Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-03-22 / 12. szám

1998. MÁRCIUS 22. 3.oldal Evangélikus Élet Rejtő Mária - a fáradhatatlan lélekmentő „ Jöjjetek utánam, és én emberhalá­szokká teszlek titeket. ” Mt 4,19. Amikor Rejtő Máriára (1911-1995) emlékezem, elsősorban is Jézusnak ez a szava jut eszembe. Annál is inkább, mi­vel én is egy vagyok azok közül, akiket bekerített és Jézushoz vont az ő engedel­mes hűséggel kivetett bizonyságtevő há­lója. De térjünk vissza a különösen meg­áldott, drága élet elejére. Édesanyja elmondta, hogy Mária-leá- nya ifjúkorában éppen olyan volt, mint többi leánytársa. Eleven és mozgékony a kor szokásai szerint. Szegedi egyetemi hallgatóként azonban súlyos betegségbe esett. Kórházi kezelése alatt sokáig élet­halál között lebegett az élete. De az Úr megsegítette, életben maradt. Kórházból hazajövet szülei nemcsak meggyógyul­ta^ hanem megújultan kapták vissza, egészen más leányként. A súlyos beteg­ség által Isten véget vetett addigi életé­nek, és örvendező ifjúságát ettől fogva az Úr engedelmes követése töltötte ki. Emberek halászává lett. Elmondhatta: áldásul volt nékem a nagy nyomorúság. Gyógyulását és új életét egyedül Jézus­nak köszönte. A jó munkát benne az Úr kezdte el, s véghez is vitte a Krisztus napjára. Ennek a tudatában élt és mun­kálkodott. Kicsiny, törékeny testében mindenre volt ereje abban, aki őt meg­erősítette. 1939-ben Rozsnyóra került az ottani Evangélikus Kereskedelmi Iskolába. Jó alkalma volt tanárokkal és diákokkal szí­ve legbensőbb kincséről beszélni. Hama­rosan érdeklődő kör alakult ki körülötte. Én is akkor ismertem meg őt, és kerül­tem hitének hálójába. Kezdettől fogva bekapcsolódott a gyü­lekezet életébe, s az ébredés ügyét lelkén viselő fiatal lelkésznek (Terei Endre) nagy segítséget jelentett Rejtő Mária imádkozó és bizonyságtevő szolgálata. Bibliaórák, imaórák kezdődtek, melye­ken nagy épüléssel hallhattuk Mária hozzászólásait, bizonyságtevését, buzgó imádságait. Jelenléte az iskolában és a gyülekezet­ben fordulatot hozott sokunk életébe. Imádságban hordozta lelkészét, munka­társait és diákjait, mindenkit, aki biza­lommal fordult hozzá. Az Úrral való tö­retlen kapcsolata tette gyümölcsözővé emberekkel való közösségét is. A háború után el kellett hagynia Rozs­nyót - minden magyarországi tanárt ki­utasítottak -, de a kapcsolatot levelezés­sel és gyakori látogatással azután is fenntartotta diákjaival és hívő testvérei­vel. Rozsnyó után a nyíregyházi Evangé­likus Gimnáziumba került, ahol ugyanez folytatódott. Itt már nagyon aktív közös­séget talált lelkészekkel, pedagógusok­kal, fiatalokkal, úgyhogy nagyon merész elhatározással - Szentlélek vezetésére - kész volt lemondani tanári pályájáról, és egészen a lelkek mentésére áldozta éle­tét. Túróczy Zoltán püspök az éppen soron levő lelkészvizsgára behívta s annak szép eredménnyel való megállása után mint képesített gyülekezeti munkás állt be az evangélizáció szolgálatába. Gyüle­kezeti evangélizációkon , konferenciá­kon, csendesheteken (Gyenesdiás, Főt, Répcelak), hitébresztő sajtóban fáradha­tatlanul szolgált. Mikor ez az egyházi szolgálati ág lehetetlenné vált, akkor se vált tétlenné, hanem a maga csendes és szívós módján, megfogalmazott keretek nélkül is folytatta lélekmentő munkáját. Ahol már egyszer megfordult, oda fele­kezeti határok nélkül hívták. Végzett ci­gánymissziót, iszákosmentő, lelki se­gélyszolgálatot, egyesek lelkipásztorolá­sát éppen úgy, mint csoportok együtt- tartását. Budapesti lakása mindig nyitva állt a szabadulást keresők számára. Külföldről is fogadott látogatókat, sőt külföldi evangélizációs utat is tett Svájcban, Né­metországban. Mérhetetlenül sokat for­dított idegen nyelvből, amit saját gépelé­sével éppúgy sokakhoz eljuttatott, mint nyomtatott kiadásban. Főleg életrajzi iratok vonzották, hogy mások is olvas­hassák, hogyan munkálkodott az Úr egy- egy ember életében, bizalmat ébresztve az olvasóban is, mi minden történhetik a Szentlélek ereje által akármely bűnös életében, aki hittel fogadja Isten igéjét. Akik vele kapcsolatba kerültek, tapasz­talhatták, hogy az Úr, aki őt erre a szol­gálatra elhívta, áldássá is tette sokak szá­mára. Felelősségére jellemző, hogy már nagy betegen is felkelt a betegágyból, hogy halála előtt pár nappal is megtart­son olyan házi bibliaórát, amit még egészségesen megígért. Hű volt mindvé­gig, s bizonnyal elvette az igazak koro­náját. id. Deme Károly Még egyszer az „agresszionáriusokról” Dr. Bodrog Miklós, lapunk március el­sejei számában, találóan szellemes kife­jezéssel agresszionáriusoknak nevezte azokat a lelki terroristákat, akik lelkünk megerőszakolására szakosodtak, és akik­kel nap, mint nap találkozhatunk utcá­kon és tereken, aluljárókban és tömeg- közlekedési eszközökön egyaránt. Kár, hogy vélhetően, éppen hozzájuk, aligha jut el ez a tudományos alapossággal ki­dolgozott diagnózis a „lelki skalpvadá­szat” sejthető mélyebb mozgatórugói­ról... De ugyanakkor, akik feltehetően olvas­sák újságunkat: egyházunk népe, gyüle­kezetünk tagjai, félek, hogy egyfajta fél­reértett bátorítást is kiolvashattak a so­rokból a „kép szöveg nélkül" keresztyén élet további nyugodt folytatására. Attól tartok, hogy sokan, konfirmációnk óta, nem beszéltünk sehol, senkinek nyilvá­nosan a hitünkről, eltekintve az istentisz­teleti liturgiában található közös hitval­lás „kötelező gyakorlatától”. Az evangé­likus, de talán a többi történelmi egyház­ra is jellemző vonásunk lett ez a „mér­téktartó visszafogottság és szerénység". Elvégre sokat halljuk ma is bizonyos kö­rökből, hogy a hit magánügy, világnéze­tileg „semleges” oktatás és média kell, csak semmi „keresztyén diktatúra”... Csoda-e, ha a gyakran „beszédzavarral” küszködő, hallgatag és néma egyházak visszahúzódásából támadó légüres térbe berobbantak a szekták gátlástalan lelki kalandorai és terroristái?! Ha a lámpás a véka alatt érzi csak biztonságban magát, ha a só megbújik a sótartóban, ha a he­gyen épített város fedezékbe vonul, cso­da-e, hogy azok harsognak, akiknek in­kább hallgatniuk kellene? Vajon lenne-e még keresztyénség a vi­lágon, ha Jézus tanítványai csak akkor szólaltak volna meg, amikor valaki kér­désre méltatta őket?! Természetesen nem tetszeleghetünk az egész világot kioktató bölcs és mindentudó egyház szerepében, de ugyanakkor, ha csak külön kérdésre és kérésre merünk megszólalni, éppen a világ iránti felelős szeretetünket, krisztu­si küldetésünket áruljuk el. Én is félek a csak szövegelő, kép és fe­dezet nélküli „hitetlen hívőktől”, de ugyanígy félek a kép szöveg nélküli, né­ma „rejtvényektől”... Az agresszionáriu- sokkal szemben kevés a csendes ellenál­lás. Ok éppen azért válhattak ennyire hangadókká, mert mi elhallgattunk, sőt, ami még veszélyesebb: mi elhallgatunk sokszor valamit, Valakit, Akivel pedig tartozunk az egész világnak. Az agresszionáriusok inváziójával szemben csak egy valóban missziói lelkületű, az ige kétélű kardját forgató, Krisztust hir­dető és megélő egyház tud helytállni. A „köldöknéző”, önmagába forduló, csak önmagával foglalkozó és önmagáért re­megő, néma egyház önmagát szanálja. Amit nem tudott elvégezni kívülről, erő­szakkal csaknem félévszázad ateista dik­tatúrája, azt hamar elvégezheti a belső közöny, kicsinyhitűség, a belső széthúzás és széthullás... ' Valódi harci helyzet ez! Ideje lenne fel­ocsúdni a kényelmes, de halálos álom­ból: ez már nemcsak ébresztő, hanem ri­adó! Gáncs Péter Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hagyományos nyílt napjára 1998. április 16-án, csü­törtökön kerül sor. A nap a szokásos reggeli áhítattal kezdődik 7.45-kor a zuglói templomban. Délelőtt a szokásos előadá­sok lesznek, ebéd után lehe­tőség kínálkozik a Teológiá­val való szervezett, mégis kötetlen ismerkedésre. Az EHE kéri az érdeklődő­ket, hogy jelezzék részvételi v. szándékukat. folytatás az első oldalról szágban a Szent Bertalan éji vérfürdőre emlékezve, folytatta a keresztyénségnek a zsidók ellen elkövetett bűnei és az ink­vizíció kegyetlenségeinek feltárásával. De nem szabad arra gondolnunk, hogy csak „Róma bűneiről” lehet beszélni. A tét az általános keresztyén megtisztulás, hogy így léphessük át a harmadik évez­red küszöbét. A beszámoló összefoglalta az ÖTK által rendezett konferenciák eredményeit, külön rámutatva a múlt év szeptemberében Dobogókőn rendezett „A vallásszabadság és az új vallási moz­galmak" konferenciára. Emlékeztetett az ebben az évben sorra kerülő Egyházak Világtanácsa jubileumára. Külön jelentésben adott számot Kovách Attila ny. püspök a Tanulmányi Füzetek megjelent köteteiről és Bajusz Ferenc ny. teológiai tanár a Terra Sacra - szentföldi utazásokról. Hagyományos eseménye az évi beszá­moló közgyűlésnek egy külföldi jelentős személy előadása. Ez alkalommal az eu­rópai keresztyénség egyik legismertebb keresztyén egyénisége Johannes Rau, Észak-Rajna Westfália mi­niszterelnöke, a német evan­géliumi egyház tagja tartott előadást „A keresztyén ember és a politika címmel. Előadását kérdéssel kezdte: „ Van egymáshoz köze a hitnek és a hétköznapoknak?” Más­ként feltéve: Lehet-e a Hegyi Beszéddel politikát csinálni? Luther válasza világos: Nem! Érdekes, hogy ezt a kérdést mindig a politikusoknak te­szik fel. Vissza kérdezhetünk: Lehet-e élni a Hegyi Beszéd alapján? Nekünk azon kell lennünk, hogy értelmet tudjunk adni az életnek. Nem kell egy párthoz vagy pártokhoz fordulnunk, de szükségünk van türelemre és kompromisszum - kész­ségre. A béke és igazság a ke- Johannes Harmati Béla, Tóth Károly és Johannes Rau az elnökségben. resztyének feladata, politikai ellentétek­nek nem kell ellenségeskedéssé fajulnia. A keresztyén hit pedig abban is segíthet, hogy mit lehet és mit szabad. Egy jobb világ megteremtésén kell fáradoznunk, a földön pedig nem tudjuk megvalósítani a mennyet, de az új ég és új föld megterem­tése nem a mi munkánk eredménye lesz. Boldogok, akik hitben járnak, mert ott Jézus van, Jézussal vagyunk, - fejezte be nagy érdeklődéssel kísért előadását Johannes Rau miniszterelnök. Számos kérdést tettek fel a hallgatóság köréből, melyekre válaszolva megtud­tunk valamit arról, hogy a né­met egyház helyzete is küzdel­mes a szekularizáció hatása miatt, ha általánosságban néz­zük, elveszíti népegyház jelle­gét. A környező társadalom, melyben a keresztyének élnek, ha nem is nevezhető egyházel­lenesnek, de „nem keresztyén” társadalom. Ma a népegyház kisebbségi egyház. Ehhez járul még az anyagi kérdés nehezeb­bé válása, az egyházi adófize­tés csökkenése. Megválaszo­landó kérdésként áll a német egyház előtt, vajon az európai integrációban hol áll majd az egyház? A miniszterelnök eb­ben a mondatban sűrítette a feladatokat: „sokat kell ten­nünk, hogy az evangéliumi hit felismerje küldetését!” Rau előadását tartja, Szentpéteri Péter tolmácsol. tszm Közéleti megújulás Volt okunk örömre egyházunk új, törvényhozó zsinatának alakuló ülésén. Elsősorban a bemutatkozásokat hallgatva. Mind a lelkészeket, mind a nem lelkészeket tekintve fiatalabb Zsinat ült össze, mint a korábbi volt. Meghatározóak a 35-40 év közötti korosztályok, megközelítőleg azonos a fiatalabbak és idősebbek aránya. A nem lelkészek foglalkozási palettája is színesedett. Szükség is van erre, mert nem csekélyek a felada­tok. Ismeretes, hogy a zsinati törvény előírja, hogy mindig le­gyen választott, megalakult Zsinat, amely a törvények karban­tartása, megújítása érdekében bármikor összehívható. Bár­mennyire elismerésre méltó munkát végzett az 1991-97 között ülésezett Zsinat, egyrészt maradtak a törvénykönyvben ellent­mondások, amelyek egyértelműsítésre várnak és ezeket csak a Zsinat eszközölheti, másrészt főként az 1998-2000-es úgyne­vezett átmeneti időszakkal kapcsolatban is vannak eldöntendő kérdések. Sőt, az Országos Presbitérium által kiküldött, a 2001-ben bevezetendő új struktúra hatásvizsgálatát végző bi­zottság munkája nyomán is elképzelhető, hogy módosítások lesznek szükségesek. Mindez mintegy megerősíti a korábbi Zsinat előrelátását. Ugyanakkor mindig hangsúlyozni kell, hogy a folyamatos zsinati lehetőség nem teremthet jogbizony­talanságot, nem kérdőjelezheti meg a törvények végrehajtását. Különösen sajátos - és ezzel függ össze a jelen problémák többsége -, az átmeneti időszak. * Látványos volt a gond az alakuló ülésen és feltehetőleg ezért a küldöttek rosszabbul élték meg ezt a napot, mint amilyen va­lójában volt. Bizony a lelki megújulás mellett, talán abból kö­vetkezően, szükség van közéleti megújulásra is. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az egyházban is meg kell tanulni a különböző né­zetek ütköztetésének a kulturált módját, egymás véleményének a tiszteletben tartását, a másik álláspont sikerének jó szívvel való elfogadását. Másrészt mindez azért hangsúlyosabb a Zsi­naton, mint egy világi parlamentben, mert az egyházi törvény­hozó testületben nem pártok ütköznek meg, hanem együtt kell munkálkodni a legjobb megoldás kialakításán. Mint a keresz­tyén élet minden mozzanata, ez is a hit próbája. Nem elvtelen magatartást, megalkuvást diktál ez, de annak tudatát, hogy vé­gül is nem az egyház szervezeti, jogi kérdései a döntőek a hit­élet szempontjából. Egy ponton túl nem szabad a húrt feszíte­ni, ezeket az ügyeket túlértékelni. Ugyanakkor - és ez az élet összetettsége - etikai tekintetben nagyon lényeges minden. És itt szükséges az a bizonyos köz­életi megújulás. Mert súlyos etikai kérdés is, hogy a zsinati kül­döttek milyen hatások nyomán alakítják ki véleményüket. És e téren nemcsak félévszázados, hanem lehet, hogy több évszáza­dos görcsöktől kell végre megszabadulni. A vezetők megbecsü­lésének, az irántuk érzett szeretet kifejezésének nem az a sze­rencsés módja, ha véleményüket szolgaian követjük. Nem örül­tem, amikor a zsinati törvény kizárta a Zsinat vezető tisztségei­re való választhatóságból az egyházkormányzás tagjait, elvi okokból nem örültem, mert ezt is a Zsinat korlátozásaként él­tem meg, úgy véltem rábízható ez a zsinati tagságra, bölcses­ségére. Az alakuló ülés megváltoztatta a véleményemet. Amennyire nem lenne helyes és rontaná a vezetés hatásfokát az egyházkormányzás jogkörének a szűkítése, annyira helyes a zsinati jogalkotás elválasztása a végrehajtástól. Hiszen a tör­vényhozás jelöli ki a végrehajtás medrét, mozgásterét. Az alakuló ülés viszontagságai ellenére eredményes volt, megválasztotta a Zsinat elnökeit és alelnökeit. A többi tisztség- viselő megválasztása az alakuló ülés folytatására maradt. Ma­ga a választás minden formai és tartalmi igénynek megfelelt és a szavazati arányok is a zsinati tagság jelentős bizalmát tükröz­ték Reuss András és Thurnay Béla elnökök, ifj. Hafenscher Károly és Sztruhár András alelnökök iránt. Amiért nem volt egyértelműen sikeres a nap és nem kerülhe­tett sor minden választásra, az egy lényegében pozitív konflik­tus miatt alakult ki. Sólyom Jenőt, a Déli Egyházkerület fel­ügyelőjét az Országos Közgyűlés - szabályszerű választás eredményeként - az Országos Egyház küldötteként delegálta a zsinatra. Időközben azonban az Országos Presbitérium bizott­sága az országos ügyész javaslatára azt a jogértelmezést fogad­ta el, hogy a kerületi felügyelőket is - már az 1998-2000 közöt­ti átmeneti időszakban is - országos elnökségi tagoknak kell te­kinteni, és ily módon hivatalból tagjai a Zsinatnak. Ezért ne­vezhető pozitívnak a konfliktus, mert nem valami vagy valaki ellen irányult, hanem azt kellett eldönteni melyik mandátum alapján tagja a Zsinatnak a Déli Kerület felügyelője. A mandátumvizsgáló bizottság a hivatalbóli tagságot igazol­ta, az országos ügyész ezt azzal is alátámasztotta, hogy egy ke­rületi felügyelő mindenképpen, tehát, ha „csak” a kerületi el­nökség tagja, akkor is országos egyházi vezető, így feltétlenül ebben a minőségben van helye a Zsinaton. Az ezt követő vitá­ban ugyanis az is tisztázódott, hogy ha Sólyom Jenő választott tagként vesz részt a Zsinaton, akkor jelölhető-e elnöknek vagy alelnöknek. Az országos ügyész ezt a zsinati törvény megkerü­lésének értékelte. Végül a legszorosabb szavazás - 39:36 - dön­tött, megerősítve a mandátumvizsgáló bizottság álláspontját. A vita és a szoros szavazás is azzal függhetett össze, hogy a Déli Kerület elnöksége erőteljesen a másik állásponton volt. Az eredmény polarizáltabbnak, megosztottabbnak mutatta a testületet, mint amilyen valójában. Remélem, a továbbiak iga­zolják majd optimista vélekedésemet. Az egyházban természe­tesen a lelki alkalmak a meghatározóak. Az istentiszteletek, a bibliaórák, a konferenciák. De nem becsülhető le - főleg az el­nyomás, a korlátozás évtizedei után - a közélet szerepe. Ezért is illeti meg - nézetem szerint - az Evangélikus Elet olvasóit is a tájékoztatás az egyházi közéletről, a konfliktusokról is. A 91- 97-es Zsinat is egyfajta közéleti fórum volt. Tanulnunk kell az egyházhoz méltó emberi együttélést, azért is, hogy jó törvénye­ink betöltsék hivatásukat, a presbitériumi ülések és a közgyű­lések se formálisak legyenek, hanem serkentsék a gyülekeze­tek, az egyházmegyék, a kerületek, egész egyházunk életét, működését. FrenkI Róbert

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom