Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-06-14 / 24. szám
Evangélikus Élet 1998. JUNIUS 14. 3.oldal Együtt, valódi csapatszellemben „Felelősséggel egymásért” ‘ A zalaistvándi gyülekezeti nap fenti címe nem csupán szépen hangzó jelszó volt, hanem már az előkészületek során is megtapasztalható valóság. Az egyházmegye lelkészei már az előzetes hívogatás, látogatás szolgálatában segítették helyi kollégájukat, Vajda Istvánt. Előző este megérkeztek a Budapestről meghívott munkatársak: Gáncs Péter, országos missziói lelkész és BodaZsuzsa, gyermekreferens. Szombaton reggel a hivatalos kezdés előtt már befutott az egyházmegye lelkészeinek többsége. így jutott idő a szolgálatok elosztására éppúgy, mint a nap áldásáért való imaközösségre. Élmény volt átélni az igazi csapatszellemet! S ami a legfontosabb: megmozdult a gyülekezet is. Csaknem megtelt a templom. Öröm volt látni a népes gyermekcsapatot, akiknek külön programot szerveztünk a helyi óvodában. A nap fő témája a felelős keresztyén szabadság ajándékának felfedezését kínálta. Ennek adott igei keretet Deme Dávid, nagykanizsai lelkész nyitóáhítata, valamint Smidéliusz Zoltán esperes záró úrvacsorái istentisztelete. Az eleven csoport beszélgetéseket Gáncs Péter diameditációval illusztrált előadása intonálta. Az ízletes ebédet a falu művelődési házában fogyasztotta el a gyülekezet több, mint százfőnyi nagy családja. Jó volt együtt lenni, beszélgetni a terített asztal mellett is... , Üde színfolt volt a záró istentisztelet előtt a helyi ökumenikus énekkar szolgálata. A többnyire fiatalokból álló lelkes kis csapat Vajda István gitárkíséretével a nap témájához is kapcsolódó énekcsokorral lepett meg minket. Meggyőződésem, hogy a kicsiny zalai falu, a remekül szervező lelkészházaspár, az egyházmegye nagyszerűen összeszokott lelkészcsapata modellt adott másoknak is. Lehet így is: valóban együtt, valóban egymásért, felelősséggel szervezni, szolgálni, élni. Sőt, talán csak így érdemes! G. P. Lelkésziktatás Oroszlányban 1998. április 19-én délután 15 óra - megtelt az oroszlányi templom. Ünnep előtti izgalmak és várakozások a tekinteteken. Fordulópont ez a mai nap a gyülekezet életében, hiszen a megválasztott lelkész, Molnár József mellett Nagy Dániel, mint felügyelő és Kazi Istvánná mint számvevőszéki elnök is leteszik a hivatali esküt. A lelkészváltás ténye és a tisztségek „stafétaváltása” - mint mindig - a változás ígéretét is hordozza magában. A tartalom azonban változatlan, az elődök hűséges, odaadó szolgálata pedig kötelez... A beiktatási igehirdetést Lábossá Lajos esperes-püspökhelyettes lKor 9,19-22 alapján tartotta. Először a lelkészhez szólt, aki „minden időben és helyzetben, mindenek előtt, Verbi Divini minister, azaz Isten igéjének szolgája. Ebben benne foglaltatik a mandátum, az üzenet átadása, megélése is. Ugyankkor ez a súlyos feladat a lelkészt „bizonyos értelemben elszigeteli” - de, ha kéri a bölcsesség Urát, akkor élni tud ezzel, s szolgálatában mindenkié. Ezután esperes úr er \ Énekeljetek az Urnák Énekkari találkozó Tápiószentmártonban A Dél-Pest Megyei Egyházmegye énekkarai és kántorai május 10- én, Cantate vasárnapjának délutánján Tápiószentmártonban tartották meg első találkozójukat. A kívül-belül felújított templomban és a templomot körülölelő szépen gondozott park napsütésben fürdő fái és bokrai között igazi testvéri szeretettel fogadták a vendéglátó gyülekezet presbiterei és asszonyai a szinte menetrendszerű pontossággal érkezőket. Rezessy Miklós ve- csési lelkész, az egyházmegye zenei megbízottja üdvözölte a találkozó résztvevőit, és megköszönte a szíves fogadtatást Kustra Csaba helyi lelkésznek és gyülekezetének. A kezdet feszültségét a 224. ének örömteli hangjai oldották fel. A találkozó alaphangját Adámi László nyáregyházi lelkész, az egyházmegye missziói megbízottja adta meg a 98. zsoltár alapján tartott áhítatában. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!” A zsoltár felszólítására a gyülekezet a 386. énekkel válaszolt: „Őt Isten Bárányát zengi új énekem...”. A felnőttek énekét a gyermekek vidám, tisztán csengő éneklése követte: „Mind adjon hálát Istennek!” Az Alberti Evangélikus Gyülekezet Általános Iskolájának gyermekkara Roszik Márta tanárnő vezetésével Crüger énekének két- szólamú feldolgozását énekelve vonult az oltártérbe, ahol furulya és négykezes harmona kísérettel még 3 kánont énekeltek mosolygós arccal a gyermekek. A Pilisi Gyermekkar szintén énekelve j ött végig a templomban Jansikné Csikós Ildikó tanárnő vezetésével. „Egy új parancsolatot adunk néktek...”. A szeretet nagy parancsa után a „Tégy engem békeköveteddé” kezdetű éneket énekelték, melyben a kórus hangzását a 3 kis szólista éneke tette még színesebbé. Műsorukat egy madagaszkári népdallal zárták furulya, kisdob, triangulum, gitár és harmona kísérettel, melynek betanítása a karvezető komoly szakmai felkészültségét igazolja. A Pilisi Gyülekezet 3 énekkara közül a legkisebbek után az ifjúság eleven, rockos ritmusa riasztotta fel a gyermekek énekén meghatódott felnőtteket. Jansik Tamás irányításával a számykürt, gitár, dob, ütőhangszer és harmona összetételű együttes két ifjúsági éneket adott elő egymást váltó férfi és női szólamokban, melyek a mű végén együtt szólaltatták meg a fő motívumot improvizatív dzsessz stílusban. Mindenkit meglepett a váratlanul bejelentett örömhír: Kustra Csaba helyi lelkész egy ifjúsági énekkart szervezett, így ők mint az együttesek között a legfiatalabbak mutatkozhattak be. Két ifjúsági éneket énekeltek gitárkísérettel, jól érthetően artikulálva. Reménységgel várjuk a kis mag fává növekedését! Az ifjúsági együttesek sorában a gyóni fiatalok a „Zengjen vígan föld és ég” vidám hangulatú éneket énekelték 3 szólamban Koczor Tamás lelkész, esperes gitárkíséretével, majd Händel húsvéti himnusza (E.É. 388) hangzott fel szintén 3 szólamú feldolgozásban. A felnőtt vegyes karok között elsőként a Pilisi Énekkar tagjai töltötték meg a tágas oltárteret, és Jansikné Csikós Ildikó jól követhető, kidolgozott vezénylésével Gárdonyi Zoltán, Szokolay Sándor és Kapy Gyula egy-egy művét adták elő fiatalos lendülettel, mély átéléssel, jól hallhatóvá téve a zeneszerzők dinamikai útmutatásait. Az Irsai Gyülekezet Énekkarát Bárdossy Tiborné vezényelte a tőle megszokott, magával ragadó, lendületes mozdulatokkal irányítva a szólamokat. Jól átgondolt műsorukat Lassus 2 szólamú művével kezdték (Úristen áldunk), majd Sibelius 4 szólamú kórusművének (Szólj boldog hálaének) harsogó istendicséretét, a „Ne szállj perbe énvelem” korái kiegyensúlyozott, szelíd megszólaltatása ellenpontozta. Műsorukat a „Zengjétek Jézus nagy voltát” erőtől duzzadó, tömör hangzású, baptista énekkel fejezték be. Az egyházmegye legnagyobb létszámú, 3 évtizede folyamatosan fiatalodó felnőtt kórusa, az Alberti Gyülekezet Énekkara, Roszik Mihályné nyugodt kézmozdulatait pontosan követve Lisznyai Gábor, Pitoni és Vargha Gyuláné egy-egy művét adta elő. Visszafogott tempójuknak köszönhetően nem csupán a szólamok voltak jól követhetők, hanem a szövegüket is tisztán lehetett érteni. A dús, barokk szépségű hangzás méltó megkoronázása volt az énekkari találkozónak, melyen minden hang Isten felé fordított minket. Záró akkordként egyetlen hatalmas kórust alkotva énekelték a jelenlévők Kapi Gyula: Könyörülj Úristen rajtunk kezdetű énekét Gässler Géza zeneszerző vezénylésével. Kapi Králik Jenő orgonakíséretét Bárdossy Tamás irsai kántor, egyházmegyei felügyelő játszotta szépen megformálva. Ezúton is megköszönöm a résztvevők nevében is a Tápiószentmártoni Gyülekezetnek és lelkészházaspárjának a gondos szervezést és a parkban roskadá- sig megterített asztalokat, melyek igazi, családias közösségbe gyűjtötték a több száz fős vendégsereget. Rezessy Miklós Pál apostolt idézte, aki „mindenkinek, mindenné lett” s magát ekként definiálja: „adós vagyok az evangéliummal.” A ma evangélikus lelkészének különösen is oda kell fordulnia az ifjúság felé. Ez a legnehezebb feladat, de megkerülni nem lehet, hiszen „ők a jövő”. Az evangélikus lelkészt nem sajátíthatja ki magának a gyülekezet egy része, de még maga a gyülekezet sem, hiszen az egyházközség határain túl is feladatok várnak rá. Legyen az hitoktatás az iskolákban, előadások tartása - mert, ahová jó szándékkal hívják őt, oda mennie kell. Ez lutheránus örökségünk is, „fáradozni a város javáért” - ahogyan Jeremiás próféta elénk adja. Az evangélikus pap nemcsak azért felel, hogy ahol ő ott van, az méltó legyen az Úr ügyéhez, hanem azért is, hogy „nyilvánvalóvá váljanak az értékek”. Kötelessége is egyben kinyilvánítania, hogy a „Jézus-típusú ember a társadalmi problémák megoldásában hite és lehetőségei alapján részt kíván vállalni”. Ezután az új tisztségviselőkhöz szólt. A felügyelő és a számvevőszéki elnök a lelkész munkatársai, segítői, a gyülekezet ügyének gondozói. Az elődök szolgálata adja a folytatáshoz az alapot. Az oroszlányi gyülekezet volt felügyelője, Sztruhár András évtizedes szolgálatával irányt, s bizonyára - ha kérik - tanácsot is ad az utódnak. A beiktatást követően Molnár József - most már mint oroszlányi evangélikus lelkész - ünnepi igehirdetése következett. Személyes hangú prédikációjának alapigéje az lKir 19,7, „Kelj fel és egyél, mert erőd felett való út áll előtted” volt. Az úton „együtt kívánok menni a munkatársaimmal, s ebben kérem is a segítségüket” - hangzott a szószékről. Bozorády Zoltán esperes úr, nyíregyházi lelkész mondta el köszöntő szavait, az ünneplő gyülekezetnek és a Molnár illetve Szmolár családnak, hiszen a protestáns gyülekezetnek nemcsak papja, hanem papnéja is van. Míg az új beiktatott lelkész kihívások nagyságát és az Istenbe vetett közös reménységet hangsúlyozta, addig Bozorády esperes úr az Életnek Kenyeréről beszélt, Aki nélkül nem lehet elindulni az erő felett álló úton. Az egyházmegye lelkészeinek nevében Franko Mátyás tatai lelkész szólt a 2Tim 1,7 alapján, hangsúlyozva a Lélek megtartó erejét, az abból fakadó testvériséget, s a bizonyságtevés folytonosságát. Az ünnepi közgyűlés után folytatódott a gratulációk sora. A város polgármestere Székely Antal, az általános iskola igazgatója Hartmann József az elismerés hangján szóltak, s reményüket fejezték ki, hogy a jövőben is az eddigi munkatársi kapcsolatban végezhetik szolgálatukat a városért. Az egész ünnepség fényét - a hagyományoknak megfelelően, igényesen, magas színvonalon - az Oroszlányi Evangélikus Gyülekezet Énekkarának szolgálata emelte. A vasárnap délutáni alkalom az Oroszlányi Kultúrház termeiben agapé keretében késő délután fejeződött be. Az ünnepi percek elmúltak, várnak a dolgos hétköznapok... az Úristen nevében és áldásával együtt-egymásért induljunk! fm folytatás az első oldalról „Nem vagyok hát idegen Eföldön - rokon velem Magyar s szerecsen... ” Katona Sándornak az „Uniói körének” című verse az egységben rejlő erőt emelte ki: „Dicső a hon, dicső a nép, Hol egység magva kél. Örök tavasz, szilárd erő, Hol égi béke él... ”. A nemzet előtt álló nagy feladatok sürgették az egységet, amelyben a költő óhajtása szerint jelentős szerep várt az egyházakra is: „ Tűzzük ki hát az egyesség Győzelmi zászlaját, S az egyházak szelíd egén Lobogni hagyjuk át!... Segítés Hauber Máté dunántúli püspök már március 19-én, majd pedig ádvent elején is adott ki körlevelet, amelyekben rámutatott a haladás lehetőségére, és a józan felelősségre. (A püspökről és körleveleiről később külön megemlékezünk.) Az események felgyorsulását, és a hadi helyzet súlyosbodását követően, a soproni „főtano- da”, és más iskoláink diákjai közül sokan - gyakran tanáraik, tanítóik vezetésével - álltak be a nemzetőrségbe vagy a honvédségbe. Szeberényi János bányakerületi püspök székhelyén, Selmecbányán, Kossuth felhívására, „szózatot” írt „valamennyi szláv hívéhez”. Nemzetiségeink reagálása az eseményekkel kapcsolatban meglehetősen vegyes volt, különösen a szlovákoknál. Tény az, hogy az április 7-én a kormány által elfogadott, április 11-én pedig a király által szentesített törvények között nem szerepelt a nemzetiségi törvény! A kormány viszont államköltségen, néplapot indított, és a nemzetiségi nyelveken is megjelentette; ez volt a hírhedt Nép Barátja, amely a nemzetiségi törekvéseket igyekezett leszerelni. A PEIL ez évi utolsó számában a Pest városi közgyűlés határozatát ismertette Székács, hogy a templomok harangjait - ágyúöntés céljára - adják át. Aggódás Egykorú, nagyon szerény számítások szerint, az egész hazai jobbágyság megváltásához 200- 300 M frt-ra lett volna szükség. Ugyanakkor az ország egész területén forgalomban volt pénzmennyiség teljes összege nem tett ki 20 M írt-ot, és ez az összeg sem elsősorban a jobbágyok kezében volt. Ez az alaphelyzet természetesen hatott egyházunk magatartására és cselekvésére. Eötvös Józ.se/kultuszminiszter a protestánsoknak egyelőre 1 M írt államsegélyt ígért, hogy ebből az összegből az agrárátalakulással kapcsolatos, legkirívóbb lelkészi helyi javadalomcsökkenéseket mérsékelhessék, - azonban a szabadságharc eseményei a további tárgyalásokat meghiúsították. Ugyancsak ő felhívta mindazoknak az egyházközségeknek a híveit, ahol a lelkészek elveszítették ,javadalmi tizedüket”, hogy a tizedváltság rendezéséig, a lelkészek és tanítók javadalmát ezután is pontosan fizessék ki. Voltak, akik sokat vártak a vallásegyenlőség kimondásától, de látható volt, hogy ez „nem fog simán menni...”. Lényeges tényezők Egyházunk viszonyulását a 48-as eseményekhez 3 tényező lényegesen befolyásolta. Az egyházvezetés főúri tagjainak „óvatossága”. Jeszenszky Károly hódmezővásárhelyi lelkész a PEIL-ben Zay Károlyhoz udvarias hangú felszólítást intézett, hogy nyilatkozzék az egyházvezetés nevében. Április végén megszólalásra kényszerült; hangsúlyozta a Habs- burg-császár és a „rendek” „nagylelkűségét”. Nyilatkozatának befejezése: „Isten! Haza! Király! Szabadság! Béke!” („Főfelügyelő szózat.”) Talán az egyetlen, szabályt erősítő kivétel a Dunán-inneni kerületi felügyelő volt, ifj. báró Jeszenák János. 1848-ban Nyitra vármegye főispánjává, a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatok kormánybiztosává nevezték ki. Az ő érdeme volt, hogy Lipótvár magyar kézen maradt. (A forradalom bukása után vérbíróság ítélte halálra, és Pesten kivégezték. Őt alig- alig emlegetjük; talán azért mert „báró” volt?!) A nemzetiségek magatartása A nemzetiségi ellentétek két irányban is, újra kiéleződtek: a magyar földesurak és a nem magyar jobbágyok között (v.ö.: földosztás nélküli jobbágyfelszabadítás!), valamint a Bécshez hű nemzetiségi politikusok - „megnyergelve” a ki nem elégített, nemzetiségi paraszttömegek elégedetlenségét - már nyáron fegyveres felkeléseket robbantottak ki a nemzetiségiek lakta területeken. Egyházunk magatartását - összességében, és részleteiben egyaránt - erősen befolyásolta a nemzetiségek ingadozó, vagy esetenként „kontrázó” magatartása, lévén benne magas a nemzetiségiek arányszáma. A jobbágyparasztság helyzete Híveink túlnyomó többségét a jobbágyparasztság jelentette. A felszabadulással, együttvéve 254.629 jobbágytelek került a volt jobbágyok tulajdonába, vagyis: a megművelt szántó- és rétterületnek alig 37 %-a, a többségükben még osztatlan legelőket nem számítva pedig az ország megművelt földterületének csupán mintegy 20 %-a került a lakosságnak kb. 72 %-át kitevő parasztság tulajdonába. Elmaradt a jobbágyfelszabadítás következetes továbbvitele, a nincstelenek földhöz juttatása! Az egyházi robotszolgáltatások, stólafizetések is megmaradtak, és ezért sok helyen papellenes hangulat alakult ki. (Nem egyházellenes!...) Különösen az egyházvezetés világi, főúri tagjai tanúsítottak kevés figyelmet és megértést a parasztság sorsa és törekvései iránt, lévén saját maguk is érdekeltek a változások lassításában! Záró megjegyzések A forradalmat követő szabadságharcban is lényegében az eddigiek jellemezték egyházunk magatartását, bizonyos hangsúlyeltolódásokkal. A tavaszi forradalom hatására megalkotott, egyházunkat érintő törvények a jövendő felé mutattak; mutatták a fejlődés irányát. 150 éves tanulság a múltból, a jelen és a jövendő felé: a jó ügy mindig bátor kiállást kíván! B. B.
