Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-07-13 / 28. szám

Evangélikus Etet 1.997. július 13. NAPRÓL NAPRA a Nem vagytok többé idegenek és jövevények, ha­nem polgártársai a szenteknek és háza népe Is­tennek. Ef 2,19 VASÁRNAP Pál írja: Az Úr ezt mondta nekem: Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz 2Kor 12,9 (Zsolt 107,1-9, Zsolt 92, Jn 6,1-15, ApCsel 2,41-47, Zsolt 9). Milyen cso­dálatos, hogy én is tehetek valamit, gyengeségem, erőtlenségem, kicsinységem ellenére is. O hív, vár és elfogad, milyenségem ellenére is. A kegyelem erő, mely hatása akkor a legteljesebb, amikor az emberi tehetetlenség a legnagyobb. A legnagyobb szükségben van legközelebb a segítség. HÉTFŐ isten nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket: bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömöt. ApCsel 14,17 (2Móz 16,32-35a, ApCsel 18,23-19,7). Isten az élő Úr, aki nem hagy bizonytalanságban. Nála van az erő és az élet. Ő vezet és tartja meg a benne bízókat. KEDD Egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. lPt 5,5 (2Móz 19,3-8, ApCsel 19,8-22). Rend nélkül, csak önma­gunkra figyelve nem lehet élni. A szeretet minden belső és külső akadályt le tud győzni. A nagy pa­rancsolatot egymás között megélni is kell. Az alá­zatosság minden felülről jövő áldás feltétele. Ha így élnek, Isten kegyelme gazdagon kiárad rájuk. SZERDA Jézus Krisztus mondja: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megis­meritek az igazságot, és az igazság megszabadít tite­ket. Jn 8,31-32 (Fü 2,1-4, ApCsel 19,23-40). Ha hétköznapjainkat is áthatja Isten igéje, ha nem­csak hallgatói, hanem megtartói is leszünk, akkor jutunk el valóban Őhozzá, s szabadulunk meg a bűntől. CSÜTÖRTÖK Ami igaz, ami tisztességes, ami igaz­ságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelem­be. Fii 4,8 (lKor 10,16-22, ApCsel 20,1-16). Ne a világra nézzünk, ne a könnyebb részt, a kényelme­sebb megoldásokat keressük. Isten szava legyen az egyetlen mérték számunkra. A békesség Istene nem úgy ad békességet, hogy kivesz a világból, ha­nem úgy, hogy benne szolgálni enged. PÉNTEK Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egy­szülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn 3,16 (Jn 6,47-51, ApCsel 20,17-38). Van-e ennél nagyobb örömhír, létezik-e ennél nagyobb ígéret? Ő megtartani akar és nem elveszíteni. A megmaradás egyetlen módja: HINNI KRISZTUSBAN! Evangélium - dióhéjban. Isten szeretetének a titka nyílik meg előttünk. SZOMBAT új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. 2Pt 3,13 (2Kor 5,1-9, ApCsel 21,1-14). Isten figyel ránk, gondot visel rólunk. Az Úr napja teljes megújulást hoz a világba. Nem a világ válik semmivé, hanem a meg­romlott, régi világ helyén lesz új ég és föld, mely­ben nem lesz többé bűn, csak igazság. Mihácsi Lajos A VASARNAPIGEJE VESZÉLYEK KÖZÖTT VÉDELEM ljn 5,18-21 A megfeszített Krisztust hirdetjük lKor 1,23 Pál apostol nem embereken tá­jékozódik. Nem azt nézi, ki mit szól mondókájához, hogy mi a di­vatos, a menő, a modem, az idő­szerű. Nem azt fújja, ami minden­kinek a nótája. A megfeszített Krisztust hirdeti, mert ezt életfon­tosságúnak tartja. Akkor is ezt kell tennie, ha a logika nem fogadja el, ha az emberi gondolkodás értel­metlennek vén vágy éppen bo­londságnak tartja. Ma újra, meg újra arról beszél­nek, hogy a vallásos igényeket ki kell elégíteni. A sok anyagi ügytől, a technikai gondolkodástól, a ra­cionális mentalitástól megcsömör- lött ember vágyik valami miszti­kusra, s ezért „természetes”, hogy a lelki élet, és a vallásosság piacán is kereslet-kínálat viszonyok ala­kulnak ki. „Mindegy”, hogy ki mit kínál, és az is, hogy ki nyeri a ver­senyt, csak az igényeket kell kielé­gíteni. Szörnyű világ: a hitből is árucikk lett, amin - ha ügyes a cég -jól is lehet keresni. Az embernek azonban nem igé­nye a kereszt. Ki gondolt volna ilyen megoldásra? Ki vállalkozott volna ilyen áldozatra? A kereszt Isten ötlete, döntése, vállalása és akarata volt. Isten a bűneset pillanatától fog­va azon fáradozott, hogy meg­mentse a vesztébe rohanó világot. Az emberi kísérletek mind kudar­cot vallottak. Az újabb próbálko­zások kimenetele nemhogy bi­zonytalan, de már-már reményte­len. Az emberi bölcsesség és okos­kodás nem segített. A gonoszság elterjedése, a káosz, a mélyre süllyedés, a világ lezüllése ellen egyetlen megoldás van: a Krisztus keresztje, a halálos szeretet ke­resztje. A kereszt felemel a mély­ből, bocsánatot ad, a halál feletti győzelmet hozza. Van-e esélye annak, hogy nép­szerű lesz a kereszt? Számítások, vagy akár tudomá­nyos prognózisok nem sok jövőt ígérnek neki. A fogyasztói társada­lomban, a vadkapitalizmus világá­ban nem lesz népszerű a kereszt. Embereket sem fog meggyőzni ar­ról, hogy az irgalmasságnak, a sze­retetnek, a szelídségnek, az önfel­áldozásnak van jövője, hisz külön­ben elpusztítjuk magunkat. Nem baj, ha nem lesz népszerű. Isten nem manipulál, nem kény­szerít senkit, de mindenkinek fel­kínálja az élet lehetőségét: az élet­be az út a kereszten, Krisztus ke­resztjén át vezet. Hafenscher Károly Részlet igehirdetés-gyűjteményéből A hangszalagok szolgálata Az Alacsony-Tátra egyik vadregé­nyes völgyében, egy szép kis régi vá­rosban él Lidi néni. Hosszú, küzdel­mes élet áll mögötte. 84 évvel ezelőtt magyar faluban látta meg a napvilá­got, nem is tudott másképp, csak magyarul - egészen a második világ­háború utánig, pedig kis faluja már Trianon óta Szlovákiához tartozott. Igazában ezt csak akkor tapasztalta, amikor nemcsak a szlovák uralom, hanem a kommunizmus is elter­peszkedett ezen a vidéken, és minde­nükből kifosztva kellett cseh terüle­ten szerencsét próbálniuk férjével együtt. Szorgalmas és sokszor inasza- kasztó munkát végeztek mind a ket­ten, hogy lányuknak és maguknak újra otthont teremtsenek, mire végre jött a hír, hogy a hazához közelebb, az Alacsony-Tátrában, a kitelepített német bányászok házai között van olyan, amit meg lehet venni, jó és al­kalmas az élethez. így kerültek ebbe a szép völgybe, egy városszéli jól megépített régi házba 36 évvel ez­előtt. Életük így talán egyenesbe jutott. Lelki életük számára is jó volt ez a változás. Hatalmas evangélikus templom várta itt őket, s ha nem is magyarul, de a már értett szlovák nyelven ugyanazok az énekek hang­zottak fel, mint otthon a kis falusi templomban, valamikor fiatal ko­rukban. Járt is szorgalmasan Lidi néni az istentiszteletekre, nem félt akkor sem, amikor pedagógus lánya ésJ családja miatt nem volt ajánlatos a templomban mutatkoznia. Meg is tapasztalta Isten szeretetét, erőt ka­pott az unokák neveléséhez, el tudta viselni férje korai halálát, esténként a régi magyar énekeskönyv már kí­vülről is tudott hosszú esti imádsá­gával adott hálát, és kért bocsánatot Istenétől. Azután már csak ez az egy ma­radt. A rossz látás, a beteg lábak mi­att a templom ma már nem elérhető számára. Ismerős papjuk is a teme­tőbe költözött, lelki örömöt csak az a pár szó ad, amit könyv nélkül is tud: „Velem van az Úr, nem félek mit árthatnak nékem az emberek? Ilyen vallomást teszek ez esti órá­ban, oh, én megtartó Istenem!...”, és az unoka, aki elindult visszafelé az Istenhez vezető úton. Szerető, kedves lénye ma is vonz­za a szomszédokat: segítséget kap et­től és attól, ő is segít még, ahol tud - nincs egyedül, de magyarul már csak a lányával beszélgethet. Ebbe a helyzetbe került be három rádiómissziós kazetta. Kedves vendégek hozták Magyar- országról. Először csak forgatta, né­zegette őket: „Mit csináljak én ezzel? Nincs is ehhez való rádióm!” Segítettek a bajon. Hamarosan ott állt éjjeliszekrényén gyerekeinek nagy magnós rádiója. És ott is ma­radt napokig. Esténként, lefekvés előtt felcsen­dült a „Jézus énekek” valamelyik ol­dala. Az ismerős dallamokat együtt dúdolta az énekessel: „Jézus, én bi­zodalmám, örök életre remé­nyem...”; az új dallamokra felfi­gyelt: „ezt mi még nem énekeltük!”. Örömmel vette tudomásul, hogy Túrmezei Erzsébet is hozzá hasonló korú, szeme se a legjobb. Megérezte benne a sorstársat, a testvért. így hallgatta Istent dicsőítő verseit, bi­zonyságtételét. A magányosokhoz szóló igék neki is szóltak: „Milyen igaz mindez! Én is így élem át!” A kazettahallgatás után már ter­mészetes volt, hogy kinyílott a Bib­lia, hogy kis közösségben együtt tu­dott könyörögni anya és lánya, a magyarországi vendégekkel: Űrünk békességet és bünbocsánatot adj, megértést és szeretetet a másik em­ber iránt, hogy el ne vesszünk, ha­nem örök életet nyerjünk! A vendégek elbúcsúztak hamaro­san, de a kazetták ottmaradtak. Folytatják csendes szolgálatukat azok között, akik nélkülözik az igét, nem hallhatnak magyar szót, egye­dül vannak. Erőt, hitet, békességet árasztva azoknak, akiknek szüksé­gük van rá. Bencze Imréné HETI KÖNYVAJANLAT Gottfried Voigt: Bevezetés az egyház tanításába 500,- Ft Dietrich Bonhoeffen Követés 710,- Ft Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága 785,- Ft Christoph Klein: Fény az út végén 380,- Ft Túrmezei Erzsébet: Őszből tavaszba 500,- Ft Túrmezei Erzsébet: Csodát virágzik a jelen 450,- Ft Túrmezei-Madocsai: Szeressétek egymást! 120,- Ft Túrmezei-Madocsai: Biztassátok egymást! 365,- Ft Túrmezei-Madocsai: Vigasztaljátok egymást! 120,- Ft Túrmezei Erzsébet: A vonat nem állt meg 350«- Ft Veszélyek között élünk. Hi­tünk is mindig veszélyben forog. I A magunk és hitünk védelmében I erős küzdelmet kell folytatnunk. I A hitvédelem, már az apostoli korban is, Luther korában, a reformáció tanainak védelme te­kintetében is - lásd Apológia - de a mai korban is szervezett és ! erős védelmet igényel. Mert tá­madásoknak vagyunk kitéve, hi­tünkben is, mondhatjuk, hogy fo­kozottan veszélyeztetettek va­gyunk. Ezért hangsúlyos szá­munkra is, az apostol szava. Egyik énekünkkel is jellemezhet­jük igénk mondanivalóját: Nem lankadva egy percre sem (461. ének 3. vers). A régi kísér­tések (gnosztocizmus) mellett, újabbak is jelentkeznek. Divatos, mai filozófiák, új eszmerendsze­rek, stílusok kínálják tetszető „portékájukat”, kívánatos cso­magolásban, korszerű „hangsze­relésben” (lásd New Age); ezek­kel szemben sem szabad lankad­nunk egy percre sem. „Őrt állni Jézus te segélj!” Amikor sokan nem járnak töb­bé teveled. Egyfajta asszimilációs folyamat megy végbe a vallások területén is. A SOK-nak általá­ban nagyobb a vonzereje, mint a JCEVÉS-nek (tömegvonzás). A nagy könnyen „beszippantja” a kicsit (nagy hal megeszi a kicsit). Találkozunk azzal is, hogy az igazság könnyebben hajlik az erősebb oldalára, a jog ott érvé­nyesül jobban, ahol a többség van. Szórványsorsunk, kisebbség­ben létünk éppen ezért, Isten ke­gyelmének, megtartó erejének csodálatos jele. A zsidó nép meg­maradása is ennek példája. A ve­szélyekkel számolni kell. El ne vesszünk a cél előtt. Bele ne olvadjunk a „tömegbe”. Ko­runk BALVANYAI helyett, az ÉLŐ JÉZUS KRISZTUS, mint személyes Megváltónk legyen szemünk előtt: „... boldog sze­münk téged lát. ” Adjon új elszá- nást és új erőt, megmaradni mel­lette és a helyes tanítás mellett, a Kicsiny seregben boldogan éne­kelve: „Ó, Jézus húsvét fénye kél...” „ Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!” (21. v.) „...aki Is­tentől született, az vigyáz magára...” (18. v.) „Gyermekem, vigyázz magadra! - sokszor el­mondjuk. De tud-e, hogyan tud magára vigyázni a kis és nagy gyermek? A magunkfajta gyer­mek is? A vigyázás, Istenre figye­lést jelent. így őrizkedhetünk a bálványoktól és minden egyéb káros és haszontalan dologtól, sok-sok veszély között. Van vé­delmünk, Isten irgalmas szerete- te által. Bennünket nemcsak a földi hívek sokasága, hanem a mennyeiek serege is körülvesz. Ezért hangozhat egyre bátorsá- gosabban ajkunkon az ének: „...aki győzött idelenn, fenn örök himnuszt énekel. ” Ámen. Kapi Zoltán IMÁDKOZZUNK Ó, Jézus, tövises az út, sötét az éj, őrt állni kérünk Te segélj! O, Jézus, terhed nem nehéz, s már húsvét fénye kél, boldog szemünk téged lát és csak a Te nyomodra néz. Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 7. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oi- tári igéje: Jn 11,1-16; az igehirdetés alapigéje: Un 5,18-21. HETI ÉNEK­REND: „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullám­hosszán július 14-én, hétfőn 13.30 óra­kor. Előtte evangélikus korálismerte- tés lesz 13.20 órakor. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tól a 41 m -es rövidhullámon, 7355 kHz, július 12., szombat: Missziói Híradó július 13., vasárnap: „Élő vízcsep- pek” - igemeditációk. Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. július 13. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. (német) Dietrich Tigge- mann; de. 11. (úrv.) Baiicza Iván; du. 6. ...; Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sán­dor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. (úrv.) Rihay Szabolcs; Békásmegyer, ül., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Türnay Béla; Csillaghegy, in., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, Hl., Dévai Bírd M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy La­jos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 6. Zászkaliczky Péter; Vn., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Muntag Andomé; du. 6. Muntag Andomé; VHL, Üllői út 24. de fél 11. Kertész Géza; VUL, Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VUI„ Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VUL, Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX, Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fa­biny Ihmás; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Csepregi András; de. fél 11. (úrv.) Csepregi András; du. 6. Schulek Mátyás; XI,, Németvölgyi út 138. de. 9. Schulik Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Baiicza Iván; Budahegyvidék, XU., Dar­esay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Bencze Imre; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. fél 7. Csonka Géza; Xm, Kassák L. u. 22. de. 10. ifj. Ken- deh György; Xm, Frangepán u. 43. de. fél 9. iff; Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Thmásy Tkmás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Ihmásy Thmás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. dr. Rafael József; Rá­kospalota, XV, Régi Fóti út 73. (Nagytemp­lom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmi­hály, XVI., Hősök tere 11. de. 10 dr. Karner Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVL, Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rá­koshegy, XVn., Tessedik tér de. 9. Marschal- kó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kósa László; Rákoskeresztúr, XVn., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVU., Gőzön Gy. u. de. 11. Kósa László; Pestszentlőrinc, XVHI., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. temp­lom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli i Bulcsú; Kispest, XIX, Hungária út 37. de. 8. 1 Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXll., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza. ISTENTISZTELETEK A BALATON PARTJÁN 1997. július 13. Badacsony: (prot. imaház) de. 9; Bala- tonaliga: (Templom a Club Aliga területén) du. 6; Balatonalmádi: (Bajcsy-Zs. u. 25.) du. 4; Balatonfenyves: (ref. templom) du. 6; Ba-1 latonföldván (városházi házasságkötő te­rem) du. 2; Balatonfiired: (ref. fehér temp­lom) du. 6 (német); Balatonszárszó: déli 12 (német); du. 3 (magyar); Balatonszemes: (Fő u. 32.) du. 2; Keszthely: de. 11; Kővágó- őrs: de. fél 12; Mencshely: de. 11; Nagyvá­zsony: du. 2; Révfülöp: de. 10; Siófok: de. fél 10 (német); de. 11 (magyar); Szentantalfa: de. 10; Zánka (imaház): du. 6 (német). HAZAI ESEMENYEK Értesítjük a volt Orosházi Evangéli­kus Gimnázium tanárait és diákjait, hogy 1997. szeptember 14-én ünnepel­jük a volt evangélikus gimnázium ala­pításának 60. évfordulóját. Megemlé­kezésünkre testvéri szeretettel hívunk és várunk minden tanárt és diákot. Je­lentkezni és érdeklődni az alábbi cí­men és telefonszámon lehet: Orosházi Evangélikus Általános Is­kola Igazgatója, 5900 Orosháza, Baj­csy-Zs. u. 1., 06-68-311-771. Csendeshetek Piliscsabán az EKE szolgálatával Aug. 4-9: gyermekek, aug. 25-30: felnőttek és családok ré­szére. Jelentkezési cím: Széli Réka, 1195 Budapest, Nagysándor u. 4L Tel.: 178-0859. A Békéscsabai Evangélikus Nagy­templomban 1997. július 14-én 20 órakor ORGONAHANGVERSENY lesz. Közreműködik: Emília Dzenyanová orgonaművész (Szlovákia), Rálik Szilvia énekművész. Műsor: A. Boely: Húsvéti orffertorium G. B. Pergolesi: Stabat Mater - Cujus animan J. S. Bach: Magnificat - Et exultavit J. S. Bach: d-moll toccata és fúga, BWV, 565 C. Franck: Piéce heroique C. Franck: Ponis angelicus F. Schubert: Ave Maria P. Eben: Momenti d’ organo O. Rafvanello: Téma és variációk. Jegyek 300,400 és 500 Ft-os áron válthatók a Nemzeti Filharmónia kirendeltségén (5600 Békéscsaba, Ándrássy út 24-28., tel./fax: (66) 442-120). A hangverseny bevételének 10%-át befizetjük a Nagytemplom orgona­felújítási számlájára: Kereskedelmi és Hitelbank Rt. RplfpCPCünü 10402609-2601445Q-70070000 Befizetési utalvány igiényelhető az Evangélikus Lelkészi Hivatalban (Békéscsaba, Luther u. 1) és a Nemzeti Filharmónia Kirendeltsé­gén. Jöjjön el a hangversenyre! Ön is járuljon hozzá, hogy az orgo­na az elkövetkezendő években hi­bátlan minőségben, eredeti fényé­ben szólaljon meg. NEMZETI FILHARMÓNIA Békés megyei Kirendeltsége FELHÍVÁS Az Evangélikus Egyház Aszódi Pe­tőfi Gimnáziuma szeptemberben új épületben kezdi a tanévet. A gimnázi­um épületében szeretné megnyitni ka­puit az iskola könyvtára, amihez szük­séges a dokumentumok megléte. Eh­hez kéijük a testvérek segítségét. Kérjük, hogy amennyiben módjuk­ban áÜ, birtokukban lévő könyvek in­tézményünknek való adományozásával segítsék könyvtárunk állományának gyarapodását! Elfogadunk minden szépirodalmi, szakirodalmi alkotást, le­xikont, szótárat, kézikönyvet illetve bármit, ami hozzájárul tanulóink mű­veltségének' fejlődéséhez. Az adomá­nyozók neve bekerül könyvtárunk tá­mogatóinak könyvébe. Adományokat a következő címen várjuk: Evangélikus Egyház Aszódi Pe­tőfi Gimnáziuma 2170 ASZÓD, Szon- tágh-lépcső 1/a. Apróhirdetés 27 éves, művészetet, sportot, gyerekeket kedvelő csendes fiatalember társnőt keres. Jelige: „János 3,16.” n. kerületi fogorvosi magánrendelőbe ke­resünk kulturált megjelenésű, nem dohány­zó szakasszisztenst, alapfokú német nyelvtu­dással. Lehetőleg számítógépes ismeretek­kel. Tel;: 06-20-419-477. GOMBOS LAJOS aranykoszorús barangöntő mester 2162 őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Tklefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 330-6394 QD MEGHÍVÓ 1997. július 9-én délután 4 órakor a Magyar Művészeti Akadémia székházában (Budapest Hl., Kecske u. 25.) barátai körében bemutatjuk a 80 éves Józsa Márton nyugalmazott evangélikus lelkészről szóló OTT ÁLL A VALÓSÁGBAN című portréfilmet.- A Duna Televízió produkciójában készült film bemutatójára és az azt követő születésnapi beszélgetésre az alkotótársak nevében tisztelettel meghívom és várom Önt. TORONYÓRÁK KORSZERŰEN VILÁGSZÍNVONALON „TOREL » ÓRAIPARI BT CT.: Kovács Jenő órásmester 8000 Székesfehérvár, Kossuth u. 6. REL Telefon/Fax: 22/348-880, (22) 312-235 A Budavári Evangélikus Egyház- község októbertől egyházfi-gondnok állás betöltésére evangélikus, esetleg református, lehetőleg házaspárt keres. Lakást biztosítunk. A jelentkezéseket július 20-ig levélben, önéletrajzzal és lelkészi ajánlással ellátva Lelkészi Hi­vatalunk címére kéijük: 1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 28. Tfel.: 156-9736. SZÜLETÉS Füller Mihály tengelici diakónus lel­késznek és feleségének, Füller Tímeá­nak első, Noémi nevű gyermeke szüle­tett 1997. május 14-én. HELYREIGAZÍTÁS A június 22-i szám 1. oldalán a Meg­erősítés a szolgálatban című híradás­ban közöltekkel ellentétben Sztruhár András újból megválasztott egyházme­gyei felügyelő nem felügyelője az oroszlányi gyülekezetnek. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon/fax: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (970028/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 720 027 Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SZABADOS TIBOR mb. vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési dij belföldön: fél évre 1040 Ft, egész évre 2080 Ft Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 4500 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 45 USD (68 DEM) légipostával: 66 USD (99 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk visszal

Next

/
Oldalképek
Tartalom