Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-05-17 / 20. szám

1998. MÁJUS 17. 3.oldal r Evangélikus Elet Számvetés az egyházkerületek házatáján A tavasszal szokásos beszámoló ülése­ket április utolsó hetében mindkét kerü­letben megtartották. A kerületi presbité­riumok értékelik, megbeszélik a jelenté­sekben foglaltakat. Határozataikat az Országos Presbitérium elé terjesztik és elfogadásuk esetén kerülnek majd végre­hajtásra. A jó tájékozottság kedvéért azonban - rövidítve - közreadjuk a je­lentéseket, hogy egyházunk tagjai előtt ismertek legyenek azok a kérdések me­lyek a presbitériumokat foglalkoztatták. A Déli Egyházkerület Presbitériuma április 24-én ülésezett. Dr. Sólyom Jenő kerületi felügyelő évek óta azon szorgoskodik, hogy az egyházkerület területéhez tartozó telepü­léseket megfelelően ossza be és tartsa számon. Mindeddig nem sikerült teljes értékű munkát végezni, - sok kérdőlapra nem kapott választ. „Most újra itt van ez a besorolás azzal, hogy a közigazgatási­lag nem önálló települések közül csak azokat hagytam meg, melyek valamelyik egyházközség nevében előfordultak. Kérni fogom annak határozatban való ki­mondását, hogy minden egyházmegye június 30-ig nyilatkozzon a területén lé­vő települések besorolásával kapcsolat­ban.” Ezután készülhet pontos név- és címtár. Egy másik javaslata volt a lelké- szi naplóval kapcsolatban. Tavaly került bemutatásra a Somogy-Zalai Egyházme­gye lelkészei által készített tervezet a lel- készi naplóra, ami ott már használatban is van. Jó lenne hallani, érkeztek-e s mi­lyen észrevételek, esetleg javítási javas­latok a többi egyházmegyéből, vagy az ülés után erről is elfeledkezett minden­ki... Még mindig nem jutottunk oda el, hogy a presbitériumban is sokszorosan meg­tárgyalt, a zsinat által törvényesített egy­házközségi beosztás szerint érkezzenek a jelentések, egyházközségként egy íven. Ez nemcsak az összesítést nehezíti, ha­nem arra is utal, hogy egyházközségi szihten bármiféle átrendezés rendkívül lassan tudatosodik a TélRSfzekben és a hívekben is... Az egyházközségek elég jelentős ré­szében, kis gyülekezetek esetében is, ugyanazokat a létszámadatokat jelen­tik már évek óta a lelkészek. Ez nemcsak a nyilvántartott létszámra, hanem a vá­lasztói névjegyzékben szereplők számá­ra is vonatkozik, mintha nem lenne lé­nyeges különbség a keresztelések és te­metések száma között... Szíven ütött, amikor a megszűnt Csongrád-Szolnoki Egyházmegye utolsó egyházmegyei felügyelője elmondta, hogy ma egész Szolnok megyében nem lakik egyetlen evangélikus lelkész sem. Ennek következményeként már eddig is oly mértékű leépülés következett be, hogy emberileg szinte reménytelennek látszik néhány, a zsinati rend szerint önállónak nyilvánított egyházközség önállóságának a fenntartása. Nagyon fontosnak érezném, hogy az egyházme­gyék tekintsék át újra - már a néhány év múlva várható lelkészszámra tekintve -, hol lenne szükség a szolgálat megerősí­tésére, új szolgálati területek nyitására. Hajlamosak vagyunk sokat beszélni ar­ról, hány püspök kellene, s hogyan kelle­ne beosztani közöttük a munkát. Beszél­jünk most inkább arról, hogyan kellene az alapoknál, a gyülekezetek szintjén kezdve megújítani a szolgálatot, hogy az minél több embert érjen el. Jelentésének további részében iskolá­ink helyzetéről szólt, megemlítve, hogy még mindig nem kapták meg a kormány­tól a nekik járó részt. Az új zsinattal kap­csolatos álláspontjáról is tájékoztatott (Lapunk április 5-iki számában erről ol­vashattunk). Végül ráirányította a figyel­met arra az erkölcsi válságra, melyből való kilábalásban az egyháznak komoly szerepe lehet. Dr. Harmati Béla püspök jelentésé­ből a következő részleteket adjuk közre: Egyházi életet szervezni, gyülekezeti alkalmakat készíteni, új adminisztrációs rendet fabrikálni, mindezt a kereszt jelé­ben tesszük. Hányszor cseréljük át még­is reménységünket egyházban és egyhá­zon kívül a spirituálisból a materiálisba, amikor azt gondoljuk, hogy még az egy­házban is mindent a pénz irányít! Isteni küldetésben élni azt jelenti, hogy a ke­reszt hatalmát, Krisztus emberi érdem­szerző, azért megfizető emberi cseleke­detek nélküli szeretetáldozatát hirdetjük. Harcolni kell a krisztusi jelképek győzel­méért a materiálisak felett az egyházban is! Néhány kiemelkedő eseményt is felso­rolt a jelentésben: December 13-án szenteltük fel Buda- pest-Cinkotán az új Missziói Központot. Visszakaptuk a gyülekezet régi iskoláját és több terv is született annak hasznosí­tására. Végül a finn-svéd-norvég-dán misszió és egyházunk fele-felerészben adott anyagi támogatásával elkészült az irodát, stúdiót, vendégszobákat és szol­gálati lakást magába foglaló, jól sikerült tervezésű és kivitelezésű központ... Február 21-én Lakitelken, a Népfőisko­lán rendeztük meg országos Ordass- emléknapunkat. Mártír püspökünk húsz évvel ezelőtt halt meg és a Népfőiskola egyházi emléknapjai sorában Mind- szenty József és Apor Vilmos katolikus egyházi megemlékezése után és Ravasz László református és az unitárius egyház emléknapja előtt. Érdekes tény, hogy mindegyik felsorolt emléknap közül a legnagyobb érdeklő­dést az evangélikusok mutatták. Jó szer­vezéssel éppen az emléknap előtt jelent meg Szépfalusi István bécsi lelkészünk szerkesztésében Ordass Lajos műveinek negyedik kötete, 1948-as bírósági peré­nek teljes anyaga. Megdöbbentő doku­mentum a kötet! Március 7-én Kecskeméten, április 4-én pedig Kiskőrösön került sor Idősek Nap­közi Otthona és a Jó Pásztor Szeretetott­hon felszentelésére, mindkettő Bács-Kis- kun Egyházmegyénkhez tartozik. Eddig egy diakóniai intézmény sem volt az egyházmegyében, most egyszerre kettő­vel gyarapodott. Gratulálunk! Az elmúlt hetek kormánnyal történő tárgyalásai azt mutatták, hogy ha a jelen­legi törvényi rendelkezések állami rész­ről nem változnak és ugyanúgy nem kap­juk meg teljes összegben azokat a közok­tatási, felsőoktatási és szociális támoga­tásokat, amelyek a törvény szerint jár­nak, akkor egyházunkat a többi magyar történelmi egyházzal együtt komoly anyagi válság fenyegeti... Néhány vonatkozásban érezhető az új zsinati törvényi szabályozás bevezetése, így például a lelkészek státusza dolgá­ban. Az új szabályozás szerint ugyanis a rendelkezési állomány megszűnik és aki nincs státuszban, az nem tekinthető evangélikus lelkésznek. A lelkészek után pedig az egyház köteles fizetni szemé­lyenként az egészségbiztosítási - és nyugdíjjárulékot. A vonatkozó részletes szabályrendelet az elsők között készül majd el a lelkészi hivatalok ügyrendjére és adminisztrációs határidőre vonatkozó rendelettel együtt... Évek óta foglalkozunk egyházi struktú­ránk megújításával, főleg a zsinati tör­vényalkotás összefüggésében. Az elmúlt hat év hibája az volt, hogy felülről, a ke­rületek felől kívánták megújítani és meg­változtatni a struktúrát, holott a kérdések visszavezetnek bennünket az alapokhoz, a bázishoz. A házépítést sem lehet felül­ről kezdeni. Jövőnk átgondolását, a kö­vetkező században végzett szolgálataink tervezését ott kell kezdenünk, hogy meg­vizsgáljuk jelenlegi egyházközségein­ket... Vannak azonban olyan városok, köz­pontok, ahol a lelkészi szolgálatot min­denképpen fenn kell tartanunk... Országos szinten szükségünk van azu­tán a gyülekezeti felméréseken kívül az intézmények iránti kereslet felmérésére is... A mai politikai helyzetben elmondhat­juk, hogy 150 évvel Széchenyi után is még mindig kevés a tőle követelt „kimű­velt emberfő” hazánkban, és ez igaz er­kölcsi valamint politikai értelemben is, nemcsak az iskolázottság terén. A politi­kai sárdobálás, a közéleti hazudozás és korrupció mindennapos tapasztalatai nem beletörődésre, hanem felelős változ­tatásokra hívnak fel, - fejezte be a püs­pök jelentését. Az Északi Egyházkerület Presbitériumának ülése április 28-án volt D. Szebik Imre püspök jelentéséből az alábbiakat idézzük: Az 1997. esztendő eseményei és ered­ményei egyaránt arra a belső felismerés­re késztettek, hogy Egyházkerületünk Presbitériuma előtt ezen az ülésen szol­gálatunk három területéről szóljak ki­emelt hangsúllyal: A gyermekek és az ifjúság között végzett szolgálat. - A leghálásabb fel­adatok egyike nyitott szívek, nyiladozó értelmű gyerekek között Istenről, hitről, Jézus Krisztusról szólni. Ám mégis a legnehezebb szolgálat egyike. Az első nehézség, hogy elérjük, megkapjuk őket. Új helyzetünkben hatalmas segítség, ha óvodában, iskolában várnak ránk és megtarthatjuk az órát. Ez azonban nem mindig van így. Iskolákkal való kapcso­lat, szülők között végzett látogatás felté­telezi az eredményes gyermekmunkát. Gyermekmunka nélkül nincs utánpótlás. Amit ugyanis a legkorábban elvetünk a következő nemzedék leikébe, az fakad életre, szökken szárba és terem megany- nyi gyümölcsöt - Jézus ígérete szerint. Ha azonban pusztán a keresztelések szá­mát vetjük egybe, míg 1991-ben 2127 keresztelés volt egyházunkban, addig 1997-ben mindössze 1394. Egyharmad- dal, 733-al kevesebb. Hasonlóan csök­ken a konfirmandusok száma is. 1991:1483; 1997:1186. Növekedett viszont - reméljük nemcsak statisztikailag - a hitoktatásban résztve­vők száma: 1992:8446; 1997:10096. Fontos, hogy ezen órák komoly tartalmat nyerjenek és érdekes alkalmai legyenek a hitoktató és a gyermekek Krisztusra ta­lálásának. Érdemes a konfirmáció tradi­cionális, de nagy lehetőséget kínáló al­kalmára is odairányítani figyelmünket... Szemügyre kell vennünk még az ifjúsá­gi munkát gyülekezeteinkben. Feledhe­tetlenül szép alkalom volt a paksi talál­kozó evangélikusságunk számára. Itt hangzott el az a javaslat, hogy legyen minden gyülekezetünkben ifjúsági mun­ka! Ennek már eddig sem volt akadálya. Legfeljebb a lelkész, esetleg az ifjúság hiánya. Lelkipásztori munka. - Nem tartozik a látványos feladatok közé. Olykor nehe­zebb, mint az igehirdetés. Míg az utóbbi­ra fel lehet készülni, addig a látogatásnál váratlan kérdések hangzanak el. Vizsgá­zik a lelkész empátiából éppúgy, mint bibliaismeretből vagy dogmatikából. Vá­laszaira is rögtön érkezik reakció. Eset­leg ellenkezés. A beszélgetés eredmé­nyességét is nehéz érzékelni. Mégis rendkívül fontos. Ha tanácsolhatok bár­kit, úgy vélem, hogy a belső kör mintegy 40 %-ban viheti el látogatási energián­kat, míg a nagyobb időszázalék minden­képp a gyülekezet perifériáján élőket il­leti. Ez juttatja kifejezésre a látogatásban missziói szándékunkat. S ez akkor is igaz, ha nem is gondolhatunk arra, hogy minden látogatásnak kézzel fogható „haszna” mutatkoznék. Arra azonban igen, hogy a cura pastoralis önmagában érték és szolgálat. A meglátogatott átélte, egyháza, papja gondolt rá. Tömegtájékoztatási eszközök igény- bevétele és kulturális alkalmak. - Alig­ha vonható kétségbe, hogy a rádió, tele­vízió és a nyomtatott betű szolgálata a gyülekezetépítés fontos és sajátos formá­ja. Jó, hogy minden második hétfőn fél óra a magyar evangélikus egyházé a Kossuth rádióban. Felhívják-e erre a lel­készek a figyelmet? Jó, hogy havonta van evangélikus Örömhír a televízióban. Nézik-e híveink országszerte? Ezen mű­sorok nézettségét is mérik. Társadalmi támogatottság híján nem lehet helyet és időt nyerni a tömegtájékoztatásban. Gyülekezeti lapjaink száma örvendete­sen növekszik. Fontos eszköz a lelkész kezében tájé­koztatásra, beszámolókra. Van-e minden gyülekezetben? Vagy már az Evangéli­kus Élet című hetilapunkat is visszaküld­jük, nehogy valaki megvásárolhassa. Egyetlen országos és „hivatalos” lapunk... Gyermek és ifjúsági munka, családláto­gatás, médiumokban helytállás, vélem, ezen áll vagy bukik - emberileg - az egyház, az egyes gyülekezetek jövője. A továbbiakban a társadalmat érintő kérdésekről szólt a jelentés: „Nemzetünk fogyása mellett aligha lehet szó nélkül elmenni. Egy Pápa nagyságú várossal kevesbe- dik évente az ország. Több faktorú segít­séggel lehet ezt a fogyó trendet megvál­toztatni, egy nemzedéknyi idő eltelte alatt bevezetett kedvező támogatási in­tézkedésekkel.” Szólt még a lelkészi fizetésekről, mely­hez négy fizetési táblázatot készítettek és terjesztettek fel az Országos Presbitéri­umhoz. Felmerült az egyházi iskolákban hittant tanító lelkészek jogi státusának rendezése is. Folytatni kell a gyülekezetépítés szol­gálatát. Igaz, hogy a gyülekezetekben él Isten népe, ahol hirdettetik az ige és a szentségeket megbecsülik, élnek vele. Minden más egyházi intézménynek is szükséges e szolgálatot segíteni, - fejez­te be jelentését a püspök. 1998 március idusa a Líceumban 150. évfordulóját ünnepeljük annak a napnak, annak a történelmet formáló eseménysorozatnak, amelynek jelentő­sége nem csökken, dicsősége, sugárzása nem halványul, üzenete nem évühefazi" évek, évtizedek múlásával sem. 1848 márciusa és az azt követő hóna­pok máig ható érvénnyel adnak példát minden nemzedéknek hazaszeretetről, cselekvő hazafiságról, nemzeti öntudat­ról. Országszerte ünnepi megemlékezések, irodalmi műsorok, vetélkedők, kiállítá­sok méltatták a 150 évvel ezelőtti ese­ményeket. így volt ez városunkban és természetesen iskolánkban is. Háromna­pos rendezvénysorozattal emlékeztünk meg a történelmi napokról, a történelmi események szereplőiről. Ennek a megemlékezésnek egyik állo­mása volt az a kiállítás, amelyet az isko­la klubjában tekinthettek meg a látoga­tók. Mi tehet emlékezetessé, maradan­dóvá, egyedivé egy iskolai kiállítást? A válogatás, elrendezés sajátossága és egyszerisége mellett az, ha olyan sze­rencsés helyzetben van az iskola, hogy 1848-at a sajátjának is tekintheti, hiszen az iskola falai között is zajlottak a törté­nelmi események, az iskola egykori di­ákjai is alakítói voltak a történelemnek. A Líceum 48-as diákjai napokon keresz­tül irányítják nemcsak a gimnázium, ha­nem a város életét is. A paguk fiatalos lendületével, lázadó szellemével petíci­ót fogalmaznak, szónoklatokat monda­nak, fáklyás felvonulást rendeznek, nemzetőrséget szerveznek. A kiállítás megidézi ezeket az emlékeket, esemé­nyeket. Olvasható az április 7-én kelt Reformkívánatok szövege, amelyben az ifjúság szenvedélyes hangon fogalmaz­za meg az. iskola életével kapcsolatos észrevételeit, tesz javaslatot a változta­tásra. Már másnap megszületik a tanári kar válasza Felvilágosító jegyzések cí­men, amely önmérsékletre szólítja fel az ifjúságot. Ők ezt elutasítják, s egy még élesebb hangú irattal válaszolnak, a Ké­ső válasz a kora megtámadásra címmel. Bár úgy tűnik, összeütközésbe került a diákság és a tanári kar, valójában mindkét felet a jobbítás, a reformok szándéka vezé­relte. Jól példázza ezt, hogy a soproni nem­zetőrség Líceumi VII. századában már együtt van tanár és diák. A kiállított doku­mentumok között szerepel az a névsor, amelyben aláhúzva olvashatók a licisták nevei. A kiállítás anyagát összeállította: Horváth Edit, Németh Lászlóné, Sámson Klára, if. Sarkady Sándor. A jubileumi ünnepség egyben iskolai tiszteletadás is volt; iskolánk emléktáb­lával örökítette meg a VII. század dicső­ségét, s állított emléket az egykori diák, Murmann Sámuel tisztéiétére. A főhad­nagyi rangban szolgáló Murman, előbb Sopronban szolgált, majd Arad megye és város nemzetőr őrnagyaként harcolt. A császáriak 1849 augusztusában elfog­ták, s augusztus 25-én kivégezték. Sze­mélyében a szabadságharc egyik első ál­dozatát kell tisztelnünk. A kiállítás is felidézte emlékét, külön tablón szerepelt arcképe és életrajza. A soproni, líceumi ereklyék mellett a kiállítás végigvezet a forradalom és sza­badságharc történetén; megidézi a hősö­ket, térképvázlattal segít követni a harci eseményeket, hogy az ünnepségsorozat mottójául választott Juhász Gyula-i so­rok minden látogatóban megőrizzék 1848-49 emlékét: „A fold alól, a magyar föld alól, A vértanúk szent lelke földalol: ” S hogy a mai ifjúság valóban őrzi a történelmi múltat, s hogy a történelem valóban összeköt múltat és jelent, pél­dázta a kiállításon, hogy az 5. évfolya­mos kisgimnazisták rajzórán készített munkái is láthatók voltak a történelmi tablóképek mellett. Horváth Edit Emléktábla-avatás a soproni Líceum udvarán 1998. március 15-én 1998. március 15-én 17 órakor Sopron­ban - csatlakozva a városi ünnepséghez - a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gim­názium (Líceum) udvarán az iskola 441. tanévében avatták fel a Líceumi Hetedik Század és a forradalom egyik első mártír­ja, Murmann Sámuel emléktábláját. Sopronba, s így az Evangélikus Líce­umba, az 1848-as forradalom márciusi eseményeinek hírei először Pozsonyból jutottak el. A magyar- és németajkú sop­roni polgárság egyként védte a szabad­ságot és a polgári értékeket. Az ősi Líce­um diáksága Sopronban a forradalmi változások élére állt, jól példázza ezt a Líceumi Hetedik Század megalakulása és működése. A Szabadságharc küzdel­meiben több egykori diák is részt vett, így az 1817-ben soproni, apai ágon né­metajkú, polgárcsaládban született Murmann Sámuel is. 1830 és 1832 kö­zött volt az iskola diákja, majd a Bécsi Műszaki Főiskolán tanult tovább. 1835- tól közvitéz, majd Sopron város és kör­nyékének főparancsnoka lett. A temes­vári csatában való részvételéért, jóval az „aradi gyilkosságok” előtt kivégezték. A Murmann Sámu­elnek és a 48-as lí­ceumi diákságnak emléket állító táb­la Kutas László szobrászművész - volt licista diák - alkotása és aján­déka. Az emlék­tábla avatási ün­nepségén Sopron város polgármes­tere, dr. Gimesi Szabolcs mondott bevezető, köszön­tő szavakat, majd D. Szebik Imre, az Északi Evangéli­kus Egyházkerület Tanárok és diákok koszorúznak püspöke mondott ünnepi beszédet, s a tábla leleplezése után megáldotta azt. Az emlékezés és a tisztelet koszorúit a Szózat közös el- éneklése előtt helyezték el az ünnepre sokfelől érkező vendégek. Az Ausztriai Magyar Szervezetek Szövetségét dr. Deák Ernő képviselte. Ez az emléktábla példát adhat a Ma­gyarországon, Európában, vagy akár az egész világon élő magyarság számára a közös ügyért minden esetleg létező el­lentétet feledni és összefogni képes el- szánásra és cselekedetre. Tölli Balázs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom