Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-10-10 / 41. szám

64. ÉVFOLYAM 41. SZÁM 1999. OKTÓBER 10. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN TIZENKILENCEDIK VASÁRNAP ÁRA: 48 Ft „A keresztyén ember vigyázzon magára. Már csak azért is, hogy legalább az Isten dicsőséges nevét megkímélje a káromlástól.” Luther A TARTALOMBÓL Isten előttünk jár és cselekszik A teológusképzésről szóló LVSZ-konzultáció után Az Országos Protestáns Napok programja ORSZÁGOS EVANGÉLIZÁCIÓ, DEÁK TÉR, NOVEMBER 6. SZOMBAT Néhány változás Hatodik alkalommal hirdetünk országos evangéli- zációt, melynek színhelye immár negyedszer az „ or­szág temploma " a Deák téren. Az idén néhány pon­ton eltérünk a lassan már hagyományos keretektől. Az evangélizációt nem október közepén tartjuk, mi­vel el akartuk kerülni az ütközést a Révfiilöpön első ízben meghirdetett értelmiségi konferenciával. Ma már - hála Istennek - annyi a program egyházunk­ban, hogy elkerülhetetlenek a párhuzamos rendez­vények, de itt mégsem lett volna szerencsés hamis alternatívát állítani: evangélizáció vagy értelmiségi konferencia. Az időpont áthelyezésével is jelezni szerettük volna: az értelmiségieknek is szüksége van az evangélizáció remélt áldásaira, és természetesen az evangélizációra készülőknek is fontos mindaz, amit a révfülöpi konferencia kínál. A másik rugalmas döntés a szervezésben, hogy ez­úttal az evangélizáció programját egy napra kon­centráljuk. Öt év tapasztalata nyomán el kell fogad­nunk, hogy csak kevés vidéki testvér tudja vállalni időben a teljes hétvégét. Az viszont semmiképpen sem szerencsés, ha elkezdjük az evangélizációt egy szombati gyülekezettel és befejezzük egy egészen más összetételű, vasárnapi gyülekezettel... Újdonság, hogy az idei evangélizációt úrvacsorái istentisztelet vezeti be. Többnyire megszoktuk, hogy az úrvacsora lezár valamit, az istentisztelet végén kap helyet, csendesnapok, konferenciák záróak­kordja, egyfajta „ lelki útravaló ”. De hisszük és re­méljük, hogy november 6-án sokan meg is tapasz­taljuk, hogy az úrvacsora lehet közösségteremtő nyitány is, olyan intonáció, ami ráhangol minket az Urunkkal és egymással való közösségre. A nyitó is­tentiszteletnek lesz még néhány meglepetése, amire az Evangélikus Elet következő számában szeretnénk felkészíteni a résztvevőket. Gáncs Péter „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne fe­ledkezz el mennyi jó tett veled! ” Zsolt 103,2 Ebben az esztendőben sokat forgat­juk egyházi lapunk tíz évvel ezelőtti, sárguló lapjait. Sorsdöntő nagy ese­ményekről adnak híreket egyházunk és hazánk életében, amelyekről sok­szor hálátlanul megfeledkezünk. Pe­dig a hála Isten történelemformáló és sorsunkat irányító gondviseléséért ke­resztyén hitünktől elválaszthatatlan. Aki megfeledkezik Isten kegyelméről a múltban, nem várhatja azt a jelen­ben és a jövőben sem! Ilyen elfelejthetetlen eseménye volt Isten gondviselésének 1989 őszén - együtt Fasori Gimnáziumunk akkori újranyitásával - egyházunk új, mo­dem teológiai-lelkészképző intézmé­nyének megnyitása és fölavatása, ok­tóber 21-én. Ennek előzményeiről, magáról a nagy eseményről és jö- vőnkre is kiható jelentőségéről emlé­kezzünk Urunk iránti hálaadással a tízéves évfordulón! 1. Küzdelmes vándorlás volt az idáig vezető út’. Teológiai-lelkészképző intéz­ményünknek az I. világháború óta hat­szor kellett költöznie, - a legtöbbször próbás, nehéz körülmények között. A Pozsonyból 1920 után menekülni kényszerülő Teológiai Akadémiát a soproni Evangélikus Líceum épülete fogadta be. Onnan költözhetett át 1923 után az új Evangélikus Hittudo­mányi Kar szép és tágas épületébe a Deák téren. Akik még ott végeztük te­ológiai tanulmányainkat, hálával gon­dolunk vissza az ott töltött évekre, ki­váló professzorainkra és a soproni gyülekezet meleg szeretetére. AII. vi­lágháború után azonban megkezdő­dött az újabb, küzdelmes vándorlás. Az 1951-es költözés után először a Fasori Gimnázium fogadott be min­ket, amikor a Rákosi-rendszer szám­űzte az egyházakat az egyetemekről. Hamarosan innen is tovább kellett vándorolnunk. Először a Lendvai ut­cai, nem ilyen célra épült, szűkös el­Az Evangélikus Hittudományi Egyetem első éves hallgatói az 1999/2000 tanévben Teológia szak A kihelyezett tagozatok hallgatói: Blázy Árpádné (Gebe Márta) Győri Apáczai Csere János Tanítóképző Gál Orsolya Főiskolán: Gerlai Pál Burányi Zsuzsa Lackner Eszter Ekliné Tóth Julianna Major Rita Magassy Gergely Maricza Andrea Mikó Dániel Mónus Györgyi Nyíregyházi Bessenyei György Petri Gábor Tanárképző Főiskolán: Pécz Lilla Lenke Csire Erzsébet Prohászka Pál Finta Éva Szántó Enikő Gulyás Gabriella Széli Ágnes Erzsébet Kátai Erzsébet Zsamai Krisztián Papp Levente Patak Gábor Hittantanári szak Szabó Krisztina Farkas Ildikó Charlotte Szádóczki Boglárka Sztrókay Edit Tiba Csaba Norbert Ureczky Lilla Vajóczki Babett Hálaadás egy határkőnél- Tízéves egyházunk új teológiai központja Budapesten ­helyezésbe, rövid időre az Üllői úti székházba, majd a hetvenes évek kö­zepén a zuglói Evangélikus Szeretet­otthon épületébe, közösen a Teológus Otthonnal. Mai lelkészi karunk jelen­tős része még átélte ezeket a vándor­lásokat, nehéz éveket. Az Egyház Urának gondviselő kegyelme azon­ban az akkori küzdelmes külső és bel­ső körülmények között is megadta számunkra a lelkészi szolgálatra való fölkészítés és fölkészülés lehetősége­it, egyházunk történetének legnehe­zebb évtizedeiben. 2. 1987-ben már az új idők első szelei fújtak. Országos Presbitériumunkkal ebben az évben hoztuk meg, akkori szegénységünkben a hit merész bizo­dalmával, a határozatot egy új, az ed­diginél háromszor nagyobb Teológiai Akadémia fölépítéséről és a Teológus Otthon kibővítéséről. A főváros zug­lói kerülete által ajándékozott hatal­mas telken, még ebben az évben meg­áldhattam új Teológiánk alapkövét. Az ezt követő két évben igazi csoda ment végbe. Isten láthatatlan, gondvi­selő kegyelmének eszközei ebben a „csodában” egyfelől a Lutheránus Vi­lágszövetség genfi központja és tag­egyházai voltak, kiváltképpen a né­met és a skandináv testvéregyházak, sok millió dolláros és márkás segítsé­gükkel, mind a Fasori Gimnázium helyreállításában, mind az új Teológia fölépítésében. Soha nem felejthetjük el, amit akkor tettek egyházunkért! Másfelől mély hálával kell gondol­nunk gyülekezeteink, híveink áldoza­taira, anyagi támogatására nehéz külső körülmények között is a két nagy cél - a Fasor és az Akadémia - érdekében. Nem mehetünk el az idei évforduló mellett anélkül sem, hogy hálás szív­vel ne emlékezzünk azokra, akik Isten gondviselésének emberi eszközei vol­tak ebben a csodában. Ttllay Ernő ne­ves pécsi evangélikus építész-terve­zőre, aki megtervezte négyszintes, gyönyörű és modem új teológiai köz­pontunkat. Pintér Győző országos presbiterünkre, aki mint építési szak­értő, fővárosi tanácsos, gondos fel­ügyeletével kísérte a kétéves építke­zés minden részletét. Dr. Cserháti Sándor teológiai professzorra, aki a tanári kar részéről felügyelte megva­lósítását. És dr. Szabó Lajosékra, az akkori zuglói lelkészre, mai rekto­runkra és feleségére, akik áldozatos szeretettel segítették hallgatóinkat az építkezés két éve alatt. Legyen értük is a hála Istené! így érkeztünk el októberi nagy ün­nepünkhöz, egyházunk országos örömünnepéhez. Október 21-én dél­előtt - hatalmas külföldi és hazai öku­menikus vendégsereg jelenlétében történt meg az új Akadémia megáldá- sa és a hálaadás érte a zuglói temp­lomban. Délután megnyithattuk az új tanévet és tíz neves külföldi és hazai tiszteletbeli teológiai doktort avathat­tunk föl. Másnap nemzetközi teológi­ai konferenciával, nagynevű előadók­kal vehettük használatba az új, mo­dern konferenciai auditóriumot az Akadémián. Az ezt követő nap október 23-a ün­nepe volt, az új Magyar Köztársaság kikiáltásának és az új Alkotmány ki­hirdetésének történelmi napja, amely biztosította egyházainknak és né­pünknek a teljes vallásszabadságot is. így fonódott egybe - soha el nem fe- lejthetően - egyházunk ünnepe hazánk történelmi megújulásával! Rövidesen követte mindezt az 1990. évi IV. tör­vény, amelynek következményekép­pen megalakulhatott, a tudományos képzés legmagasabb szintjén Evangé­likus Hittudományi Egyetemünk. 3. Történelmi határköveknél azonban sohasem elég, ha csupán - hálás em­lékezéssel - csak visszafelé tekin­tünk! A múlt mindig arra is tanít, mi­lyen úton induljunk tovább a jövőbe? Krisztus egyháza csak ott van jelen a világban, ahol „az evangéliumot tisz­tán tanítják - hirdetik és a szentsége­ket helyesen szolgáltatják ki” - tanít­ja az Ágostai Hitvallás (VII. cikk). Egyház-voltunk megmaradásának a legfontosabb föltétele az lesz majd teo­lógiánk, igehirdetésünk, egyházi éle­tünk és szolgálatunk számára: hűsé­gesek maradunk-e Isten tiszta, teljes evangéliumához, ahogyan erre a re­formáció megtanított? Megőrizzük-e azt minden szektás egyoldalúságtól és torzulástól, a csábító „ modernizmus­tól", a liberális, individualista mo­dern ember-központúság korszellemé­től? Megőrizzük-e a tiszta és teljes evangéliumot ökumenikus nyitottság­gal a többi egyház iránt és szüntelen, elkötelezett párbeszédben a mai tudo­mányokkal, filozófiai nézetekkel és a mai ember új, mai kérdéseivel? Másfelől: az elmúlt negyvenöt év jól megtanított rá, hogy lelkészképzé­sünknek és lelkésznevelésünknek mi­lyen irányban kell tovább haladnia? A világkeresztyénségben, elsősorban a protestáns egyházakban, ma három jellegzetes lelkészképzési típus van: a nyugat-európai, a tudományos-akadé­miai képzésre a fő hangsúlyt helyező típus; a szemináriumi-gyülekezeti, gyakorlati képzés észak-amerikai és ázsiai típusa; és ezek mellett az új, harmadik típus, a gyülekezetekbe ki­helyezett és ott a társadalmi kérdése­ket is erősen előtérbe állító latin-ame­rikai - afrikai nevelési típus (teologi- cal education by extension, contextu­al theology). Az elmúlt fél évszázad megtanított arra, hogy a mi helyzetünkben az első és a második lelkészképzés szoros összekapcsolására van igazán szük­ségünk! Ez segített minket a mögöt­tünk lévő, legnehezebb időkben. Ezen az úton kell járnunk a jövőben is. Is­ten tiszta és teljes igéjéhez való föltét- len hűségben. A legszorosabb kapcso­latban gyülekezeteinkkel, egyházunk valóságos életével. És elkötelezett párbeszédben a mai tudományokkal (hittudományi egyetemi), más vallá­sokkal és a másfajta világnézetekkel. így indulhatunk tovább reménységgel ettől a határkőtől az ismeretlen jövő­be, a 21. századba és a harmadik ke­resztyén évezred útjára! Dr. Nagy Gyula \ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom