Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-06-14 / 24. szám
4.oldal 1998. JÚNIUS 14. Evangélikus Élet M ájus 23-án újra ülésezett a zsinat. Az ülésszak előkészítésével az 1. számú (jogi- és egyházszervezeti) bizottság két ülése foglalkozott. Az egyikre a kitűzött időpont előtt mindössze két nappal korábban érkezett meg a meghívó, így már nem volt mód a részvételünket megszervezni, magunkat szabaddá tenni. A másikat a déli kerületi presbitériummal egy időben tartották... - a presbitérium ülése hónapokkal előre ki volt tűzve. Akik tehát a kerületben tisztséget viselnek, nem lehettek jelen abban a bizottságban, amely az egyház átszervezését hivatott vezényelni. Miért? A z alakuló ülésen, március 14-én felmerült annak igénye, hogy a zsinat hozzon létre a törvényben előírt állandó (jogi- és egyházszervezeti-; egyházi szolgálatok bizottsága; oktatási-) bizottságokon kívül még egy ügyrendi- és egy gazdasági bizottságot. Mostanra elkészült az 1. számú bizottság javaslata. Eszerint az ügyrendi bizottság vagy legyen azonos az 1. számúval (jogi- és egyházszervezeti-) vagy működjék ennek albizottságaként. Vagyis az előterjesztő bizottság őrködjék egyszersmind a tárgyalás törvényessége fölött mint adekvát eszköze a célnak? A demokrácia jegyében? A zsinat hosszas általános (elvi) vita után végülis önálló bizottság létrehívása mellett döntött, melynek megalakítását délutánra napolta el. Az említett előterjesztés javaslatot tesz a gazdasági bizottság hatáskörére is: „a gazdasági bizottság... gazdasági szempontból figyelemmel kíséri az egyházi jogszabályok, valamint azok és az egyházat érintő állami és önkormányzati jogszabályok összhangját, előkészíti továbbá az egyház gazdasági kérdéseivel kapcsolatos jogszabályokat.” A javaslat általános vitája során az a többségi vélemény fogalmazódott meg az előterjesztéssel szemben, hogy a gazdasági bizottság végezze el az egyház átszervezésének hatásvizsgálatát. Az előző zsinat anélkül határozta el ugyanis a szervezeti változásokat, hogy azok gazdasági-pénzügyi hatását konkrétan felmérte volna. A z általános vita döntése alapján dr. Hári Tibor a Somogy-Zalai és a Tolna-Baranyai egyházmegye küldöttei nevében a délutáni részletes vitához a következő szövegszerű javaslatot tette az elnöki asztalra: „A gazdasági bizottság feladata az egyházi szolgálattal és - szervezettel, az egyházi szolgálat külön területeivel, az egyházi intézményekkel, valamint az egyházi háztartással összefüggő bizottsági előterjesztések, zsinati határozati - és törvényjavaslatok pénzügyi-gazdasági hatásainak előzetes vizsgálata, tervezése, továbbá utólagos elemzése, illetőleg az e feladatok ellátásához szükséges és indokolt hatásvizsgálatok, mérések elvégzése vagy elvégeztetése.” A z iskolaigazgatók alkalmazásáról szóló törvény-melléklet részletes (igen részletes) vitájával telik el a nap, az ülés tervezett végéig a szavazási proJubileumi évindítás Veszprémben A veszprémi evangélikus templom 1998-ban 200 éves. A műemléki tekintetben nem túl jelentős, ám annál kedvesebb és exponáltan központi fekvésű kis templomban május 8-án hangversennyel kezdődött az ünnepi évad, amelynek befejezését a templom környezetében felépülő egyházi komplexum jelenti majd. A hangverseny főszereplője a gyülekezet néhány éve működő kamarakórusa volt, amely a vendégként közreműködő balatonfüredi zenetanárok hangszeres programjával méltán aratott sikert. Az egyházzenei áhítatot Pintér Mihály esperes nyitotta meg, méltatva az alkalmat, majd Keresztes Gábor, a veszprémi Petőfi Színház művésze Berzsenyi Dániel Fohászkodás című, évtizedekig nem hallható költeményét adta elő hatásosan. Ezt követően lépett az oltár előtti térbe a Veszprémi Evangélikus Kamara- kórus, amely az első műsorrészben régi kóruszenét szólaltatott meg, négyet az egykor Rezessy László által megjelentetett Adventtői adventig sorozatból. Együttesünk puszta léte, Casciolini, Praetorius és Hayes alkotásainak előadói színvonalától függetlenül is jelentős tény, hisz Veszprém zenei életének közismerten telített erőterében csaknem lehetetlen életképes énekkart létrehozni. Hogy, mint ismét bebizonyosodott, ez mégis sikerült, a csoport stílusbeli nyitottsága mellett elsősorban a maroknyi csapat hitén múlt. Az ünnep fényéhez méltó, kuriózus műsort hallottunk a Ferencsik János Zeneiskola vonós tanáraitól, Antal Erikától, Ferenczy Istvántól, Hutás Gergőtől és Madák Katalintól, akiket Bach, Perti, Belisi, Vivaldi és Mozart műveiben dr Hutásné Horváth Edit kísért orgonán. Isó Zoltán lelkész igehirdetését és a Hernád Tibor nyugalmazott lelkész által stílszerűen elmondott egykorú „bérekesztő imádságot” követően dr. Weltler János felügyelő ismertette az elkövetkező ünnepi rendezvénysorozat eseményeit, majd ismét az énekkar következett, ezúttal klasszikus, romantikus és XX. századi alkotásokkal, amelyek között népszerű (Mozart: Ave verum, Kodály: Adventi ének) éppúgy akadt, mint érdekesség számba menő (Bruckner: Locus iste, Schubert: Feltámadt Krisztus). Mint az együttes szakmai vezetője úgy érzem, méltóan indítottuk templomunk mindannyiunk számára nagy feladatot jelentő jubileumi évadját. Szelényi Pál Zsinatoltunk... (Egy zsinati tag kérdései) cedúra is lezajlik. Ez azonban a napirendnek csak a fele. A levezető elnök javaslatára a két bizottság felállításához még fél órával meghosszabbodik az ülés. A vonatok azonban nem a zsinati menetrend szerint indulnak: egyre többen távoznak. Sikerült mégis javaslatot tenni az ügyrendi bizottság elnökének személyére - megválasztani már nincs idő. A gazdasági bizottsággal kapcsolatos részletes vita következik - amíg a határozatképességből futja. Előkerül a bizottsági szöveg, melynek koncepcióját az általános vita elvetette (miért ez kerül elő, ha koncepciója elvettetett?) - időrabló magyarázattal kísérve, egy-két hozzá fűzött, alaposan indokolt finomí- tási javaslat - megy az idő - szavazhatunk. Dr. Hári nagy nehezen végre szót kap. Hivatkozik az Ügyrendre mely szerint a bizottsági előterjesztéstől legtávolabb eső szövegszerű javaslattal kell kezdeni a szavazást, és kéri a két egyházmegye javaslatának szavazásra bocsátását. Gyors keresgélés a levezető-elnöki asztalon. A javaslat sehol. (Kínos) csendről szó sincs, csoszognak a távozók. Végre előkerül - a bizottsági elnöktől. Miért tőle? Hogy került hozzá? Ha nem kérdezünk rá, elhallgatja? Miért? A levezető elnök végre felolvassa. Még ketten távoznak - és a zsinat határozatképtelen. Az ülésvezetés tendenciózus voltát kifogásolom, a levezető elnök visszautasítja, azzal, hogy a jóváhagyott napirend szerint vezette az ülést. Végül is igaza van. Csakhogy valamikor szeptemberben összeül a zsinat két napra - a mélyreható szervezeti változásokat előmozdítandó. Anélkül, hogy tudná, mi mibe kerül. Anélkül, hogy ennek felmérésére - akár ez alkalommal is - bárkit felhatalmazott volna. Anélkül, hogy a döntések következményei egyáltalán érdekelnék? Anélkül, hogy a - hiteles információk hiánya miatt - felelősséggel vállalható érdemi döntést hozhatna. Kinek az érdeke? Kinek a felelőssége? Zsinatolgatunk... Krähling Dániel Fukar Salamon Mit szólnánk egy olyan festményhez, amelyen a dicső és dúsgazdag, sőt világbölcs király fogához veri a garast? Mégpedig nemzetközi szinten, mintha diplomáciai analfabéta volna, vele szemben rendkívül nagyvonalú és bőkezű kollégáját, Hirám tiruszi uralkodót „fizetve ki” botrányos szűkmarkúsággal. Jellemző a Bibliára, hogy történetírása kíméletlenül megörökíti legkiemelkedőbb embereinek ballépéseit is. Még a tízparancsolat előtti időkben, amikor Isten szorosabb értelemben vett népe még egyetlen emberből állt, Ábrahám ősatyára egy-egy „pogány” fejedelem pirított rá igazmondás tekintetében (lMóz 12,8; 20,9) - a többi kínos esetről nem is szólva. Salamon említett „húzásáról” lKir 9,10-14 számol be: Izráel nagy királya egy 20 évre kitelj edő, óriási importszolgáltatást úgyszólván aprópénzzel viszonoz. Ehhez képest Hirám kritikai észrevétele rendkívül visszafogott - kettejük közül bizony ő volt az „úriember”, enyhén szólva. „Smucig volt Salamon” - mondaná egy tizenéves. Az Újszövetség két római katonatisztet is felső fokon értékel hit és magatartás szempontjából: a kapemaumi századost és Koméliuszt. (Lk 7,2-; ApCsel 10,3.) Gyülekezeti határon kívüliek sokszor bizonyulnak különbeknek a „beltagoknál"! Az egyház 40 éves „pusztai vándorlása” idején nem egyszer kaptam váratlan támogatást vadidegen emberektől, még olyantól is, akiről nem tudtam, hogy tekintélyes őskommunista, ám aki saját elvtársaitól is úgy védett, mintha Isten kirendelt kerúbja lett volna mellettem, azt mondta: „Nézze, engem egy érdekel: hogy tud-e a lelki betegeinken segíteni. Többüknél nekünk pszichiátereknek pappá kellene átvedlenünk olykor, egy lelkész azonban hamarabb lényegülhet át pszichikus betegek gyógyítójává, ha megfelelően képzett.” Évekkel ezelőtt élénk vita folyt arról, talán inkább Nyugaton: vannak-e „ névtelen keresztyének"? azt hiszem: az egyházak hiányosságai, illetve kegyes- ségi mozgalmak visszásságai sok embert elriaszthatnak a gyülekezeti kerettől, de a hit szelleme-erkölcse működik bennük. Emberséges, netán áldozatkész magatartásuk „keresztyénibb” lehet a „kereten belüliekétől”. Salamon király „túlságosan” maga mögött érezhette néha az Urat, s ez még neki is megártott. Ilyenkor még egy hírneves bölcs is követhet el jókora, nevetséges hibát. Hányszor vehetünk észre anyagilag elég jól álló egyháztagokat, akik elképzelhetően zsugoriak. Az ő templomperselyük mellett állva Jézus azt láthatta volna: sok gazdag „két krajcárt” dob bele, és még így is szívja a fogát. Teszem azt: volt iskolájának adakozik Pénzes úr, s lássatok csodát: kerek 500 forintot „penget le” fél kézzel! - és még bele sem szakad... Egy átlagos „vallástalan” valami méltó célra biztosan többet adott volna. Lásd: Tírusz királya, aki Salamont testvérének szólította. Kapemaumnak és két másik városnak azt hirdette Jézus (Mt 11,20): „Jaj nektek! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákban és hamuban!” Ez utóbbiak „csak” pogány városok voltak, a kapemaumiak viszont afféle „edzett hívők”, akik nem óhajtanak megrendülni. Szívüket az Istennek se adják oda. És ha megindul az áldás-eső, ők nyomban felhúzzák az esernyőt... Kereken ezer év telhetett el a „két Tírusz” között. Különös, hogy a dolgok idővel összetalálkoznak, s megpendítik egy régi, nagy intés mély zengésű húijait. Dr. Bodrog Miklós Evangélikus értelmiségiek találkozója. Hallgatjuk az előadást. Beszél az író, akinek egyik kisregénye a magyar irodalom halhatatlan gyöngyszeme. Személye, közéleti írásai tiszteletet ébresztenek. A mi meghívottunk, sok mindenről szól. Szavai kuszák. Mondatai csonkák. Szakmai kérdésekben megkérdőjelezhető. Hallgatjuk türelmesen. Talán élő szóban kevésbé jól tudja kifejezni gondolatait. Igyekszünk követni. Panaszokat sorol, keserű. Megoldást vagy kiutat nem lát. Aztán elkezd egy gondolatmenetet, ami már megüt. Nem szól senki: türelmesek, udvariasak vagyunk. Vagy nem is vettük észre? Vagy nem is bántja fülünket? Mi a rosz- szabb? Lehet evangélikus értelmiséginek szó nélkül hagynia azt, ha valaki a hazai népszaporulat kedvezőtlen tendenciáit PODZILKOWANIL Dia KOkfOlA £MHG£UCMGO NA Ut£GRZ£CN za Spontanicznq pomoc na rzecz powodzian w Polsce jMinister Zirowia i Opieki Sx>olecznej Waríiawu, ánia 20 MAJA J&9& köszönetnyilvánítás a Magyarországi Evangélikus Egyháznak a lengyelországi árvízkárosultaknak nyújtott spontán segítségéért A Lengyel Köztársaság egészségügyi és népjóléti minisztere (-) Varsó, 1998. május 28. Életkép 1998-ból boncolgatva a magyarság fogyásával szembeállítja a cigány etnikum létszámbeli gyarapodását?! A magyar lakosság fogyásához számítja azt, hogy a megszületettek közül a cigány kisdedek száma ennyi és ennyi? Honnan veszi a számot? Ki különíti el etnikai vagy nemzetiségi hovatartozás szerint az újszülött magyar állampolgárokat? Eszembe jut az a kisvárosi cigány édesanya, aki férjével együtt a szó szoros értelmében véresre dolgozta a kezét azért, hogy polgári egzisztenciát teremtsen és felnevelje két lányát. Az egyikből elismert szakmunkást és jó édesanyát neveltek, unokájuk már kiemelkedő IQ-tesztet produkál 7 évesen... A másik leányuk doktorálásra készülő diplomás, akit munkáltatója úgy méltat, mint a szakma ifjú tehetségét... Ki tudta akkor, amikor ez az édesanya, vagy akár a két leány- gyermek megszületett, hogy milyen nagyszerű emberré cseperednek? Magyarországon élnek, magyarul beszélnek, a magyar kultúrában nőttek fel. Nem számítjuk őket a magyarsághoz? Eszembe jut az, amit egy Németországba kitelepített sváb gazda mondott édesanyámnak: magyarnak lenni - lélek dolga! Hogy ki a magyar, arról sokan, sokféleképpen írtak, de ennél jobban aligha fogalmazta meg bárki. Ez nem jelenti azt, hogy megfeledkezem azokról, akik köztörvényes bűncselekményre ragadtatják magukat, vagy „csak” rettegésben tartják környezetüket, és még nem érte utol őket a megérdemelt büntetés. Van ilyen ember bőven minden nép között, és legyen szó bármely nép, nemzetiség vagy etnikum tagjáról, saját közössége ellen is bűnt követ el: utat nyit az egész közösséget elmarasztaló véleményalkotásnak. Eszembe jut az is, amit nemrég olvastam egy másik kiváló írónkról. A harmincas évek végén mondta: nem zsidókérdés van, hanem keresztyénség-kér- dés. Keresztyénségünk kérdése, hogy a kollektív bűn fogalmának létét elismeijük- e, és ennek alapján elítélünk-e embercsoportokat? Mi, akik hisszük, hogy mindenki egyénileg ad számot az Örök Bíró előtt a tetteiről, ismerünk-e bűnös népet? Keresztyénségünk kérdése az is, hogy az ítélkezést mikor és kire bízzuk? Keresztyénségünk kérdése, hogy nyitottak vagyunk-e meglátni a másik emberben a jót? Keresztyénségünk kérdése, hogy a gyermeket Isten ajándékának te- kintjük-e? Elfelejtjük, hogy Isten előtt minden ember egyformán értékes? A felnövekvő gyermekért közvetve vagy közvetlenül felelősek vagyunk mindannyian. Hallgathatunk, ha Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert, öntudatlan csecsemőt mint mínuszt emlegetnek?! 1938-ban a zsidókérdés keresz- tyénség kérdés volt. Lehet, hogy 1998- ban a cigánykérdés az? El kellene gondolkodnunk. .. Sz. p. g. A Lengyel Köztársaság egészségügyi és népjóléti minisztere ezt a köszönetnyilvánítást küldte a Magyarországi Evangélikus Egyháznak és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnak segítségnyújtásukért. Diakonisszák soproni konferenciája „Szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek!” - mondja Üdvözítő Urunk. De vannak még velünk betegek, tehetetlen öregek, özvegyek és árvák, az életúton elgázoltak és megbecsültek is. Ez a szolgálat, az anyaházi keretben való diakonisszamunka nélkülözhetetlen Jézus egyházában. Ápolás. Virrasztás, segítségnyújtás, látogatás, és vigasztalás megannyi jézusi cselekedet! A budapesti Fébé-diakonissza anyaház 21, a győri gyülekezeti anyaház 15 diakonisszája a soproni Zerge úti vendégházban beszélte meg az újra meginduló diakonisszamunka lehetőségeit és küldetését. A harmadik hitágazatról és a diakonissza - munka anyaházi gyülekezeti szolgálatáról szóltak az előadások és megbeszélések. Egyik este Túrmezei Erzsébet testvérünk olvasott fel régi és újabb költeményeiből. A négynapos konferencia a megismerés és szeretet szálaival kötötte össze a két anyaház diakonissza testvéreit, nővéreit. „ Sümeghy József
