Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-04-26 / 17. szám

4.oldal 1998. ÁPRILIS 26. Evangélikus Élet Jer, örvendjünk keresztyének... ...Jer, énekeljünk vígan, gyülekezzünk ifjak, vének, az Úr szent hajlékiban- hangzott fel gyermekeink ajkáról márci­us 22-én délelőtt a tési evangélikus temp­lomban, ahova valóban nagy örömmel gyülekeztek ifjak és idősek, hogy részt vegyenek a hálaadó istentiszteleten és az új gyülekezeti terem (kápolna) felszente­lésén. Meghívott vendégeink voltak Szebik Imre püspök, aki a szószéki igehirdetést, s kápolna felszentelését végezte, Pintér Mihály a várpalotai gyülekezet lelkésze, Kiss Attila egyházmegyei felügyelő, s Wittmann József a község polgármestere. Valamennyi kedves vendégünk feleségé­vel együtt vett részt az ünnepségen. Há­laadó imádságunk szállt mennyei Aty­ánk, irgalmas Istenünk felé, hogy mun­kálta gyülekezetünk tagjaiban az óhajt és az akarást egy gyülekezeti terem iránt, ahol novembertől húsvétig tudjuk tartani az istentiszteleteket és a biblia- órákat fütött helyen, s jóvoltából mind a mun­kaerőt, mind az anyagiakat kirendelte az elvégzendő munkákhoz. Korábbi gyülekezeti termünket új lel­készünk, Szilas Attila lelkész úr és csa­ládja rendelkezésére bocsátottuk egy év­vel ezelőtti érkezésekor, s bár örömmel tettük, mégis aggódtunk egy kicsit, ho­gyan tovább? Hol leszünk mi ezentúl a téli időszakban? „Minden gondotokat Óreá vessétek, mert Neki gondja van rá­tok. ” - buzdít bennünket az Ige, s való­ban, aki Benne (Istenben) hisz, nem csa­latkozik. Olyan csodálatos, kedves és barátságos kis termet kaptunk helyette, amilyent ko­rábban el sem tudtunk képzelni. Nem csoda hát, hogy hálatelt szívvel és köny- nyektől meghatott szemmel ültünk az ünnepi istentiszteleten, ahol püspök úr megerősítette a szeretet fontosságát, az egymás segítését, elhordozását, a Krisztusban eggyé tartozást ebben a kemény és gonosz világban. 26 boldog gyermek - óvodástól isko­lásig - és két ifjú (egy középiskolás és egy főiskolás lány, akik gitáron és fu­volán kísérték az énekeket) adott rövid műsort az ünnepi közgyűlés részeként. Hálásak vagyunk Urunknak ezekért a gyermekekért, akik nemcsak a hittan­órákon aktívak, hanem egy-egy ünnepi istentiszteleten is örömmel szerepel­nek. A gyerekek műsora után Molnár Brigitta Cerellitől játszott fuvolán, Stanka Erika a gyülekezet rövid törté­netét ismertette, majd lelkészünk mondta el a kápolnaépítés történetét. Az ünnepi közgyűlés végén az Erős vár a mi Istenünk-et énekelte a gyülekezet, majd a templomból átvonultunk az új gyülekezeti termünkbe (kápolnába), me­lyet hálaadó ének és imádság után püs­pök úr az Úrnak szentelt. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult, melyet a gyülekezet asszonytestvérei nagy oda­adással készítettek elő. Szendvics, sok­féle sütemény, üdítő és kávé várta a ven­dégeket. Hála és köszönet illeti lelké­szünket, felügyelőnket Dávid Istvánt, gondnokunkat Kiss Árpádot és vala­mennyi kedves testvérünket a szervezési és kivitelezési munkákban nyújtott áldo­zatos munkájukért. Mi mással zárhatnám örömteli tudósí­tásunkat, mint a gyermekek egyik vers­részletével, amely ismételt hálánkat és további kívánságunkat is kifejezi: „Áldva légy házadért jó Atyánk, irgalmas Isten. Növelj itt szüntelen Szentlelked által a hitben. És készíts fel szolgálni életünkkel Sáfárként mennyei kincsen. ” S.K-né Történet a bambuszról Volt egyszer egy csodálatos kert, mely az ország nyugati részén, egy nagy ki­rályság közepén feküdt. A kert ura a nap legmelegebb időszakában szívesen vé­gezte itt rendszeres sétáját. A kert összes növénye, virágai és fái közt egy előkelő bambuszfa volt a legeslegszebb. Évről- évre gyarapodott, növekedett és egyre kecsesebb, egyre pompásabb lett. Tudta jól, hogy a kert ura szerette őt és nagy örömét lelte benne. Egyik nap gondola­taiba merülve közeledett a kert ura szere­tett fájához, és a bambusz tisztelettel haj­totta fejét a fold felé. így szólt hozzá az úr: „Kedves bambusz, szükségem van rád!” Úgy tűnt, eljött az a nap, amiért a fa termett. Halkan válaszolt a fa: - „Kész vagyok, használj fel, ahogy jónak látod.”-„Bambusz - fordult még komolyabb­ra az úr hangja - ahhoz, hogy használni tudjalak, meg kell, hogy nyirbáljalak.”-„Megnyirbálni, engem? Engem, akit a kertben a legszebbnek neveltél? Ne! Kérlek, ezt ne tedd! Használj engem uram a Te örömödre, de ne vágj le, kér­lek!”-„Ha nem váglak le, nem tudlak hasz­nálni.” Csendes lett a kert, nagyon csendes. A szél visszatartotta lélegzetét. Lassan le­hajtotta csodálatos fejét a bambusz és így suttogott: - „Uram, ha nem tudsz anélkül használni, hogy ne vágnál be­lém, akkor tégy velem úgy, ahogy akarsz és vágj le.”-„Le kell vágnom azonban az ágaidat is.” —„Ó, uram, attól ments meg! Tönkrete- heted szépségemet, de hagyd meg ágai­mat és leveleimet!”-„Ha nem váglak le, nem tudlak hasz­nálni.” A Nap elrejtette arcát. Egy pillangó fé- lőn tovarebbent. A bambusz pedig ret­tegve és remegve attól, ami várt rá, na­gyon halkan így szólt: - „Rendben, uram, vágd le ágaim.” „Bambuszom, sajnos még többet is kell veled tennem. Középen beléd kell vágnom és kivennem a szívedet. Ha ezt nem teszem meg, nem tudlak téged fel­használni.” Még mélyebben lehajolt a fa, egészen a föld felé: „Uram, vágj le és ossz részek­re!” Kivágta a bambuszt a kert ura, levágta ágait, lefosztotta leveleit, hosszában két részre vágta és kivágta szívét. Azután el­vitte oda, ahol a száraz földek kellős kö­zepén egy forrásból friss, pezsgő víz tört elő és ott óvatosan a földre fektette a bambuszt. A fatörzs egyik végét a forrás­hoz, a másik végét a termőföld egyik vízelvezető árkához illesztette. A tiszta, csillogó víz sebesen átáram- lott a bambusz kettévágott testén, bele a csatornákba és onnan a szomjas földre, ami már annyira várta ezt a csodálatos pillanatot. Ezután rizst palántáltak az új­jáéledt talajba, és ahogy teltek-múltak a napok, a vetés egyre inkább növekedett, gyarapodott, míg eljött a betakarítás ide­je; így lett az egykor csodálatos szépségű bambusz valóban áldássá. Kínai elbeszélés után írta Johannes Kuhn, fordította Krska Mária Március 28-án, ezen a télies-tavaszi borongós napon, jöttünk össze az ország minden részéről papné csendesnapra a Deák-térre. Az alkalom fontosságát, lét- jogosultságát és kedveltségét leginkább a résztvevők népes tábora, szám szerint 122 fö Magyarországról, 18 papné Er­délyből, 3 fö Bajorországból, 1 fö Bécs- ből, 1 fő Zürichből bizonyítja. Ez az évenként megszervezett nap szá­munkra a találkozáson túl - ami önmagá­ban is fontos és jó - a töltekezés, tapasz­talatszerzés ideje is. Mindez a közös éneklés, imádság mellett igehallgatás, előadás és fórumbeszélgetés útján zajlik. Ez alkalommal a csendesnap mottója „A hármasfonál nem szakad el egyhamar” (Préd. 4,12) volt. Áldjon meg téged, áldjon az Úr..., kezdtük a napot az ismert énekünkkel. Bálintné Varsányi Vilma köszöntése - mint a délelőtti program házigazdájáé - figyelemfelkeltő lehetett: Nincs időnk találkozásokra - de Jézus még a keresz­ten is egymásra bízta övéit, bennünket. Figyeljünk hát egymásra, amíg tehetjük, amíg nem késő. Baranyainé Rohn Erzsé­bet igeszolgálata, mely 1 Pt 3,15 alapján Csendesnapon szólt, a szerepkörökre irányította a fi­gyelmünket. Ezek sokfélék egy szemé­lyen belül is: anyaság, feleség, papné- ság, stb. szerepköreink cserélődnek, vál­toznak, de akkor szép és jó, ha az ember önmagát adhatja bennük. Nekünk - ma - nincs szükségünk színjátszásra vagy ide­gen szerep gyakorlására. Figyelmünk középpontjában álljon az ige: „Ellenben Krisztust tartsátok szent­nek szívetekben, és legyetek készen... ” és akkor megszabadulunk a megfelelni aka­rás görcseitől, derűben végezhetjük fel­adatainkat, akkor lesz reménységünk, mentesek lehetünk szerepkörünk/eink túlkapásaitól is. Összefoglalva: a szerep­kör és életforma legyen Krisztushoz han­golt. Csendesnapunk előadója Dr. Sineger Eleonóra volt, „Keresztyén szemmel a házasságról” címmel. Mik is voltak a há­zassági eskü szavai? Emlékszünk-e rá? Valóban izgalmas volt a jól ismert szöve­get a legfiatalabb és legidősebb résztve­vő szájából hallani. Ugyanazt, a Krisz­tust szolgáló, de a közös életút kezdetén álló testvérünk szájából más volt hallhat­ni, mint a már özvegy, életalkonyán járó, Látogatás a miniszterelnöknél Arra bizonyosan jó volt a négy törté­nelmi felekezet immár szinte hagyomá­nyosnak mondható látogatása a minisz­terelnöknél, hogy a kormány feje szem­besülhetett az új egyházfinanszírozási törvénycsomag végrehajtásának a gond­jaival. Szemlátomást nem tudott a prob­lémákról, elsősorban arról, hogy a való­jában nem is egyházfinanszírozási ele­mek, nevezetesen az egyházak közszol­gálati funkciójának -oktatás, szociális szféra - az anyagi támogatása nem zök­kenőmentes. A törvény a teljes szektor- semlegességet fejezi ki, azaz az egyházi intézményeket a normatív támogatáson túl az állami, önkormányzati intézmé­nyekkel azonos kiegészítő támogatás il­leti meg. Ennek az elvnek a megvalósítá­sa akadozik. A miniszterelnök azonnal intézkedett a konkrét gondokat kivizsgá­ló és orvosló szakértői bizottság felállí­tásáról. A miniszterelnök kérte az egyhá­zi vezetőket, járuljanak hozzá a Magyar Köztársaság nemzetközi jó híréhez, se­gítsék a riasztó erkölcsi helyzet javulását és erősítsék a szociális hálót. Mindez megfelel az egyházi törekvéseknek. Akár kárörömöt is érezhettünk volna, ha ez nem méltatlan, hogy a nagypolitika is eljutott a felismeréshez, erkölcsi meg­újulás nélkül nem valósulhat meg a nem­zet sorsának a jobbra fordulása. A csalá­di élet értékeinek a növekedése a társa­dalmi értékrendben a záloga legnagyobb nemzeti gondunk a népességfogyás megállításának. Sokan megkérdezték, nem volt-e választási propaganda célja a találkozásnak. Ez természetesen soha nem zárható ki, de nincs nagyobb jelen­tősége. Emiatt nem valószínű, hogy bár­ki megváltoztassa pártszimpátiáját. Két­ségtelen, hogy a találkozó beillett a fél- évenkénti kialakult ritmusba. Az egyházak egységesek a pártsemle­gességben, illetve abban, hogy biztatják az állampolgárokat éljenek felelősséggel állampolgári jogukkal, menjenek el sza­vazni. A miniszterelnöknél tett látogatás ugyanúgy nem változtatott a pártsemle­gességen, mint a Püspöki Kar körlevele, amelyből azért vájt füllel kiolvasható né­mi buzdítás. Mindez belefér evilági felelősségünk­be. A zsinati törvény nyugvópontra jut­tatta az egyházi személyek politikai sze­repvállalása körijh vitákat is. Ha lelkészt parlamenti képviselővé választanak a ciklus idejére szabadságoltatnia kell ma­gát, természetesen lelkészi jellegét meg­tartja. A nem lelkészi tisztségviselők bejelen­tési kötelezettséggel tartoznak azon tes­tület iránt, amely megválasztotta őket. Ugyanakkor egyházunk támogatja, hogy a helyi társadalmi életben, így a települé­si önkormányzatokban, lelkészek és nem lelkészek vállaljanak szerepet, hitünk alapján járuljanak hozzá a közösség épí­téséhez. Dr.F.R. Míg valódi tisztelettel sok erőt kívánok az új zsinati gazdának és helyettesének, számomra - a volt zsinati gazda számára - a megállító búcsúzás alkalma ez a mostani. Kossuth szavai mozdulnak ben­nem: „E percnek irtózatos nagyszerűsé­ge szorítva hat le keblemre”. Az első szavam az élő Isten felé és a múlt felé forduló háláé. Számomra egy­értelműnek látszik, hogy a múlt zsinat értékes egyháztörténeti esemény volt. Hangulatkeltő TV műsor Többen is beszámoltak arról a nem éppen dicséretes, korunkra annyira jel­lemző csúsztatásokkal élő TV műsorról, amelyet a jól fésült, úriember látszatát keltő Horváth János vezet a közszolgá­lati TV képernyőjén (látszólag) „Ön dönt... ” címmel. 1998. március 22-én, vasárnap este egy tipikusan jehovista problémát tálaltak úgy, mintha az az egész keresztvénségre vonatkoztatható lenne. Ugyanis műveltebb körökben közismert, hogy a Jehova tanúi egy tel­jesen hamis, téves bibliaértelmezés, egy teljesen laikus módon kificamított igeértelmezés miatt nem járulhatnak hozzá a véradáshoz, illetve kapáshoz, így bekövetkezhet, hogy jehovista hoz­zátartozó meghal, mert nem kaphat vért. Ezt a problémát tárgyalta az „ Ön dönt... ”játéka. Ezt a felfogást minden történelmi egyház döbbenten nézi és egyáltalán nem támogatja, hiszen a vért és az életet azonosítani teljesen helytelen és silányon primitiv gondol­kodásra vall. De a TV műsor vezetője és résztvevői egyáltalán nem helyeztek hangsúlyt arra, hogy kiderüljön, ez a probléma nem a keresztyén hit problé­mája. hanem a jehovistáké. akik nem tekinthetők keresztyénnek sem. így a műsor a vallási kérdésekben teljesen műveletlen átlag magyar polgárt félre­vezette ravaszul hazug állításával, mintha ez a felfogás az egész keresz- tvénség felfogása lenne. Természetesen, akiknek minimális vallási ismeretük van, azok tudhatták, miről és kikről van szó. Am a műsor óta a felnőtt-kereszte- lésre való felkészülést akarta valaki ab­bahagyni, mondván, ha ilyet követel az egyház, akkor ö ezt nem tudja vállalni. Hazánk és médiánk morális színvona­lát ragyogóan mutatta be ez a szóra­koztatónak szánt műsor. R.J. (Orosházi Harangszóból.) Tisztelt Zsinat! Nemcsak rendszerváltóvá, de meghök­kentően újszerű gyakorlatot, súlyos eredményeket létrehozó, nagy zsinattá nőtt. Nemcsak új, teljes törvényanyagot hozott létre- ahogyan Dr. Boleratzky Ló- ránd ez évben megjelent „Magyar Evan­gélikus Egyházjog” című könyvében ezt is hozzáértően részletezi - hanem széles­körű, több száz órás bizottsági munká­val, 28 ülésszakkal, az Evangélikus Elet mellékleteként megjelenő 27 Zsinati Híradóval, a fokozatosan létrejövő, a többször éjszakába nyúló munkával is igyekvő Zsinati Irodával újszerű ténye­zővé erősödött. A zsinati ülésszakok al­kotó vitái egyszerre tükrözték az egyhá­zon belüli hatalmi küzdelmek lehetősé­geit, s szolgálták a konszolidáció és az egyházi tudatunk szilárdulását. Szinte mintául szolgáltak egyéb egyházi grémi­umok lassan-lassan fejlődő aktivitásá­hoz. Tudom, a zsinat eredményei terüle­tén még sok minden visszafordítható. Mostani helyzetünkben azonban tárgyi­lagosan ujjong bennem a hála. Hála le­gyen az Istennek, hogy ezekben a moz­gásokban részt vehettem, ezeket az ese­ményeket szolgálhattam. Második szavam a bocsánatkérésé. Őszintén bocsánatot kérek minden hán­tásért, hibáért, amit zsinati gazdaként akár tudatosan, akár nem tudatosan a zsi­naton vagy a zsinattal kapcsolatban elkö­vettem. Magam egyes számban is, sze­mélyesen kérem naponként: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek ”. A harmadik mondanivalóm a jövő felé közös szolgáló életet átölelő testvérün­kéből. Miért is szerettük meg a párunkat? Mert szép, jó, okos és úgy éreztük, hogy az Isten is egymásnak teremtett bennün­ket? Az idő, a próbák elfedik sokszor a szeretetet. De jó kertészként a kapcsola­tainkat ápolgatni, locsolgatni kell, akkor új életre kel, új hajtást hoz. Új életre kel a szeretet. Ehhez a megújuláshoz a pozitív kérés, a pozitív kommunikáció vezethet el. Még a negatív érzések, élmények idején is. Mit akarok a másikban életre kelteni? Szeretetet, hűséget, hitet? Higgyünk benne és életre kelthetem. S hogy legyen erőnk, türelmünk, mindehhez szüksé­günk van a naponkénti igére figyelésen túl a még több csendességre, Biblia és lelki olvasmányok forgatására, a tölteke- zésre. A finom ebédért köszönet a szakács­nőknek, mely után még izgalmas rész követte együttlétünket. Ezek egyike volt az ötletbörze. Négy papnétestvérünktől - most csak felsorolásszerűen - a követke­zőket hallhattuk: regionális ifjúsági ta­lálkozók, évente egyszeri gyülekezeti nap, óvodás hittan, presbiteri és gyüleke­zeti vezetőségi vacsoraest, nővérszolgá­lat, stb. Jó ezekre odafigyelnünk, és ami jó és megvalósítható megpróbálni. így egyre sokszínűbben, egyre többen kerülhetnek közel az Igéhez, általa Istenhez. Délutáni programunk részeként a fel­tett kérdésekre dr. Szebik Imre püspök úr válaszolt. Kettőt emelnék ki közülük. Mit is tegyünk, ha másfelekezetűek je­lentkeznek nálunk? Minden áttérési kö­telezés nélkül legyünk befogadók, nyi­tottak. Milyen készültségi fokú a Révfü­löpi Központ? Reménység szerint ez év ősszel felszentelésre kerülhet, mely köz­pont 120-140 fö befogadására lesz alkal­mas. Találkozónk vége felé vendégeink is szót kaptak, megköszönve a részvétel le­hetőségét, valamint a tapasztalatszerzé­sét. (Erdély) Egyik bajor testvérünk a találkozás, az ismerkedés lehetőségét más országbeli­ekkel - emelte kfeaunég több, nagyobb tapasztalatszerzés reményében. Alkalmunkat szokásosan úrvacsorái is­tentisztelettel zártuk, Kóczor Györgyné Farkas Eta szolgálatával Jn. 15,5 alap­ján. Mi vagyunk a szőlővesszők, akik önmagukra hagyottan béna emberként tehetetlenek vagyunk! De a szőlőtőről, Krisztusból táplálkozva, töltekezve élet­formáló erő birtokosai lehetünk, és gyü­mölcsöket teremhetünk. Isten áldását kérve köszönjük a találkozás, csendes­ség és töltekezés lehetőségét. Találkoz­zunk jövőre újra! Varsányiné Heizer Ildikó forduló remény szava. A folyamatos cik­lusokban ülésező zsinatok - ha érvénye­sül is jellegükben egy bizonyos hullám­vonal - elvileg fejlődést kell, hogy hoz­zanak. Egyházunk törvényalkotásának ugyanis szilárdságra és előrehaladásra arányosan van szüksége. A stabilitás és a fejlődés összhangját ugyan a zsinat mos­tani összetétele még sok kérdőjellel látja el, de ugyanakkor sok új zsinati tag sta­tisztikai és lelki fiatalsága sok-sok re­ménnyel biztat. Már közhely, hogy a mostani zsinati tagokból a 35 év alattiak száma 15 fö a múlt zsinat 2 főjéhez vi- szonyíthatóan, és a 60 év fölöttiek mos­tani 17 fője aránylik a múlt zsinat 36 fő­jéhez. A nemzedékek őrváltása jő. Egy induló, zajló, új sereg biztosítja remé­nyem szerint itt a zsinaton is egyházunk fiatalodó, új szakaszát. Ezzel a remény­teli örömmel - s Reményik szavaival - 70 évesen búcsúzom: „A nemzedékek őrváltása jő... Én boldog alázattal elmegyek. A legfőbb Leadóra hangolom Megromlott felvevőmet: szívemet. ” A mostani zsinatnak pedig szakszerű erőfeszítéseket kívánok felidézve a Zsi­nati Hitvallásban is rögzített páli szava­kat: „Éljetek méltón ahhoz az elhivatás- hoz, amellyel elhivattatok, teljes aláza­tossággal, szelídséggel és türelemmel, viseljétek el egymást szeretettel, igye­kezzetek megtartani a'Lélek egységét a békesség kötelékével”. Koczor Miklós (Elhangzott a Zsinat március 14-iki ülésén.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom