasz­tás pedig: vagy szeretet, vagy félelem. Rábólinthatunk: természetesen vagy sze­retet - vagy pedig az egyházhoz méltatlan viselkedés, félelem és a belőle fakadó sze­retetlenség, türelmetlenség, meg nem értés stb. - sorolhatnám az agresszió különféle megnyilvánulásait - az, ami között kény­szerűen választanunk kell. Csakhogy János nem moralizál laposan és paposán afölött, hogy mi az, ami ke­resztyén emberhez és egyházhoz illő vagy illetlen. Az ő szóhasználatában a szeretetnek vagy a félelemnek nincsenek fokozatai. Nála a szeretet nem valami melegség az ember szíve körül, amiből kedves, hasznos, figyelmes, esetleg vi­szonzást sem váró cselekedetek fakad­nak. Ő a szeretetet így határozza meg: Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk. (ÍJn 3,16) Ez tehát a szeretet: az életet adta értünk. Fokozatok nélkül. Mindent, ami emberi jog; min­dent, ami emberi méltóság; mindent, ami humánum; mindent: az egyszülött Istent, maradéktalanul. János apostol mondafuzésére jellemző, hogy korábbi gondolatokat is újra fel-fel- vesz, új összefüggésbe helyezi, s ezzel új megvilágításba helyezi őket. Ez azt is je­lenti más szóval, hogy amit egyszer már más helyen említett, az a későbbiekben is folyamatosan érvényes, aktuális, oda­értendő. Nem követünk el méltatlanságot vele szemben, ha a korábbi meghatáro­zást a későbbiekben is érvényben tartjuk. Isten szeretet, és aki a szeretetben ma­rad, az Istenben marad, és Isten is őben­ne. (ÍJn 4,16) - írja. Isten: szeretet. Va­gyis abban jelent meg, hogy mindent odaadott értünk. Ez az Ő igazi valója. A Keresztrefeszített, és mindaz, ami Őt a keresztre küldte. Ebből tudja meg a té­kozló fiú azt, amit addig sejteni sem mert, s amit a testvére talán sohasem fog megtudni. Ez az, amit Jézus a Miatyánk első szavaiban mindennapi kenyérül a szánkba adott. A szeretetben lenni nem jelent keve­sebbet, mint az egyszülött Istennek eb­ben a fokozatokat elképzelni sem képes, teljes önfeláldozásának kedvezménye­zettjeként élni, benne élni az ilyen mérté­kű megajándékozottság közegében, be­szívni minden lélegzetvétellel, érezni minden szívdobbanással. Mindezt pedig a két évszázados véres diktatúra kezdetén. A félelem, önmagunk féltése bármeny­nyire is jogos és indokolt lehet, ezzel a szeretettel összemérve, egyszerűen kép­telenség. Mert aki ebben a szeretetben marad, az Istenben marad. Egy János evangéliumából vett hihetetlen jézusi mondat szerint az ilyen nem megy ítélet­re, hanem átment a halálból az életbe. Ha valaki tehát fél, szorong - bármi­től: a Jánost Pathmosra száműző dikta­túrától, a vértanúságtól is akár - az nem lett teljessé a szeretetben. Nem értette meg, nem fogta fel, nem tudatosult ben­ne - az ember alig találja a megfelelő kifejezést -, hogy mennyire szereti őt az Atya. Mi pedig - nem a diktatúra kezdetén, hanem immár tíz évvel annak összeom­lása után - szent elhatározással küzdünk azért, hogy körülöttünk és körünkben so­ha többé ne ismétlődhessék, és ekként véljük alakíthatni egyházunk felépítésé­nek és működésének rendjét is. Nem Is­ten gyermekeinek biztonságérzetével, hanem biztonságra törekedve. Nem a mártíromságot is vállalva, a hitvallók méltóságával, hanem önmagunk igazsá­gát keresve. Nem azok örömével, akik­nek Isten mindent odaadott, hanem a jog­talanul megbántottak elégtétel- és kár­pótlás-igényével, keserűen és sebeket osztva. Nem a hitvallók méltóságával, hanem az utólag erősek ágálásával. Félve a jövőtől. Félve a múlt feltáma­dásától. Mindezért pedig igen tökéletle­nül a szeretetben, fogyatékosán mindab­ban, ami hitnek és életnek forrása. Vezessen vissza minket a hiteles di­menziókhoz az aggastyán János csendes szigora. Tanuljuk meg, mi az igazi ma­gasság és mélység, szélesség és hosszú­ság attól, aki az Úr halálának és feltáma­dásának tanúja volt. Krähling Dániel (Elhangzott a zsinat 1999. október 1-jei ülésszakán.) 4 t í

Next

/
Oldalképek
Tartalom