Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-08-01 / 31. szám
Evangélikus Élet 1999. AUGUSZTUS 1. 3. oldal A gyülekezetépítés veszélyei és esélyei Látogatva Északi Egyházkerületünk gyülekezeteit, többféle tapasztalatra, jelenségre figyeltem fel. Ezt kívánom töredékesen megosztani a kedves olvasókkal, abban a reményben, hogy veszélyek, csapdák elkerülésével és korunk adta esélyek, lehetőségek kihasználásával jobban erősödhetnek gyülekezeteink. 1. Az egyházban a „természetes folyamat” a növekedés. Ahogy az elültetett fa kizöldell, új ágakat hajt, akként az elvetett „mag”, az ige is, új érlelődés következményeként kicsírázik, szárba szökken és termést hoz. Ahogy a megszületett csecsemő napról-napra fejlődik, az anyatejnek itala és az édesanyai szeretet növeli. Mennyire örül a család a „természetes folyamat’’-nak. Keresztyénekként valljuk, hogy minden fajta növekedés mögött maga a kegyelmes Isten, a növekedést adó Lélek van munkában. Ezért inkább „isteni folyamatról”, isteni cselekvésről kell beszélnünk. 2. Mi hozzászoktunk az egyházban és a társadalomban is a fogyáshoz. Csökken a születések s ezzel egyidejűleg a keresztelések száma. Statisztikai adatok szerint a születések száma az országban: 1980: 148 673 1990: 125 679 1995: 112 054 1998: 97 500 Csökken a házasságkötések száma, növekszik az elhunytak, a „sírhalmok gyülekezete”.Ez nem természetes, ez beteges folyamat - pusztán biológiai aspektusból szemlélve társadalmunkat és egyházunkat. A beteg társadalom nem képes önmagát reprodukálni. A beteg egyház nem képes önmagát építeni. Gyógyulnunk kell, az Istennel való mélyebb, őszintébb kapcsolat megélése nyomán sokféle téveszme, ártó gondolat és kényelmes élet öncélú elképzeléseiből. 3. Az első keresztény gyülekezetekről azt olvassuk az Újtestamentumban, hogy köztük Isten napról-napra növelte az üdvözölök számát. Szüntelen gyarapodó közösségek hosszú sora jelezte, hogy az evangélium ereje létszámban is növekvő, hitében is erősödő gyülekezetek létrejöttét eredményezte. Az egyháztörténet lapjain is arról olvasunk, hogy a reformáció felismerései, mint a vízbe dobott kő hullámai egyre szélesebb rétegeket értek el, s váltak a felismerések követőivé. Nem volt ez másként Magyarországon sem, elég ha a 16. század végi 90 %-os lakossági elkötelezettséget említjük, vagy pedig a II. József Türelmi Rendelete utáni hősies templom- és iskolaépítés korszakára gondolunk. 4. Mindezekből logikusan kínálkozik az a ténymegállapítás, hogy csak a növekvő egyháznak, a növekvő gyülekezeteknek van távlata. Növekednek-e a gyülekezetek? Részben igen. Több közösségben - elsősorban városon - jelentkeznek azok a híveink, akik korábbi időkben foglalkozásuk (rendőr, pedagógus, börtönőr, ügyész stb.) vagy előző párttagságuk miatt nem tudtak vagy nem akartak a gyülekezethez tartozni. Most Isten felkeltette bennük az érdeklődést és a vágyat. Mások beköltözvén faluról városba, időszerűnek tartják új gyülekezetük életébe való bekapcsolódást. Mindennek szabad örülnünk, s biztatjuk is erre híveinket. 5. Hol itt a veszély? Kettős formában jelentkezik. Az egyik, hogy az újonnan jelentkező, templomba érkező testvéreket előítélettel fogadjuk és esélyt sem adunk részükre az őszinte megtérésre. Ha nem volna lehetőségük korábbi álláspontjuk megváltoztatására, akkor egyszeri téves felismerésük rabságában kellene élniük. Isten pedig esélyt ad nekik - s mindannyiunknak -, miként egykor a példázatbeli „fiú” esetében is, hogy hazatérjenek Hozzá és ösvényein járjanak. A nyitott egyház gondolatához mindenekelőtt a nyitott gyülekezet képe társul. Félre mindenféle előítélettel, fogadjuk nyitott szívvel újonnan érkező testvéreinket. A másik veszély, hogy az éppen megérkezett testvéreinket, az újonnan a gyülekezet életébe bekapcsolódott evangélikusokat oly mértékben halmozzuk el bizalmunkkal, amit ők alig tudnak elhordozni. Más szóval: több gyülekezetünkben előfordult, hogy „friss” evangélikus testvéreinket azonnal felügyelővé, gondnokká, pénztárossá választották. Miután nekik kevés tapasztalatuk volt az egyházi, gyülekezeti életről, hagyományról, egymást követően mutatkoztak feszültségek a hívek és a gyülekezet elnöksége között és vezetési nehézségek az egyházközség életében. Hogyan lehet mindezt elkerülni és testvéreinket mégis a gyülekezet életébe és szolgálatába beállítani? Ismeretes, hogy sok kislétszámú közösségünk él szerte az országban. Szükség van minden Testvér szolgálatvállalására. A túlterhelés elkerülése érdekében fokozatosan és rövid idői korláttal szabad próbálkozni egy-egy testvér szolgálatba állításával. Tudom, hogy receptet nem lehet adni s nem is szabad általános érvényű következtetéseket egy-egy eset kapcsán megfogalmazni. De semmiképpen nem szabad nagyobb terhet valaki vállára helyezni, mint azt elhordozni képes. Különben az esély veszéllyé válik, netán rombol, mintsem épít. Esélyünk, igazi esélyünk, mindig maga az Isten. O teremt új történelmi helyzetet. 0 ébreszt az emberi szívben vigaszt. O ad esélyt egyházának, gyülekezeteinek megújulására, növekedésre. Vegyük észre az idők jeleit, a kairoszt. D. Szebik Imre Csömör egy szervező szemével 1999. július 4, vasárnap délután 4 óra. A kiürült csömöri Sportcsarnok egyik sarkában ülök és várom, hogy a teherautó elvigye a székeket. Furcsán néz így ki a Sportcsarnok és őszintén örülök, hogy így csak kevesen látják. Hiszen az úton levők a záró istentisztelet testvéri hangulatával szívükben, talán a közös énekeket dúdolgatva vagy a prédikáció és a búcsúszavak részleteivel fülükben tartanak hazafelé, hogy hitükben megerősödve, fel- töltekezve adhassák otthon tovább élményeiket. hogy ha 10 cm-rel lejjebb engedjük a transzparenst, jobban látszik-e ; amikor a névkitűzőket és a több száz ebédjegyet készítettük, vagy még az utolsó héten 800 biztosítótűért szaladgáltunk. Tanácsolt, amikor azon gondolkodtunk, hogy rendezzük el a csarnok székeit vagy hogyan akadályozzuk meg a mikrofonok sípolását. Velünk volt, amikor a kollégiumban az éjszakai elszállásolás nem kis feladatát kellett megoldani - itt köszönöm meg minden ottlevő Testvéremnek a türelmét és együttműködését! Megsegített, amiőszintén mondhattam: nincs! És tudtam, hogy bármelyikünk ezt válaszolta volna. Én itt szeretnék köszönetét mondani név szerint Gáncs Péternek, iff. Hafenscher Károlynak, Marton Tamásnak, Solymár Péternek és feleségének, Márta néninek, akik az egész Találkozó szervezésében részt vettek. Galántai Veronikának, aki a regisztrációban segített, Végh Szabolcsnak és Szemereczky Imrének, akik gondoskodtak a csarnok hangosításáról. És e kis szervező csapat nevében köszönök mindenkinek minden áldozatos segítséget, amit a Találkozó megrendezéséhez kaptunk! De a legnagyobb köszönet Istent illeti, aki nélkül ez a Találkozó semmit nem ért volna, és aki érezhetően végig ott volt közöttünk! Boda Zsuzsa Zenében megszólaló hitvallás Nem tudnám megmondani, az utóbbi években vajon milyen gyakorisággal szólalt meg magyarországi hangverseny- termekben vagy templomokban J. S. Bach H-moll miséje. Egy bizonyos: az idén rendhagyóan tíznaposra nyúlt 10. Budapesti Bach-Hét két H-moll mise előadását a nagy eseményeknek kijáró érdeklődés kísérte, legalábbis a zeneszeretők és a Deák tér Bach-heteket hagyományosan látogatók részéről. Népes táboruk június 6-án este annyira megtöltötte a Deák téri evangélikus templomot, hogy sokan állni vagy a földre ülni kényszerültek. De semmi nem lehetett akkor nagyobb erő, sem a fárasztó ácsorgás, sem a hőség, sem kisgyermekek nyugtalankodása nem tántoríthatta el az elszántakat. Feszülten figyelőkön és ücsörgőkön, kottával a kézben hallgatókon és regényt olvasókon, zeneélvezőkön és imádkozva elmélkedőkön, fiatalokon és időseken aznap nyilvánvalóan beteljesült a hangversenysorozat rendezők által kitűzött küldetése: minél többeket s minél mélyebben megismertetni Johann Sebastian Bach zenéjével. E misszióhoz aligha lehetett volna megfelelőbb remekművet találni a H- moll misénél. A mise a maga nemében egyedülálló módon tükrözi alkotójának kivételes és sokrétű művészi szándékait. Keletkezése szerint Bach életének legkevesebb 15 évén ível át, az 1733-as, lutheri, azaz csupán Kyriéből s Glóriából álló misekompozíciótól a miseciklus 1748-as - egyetemes, történeti értelmében vett - teljessé tételéig. Az örökérvényű miseszöveg megzenésítésében Bach egyesített régit és újat, és summázta mindazt, ami tőle elválaszthatatlan volt: vokális egyházzenei művészetét és keresztény hitvallását. Hogy a hallgatóságot bűvkörébe vonta Bach H-moll miséjének zenei és gondolati gazdagsága, az kétségkívül a Kamp Salamon irányította jelentős interpretációnak volt köszönhető. Intenciói nyomán megdöbbentő világossággal jutott érvényre a mise ciklikus formája, azáltal, hogy egyes részek szorosabb összetartozására, zártságára és a művészien felépített nagyformára fordította a figyelmet. A Gloria után a Credo szerkezetét is a kórustételek vették vállukra. A Bach által oly nagy változatossággal alkalmazott tételstílusok, szerkesztésmódok közül a Glóriában a Gratias agimus régi motettastílusa, a Credóban a Confiteor szigorú kánonja kapott a tempóválasztás és a kó- rushangszín révén sajátos, jelentőségteljes színezetet - nem véletlenül. Ezáltal vetülhetett fénysugár előbbiben a Gloria, a dicsőítés után a hálaadásra, utóbbiban a Credo Bach-féle értelmezés szerinti második, záró szakaszára, a hitvallás másodszori, hangsúlyos kimondására. Bach szeme előtt a régi többszólamú mise túlhaladhatatlan ideálja lebegett, amikor a szövegek legjavát a kórus énekére bízta. A Bach-Hét H-moll mise előadásához tehát mi sem lehetett illőbb, mint hogy a közreműködő énekes együttes, a Lutheránia énekkar igazi felelősséggel és lelkesedéssel, önmaga korlátáit csodásán átlépve, szentelte oda magát a grandiózus feladatnak. A Kyrie vagy a Cum Sancto Spiritu már-már túlzottan is élesen és precízen megformált témamegszólaltatásai a karnagy, Kamp Salamon alapos háttérmunkájáról tanúskodtak. A szólamok határozott körvonalazása a szüntelen plaszticitásra törekvő kifejezés szolgálatába szegődött, míg a hangadás intenzitása vagy virtuóz lendületessége a karmesteri irányítás nyomán mindig a legszerencsésebben illeszkedett a formába. Lenyűgözött a kóruséneklés expresszív ereje, mely egyszerre fakadt aprólékos zenei kimunkáltságból és a drámai pillanat természetes lélekformáló hatásából. Kamp Salamon megmutatta: valahogyan ezek által lehet közel kerülni a H-moll mise fő ütőeréhez. Bach hitének foglalata valahol ott rejlik, ahol a Credo szikár szoprán-alt duettjének rávezetését és az Et incarnatus fátyolszerű ereszkedését követően, az Et resurrexit életteli szárba szökkenése előtt a Crucifixus mélységes gyalázatát sírják el mindenek. Az énekes szólisták meglehetősen a háttérben maradtak. Az alt Gémes Katalin és a tenor Marosvári Péter talán túlságosan zárkózottságuk és mélyebb hangjaik erőtlensége miatt nem tudtak egyensúlyt tartani sem a szoprán Zádori Mária nyílt hangütésével, sem a hangszerszólók frisseségével. Hagyták azonban magukat az előadás egyre magasabb hőfokától inspirálni, mindkettőjük utolsó megszólalásában, a Benedictusban, ill. az Agnus Dei-ben. Berczelly István - merítve a Quoniam tu solus sanctus fagott-kürt hangszereléséből - a grandiozi- tás felől, súllyal és indulattal közelítette meg mindkét áriáját. Igen jelentős mértékben járultak hozzá a H-moll mise tolmácsolásának sikeréhez az instrumentalisták: a jeles hangszerszólistákkal kiegészített, kiváló fiatal muzsikusokból álló Weiner-Szász Kamaraszimfónikusok. Lendületes muzikalitásuk mindvégig jótékonyan éltette, mozgatta a zenei formákat. A szólótételek remekbe szabott hangszerszólói - hogy a teljesség igénye nélkül most csupán Gyöngyössy Zoltán fiivolázását és Viniczai Éva hegedülését említsem - a Gloria Domine Deus-kban, a Benedictusban és az Agnus Dei-ben felejthetetlen pillanatokkal ajándékoztak meg. A Boldoczky Gábor vezette trombitatrió hallatlanul virtuóz és makulátlan trombitálása pedig a bachi építményt mintha éppen azzal a földöntúli fénnyel aranyozta volna be, amelyről az idei Bach- hét közönsége még jó darabig nem fog megfeledkezni. Papp Agnes (Elhangzott a Magyar Rádió Új Zenei Újság című adásában 1999. június 19-én.) Ülök a széken és visszaemlékezem a még feldíszített Csarnokban pár órája elhangzott egyik zárómondatra: „Egy rendezvénynél fontos a jó szponzor. Ennek a Találkozónak a legjobb szponzora volt: maga az Isten. ” Szervezőként ezt csak megerősíthetem: nemcsak a Találkozóért mondok hálás szívvel köszönetét neki, hanem azért az erőért és segítségért, amit a szervezéshez Tőle kaptunk! Ott volt velünk, amikor már a harmadik kölcsönző helyre mentünk székeket nézni; amikor a szálláslehetőségeket mértük fel; amikor az étkezésről tárgyaltunk; amikor azon gondolkodtunk, hogy hány darab jobbra és hány darab balra mutató útjelző táblát készítsünk; amikor azt mértük, kor csütörtök éjjel még Törökbálintra kellett autózni a vasárnapi istentiszteleti liturgiáért, vagy amikor a buszokat kellett irányítani. Még nagyon sokáig sorolhatnám azokat a talán lényegtelennek tűnő apróbb-nagyobb feladatokat, amikkel sokszor álmatlan éjszakákon át, már fél éve együttéltünk. Fontosnak tartom, hogy ezekről a kulisszadolgokról is szót ejtsünk, de nem ezek a legfontosabbak. Számomra az egyik legnagyobb élmény volt olyan szervező csapatban dolgozni, akik számára ez a Találkozó szívügy volt. Csömöri lévén, tőlem többször megkérdezték a hétvégéhez közeledve ezt a vicces kérdést: „Nincs még csömöröd?” Örülök, hogy bár fáradtan, de Családi kör és ördögi kör A sajtó és a parlamenti pártok bizonyos részéről meglepően nagy felzúdulás fogadta azt a családpolitikai koncepciót, amelyet a Harrach Péter vezette Szociális és Családügyi Minisztérium dolgoz ki. A kórus azért zúg, mert a tervezet a házasság intézményét adózási és egyéb kedvezményekkel is támogatni kívánja az élettársi kapcsolatokkal szemben, nem kívánja házasságként elismerni azonos neműek együttélését, de még csak azt sem támogatja, hogy homoszexuális párok gyermeket fogadjanak örökbe. A magyarországi népességi és erkölcsi viszonyok ismeretében különösen álságosnak tűnik az az össztűz, amely az említett koncepciót fogadja. Elég csak néhány szomorú tényre hivatkozni. Például hogy hazánkban változatlanul drámai mértékben folytatódik a lakosság számának fogyatkozása. A statisztikák évi mintegy harmincezerről szólnak, vagyis mintha egy kisvárost évente törölni kellene az ország térképéről. Ugyanilyen megdöbbentő az az adat, hogy ma az újszülöttek 25 %-a születik házasságon kívül. Hogyan fognak felnőni ezek a gyermekek és fiatalok, hol fogják megtalálni a kisközösség összetartó és oltalmazó védettségét? A gyökértelenség, amit a családokon kívül való felnövés jelent, könnyen eredményezhet további társadalmi gondokat. Az ördögi körből nehéz kilépni. Az említett kritikusok élcelődnek azon is, hogy a házasság előtt kötelező tanácsadást is be kívánná vezetni a kormány. Természetesen mit sem ér a tanácsadás, ha az merő formalitás, közhelyek kötelező felsorolása. Ám ha elkötelezett szakemberek valóban képesek felkészíteni a fiatalokat a házasságra, akkor talán nem végződik minden harmadik házasság válással. Hiszen a felkészítés korántsem csak technikai vagy jogi jellegű kell hogy legyen, hanem az érzelmi összetevőknek a hangsúlyozása is. Ez a felkészítés kiterjedhetne azokra az esetekre is, hogy mit lehet tenni, kihez lehet segítségül fordulni, ha valaki házassága megromlását észleli, ha nem születik gyermek, ha valamelyik fél - vagy a gyermek - betegsége, esetleg halála következik be. Ezeken a területeken az egyházaknak is lehet mondanivalója. Nem úgy, hogy a „ keresztyén családmodellt ” teszi a társadalom minden tagja számára kötelezővé, hiszen itt az önkéntesség különösen nagy ajándék. Viszont a keresztyén lelkigondozók talán segítséget nyújthatnak szélesebb körben is, nemcsak saját közösségeikben. A válságnak éppen az az természete, hogy önmagától aligha oldódik meg, külső, valamilyen más segítség kell. Ugyanígy óriási a felelőssége és szolgálati területe a keresztyén családoknak. AÉogy nem rejthető el a hegyen épített város, úgy lehet látható és vonzó példa hívő emberek szeretetközössége. Ezek a családok sem feltétlenül mentesek a gondoktól és a feszültségektől, de ők talán több esélyt tudnak adni a megbocsátásnak, az újrakezdésnek. S keresztyén emberek talán nem szemlesütve, hanem büszkén vállalják azokat a sokak által kikacagott vagy lenézett fogalmakat, mint például az áldozatkészség vagy az irgalom. Természetesen fontos, hogy egy kormány, s különösen egy minisztérium, amely nevében is hordozza a család nevet, ne csak szorgalmazza a gyerekvállalási kedvet, hanem teremtse is meg annak méltó feltételét. Örömmel azonosulhatunk a tervezet nemes céljával, hogy kevesebb legyen a zátonyra futott élet. A keresztyén ember azonban nem feledkezhet meg arról, hogy a jogi szabályozás önmagában kevés. Hívő emberek személyes példaadása, valamint a só és a kovász sorsához hasonlítható szolgálata a paragrafusok erejénél is nagyobb lehet. Fabiny Tamás 1
