Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-05-17 / 20. szám

4.oldal 1998. MÁJUS 17. Evangélikus Elet 50 ÓTESTÁMENTUMI KÉP KIÁLLÍTÁSA BUDAVÁRI GYÜLEKEZETBEN A Magyar és Német­nyelvű Budavári Evan­gélikus Gyülekezet egy különleges kiállításra hív. Szokatlan módon szeret­nénk összekötni a bepil­lantást Karl-Heinz Grage művészi alkotásába egy felfedezőúttal, amely az ószövetségi elbeszélések világába vezet. Ötven erőteljes bibliai témájú képet állítunk ki; olyan művész alkotta őket, aki nem speciálisan keresztyén környezetben volt otthon, de akiben kiskorától benne volt a vágy, hogy a Héber Bibliát képekbe öntse. Az ószövetségi nyelv expresszív ereje és szépsége, amely Luther Márton fordításá­ban volt a kezében, már fiatal emberként lebilincselte Karl-Heinz Graget. Ő maga ezt így fejezte ki: „Évek óta az volt a kívánságom, hogy belső szememmel képekké formáljam az Ószövetség történeteit. A felfoghatatlan és a csodálatos nagy benyomást tett rám, a különlegeset és szürreálisát akartam kife­jezni. ” Ez a motiváció határozza meg a témaválasztást is, amely helyenként meglep. Tizenöt hónapon keresztül dolgozott fá­radhatatlanul Karl-Heinz Grage ötven bibliai grafi­káján, és megvalósította álmát. Ennek az átfogó műnek a megvalósítása csak lelkes barátok körével volt lehetséges, akik közül érdekes módon senki nem jött egyházi területről. A kiállítás új találkozásokat tesz lehetővé az Ószövet­ség történeteivel. A képek nemcsak a régen ismerős és bizal­masan hittet tematizálják, hanem olyan történeteket is, amelyek szenvedélyes istentisztelet-látogatóknak is újak. Grage felszabadult látásmódja a közismert történeteket is új megvilágításba helyezi, és lehetővé teszi, hogy szokatlan nézőpontból szemléljük őket. A kiállítás látogatóit szeretnénk az Ószövetség olvasására bíztatni. Megtekinthető: május 6-tól 24-ig, délelőtt 9-12 óra és délután 15-18 óra között a Bécsikapu téri evangélikus tem­plomban. Dietrich Tiggemann Hafenscher Károly Az Evangélikus Rádiómisszió 5-10 perces programjai az alábbi helyi rádióadók körzetében hallhatók URH-sávon: Bonyhád - Rádió Bonyhád: 105,2 MHz Budapest - Rákosmente Rádió: 69,86 MHz Debrecen - MR körzeti adása: 91,4 MHz Dunaújváros - Dominó Rádió: 99,1 MHz Esztergom - Új Esztergom Rádió: 98,1 MHz Kaposvár - Somogy Rádió: 69,44 MHz Kazinzbarcika - Rádió Top: 71,63 MHz Kecskemét - Róna Rádió: 96,5 MHz Nagykanizsa - Zala Rádió: 71,03 MHz Nyíregyháza - PB Rádió/Jonatán Rádió: 70,88 MHz Orosháza - Rádió 47: 88,6 MHz Sopron - Panoráma Rádió: 94,1 MHz Szarvas - Cervinus Rádió: 100,4 MHz Székesfehérvár - Vörösmarty Rádió: 99,2 MHz Szombathely - Szóköz Rádió: 67,52 MHz Tapolca - Tapolca Rádió: 101,8 MHz Vác - Dunakanyar Rádió: 91,9 MHz Szabó Mihály Bököd 1915-1989. Kis dunántúli falu temetője. A ravata­lozónál nem tudni: hány ember? 500, vagy még több? Koszorúk borítják a föl­det 60-70 vagy 100?'Kit temetnek? Egy egyszerű parasztembert, aki élt 82 évet, felnevelt 5 gyermeket. Örült igaz szívből 12 unokájának, 1 dédunokájának. Sze­rette menyeit és vejét, unokamenyét és unokavejét. Hűségben és szeretetben élt feleségével 51 éven át, sok küzdelem­ben, de sok örömben. Szerette ezt a kis falut, benne a rokonokat, ismerősöket, barátokat, szomszédokat. Szeretete még ennél is szélesebb ölelésű volt. Gyerme­kei, barátai előtt nemcsak nyitva volt há­za, de el is várta, hogy bemutassuk bará­tainkat, ismerni akarta őket. így jöttek ezen az áprilisi délutánon az ország min­den tájáról, talán fel sem sorolható, hogy honnan. Miért? Nem volt ő híres ember, de mégis sokan ismerték. A mosolya, a derűje mindenkit megragadott, aki talál­kozott vele. Sokan nem is találkoztak ve­le személyesen, de gyermekei révén mégis úgy érezték: ismerik. Nyitott volt minden ember iránt. Becsülte a tudást, de sose a rangot nézte, csak az embert. Szerette az életet, nagyon szeretett élni. De sosem önmagáért, hanem családjáért, gyülekezetéért. Mert keresztyén ember volt. Aki a hétköznapi keresztyénséget tanítgatta nekünk egész életével, a bé­kességre törekvésével, megbocsátani tu­dásával. Azzal, hogy mindenkitől tudott engedelmet kérni, ahogy ő fejezte ki a megbocsátást, az engedelem, a kiengesz- telődés szóval. Sohasem indult anélkül, hogy ne sóhajtotta volna igazán szívből fakadóan: „Jézus velünk”. A kenyeret nem szegte meg addig, míg a keresztje­iét rá nem rajzolta, s közben némán fo­hászkodott. Hosszú éveken át volt gond­noka a bokodi gyülekezetnek. Egyház­szeretete és Istenhez való hűsége két gyermekét indította a lelkészi pályára, így aztán szeretetének ölelése még tá- gabbra nyílt.'Szívén hordozta Galgaguta, Tab, Kiskőrös, Beled, Szilsárkány, Bakonycsemyé és Súr gyülekezeteinek sorsát, ahol gyermekei szolgáltak. A 82 év alatt nem hajtotta ide-oda a történe­lem viharszele. Rendszerek jöttek és mentek, háború pusztított, de ő maradt, aki volt. Míg lábai vitték, ment a templomba ahányszor csak megszólalt a harang hívó hangja. Amikor beteg lábai egyre rövi- debbre szabták számára a megtehető utat, otthon, rádióból, tv-ből szívta ma­gába az éltető igét. Számtalan koporsó mellett állt meg a gyülekezet lelkészé­vel, s köszönte meg a családok nevében a végtisztességet. Amikor már nem tu­dott elmenni a temetésekre, mindig meg­kérdezte édesanyámat: „Sokan voltak? Megsiratták?” Sokan voltunk, s megsirattuk édes­apánkat, mert emberi szemmel igaz em­ber volt. S hisszük, hogy Jézus Krisztu­sért Isten is igaznak fogadja el őt. Édes­anyám a sírkoszorú szalagjára azt az igét íratta: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” (Rm 8,28). Ezt hitték, élték együtt, s édesapánk számára ez már boldog bizonyosság. Köszönöm mindenkinek, aki szeretetét és megbe­csülését kifejezve elkísérte édesapánkat utolsó földi útján, reménységünk szerint az örökkévalóság felé. Köszönöm azok szeretetét is, akik a távolból imádsággal voltak velünk. Bencéné Szabó Márta súri lelkész Édesanyám Szabó Mihályné és testvéreim - Szabó Mihály, Szabó Kálmán, Szabó Vilmos kiskőrösi lelkész, Szabó Pál - nevében. Ökumenikus részvét Nemcsak az óbudai gyülekezetei, de Óbuda valamennyi keresztény gyülekezetét megrázta Bálint László esperes hirtelen halála. Együttérzésüket, emlékezésüket úgy juttatták kifejezésre, hogy az Óbudai Szent Péter és Pál templomban április 30-án estére szeretettel meghívták mindazokat, akik kegyelettel és tisztelettel szeretnének megemlékezni Bálint László evangé­likus , és a pár hónappal előtte elhunyt Simon Imre református lelkészekről, akik a kerületben végezték lelkipásztori szolgálatukat. A templom Albert Schweitzer Kórusa és Zenekara Mozart: Requiemjével emlékezett az elhunytakra. Khirer Vilmos plébános bevezetőjében szólt lelkipásztori munkájukról, imád­kozásra és együttérzésre hívta fel a templomot teljesen megtöltött gyülekezetei. A Requiem szólistái voltak: Fülöp Attila, Fülöp Zsuzsanna, Németh Judit és Kenessey Gábor. Vezényelt: Kenessey László karnagy. Igazi meleg ökumenikus együttérzés nyilvánult meg a három gyülekezet közös imádkozásában és a gyászolókkal való találkozásban. T. 50 BILDER ZUMALTEN TESTAMENT EINE AUSSTELLUNG INDER BUDAPESTER BURGGEMEINDE Die Ungarische und die Deutschsprachige Evan­gelische BurgGemeinde laden gemeinsam herzlich zu einer besonderen Ausstellung ein. Auf ungewöhnliche Weise möchten wir den Blick in das künstlerische Schaf­fen Karl-Heinz Grages mit einer Entdeckungs­reise in altestamentliche Erzählungen verbinden. Fünfzig kraftvolle Bild­er zur Bibel werden aus­gestellt; geschaffen von einem Künstler, der in keinem spezifisch christlichen Umfeld zu Hause war, der aber von Kindheit an den Wunsch gehegt hatte, die Hebräische Bibel in Bilder umzuset­zen. Die expressive Kraft und Schönheit der alttestamentarischen Sprache, die ihm in einer Übersetzung Martin Luthers vorlag, haben den Künstler Karl-Heinz Grage schon als jungen Menschen gefes­selt. Er drückte das selbst so aus: „Mein Wunsch war es seit Jahren, mit meinem inneren Auge die Geschichten des Alten Testaments ins Bild zu setzen. Unfassbares und Wunderbares beein­druckte mich, das Sonderbare und Sürreale wollte ich mitteilen. " Diese Motivation bestimmt auch die Motivauswahl, die an mancher Stelle überrascht. Fünfzehn Monate lang arbeitete Karl-Heinz Grage uner­müdlich an seinen fünf­zig Graphiken zur Bibel und erfüllte sich damit einen Traum. Die Reali­sierung dieses umfan­greichen Werkes war nur möglich durch einen Kreis engagierter Freun­de, von denen interesan- terweise keiner aus dem kirchlichen Bereich kam. Die Ausstellung ermöglicht neue Begegnungen mit den Geschichten des Alten Testamentes. Die Bilder thematisieren nicht nur längst bekannt und vertraut Geglaubtes, son­dern auch Geschichten, die selbst pas­sionierten Gottesdienstbesuchern neu sind. Grages unbefangene Sicht der Dinge rückt auch die geläufigen Geschichten in ein neues Licht und ermöglicht es, sie aus einem ungewohn­ten Blickwinkel heraus zu betrachten. Die Ausstellungsbesucher möchten wir ermuntern, im Alten Testament zu lesen. Zeit: 6.-24. Mai 98, täglich 9-12 und 15-18 Uhr Ort: Evangelische Kirche am Bécsikapu tér, Bp.l. Dietrich Tiggemann Hafenscher Károly Áprily Lajos IMÁDKOZOM: LEGYEK VIDÁM Én Istenem, legyek vidám, hogy házamat vidítani tudjam. Mosolyogjak, ha bántanak és senkire se haragudjam. Arcom ne lássa senkisem bánkódni gondon és hiányon. Legyen szelíd vasárnapom, ha mosolyog a kisleányom. Én Istenem, legyek vidám, ma minden gondot tűzre vessek. Nyújtsam ki kincstelen kezem s szegényen is nagyon szeressek. Tudom, sokat bűvölt a gyász, a hollós téli bút daloltam. A bátrakkal hadd mondom el: panaszkodtam, mert balga voltam. Én Istenem, legyek vidám, ujjongjon újra puszta lelkem, mint rég, mikor falum felett az első forrásvízre leltem. Ködökbe csillanó sugár, víg fecskeszó bolond viharban, tudatlan gyermekhang legyek a jajgató világzavarban. „ADTÁL FÖLDMŰVEST A TENGERNEK...”- A két világháború közötti kivándorlásról ­(II) A z amerikai munkaadók természe­tesen szívesen alkalmazták a ma­gyar munkavállalókat, a „honkik”-at, akik elvégezték a kellemetlen, nehéz, sokszor túl nehéz munkát is, mégpedig olcsó bérért. Ha módjuk volt erre, akkor a kivándorlók elkerülték a paraszti munkát, hiszen az iparban kint is többet lehetett keresni. Kivételek természete­sen voltak; ezek közé tartozik annak a néhány farmertelepnek a létrejötte, amelyeket magyar névén Árpádhon, Kossuthville, Balaton, Nyitra, Tokaj, Buda településnévvel jelöltek, de ezek inkább szabályt erősítő kivételek. A magyar asszonyok főleg szövő­gyárakban vállaltak munkát, vagy leleményesen úgy jutottak munkához, hogy honfitársaiknak adtak ellátást. A munka sokszor napi 12-14 órára terjedt, de olyan magyar kivándor­ló is akadt, aki két műszakot vállalt, csakhogy minél nagyobb keresethez jusson. Ha belerokkant is, meg akarta keresni két-három év alatt az 1000-2000 dollárt. Ennek lehetősége a munka mi­nőségétől, a bértől függött. Egy munkás napi bére átlagosan 1, 40 dollár volt, de bizonyos esetekben 3-4 dollárig emel­kedhetett. Az „overtime”, a túlórázás is alkalmat nyújtott a kereset növelésére, mert ilyenkor kb. másfélszeres bért fi­zettek. E gyes vidékeken a magyar munká­sok egész kolóniákat alkottak, de a „népek nagy olvasztó kohója”, Amerika minden vidékén elszórtan is ott voltak a magyar munkavállalók. A szétszórtan élők különösen érezték hazátlanságu- kat, még akkor is, ha szorgalmuk révén sok mindenük megvolt. Társadalmi, kulturális, karitatív egyesületeiknek is a sokasága szerveződött. S okan a kivándorlást azzal igyekez­tek „jóra magyarázni”, hogy annak ún., jó oldalait” hangoztatták: pénz jön az országba, végbemegy társadalmi és gazdasági vonatkozásban a „kiegyenlí­tődés”, sokan tehermentesíteni tudták eladósodott birtokukat, mások pedig - kisebb tőkéhez jutva - földet tudnak vá­sárolni, létalapot teremteni maguknak. Az sem közömbös, hogy szakismeretek szerzésére, bővítésére is jó alkalom a világlátás, a tapasztalatszerzés. Mint már említettük, némelyek a nemzetisé­gektől szépszerével való „megszabadu­lás” eszközének tekintették a kivándor­lást, sőt: „biztonsági szelepet” láttak benne, a társadalmi osztályok és rétegek között növekvőben lévő feszültség le­vezetésére. U gyanakkor jelentkezett a félelem is: Amerika elszívja az olcsó mun­kaerőt, eltávozik a legszorgalmasabb munkásréteg, és azok, akik visszatér­nek, már nem olyanok többé, mint ami­lyenek voltak, hanem a demokratizmus­sal, és új, vallási eszmékkel „fertőzöt­tek”. Ezért valamilyen módon védekez­ni is akartak az illetékesek a kivándorlás hullámai ellen. A védekezésnek sokféle eszközét ja­vasolták. Akik látták a rosszul si­került „földreformot”, a tessék-lássék technikával meghozott, valós eredmé­nyek nélküli, „hangulatjavító intézkedé­seket”, a földnélküliség és a nagybirtok- rendszer kiáltó ellentétét, újabb parcel­lázást ajánlottak. M ások jól működő, közvetítő iro­dák felállításától várták a munka- nélküliség felszámolását. A mezőgazda- sági munkásfelesleg foglalkoztatását belterjesebb gazdálkodás bevezetésétől is remélték. Itt-ott kezdeményezések történtek a jövedelmezőbb háziipar be­vezetésére, hogy ne csak a férfiaknak nyújtsanak idénykeresetet, hanem a nő­ket is ellássák munkával - ha szükséges - az év minden időszakában. Különbö­ző fórumokról (FM, VKM, Hangya, stb.) hívták fel a lelkészek, tanítók, ta­nárok figyelmét a nevelőmunka jelentő­ségére, a hazafias nevelés fontosságára, és fő feladatukká tették a népművelés terén végzendő „preventív védekezést”, a méhészkedés, kertészkedés, selyem­hernyó tenyésztés, háziipar, kosárfonás, lábtörlőkészítés, gyékényfeldolgozás,... stb. megszervezését és oktatását. A buz­gó faluvezetők sok helyen szép eredmé­nyeket értek el, de ezek az eredmények nem voltak elegendők a hiányzó kereset pótlására, a gazdasági-társadalmi bajok elfogadható mértékű csökkentésére. A kivándorlás kihatásait felmérni sem statisztikai, sem pedig más szempontokból megközelítőleg sem le­het. A kivándorlás nagy, kifelé tartó nép­áramlása mellett megfigyelhető a vele összefüggő, ellentétes folyamat, a hazafelé irányuló vándorlás is. Ha a ki­vándoroltak összlétszámát kb. másfél- millióra becsüljük, akkor ennek a tö­megnek kb. egynegyede-egyharmada néhány év múlva visszatért hazájába. A visszavándoroltak többsége 1-2 évig tartózkodott kinn, de voltak, akik félév után hazajöttek. Voltak, akik kis tőkét gyűjtöttek, azon házat, vagy néhány hold földet szereztek. Olyanok is akad­tak, akik 20-30 hold földet vettek a kint keresett összegből. Azok mellett, akik szerencsével jártak, sokan csalódottan, összetörtén jöttek haza. A mi a visszavándorlók lelkében végbement, azt nem tudja leírni sem a tárgyilagosságra törekvő summá- zás, sem az olyan, regényességében is reális leírás, mint amilyennel Dutka Ákos próbálkozik („A nagy kaland”. Bp., 1959.-105.kk.old.). Ő említi, hogy hajójuk találkozott visszavándorlókat szállító tengerhajójával. Lenyűgöző él­mény volt hallani a tenger végtelenjén a Szózat akkordjait: „...Áldjon vagy ver­jen sors keze, itt élned, halnod kell!...” Feledhetetlen találkozásokról számol be, pl.: hogyan látott magyarokat a gép­házban. Leírja a kivándorló tengeri te­metését. Verset is közöl, amely ezeknek az élményeknek a hatására fogant. Csu­pán két sorát idézzük, hogy a kivándor­lók és visszavándorlók között jelenlévő, bibliás keresztényénekre utaljunk: „...Könyves Kis István hatszázad magá­val, Sokat forgatja most a Bibliát...”. N emcsak a kivándorlás statisztikája bizonytalan, hozzá hasonlóan a visszavándoroltakkal kapcsolatban is csak hozzávetőleges számokat tudunk idézni. A visszavándorlók egyházi meg­oszlására nézve találhatók hozzávetőle­ges felmérések. Ezek szerint a visszatér­teknek kb. a fele római katolikus, 25 % körül van a görög katolikus visszaván­dorlók száma, míg a protestánsok szá­ma kb. 20 %; ebből kb. 4-5 % lehet az evangélikusoké. A kimutatások szerint aránylag a protestánsok közül tértek vissza legtöbben. M ár érintettük, hogy a visszaván­dorlók nemcsak dollárt, vagy ke­serű csalódást, nemcsak megkuporga- tott tőkét, vagy halálos betegséget hoz­tak magukkal, hanem megváltozott gondolkodásmódot is. Ez a változás egyeseknél a világot járt ember fölényes öntudatában jelentkezett, az amerikai állapotok, főleg a demokratizmus dicsé­retében, a hazai viszonyok kritizálásá- ban, másoknál csupán visszavonult, el­zárkózó magatartásban. A panaszok a visszavándoroltakkal kapcsolatban általában ezek vol­tak: elégedetlenek, a törvényt és a ható­ságokat nem tisztelik, igényeik megnö­vekedtek, fegyelmezetlenek, az egyhá- ziasságot feleslegesnek tartják, vagy „extra” tanokat vallanak, a papokra nem hallgatnak, segítenek az amúgy is bom­lásnak indult ősi közösségek további bontásában. Pedig egyházon kívüli for­rásokból származik az a megállapítás, hogy a kivándorolt magyarokban éppen az egyházak közösségi ereje tartotta a lelket. Ebben az egyházi segítségnyúj­tásban különösen a római katolikus egy­ház szerepét szeretik kiemelni, pedig ezen a téren sem lebecsülendő és elha­nyagolandó a protestáns egyházak sze­repe. A kivándorlás folyamata minősíti azt a korszakot, amelyben „tengerre került a földműves”! B. B.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom