Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-11-09 / 45. szám
Evangélikus Elet 1997. november 9. j(l)5 GYERMEKEKNEK IÁT IGAZ MESÉK A szent életű ember és a róka Egyszer egy szent életű ember haladt át egy köves sivatagon. Hirtelen észrevett valamit, amin meglepődött és el is szomorodott.- Te jó ég! - kiáltott fel. - Szegény róka, ott fekszik magában. Nincsenek mancsai. Biztos csapdába esett! Remélem, az Úr megkönyörül rajta, és hamarosan véget vet a szenvedéseinek, mert ilyen állapotban nem tud sokáig élni. Mivel a szent életű ember nem tudott többet tenni a rókáért, folytatta útját szomorúan csóválva fejét. Egy hónap múlva ugyanazon az úton ment, látta, hogy a róka még mindig ugyanott fekszik.- Szentséges Isten! Ez ugyanaz a róka! Vajon, hogy bírta ki ilyen sokáig? Olyan egészségesnek látszik és a szemei is milyen fényesek. Majd továbbment, de a rókát nem tudta elfelejteni. Azon az éjjelen ébren feküdt az ágyában, s azon törte a fejét, hogyan marad életben a róka, ha nem tud mozogni. Elhatározta, hogy másnap visszamegy a sivatagba és kideríti a rejtélyt. Kora reggel már a köves úton volt nem messze a rókától. Már a közelébe ért, amikor hirtelen félelmetes árnyékot pillantott meg a kövek között.- Uram, izgalmazz! - kiáltotta - ez egy oroszlán! Végem van, biztos meglátott. - A félelemtől reszketve szorosan behunyta szemét és a végre várt. Semmi sem történt. Az idő múlt... még mindig semmi. Óvatosan kinyitotta a szemét, hogy lássa mi történt. Az oroszlán még mindig ott volt, de a róka mellett feküdt, és azt a húst rágcsálta, amit magával hozott. A szent életű ember meglepetésére az utolsó falat húst a rókának hagyta, majd eltűnt a kövek között.- Most már értem! Az oroszlán tartja el a rókát. Milyen csodálatos! Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem. Nos, ebből az a tanulság, hogy mostantól olyan leszek, mint a róka, és abból élek, amit mások adnak nekem. Gyorsan visszament a városba, és a kis motyójával leült a városkapuba.- Mint a szegény róka - gondolta. - Itt fogok ülni és mások nagylelkűségére fogok várni. Ott ült néhány napig, de mindenki csak elment mellette. Sem egy jó barát, sem idegenek nem álltak meg mellette, hogy adjanak neki valamit. Egyre soványabbá és gyengébbé vált. Erezte, hogy csontjai zörögnek, a gyomra pedig korgott az éhségtől. De még mindig ott ült. Néhány nap múlva már ahhoz is gyenge volt, hogy mozogjon, amikor végre megállt mellette valaki.- Te vagy az? - hallotta az egyik barátja hangját. - Mi a csudát csinálsz te itt? Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” PILINSZKY JÁNOS Az utca forgatagából hirtelen kihagyott a zaj. Semmi se változott, csak elnémult. Az autók és villamosok hangtalanul közeledtek feléje, és álomszerű gyorsasággal hagyták oda. Lehetetlen volt fölfogni, mi történt vele. Csönd volt, tökéletes csönd volt körülötte, mintha az áradó tömeg puha gumiszőnyegen lépkedne, s neki is csak rá kellett bíznia magát a forgatagra, minden cél és minden fáradozás nélkül. A veszteségből egyelőre csak ennyit érzett: ezt az álomszerű, mindent kiürítő csöndességet. De a képek nagyító alá kerültek, a tárgyaknak szinte pórusait látta. Ezen el is ámult, el is szórakozott egy kicsit. Még nem érezte, hogy elhagyták, sőt kárpótlásul mintha az egész világ szemébe tolult volna, némán, de hihetetlen közvetlenséggel. Mintha annak az egy valakinek a helyét, akit szeretett, s akivel szakítania kellett, mint sebet a vér, érzékeit most az egész világ öntené el puha, különös melegével. Most még a kövekről is úgy érezte, hogy törődnek vele, s csodálkozva fedezte fel, mennyire közös melegből gyúrták a világot. Az utcán járt, s a teremtés tengerének medrében lépkedett. Körülfonták a zajok és csönd volt mindenütt, mint a legelső hajnalon. Elhagyta, akit szeretett, s a veszteség első, elviselhetetlen pillanatában segítségére siettek a gyerekkor csillagai. De a moziban, ahová betévedt, azon kapta magát, hogy nem érti, nem is nézi a filmet. Ismét kijött az utcára, mely akkorra már zajos és üres volt, a fájdalom iszonyú és elviselhetetlen józanságával. Most már tudta, mi történt vele, s nemcsak tudta, de úgy érezte, soha többé nem is fog mást megtudni ezen az egyetlen tudáson kívül. Ennek az egyetlen hiánynak a tengelyében kell ezentúl forgolódnia, neki is, napjainak is, éveinek is, egész életének! A veszteség megállította: soha többé nem tud le- szállni róla, mint fölszúrt bogár nem léphet le a tű hegyéről. Bolyongott a házuk körül, sokáig nem bírt hazamenni. Rettegett, hogy észreveszik rajta a változást. De senki nem vett észre rajta semmit. Az előszobában megigazította a haját: először szeretett, és először csalódott életében. Szép lánynak tartották, s most nem értette, miért is szép? A konyhában megmelegítette a levest, s bevitte. A tálból fölszálló forró gőzön át olyan valószínűtlen volt a családi asztal: apja, anyja s kisöccse a sugárzó abrosz, a fehér porcelántáA szent életű ember megpróbált beszélni, de csak suttogni tudott. Lassan elmesélte a róka és az oroszlán történetét.- Biztosan van tanulsága a történetnek - fejezte be.- Természetesen van - mondta a barátja -, de hogy lehettél ennyire bolond? Nem jöttél rá, hogy nem úgy kellett volna viselkedned, mint a szerencsétlen rókának, hanem mint az oroszlánnak? Angolból fordította: Boda Zsuzsa Kedves Gyerekek! Harmadik fordulójához érkezett a „Hétpróba” című játék. Ugye nem felejtettétek el, hogy aki a tizenöt fordulóban hét feladatot helyesen megfejt és beküld, az tagja lesz a Hétpróbás Klubnak, igazolványt kap, és a további megfejtésekért már abba gyüjtheti a pontokat. Reménységünk szerint lesz klubtalálkozó, és egy szerencsés megfejtő jövő nyáron ingyen jöhet hittanos táborba. Leveleiteket nagyon várom a következő címre: Füller Tímea, 7054 Tengelic, Rákóczi u. 22. Szeretettel: Timi néni A következő feladat megoldásához valószínűleg szükségetek lesz számológépre, bár a nagyobbak anélkül is megpróbálkozhatnak vele. Először olvasd el a Máté evangéliuma 14. részét a 13. verstől a fejezet végéig figyelmesen, majd válaszolj a kérdésekre és végezd el a megadott műveleteket. A kapott szám egy nagyon fontos esemény dátuma. Ha egyedül nem sikerül rájönnöd, bátran kétj segítséget a tisztelendő bácsitól. Sok sikert! Ennyi tanítványa volt Jézusnak. D Ennyi tele kosárban fért el a maradék. A Ennyi hal állt Jézus rendelkezésére. O Ennyi kenyér volt a tanítványoknál. O Ennyi fős csoportokba ültették le az embereket. O Hányadik versben találod? Jézusnak ezt a mondatát: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” V (□ • A) • (CD • O) + O + V = ? A gyermekrovat készítőinek címe: Cselovszky Ferenc, 1052 Budapest, Deák tér 4. A L O K N A K A te akaratod nyérok fölé hajolva. Hát senki se lát rajta semmit? Hirtelen kimondhatatlanul egyedül lett. S mint minden elhagyatott, most már ő maga kívánta az egyedüllétet, mintha minden reménye az éjfél sötétségében lett volna. De a sötétség se segített, az imádság se segített rajta. Akkor megrémesen meginog, és eltűnik a teher alatt. S ekkor történt valami, amin később, hónapok múlva is elgondolkozott. A súly egy pillanatra se mozdult el róla, de mintha valaki megigazította, helyére rakta volna, mint régi gyerekkirándulásokon a megcsúszott hátizsákot. „Kösz” - mondta ilyenkor, s rámosolygott a mült: a veszteség, mint valami rettenetes súly nehezedett rá, nem és nem mozdult el róla. Már nemcsak szenvedett, egészen egyedül maradt, s félelem szállta meg ebben az ember nem lakta egyedüllétben. Legyen meg a Te akaratod, susogta, s újra és újra csak ezt ismételte, s már nem várt semmire, vagy tán csak arra, hogy engedelbarátnőjére, s lehetett újra továbbmenni, fáradtan is megnyugodott léptekkel az emelkedő országúton. Valami ilyen történt vele most is, az éjféli sötétségben. De hogy valóban ezt történt, azt bizonyosan csak hónapok múlva tudta meg, mikorra már az idegen teher csodálatosképp eggyé vált vele, fölszívódott, és pótolhatatlan békévé változott benne. AZ ODAADÁS ISKOLÁJA „Az ifjúkor az odaadás iskolájának időszaka. Arra adta Isten mindnyájunknak, hogy megtanítson bennünket második hatalmas ösztönünknek parancsait követhetnünk. Venni tudni és adni tudni: ez a két nagyszerű emberi gesztus adja a teljes élet ritmusát. Csak az igazán ember, aki ezt a két művészetet a legmagasabb fokaiban érti és élni tudja: a gyűjtését és szórásét... A barátot éppen azért adja ilyenkor mindnyájunknak Isten, hogy kibontakozhassunk önmagunkból, és feléje fordulhassunk, kitárulkozhassunk másoknak. A barát szérum, a barátság oltás az önmagunkba fordulás, önzés ellen... A szerelem kora ez az időszak, a nemi problémák kora, s benne a másik ember problémája oldódik meg tökéletesen. A férfi megfejti a nőt, a nő a férfi titkát, s ezáltal válnak nemcsak házasságra képesekké, de szolgálni, áldozni, szeretni tudókká is... Aki szolgál, az kész az odaadásra, aki áldoz, az képes az odaadásra. Aki szeret: odaadja magát, és a másik fél el tudja őt fogadni. Erősebb a szeretet, mint a halál... Amíg az ember csak gyűjt, addig gyermek. Etel, készlet, vagyon, pénz, tőke, érték, humánum, örök érték lépcsőfokain jut el Istenhez... Krisztus az örök érték statikusan és a szeretet dinamikusan. Aki az önfenntartás és a fajfenntartás két emberi ösztönébe bele engedi ágyazódni, mint testbe Jézus Krisztust, az él többé nem ő, hanem él benne ez a Jézus Krisztus, és megoldotta földi életének nagy talányát. Az igazi érték a lélek üdvössége és az igazi szolgálat és az igazi áldozat: a szeretet.” Részletek Karácsony Sándor: Ifjúság és hivatás c. könyvéből Utak az emberhez Válogatást jelentetett meg a Teológiai Irodalmi Egyesület a Wege zum Menschen című folyóirat cikkeiből. A német folyóirat pasztorálpszichológiai tárgyú cikkeket tartalmaz. Címzettjei azok a teológusok és nem teológusok, akik érdeklődnek a poimenika, a pasztorálpszicholó- gia kérdései iránt. A válogatás apropója az a figyelemre méltó érdeklődés volt, ami évek óta kíséri a Protestáns Posztgraduális Tanfolyam pasztorálpszichológiai előadásait és műhelymunkáját. Az érdeklődés hátterében nyüvánvalóan annak érzékelése áll, hogy népünknek, környezetünknek, nekünk magunknak nagy szükségünk van (lenne) lelki egészségünk ápolására, visszanyerésére, gondozására. Nem kérdés, hogy az egyházak megszólítottak ebben az összefüggésben. A lelkigondozás iránti igény és szükség nagyobb, mint gondolnánk, s hogy van, csak mostanában kezdjük észrevenni Nem tankönyvet tart kezében, aki belelapoz a füzetbe. Témafeldolgozásokat inkább, problémafelvetéseket, néha meghökkentő, megkérdőjelezhető, de mindenképpen töprengésre buzdító gondolatokat. Tanulmányokat a lelkigondozástan és a pasztorálpszichológia mai témáiról. Ökumenikus együttmunkálkodás eredményeként jött létre ez a válogatás, s ezt nem lehet elegendő örömmel kifejezni ma, amikor a széttagozódás, sőt egymásnak feszülő ellentétek jellemzik szűkebb és tágabb környezetünket, pedig széttöredezettségünk tán soha üyen életveszélyes nem volt, mint épp ma. Református és evangélikus diákok, segédlelkészek és lelkészek dolgoztak önzetlenül a fordításon. Itt-ott érződik az amatőr munka, de önzetlenség és összefogás olyan értékek ma, amelyek feledtethetik a hibákat. Akik dolgoztak ezen a füzeten, úgy tervezték, évkönyvet készítenek, és jövőre folytatják a válogatást, fordítást, összeállítást. Azzal a reménnyel bocsátjuk útjára füzetünket, hogy az olvasók érdeklődése valóban évkönyvvé fogja tenni, azaz igényli a folytatást. A válogatás 89 oldal terjedelmű, hét tanulmányt tartalmaz. A válogatást, szöveggondozást az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszéke és Gyakorlati Intézete végezte. A füzet létrejöttében, elkészítésében szakmai segítséget nyújtott Hézser Gábor református lelkész, pasztorálpszichológus. A füzet ára 250 Ft. Megrendelhető a Teológiai Irodalmi Egyesületnél 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Emlékezés Terray Károlyra Méltánytalanul elfelejtett pedagógusra, íróra és filozófusra emlékezünk. 185 évvel ezelőtt, 1812. november 13-án született Terray Károly. (A neves templomépítő Terray Mihálynak egyik fia volt.) 1830-ban lett teológus Pozsonyban. (Később tanári képesítést is szerzett.) Az ottani Líceumi Magyar Társaságnak titkára lett. Ekkoriban jelentek meg első versei. Barátság fűzte Kölcsey Ferenchez. Élénk levelezést folytattak. Terray Károly 1838-ban epigrammát írt a Himnusz költőjének halálakor, megállapítva: „Sírköve a haza lesz, míg a magyar él, halad, érez...” 1835-ben fejezte be tanulmányait. Gömör megyében tanított. 1841/43-ban német- országi tanulmányúton vett részt. A berlini egyetemen Hegel előadásait hallgatta. (Később „Térey” álnéven röpiratot adott ki. Ebben Hegel tanításait ismertette.) Hazatérése után a losonci evangélikus gimnáziumban tanított 1849-ig. Kiváló tanári módszereire már ekkor felfigyeltek. Pedagógiai tárgyú munkái kedvező visszhangot keltettek. Szakmai körökben különösen nagyra értékelték Körmondattan című tankönyvét. A szabadságharcot lelkesen támogatta. Annak bukása után az osgyáni evangélikus gimnáziumban tanított. Ismert tény, hogy ez az intézmény 1853-ban egyesült a rimaszombati református gimnáziummal. 1853-1868 között Terray Károly ennek a fuzionált intézménynek tanára, néhány tanévben pedig igazgatója is volt. Magyar hazafiként állt szemben a Bach-féle önkényuralommal. (Emiatt egy alkalommal őrizetbe vették, de hamarosan kiszabadult.) 1859. október 27-én ünnepi előadást tartott Kazinczy Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából, önkényuralom-ellenes éllel. (Ez a műve füzetalakban is megjelent.) Rimaszombati tanítványai közé tartozott az ifjú Mikszáth Kálmán is. Az író később hálásan emlékezett egykori tanárára. (Egyik írásában Terray Károlyt gerinces hazafinak, „keményfejű magyar”- ik nevezte.) Terray Károly munkáit nagyra becsülte Eötvös József is. Az író a kiegyezés után közoktatásügyi miniszter lett. 1868-ban kinevezte Terray Károlyt a losonci tanítóképző intézet vezetőjévé. A következő tizenhárom év folyamán pedagógiai tárgyú tanulmányokat írt, és elismerésre méltó módon végezte igazgatói munkáját. Sok elismerésben és kitüntetésben részesült. 1881. február 6-án szépen ünnepelték meg az ő tanári jubileumát. Egy hónappal később, március 7-én halt meg. Sajnos, a XX. században neve a feledés homályába merült. (Dédunokája, dr. Terray Barnabás próbálta emlékét feleleveníteni, de kevés eredményt ért el ezen a téren, a hivatalos körök meg nem értő magatartása miatt.) Terray Károly Kölcsey barátja, Mikszáth nevelője és Eötvös által is nagyra becsült tanár volt. Az evangélikus egyház és a magyar szellemi élet büszke lehet rá. Emlékét ápolni kötelességlink Dr. Merényi László MÁSFÉL SZÁZADOS EMLÉKEZÉS Kerek százötven évvel ezelőtt, 1847. november 9-én távozott az élők sorából Felix Mendelssohn-Bartholdy, a nagy német romantikus zeneszerző. Fiatalon került sírba, harminc- nyolc évesen. Nagyon gazdag családból származott, s ez tekintélyes részben meghatározta életútját, zenei fejlődését. (Házi zenekarával próbálhatta ki a szerzeményeit.) Nevelése, érze- lemvüága, gondolkodása meghatározó módon kötődött az evangéliumi kereszténység lutheri ágához. Megnyilatkozik ez művei egy részének tárgyában: az oratóriumokban (Éliás, Paulus), a Dicsőítő ének alcímű hatalmas II. szimfóniában, a Reformáció szimfonikus műben, amely az „Erős várunk...” dallamát dolgozza fel (V. szimfónia) néhány dalában („Es ist bestimmt im Gottes Rat”) stb., de az egyéb szerzeményekben is érezzük hitének érzelmi lenyomatát: benne van ennek a zenének a vonzó, finom érzelmességében és kulturáltságában. Kétségtelen, hogy hite igen szubjektív jellegű. De mi mást várhatunk a romantikától? Ez a szubjektív hit mélységesen őszinte és elfogadó. Én úgy érzem, úgy vélem: Mendelssohn a „leglutheránus- abb” zeneszerző, az evangélikus lelkiség és életérzés az ő zenéjében nyilvánul meg legjellegzetesebben. Hogyan, kérdezhetné meghökkenve az olvasó, hiszen J. S. Bach... Való, hogy Bach volt a legnagyobb. Az ő művében is ott van a reformáció hitélménye. Ám ő annyira egyetemes, annyira benne van minden, ami emberi, ami lélek, ami európai, hogy csak ki- sebb-nagyobb önkényességgel lehetne kategóriába sorolni. A rendkívül művelt Mendelssohn is átszűri magán a teljes európai szellemet, de művészetének légkörét szembetűnően meghatározza vallásának öröksége és gyakorlata. Ennek a belső meghatározottságnak a külső jeleként tekinthetjük tárgyválasztásait. A romantika számára elérhetetlen volt Bach egyetemessége; az igazi érték ugyan mindig mindenkié, de a szubjektivitás uralma és az alkotó módszerek romantikus szétága- zása tagolta a szellem megnyilatkozásait, és ebben az irányban hatott a zene nemzeti jellegének erősödése is. Ám ami Bachot illeti: senki nem tett annyit az ő érdekében, mint Mendelssohn. Felfedezte, megszólaltatta a 19. század elejére félig-meddig elfelejtett óriást. Tekintélyes részben neki köszönhetjük, hogy Bach a miénk is, ezredvégi telkeké. Emberileg igen sajnálatos, hogy Mendelssohnnak fiatalon kellett meghalnia. De egyetlen zenetudós sem állította, hogy torzót hagyott volna a jövőnek Értékben hiánytalan életmű, amit alkotott.