Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-01-04 / 1. szám

4.oldal 1998. JANUÁR 4. Evangélikus Élet Farkasházi Ferenc egyházkerületi felügyelő a következő jelentést terjesztette elő: Felügyelői beszámolómat hálával és köszönettel kel kezdenem. Hálával a Mindenhatónak, hogy ke­gyelme és szeretete ez év tavaszán betöl­tött 10 éves felügyelői tisztségem ideje alatt egészségben megtartott és lehetősé­get nyújtott reám háruló feladatok elvárt mértékű végzésére, ellátására. Köszönettel Szebik Imre püspök el­nöktársamnak, aki fiatalos lendülettel és egyházkerületünk iránt érzett felelősség­gel, nagy körültekintéssel, spirituális lel- külettel és szeretettel végezte föpásztori munkáját. Felügyelői tisztségem ellátásában min­denkor számíthattam támogatására, megértésére, objektív információira. Mint ismeretes, a Zsinat 1997. évi be­fejező ülésszakain is nagy vihart kavart és zsinati tagságokról való lemondásokat is kiváltó strukturális kérdések 1996. év­ről áthúzódva folytatódtak. Ennek csak a Zsinat kötelező befejezé­si napjának vészes közeledése vetett vé­get, de sajnos nem teljesen megnyugta­tóan. Ebben az időszakban többen mondtak le zsinati tagságukról tekintélyes teoló­gusok és elismert jogász zsinati tagok. Szerény megítélésem szerint csupán azért, mert nem tudták minőségi többsé­gi szavazattal biztosítani általuk helyes­nek vélt elképzeléseiket - egyházi struk­túrát - a törvényben. Mint kerületi felügyelő megválasztott igazgatótanács tagjaként vettem részt a budai "Sarepta" Szociális és Szeretetott­hon és a soproni Berzsenyi Dániel Gim­názium (Líceum), Hetényi Lajos Evan­gélikus Líceumi Diákotthon és a soproni Eötvös József Gimnázium és Egészség- ügyi Szakközépiskola tanácsülésein. Számos esetben végeztem intézménye­iknél költségvetési gazdálkodást érintő ellenőrzést és segítettem munkájukat. Püspök úrral rendszeresen alkalmam volt egyházkerületünket érintő esemé­nyekről, történésekről tájékozódni, állás­pontomat előadni, véleményt cserélni.- Minden egyházkerületi tanácsülésen és közgyűlésen tisztségemnek megfele­lően közreműködtem.- Részt vettem országos presbitériumi és közgyűlésen, valamint azokon a bi­zottsági üléseken, amelyek tagja vagyok, (pl. GAS, Diakónia, Nyugdíj)- Közreműködtem Egyházunk Orszá­gos Számvevőszékének munkájában mint könyvvizsgáló szakértő. Egyházunk gazdasági helyzete tovább­ra is megkívánja gyülekezeteink anyagi áldozatvállalásának növelését. Az állam ugyanis az elvett, de még visz- sza nem adott javaik kárpótlását mind­jobban húzza-halasztja, lassan már a jo­gos igényeink kielégítését is állami költ­ségvetési juttatásnak tüntetik fel a több­ségi sajtó közreműködésével. A lelkészi szolgálatot nem lehet csüggedt lélekkel végezni! Lelkésziktatás Vanyarcon Gyülekezeteink számára mindig nagy örömet jelent, ha új lelkész kez­di szolgálatát. A Cserhát kies lankái között meghúzódó vanyarci gyüle- keztetnek ezt az örömét csak még nö­velte, hogy a közeli Osagárdról szár­mazó Szabó András lelkész, a hazai táj vonzásának is engedve a jóval nagyobb alberti gyülekezetből fo­gadta el a vanyarciak meghívását. Betetőzte a gyülekezet örömét, hogy november 16-án, az ünnepélyes be­iktatásra nem csak a nógrádi gyüle­kezetekből, hanem távolabbról is so­kan jöttek el, hogy részt vegyenek a vanyarciak örömében. Külön öröm volt a gyülekezetben több mint negyven évig szolgált Schultz Jenő ny. lelkésznek, valamint falu szülöt­tének, Táborszky László békéscsabai esperesnek a jelenléte. A beiktatás szolgálatát Kalácska Béla esperes végezte Sándor Frigyes miskolci lelkésznek, a gyülekezet előző lelkészének és Babka László egyházasdengelegi lelkésznek se­gédletével, aki két hónapon át a he­lyettesítési szolgálatokat látta el. Az esperes ITim 1, 7-8 alapján tartott igehirdetésében arról szólt, hogy a lelkészi szolgálatot nem lehet csüg­gedt lélekkel végezni. Ezért ígéri az egyház Ura az új szolgálatba induló lelkésznek az erő, a józanság és a szeretet lelkét. Az iktatás szertartásá­A bizonvságtevők fellege Ebben a rovatban az evangélizáció munkásainak életrajzát, tevékenységét szeretnénk bemutatni Hadd legyen példa azoknak akik ma a misszió és evangélizáció szolgálatát végzik. Halkszavú, feledhetetlen bizonyságtevő Huszonöt éve, 1972. december 14-én hunyt el életének 59. évében Bártfai La­jos mezőtúri lelkész, a Csongrád-Szol- noki Egyházmegye esperese. Újpesten született 1914-ben, Raffay Sándor püspök 1939-ben szentelte lel­késszé. Hódmezővásárhelyi, ceglédi, gyulai, irsai segédlelkészi szolgálat után 1942-ben Magyarbánhegyesen lett lel­kész, ahonnét 13 évi szolgálat után Me­zőtúrra került. Itt 1963-tól az esperesi tisztet is betöltötte egészen haláláig. Ez a néhány szűkös életrajzi adat ter­mészetesen semmit nem árul el egyéni­ségéről és munkásságáról, mint ahogyan szikár alakja és komoly, mondhatni szi­gorú ábrázata is igencsak elfödte az őt közelről nem ismerők elől gyermekien evangéliumi hitét, melegen érző szívét és a jóízű, tiszta humorra való készségét. Álljon most úgy előttünk, ahogyan egy­kori barátja, lelki testvére emlékezik rá. Templomépítő lelkész volt. A ma- gyarbánhegyesi templom az ő szolgálati ideje alatt épült, a talajvíz miatt veszély­be került mezőtúri templomot pedig éle­te utolsó évében sikerült megmenteni. Mivel nem volt igazán gyakorlatias érzé­kű, az építkezések nagy megterhelést je­lentettek számára. Úgy látta, hogy min­den utat külön kell elkérnie az Úrtól. Azt vallotta, hogy szükségünk van erőnk fe­letti feladatokra, hogy rászoruljunk a ke­gyelemre. Ébresztő igehirdető volt. Alaposan fel­készült minden igehirdetésre. Nem saj­nálta a fáradságot, hogy nem is közeli szomszédos lelkésztársaival is rendsze­resen együtt készüljön. Igehirdetésének középpontja Jézus keresztje és véren szerzett bocsánat volt. Több gyülekezet­ben végzett evangélizációs szolgálatot is. Amíg egyházunk evangélizációs lap­ja, az Élő Víz megjelenhetett, többször írt ebbe. Bizonyságtevő volt, nem szó­nok. Ezért került feszültségbe mezőtúri nyugdíjas elődjével, aki hatalmas pá­tosszal tudott szónokolni. A kettejük közti rossz viszony súlyos lelkiismereti teherként nehezedett rá, de nem nyugo­dott addig, míg Isten színe előtt le nem tudta ezt tenni, és ettől kezdve nyílt test­véri szívvel tudott kapcsolatban lenni elődjével. Igazi lelkipásztor volt. A gyülekezet tagjainak látogatását otthonukban és a kórházban elsőrendű feladatának tekin­tette. Rendszeresen tartott házi áhítatokat. Szívügye volt a gyermekekkel és az ifjú­sággal való foglalkozás. Maga írt vallá­sos tárgyú jeleneteket, melyeket azután szeretetvendégségeken a fiatalság előtt adott elő. A szórványokban élőket is hűségesen gondozta, hosszú utakat téve meg gyalog, vagy kerékpáron. Minden évre részletes gyülekezeti munkatervet készített, és minden évben alapos jelentést írt az el­múlt évről. így például a gyülekezet 1958. évi életéről hét sűrűn gépelt olda­lon számolt be, és írógéppel sokszorosí­totta, hogy kezébe adhassa a gyülekezet minden tagjának. Huszonöt kérdésből ál­ló kérdőívet juttatott el mindenkihez, hogy felmérje a gyülekezet lelki állapo­tát. Megszervezte az őrállói szolgálatot, 14 körzetre osztva a várost. Az őrállók voltak hivatva gondoskodni a szorosabb kapcsolattartásról a gyülekezet egészé­ben. Jó családapa volt. Tétovázó természe­tét nagyszerűen kiegészítette feleségé­nek temperamentuma. Filléres anyagi gondok között éltek jó ideig, de az Úrban való bizalomban és örömben. Első gyer­mekük korán meghalt, második gyerme­kük ezért kapta a Barnabás (vigasztalás fia) nevet. Az ő élete is kockán forgott egy súlyos tüdőműtéttel kapcsolatban, de Isten megkönyörült a bízó hittel imádkozó szülőkön. Még egy leányuk is született. Vele történt a következő jel­lemző eset. Egy alkalommal a szokott időben nem jött haza az iskolából. Egy osztálytársnője azt a hírt hozta, hogy Ka­tit bezárták. Mikor a kislány előkerült, a számonkérésre azt mondta, hogy nem zárták be, hanem elfogadható ok miatt késett. Erre az apja „még hazudsz is?!” felkiáltással megbüntette. Kiderült azon­ban, hogy az előzetes információ hamis volt, és Kati igazat mondott. Az apa kön­nyek között kért bocsánatot kislányától, azután egymást átölelve hullatták a meg­tapasztalt bocsánat örömkönnyeit. Esperesi tisztet töltött be élete utolsó kilenc évében. Nehezen vállalta ezt a há­látlan feladatot, hiszen abban az időben sokan a politikai vonalon elkötelezett püspök inasának tekintették az esperest. Székfoglalójában Mózes példájából ki­indulva ezt mondta: „ Úgy szeretnék es­peresi szolgálatomra tekinteni, hogy Is­ten színe előtt állok". Valóban igyekezett az Úr szolgája maradni és tisztét lelki­pásztori hűséggel betölteni. De aligha­nem maga is érezte, hogy a politikai és egyházpolitikai szempontok gyakran megerőtlenítik a lényeget, az evangéliu­mot. Súlyos beteg volt már, amikor meglá­togatta őt az áldott emlékezetű Rejtő Mária. Szinte végrendeletszerűen mond­ta neki: „Mária! Evangélizálni, evangélizálni! ” Marschalkó Gyula nak befejező aktusaként a jelenlévő lelkészek egy-egy áldó igével erősí­tették a beiktatott lelkészt, majd imádságként elénekelték az „Erő­sítsd meg Istenünk” kezdetű ősi be­iktató éneket. Ezután a beiktatott lelkész Ézs 55,11 alapján tartotta meg beköszön­tő igehirdetését. Az igehirdetés és minden egyéb lelkészi szolgálat Isten csodája - mondta. Amikor ugyanis az igehirdetésben Isten hozzánk szó­ló örömüzenetét halljuk meg, és a lelkész minden egyéb szolgálatában Isten hozzánk lehajló szeretetét éljük át, Isten csodája valósul meg. Hogy ez a csoda az ő szolgálatán keresztül is megvalósulhasson, ehhez kérte a gyülekezet imádkozó támogatását. Az ünnepi istentisztelet áhítatát emelte az egyházasdengelegi gyüle­kezet énekkarának és a helyi gyüle­kezet énekkarának szolgálata, ame­lyet az új lelkész felesége, mint a gyülekezet kántora tanított be és ve­zényelt. Az. ünnepi közgyűlésen sokan kö­szöntötték a beiktatott lelkészt. Az Északi Egyházkerület áldáskíváná­sát D. Szebik Imre püspök levélben küldte el. A nógrádi egyházmegye nevében Kalácska Béla esperes, a nógrádi lelkészek és a szomszédos gyülekezetek nevében Záborszky Csaba szügyi, Babka László egy­házasdengelegi és Benkő Ferenc két- bodonyi lelkészek köszöntötték új munkatársukat. A vanyarci gyüleke­zet nevében Táborszky János fel­ügyelő meleg szavakkal, Apkó Má­ria egy vers elmondásával fogadta lelkészüket. Schultz Jenő ny. lelkész, Sándor Frigyes és Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi miskolci lel­készek, mint a gyülekezet volt lelké­szei és Táborszky László békéscsa­bai esperes, mint régi vanyarciak szóltak meleg szavakkal. A vanyarci önkormányzat nevében Kollár And­rás alpolgármester szólt, a polgár- mester betegsége miatt levélben kö­szöntött. Az eddigi szolgálati terület­ről Detre János aszódi esperes, Bárdossy Tibor irsai, és Adámi Lász­ló nyáregyházi lelkészek szóltak. Az alberti gyülekezet nevében Kossik Károly, a gyülekezet jegyzője nehéz szívvel, de megértéssel búcsúzott volt lelkészétől és nyújtotta át gyüle­kezete ajándékát. Czombos József berceli plébános gyülekezete nevé­ben, e sorok írója, pedig mint régi kedves tanítványát köszöntötte a be­iktatott lelkészt. A gyülekezet szép modem otthoná­ban látta vendégül a résztvevőket, ahol még késő estig folyt a testvéri beszélgetés. Dr. Selmeczi Jáno^** VÍZKERESZT IGE JE i VEGE?? Mt 2,1-12 Igen, leszedjük a karácsonyfát, elrak­juk a díszeket, megpróbáljuk a kará­csonyfa-talpat is betenni a díszek közé s aztán eszünkbe jut, már tavaly és tavaly­előtt sem sikerült Vége! Az egyházi esztendő karácsonyi ünnepkörét Vízkereszt zárja. Szépen, lassan „kifut” karácsony. Talán jelkép is lehet, hogy Vízkereszt már nem is „ün­nep ", hiszen dolgozunk. Munkanap van. Nincs vége! Most ragyog fel! Ettől az ünneptől kezdjük majd számolni a követ­kező vasárnapokat jelképezve, hogy Jé­zus „ csillaga ” nem leáldozóban van, ha­nem előre világít, nem lehet elmenni mellette. „Láttuk az ő csillagát... ” ez nem csak a három napkeleti bölcs saját élménye, hanem a világ tudósait izgató tény! A kü­lönleges csillagkonstellációról, melynek alapján a napkeleti bölcsek elindulnak nem csak a Biblia szól, hanem régészeti leletek, korabeli csillagnaptárok jelzik a különleges jelenséget. Láttuk az ő csillagát? Észrevettük Jé­zust? - A sok bába között elvész a gye­rek! - mondja a közmondás. Annyi min­den hozzákötődött, rárakódott erre az ünnepkörre, hogy a „Gyermek”-re már nem is figyelünk! Pedig csak Rá kellene figyelni! Az O fénye nem a napé, hanem a reménység fénye! Isten ezt a világot megszerette, ebbe a „világba beleszere­ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1998. január 6. I., Bécsi kapu tér de. 10. (né­met) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Kőháti Dorottya; du. 6. Kőháti Dorottya; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Rihay Szabolcs; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, m„ Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Újpest, IV., Lebstiick M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V, Deák tér 4. de. 11. (úrv.) ifi. Cselovszky Ferenc, du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) dr. Muntag Andomé; du. 6. Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) ; de. fél 10. (családi) ; de. 11. (úrv.) ; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budahegyvidék, XII., Tartcsay V. u. 11. du. fél 7. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifi. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifi. Kendeh György; XTV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Kistemplom) du. 6. Szabó István; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI. , Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Kis­pest, XIX., Templom tér 1. de. 6.. Széli Bul­csú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Buda­örs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; VÍZKERESZT ÜNNEPÉN a liturgikus szín: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Ézs 60,1-6; az igehirdetés alapigéje: Mt 2,1-12. AZ ÜNNEP ÉNEKEI: 185,186 tett”. A magunk szeretetétől eltelve, lát­tuk-e a másikat? - Amelyről Ézsaiás - az oltári igénk - olyan költői erővel szól! Mozgósít, ki akar mozdítani a „fogság­ból”, jövőt ígér. Az egész ünnepnek ez az egyetlen célja, hogy mozgósítson. Az el­ső karácsony - a történelmi - tele van lendülettel, mozgással. Gondoljunk így , vissza az elmúlt ünnepi alapigékre. Itt ■ - , nem elmélkedni, mozdulni kell! A kcí** ■ ' resztény hit cselekedet, hitből fakadó jó- , cselekedet. Ezeknek a tetteknek az irá­nyát, alapját adja karácsony! „Leborultunk-e?” Vagy mint „Két nyakas magyar kálvinista”- ahogy Ady Endre írja. „Röpültünk” - eltelve önma­gunkkal, gyermekeinkkel, milyen oko­sak! Rövid és hosszú távú prognózisok kö­zött, nem vesszük észre „kisöpörhetnénk a szomorúságot”. József Attila kérdése vádol: „Ki verné föl lelkűnkben a lel­ket"? S ez egy magával megelégedett „keresztény” Magyarországon hangzik! Talán magunkba kellene nézni - „meg- térteknek", „igazaknak" - és nagyon mélyen meghajolni, hogy ropogjon a de­rék, a térd. Megszégyenítő a mátéi karácsonyi tör­ténet! Főpapoknak, írástudóknak, a vá­lasztott népnek fogalma sincs, mi törté­nik körülöttük. Heródesnek legalább eszébe jut, hogy hátha veszélyes ez az „ Újszülött Király” - a maga módján cse­lekszik, megmozdul. De a „nép vala­mennyi főpapja és írástudója” nyugod­tan olvasgat. Nekik már semmi újat nem mondhatnak sem asztrológusok, de az írás sem. Elegánsan olvasgatnak és nagy kegyesen még „tanácsot” is adnak. De hogy elmenjenek, hogy leboruljanak? - minek? Idegenek, magasan kvalifikált szakemberek útra kelnek s megadják azt a tiszteletet, amit sem Heródes, de a nép valamennyi főpapja és írástudója sem tesz meg. Mai írástudók, papok, egyház - a tömjént, aranyat, mirrhát ki elé tetted le? Kinek vitted az ajándékodat? Talán még nem késő! Még lehet! A karácsonyi ünnepkör utolsó ünnepén, amit eddig el­mulasztottunk, tegyük meg. Amen. IMÁDKOZZUNK Istenünk, erőnk felett ajándékoztunk az idén is. Pénzünket, időnket, szivünket, lel-ör­künket odaadtuk. S Neked már nem jutott semmi. Irgalmazz nekünk, hívőknek, pa­poknak! Tégy csodát, hogy merjünk elin­dulni mi is Feléd „Téged kívánva, Téged imádva” Ámen. Kertész Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom