Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-08-29 / 35. szám

2. oldal 1999. AUGUSZTUS 29. Evangélikus Élet­r UJ NAP - UJ KEGYELEM Krisztus mondja: „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámtlai közül, velem tettétek meg.” Mt 25,40 ./A cárnap ■’ Hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A világ felett a ki­rályi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké. " Jel 11,15 (Hab 2,20; Lk 10,25-37; Zsolt 71,1-24) A mennyben hangzó kijelentést mi már erre az életre is ismerjük: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön”. De e világi életünkben ezt csak hitben látjuk, hiszen sok. min­den és mindenki próbálja „elhitetni”, hogy ő az úr, legalább is a földön. Csak Krisz­tus-hitünk adja a bizonyosságot: neki van igaza. És ez teljesül be majd láthatóan és valóságosan a mennyben: övé a hatalom ott és akkor is: O fjpg uralkodni örökkön örökké. i ucTpQ Olyanok vagytok a kezemben, mint az agyag a fazekas kezében. " Jer 18,6 (Fii 2,13; 2Sám 9,1-11; Mt 13,53-58)^letünk Isten kezéből szár­mazik és kezében van. Sokszor elmondjuk, de így hissiuk-e akkor, amikor életünk, sorsunk felől zúgolódunk, kételkedünk, félünk vagy éppen a magunk kezébe akarjuk venni. A fazekas tudja, mit akar az anyagból formálni. Isten kezéből vesszük-e és fo­gadjuk-e életünk folyását, bűn miatti megítélését és Jézusban kapott megváltását? / „cnn Péter és János így válaszolt: „Nem tefietjük, hogy ne mondjukél azt, amit KtUÜ láttunk és hallottunk. " ApCsel 4,20 j5Móz 11,7; Mk 12.41-44; Mt 14.1-12) Nem tehetjük! Ezen alapul az evangélium hirdetésünk, az örömhír továbbadása, a Krisztusról való tanúságtételünk akár szóban, akár cselekedetben. És csak ennek van meg az az átütő ereje. Hogyha párosul ho^áá a Szentlélek ajándéka, akkor megtérés, új élet, teljes megújulás van a nyomában állifdető és a hallgató számára egyaránt. SZERDA „Szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. ” Róm 10,10 (2Móz 19,5; Mk 3; 31-35; Mt 14,13-21) Szo­rosan összetartozik a szívünk hite és szánk bizonyságtétele. A szív hite lehet, hogy zárkózottá, súlyos esetben önelégültté vagy gőgössé tehet. A szív hitére feltétlenül szükségem van, hogy üdvözüljek. A száj bizonyságtételére azonban azoknak van szükségük, akikkel összekapcsol az élet. Család, barátok, embertársak szomjaznak a bizonyságtételre. Az üdvösségem Krisztustól van, hitben az enyém. A száj bizonyság- tétele másokat menthet meg üdvösségre. Cqi lTÖRTfiK • Dicsérjétek az Urat! Milyen jó Istenünkről énekelni!” Zsolt WSUIUKtVIV I47jl (Róm 15,6; ApCsel 6,1-7; Mt 14,22-36) Énekelni szere­tünk. Éneklő egyháznak mondjuk magunkat. Úgy tegyük az éneklést, hogy meglássák benne: milyen jó énekelni Istenünkről. Most különösen azokra az énekek­re figyeljünk, melyek Istent dicsérik. Lehet az éneklésben is kérni, panaszkodni, bűnt vallani, kegyelmet kérni. De Isten dicséretének jóságát, kölcsönös egyetértésben, Jé­zus Krisztus akarata szerint, szívvel és szájjal való dicsőítésben valósíthatjuk meg. Milyen jó így énekelni Istenünkről! •% § p(r^yjr^ „Újra megelevenítesz, méma fold mélyéből is fölhozol engem. Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz, és megvigasztalsz. ” Zsolt 71,21 (Róm 6,8; Ézs 58,7-12; Mt 15,1-20) íme a J'.soltáros ótestámentumi feltámadáshite! A „megelevenítesz” mellé nem véletlenük teszi hozzá, „még a föld mélyéből is újra fel­hozol engem”. Ilyen nagy a hatalnw annak, (akiről a hét elején olvastunk), hogy mennyeiek, földiek, sőt még a föld alatt lévők is engedelmeskednek neki. Nincs a ha­lálnak hatalma, mert az élő Úr van velünk. Naggyá tesz és megvigasztal az életben, feltámaszt és életre visz a halálból. SZOMBAT „Egy rövid széimpillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal össze- gyűjtelek. " Ézs 54,7 (Jn 20,28; Jer 22,13-19; Mt 15,21-28) Az elha- gyatottság mindig hoszszúnak tűnik, mert nehéz elviselni a magányt, egyedüllétet. Ilyenkor idézzük magunk elé az irgalmas Jézust, aki az elhagyottakat kereste meg, a magukra hagyottaknak hirdette a megmenekülés örömhírét, és aki velünk sem akar másként tenni, mim hogy gyakorolja irgalmát, összegyűjt, testvért, gyülekezetét kínál és az örökkévalóságban sem feledkezik meg rólunk, összegyűjt országában. T. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASARNAP Mindent „alulmúló” testvér szeretet Mt 25,40 Életünkben a dolgok olyan sokszor egé­szen furcsán működnek. Mindannyian álltunk már bizonyára érthetetlenül kü­lönböző események előtt, és kérdeztük már meg olyan sokszor: miért éppen ve­lem történt? miért éppen így? De ezekre a kérdéseinkre sokszor nem is várunk vá­laszt, legtöbbször nem is kapjuk meg azt soha. Elgondolkodtató, hogy az ember mennyire képes az életében kicsinyesnek lenni, mennyire sokszor önző, és alig ké­pes megszabadulni élete nehezen hurcolt terheitől. Máskor, mások tesznek jót ne­künk, velünk. Teljesen természetes, nem teszünk fel kérdéseket, nem akarunk vá­laszt sem kapni, csak örülünk. Milyen ér­dekes: velem ne és csak nekem! Az egész élet egy óriási ellentét és egy nagy ellentmondás! Élet és halál, jó és rossz, és még mennyire sok minden áll egy­mással szemben... Van két parancsolat az Újszövetségben, amelyet a mi Megváltó Krisztusunk adott nekünk, amelyek kö­zül az egyik így hangzik: „Szeresd fele­barátodat, mint magadat!" Az Úristen ismeri az O teremtményeit, minket em­bereket és csak annyit kér tőlünk, mint amennyi a mi önző, bűnnel átitatott ter­mészetünk által megérthető: ember, úgy szeresd a másikat, vagy legalább próbáld meg úgy szeretni, mint azt, amit a leges- legjobban szeretsz ezen a földön: saját magadat. Erre pedig igénkben valami egészen mást, sokkal „kevesebbet” olva­sunk: csak a legkisebbek közül is egy a legnagyobb tett. Mi lenne velünk emberekkel, ha nem a legtöbből indulna ki a mi Urunk. Mindig a lehető legtöbbet kéri, de a lehető leg­többet is adja nekünk. A legtöbbet kéri tőlünk, amennyire csak képesek va­gyunk, és a legtöbbet is adja, amit csak lehet, az Ő egyszülött és legjobban sze­retett Fiát. „Életünkben a dolgok olyan sokszor egészen furcsán működnek.” Az Isten megismert minket, teremtményeit, akkor még jobban, amikor keresztre tettük, mi az emberiség kétezer évvel ezelőtt az O egyetlen Gyermekét. Es van okunk féle­lemre, csüggedésre? Nincs, sőt inkább bátorít, inkább szeret és inkább ezerszer, még többször bizonyságot tesz arról, hogy mennyire nagy az O kegyeleme irántunk. A legkevesebbel is megelég­szik, a legtöbb helyett. Szinte annyira ke­veset vár el tőlünk, hogy azt már nem le­het teljesíteni. Hatalmas különbség: „szeresd felebarátodat, mint magadat”, vagyis mint azt, amit a legjobban sze­retsz, és „Amikor megtették ezeket akár­csak eggyel is a legkisebb atyámfia kö­zül, velem tettétek meg.” Ez a mindent „alulmúló” testvérszeretet, a/ninél már csak többet lehet tenni, kevesebbet ne­héz. Ezért szeret mjnket annyira az Isten, mert nem azt vizsgálja, hogy mikor és hogyan találhat bennünk hibát, hanem azt keresi, vajon van-e bennünk valami, ami jó, valami értékelhető. Nehéz az em­ber számára az, hogy ne tegyen jót, de még nehezebb úgy tenni, hogy az egé­szen önzetlen legyen. Ezzel az igével is, mint olyan sok másikkal, az Úr Isten döntésre késztet: képes vagyok-e erre a mindent „alulmúló” testvérszeretetre. Képes vagyok-e ezt önzetlenül megten­ni, képes vagyok-e az Isten, a szerető Is­ten előtt én is „egy kis” testvérszeretetre? Elgondolkodtató. Az még inkább elgon­dolkodtató, valahogy mindig azt tapasz­taljuk, hogy az Istennel kapcsolatban a dolgok olyan sokszor furcsák, és hogy ezek a dolgok nem sokszor, hanem min­dig megerősíthetnek, megerősítenek, minket abban, hogy az Isten annyira sze­ret minket. De nekem is kell tennem va­lamit: felülmúlva magamat, kell szeret­nem felebarátomat és elsősorban az én Uramat. Kelemen Péter Imádkozzunk! Kegyelmes mennyei Atyánk! Olyan sokat kérsz tőlünk, és mi képtelenek vagyunk sokszor megcselekedni. De Te magad segítesz nekünk, Urunk, amikor megérted, hogy mennyire kevésre va­gyunk mi képesek és Te ezzel is meg­elégszel. Kérünk, erősíts meg minket abban, hogy amennyire Te sokat adsz minden napon és egész életünkben ne­künk, mi még inkább szerethessünk Téged és minden embertársunkat! Ámen. A ben: viszonzatlan szerelemtől szenvedő Jó­zsef Attila írja a Nagyon fáj című versé­Kettös teher s kettős kincs, hogy szeretni kell. Ki szeret s párra nem találhat, oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan, a szükségét végző vadállat. Megdöbbentő, ám roppant kifejező kép. Megragadóan mutatja be azt a kiszolgáltatott­ságot, amelyben a viszonzást váró szerelmes tehetetlenül szenved. De szól ez a beszédes kép a szerelem természetéről is. Arról az em­ber számára oly nehezen elfogadható és sok­szor gyötrő tényről, hogy a szerelem viszon­zása teljes mértékben kikényszeríthetetlen. Sok minden elérhető rátermettséggel, erővel, ügyességgel, elszánt akarattal. Itt azonban nem marad más, csak a megadó várakozás, hogy ami egyébként elérhetetlen, az kegyből, a másik megindokolatlan és megmagyarázha­tatlan akaratából mégis elérhetővé váljon. Mi mindenre kész lenne az ember, csak el­kerülje, kiiktassa ezt az idegtépő bizonytalan- sági tényezőt. A szerelem példájánál maradva, mi minden megtennénk, hogy kivívjuk a ke­gyet. Talán még a szó szoros értelmében kard­dal, erővel is. Mert olykor könnyebb vállalni a vérző sebeket, mint a bizonytalan várakozást, a ráhagyatkozást egy olyan döntésre, amely rajtunk kívül születik meg, rólunk. Ó, az esztelen ember! Hányszor nem veszi észre, hogy mert csörtetve tör a boldogság után, éppen annak örömét és legszebb ajándé­kát tapossa szét. Mert képtelen várni. Mert azt hiszi, megszerezheti, elveheti azt, amit csak ajándékba kaphat. Akarva, igyekvőn így esik el attól a csodálatos élménytől, amit annak át­élése okoz, hogy valaki elfogadta és érdemek nélkül kitüntette szeretetével. Nemcsak a szerelemben, de életünk egyéb területein is igaz lehet ez: Általában jobban szeretjük megszerezni a dolgokat, bizonyosan kezünkben tudni az irányítást, mint várni a Több, mint ígéret Gál 3,15-22 más kegyéből való, általunk befolyásolhatat­lan kifejletre. De rossz is lehet, amikor ügyünkről zárt ajtók mögött döntenek és nincs beleszólásunk a döntésbe. Vagy ha rá kell bíz­nunk magunkat vagy szerettünket az orvosok­ra, akik biztosítanak ugyan, hogy mindent megtesznek a gyógyulás érdekében, de mi nem tehetünk mást, mint hogy várjuk a fejle­ményeket. Valahol érthető a vágy az iránt, hogy kezünkbe vehessük, irányíthassuk dol­gaink alakulását. Sokszor mindez mégsem le­hetséges. Számomra a lelkészi szolgálat legnehezebb órái azok, amikor egy-egy igehirdetésre ké­szülök. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy megértsem az ige üzenetét, és megtaláljam azt a formát, ahogyan továbbít­hatom azt az igehallgató gyülekezet felé. Be­vallom, szorongató küszködést élek át szinte minden alkalommal. Elolvasom az elérhető igemagyarázatokat; az elődök prédikációit. Gyakran napokig tartó vergődés, számtalan papírkosárba dobott vázlat után is ott a hiány­érzet. Ilyenkor az ember fejében bizony nem ritkán a gondolat: „Hogy lehetsz ilyen tehetet­len!” Azután egyszer csak váratlanul, s szinte nélkülem megszületik a gondolat, az üzenet. S ekkor a lelkészi szolgálat „legnehezebb órái” egyszerre átcsapnak e hivatás talán legfeleme- lőbb pillanataiba. Mikor megérezhetem: meg­szólalt az Isten. Nem én bírtam szóra. (De szí­vesen tettem volna!) De maga szólalt meg. Felemelő! Ilyenkor különösen is magaménak érzem Reményik sorait: S akkor — magától - megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára. Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat - hasztalanul ostromolták... O, én esztelen ember! Istenről akarok be­szélni, olykor okoskodva, türelmetlenül ostro­molva igéjét. De mindaddig az egész hiába, amíg Ő nem szólal meg és Ö nem mutatja meg önmagá?. Ó, esztelen galaták...! - fakad ki Pál apostol, néhány verssel a kijelölt igeszakasz előtt, fél­retéve minden udvariaskodást levele címzett­jeivel szemben. Mi váltott ki ilyen heves indu­latot a máskor olyan diplomatikus apostolból? Hiszem, hogy a sajnálat és a féltő szeretet. Mintha hiába beszélt volna a galatáknak az Is­tentől kapott kegyelemről. Arról, hogy Isten úgy rendelkezett, hogy pusztán szeretetből fi­aivá, örökösökké fogadja őket. De Isten szere- tetét törvényeskedésükkei maguk szorítják feltételek közé. Leszűkítik azokra, akik meg­tartják az ősi törvények előírásait. Mintegy el­lenőrizhetővé, birtokolhatóvá próbálják tenni, hozzákötve az isteni kegyelmet valami látha­tóhoz, megragadhatóhoz. Valamihez, ami raj­tuk múlik, amit ők maguk produkálnak. S en­nek már-már egyenes logikai következménye az is, hogy megszerezhetőnek, kiérdemelhető- nek minősítik azt. Hiszen aki megtartja a tör­vényt, az méltóvá válik Isten szeretetére. Ó, az esztelen galaták! Talán csak nem meg akarják szerezni, el akarják érni, ki akarják ér­demelni azt, amit csak megkapni, örökölni le­het? Eközben éppen attól az örömtől fosztják meg magukat, amelyet az ingyen kapott, meg nem érdemelt kegyelem felismerése okoz azoknak, akik tehetetlenségükre ráeszmélve, gyengeségük miatt megszomorodva beleka­paszkodnak abba. Arról az erőforrásról mon­danak le, amelyet a ki nem érdemelhető, még­is megtapasztalt isteni szeretet jelent. Teszik ezt úgy, hogy közben a törvényre hi­vatkoznak. De mi valójában a törvény szere­pe? Sokan, sokat vitatkoztak már arról, hogy mi a törvény elsődleges célja: a bűnök megfé­kezése vagy a bűnök felismertetése? Az, hogy útmutató zsinórmértéke legyen az ember éle­tének, megóvva veszélyes tévelygésektől, jobbítva az ember életvitelét, erkölcsi tartását, - vagy rámutasson arra, hogy minden igyeke­zet hiábavaló, mert az ember képtelen nem vétkezni? Merészség — minden bizonnyal va­lótlanság — lenne azt állítani, hogy csak az egyik, vagy csak a másik. Az embernek, olvasva a Galata levelet, az az érzése támad, hogy a galaták a törvénynek csak az első szolgálatáról vesznek tudomást, ám a másodikról megfeledkeznek: arról a sze­repéről, amelyet Pál így foglal össze: „azírás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassák azoknak, akik hisznek. " Mintha úgy tekinte­nének Isten törvényére, hogy azon keresztül, annak teljesítésével az ember naggyá lehet. De megfeledkeznek arról, hogy valójában a törvény tükrében az embernek éppen kicsiny­ségére kellene ráeszmélnie Isten nagysága előtt. Mert életet, üdvösséget csak a könyörü- letességében és szeretetébén is hatalmas Isten adhat. Adhat... De el nem veheti tőle senki. Ki nem érdemelheti, ki nem kényszerítheti senki. Mint a szerelmes adja szerelmét annak, akit kiválasztott. Ugyanakkor szánnivaló az, aki nem veszi észre, nem vesz tudomást annak az iránta ki­nyilvánított szerelméről, aki után maga is vá­gyakozik. Ó, esztelen galaták! Ha felfogták volna, mit jelgnt Istennek a Golgotán, majd húsvét hajnalán kinyilatkoztatott szeretete, biztos nem az ősi szabályok medrében csor­dogáló cselekedeteik Isten előtt való kedves­ségében keresnék összetartozásuk zálogát. In­kább az ajándékul kapott kegyelem szabadíta­ná fel őket a legnagyobb parancsolat betölté­sére és a szeretet cselekedeteire. Nemrég beszélgettem egy mozgássérült fia­talemberrel. A szó hamar a gondokra terelő­dött. Megismerve, látva körülményeit, moz­gásának, külső lehetőségének behatárolt vol­tát, megértettem volna, ha panaszkodik. Ehe­lyett ezt mondta: „Most tanultam meg, hogy ne arra kérjem az Istent: teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz vélem.” El­ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1999. augusztus 29. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; II„ Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Sztojanovics András; Békásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Thumay Béla; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Thumay Béla; Óbuda, III., Dé­vai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vil­ma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V„ Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (orgonazenés áhitat) Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Bolla Árpád; du. 6. Pocsai Istvánná; Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; Vili., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cse­lovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31- 33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. dr. Fabiny Tamás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbá­nya, X„ Kápolna u. 14. de. fél 11. dr. Fabiny Tamás; X„ Kerepesi út 69. de. 8.Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Orosz Gábor Viktor; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Ferenczy Erzsébet; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budabegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 10. (úrv.) dr. Szabó Lajos; du. fél 7. Gyurkáné Urbán Eszter; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII. Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pest­újhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rá­kosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Bat­thyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Má­tyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér. de. 9. Szebik Károly;; Rákos­csaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Szebik Kár­oly;; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII. , Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Soly­már Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap evangéliuma (oltári ige): Lk 10,23-27; az epistolája (igehirdetési alap­igéje): Gál 3,15-22. HETI ÉNEKEK: 455, 473. ISTENTISZTELETEK A BALATON PARTJÁN Alsódörgicse (ev. templom): de. 11; Bada­csonytomaj de. 9; Balatonakali (ev. temp­lom) de. fél 10; Baiatonaliga (Club Aliga te­rületén) dúl 6; Balatonalmádi (Bajcsy Zs. u. 25.): du. 4; Balatonboglár (ev. templom): de. 11; Balatonfenyves du. 6; Balatonfoldvár du. 2; Balatonfüred (ref. fehér templom) du. 6; Balatonszárszó (Jókai u. 4L Ev. üdülő): de. 10; Balatonszárszó (ev. templom): déli 12 (német); du. 3. (magyar); Hévíz de. 10 (né­met), du. fél 5 (magyar); Keszthely de. 10 (magyar), du. 6 (német); Kővágóőrs de. 11; Mencshely de. 11; Nagyvázsony du. 2; Rév­fülöp de. 10; Siófok: de. fél 10 (német); de 11. (magyar); Sümeg: du. fél 3; Szentantalfa: de. háromnegyed 10; Tapolca: de. fél 9; Veszp­rém de. 10; Zánka: de. fél 9. gondolkodtató! Hogyan jut el valaki erre a meggyőződésre? Hogy lehet képes valaki azt mondani: nem az a fontos, amit én teszek, én akarok, én elérek, hanem hogy feltétlen biza­lommal fogadok el mindent az Istentől. Azt hiszem, a válasz az, hogy ő megértette azt, ami a galaták előtt nem vált világossá: hogy az Istenhez fűződő kapcsolatunk nem üzleti alapokon nyugszik. Nem szolgáltat és elvár, a tartozik-követel reláció határozza meg, hanem az ő egyoldalúan kinyilatkoztatott jóindulata. A „hontalan, gyámoltalan” ember iránt való szerelme. Ez a biztos alap nem múlandó, vál­tozó ígéret, de mindennél értékesebb örökség. Minden mást erre lehet, erre kell felépíteni! Ifj. Cselovszky Ferenc A Tükörkép prédikációs kötetből X

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom