Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-06-13 / 24. szám
Evangélikus Élet 1999. JUNIUS 13. 3. oldal HALAADAS 70 EVERT Egyházzenei áhítat a teológián 1999. május 13-án, Mennybemenetel ünnepén, a Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszéke rendhagyó egyházzenei áhítatot tartott a zuglói templomban. Azért rendhagyót, mert most nem a hallgatók mutatták be zenei tudásukat, hanem a tanszékvezető, a 70. évét betöltött Trajtler Gábor orgonáit. Az alkalom végén az ünnepeltet a Teológia nevében Szabó Lajos rektor, majd az Egyházzenei Társaság képviseletében Dobszay László köszöntötte. A XX. századi evangélikus egyházzenét többféleképpen jellemezhetjük, de az irányát illetően le kell szögezni, visszaindult az európai egyetemes zenei áramlatba. Az előző évszázadok során, a liturFelvétel a péteri templom felújított orgonájánál készült. gia egyszerűsödése, eltűnése magával hozta az egyházzenénk elszürkülését is. A század elején gyülekezetenként más szokások éltek, volt ahol a régi kiegyenlített „ritmus” szerint énekelték a véget nem érő énekeket, volt, ahol nem volt lehetőség, sokszor igény sem az ének- és zenei szolgálatra és működtek olyan gyülekezeti modellek is, ahol az orgona, az énekkar fontos szerepet töltött be az istentiszteleti életben. Ha egy vándor elindult volna a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteiben, sokszor rá sem ismert volna szeretett egyházának istentiszteleti értékeire, hiszen hatalmas szélsőségek is megjelentek, más volt egy Jánossy próba-liturgia a Teológián, más egy szlovák gyülekezet énekes istentiszteleti rendje vagy az abszolút liturgiamentes alkalmak. Nemzetiségek szerint is elkülönültek a gyülekezetek önálló énekeskönyvekkel, énekes stílusokkal. A negyvenes évekbeli ébredési mozgalom Skandináviából és Finnországból hozott énekei érdekes kompenzáló szerepet töltöttek be, hiszen a konferenciákról az egész országba eljutottak, együtt énekelték ezt németek, szlovákok, magyarok. Persze a történelmi szükség is: kitelepítések, lakosságcserék is ebbe az irányba vezettek. Sajnos a „lefojtott” évtizedek csak lassú lépéseket tettek lehetővé, a szikra azonban tovább élt. Kiadásra kerültek énekfíizetek a negyvenes évek második felében, az ötvenes években egy próbaénekeskönyv, tömegek mentek haza egy-egy Deák-téri János passió vagy h-moll mise után örökre elkötelezettként az egyházzene iránt. A 81-ben elkészült énekeskönyv már valóban közös énekeskönyvvé válhatott. A fóti kántorképző végigkísérte ezeket az évtizedeket, sok egyházzenészt elindítva, kántort képezve, tisztességre nevelve. Aztán a 90-es évek változása bizonytalan helyzetet hozott, pl. két évre csökkent a Teológián az egyházi énekóra, mert az nem olyan fontos, röviddel utána pedig sikerült felállítani szintén a Teológián az Egyházzene Tanszéket. Egyházunk zenei élete átalakulóban van, új gyülekezeti kórusok, zenekarok szerveződnek, a Hittudományi Egyetem igazi egyházzenei műhellyé válhatott, ami, ha a jövő lelkészeire, gyülekezeteire gondolunk, reményteljes. Egy következő énekeskönyv terveit fontolgatják egyházzenészek (persze ez hosszú évekbe kerül), egyházunk Liturgiaügyi Bizottsága lelkesen dolgozik. Országosan, sokfelé a zenei oktatás részévé vált a többszintű kántorképzés. A gyülekezetek részéről a zenei szolgálat igénye kézzelfogható, egyházzenészek új nemzedéke dolgozik... Trajtler Gábor eddigi élete szinte „ösz- szemosódott” a történésekkel, szolgálatként felvállalt munkájával mindenütt jelen volt és jelen van. A zuglói templomban játéka hálaadás, Isten dicsőítése volt. „Dicsérjétek az Urat!” Johann Gyula Templomunk drága vagy nekünk! Az 1792-ben épült csákvári templom renoválása Gyülekezetünk presbiterei 1998 őszén észrevették, hogy beázik templomunk tetőzete. Több megbeszélés után, és végül szakember véleményére hallgatva, úgy döntött a gyülekezet, hogy a régi cseréptetőt le kell cserélni. Nem csak a cserép, hanem a faanyag is elöregedett, a korhadt lécezet, teljes, a szaruzat pedig részleges cserére szorul. Ez nagy munka és nagy kiadás ennek a kis gyülekezetnek, mely 200 lelket számlál. Ereztük, a mi Urunk megsegítő kegyelmére van elsősorban szükségünk. Hála Istennek, ennek jelei már a tervez- getések kezdetén megmutatkoztak. Lelkészünk és presbiter testvéreink vállalták, hogy felkeresnek minden családot és elmondják közös gondjainkat. így azokhoz is, akik csak néha járnak templomba eljutott a hír, megértőén és összefogva állt az egész gyülekezet a feladathoz. Elkezdődött a gyűjtés, mindenki jó szívvel adott erre a nemes célra. Nem azért mert felesleges pénzünk volt, ha-‘ nem azért, mert fontos nekünk ez!, a lelki otthonunk. A közegyházi alapból is kaptunk támogatást, a testvér budapesti Deák téri evangélikus gyülekezet is segített. Csákváron református és katolikus testvéreink is munkával és adakozással segítettek bennünket a célhoz. Hálásak vagyunk minden adományért! Április 6-án kezdődött a nagy munka. Jöttek az ácsok, és a gyülekezetből több férfi segítkezett az elavult tető leszedésében. Szorongva néztem fel a magasban dolgozókra. Nagyon féltettem őket, és kértem a jó Istent, segítsen nekik és vigyázzon rájuk. Aznapi reggeli ige: Zsolt 30,3: „Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem ”, is erősített. Biztonságban tudhattam a tetőn dolgozókat. Szorgalmas és lelkes csapat volt, és így az eredmény hamar meglátszött. Négy nap múlva fent volt az új tető mindenki gyönyörűségére. Ezután következtek a belső munkák: a templom meszelése és lambériázása. Itt megint sokat segítettek a gyülekezetünk férfi tagjai. Csodálatos volt megtapasztalni Urunk segítségét, ahogy embereket arra indított, hogy szívesen jöjjenek és segítsenek. Végül az utolsó munka következett, a takarítás, ablakok tisztítása. Itt már mi, asszonyok voltunk többen, és áldott volt a sok kéz. Mindenki hangyaszorgalommal tette a dolgát, és az eredmény csodálatos lett. Megtapasztaltuk, hogy valóban drága a templomunk nekünk, ahogy a 288. énekünk egyik versében énekeltük május 2- án a hálaadó ünnepen. „Bármerre járunk, O Urunk Legyen otthonunk szent házad! Töltse meg mindig templomunk Dicséret, hála, imádat! S ha szívünk itt már nem dobog, Táruljon égi templomod, Hol néped örökké áldhat. ” Mészáros Miklósné Lelkészt is akasztottak! 1848-ban - a bécsi és a pesti márciusi események hatására - Pozsonyban megalakították a Nemzeti Egyesületet, amelynek tagjai elhatározták, hogy egységesen segítik a nemzeti kormány célkitűzéseit. A pozsonyi gyülekezet egyik lelkésze, Rázga Pál lett ennek a szervezetnek az egyhangúlag megválasztott elnöke. Rázga Pál hűséges lelkipásztor, és ügyes szervező volt; gyakran tartott beszédeket a Nemzeti Egyesület gyűlésein, hazafias szellemben. A pozsonyi nemzetőrség 1848 őszén azokhoz a honvédcsapatokhoz csatlakozott, amelyek Schwechatnál harcoltak. Romlott leves a hűtőben Ilyen a feldolgozatlan harag, a fagyasztott sértődöttség. Ez jobb ugyan egy durva kirohanásnál, kemény és megleckéztető visszavágásnál, mely csak elmérgesíti a helyzetet, sokszor hosszabb távra is. Pál apostol szent realitásérzékkel int: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben” (Róm 12,18)- miközben ő sem tett zsebre szó nélkül minden méltánytalanságot, személyi hántást és rágalmat. Az igazságtalanságok és gonoszkodások élhárításának ágas-bogas problemetikájába nem akarok most belebocsátkozni, azt szeretném inkább megvilágítani: jó-e minden sérelmet „ lenyelni"? Egy 28 éves nőt gyomor- és bélpanaszokkal szállítottak kórházba. Aggasztó fotünete az volt, hogy amit evett, hamar ki is hányta, ám ennek az okát semmiféle vizsgálattal nem tudták megállapítani, miközben a páciens rohamosan fogyottgyengült. Lélektanilag is képzett lelki- pásztora - mert akad már ilyen is, főleg Nyugaton - meg tudta nyerni teljes bizalmát. Neki el tudta mondani élete legnagyobb fájdalmát: szülei, főleg az apja, mindig is jobban szerették nála az öcs- csét, mert az „kicsi”, és mert fiú, sőt „aranyos” is, neki sokkal többet engedtek meg. De most már az ifiúr alkohol- és kártyaszámláit jórészt vele fizettetik: „Kötelességed segíteni szegény öcsédet!” - pedig ő, a nővére, szerény fizetésből éldegél. S ez már három éve így van, a szüleinek ezt nem képes „kitálalni”, mert neki mindig is hallgass volt a neve. „Bele lehet sorvadni, ha az embernek folyton csak nyelni kell” - foglalta össze tipró keserűségét. Egy szó, mint száz: a belgyógyásszal együtt kiderítették, hogy „a szervek beszélnek, ha nem szólhat a száj”, ez a hányás lelki okú, és szimbolikusan a páciens elfojtott véleményét fejezi ki családjának magatartásáról. Az orvos és a lelkész együtt igyekeztek segíteni a betegnek, hogy vegye komolyan saját szerveinek jelzését, és pakoljon ki végre, különben bele is halhat „szeretteinek” bűnébe, amelyhez Isten színe előtt sem köteles hallgatással hozzájárulni. Ahogy tisztázódott az ok és bátorodott a beteg, úgy fordult jobbra állapota. Kiszámíthatatlan ugyan, hogy ilyen esetekben mennyire lehet jobb belátásra bírni az elvakultakat, de gonoszság elvárni az áldozattól, hogy a teljes testi-lelki összeomlásig csak nyeljen - hiszen kinek jó az?! És: maga Jézus és Pál apostol is tiltakozott az arculverés ellen bizonyos helyzetekben (Jn 18,23, ApCsel 23,3). Általában a gyerek- és ifjúkori környezet nyomoríthatja élethossziglani elnyomha- tóságra, leigázottságra az embert. Ha kétesnek látunk egy helyzetet, érdemes megfontolnunk: milyen magatartás vezethetne valami jóra, normálisabb életre, s nem arra, hogy a gyengébbeket továbbra is sanyargassák, megalázzák, miközben a kényurak (és -hölgyek) még nevethetnek is a markukba. Egy bizonyos: a romlott leves nem javul meg a hűtőben, sőt... Kisebb-nagyobb időzített bombával felér viszont, ha (jobb híján), jegelt” dühünket vagy sértettségünket úgy rakjuk el indulataink tárházába, hogy ez egy vagy több kritikus pillanatban mintegy kipattan a hűtőből és robban. Ha nem is a piacon vettük túlérzékenységeinket, azokkal mégis nekünk kell elboldogulnunk. Ilyenkor talán észre sem vesszük, mennyire aránytalan a mérgünk, neheztelésünk. És nem rövid a feleződési ideje, olyan hű hozzánk... Olykor mintha valami gyűlöletszorzat tüzelne. Vajon mikor szedte föl ehhez a robbanóanyagot az életünk? Kegyetlen nehéz szembenézni ilyesmivel, de áld js lehet. Ilyenkor ne felejtsünk el imádkozni az okozóért, és magunkért, akik a hatást ösztönösen beszoroztuk. O, az a bűvös szorzószám, ami annyi bajt hoz ránk! Urunk irgalmazz! Dr. Bodrog Miklós r Az Evangélikus Hittudományi Egyetem A 1999. június 18-án. pénteken 10.30 órakor tartja tanévzáró istentiszteletét és ünnepi ülését a budapest-zuglói evangélikus templomban (Bp. XIV. kér. Lőcsei út 32.). Az istentisztelet igehirdetői szolgálatát dr. Fabiny Tamás végzi. Ünnepünkre szeretettel meghívjuk. dr. Szabó Lajos rektor Az ünnepi ülés rendje: Megnyitás. Rektori beszéd. Végzős hallgatók búcsúzása. Teológiai és hittantanári oklevelek átadása. Docensi kinevezések átadása. Arany-, gyémánt és vasdiplomák átadása. Jutalmak kihirdetése. Dr. Sólyom Jenő-díj átadása. Köszöntések. Himnusz Közreműködik az egyetem énekkara Csorba István, fúvószenekara Johann Gyula vezetésével, valamint a liturgikus ének-szeminá— Avagy: Rázga Pál a bitófán Tábori lelkészként Rázga is velük volt, és mindvégig hősies kitartásra buzdította társait. A vereség után a visszavonuló honvédekkel tért vissza Pozsonyba, és ott a Zöldfa vendéglő erkélyéről tartott buzdító beszédet a város polgáraihoz. 1848 végén Windischgrätz császári tábornok csapatai a Duna vonalán előrenyomultak Pest felé, és Pozsonyt is megszállta a császári sereg. Sokan elmenekültek a városból, és Rázgát is figyelmeztették: jó lenne, ha elhagyná a várost, amíg lehet. Komárom felé ezt még megtehette volna; ő azonban a helyén maradt. A városba bevonuló Wrbna császári tábornok azonnal parancsot adott ki Rázga parókiájának megszállására. Egy városi tanácsossal katonák jelentek meg Rázgánál, és őt a Duna-parti börtönbe vitték. Rázga nem ismerte el, hogy hazája védelmével „bűnt” követett el. Új tanukjelentkeztek ellene: a német színház igazgatója, és egy színész, akik azt állították, hogy Rázga többször tett sértő kijelentéseket az uralkodó családról. Bátorsággal állt vallató bírái elé. Kijelentette: „...én szabad elhatározásomból cselekedtem, és hazafias meggyőződésemet követtem! Vétkes nem vagyok... A haza védelmére keltem, midőn nemzetőröket buzdítottam... Ebben a rendíthetetlen hűségben rejlik Rázga Pál személyes nagysága. Közben Windischgrätzet Haynau váltotta fel. A pozsonyi gyülekezet mindent elkövetett szeretett lelkésze kiszabadítása érdekében. A gyülekezet küldöttsége előtt Haynau szidalmazta Rázgát és családját, majd ezzel a megjegyzéssel hagyta ott a fogoly kiszabadítását kérőket: „ Hadd lógjon az akasztófán, minden rebellisnek elrettentő például! ” Rázgát 150 éve, 1849. június 18-án akasztották fel. 51 éves volt. Pozsonyi lelkésztársa, Schimko esperes volt kirendelve melléje a siralomházba. Emlékezetből feljegyezte azt az imádságot, amelyet Rázga utolsó úrvacsorája után, börtönében, a kivégzés előtt elmondott; ebben megbocsátott mindenkinek, és azt kívánta, hogy hazája nemsokára szabad és boldog legyen. A hős lelkész-vértanú emlékét mélyen szívébe zárta, és megőrizte a nép. Emlékére 1893-ban szobrot állítottak. Rázga Pál is jelenünkig ható erővel kapcsolja a magyar és a szlovák egyházakat népeikhez és a haladáshoz. (Életrajzi adataival már megemlékeztünk róla: „Kétszáz éve született Rázga Pál” - Ev. Élet 1998. 10.6.-3. oldal). B.B. Pünkösdi számunkba készült írást utólag közöljük Lélek a kórházakban Az emberiség fejlődésének kezdetétől a gyógyítás és a vallásgyakorlat szorosan összefonódott. Egy személy látta el mind a vallási, mind a gyógyítói feladatokat. A betegség hátterében spirituális okot láttak. Azonban az orvostudomány fejlődése egyet jelentett a biológiai okok meghatározásával. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a spirituális magyarázatba vetett hit helyét átvette a tudományos fejlődésbe vetett hit. Ez a folyamat napjainkig tart. A beteg ember mégis a teste gyógyítása mellett hiányérzetet érez, hiszen a lélek is belebetegszik a test sínylődésébe. A közelmúltban ütötte fel a fejét a „tota ars” gondolata, mely a test és a lélek együttes gondozására hívja fel figyelmünket, hiszen az oly gyakran megnyilvánuló orvostudományi dominancia immáron tarthatatlanná vált. A kórházak sokszor embertelen körülményei, a beteg számára felismerhetetlen szaknyelv s az oly sokszor megtapasztalt orvos-beteg hierarchia mind elidegenedetté, elszigetelté teszik a beteget a kórházban. A lelkész hivatott a beteg ember lelki problémáinak orvoslására, a hozzátartozók pásztorolására s a hídverésre a beteg és a gyógyító személyzet között. A lelkész feladata egyfelől nagyon bonyolult a kórházban, mert egy súlyos gondokkal küzdő egészségügyi rendszeren belül dolgozó gyógyító személyzettel találkozik, mely önmagában sok megoldatlan problémával szembesül. Emellett a lelkész feladata a beteg és a betegség családon belül való elfogadtatása. Ugyanakkor a lelkész feladata tekinthető roppant egyszerűnek is, hiszen az alapvető keresztény értékeket képviseli a kórházban, mely néhol egy szó, néhol egy kézfogás, ölelés vagy akár egy hosz- szú csend. A lelkészi segítségnyújtás sosem lehet dogmatizáló vagy moralizáló, hiszen a betegben így csak alaptalan lei- kiismeret-furdalás ébresztődik. Igazán csak figyelő meghallgatással, empátiával kísérhetünk beteget Isten felé. Feladatunk, hogy támogató társként álljunk a betegágynál. A lelkész feladata egyfajta „lelki diagnózis” felállítása, hogy minden egyes szavával és gesztusával épp annyit és ott adjon, amennyit a beteg igényel, amennyire szüksége van, hogy nyugodalmat leljen Istenben. Lukovits Eszter 4
