Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-12-20 - 1998-12-27 / 51-52. szám
4.oldal 1998. DECEMBER 20-27. Evangélikus Elet rÚJ NAP - UJ KEGYELEM ^ Karácsony 1. napja „A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel és az Isten kegyelme volt rajta.” (Lk 2,40.) VASÁRNAP ” Valahány ígérete van Istennek, azokra Jézus Krisztusban van az igen és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk. ” (1 Jn 3,1.) (2Sám 7,21.; Zsolt 98,1-9.; Mt 2,13-18.) ígéretek sokasága vesz körül a mindennapokban. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az ígéretek olyanok, amelyek nem betartandók, nem megvalósulók. Isten ígéretei Jézus Krisztusban vannak - írja János apostol. Születésében vállalja embervoltunkat. Szenvedésében legyőzi a bűnt és bűnboc^natot ad. Halálában legyőzi a gonosz hatalmit. Feltámadásában,4 az Isten örök országa felé jreszítette el az utat,. amelyre mi is ráléphetünk Jfele. kotó, létrehozó. Minden értelmet meghaladó hatalom az Istené. Teremtményei vagyunk, hozzá tartozunk. Botlásainkkal, lázadozásainkkal. Hogy ezt meglássuk, Jézusban utat készített és mutatott a világ számára magához. CSÜTÖRTÖK / A HÉTFŐ Egyikük meggyó■ tdig, amikor látta, hogy visszatért és fennhangon dicsőítette Isteni Arcra borult Jézus lábánál és hálát adott nekif (Lk 17,15-16.) (Zsolt 111,1 J; Jel 12,l-6.13-17.^Mt 3,1-12.) A gondok, a betegségek között sokszor törvényszerű, hogy Isten .segítsen rajtunk/szeretteinkén. Mikor fölépülfink, akkor a hála föava ritkán hangzik ajkunkról az Isten felé. A beteg meglátta, hogy Jézus hatalma nagyobb minden emberi képességnél. Leborulva. §gflkségiik. Gyökérre, fara, tőkére, amibe kapasz- hálát adott a gyógyító hatalomnak.<Jés-«zTsteti leadhatnak. Életünknek, hitipknek is szüksége szeretete befogadta őt. vatváMÉtere, az erőre, a növekedésre. Jézus magához hív, önmagát adja, l)bgy nekünk életünk, „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.” (Zsolt 103,8.) (lMóz 21,22.; 2Thessz 3,16.; Zsolt 121,1-8.; Ézs 30,15-17.) Irgalom, türelem, kegyelem, szeretet. Szavak, olyan tartalmat hordoznak magukban, amelyeket hétköznapi tüllel már szinte meg séfn értünk. Szavak, Istennél(való találkozások élményeit hordozzák magukban. Szavak, amelyek belül á szíyben sokat jelentenek és szeretnénk másokkal is megosztani. „Amit pedig szóltok, vágy ője- lekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáífala. ” (Kol 3,17.) „Jézus Krisztus mondja: Maradjatok énbennem, és én ti bennetek. Ahogyan'p szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt mágám, ha nem marad meg a szőlőtőn, úgy ti sem, ha fém maradtok énbennem. ” (Jn 15,4.) (Józs 22,®.; Lk 4,16- 21.; Zsolt 8,1-10.) Gyümölcsök, anplyek szépek, Nem egészségesek, szemet gyöny örködtetök. maguktól vannak. Életre, erőre, növekedésre van KEDD „Jézus Krisztus mondja: Ha ti gonosz gyümölcstermő életünk legyen. létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle. ” (Mt 7,11.) (Mik 7,7.; Jn 3,16-21.; Mt 3,13-17.) Nemrég volt a karácsonyi ajándékozás. Szép emlékeket őrzünk magunkban és tekintünk felbecsülhetetlen értékű ajándékainkra, hiszen azoktól kaptuk, akik szeretnek és akiket szeretünk. Isten a kegyelmével ajándékozott meg és ajándékoz nap- ról-napra minket. Merjük elfogadni Isten felénk nyújtott kegyelmi ajándékát. Merjünk élni ezzel a kegyelemmel. SZOMBAT „Én alkottam a földet és én teremtettem rá embert." (Ézs 45,12.) (lKor 8,6.; ÍJn 3,1-6.; Mt 4,1-11.) Teremtő, al„ Jézus Krisztus mondja: Mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felma- gasztaltatik. " (Lk 18,14.) (Ézs 2,11.; 2Móz 2,1- 10.; lMóz 1,1-8.) Nem szeretünk a megalázónak sorába állni, mert talán már megtapasztaltuk, hogy mit jelent lehajtani a fejünket, lesütni a szemünket. Isten előtt, bűneinket hordozva, bizony mindannyian ugyanabban a sorban állunk. Ha ezt elfogadjuk és merünk a Golgota keresztjére tekinteni, ahol Jézus a bűneink bocsánatát adja, akkor Isten Jézus által felemel minket, megtisztít és lábunkat a földi vándorutunk során már az örök élet útján vezeti és kegyelme által felmagasztal. János Zsuzsanna NEM ZAVAR, AMI IGAZ Titus 2,11-14(15) Karácsony 2. napja IRGALMÁBÓL ÜDVÖZÍTETT Karácsony lényegét, sőt Isten szeretetének lényegét foglalja össze ez a két szó. Az üdvtörténet minden kijelentésében, a Jézustörténet minden szavában és eseményében az üdvözítő kegyelem áradt ki a világra. Megjelent. Nem múló látomásként, hanem szívet-lelket megújító, örök életet ajándékozó hatalomként. Az evangélium nem égből üzent messzi szép beszéd, amely Isten jóságát és emberszeretetét hirdeti, hanem konkrét, cselekvő jelenléte az emberek között. Megjelent, ez azt jelenti, hogy nem emberi kutatás, tervezés, kreatív munka eredménye, nem is az emberi szeretet és jóság megérdemelt, előre kalkulálható jutalma. Az ember alkotta anyagi és szellemi bálványistenek Baáltól a Nihilig terjedő irtózatos sokaságában, amelyek gyötrik és megalázzák imádóikat, megjelent az Igaz Isten. A jóság, az emberszeretet és irgalom Istene. Irgalom, kegyelem sokat használt és sokszor félreértett szavak. Kevés a kegyelmen annyit érteni, hogy Isten a bűnök büntetését nagyvonalúan elengedi. Ha csak ennyi volna, akkor tényleg felszabadítana minden gátlástalanságra: vétkezzünk bátran! Az irgalmából üdvözítő Isten nem egyszerűen a büntetést veszi le rólunk, hanem a bűnt és helyette önmagával ajándékoz meg. Ez volt Keresztelő János bizonyság- tétele Jézusról: „íme az Isten Báránya, aki hordozza (elveszi) a világ bűnét. ” A kegyelem tehát nem felmentő büntetőjogi aktus, hanem az élet teljessége, az Istennel meg- ajándékozottság új létformája. Pál apostol másutt ezt így fejezi ki: élek többé nem én, hanem a Tit 3,4-7 Krisztus él bennem. Amikor Jézustól sokan elfordultak, feltette a kérdést tanítványainak: ti is elhagytok engem? A válasz ez volt: Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van tenálad! Egyebet másutt is találnának. Kényelmet, biztonságot, vagyont, komfortos életet nem Jézusnál keresnének. De nekik az örök élet kell, nem érik be kevesebbel! Ha egyszer megjelent az örök élet, az üdvösség ebben a múlandó világban, nem tékozolják el másért földi életük hátralévő részét. Ezért maradnak Jézus mellett. Amiről eddig szóltunk, mind Isten cselekvése. Karácsony a cselekvő Isten csodája. Mi lett belőle napjainkra? Túlhajszolt emberi cselekvéskényszer. Olykor hisztériába hajló szeretet- kampány. Ahelyett, hogy csendes alázattal, hálaadó örömmel Isten örök ajándékaira figyelnénk, ajándékokat vásárolva, osztogatva, a magunk szeretetéről és jóakaratáról akarjuk meggyőzni a világot. Szükség van persze erre is, de a módját és formáját Jézustól kell tanulni, és a szürke, küzdelmes hétköznapokra kell időzíteni. Dicsőség az örök Atyának És értünk született Fiának! Hála a Szentiéleknek, Áldások kútfejének! Dicsőség, dicsőség Istennek! Amen Baranyai Tamás ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1998. december 26. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bencéné Szabó Márta; II., Modo- ri u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Csizmazia Sándor; Csillaghegy 111., Mátyás kir. u. 31. de. 10.; Óbuda, 111., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) dr. Muntag Andomé; du. 6. Pocsai Istvánná; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII. , Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX. , Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Orosz Gábor Viktor; de. 11. (úrv.) Orosz Gábor Viktor, du. 6. Joób Máté; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Vári Krisztina; de. 11. (úrv.) Vári Nem is olyan egyszerű ünnep a karácsony. Nem azért, mert szokatlan igét kaptunk, s hiányzik belőle minden „karácsonyi kellék”, hisz hiányzik annak a városnak is a neve, amivel tele vannak a karácsonyi énekek és dalok: Betlehem, vagy a jászol, az angyalok a pásztorokkal együtt hiányoznak. Zavar korunk ténye, azaz a mai kortörténet: árvízkárosultaknál visszaélés a szeretetado- mányokkal, zavar a gátlástalan dézsmálás, a teljesség megrövidítése, pontosabban az, hogy ide jutottunk, itt tartunk. Nehezítik mondanivalónkat a magányosak, korunk árvái, de a társas magányosak is, az egykor népes családot együtt tartó, de a mára már elerőtlenedett nagymamák, akikhez senki nem nyit be. Nem zavar, ami igaz! Pontosan a mai ige: „megjelent az Isten kegyelme minden ember üdvösségére!” Nincs mellébeszélés, de nem igazolható az elhallás sem. Ez a pólya nélküli karácsonyi üzenet. Maga a tartalom! Örülök, hogy egyértelmű a karácsony igei mondanivalója. Nem lehet érzelgősködni, gügyögni, kertelni, sőt „szalmázni”. Öröm számomra, hogy e Föld a karácsonykor megjelent kegyelem székhelye. Karácsonykor ez a kitüntetés érte e Földet, ez a megbecsülés érte az embert, mégpedig - Istentől. Csak ezért lehet minden istentisztelet a megjelent kegyelem örömünnepe. Csak ezért lehet minden igei alkalom és vasárnap a megjelent öröm alkalma és napja. így ünnep a karácsony is, mert nem a dísz tette meghitté ez ünnepkört, hanem az Isten kegyelme fényesítette ki ezt a napot. Igaz, hogy 1967-ben Róbert Escarpit megírja a „Nyílt level”-et Istenhez, amelyben a 47. oldalon így fogalmaz: „Kétezer éve próbálkozott meg először Isten, hogy utolérje az embert, de tömegénél fogva az most újra elszökik Ön elől.” Váci Mihályra is érdemes azért odafigyelni, amikor pontosan az „elszököttek” versét írja meg a „valahol nincs sehol”-ban: Süvítenek napjaink, a forró sortüzek, s valamit minden nap elmulasztunk. Robotolunk lélekszakadva jóttevőn s valamit minden tettben elmulasztunk. A boldogságból hiányzik valami az életedből hiányzik valami. Hiába vágysz az emberi teljességre mert az emberből hiányzik valami. Nem akarok olcsó, könnyű hitszónok fogásához nyúlni: igen, Jézus hiányzik, nem valami, hanem Valaki hiányzik. Sőt, ez így is igaz. Izgalmasabb nekem ma, ha hiányzik valami, illetve valaki, akkor mi marad, sőt mink maradt? Pontosan az, amitől óv igénk, sőt meg is kellene tagadnunk: a hitetlenséget, a világi kívánságokat, az igazságtalanságot, a kegyetlenséget, a gonoszságot. Sajnos, zavar az az igazság, amit Ady Endre fogalmaz az „ Új arató ének”-ben: Keresztek ülnek a tarlón, Keresztek a temetőben Keresztek a vállon, szívünkön Keresztek messze mezőkben S csak a Kereszt gazdája nincs sehol. Sokakban és sokaknál ez tény. Te, aki olvasod ezt az írást, vagy igehirdetést hallottál, ne „bólogass”, hogy ez sajnos így igaz, hanem „várd a mi boldog reménységünket ügy, hogy hirdesd, ints és feddj teljes határozottsággal!” Tanítsd, mert ez ma embert nevelő kegyelem! Káposzta Lajos ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1998. december 25. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. II. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Bence Imre; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, IIL, Víziorgona u. 1. de. fél 9. Thumay Béla; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V„ Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; de. 11. (gyermek) Zászkaliczky Péter; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de fél 10. (úrv.) dr. Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Gazdag Zsuzsanna; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tamás; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (gyermek) Orosz Gábor Viktor; du. 6. Schulek Mátyás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII. Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. ; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. 10. (úrv.) Blatniczky János, (rádiós); Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Szebik Károly; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Szebik Károly; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Győri Gábor; Pestszent- imre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. (úrv.) Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. (úrv.) Lehoczky Endre; Budafok, XXH., Játék u. 16. de. 11. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9.(úrv.) Endreffy Géza; Törökbálint (ref. templom) du. 3. (úrv.) Endreffy Géza; Karácsony ünnepén a liturgikus szín; fehér. Az ünnep evangéliuma: Lk 2, 1-14; epistolája (az igehirdetés alapigéje): Tit 2, 11-14. HETI ÉNEKEK: 151,156. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET KÖZVETÍT a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán karácsony ünnepén de. 10.05 órakor a Budapest- cinkotai evangélikus templomból. Igét hirdet: Blatniczky János lelkész. Krisztina; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Marossy Attila; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Muntag Andor; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Muntag Andor; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. ; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Kistemplom) de. 10. (úrv.) Szabó István; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. Szebik Károly; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Szebik Károly; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. (úrv.) Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; Budakeszi, de. 8. Bácskay Károly; Karácsony 2. napján a liturgikus szín: fehér. Az ünnep evangéliuma: Lk 2, 15-20; az igehirdetés alapigéje: Tit 3, 4-8. HETI ÉNEKEK: 399, 163. A Messiás Megépült Dávid háza, Jön ő és adományt hoz, Az üdvösség közel. Ott áll a küszöbön Izráel Messiása, Jézus Krisztus, jövel! Fogadni mily öröm! Kit régtől látni vágytak, Hiába vársz is másra, Atyánknak, prófétáknak Koldus, király s ki vagy; Reménylett csillaga Szívednek Messiása Lépj hajlékomba ma! Ha jő, el ne riadj! Ő Isten Egyetlenje, Ne várjatok már másra, Országának Felkentje; Sóvárgó emberek. Ne várj hát egyre még Világnak Messiása Ő néked is elég! Sietve közeleg. 1950 Hitetlenhez, pogányhoz (1964-ből való svéd dallamra)