Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-05-18 / 20. szám
Evangélikus Élet 1997. május 18. Hazavárja tanítványait a soproni Líceum Soproni Líceumunk május 31- június 1-jei napokra hazahívja és váija az iskolai Diákszövetség tagjait és öregdiákjait. Egyházi iskoláról van szó, azért is gondolhatunk arra a bibliai történetre, amikor Üdvözítő Urunk kiküldte tanítványait, majd azok visszatérve, örömmel számoltak be küldetésükről Uruknak. 440 éves iskolánk is évről-évre „kiküldi” tanítványait „az életbe”. Nem afféle filiszter- nyárspolgárokat bocsát ki a hazába, emberek közé, hanem hitben, lélekben erős, gondolkodásban nemes, tudásban jól felkészült ifjak indulnak el az iskolából. Líceumunk eddig sem arra küldte ki tanítványait, hogy boldoguljanak ahogy tudnak, hogy önző módon csak maguknak éljenek, meggazdagodjanak, loholjanak önző vágyaik érdeke után..., hanem jó munkájukkal segítsenek, hitükkel, szeretetükkel és tudásukkal világítsanak, harcoljanak tiszta életük példájával is a zü 11 esz tő sátáni erők ellen, a hazugság és annyi rosszat hozó pénzszerelem ellen, a trehány közöny ellen... Több ez, mint „házi feladat” - küldetés és parancs ez ma Magyarországon is! És soha ne felejtsék el a kibocsátó Alma Matert! Iskolai találkozóra váija Líceumunk haza növendékeit. Bárcsak mi is, mint Jézus tanítványai, az öregdiákok, örömmel térnénk visz- sza: „ Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!” (Lk 10,17) Mert a hit, a szeretet, a megvilágosult értelem hatalmas erő kígyók, skorpiók és ádáz ellenség fölött! Nem vert sereget, egészségében és lelkében, szellemében közönyös „tanítványokat” hív és vár vissza az Úr! De az iskola sem! Bárcsak ezek a találkozók nemcsak egymással és az iskolával való örömteli diákemlékeket felidéző találkozások lennének, hanem beszámolók eredményekről, sikerekről, építésről, győzelmekről! Hazavár minket az ősi Líceum! Várnak a kedves emlékekkel megtelt tantermek, a folyosók, a Magyar Társaság, az udvar és benne a generációkat látott öreg gesztenyefa. A folyosókon, a „főgimnáziumi” tanári szoba közelében gondolatban Németh Sámuel igazgató urunkkal, a drága jó „Számi bácsival”, osztályfőnökünkkel, kedves tanárainkkal találkozunk. Szinte halljuk hangjukat és látjuk, amint Kamondy tanár úr fölénk hajol és lelkesen magyaráz. Vár minket a Deák-kút csendje, várnak a temetői tanársírok, hogy megköszönjük nevelőinket Istennek. Emléktáblákat koszorúzunk, istentiszteleten az élő Ur szavára figyelünk, a közgyűlésen megbeszéljük terveinket. De várnak a diákutódok is, méghozzá ünnepi gálaműsorral! Május 31-én, szombaton du. 5 órakor a Líceum Rauch András vegyeskarának és a lengyelországi cieszyni evangélikus líceum kórusának műsorában gyönyörködhetünk. Ezután a „Deák-kúti mesék” elevenednek meg a diákok előadásában. A gálaműsor második részében „Ékes-érdes anyanyelvűnk” címmel pódiumműsort kapunk. Előadók dr. Rabbné Orbán Júlia tanár és Danis Lídia diákszavaló. A műsor a halotti beszédtől a mai újságíróktól vett írásokon keresztül bemutatja a magyar nyelv csodás, szépséges értékeit. Az iskolából Európa-hírű nyelvészek kerültek a magyar nyelvtudomány élére. Alma Materünknek mindig erős oldala volt a nyelvtudományok művelése - és a fizika! Szombaton délután nyílik meg Kutas László öregdiák, szobrász- művész éremkiállítása az iskola új dísztermében. (Ez is van már!) Iskolatörténeti kiállítás is lesz. Ennek megnyitóján emlékeznek az iskola immár 440 éves történetéről! 1557-től 1997-ig hatalmas történelmet élt át az iskola. Timit a múlt! Csak legyenek, akik készek tanulni belőle! És mit adunk mi, hazatérő öregdiákok az utódoknak? Látásokat, tapasztalatokat, élményeket és tanácsokat! Megvalósult és meg nem valósult álmokat. Okulást kudarcainkból és sok szeretetteljes bátorítást. Szeretnénk az utódokkal is találkozni, beülni a padokba és beszélgetni velük, útravalót adni nekik. Szeretnénk nagyon komolyan emlékeztetni őket a Deák- kút üzenetére: „Ifjú, szeresd a hazát!” Szívükre helyeznénk az igét: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!” (Jel 2,10) Mert aki hűséggel szeretni tud Istent, népet, embert, barátot és iskolát, az mindent megtett és nem élt hiába. Mert csak így érdemes élni! Sümeghy József r MOZAIKOK PRÉDIKÁCIÓKBÓL Az imádság, mely átfogja a világot (2) Isten megszólításáról, a Miatyánk bevezetéséről H. Thielicke két beszédben szólt. Az egyiket már közöltük rövidítve. Annak alapigéje Jézusnak az imádkozásról szóló szavainak a kezdete volt: Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked. ” (Máté 6,5-6) Thielicke második beszéde alant következik Máté 6,7-8 alapján: ,„Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” Isten mindig elsőként szólt. Mielőtt életünk az őseink évezredes láncolatának sötét homályában napvilágra került, Jézus Krisztus már járt a földön, meghalt értünk, feltámadt, felment a mennybe és elhozta nekünk az Atyát. Isten mindig elsőként van jelen, és a mi imádságunk csak felelet erre a régen adatott tényre. Vegyétek ki Betlehemet és a Golgotát a múltból, s akkor elnémul Isten hívó szava és értelmetlenné lesz az imádság. Isten elsőként van itt, de hogyan tud hamarább a kéréseinkről? Mielőtt erre válaszolnánk, egy nagyon fontos tényt kell megállapítanunk: mi magunk igazából nem tudjuk, hogy mit kellene kémünk, és nem vagyunk tisztában tulajdonképpen azzal sem, hogy mik a szükségleteink. Ahogyan az orvos is legtöbbször előbb tudja meg a betegének a baját, mint ő maga. Gyakran felesleges vagy értelmetlen dolgokért imádkozunk. Milyen felszabadulást hoz az embernek, ha észreveszi életének valódi hiányosságait. Ezért vigasztaló Jézus szava: a ti Atyátok tudja, mire van szükségetek, mielőtt kémétek tőle. Az Atya azt is tudja, amikor kéréseink ellenére van valamire szükségünk. Az elhibázott kéréseinknél is jobban tudja Isten, mi válik javunkra. Isten előbb van jelen az imádságainknál, megelőzi imádságainkat. Ha pedig úgy látszik, hogy Isten nem hallgatta meg kéréseinket, bizonyosak lehetünk arról, az ő atyai szíve tudja, mi szolgál igazában a javunkra. Isten tudja, hogy mit vett bele életünk tervébe - egészen az örökkévalóságig. Azt is előre látja, mi az a rossz, aminek történnie kell javunkra. Ez az a belső nyugalom, amellyel imádkozhatunk: Atyánk rendet teremt a kéréseink között. Az imádkozásnál tehát nem az a fő, hogy meghatározott kéréseket terjesszünk elő, hanem hogy kapcsolatba, személyes közösségbe jussunk az Atyával. Ha nem teszek semmi mást, csak szívből mondom: „Szerető mennyei Atyám!” - akkor már elhangzott egy igazi imádság. Mi tudjuk a közösségekről, hogy azokhoz nélkülözhetetlenül hozzátartozik a beszéd. Ismerünk olyan házasságokat, amelyekben férjnek és feleségnek nincs egyÉlő kö- a beszélmáshoz mondanivalója, zösséghez hozzátartozik getés. Máskülönben halott az a házasság, az a barátság. Van persze beszédes hallgatás. Ezekben az esetekben nincs szükség szavakra, nem hallható beszélgetés hullámzik ide-oda a két fél között. Ilyen az imádkozó csend is Isten színe előtt. A Miatyánkban mindnyájan közösséggé leszünk: „Mi Atyánk!" Az egész földön át egyetlen közösséggé válunk a legkülönfélébb emberek, népek fiai és lányai, a különböző egyházak tagjai, amikor mondjuk: Mi Atyánk... Jézus pedig együtt imádkozik velünk, hiszen ő testvérünkké lett. Rövidített fordítás: Veöreös Imre Pünkösd és ébredés Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” Ef 5,14 Alszunk. Alszunk és álmodunk. Szépet vagy félelmetesét, de mégiscsak álom. Életünk egyharmadát alvással töltjük el. Vannak, akik még ennél is többet. És vannak olyanok is, akiket álmukban ér utol a halál. Azt szokták ilyenkor mondani rájuk, hogy „szép halála volt”, nem szenvedett. Nem tudom, valóban szép-e az üyen halál, már amennyire egyáltalán a halál és a szép fogalma összekapcsolható. De így kell-e lennie ennek az egyházban, a keresztyén ember életében is? Alvó egyház, alvó hívők, alvó lelkiismeret. Ha mozdul is valami, csak úgy, mint az alvajáróknál. A megszokott, beideg- ződött cselekvéssorozatok ismétlődnek, hiányzik az ébrenlét tudatossága, frissessége, vitalitása. Belealszunk a lelki halálba? Nem volna ideje felébredni? De ki ébreszt fel? És egyáltalán fel aka- runk-e ébredni? Mert aludni olyan jó. Amikor reggelenként gyermekeimet ébresztgetem, a fejükre húzzák a takarót: „hagyj még egy kicsit!”, dünnyögjk félálomban. így dünnyögünk mi is, amikor a Szentlélek akar felébreszteni minket. Való igaz, ébredni nem mindig kellemes. Az ébredés visszahoz a valóságba. Jézus Krisztus azt mondja a Szentiélekről, hogy megítéli a világot a bűn tekintetében. A pünkösdi ébredés első megrázkódtatása, hogy felébredek abból a szép álomvüágból, amelyben bűntelennek tartottam magam, és meglátom a bűneimet. Az első pünkösdkor, amikor a Szentlélek eljött, Péter apostol igehirdetése nyomán a hallgatók úgy érezték, „mintha szíven találta volna őket” az ige (ApCsel 2,37). A múlt században a finn ébredési mozgalom is úgy kezdődött, hogy egy alvó egyházban emberek rádöbbentek bűneikre, és sírva kezdték el keresni a bűnbocsánatot. A bűnbánatot csak az Ige, csak Isten Szentlelke képes felébreszteni bennünk. Az viszont rajtunk múlik, hogy hajlandók vagyunk-e meghallani az ítélő, ébresztő szót, vagy inkább „a fejünkre húzzuk a takarót”? Pedig bűnismeretre ébredés nélkül nincs kegyelemre ébredés sem, nem ragyog fel Krisztus, és nincs püiúcösdi új lélek. Ám ahol a bűnbánat és bűnbocsánat nyomán felragyog Krisztus, ott megújul minden. A hívő ember életében és az egyház életében elkezdődik a növekedés és a gyümölcstermés. Új szív, új gondolatok, új erő, új kedv születik. Szeretet, öröm és békesség árad. Aktivitás, mozgás látható. Félálomban mormolt szavak helyett vüágos, erőteljes tanúságtétel hangzik Krisztusról. Testvérem,, ébren vagy-e már, vagy alszol? És ha még alszol, fel akarsz-e ébredni? Az ébredést nem mi munkáljuk, a Szentlélek az, Aki ébreszt. Mégis igaz, amit Luther Márton az imádságról mondott: cselekedj úgy, mintha minden csak rajtad múlna - és imádkozz úgy, mintha minden csak Istenen múlna. Ezért imádkozzunk az Énekeskönyvünkben is megtalálható imádsággal: „Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam, Uram, építsd gyülekezetedet, és kezdd vetem, Uram, békességed örömhírét juttasd el mindenütt a földön, és kezdd nálam. Uram, gyújtsd meg szereteted füzét minden szívben, és kezdd bennem. Ámen. ” Balicza Iván J „Szembeszél” sodrában Ülésezett a III. mentálhigiénés konferencia Három éve miniszteri biztos vezeti azt a hatalmas „szembeszél harcot”, ami a társadalmunkat romboló, önpusztító erőknek lelassítását, vagy megállítását tűzte ki célul. Olyan szellemi-lelki segítő központokat hoztak létre szerte az országban, ahol mára egy jelentős számú „munkásgárda” végzi ezt a nehéz szolgálatot - köztük hívő keresztyének is. A délelőtti plenáris ülésen magasszintű politikai vezetők köszöntötték a Konferenciát, s az előretekintés mellett a mozgalom korábbi múltjáról, jeles képviselőiről is méltó megemlékezés történt. Dörgő taps köszöntötte Frenkl Róbert országos felügyelőnk előadását, akit szakértőként kértek a „Mentálhigiéné és a társadalom” témakör tárgyalására. Két lényeges megállapítása mindannyiunkat megrázott: az egyik, hogy a hazugság, a másik, hogy a deviáns életformák (iszákosság, drogszedés stb.) polgárjogot nyert a társadalmunkban. Tényfeltárása, világos kritikai állásfoglalása, jövőtformáló elgondolásai is közrejátszottak az osztatlan elismerésben. Felügyelőnk szolgálatában így egyházunk is részt vett e jelentős konferencia sikeres munkájában. A délutáni szekcióüléseknek csak a témáit sorolom fel - jelzésül e munka sokrétűségére: a) Szenvé- délybetegségek és kezelésük; b) A család és a gyermekek veszélyeztetettsége, s felelősségünk bennük a „holnapért”; c) Pedagógusok felkészítése erre a szolgálatra; d) A tv, rádió, írott sajtó felelőssége népünk „mentalitásáért”; és végül e) ,Az öngyilkosság megelőzésének intézményes lehetőségei.” Jó lenne ezt az „okos gondolkodást" a gyülekezeteinkben folytatni tovább, hogy belőle egyszer „tett formálódhasson ”. Csizmazia Sándor Unnepvárás JUBILÁNSOKAT KÖSZÖNTÜNK! Az elmúlt hetekben több lelkésztestvér érkezett el kerek számú évfordulóhoz. Pünkösd ünnepén együtt köszöntjük őket. 60. évüket töltötték be: Zászkaliczky Péter Deák téri lelkész és Gerhát Pál ny. lelkész, 65 éves Lackner Aladár ny. esperes-lelkész, 70 évesek: Sárkány Tibor miskolci espereslelkész és Zay László az Evangélikus Sajtóosztály egykori ügyvivője, 75 éves: Deme Károly ny. lelkész, Horváth József ny. lelkész és Csonka Albert ny. lelkész, 80 éves Síkos Lajos ny. esperes-lelkész, 85 éves Kutas Elek ny. lelkész. Valamennyiüket szeretettel köszöntjük. Isten adjon nekik jó egészséget, szeretteikkel és gyülekezetükkel való meghitt közösséget és kegyeimének áldását a további útra! ,ÁZ Úr mellém állt és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését... ” 2 Kor 4,17. . Gyermekeiket egyedül nevelő asszonyok konferenciája A Magyarországi Evangélikus Egyház Női Bizottsága szervezésében 1997. június 30.-július 6-ig Al- bertirsán (Evangélikus Vendégház) konferenciát tartunk. Erre az alkalomra szeretettel hívjuk és várjuk azokat az édesanyákat, akik egyedül nevelik iskolás korú gyermeküket/gyermekeiket. Ezekben a napokban szeretnénk lelki megerősödést és nyaralási lehetőséget biztosítani nekik és gyermekeiknek. A konferencia költségeihez a résztvevők lehetőségeik szerint adományaikkal járulhatnak hozzá. Tekintettel arra, hogy a létszám korlátozott, kénytelenek vagyunk a jelentkezés sorrendjét figyelembe venni. Jelentkezni - a résztvevők életkorának, az édesanya foglalkozásának, munkahelyének megjelölésével - a következő címen lehet: Brebovszkyné Pintér Márta lelkész, 2721 PILIS, Kossuth u. 34. Jelentkezési határidő: június 1. Egy magányos finn farkas Éppen hatvan éve járt hazánkban először Elis Männinen finn lelkész. Sopronban volt stipendiáns. Kapcsolatainknak abban a kezdeti hősi szakaszában a hatodik. Magyarul jól megtanult. Társadalompolitikai érdeklődése a két háború közötti fűtött nacionalizmusát nehezményezte. Közben az akkor egyre gyakoribbá váló úrvacsora-osztásban hite egyre jobban elmélyült. Hazájában vallástanári szolgálatot végzett Var- kausban, majd Joensuuban. Ám egyre jobban a politika felé fordult. Tíz évig volt országgyűlési képviselő szociáldemokrata programmal. Ő szervezte meg a képviselők számára a heti bibliaórákat. Magános farkas volt. Semmilyen ébredési közösséghez nem tartozott. Nyugdíjba kerülvén a kül- misszió felé fordult. Előbb a Svédországba telepedett finnek között végzett missziói munkát, majd a török- országi misszióban igyekezett szolgálni az Orientdienst Wiesbaden keretében. Bécsben König érsekkel kötött barátságot. Többször is járt Törökországban, s minket is erre biztatott. Harsányan lelkesedő ember volt. Az idén márciusban tervezte meglátogatásunkat, előbb többször is járt nálunk. A szolgálatban nem fáradt meg, csak február 21-én meghalt. 87 évet élt. A régiek szívesen emlékeznek szívósan lelkesedő alakjára. Oldassál, Uram, amiért a múlandó örömök s harcok hétköznapjai után megteremtetted az ünnepet, a megnyugvást... ” (Szabó Lőrinc: Ünnep) Sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak ünnepelni. Nem azokról szólok, akik hivatásuknál fogva szolgálatot teljesítenek karácsonykor, húsvét- kor, pünkösdkor vagy egyéb jeles napokon. Mert ezek az emberek munkájuk közben is tudatában lehetnek az ünnep jelentőségének. Szívük otthon van. Családjukra gondolnak. Az ünneplésre, mely bekövetkezik abban a percben, amikor otthonukba térhetnek. Vallásosságuk és hitük ünneppé varázsolja számukra a kötelező munkanapokat is. Azokat az embereket sajnálom, akik nem tudnak ünnepelni. Nem képesek rá. Akik számára a piros betűs naptári jelek csak egyfajta lehetőséget jelentenek életük egyre fokozódó rohanásaiban. Az ünnepnap számukra csupán munkaszünetet jelent. Lehetőséget arra, hogy még jobban gyötörjék magukat vagyonuk gyarapításában. A pénzszerzés gyönyörében nincs igényük az ünneplésre. Az áhítatra. Tálán nem is tudják, mi az. Ezért sajnálom őket. Mert vagy elfelejtették már gyermekkoruk templomi áhítatát, a családi együttlétek meghitt hangulatát, a terített asztal fehérségének melegét, vagy eleve nem is ismerték ezek varázsát. Nem ilyen légkörben nőttek fel. Rohanó, egyre durvuló világunkban az ünnepekre való készülődés elveszítette igazi jelentését. Ma az emberek nagy részének érdeklődése egyházi jeles napjaink iránt inkább egyfajta ajándékozást, sőt szórakozást nyújtó alkalmat jelent csupán. Minden belső tartalom nélkül. Pedig az ünnep több ennél! Anyagiaktól független. Az ünnep a lélek napja. A hit teremtette öröm, a megnyugvás, a magunkba szállás ideje. Minden ünnep egy csoda. Ádvent csendje, karácsony ragyogása, a nagypénteki gyász, a húsvéti feltámadás és a pünkösdi beteljesülés mind egy-egy tanúságtétel arról, hogy Krisztus megszületett. Emberi alakot öltött. Meghalt és feltámadott. És eljött a pünkösd, amikor megvalósult a Szentlélek csodája. Megszületett az egyház, melynek tagjai vagyunk. A keresztyén közösség, melyben élünk, munkálkodunk. Melyben majd egyszer meghalunk. De amíg élünk, Krisztus tanításában élünk. A szeretet kegyelmében munkálkodunk és a hit ajándékában segítjük egymást. Az ünnep: A tanúságtétel Krisztusról. Ahogy a költő úja: „Szent elgondolás: volt egy Jézus. Ki Krisztus volt és lehetett És szerette az embereket. Pedig ma is élhet. Föltámadt Ki Krisztus és nagyon nagy úr, De él másképpen és igazul. Járj köztünk, drága Isten-ember, Tavasz van, nőnek a gazok S kevesek az igaz igazok. Úgy látlak, ahogy kigondoltak: Egy kicsit véres a szíved, De én-szívem egészen tied. ” (Ady Endre: Volt egy Jézus) Lenhardtné Bertalan Emma Koren Emil TÚRMEZEI ERZSÉBET: Pünkösdi kérés Egyszer volt, hol nem volt egy kisleány, Nem mese volna, boldog valóság!- régi meséből őrzöm a képet Amerre járunk, szeretetrózsák, akinek virág nyílt a lába nyomán... jóság, szívesség hűség nyílnának! amerre járt, „virágot lépett”. Mi volna, hogyha bármerre megyünk, „ Virágot lépnénk!" Milyen szép lenne! Végy szállást bennünk, Krisztus Szentlelke! nem virágokat taposnak, tépünk... Vidd végbe rajtunk ezt a csodádat! gyönyörű csoda történnék velünk, és mi is mindig „virágot lépnénk"!
